Szolnok Megyei Néplap, 1977. szeptember (28. évfolyam, 205-230. szám)
1977-09-15 / 217. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1977. szeptember 15. „Csúcsforgalom” BURÁTOKNÁL, ROKONOKNÁL ÉSZAKON ki és Leila Itävuo negyven éve írnak nekem és én nekik. — Miről. — Mindenről. Család, munka, örömök, gondok. Szóval a hétköznapok. — Valóságos történelmi krónika: negyven év eseményei. — Közben volt a finn- orosz háború, akkor nem leveleztünk. Meg akkor sem, amikor a második világháborúban nem járt a posta. De aztán folytattuk. Az is a krónika egy lapja, hogy nem írhattunk ... — Végül is az idén jutott ki Finnországba. — Életemben először jártam a határon túl is. — Szeretett volna már máshová külföldre utazni? — Nem én. Sehová sem vágyódtam, csak oda. Fogadóbizottság a testvérvárosban Mikor végre sikerül lerázni magáról a személyeskedő kérdések koloncát („Ne rólam írjon, hanem erről a gyönyörű országról!”) meglódul az emlékezete, s gyorsított filmként pergeti a nyáron átélt eseményeket elém, hogy követni alig győzöm. A déli Helsinkitől az ország legészakibb településéig Nu- organig az Északi-Jeges tengertől harminc kilométerre levő városkáig és vissza kilencezer kilométert tett meg, s nem utazási irodák fizetett idegenvezetőtől kalauzolt csoportban, hanem egy szál maga barátok közt „kézről- kézre” végig az országon. Jukeri Koski, Leila Itävno, Leena Digén, Erkki Harju, Markku Harju, Matti Harju, Erkki Rosnd. Nekünk idegenül hangzó nevek, neki vendégszerető finn emberek, akiknél a hétköznapi életet megismerhette. — Itt-ott zavarba ejtő ünnepélyességekkel. — Szolnok testvérvárosába Riihimäkibe indulóban az egyik ismerőshöz, aki pár éve á finn táncosokkal járt Szolnokon. írtam, hogy mégyek, s mire oda érkeztem, népes fogadóbizottság várt a pályaudvaron, élén a város polgármesterével és a Finn—Magyar Baráti Társaság elnökével, aki magyarul üdvözölt. Zavartan tiltakoztam, hogy én csak egyszerű turista vagyok, mint a többi, de ez nem „használt”. Megható kedvességgel kalauzoltak a városban, a könyvtártól a kórházig, s a városházán még a Riihimäkit bemutató filmet is levetítették. Egymagámnak. Sarkkörön túl — kánikulában Mesél, mesél, s szinte átírt új útikönyvet állíthatna össze. Szerepelhetne benne például, hogy rokonaink bár sértésnek veszik, ha bejelentés nélkül toppan be a látogató, vendégszeretetük semmivel sem hűvösebb a miénknél — legfeljebb kíméletesebb: nem etetik betegre a vendéget — akinek pedig illik tudnia, ajándékot vigyen a ház asszonyának, s a belépéskor adja is át. Alighanem az sem maradna ki az „Apróságok útikönyvéből”, hogy senki nem sértődik meg azon, hogy a vendéglátó háznál felirat fogadja: Alá tupakko — ne dohányozz! Egy fejezet bizonyára szólna Bíró Istvánról a húsz éve Kittilában élő magyar agro- mónusról is: 165 kilométerre az Észak' Sarkkörtől saját nemesítésű, termelésű paradicsommal, krumplival várta a honfitársát, aki 20 év alatt a harmadik arra vetődő magyar. No és a Sarkkör, amely akkora meglepetést okozott az átlépéskor: hó, jég helyett +24 fokos kánikulával üdvözölte (ilyen még nem volt évtizedek óta) magyarunkat .. „ Negyvenezer észt szú — „csak úgy’ Mondja, mondja, percek alatt végigszáguld emlékei kilencezer kilométerén, s meg-megújuló lendülettel kitér a „személyeskedés” elől. Két nap múltán levélben is figyelmeztet, nem ő a „fontos” ebben az ügyben, hanem a finn—magyar barátság, rokonság. Jó, tehát nem írom meg, (mert, „nem fontos”), hogy egy ember bármily messzire is kerül álmaitól, nem adja fel azokat, s nem írom meg azt sem, hogy a negyven éve ki nem húnyó nyelvszeretet bizonyítéka az a kézzel írt negyvenezer észt szó, amelyet két év alatt egy finnészt szótár segítségével ültetett át magyarra — „csak úgy”,1 érdeklődésből. Észt— magyar szótár egyébként nincs. Csak neki. Ez. Nem írom megkérdezem. — Mi a szándéka a szótárral? — Semmi. Megcsináltam, mert izgatott, hogy az észt és a finn nyelv olyan hasonló. — Kiadót, szakembert keresett már? — Nem ... dehát kinek kell ilyesmi? Azért biztos nem foglalkoznak velem, hogy kiadják ötven példányban... — Hogyan búcsúzott rokonainktól? — Tervetuloa Unkarissa — Viszontlátásra Magyarországon. Decemberben ők jönnek. I. Zs, Hányát ver a pulzusa, szaki? Az év egészségügyi Szenzációja a MEDICOR Művek „doboz-laboratóriuma”, a 18 kilós diagnosztikai táska, mellyel különböző szűrővizsgálatok — vérnyomás, pulzusszámlálás, EKG, reakcióidő, hallás- és vibrációs ártalom vizsgálatok stb. — tizenöt perc alatt elvégezhetők. Ebből a hordozható készülékből ma már a nagyüzemek orvosi rendelőiben is látni, mert ha nem is olcsó mulatság, azért a vállalatok szívesen költenek rá. Megéri. A dolgozónak nem kell órákat, sőt napokat eltölteni a rendelőintézetben, a kórházban laboratóriumi rutinvizsgálatokra várva, mert az üzemorvos a készülék segítségével mindjárt a helyszínen, akár a munkás környezetében, a műhelycsarnokban is megállapíthatja a diagnózist. Idő, fáradság takarítható meg az elmés találmánnyal, s az sem egy utolsó szempont, hogy a rendszeresen visszatérő vizsgálatok lényegesen megkönnyítik a foglalkozási betegségek észlelését még a kezdeti stádiumban. Az orvos kezében ez egy olyan jelzőeszköz, mely a munkahelyi ártalmak feltárásához, s egyben megelőzéséhez is segítséget ad. Új foglalkozási __________ártalmak A diagnosztikai táska megjelenése az üzemorvosi rendelőkben csak egy példa arra; hogy mostanában jobban odafigyelnek az egészségügyre. Ez a változás 1974 decembere óta érezhető, amióta megjelent a kormányhatározat az üzemegészségügyi és üzemorvosi hálózat továbbfejlesztéséről. Az utóbbi két évben a megyei, városi, községi tanácsok ülésein is gyakran visszatérő téma volt az iparban, közlekedésben, mezőgazdaságban foglalkoztatottak egészségvédelme, a vállalatok öt évre szóló szociálpolitikai tervében pedig a korábbiakhoz képest nagyobb helyet kapott az üzem- egészségügy fejlesztése. Persze nem mindenütt. Kétségtelen, a klasszikus foglalkozási betegségeket, a szilikózist, ólommérgezést, sikerült visszaszorítani: évente 150, illetve 30 a megbetegedési átlag. Ám a különböző iparágak (főként a vegyipar), a mezőgazdaság fejlődésével T- nem szükségszerűen! — megjelentek az új foglalkozási ártalmak: a növényvédőszerek, a műanyagok, festékek helytelen kezelése újabb betegségeket produkál. Évente igen sok új bőrbeteget kezelnek — foglalkozásából eredően — a szakrendeléseken. Egyre komolyabban kell venni a por, zaj, mérgező gázok veszélyeit, a huzamosan ilyen környezetben tartózkodók 10— 20 év után szilikózis, hallás- károsodás, asztma tüneteivel jelentkeznek az orvosnál. A közlekedésben a neurózis a „divat”, mely szervi elváltozást is okozhat, például a nyombélfekélyt a hivatásos gépkocsivezetők szakmai betegségének tartják. A legtöbb mozgásszervi elváltozás pedig a bányászok körében van. Ha csak két KSH adatot veszünk: a szocialista iparban foglalkoztatottak száma 1,73 millió, a mezőgazdaságban több mint egymilliósakkor is érzékelhető, hogy az üzemegészségügyre milyen nagy felelősség hárul. Mégpedig a munkahelyi ártalmak feltárásában, megelőzésében. A géppel, vegyszerrel, vagy balesetveszélyes környezetben dolgozó ember egészségét számos kedvezőtlen hatás éri, olyanok, melyek a lakosság egészére nem jelentenek veszélyt. Épp ezért az üzemorvosnak a gyógyítás mellett speciális feladata az egészségnevelés, a felvilágosítás. Egyes vállalatoknál az alkalmankénti orvosi előadásokon sikerül ugyan bizonyos információkat a dolgozókba „táplálni”, de ezzel még egyáltalán nem biztos, hogy a hallgatóság magatartását megváltoztatják. Az egészségnevelést a sejtekben kell kezdeni, kis csoportokban, a brigádokban. Itt a hallgató is visszakérdezhet, ’ s jobban rögződik benne, mit kell tennie, hogy elkerülje a munkájával járó veszélyeket. Téves felfogás, hogy ezek a veszélyek csak olyan nagyüzemekre jellemzőek, mint a Csepel Vas- és Fémművek, a Dunai Vasmű, a Lenin Kohászati Művek, ott meg úgyis van szervezett üzemegészségügyi szolgálat, saját rendelőintézet, kórház. A megyei, járási szakrendelések orvosai a megmondhatói, hogy a kisüzemek dolgozói között a foglalkozási betegségben szenvedők száma nem csekély. Tehát az üzemegészségügyi hálózat térképén vannak még fehér foltok. Ahol nincs ______ ü zemorvos Ismeretes, hogy a kormányhatározat megjelenése óta az Országos Munka- és Üzemegészségügyi Intézet egységes szakmai irányítással hangolja össze a KÖJÁL és az üzemegészségügyi szolgálat munkáját. 1978-ig az egész országra ki akarják terjeszteni a hálózatot, olyan módon, hogy minden megyei intézményben az üzemegészségügyi szakrendelést, s itt foglalkozási betegségmegelőző vizsgálatokat is végeznek. Ez a megyei Szolgálata kisüzemekben, ahol nincs üzemorvos, rendszeres ellenőrzéseket tart. Eddig tíz megyében és néhány városban (Dunaújváros, Miskolc, stb.) vezették be az új hálózati rendszert. Az intézetekben a szakrendelésen kívül létrehoznak speciális fekvőbeteg osztályt is, ahol a foglalkozásból eredő súlyosabb betegségben szenvedőket gyógyítják. A megoldást azonban nem a szakrendeléseken, hanem az üzemekben kell keresni. Az még nem elég, hogy a KÖJÁL rendszeresen vizsgálja a gép- és textilgyárakban a zaj erősségét, tenni is kell a megszüntetéséért. Nagyon könnyen kicsúszik a szánkon: „miből”? Nem lehet egyik napról a másikra kicserélni a hangos gépparkot csendesebbre vagy drága akusztikai berendezésekkel elnyeletni a zajt. Hol van erre fedezet? Ahol nincs pénz, ott pótolható leleményességgel: a zúgó ventillátorok betonaknába ágyazhatók, a préslégszer- szám gyökfaragással helyettesíthető, esetleg rugalmasabb szervezéssel csökkenteni lehet a vibrációs ártalomnak kitett öntvénytisztítók munkaidejét úgy, hogy gyakrabban váltják a gépnél dolgozókat. A műszaki fejlesztési tervek, beruházási programok készítésekor kérjék ki az üzemorvos véleményét is. Elvárható az igazgatótól... A dolgozókat, ha másképp nem megy, kényszeríteni kell a védőeszközök használatára. Sajnos, ma még nem tartunk ott, hogy más kárán tanuljanak, csak a közvetlen észlelhető egészségromlás ellen védekeznek. Azt mindenki természetesnek tartja, hogy a Ferihegyi repülőtéren a forgalomirányító használja a fülvédőt, amikor tárcsájával a kifutópályáról a térre irányítja a gépet. A szövőnő Viszont idegenkedik a füldugótól, a kovács a hangszigetelő vattától, mert csak 10 —20 év után veszi észre hallásának károsodását. Elvárható az igazgatótól, üzemvezetőtől, tsz-elnöktől is, hogy érdekelje: hányat ver a munkások pulzusa, vagyis milyen az idegállapotuk, közérzetük, egészségük — mert ez nem csak magánügy! Legalább annyira fontos, mint a jó gazdasági eredmény, hisz a kettő elválaszthatatlanul összefügg. H. A.- Elégedett ember?- Igen. Teljesült a vágyam, láttam Finnországot.- Mióta készült az utazásra.- Tizenötéves korom óta.- Most hány éves?- ötvenöt Burián András tizenötéves volt, amikor támadt egy ötlete: megtanul finnül. Szerzett hát egy egyetemi finn nyelvkönyvet, egy finn—német szótárt, (finn—magyar az utóbbi időkig nem jelent meg magyar kiadásban), s a rokonnép nyelve iránti érdeklődésből két cél fogalmazódott meg benne: kijutni rokonainkhoz, egyébként pedig életcélul a nyelvészetet választja, ha törik, ha szakad. Nyelvtanulása, érettségi, egyetem, diploma, s ma „befutott” finn-ugor nyelvész. Nyelvtanulás, érettségi, nyelvtanulás és azután tört is szakadt is ... — Foglalkozása? — Közegészségügyi ellenőr a Szolnok megyei KÖJÁL- nál. — És ezelőtt? — Bérelszámoló. — Azelőtt? — Szeneslegény a papírgyárban. Levélváltás negyven éve — Mi lett a nyelvészettel? Meg sem próbálta? — Az érettségi után rögtön rá kellett jönnöm, nem a hivatalszolga fiának találták ki a magas tandíjú egyetemet. Elmentem pénzt keresni. — Feladta az álmait? — Csak azt, amely az élethivatásnak szólt. A nyelvtől nem vettem búcsút. Máig is tanulok finnül. Tanulok és levelezek. — Mint a diákok? — Szó szerint. Diáklevelezéssel indult, s tart ma is. Két unokanővér: Inkeri KosDIVAT R TOPISSáG Téglatlarab helyett festékkel Ruházkodási, üzletpolitikai szakemberek országos eszmecseréjén Hódmezővásárhelyen, a divatkötöttáru-gyártás fellegvárában hangzott el: „Divat a to- pisság”. Szakemberek elmondották, hogy külföldön akadnak olyan cipőgyárak, amelyek külön „antikoló”, vagyis koptató üzemrészt rendeznek be, hogy kellően csámpás cipők kerülhessenek a kirakatokba. A HODI- KÖT is ért már el sikereket eleve „műtopisra” kialakított kötött holmikkal: nagyüzemileg foltokat varrtak a vadonatúj, szintetikus akrilból kötött ruhadarabokra más ruhaféléknél pedig belekötötték a foltmintát az anyagba. Az Ilyesmi tehát már a hazai nagyvállalatainknak is mindinkább gondot okoz. Jelenleg talán a legtöbb ilyen ellentmondásos probléma az Igencsak reflektorfénybe került farmeranyagoknál, illetve a farmergyártásnál jelentkezik gondot okozva az egész ország ipari és kereskedelmi vállalatainak. Eljutottunk odáig, hogy az ilyen ruha viselését nem tekintik divathóbortnak. Szegeden nem kisebb szószólói akadtak, mint Ádám, Éva és Lucifer. Az emberiség egész történetén farmerben vonultak végig Az Ember tragédiája kisszinházi bemutatóján. Talán ez volt a jeladás, hogy a szegedi Kenderfonó- és Szövőipari VáUalat felkészüljön a farmerszövet gyártására, mégpedig az egész ország ellátásának mennyiségi és minőségi igényével. Jórészt megvannak hozzá a megfelelő szövőgépek, a jó minőségű pamutfonalak. Kezdetben azonban itt is problémát jelentett: nem tudták garantálni, hogy az anyag gyorsan kopottá, topissá váljon. Márpedig „nem tehetik ki a vásárlókat olyan tortúrának”, hogy maguk antikolják az anyagot. A tizenévesek nemrég tégladarabbal dörzsölték a szövetet hogy színéről lekopjon a kékfesték. Ezért a vállalát szakemberei kidolgozták az úgynevezett kéregfestés technológiáját. Ez azt jelenti, hogy a festék a fonalat nem teljes keresztmetszetében, hanem csak a felületén színezi meg. Így aránylag rövid használat után előtűnik a fonal világos. natúr színe, a kopásnak kevésbé kitett helyeken pedig megmarad a kék. így lesz a farr mernadrág „patinás”, ha úgy tetszik — topis. A különleges festési technológiához a legmegfelelőbb, indigószerű kék festéket Svájcban találták meg, ottani cégtől hozatják meglehetősen költségesen, D. B, Új szolgáltatással bővült a Patyolat Vállalat átalakított szolnoki Beloiannisz úti üzlete. Ott is lehet ágyneműt bérbe venni.
