Szolnok Megyei Néplap, 1977. október (28. évfolyam, 231-256. szám)
1977-10-16 / 244. szám
1977. október 16. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 Kiállítás Jászberényben Mai szovjet ex libris, kisgrafika A Szovjetunió nemcsak a világ könyvkiadásában jár élen, hanem a nyomtatott könyv szeretetéhez, megőrzéséhez kapcsolódó _ intim grafikai műfaj, az ex libris kultúra területén is az elsők között szerepel. A fiatal szovjet államban a művészi könyvjegyek száma a húszas évek elején kezdett el rohamosan növekedni. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom után beállt változások — az analfabétizmus felszámolása, a könyvkiadás rendkívüli ütemű fejlődése — kellő hátterül szolgált az ex libris művészet fejlődésének is. Mindehhez hozájárult, hogy az ex libris kultúra és gyűjtőélet a Szovjetunióban élvezi a legnagyobb állami támogatást. Amíg a világon mindenütt amatőr egyesületek jelentetnek meg kis példányszámú, bibliofil kisgra- fikai • kiadványokat, addig a Szovjetunióban a művészeti könyvkiadók adják ki a kiállítások katalógusait, eredeti metszeteket tartalmazó mappákat, gyakran 30—40 ezer példányos kiadásokban. A kisgrafika gyűjtőit, művészeit szintén minden köztársaságban jól szervezett klubok, körök fogják össze. A jászberényi városi könyvtár már évek óta szoros kapcsolatot alakított ki ezekkel a klubokkal. A most bemutatott tárlatukon különböző köztársaságok grafikus művészeinek könyvjegyeit, könyvillusztrációit mutatták be. A kiállítás első tablóin — mintegy utalva a szovjet— magyar kapcsolatokra — szovjet művészek magyar vonatkozású lapjait tekinthetjük meg. Számos magyar gyűjtő részére készített ex libris mellett ott láthatjuk G. Ratner és A. Kirszanov jászberényi könyvtár számára metszett könyvjegyeit is. A kiállítás legértékesebb lapjai bizonyára A. Kalasnyi- kovnak az 1970-ben rendezett, budapesti nemzetközi ex libris kongresszuson első díjat nyert fametszetei. G. Ratner ex librisei mellett Andersen meséihez készített színes illusztrációit is megtekinthetik a látogatók. A litván A. Szkirutite rendkívül aprólékos műgonddal készített metszetein a litván népművészet szín- és formavilágát eleveníti fel. Puskin kedvelte tartózkodási helyeit EX US KIS Germán Ratner linómetszete idézik fel a leningrádi V. Vasziljev metszetei. A bemutatott ex librisek közül kiemelkednek a Krím félsziget központjában, Szimfero- polban alkotó művészek — A. Busók, V. Isztomin, Lev éi Igor Beketov — könyvjegyei. A kiállítás csak arra vállalkozhatott, hogy változatos, sokszínű képet villantson fel a mai szovjet kisgrafikáról. A bemutatott ex librisek, eredeti könyvillusztrációk azonban nemcsak e lapok széles körű népszerűségéről, hanem magas művészi színvonaláról is tudósítanak. A. A. Már csak ma hiányzik A szűkszavú jelentésben csak ennyit olvastam róla: Staud Irén nyugdíjas pedagógust, aki 1898-ban született, s hatvan éve Egerben kapta meg tanítói oklevelét, ezennel gyémántdiplomával tüntetjük ki. Csoszogó-tipegő, halkszavú néninek gondoltam. Amikor tiszaigari otthonában felkerestem, erőteljes kopogtatásom feleslegesnek bizonyult. — Hallom fiam, ne dörömböljön annyira! Nincs az én fülemnek semmi baja. Jöjjön már beljebb, ne csodálkozzon! — Friss léptekkel vezetett a folyosón. A veranda előtt gondozott szőlőlugas, virágoskert. — Egyedül élek, mindent magam csinálok. Lekopogom, az orvossal csak az utcán szoktam találkozni. Öblös fotelba huppantunk az antik bútorokkal zsúfolt szobában. Irike néni szeme huncutul felcsillant. — Érzem, azt akarja kérdezni, miért vagyok ennyire időálló? Ugye? Bólintottam. — Részben családi örökség, aztán meg a sport a „ludas”. Sose ittam, dohányoztam —• helyette úsztam, kosaraztam, kerékpároztam. Ennek köszönhetem, hogy huszonöt évet nyugodtan letagadhatok. — Mikor és hol kezdett tanítani? — Már arra is büszke vagyok, hogy az első tanévkezdésem egybeesett az Októberi Szocialista Forradalom évével. Az ózdi vasgyári magániskolában kezdtem, majd 1948 után ugyanott, mint állami általános iskolai tanító folytattam és fejeztem be az oktató-nevelő munkát. — Megbecsülték Irike nénit? — A felszabadulás után igen. Az MNDSZ ózdi szervezetének egyik alapítója voltam, majd városi és járási alsótagozatos módszertani felelős. 1951-ben kitüntettek. Negyedikes gyerekeim megyei elsők lettek tanulásban, x kisdobos munkában Borsodban. Miniszteri dicséretet és 500 forintot kaptam és negyven diákommal egyhónapos parádi üdülésre küldtek. Ez volt az életem csúcspontja. A megsárgult osztályképek között egy tablóra mutatott, amelyről rövidre nyírt hajú, komollyá merevedett tizenéves arcok tekintettek ránk. — Ök azok — súgta. Ebben a két szóban benne volt az öröm. a büszkeség, a következetesség, a szorgalom, a siker, és a könnyek, egy dolgos élet legszebb pillanatai. Halgattunk, a csendet én törtem meg. — Szívesen ment nyugdíjba? A fejét rázta, mereven nézte a tablót. Tekintete szomorú volt. — Nem mentem, küldtek. Ennek már húsz éve, csak annyit mondtak: kell a hely. Pedig de szívesen tanítottam volna! Hosszú sóhaj után folytatja. — Nyugdíjaztak, majd hazaköltöztem nagyszüleim tiszaigari házába. Több ízben helyettesítettem az itteni iskolában is. Jelenleg kereszt- rejtvényt fejtek, olvasok, s jó időben mindenem a kert. A telet nem szeretem, rendszerint Pesten töltöm a testvéremnél. — Ha még egyszer újrakezdhetné ... Válasza gyors és határozott volt: — Megint pedagógus lennék. Egyedül élek, mégis velem vannak az emlékeim. Tablókon őrzöm a kedves arcokat, s ez a sok kép, volt tanítvány még éjszaka is vigyázza az álmom. Az asztalt néztem, amelyen három egyszerű okmány feküdt: oklevél, arany- és gyémántdiploma. A felsorolásból már csak egy hiányzik ... D. Szabó Miklós Puntila űr és szolgája, Matti Brecht bemutató a Szigligeti Színházban i Kurázsi mama és gyermekei, A kaukázusi krétakör, a Happy end, a Koldusopera, a II. Ed,- ward, az Állítsátok meg Arturo Uit után sorrendben a hetedik Brecht bemutató a Puntila úr és szolgája, Matti a Szigligeti Színházban — hozzávetőlegesen egy jó évtized alatf. A felsorolásból már eleve sokatmondó, értékes színházpolitikai törekvésekre következtethetünk. Méginkább örvendetes — a közönség véleményének ismeretében állítjuk —, hogy a Brechttel szembeni kezdeti idegenkedést a magas művészi szintű előadások fokozatosan megszüntették. A remek Állítsátok meg Arturo Uit előadása után a Puntila úrral a legszélesebb nézőrétegek körében nyert „csatát” Brecht a Tisza partján is. Valljuk be, csak Brecht művészi erejében és a közönség „felnövésében”, ízlésváltozásában, legértőbben és legkitartóbban hivők bízhattak ekkora sikerben. A katarzis nélküli színháznak nem régen még kimondatlanul is az ' egysíkúságot vetették szemére. De ami Brechttől tíz évvel ezelőtt még idegenked,ve fogadott volt, a racionális, meggyőző, aktivizáló hatás, az érzelmi eltávolítás, ma már megértőbben, hatásosan jut el a nézőkhöz. Ezt bizonyítja a most bemutatott zenés népi komédia, a Puntila úr és szolgája, Matti. Az 1940-ben Finnországban írt gyilkos erejű játék főhőse, ama bizonyos „őskori állat”, a földesúr, Puntila úr. A kapitalizmus vastörvényei szerint éli józan mindennapjait, de részegségében mindig jóságossá, humanistává válik. Delíriumos embersége, őszinte véleményt mondása az adott közegben csudabogárrá teszi Puntila urat. De nemcsak ennyiről van szó, hiszen kijózanodása után rögtön megérteti velünk, hogy jóságos arcának mutatása alapgondolkodásának csupán a fonákja volt. Igazi s természetes énjét a munkásai éhbérért dolgoztatásakor éli. Bármilyen nagylelkűnek és megértőnek mutatja magát ez a kapitalista, a lényeg ugyanaz marad,: a kizsákmányolás törvényei szerint cselekszik. A népi igazság nyelvén úgy is fogalmazhatjuk: „kutyából nem lesz szalonna”. Az osztályöntudatra ébredt „Mattik” tehát nem hihetnél^ a Puntiláknak. És Matti nem is hagyja magát becsapni. A harc valóban kemény^ a kizsákmányoltak és a kizsákmányolok között. S csak a harc törvényei szerint élhetnek az érdekeivel szemben állók. Brecht a Puntila úrral is bizonyltjai, hogy a „mihaszna nagybélű” — tehát az élősködő — „irtózatos országos csapás”. Ma- g ártartás változásuk csupán átmeneti, mégha szemforgatásuk a humanizmus látszatát is kelti. Puntila lényege nem a jóság, hanem az önmaga javára történő cselekvés. Brecht a fölismertetés művészetével az elvont humanizmus tagadásáig kívánja eljuttatni a nézőt. Puntila úr szerepében Major Tamás kétszeres Kos- suth-díjas, kiváló művészt láthatja, — vendégként — a Szigligeti Színház közönsége. Alakításáról tanulmányt lehetne írni, s minden bizonynyal fognak is. Pedig számára — testi alkatánál fogva — eleve rejtett buktatót ez a szerepe, mégpedig az előítéletek talaján. A népszínművet olvasva ugyanis Puntilát amolyan baltával faragott robosztus, nőzabá- lónak képzelhettük, falstaffi figurának, aki mellett legjobb ha mindig ott áll egy orvos, hogy a modem gyógyászat eszközeivel eret vágjon rajta. megcáfolta tévhitünket, elképzelésünket, Puntila kettős énjében tökéletes, a jóság és a gonoszság fokozatos átmenetei körül úgy forgatja a cselekményt, szédületes iramban, hogy a földesúr testi erejét is félelmetesnek érezzük. A sklzoid lelkialkatú Puntila magatartásának minden lényeges vonását előkészíti és bemutatja. A groteszk, bizarr helyzetek egész során keresztül ábrázolja a figura öntörvényeinek — részeg tudathasadásának és számító kegyetlenségének — logikai útját. Mindig cáfolhatatlan, amit mond, a tények értelmi hogyanja és az ábrázolás tö- kéletessségéből következően. Puntila kimondott igazságaiból és igazságtalanságaiból úgy csinál visszautat, ahogy akar, mindig élesen látja és láttatja a világ egyik felét, állapotától függően, a jót, majd a rosszat. Major Tamás művészi pályája egyik legemlékezetesebb alakításának lehettünk szerencsés tanúi. Matti alakját Blaskó Péter tárja elénk. Figurája a felvilágosodáskori vígjátékok furfangos szolgatípusának modern, öntudatra ébredt utóda. Blaskó megformálásában azonban ez a népj hős nem mindig elég ravasz, így alatta marad gazdája Major Tamás szellemi sodrásának. időnkénti halványságáért azonban az utolsó jelenetben kárpótol, amikor mindent szétzúz a részeg gazda szobájában. Jelképes népítéletet hajt végre, de közben nem a groteszk kiúttalanság érzetét kelti, hanem osztálya egészséges erejét mutatja meg mértéktartó komikummal. Sorsának igazát meggyőzően osztja meg a közönséggel: „Mit érek a bizonyítványommal, amikor vagy azt írja be (Puntila. A szerző megj.), hogy bolsi vagyok, vagy azt, hogy ember vagyok. Egyikre se kapok állást.” Puntila úr lánya, Éva alakítójaként Csomós Mari remekelt. Elfojtott szenvedélyei, apja életmódja okozta csömöre miatt a Mattik testi és lelki egészségéhez vonzódik, de önmaga bizonyítja be, hogy korlátáit képtéren átlépni. Csomós Mari nemcsak helyzete kiváltotta szándékáról, de visszalépése okairól is meggyőzi a nézőket. Matti szándékos közönségességét megértve tudtunkra adja: a sofőr mellett értéktelen. Szakács Eszter Lainát, a szakácsnőt játssza, kevéske lehetőségét jól kihasználva. Fina, a szobalány — Szabados Zsuzsa — érzékelteti Puntila úr házanépét, Papp Zoltán attaséját viszont túl bárgyúnak, a hihetőnél de- generáltabbnak találtuk. Lázár Kati Csempész Emmája az emberibb élet utáni vágyakozást sugallja, tudtunkra adja magatartásával, hogy előbb-utóbb eljut sorsa lényegi kérdéseinek felismeréséig. A „finn legendák” értelmezése és továbbítása már a tudatosság küszöbének átlépését jelenti. A patikus kisasszony An- dai Kati betegsége miatt Mihók Éva volt. A tehenes- lány — Baranyai Ibolya — az istállóban töltött évek összes következményét bemutatta, ahogy Falvay Klári a Telefonos kisasszony alakjában a jobb sorsra érdemességet. A bíró, Puntila ivócimborája Hollósi Frigyes, a földesúr osztálybeli kontrollja is, nemcsak mulatságos figura. Kisebb feladataiknak Czi- bulás Péter, Sarlai Imre, Szendrei Ilona, Újlaki Dénes tökéletesen megfeleltek. Paul Dessau kísérőzenéjét a színház kisegyüttese Nádor László vezetésével a játék ritmusának és hangulatának, sőt a mondanivaló kiteljesedésének megfelelően tolmácsolta. A songok előadása — megfelelő hanganyag hiányában — nem mindenkinek sikerült a teljesség igényével. Köllő Miklós koreográfiája modernül kifejező, különösen a „hatalomkép” nagyhatású. Székely László díszlete a „vastörvények” világát erősítette, ahogy Szakács Györgyi jelmezei a korhűség általános érzetét. Csepeli napok Utcaszínház Jászfény szar un A csepeli napok keretében ma délután fél négytől a jászfényszarui művelődési ház előtti téren vendégszerepei a csepeli Utcaszínház. A neves fővárosi együttes bemutatkozását igen nagy érdeklődés előzi meg. Ugyancsak ma délután a XXI. kerületi tanács művelődési központja ifjúsági klubjai találkoznak a jászszent- andrási és a jászjákóhalmi ifjúsági klubokkal, Jász- szentandráson, a művelődési házban. A találkozó keretében szellemi vetélkedőt rendeznek a Szovjetunió fejlődéséről. Holnap délután 5 órakor a jászkiséri művelődési házban előadás hangzik el Csepel történetéről, és megnyitják a Csepel története az őskortól napjainkig című kiállítást. Csütörtökön este 7 órakor pedig a jászladányi művelődési házban Zelinka Tamás mutatja be Vörös Csepel vezesd a harcot című műsorát. íz előadás rendezője Csiszár Imre, a Puntila úrral mutatkozott be a szolnoki közönségnek. Az előzőek után már felesleges is leírni: sikeresen. Csiszár rendezésének elsődleges érdeme a világos, pontos szerkesztés. Ha szabad, így mondanunk — jókora leegyszerűsítéssel — az a nagyszerű, ebben az előadásban, hogy minden olyan kézenfekvőnek tűnik, holott ez a Brecht darab szinte „tálcán kínálja” a legravaszabb, legbonyolultabb labirintusokat, zsákutcákat. Csiszár jó ritmust teremt, a képeken belüli látszólagos és olykori statikusság csupán pihentető egy újabb nagy nekirugaszkodáshoz és fordulathoz. A csúcs a „hegymászó” jelenet. Puntila Matti hátán jut fel kacatjai tetejébe, de ott már paránnyá válik, alig látjuk, mert Csiszár ekkor úgy bontja ki előttünk — Brecht mondanivalójának jól értelmezett hangsúlyozásával — Matti jövőbe vezető igazát, hogy már csak őrá figyelünk. Tiszai Lajos
