Szolnok Megyei Néplap, 1977. szeptember (28. évfolyam, 205-230. szám)

1977-09-09 / 212. szám

8 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1977. szeptember 9»­Egy hét múlva nyit az őszi BNV SZOLNOK MEGYEI Néplap 1977, SZEPTEMBER 9., PÉNTEK ÁDÁM NAPJA A Nap kél: 5.13 —, nyugszik: 18.09 órakor. A Hold kél: 0.57 —, nyugszik: 15.47 órakor. VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS ma estig: nyugat felől időnként erősen megnö­vekvő felhőzet. Szórvá­nyosan zápor, zivatar. Többfelé megélénkülő, helyenként megerősödő délnyugati-nyugati szél. A nappali felmelegedés kissé gyengül. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet: 12—17. Legmagasabb nappali hőmérséklet pénteken 23—28 fok között. TÁVOLABBI KILÁ­TÁSOK kedd reggelig: változóan felhős idő, fő­leg az időszak első felé­ben záporokkal, esővel. Legmagasabb nappali hőmérséklet 22—27 fok között. Jelentős meny- nyiségű: (legalább 5 mm) csapadék az or­szág területének 40 szá­zalékán várható. Galva ni Kétszáznegyven évvel ezelőtt, 1737. szeptember 9-én született Bolognában Luigi Galvani olasz riziolégus, az elektromosságtan egyik megalapítója. Orvosnak tanult; apósa egye­temi professzor volt és tanszé­két 6 örökölte meg. Kezdetben anatómiát, később szülészetet tanított. A bolognai egyetemen emléktábla jelzi, hogy ott tör­tént a békacombok nevezetes rángatózásának megfigyelése, 1786 szeptemberében. Legelőször az tűnt fel Galvaninak hogy a fémkampóval érintkező béka­comb elektromos szikrakisülé­sek közelében, vagy például zi­vatar közeledtekor megrándult. Ma tisztán látjuk, hogy ezek a rángatózások elektromos rezgé­sek. vagyls a békacombok úgy működtek, mint valami detek­tor. Természetesen annakidején minderről semmit sem tudtak. De Galvani érdeme, hogy e je­lenséget tovább kutatta, s igy rájött, hogy a rángatózás az említett körülmények nélkül is előidézhető. Egymillió húscsirke A tavalyinál 35 százalék­kal több, összesen egymillió húscsirkét nevelnek értéke­sítésre az idén a fegyvemeki Vörös Csillag Termelőszö­vetkezetben. Nemrég adták át a tsz központi baromfite­lepén azt a két, egyenként 27 ezer férőhelyes csibeneve­lőt, amelyet két hónappal a határidő előtt készítettek el a gazdaság építőbrigádjai. A 7,5 millió forintos költséggel épült Bábolna rendszerű ne­velőhelyiségeket Tetra—B csibékkel telepítették be. A férőhelyek lényeges bővíté­sével az idén a BOV-nak szállított húscsirke mennyi­sége eléri majd a 130 vagont, értékesítéséből 34 millió fo­rintot tervezett a közös gaz­Tornaterem társadalmi munkában Társadalmi összefogással jó ütemben épül Jászszent- andráson az általános iskola csaknem 800 négyzetméter alapterületű tornaterme. A négymillió forintos beruhá­záshoz a jászberényi Aprító­gépgyár adta az építési anya­gokat, és a gyár szakembe­rei vállalták az építkezés műszaki irányítását is. A helyi termelőszövetkezet szo­cialista brigádjai, az aprító­gépgyáriak és a jászszent- andrási lakosok eddig csak­nem félezren végeztek egy- egy nap társadalmi munkát a tornaterem építésénél. Tár­sadalmi munkájuk értéke a létesítmény befejezéséig meghaladja majd a 700 ezer forintot. Ügy tervezik, hogy az 1978— 79-es tanévben már új tornatermükben sportol­hatnak a község kisdiákjai. üt perc alatt kész Pirított burgonya, gyárilag A miskolci hűtőházban megkezdődött az előregyár­tott, pirított hasábburgonya üzemszerű készítése. Hasz­nálatnál már csak át kell sütni és öt perc alatt tálal­ható. A gyárilag készített pi­rított burgonyából előrelát­hatóan Kétszázötven vagon­nal gyártanak. Párul járt motoros Nagy sürgés-forgás a bu­dapesti nemzetközi vásár- központban, hiszen egy hét múlva, szeptember 16-án megnyitja kapuit a fogyasz­tási cikkek nagy seregszem­léje, az őszi Budapesti Nem­zetközi Vásár. A hazai vál­lalatokkal,' szövetkezetekkel és egyéb termelőkkel együtt összesen 31 országból és Hongkongból hozták el Bu­dapestre áruikat a kiállítók. A látogatók szeptember 16 és 25-e között — a szakmai napok kivételével — napon­ta délelőtt 10 órától délután 7 óráig tekinthetik meg a kiál­lítást. A szakmai jeggyel nem rendelkező nagyközön­ség a szeptember 19-, 20- és 21-i szakmai napon déli egy órakor léphet csak a vásár területére, mert délelőtt a szakemberek folytatnak hi­vatalos programokat, tárgya­lásokat. Ezúttal a HUNGEX- PO a szokástól eltérően tíz napon át tartja nyitva a vá­sárt, s így lehetővé tette, Kiállítók harmincegy országból hogy a látogatók két hétvé­gén tekintsék meg a pavi­lonokat. A nagyközönség változat­lan áron, 15 — forintért kap­ja a belépőjegyet, amit a vá­rosban a metró és a BKV pénztárainál is megvásárol­hat. Az egyszeri belépésre ér­vényes szakmai jegy ára is változatlanul 60 forint. Az általános iskolások, az ipari tanulók és egyéb iskolai ta­nulók, továbbá a katonák belépőjegye csoportos látoga­tás esetén személyenként öt forint. A vidékről érkező lá­togatók most igénybe vehe­tik a MÁV 33 százalékos me­nettérti utazási kedvez­ményét. A látogatók a legkényel­mesebben, s mondhatni leg­gyorsabban, villamossal jut­hatnak el majd a Dobi Ist­ván úti vásárközpontba. A Népszínház utca és a Nagy­körút sarkától közvetlenül a vásár főbejáratáig közleke­dik a 29-es villamos. Hétvé­gén, tehát szombaton és va­sárnap a Baross térről is közvetlenül a főbejáratig juthatnak el a látogatók a 29/y jelzésű villamossal, s megközelíthetik még a kiál­lítást a 37-es villamossal is. A metróval érkezők az Örs vezér téri megállótól a 100- as jelzésű autóbusszal érik el a vásárt. A bérletek érvé­nyesek ezen az autóbuszon, de vonaljegy is váltható. A BKV a kiállítás idején sűrí­ti a 32-es és a 95-ös autó­busz forgalmát is. A Keleti pályaudvartól iránytaxik közlekednek a vásárig. A Do­bi István úti parkolóhelye­ket a fővárosi Garázsipari Vállalat kezeli, s a parko­lásért díjat szed. Fortuua kegyeltjei Gyakori vendég volt az idén a tiszafüredi járásban Fortuna, ugyanis tizenkét szerencsés ember ért el ed­dig négyes találatot a lottón. Alig két hónapja kezdte el a közös játékot Tiszafüreden a sütőüzem tíztagú brigádja egyetlen szelvénnyel, és már is „befutott” a négyes. Ugyancsak a járási székhely lakója Bak Sándor nyugdí­jas is, aki harminc éven át heti három szelvénnyel ját­szott, s végre nyert. Ám mindannyiukon túl tesz Su- Sányi János tiszaszentimrei tsz-nyugdíjas, aki a tavalyi négyese után továbbjátszott, s augusztus végén, a 34. já­tékhéten két szelvényen is négyet talált el a nyerőszá­mok közül. Műhely a tanulóknak A Könnyűipari Gépgyártó Vállalat mezőtúri gyárában új műhelyt avattak tegnap. Három üzem — a KONTAK- TA, a KAEV és a Fémfel­dolgozó Szövetkezet — össze­fogott, hogy a költségeket együttesen vállalva építsék fel a létesítményt, amelyben 24 leendő forgácsoló szak­munkás képzéséhez biztosí­tanak helyet. Az ipari tanu­lók új és régi gépeken okta­tói felügyelettel tanulják a Kötöttárukból rendezett kiállítást és vásárt Szolnokon, a Barátság klubban a Sztár Áruház. Az idei őszi divatot be­mutató Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat gazdag választé­kot „vonultatott” fel: a selyemgarbón kívül minden női, fér­fi kötöttáru friss fazon, újfajta anyagból készült. A két nap alatt mintegy 400 látogató tekintette meg a kiállítást, és 50 ezer forint értékben vásárolt is a helyszínen. A kiállítás slágere: az iparművész által — kézzel kötött női kabát. (Nagyon szép, igaz az ára sem kevés). A tiszta gyapjú, a mohair és az acryl alapanyagú kötött kelmék lesz­nek az ősz és a jövő tavasz slágerei — a jelek szerint, Helyesbítés. Tegnapi la­punkban írtunk arról, hogy a Volán 7-es számú vállala­ta a Szolnoki Galériában, szeptember 18-án nyíló jubi­leumi tárlat ideje alatt ho­gyan járul hozzá a kiállítás látogatottságának növelésé­hez. A vállalat — pontosít­va az ismereteinket — az is­kolák tanulóit csoportos je­lentkezés esetén, — ha ezt igénylik — 8 óra és 15 óra között oda-vissza szállítja, Személyenként két forint vi­teldíj ellenében. A szolnoki üzemek, vállalatok dolgozóit munkaidejük befejezése után ugyancsak csoportos látoga­tás esetén díjmentesen elvi­szi a Galériához. B tárgyalóteremből Ügy látszik, még mindig nincs kihalóban az a régi rossz szokás, hogy a faluba tévedt idegen legény „ellen­ség”, vetélytárs a hazaiak ítélete szerint. Alighanem ez lehetett az oka annak a sze­rencsétlen eseménynek, amely az idén márciusban történt Rákóczifalván nagy megbotránkozást okozva. A rákóczifalvi Napfény étte­remben „feltankolt” és ittas állapotban levő Méhesi Jó­zsef (Rákóczifalva, Vörös Hadsereg út 111/a) belekö­tött a kiskunfélegyházi Czi- bolya Antalba, aki vendég­ként a faluban tartózkodott. Az idegent a részeg támadó (Fotó: K. I.) szakma fogásait. Baleset Szaiolban fis Újszászon Tudhatta volna, hogy a gépjárművezetőnek sem ve­zetés előtt, sem közben Sze­szes italt fogyasztani nem szabad. Baráth Miklós hiva­tásos gépkocsivezető, Jászbe­rény, Érpart utca 24/a. szám alatti lakos mégis azzal sér­tette meg a közlekedés rendjét, hogy miközben a város belterületén motorozott az egyik italboltnál megállt, pálinkát fogyasztott, és foly­tatta a motorozást. A jászberényi járási-váro­si Rendőrkapitányság sza­bálysértési hatósága Baráth Miklóst 3 ezer forintra bün­tette, és hat hónapra bevonta a motorkerékpár-vezetői jo­gosítványát. többször arcul ütötte, majd amikor az menekülni pró­bált, üldözőbe vette cimbo­rájával, Kiss Pál (Rákóczi­falva, Gábor Áron út 7.) alatti lakossal. A fiatalem­ber kétségbeesésében felszállt az éppen ott megálló buszra, majd szerencsétlenségére kénytelen volt onnan le is szállni, mert a busz ellenke­ző irányba ment, mint ő sze­rette volna. A buszról le­szálló sértettet ott várta két üldözője, és ismét megtá­madták. Méhesi József egy hatalmas ütéssel leütötte a szíerencsétlen fiatalembert, s ez még nem volt elegendő a támadóknak, mert amikor Uj házhelyek Cserkeszölőn Sokan türelmetlenül vár­ták már Cserkeszőlőn, hogy a községi tanács családiház­építésre alkalmas telkeket alakítson ki és értékesítsen. Az építkezni szándékozók örömére az OTP kunszent­mártoni járási fiókja a kö­zelmúltban megbízást kapott 72 cserkeszőlői házhely ér­tékesítésére. összeesett, Kiss Pál meg is rugdosta. A vádlottak támadása követ­keztében Czibolya Antal orr­csont és arccsont sérülést szenvedett. Súlyos károsodá­sából csak hat hét alatt gyó­gyult fel. A szolnoki Járás- bíróság a két rákóczifalvi fiatalembert bűnösnek mond­ta ki, társtfettesi minőségben elkövetett súlyos testi sértés és garázdaság bűntettében. Méhesi Józsefet egyévi és négyhónapi, Kiss Pált pedig egyévi szabadságvesztésre ítélte. A büntetlen előéletű vád­lottak tettüket megbánva be­lenyugodtak az ítéletbe, így ' az jogerős. Hetedikén, a koraesti órák­ban súlyos balesettel végző­dött a 4. számú főútvonalon két tehergépkocsi vezetőjé­nek virtuskodása. Kiresi Gá­bor hajdúszoboszlói és Ba­logh Imre rákóczifalvai lakos az általuk vezetett tehergép­kocsikkal egymást előzget- ték. A képen látható manő­verezéseik eredménye: a jár­művek az árokba borultak, a bennük keletkezett kár mintegy ötezer forintra te­hető. Mindkét gépkocsivezető ellen szabálysértési eljárást indít a közlekedésrendészeti hatóság. Űjszászon, ugyancsak he­tedikén délután figyelmet­lenségével ökozott balesetet Nagy Lászlóné helybeli la­kos, kerékpárjával balra elé­be kanyarodott az ugyancsak újszászi lakos Barta Imre által vezetett motorkerék­párnak. Összeütközésük so­rán a motoros, aki ittasan vezette járművét, nyolc na­pon túl gyógyuló sérülést, Nagyné pedig nyolc napon belül gyógyuló sérülést Szen­vedett. A figyelmetlen ke­rékpáros ellen testi sértés címén, a motorkerékpár ve­zetője ellen pedig ittas ve­zetés miatt indítanak eljá­rást. Üsd az idegent! MTESZ-tanácskozás a gyárban Tegnap a Ganz Villamos- sági Művek szolnoki gyárá­ban tartották meg a MTESZ Szolnok megyei szervezeté­nek tagegyesületi titkári ér­tekezletét. A tanácskozáson értékelték az év első felé­ben végzett munkát, majd a GTE üzemi csoportjának te­vékenységével s a gyárral is­merkedtek az ülés résztve­vői. ■ KÉT ÉS HÁROM mű­szakban dolgozók számára indít előkészítő tanfolyamot a törökszentmiklósi műve­lődési központ és a városi könyvtár. Az intézmény munkatársai az általános is­kola befejezéséhez szükséges osztályozó vizsgákra készítik fel a fenőtteket. Jelentkezni szeptember 20-ig lehet. ® A HŰTŐGÉPGYÁR si­kere Plovdivban. ötvennégy külföldi kiállítónak ítéltek oda korszerű termékéért ér­met a plovdivi nemzetközi kiállításon, köztük három magyar vállalatnak is. A jászberényi Hűtőgépgyár Le­hel Bosch—200-as típusú hűtőszekrénye is a díjazott termékek között van. ■ FELNŐTT népi táncoso­kat, gyermekbábosokat, ha­jó, rádió, repülőmodellező­ket várnak Szolnokon, a helyőrségi művelődési ház szakköreibe. ® ÜTTÖRÖHÁZNYITÓ. A szolnoki Tisza Antal Űttörő- ház ünnepélyes megnyitóját holnap délután fél három­kor tartják. Az úttörők és a kisdobosok kulturális köz­pontjában az ünnepi beszéd után az Állami Bábszínház művészei szórakoztatják a gyerekeket. ■ KUNMADARASI „hon­foglalók”. A napokban köl­tözött be nyolc kunmadarasi család a most épült kétszin­tes, gázfűtéses szövetktzeti lakásokba. Hamarosan újabb négy család költözhet új ott­honba, ezeknek a lakásoknak is jó ütemben halad az épí­tése. ® A KARCAGI Május 1. Termelőszövetkezet az idén 6 ezer 600 hízott sertésre szerződött, ennek a mennyi­ségnek eddig több mint a fe­lét már átadták a felvásár­lóknak. ■ A SZOLNOKI Szigligeti Színház művészei ma este Szentesen, szombaton és va­sárnap pedig Orosházán ven­dégszerepeinek a Glória ka­pitánya című operettel. ® CSINOSÍTJÁK a házas­ságkötőtermet. Jászárokszál- láson a községi tanács az idén 50 ezer forintot költ a helyi és a jászágói házasság­kötőterem berendezéseinek felújítására. UOUMKMtGYii A Magyar Szocialista Munkáspárt Szolnok megyei Bizottsága és a Szolnok megyei Tanács lapja Főszerkesztő: Fábián Péter Főszerkesztő-helyettes: Lazányi Angéla Telefon: 12-093, 12-320. 12-069 11-932 Telex: 23 357 index-szám: 25 069 HU ISSN 0133-0756 Kiadia a Szolnok megyei Lapkiadó Vállalat 5001 Szolnok. Pf. 105 Igazgató: Virágh Iván Telefon: 12-094 AZ előfizetés dija egy hónapra 20,— forint. Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető: minden postahivatalnál és a kézbesítőknél Szolnoki Nyomda Vállalat Szolnok) Vörös Csillag u. 28. Felelős vezető: Gombkötő Béig

Next

/
Thumbnails
Contents