Szolnok Megyei Néplap, 1977. szeptember (28. évfolyam, 205-230. szám)
1977-09-29 / 229. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1977. szeptember 29. Magánügy? Közügy! Gondolatok a népesedési helyzet alakulásáréi határozaIntézkedések, tok egész sora tanúsítja, hogy hazánk népesedési helyzetének alakulását pártunk, kormányunk hosszú ideje olyan politikai kérdésnek tekinti, amely alapjaiban érinti szocialista jelenünket és jövőnket. Kiemelkedő helyet foglal el az intézkedések sorában a Politikai Bizottság 1973 februári határozata, majd a Minisztertanács az év októberében megjelent rendelete. A határozat és a rendelet megjelenése óta eltelt mintegy négy esztendő után megállapíthatjuk: a népesedéspolitika fő célkitűzései helyesek, társadalmi fogadtatása kedvező volt, eszközei megfelelően hatottak. A határozat alapján hozott szociálpolitikai intézkedések egésze megfelelően szolgálta a kitűzött célokat: nőtt a lakosság száma, nagyobb terhet vállal magára a társadalom a gyermeknevelés költségeiből és jobbak a gyermeknevelés feltételei is. Nem véletlen tehát, hogy például Szolnok ma az alföldi megyeszékhelyű városok között a „legfiatalabb”. A lakosságszám évenként 1500 —1600-zal növekszik. Sokan községekből, tanyákról költöznek a városba, de szerencsére mind több gyermek is születik. Szolnokon és a megyében valamivel több az országos átlagnál. (1975-ben ezer lakosra országosan 18,4 a megyében 18,9 élveszüle- tés jutott, a tavalyi két szám 17.5, illetve 17,6. A javuló egészségügyi ellátást bizonyítja, hogy míg tavaly országosan 29,6 ezrelék volt a csecsemőhalálozás, a megyében 22,6 ezrelék, sőt az idei esztendő első felében már 20.6. ) Egyre több fiatalasszonyt látni, amint egyik gyermekét kézenfogva vezeti, a másikat a kocsiban tolja, mikor eljön a délutáni séta ideje. Nálunk is egyre több tehát a kétgyermekes család', a harmadik baba világrahoza- talára azonban csak nagyon kevés asszony vállalkozik. Itt is a számok bizonyítanak. Tavaly mintegy háromezer- hatszáz olyan kismama jelent meg a megyében a terhestanácsadásokon. aki első csemetéjét várta (1974-ben számuk 3 ezer 760 volt). A második gyermek világrahoza- talára vállalkozó nők száma háromezerszáz körül alakult (1974-ben 3 ezer 760) míg a harmadik gyermeket várók mindössze kilencszázan voltak (1974-ben 1043-an). A lakosság egyszeri reprodukciója érdekében pedig az lenne a kívánatos, hogy az utóbbiak száma jelentősen növekedjék, és elérje az összes szülések 40 százalékát. (Jelenleg csak 11 százalék.) A születések számának ilyen alakulása több okkal magyarázható: 1974-ben kerültek szülőképes korba azok a nők, akik 1953—56. között születtek. így 1974 elején emelkedett a születések száma, 1975-ben ugrásszerű volt a növekedés. Tavaly már kevesebb gyermek született, és ebben ugyancsak szerepe van annak, hogy a szülőképes korúak létszáma is csökken. Egy országos előrejelzés szerint hét év múlva 130 ezerrel lesz kevesebb a 20—24 éves korú nők száma, mint jelenleg. Természetesen ehhez szükség van a többgyermekes családok életét tovább könnyítő, a harmadik gyermek megszületését ösztönző gazdasági és szociálpolitikai intézkedésekre, mert a több gyermekesek aránytalanul nagyobb anyagi terheket viselnek. a lakások jelen- Igaz, tős részét fiatal házasok kapják — Szolnokon az épülő új otthonok 40 százalékát, és abban is döntött a tanács még korábban, hogy a lakásra szoruló nagycsaládosok otthongondját két éven belül meg keli oldani. Ez nem is olyan egyszerű, mert Szolnokon jelenleg a lakásigénylők száma meghaladta a hatezret, és háromszáznál több közöttük a többgyermekes. Gond, hogy kevés állami lakás épül, és nem sokkal több a tanácsi értékesítésű szövetkezeti lakás sem. Köztudott ugyanis, hogy ezek a lakások kerülnek a legkevesebbe. A MÉSZÖV vagy az OTP beruházásában épülő lakások szépek, korszerűek, de drágák. Áruk félmillió forint körül alakul, sőt a Széchenyi lakótelepen már meg is haladja. Befizetni a „beugrót” nagy erőfeszítést kövér tel nemcsak a fiataloktól, a szülőktől is. És a lakást be is kell bútorozni, aztán fizetni a lakástörlesztés részleteit, fizetni a rezsiköltséget. Az üzletekben bár kaphatók a fixáras gyermekruhák, javult a gyermekneveléshez szükséges cikkek kínálata és választéka, csak nem kielégítő mértékben. És a szebb, csinosabb, korszerűbb gyermekruhák sajnos nem á fixáras kategóriába tartoznak. És melyik szülő nem tesz meg mindent azért, hogy gyermekét szépen, csinosan öltöztesse. (Egyesek sokszor még erejükön felül is vállalnak anyagi terheket, ami már nem szerencsés.) Bővült az óvodai, a bölcsődei hálózat, de gondjaink, annak ellenére, még most is nagyok. Világméretekben is egyedülálló az az intézkedés, amely hazánkban évekkel ezelőtt született: a gyermek- gondozási segély, vagy ahogy ma mindenki nevezi, a „gyes”. Megyénkben míg 1973-ban mintegy 6 ezer 800 kismama, addig tavaly már több mint tízezer-hétszázan vették igénybe. A havonta kifizetett segélyek összege összesen több mint 125 millió forint volt. Nagyszerű dolog, hogy az anya hároméves koráig maga gondozhatja kicsinyét, ői'ködhet szereteté- vel testi, szellemi fejlődésén. Ám az utóbbi években mind több forint, mégiscsak több munkahelyére — mert a fizetése 2200—3000, vagy ennél több forint, mégis csak több mint a gyermekgondozási pénz — de nincs elég bölcsőde. Vagyis a „gyes” ma már csak a kisebb keresetű mamák számára vonzó. A bölcsődehiányra jellemző, hogy például Szolnokon most ősszel négyszáz kérelmet kellett elutasítania a tanácsnak. Az utóbbi tíz-tizenöt évben üzemi bölcsőde nem épült a megyében. a tanácsoknak összesen mintegy 2 ezer 200 bölcsődei helyük van. Űjak építésére szinte alig van lehetőség. Ismét Szolnokról egy példa (itt a legfeszítőbb a helyzet); ez év februárjában a városi tanács kéréssel fordult a város 150 üzeméhez, vállalatához, segítsenek megoldani a problémákat. Választ egyetlen helyről sem kaptak. Holott egyértelmű, hogy nemcsak az állam feladata a bölcsődés korú gyermekek elhelyezése, hanem mindenkié. Ahol szükség van a munkaerőre, ott elsőrendű feladat a szociális gondok enyhítése is. Egyszóval vagy a tanács koordinálásával vagy saját erőből — különösen ha nagyüzemről van szó — de mindenképpen szükséges, hogy a megyeszékhelyen, a megye más településein levő nagyüzemek is építtessenek vagy építsenek dolgozóik gyermekeinek bölcsődét, óvodát. Lehet más megoldást is találni. (Az országban erre már van példa a könnyűipari üzemekben). Például nyújtott műszakban dolgozik egy hétig a kismama, a másik héten pihen, akkor a váltás van soron ugyancsak nyújtott műszakkal és a bölcsőde, óvoda is tizenkét órát van nyitva. Egy bizonyos: megoldást találni a bölcsődehiány enyhítésére ma már össztársadalmi feladat. a kialakíI kormány toi}. né^~ sedespoliti- ka folytatása mellett döntött. A társadalomnak viszont kötelessége hozzájárulni, hogy a helyes törekvések a lehető legteljesebben gyakorlatban is megvalósuljanak. Varga Viktória «HM ^9 *97 hónapja nyitották meg Jászberényben az Idegenforgalmi Hivatal új Touring Hoteljét. A mintegy nyolcmilliós költséggel épült 64 ágyas szálloda valamennyi szobájához termálvízzel ellátott fürdőszoba is tartozik, s kedvelt szálláshelye az idelátogató vendégeknek KYOLC HÖHIP SUTI Csaknem 7 millió külföldi turista és kiránduló Az év nyolc hónapjában 9,3 millió külföldi lépte át határainkat, megközelítően annyi, mint tavaly egész évben. Az Országos Idegenforgalmi Tanács most elkészült gyorsmérlege szerint 5,4 millióan turistaként érkeztek — vagyis legalább egy éjszakát hazánkban töltöttek — s másfélmillióan kirándulóként látogattak hazánkba, ami annyit jelent, hogy még az érkezés napján vissza is utaztak. A külföldi vendégeknek több mint fele júliusban és augusztusban, az idegenforgalmi főszezonban jött Magyarországra. Január elseje és augusztus vége között 3,2 millió magyar állampolgár utazott külföldre. Számuk 21 százalékkal — 514 000-rel — több mint 1976 azonos időszakában volt. Az adatok szerint körülbelül egyforma arányú a forgalomnövekedés a szocialista és a tőkés országokba. A külföldi idegenforgalom ez évi alakulását a szocialista országokból érkezett vendégek számának növekedése jellemzi, míg a nyugati országokból alig érkeztek többen, mint tavaly. A külföldi turisták a tavalyinál 18 százalékkal több, 34 millió éjszakát töltöttek el nálunk: döntő többségük Szocialista országok állampolgárai. A külföldiek közül ösz- szesen 1,8 millióan vettek igénybe kereskedelmi szálláshelyet — szállodát, bungalót, kempinget, fizetővendég-szolgálatot — s átlagosan 3,8 éjszakára béreltek szállást. közhírré tétetik Mesél Baricza Vince Ha valaki venné a fáradságot és összegyűjtené azokat a szövegeket, melyeket egy falusi kisbíró időről időre közhírei, s ezeket időrendbe rakná, bizonnyal kikerekedne az egymástól független mondandókból egy érdekes falutörténet, egy amolyan igazi hétköznapi krónika. Itt van például a tisza- várkonyi Baricza Vince, aki májusban ezt dobolta: „Ti- szavárkonyi szakigazgatási kirendeltség vezetője értesíti a község lakosságát, hogy május 3-án és 4-én reggel 7 órától 16 óráig áramszünet lesz mindkét napon. Kérj üli ennek tudomásulvételét.” Néhány hónap múlva pedig az alábbi hírt röpitette szét faluszerte: „Kazánfűtőt keres az általános iskola igazgatósága 1977. szeptember 1-től központi fűtéshez ...” És így tovább. Tavaly ez utóbbi hirdetmény még elképzelhetetlen volt: mostanra készült el a központi fűtés rengeteg társadalmi munkával. Nos, ez lenne ama falutörténet. De a kisbíró — mely hivatal már manapság oly ritka! — van olyan figyelemreméltó ember, hogy odafigyeljünk az ő történetére is. Baricza Vince mesél. „1946. március 1-e óta dolgozom itt, bár akkoriban még községi elöljáróságnak nevezték a hivatalt, csak később lett tanács. A felszabadulás után még nem volt dob: szeneskannával doboltam. Rettenetesen zörgött. Az ötvenes évek elején 58 megálló volt Tiszavárkony- ban, azaz 58 helyen doboltam ki a híreket. Akkor még gyalog mentem, nyakamban a dob, sarkon, útkereszteződésnél, utca közepén, úgy 3—400 méterenként megálltam, dobolni kezdtem, elmondtam a mondókámat, odébbálltam. Hogy miket doboltam akkoriban? Állami gazdaságnak munkaerő toÜdítő hírek M it rendeltünk mi, húsz évvel ezelőtti diákok, ha betértünk egy kis eszmecserére valamelyik eszpresszóba? Ha emlékezetem nem csal, általában feketét és — rumot. Nem mintha iszákosok lettünk volna, inkább csak a szokásokhoz, a divathoz alkalmazkodtunk. Fogyasztási szokásainkat azóta alaposan megváltoztatta az árukínálat átalakulása. Mi sem természetesebb ma, minthogy a fiú és a lány cólát, traubit vagy legfeljebb sört iszik, ha eszpresszóban találkoznak? Olcsóbb és mindenképpen egészségesebb ez a mai divat, amelynek azonban előfeltétele volt az üdítőitalok gyártásának fellendítése. 1970-ben a nagy trösztök, a kisebb vállalatok és szövetkezetek már összesen 460 000 hektoliter üdítőitalt állítottak elő. . A kereslet, a fogyasztás fejlődése sem maradt el az ipar lendülete mögött. A IV. ötéves terv időszakában megháromszorozódott az üdítőitalok érékesítése, az idén pedig az egy lakosra jutó fogyasztás már megközelíti a 25 litert! A gyárak 1977-ben összesen 2,5 millió hektolitert állítanak elő az alkoholmentes, változatos Ízesítésű, és mostmár majdnem mindenütt hűtve is kapható üdítőkből. Talán egyetlen más árucsoport sem akad, amelyik ilyen gyors, látványos karriert futott volna be nálunk rövid tíz esztendő alatt. A Colák, a Márkák, a Sztárok és a Deitek sikere alaposan háttérbe szorította a büfékben, eszpresszókban helyileg előállított — bizonytalan mennyiségű szörpből és szódavízből kevert — italok forgalmát. A gyári palackozás garancia számunkra e kétes tisztaságú és összeállítású, gyengébb ízű italokkal szemben. Kik és mi helyett isszák a többmillió hektoliter üdítőt? Ha a sör vagy az alkoholos italok forgalma csökkenne, nem kellene töprengeni a válaszon. Köztudott azonban, hogy csökkenő fogyasztásról sajnos szó sincs, ellenkezőleg: borból, sörből, pálinkából is évről-évre több, kétségbeejtően sok fogy. '* A számok tehát semmiféle bizonyítékot nem nyújtanak arra, hogy az üdítőitalok gyártásának és forgalmazásának rohamos fejlődése visszaszorítaná az alkoholizmust. És mégis, számok nélkül, a tapasztalatokra és a logikára támaszkodva állíthatjuk: mérsékeli az alkoholfogyasztást. Mert azt ugye nem lehet kimutatni, hogy üdítők hiányában mennyi alkoholos ital fogyna, mennyivel többen rendelnének az eszpresszói beszélgetéshez, a vendéglői vagy az otthoni ebédhez, vacsorához szeszes italt, de okkal feltételezhetjük: jóval többen. n fiatalok körében ma már nem sikk rum mellett udvarolni, az autósok, a motorosok — több százezren — egy pohár sört sem engedhetnek meg maguknak. Bármilyen is az összefüggés az alkoholfogyasztással, a korszerű, Szénsavas, gyári palackozású üdítőitalok forgalmának látványos emelkedése kívánatosabb, kulturáltabb fogyasztásra vall. És talán — még kedvezőbbet ígér. G. L. borzás dobszó útján, vagy az építőiparnak, vállalatoknak, még a bányákba is! Vagy ilyeneket, hogy „a Petőfi Tsz értesíti a lakosságot, hogy holnap, azaz (dátum) reggel nyolc órakor répaszedés lesz, itt és itt tessenek jelentkezni.” Szokás volt még a publikálás is: vasárnap tizenegy órakor a tanácsnál összejött a nép. Akkor az ember az ablakból felolvasta a törvényerejű rendelkezéseket, meg, hogy mi a feladat a begyűjtésben, akkoriban ez még ment. De később elmorzsolódott ez a szokás, publikálás a jó ég tudja mióta nincs. Egy időben négy helyen volt hangosbemondó, azzal közhíreltünk. Aztán tönkrement és elavult a berendezés, az idő megette a vezetéket, én viszont maradtam, pergettem a dobot. Hogyan kell dobolni? Mikor az ember megáll, előbb pörgeti a dobot, elmondja a szöveget, ráüt egyet a dobra, megy tovább. Negyvenhatban, amikor elkezdtem, olyan lámpalázam volt, hogy dadogtam, összefolyt előttem a betű. Most már nincs lámpaláz. Megyek, ma már 68 helyen állok meg dobolni, ebből is látszik, hogy nő a falu. Amióta társközségek lettünk, Tószegen is én dobolok. Még maszekoknak is! A páciens befizeti a hirdetési díjat, én pedip kidobolom, hogy eladó a h-iza, telke, vagy a süldő, a tehén, ilyesmi. Amit az élet diktál. Magamról? ötvennyolcban meghalt a feleségem, akkor volt a lányom 15 éves, a fiam 9 éves. Három év múlva megnősültem, elváltam, nem titok ez, mással is megesik. A lányom most gondnok itt az általános iskolában, a fiam szakmunkás Szolnokon a MEZÖGÉP-nél; mindegyiknek két családja van, jól megvagyunk velük. A karom? Sajnos, a fronton elvesztettem az egyiket, páncéltörő ágyútól foszforos lövedéket kaptam. De nem zavar a munkámban: egy kézzel is lehet dobolni.” Körmendi Lajos Fotó: T. Katona László
