Szolnok Megyei Néplap, 1977. szeptember (28. évfolyam, 205-230. szám)
1977-09-04 / 208. szám
SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1977. szeptember 4. BABA MIHÁLY: Szalmazabalas I zgatottan lépett ki a vezér szobájából. Arca vörös volt, szeme csillogott, mintha lázban égne. A kezében szorongatott barna dosszié szinte táncolt. Zsebéből előkotorászott egy cigarettát és megpróbált rágyújtani. A gyufaszálak elroppantak. — Parancsolj, Józsa elvtárs! A gyújtó lángja arcához közeledett. Kelemen, a beszerzési osztály vezetője mosolygott rá aggódón. — Köszönöm — mondta Józsa, és cigarettája végét a lángnyelv fölé tartotta. Mélyet szippantott. Érezte, hogy a füst a tüdejébe hatol. — Köszönöm. — Történt valami? — kérdezte Kelemen, miközben a vezér ajtaja felé intett. — Igen, igen. Képzelje, Kelemen elvtárs, elfogadták a strand-szalmakalap gyártás fejlesztésére készített tervemet ... — Gratulálok. — ... és 'kineveztek gyártásvezetőnek. — Ez igen — mondta Kelemen őszinte hangon. — Végre nálunk is megfelelő ember kerül a fontosabb helyre. A megfelelő helyre. Ha jól emlékszem, két esztendeje harcol azért, hogy elfogadják a tervét. — Kettő és fél — nevetett megkönnyebbülten Józsa. — De sebaj. Az a fontos, hogy most már munkához láthatok. Remek terveim vannak. Ezt a vezér is elismerte. Évente hatmillió strand-szalmakalapot akarok eladni. A szalmából több lesz a bevételem, mint a téesz- nek a gabonából. És valutában. Most már biztos. Kelemen karonragadta a lelkendező Józsát, besodorta az irodájába. — Hatmillió? Reális ez? Engem, mint a beszerzési osztály vezetőjét, ez nagyon érdekel. Közös tervet kell kidolgoznunk a szalmavásárlásról. Kávét? Igen. Kávét. Kinyitotta az ajtót. — Juci, két kávét. Erőset. És két kólát. Traubi is jó. Siessen. Amikor leült Józsával szemben, összedőrzsölte a tenyerét. — Lesz egy kis mozgás. Mert a strand-szalmakalap; hoz nem bálázott szalmát veszek, amit a kombájn ösz- szetört. Nem ám — nevetett —, nem bizony, kartársam. Kimegyünk együtt a téesz- be, lábon megvesszük a gabonát, s a szem azé, aki kicsépeli és kévébe kötve átadja nekünk. Na, mit szól hozzá, Józsa kartárs? Az ajtó kinyílt. Juci hozta a kávét, a kólát. Kelemen felállt, íróasztalához lépett. — És előbb egy konyakot. Itt tartom a fiókban, mert megisszák. — ök is tudják, hogy mi a jó! — kacagott Józsa. Egy óra hosszat fellegekben jártak: gyors intézkedésekről, anyagbeszerzésről, reklámról esett csak szó. — Két esztendő alatt a Balaton után meghódítjuk az európai tengerpartokat is. Csikóskalap, betyárkalap — szalmából. A nyaralóknak kell a romantika! Adunk mi, persze jó pénzért. — Csak meg ne irigyeljék tőlünk a sikert — aggodalmaskodott Kelemen. Józsa nevetett. — Ezt a tervet már nem vehetik el tőlem. Józsa átszervezite az osztályát Kora reggeltől késő estig dolgozott. Ott volt az első szállítmány becsomagolásánál, útnak indításánál. Aztán telefonon kísérte tovább a strand-szalmakalapok sorsát. Sajtótájékoztatót szervezett, reklám-szöveget írt. Az első megrendelő lelevelekkel maga rohant a vezérhez, aki kedélyesen fogadta, és sorohki- vüli prémiumot utaltatott ki neki. Amikor az egymillio- modik szalmakalapot útnak indították, kis házi ünnepséget rendeztek. Józsa boldog volt. Fizetésemelést is kapott. Azt is rebesgették, hogy hamarosan kitüntetést kap. A nyugtalanság tüskéjét akkor érezte először, amikor a vezér behívatta, és bemutatta neki Ádám Lajost, a langaléta harmincéves fiatalembert, aki sárga pulóverében olyan volt, mint egy hatalmas, zöldszemüveges kanári madár. — Józsa elvtárs, csak az elismerés hangján szólhatok ragyogó tervedről; a terv nagyszerű megvalósításáról. Nem titkolom el, hogy mérlegünket helyrebillentetted, sőt, jelentős mennyiségű kemény valutát is szereztél vállalatunknak. Most kaptam az értesítést, hogy már nincs akadálya az új gépek megvásárlásának. — Nagyon örülök — mondta Józsa. — Mi is, mi is. Az igazgató a langalétára nézett, aki addig közömbös arccal, zöld szemüvege mögé rejtőzködő tekintettel figyelte a beszélgetést. — Szóval — koppantott az asztallapon az igazgató —, úgy gondoltuk, hogy a munka érdekében a helyettesévé nevezzük ki Adám elvtársat. Fiatal ember, majd beletanul a szakmába ... — Helyettessé?, — Igen, igen, hogy megkönnyítsük a munkáját. Ez közös érdekünk... — De hiszen van... — Tudom, ideiglenesen megbíztuk Varga... hogy is hívják? — Vedres Ferenc. — Persze, Vedres. Jó szakember, tudjuk, főosztályvezető lesz .., Ugye így rendben? J ózsa töprengett. Mit tehet itt? Ádámot már kinevezte a vezér. El kell fogadni. De ki ez az Ádám? Hogy lehet rögtön helyettes? A vezér megszorongatta Józsa kezét, és elbocsátotta Adámmal együtt. — Majd szerzünk egy asztalt — fordult Józsa Ádám Lajoshoz —, addig ... — Nem sürgős — vágott a szavába Ádám —, majd bejövök a hét végén. — A hét végén? Itt minden reggel... — Ugyan. Különben sem tudnék most itt semmit sem csinálni. Csak zavarnám a munkát. Remélem, jól megleszünk. Minden jót. — Ki volt ez? — kérdezte Vedres nyugtalanul, amikor Ádám magabiztosan átvonult az irodán. — A helyettesem. — És én? — Főosztjályvezető lettél. Magasabb fizetéssel. Mit akarsz még? A Józsa szívébe fészkelő- dött nyugtalanság egyre nagyobb teret hódított. Ádámot hetekig nem látta. Csak a fizetési napon jelent meg, aztán még néhányszor beugrott öt percre. Józsa nem tudta, mihez kezdjen vele. Ádám asztala ott árválkodott az övével szemben, de csak egy-egy betévedt vendég ült mellé néha. Feljegyzést készített a vezérnek Adám munkaköréről s leste, várta az alkalmas pillanatot, amikor átadhatja a vezérnek, és megbeszélheti- vele a részleteket is. Feladatot kell adni Ádámnak, mert már így is suttognak, hogy semmiért kapja a magas fizetést. Csöngött a telefon az asztalán. A vezér hivatta. Józsa izgatottan kapta fel a feljegyzést, és már rohant is. — Üljön le, Józsa elvtárs. Hallom, terveink nagyszerűen beváltak. Exportunk állandóan nő. A bevétel is. Nos, természetesen így a dolgozók jövedelme is. Józsa boldogan feszengett: hiszen ez dicséret még akkor is, ha a nevét nem említette a vezér. Kisimította a jelentést. Ennél jobb alkalmat nem is találhat, hogy átadja. A vezér egy pillanatnyi hallgatás után Józsára tekintett. — Van itt egy kis probléma, Józsa elvtárs. — Igen? — kapta fel a fejét Józsa. — Kérem .. — Nos, megoldjuk. Arról van sző, hogy Ádám elvtárs el akar menni, mert ön mellett nem tud kibontakozni. — Hiszen be se jár... — Nem engedhetjük el, fiatal ember. Ugye, érti? — lügen. — Szóval — folytatta a vezér — úgy gondoltuk, hogy Ádám elvtársat kinevezzük az ön helyére gyártásvezetőnek, ön pedig, magasabb fizetéssel, egy nagyon fontos beosztásba kerül. Sőt, mondhatom, hogy most ez a legfontosabb A hulladékszalma reklám és értékesítési osztály vezetése. Lesz két helyettese: a Molnár meg a Gergely. Kitűnő szakemberek. Az ön feladata csak az lesz, ismétlem, hogy beszámoltassa őket. Kell-e ennél jobb beosztás? Magas fizetés. Munka alig. Több lesz a nyugdíja. Fel a fejjel. Jó munkát. Minden jót. Józsa felállt. Kitántorgott a vezér szobájából. H ajnalban vergődött haza részegen. Nem tudta, hol volt, mit csinált. Hóna alatt egy szalmacsomót szorongatott. Felesége nem tudta elszedni tőle. A hulladék-szalma csomóval dőlt ágynak, elaludt rögtön, de szüntelenül motyogta: megzabálom, megzabálom. Egy hónap múlva egészségi állapotára való tekintettel nyugdíjazták. KOHÁN GYÖRGY: CSEND ... történetek A romantikus kedveit alakja a férfi (vagy a nő), aki kettős életet él. Nappal elegáns? hitelképes arisztokrata, éjszaka rablóvezér vagy kalandornő. Szóval valami egészen más. Nos, talán valamelyik romantikus regényalakot irigyelte meg az az ismerősöm, aki nappal a nyilvánosság előtt a morál színeiben forgolódó közéleti férfiú, a szocialista erkölcs szószólója, délután! viszont elsősorban elvált férj, aki bírósági tárgyalások sokaságán próbálja megóvni forintjait a gyerekeitől, nehogy a gyerektartás átkos intézménye 100—200 forinttal többet gyűrjön belőlük maga alá. De a romantika szélsőségei iránti nosztalgiát fejezi ki másik ismerősöm életformája is. ö az, aki munkahelye dolgozóit rávette, hogy szabadidejükben játszóteret építsenek a gyerekeknek, ö az, aki nők- és anyáknapján könnyes hangon köszönti a magyar asszonyokat és személyesen nyújtja át nekik a hóvirágcsokrot. És ő az, aki előző feleségénél hagyott gyermekeit már az utcán sem ismerné fel, hiszen évek óta nem látta őket. Beszélik ugyan, hogy a fia csavarog, a lánya kimaradt a gimnáziumból, de hát mindezért csakis az anyjuk a felelős, miért nem neveli őket keményebben. Persze mindig ilyen volt, ilyen gyönge szívű, elomló, tehetetlen, ezért nem bírta összetartani a családot sem. Most aztán egye meg, amit főzött. Harmadik ismerősöm nő! Minden lehető fórumon síkra száll az egyenjogúságért, ostorozza a zsarnok férfiönkényt, gyűléseken és ankétokon hallatja szavát. A fia miatt vannak ugyan apróbb kellemetlenségei. Állítólag lopott a gyerek a vidéki kollégiumban, ahova erkölcsnemesítés céljából bejuttatta. Meg ivott is a gyerek, arra kellett neki a pénz. Dehát végtére azért van a KISZ, a pedagógus meg a Társadalom, hogy az eltévedt bárányt visszavezesse az akolba. Egyébként mindhárom ismerősöm közmegbecsülésnek örvend, ök a pedig-emberek. Cigánykodik a gyermektartási pörben? Pedig milyen tisztességes, komoly ember. Istenem, kell neki a pénz, érthető, új családot szeretne alapítani. Elfeledkezett korábban nemzett gyerekeiről? Botrányaikat egy vállrándítással veszi tudomásul? Pedig a cégnél ő az anyák gyámbla, a gyermekek nemtője. Istenem, kicsit szórakozott ember. Meg aztán nem akar elvált felesége belügyeibe avatkozni. Ez nem is lenne méltányos. Persze, ha ő nevelné azt a két haszontalant, nem csavarognának és nem maradnának ki a gimnáziumból. De hát így alakult. Mit tehetünk az objektív körülmények ellen? Lopott, ivott a vidéki kollégiumba menekített fiú? Pedig milyen dolgos, szorgalmas asszony az édesanyja. Persze nagyon elfoglalt, mindenkin segít, de azt az egyet, a saját gyerekét igazán átvállalhatná valaki más. És egyáltalán: van közélet meg van magánélet. Az utóbbihoz semmi közünk. Bizony semmi, amíg magánéleten az elromlott szerelmet, a kudarcba jutott házasságot értjük. Két felnőtt ember a maga ízlése szerint ronthatja el a saját életét, és amit ketten belül elrontottak, azt kívülről beavatkozó legföljebb tovább ronthatja. De a csavargó, kiábrándult, magával tehetetlen gyerek, akit válóper után, vagy már előtt a semmi szögére akasztottak, nem az anya és az apa magánügye. Sőt, én még azt is megkockáztatnám, hogy aki a magánéletében tisztességtelen, aki a megunt, vagy sose szeretett társtól nemcsak szabadulni igyekszik, hanem egyúttal tönkre is akarja tenni, akinek nem elég a válás, a fele pénz, a fele királyság, hanem a másikat kiölki a lakásából, megingatja az egzisztenciáját, állandó molesz- tálással, — hisz senki a másiknak annyit nem árthat, mint férj a feleségnek, feleség a férjnek — ideggyógyintézetbe juttatja; szóval az ilyen lehet „pedig” komoly, dolgos, közösségi lény, a morál jó stílusú bajnoka, az anyák védelmezője, az egyenjogúság élharcosa, mégis jobban tesszük, ha minden mozdulatát gyanakodva figyeljük. Azért, mert a vállalt szerepből, a pedig-életből bármikor kibújhat a valódi karakter. egy éleCsak 6Z az tünk van. És ha meghalunk, egyszerre tűnünk el a magán- és a közéletből. Senki se vési a sírkövünkre: a gyerekeiről nem gondoskodott ugyan, nélkülözni, csavarogni hagyta őket, de amúgy, a közéletben igazán szépen megállta a helyét. Fenákel Judit IELEI MIKLÓS: Elmerült csillagfénnyel kihímezett emlék szövetei már elleplezték bedőlt kutakban maradt béke lehet csöndjének menedéke rongyba csavart elásott szélben lapul a földmély melegében kemenceszag elmerült álom pitymallik kenyérként a tálon LtZtR TIBOR: i Lakótelepen Lakótelepen kockaketrecek gyerektigrised hozod és viszed üvegvigyorral lenéz az ablak élsz panelbilincsben hogyha hagynak a ház előtt pléh-tülkölés visít erkélyen pelenka szárítkozik boltban sorbaállnak polcon kenyér itt vagyok mohó vad város egyél- - ■ c RÉVÉSZ NAPSUGÁR: CSÓNAKKIKÖTŐ (vázlat)
