Szolnok Megyei Néplap, 1977. augusztus (28. évfolyam, 180-204. szám)
1977-08-16 / 192. szám
1977. augusztus 16. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 Termelőszövetkezetek a kereskedelemben, a szolgáltatásban Különösen a kisebb településeken a lakosság részére végzett szolgáltatásokban és a kereskedelemben jelentős szerepük van a termelőszövetkezeteknek. A tiszafüredi járás három nagyközségében — Kunmadarason, Abádszalókon és Tiszafüreden — ugyancsak sokat segítenek a tsz-ek. Mindhárom településen több zöldségbolt „gazdái”. A vásárlók szeretik ezeket az üzleteket« mert rendszerint friss- és olcsó árut lehet ott kapni. Ebből következik, hogy például a két füredi üzletben az idei forgalom várhatóan meghaladja a kétmillió forintot- Abádszalókon, ahol a tsz-nek a zöldségüzleten kívül hús és tejboltja is van, 25 milliós forgalomra számítanak ebben az évben. Kunmadarason két zöldség-, egy hús- és egy takarmánybolt cégtábláján olvasható a Kossuth Tsz neve. Jelentős a takarmányüzlet forgalma: több mint kétmillió forint értékű árut értékesített az első félévben. Ugyancsak a tsz tartja fenn az Aranyfácán éttermet, amely sokat segít a közétkeztetésben. A szolgáltatásokban elsősorban azokon a területeken működnek a szövetkezetek, amelyeken a „hivatásszerűen” szolgáltatással foglalkozó szerveknek nincs szakemberük vagy kicsi a kapacitásuk. Ha Tiszafüreden vagy Kunmadarason például lyukas az autógumija, csak a tsz gumijavító műhelyét keresheti fel. Füreden ezenkívül a lakosság részére is dolgozik a kovácsrészleg — dolgozói kapukat, kerítéseket készítenek, lovat patkóinak — a villanymotor-tekercselő és az, asztalos-, bognárműhely is sok kisebb-nagyobb munkát végez — üvegezést, lovaskocsik javítását. Madarason a kislakás-építkezést bérfuvarozással segíti a tsz, de vállal gépi gyalulást és fűrészelést is. Abádszalókon az építőrészleg szakemberei belső, külső épületjavításokat, szakipari karbanijartíásfc végeznek — emellett kislakásokat is építenek. Sz. J. Jászberény, Kossuth Tsz Adatszolgáltatás, pontosan és gyorsan Augusztustól már a béreket is gépi úton számfejtik a jászberényi Kossuth Tsz- ben. ahol befejezték az ügyvitel gépesítését- Az átszervezés az elmúlt év közepén kezdődött. A gazdaság 1 millió 200 ezer forintot fordított a pontos és gyors adatszolgáltatás feltételeinek megteremtésére. Az év. elejétől már korszerű gépek segítségével készülnek a főkönyvi kivonatok, a készletnyilvántartások. Augusztustól pedig a megerőltető, időigényes bérszámfejtést is számológépek végzik. Az ügyvitel átszervezésének jelentőségét emeli, hogy az operatív vezetés az eddigieknél pontosabb, gyorsabb, ezért hasznosabb adatokat kap. Az idejében szolgáltatott adatok ugyanis nemcsak az eredményeket regisztrálják, de segítenek a döntések hozatalánál, a tervezésnél is. Az asszonybrigád a babföldön szorgoskodik. A Nagykőrösi Konzervgyárral kötött szerződés szerint a tsz 300 mázsa zöldbabot szállít Nagykőrösre. Képünkön Nagy Ferencné és Molnár And- rásné n Tiszafái házatáján A termelőszövetkezetek, állami gazdaságok földjein az aratás után is szorgos munka folyik. Szalmát báláznak, kazlaznak, szántanak, készülődnek az alma- és körteszedésre, másutt a szüretre. Fényképezőgépünkkel ezúttal a törökszentmiklósi Tiszafái Termelőszövetkezet 9 ezer 300 hektáros területén néztünk körül. A szövetkezetben 4 ezer 100 hektáron végzik a nyári-őszi mélyszántást, amelyben húftz erőgép vesz részt Almából rekordtermésre számítanak az idén. Balázs Károly, a szövetkezet agronómusa elégedetten állapítja meg, hogy hamarosan kezdődhet az almaszüret Foto: TKL II határozatok végrehajtásáért Politikai és gazdasági munkánk, napi tevékenységünk során rendszeresen hivatkozunk különböző párt- és kormányhatározatokra. E határozatok szellemében — kisebb-nagyobb közösségekben végezzük munkánkat. Ha idézzük a határozatokat, hivatkozunk a felsőbb szervek döntéseire, nemcsak az irányvonalat mutatjuk meg, nemc’sak tevékenységünk miértjét magyarázzuk, hanem sok esetben karunkat széttárva mentséget is keresünk némely intézkedésünkre, mintegy elhárítva a felelősséget magunkról, az „elvtársak, nem tehetek róla, nem én találtam ki, engem is utasítottak”-ot így kifejezve. II propagandisták dolga ? A - határozatokat idézni nem helytelen dolog. Tájékoztatni a közönséget arról, hogy mit miért csinálunk, ugyancsak hasznos. De karunk széttárásával mintegy menteni magunkat, már nem a meggyőzés eszköze. így csak azt érhetjük el, hogy népszerűségünk ne csökkenjen, azt azonban nem, hogy aktuális, egyes esetekben nehéznek, bonyolultnak tűnő feladatokat a közösség tagjai magukévá tegyék. Pedig a cél az, hogy a felsőbb vezetés határozatait ne csak szolgamódra végrehajtsák, hanem értsék is. A saját fantáziájukkal, tapasztalataikkal kiegészítve, tudatosan érjék el a minden esetben világosan körvonalazott célt. Nemcsak a vezetők, de mindannyian, akik az adott közösségben a nagyobb közösségért, az ország lakosságáért dolgozunk. A politikai, gazdasági munkában felvilágosító, gondolatokat ébresztő — és ne féljünk tőle — vitára biztató tevékenységet kifejteni — bármilyen közösségről van szó — a pártalapszervezetek feladata. S bár tudják az alapszervezetek, hogy ez a feladatuk, mégis felteszik a kérdést: hogyan? Hogyan lehetne a felsőbb Szintű pártszervek határozatait jobban alkalmazni közösségünk helyzetére? Hogyan készüljünk fel egyes esetekben a propagandamunkára? Hogyan javítsunk a munka- módszereinken? Hogyan hozzuk létre a kooperációt a tömegszervezetekkel? Aztán eljutnak a helyesnek vélt válaszhoz: a propagandisták dolga az egyes határozatoknak propagandát csinálni. És megadnak minden segítséget a propagandistáknak, nevezetesen tájékoztatókat, gépíró munkaerőt, stencilgépet. S ha mégsem sikerül propagandával jó eredményt elérni a vezetők újra széttárják a karjukat: „nem rajtunk múlott, a propagandisták is jól végezték a dolgukat, előbb-utóbb megtanulják az emberek, rájönnek naguktól, ha elolvassák a brosúrákat, hogy miért kell azt tenniük amit tesznek.” Valóban sok múlik a jó propagandistán. De nem minden! Hiszen a propagandista csak egyetlen ember; ő sem tudhat mindent: ráadásul neki is van gazdasági feladata családja, gondja, baja. Hogy eredményes legyen a propaganda, ahhoz vezetők is kellenek' a napi agitációs és propagandamunka színterén. Ott, az esztergapadok, a szecskavágók, az íróasztalok mellett. Ha nem is naponta, de időszakonként, méghozzá sűrűn. Szándékosan nem írom, hogy milyen időközönként. Ez ugyanis mindig az adott feladatokon, ha tetszik, az éppen született, vagy születőiéiben lévő határozatokon múlik. Hogyan is történjen ez a találkozás vezetők és beosztottak között? Nem hiszem, hogy újat mondok a következő néhány szóval: politikai vitakörök, fórumok, szabad pártnapok. Céljuk ugyanaz. Megismertetni a párt politikáját, vitatkoznia módszereken a jobb eredmény érdekében, segíteni a gazdasági munkát, tájékoztatni a közeli és távolabbi tervekről, kérdéseket feltenni, azokra válaszolni. Az érdeklődést felkelteni a politikai és a gazdasági munka iránt, szólni 'valaminek az érdekében, szólásra birni azokat, akik eddig nem kértek szót. Röviden kifejezve: együtt alkotni, együtt építeni a szocializmust. Nem új fogalmak Mindehhez azonban két fél kell: a kérdező és a válaszoló. Vagyis legyen, akivel vitatkozni lehet. És még valami kell hozzá: őszinteség. Még mi? Felkészülés, tudás, és a felvetődő gondokra a megoldás szándéka. S ha mindez megvan? Akkor érteni fogja a dolgozó, mit, miért csinál. Azt is, miért születtek a határozatok. Javaslatot is tesz, s ha jó a javaslat, és módszerként alkalmazzák, a vezetés már segítette a dolgozót. A beosztott munkás vagy mérnök. Mindezt úgy nevezik: demokrácia. S ha a felsőbb szervek által kitűzött célokat valósítják meg a dolgozók beleszólásával, akkor az már demokratikus centralizmus. n kölcsönös bizalomért Erre valók a politikai, gazdasági vezetőkkel való találkozások. A Szabad, kötetlen beszélgetések, az üzem, a gyár, a város, az ország és egymás gondjainak megismerésére. A gondok megoldására. A párt politikájának terjesztésére. A kölcsönös bizalom terjedésére. Milyen szép is lenne ez így! A gyakorlat azonban esetenként más. Mert vannak ugyan szabad pártnapok minden területen, évenként egyszer-kétszer. A központi irányításúak. Azok, amelyeket az éves munkatervben határoznak meg. De elég ritkán és kevés helyen fordul elő, hogy egy-egy ilyen találkozás helyi kezdeményezésből születne. S mert ilyen nem történik, joggal vetődik fel a kérdés a dolgozókban, vajon miért nem akarnak találkozni velünk a vezetők? Félnek, hogy olyat kérdezünk, amire nem tudnak válaszolni? Vagy nem akarnak? Jönnének egyszer le a műhelybe, nézzék meg, hogyan dolgozunk, milyen ** körülmények között! Ismerjük ezeket a kérdéseket. Vannak vezetők, akik a maguk módján megoldják ezt a problémát. Ügy, hogy ha a dolgozóknak gondja van, keresse őt fel az irodájában, a „hivatalos fogadóórán”. A dolgozó ha felkeresi, akkor csak azt az egy gondját tudja megbeszélni a ..nagyfőnökkel”, ami őt személyesen érinti, izgatja. Az ilyen találkozáson lehet, hogy megoldódik esetleges problémája, de az csak neki, az ő személyének, az egyes embernek volt hasznos. A közösség gondját így sohasem ismeri meg a vezető, de az egyes ember sem a másikét, a vállalatét, az iparét, az országét. A közösséggel kell hát találkozni. Erre van szüksége a dolgozónak, a vezetőnek, napi politikánknak, gazdasági életünknek, — röviden a határozatoknak, amelyeket, végre akarunk hajtani. A központi határozatok végrehajtása ugyanis csak úgy lehetséges, ha azokat a helyi adottságoknak megfelelően bontjuk fel. Ez viszont a helyi vezetők és dolgozók közreműködése és jó együttműködése nélkül nem megy. M. M. Szögre akasztom a „káfázót" Mintha ott érne véget Jászárokszállás, ahol a Sándor utca kezdődik. Itt lakik a 60. életévét „taposó" Bordás Béla szűcsmester. Évek óta egyedül — segédek és tanulók nélkül - dolgozik. Néhány hónap múlva nyugdíjba megy, az öreg szerszámokat, a kartácsolót, a káfázót szegre akasztja, a műhely ablakát bedeszkázza, és Jászárokszál- láson megszűnik a valamikor olyan divatos szűcsmesterség. — Édesapám cipész volt, a bőr jellegzetes szagával a műhely körül lábatlankodva ismerkedtem meg. Elhatároztam, hogy a bőrtől nem válók el. Inasnak álltam Szabó Jánoshoz, a jó nevű szűcsmesterhez. Akkoriban más volt az élet, ‘ nem kínáltak 20—30 szakmát az embernek. A baj- nem is a mesterséggel volt — bár-inaskoromban inkább tímár voltam mint szűcs — hanem nehezen viseltem a nyúzott kutya, a birka, a borjú, a marhabőr orrfacsaró szagát. Nehezen fogadtak be a többiek, mint suszter fiát. A suszter fiából mégis szűcs lett. Segédlevéllel a zsebében indult útnak, dolgozott Pesten a Pannónia Szőrmegyárban, szerencsét próbált Dunakeszin, híres mestertől leste el a szakmai fogásokat Tolnában. — Szülőfalumba 1942-ben jöttem vissza, műhelyt nyitottam, letettem a mester- vizsgát. Jászárokszálláson tizenkét szűcsmester dolgozott, hogy álljarri a versenyt, mindig újból bizonyítani kellett, minden vásár új hímzést, mellény- vagy bundafazont követelt. A szegénységgel is meg kellett küzdeni, ritkán futotta arra, hogy segédet- vagy inast tartsak. Egyedül dolgoztam, mindent magam csináltam; a durva munkától a hímzésigVarrja még a jászmellényeket és a bundakabátot? — A szőrmegyárak praktikus gépeivel, korszerű technológiájával a szűcsmester nem tud versenyezni. Néhány éve már csak bőrkikészítést, vagy festést vállalok, megrendelésre szőrmetakarót készítek gépkocsiülésekre, vagy „szőrös” faliszőnyeget. — Milyen emlékekkel búcsúzik a szakmától? — Sok emlék összegyűlt, ami rossz volt azt igyekszem elfelejteni. A napokban például Gyöngyöspatáról hoztak festeni egy mellényt, ráismertem a munkámra, huszonöt évvel ezelőtt az egri vásárban vették meg tőlem ... — Illés —
