Szolnok Megyei Néplap, 1977. augusztus (28. évfolyam, 180-204. szám)

1977-08-25 / 199. szám

1977. augusztus 25. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 Készülnek az őszi feladatokra Aktivaértekezlet a MAY vezérigazgatóságán Építőbrigád alakult lászladányban Házilagos építőbrigád ala­kult Jászladányban. A nagy­községi tanács fenntartásá­ban működő brigád köz­művesekből, szobafestőkből, építőipari betanított és se­gédmunkásokból áll. Fel­adata a tanácsi beruházások kivitelezése, kisebb létesít­mények építése, az állami bérlakások, az oktatási in­tézmények karbantartása, felújítása. Az építőbrigád 1978-ban tanácsi költségve­tési üzemmé alakul. Kiterjesztenék a kötelező jótállást öt miniszter együttes ren­deleté módosította a tartós fogyasztási cikkek jótállásá­ról szóló korábbi, ugyan­csak együttes rendelkezést. A Magyar Közlöny 64. szá­mában megjelent rendelet egységes szempontok szerint határozza meg a jótállással értékesített cikkek körét. A rendelkezés arra törekedett, hogy az úgynevezett csere- szabatos alkatrészekből ál­ló, általában szervizigényes termékek kerüljenek a jót­állási kötelezettséggel áru­sítható berendezések listájá­ra. A rendelet egyrészt bő­vítette is a csak jótállással árusítható cikkek körét, másrészt bizonyos, házilag egyszerűen, könnyen javít­ható gyártmányok kötelező jótállását megszüntette. En­nek megfelelően például háztartási autószifon-készü- lék jótállási kötelezettség nélkül hozható forgalomba. Kiterjesztették viszont a jót­állási kötelezettséget né­hány további tartós fogyasz­tási cikk, például az olajtü­zelésű kályhákra, forróvíz­tárolókra. Az elmúlt évek tapaszta­latai szerint a vasúton egy­két hónap kivételével egész évben nagy a forgalom, s ősszel a napi fuvarozási fel­adatokon kívül, elsősorban a megnövekedett mezőgazda- sági szállításokkal tetőzik. Ezért van szükség arra, hogy a torlódó őszi szállítási fel­adatok végrehajtását megfe­lelően előkészítsék, mind a vasút vezetésében, mind a végrehajtó szolgálatban ala­posan megszervezzék. Ezt a célt szolgálta a MÁV vezér- igazgatóságon tegnap tartott aktívaértekezlet, amelyen Szűcs Zoltán vezérigazgató beszámolója alapján a vasút szakmai vezetői — a vezér- igazgatóság és a vidéki igaz­gatóságok irányítóitól a na­gyobb állomások főnökeiig — az autóközlekedés és a hajózás képviselőivel közö­sen beszélték meg az őszi forgalom sikeres lebonyolí­tásának feltételeit, a hozzá szükséges intézkedéseket. A tanácskozáson részt vett Pullai Árpád közlekedés- és postaügyi miniszter is. A hét hónap alatt elszál­lított 76,3 millió tonna áru mintegy 400 ezer tonnával haladta meg a MÁV amúgy- is szoros tervét, s több mint 1,6 millió tonnával a tava­lyi teljesítményt. A kedvező eredmények ellenére, külö­nösen az utóbbi négy hó­napban, a vasút — főleg ko­csihiány miatt — nem tu­dott naprakészen minden szállítási igényt kielégíteni. Az őszi forgalom idősza­kában tovább növekszik a MÁV feladata, elsősorban a mezőgazdasági termékek be­takarításából, az export- és a tranzitszállítások növeke­déséből adódó nagyobb igé­nyek nyomán. A tervek sze­rint a hátralévő négy hó­napban 45,2 millió tonna áru elfuvarozása vár a vasútra, amely a jelzések alapján to­vábbi 600 ezer tonna áru terven felüli továbbításával is számol. A belföldi forga­lomban várhatóan 28 millió tonna árut kell elszállítani. Ezen belül elsősorban a me­zőgazdasági fuvarozás, főleg a 2,9—3 millió tonna cukor­répa ad nagy munkát, de gondoskodni kell arról is, hogy a lakosság és az ipar téli fűtőanyaga — 4,5 mil­lió tonna szén, fél millió tonna koksz és 2,6 millió tonna ásványolaj —, vala­mint a belföldi ellátást szol­gáló mintegy 6 millió tonna áru folyamatosan és időben rendeltetési helyére kerül­jön. Hasonlóan sok felada­tot ad az export és az im­port, valamint a nemzetkö­zi forgalom zavartalan le­bonyolítása. A nagy budapesti rende­zőpályaudvarok tehermen­tesítésére például már vidé­ken rendezett, s a fővároson csak áthaladó irányvonato­kat állítanak össze. A vona­lak átbocsátóképességének bővítésére az ősszel is elke­rülhetetlen építkezések vá­gányzárait, illetve azok idő­tartamát csökkentik. A ko­csihiány mérséklésére a ma­gyar vasút vonalain hazatérő üres OPV (a szocialista or­szágok közös vagonparkjá­hoz tartozó) kocsik egy ré­szét irányvonatként felhasz­nálják a cukorrépa szállítá­sához. A nemzetközi forga­lom javítását szolgálja, hogy a partnervasutakkal egyet­értésben szükség esetén ke­vésbé forgalmas terelőirá­nyokon továbbítják a tran- zitszerelvényeket. Az őszi forgalom idején ideiglenesen leállítják a vasúton a rövid távú fuvarozásokat, ezeket a Volánnal együttműködve közúton bonyolítják le. (MTI) HOGY ÍLUMKIIIKMMÍNNYAI? irigyel va­lakit. Sa­ját ta­pasztala­tomból mondom. Gyakran fordul elő, hogy szomszédos országbeli kollégákkal talál­kozom. Utazgatunk együtt, vitatkozunk a szakmáról és előbb-utóbb megkérdezik: ti hogy álltok takarmánnyal? Ilyenkor én mindig büszkén mondom el, hogy nálunk a takarmányhiány, legalábbis az abrakhiány régen nincs. Ha nem termett elegendő, hozunk külföldről. Akinek kell, bemegy a boltba, vásá­rol. A válasz után látom raj­tuk, hogy egy kicsit irigyel­nek bennünket. Azután olykor előfordul, hogy jómagam járok fejlett mezőgazdaságú európai or­szágokban. Látom a bőséget az élelmiszerüzletekben, megvonom a vállam, rosszul azért mi sem állunk odaha­za. Hanem amikor beülünk az autóbuszba és elindulunk! Nézem gyönyörű, asztalsima- ságú rétjeiket és legelőiket, megbámulom az egyszerű, olcsó megoldásokat, amelyek­kel legeltetnek. Hallgatom, hogy abrakot tejtermelésre alig, de még hústermelésre is keveset használnak. Bi­zony, elfog a sárga irigység. Különösen feléledt bennem az emlék most, hogy átta­nulmányoztam a Központi Népi Ellenőrzési Bizottság jelentését a hazai takar­mánytermelésről és felhasz­nálásáról. A kép, amit a je­lentés rajzol, enyhén szólva nem lelkesítő. Az abrakkal valóban jól állunk. Kukoricát és takar­mánybúzát 1975-ben másfél­szer annyit termeltünk, mint öt évvel korábban. Az árpa és zabtermelés ugyan vissza­esett, de annyi baj legyen, kukoricáért mindig adnak árpát is, zabot is a világpi­acon. Belső ellátásunk bizto­sított, néha még kivitelre is jut. Nincsen baj az állatok ta­karmányozásához szükséges fehérje biztosításával sem. Igaz, ezt már nem termeljük meg, de a népgazdaságnak féltett kincse az állatállo­mány, fehérje hiánnyal nem kockáztatjuk a termelés biz­tonságát. Ami nincs meg itt­hon, azt megvásároljuk kül­földön. Nem vitatható, hogy a koncentrátum, vagy takar­mánytáp minősége időnként ingadozik, a választék nem mindig teljes. Ezek azonban inkább csak részletproblé­mák, amelyek határozott fel­lépéssel, megfelel» műszeres ellenőrzéssel el is háríthatók. A vizsgálat további meg­állapítása azonban elszomo­rítóak. Magyarországon 1,3 millió hektár a gyep. Ez ösz- szes mezőgazdasági terüle­tünk 19 százaléka. És miköz­ben a szántóföldeken lassan­ként a legfejlettebb mező- gazdaságok mellé sorakozunk fel, ezen az egyötödnyi há­nyadon konzerváltuk a múlt századot. Az átlagos hozam nem több, mint hektáronként 12 mázsa széna. A kiegyezést követő fellendülés korszaká­ban, a múlt század végén több volt ennél! Nem leszünk lelkesebbek akkor sem, ha a takarmá­nyozásra alkalmas mellék- termékek sorsát vizsgáljuk. A répafej, a kukoricaszár, a takarmányszalma kétharma­da évről-évre tönkremegy, beszántják, vagy még azt se, hanem felgyújtják. Kár vol­na itt számokat idézni, kal­kulációkat kiagyalni. Min­denesettre tény, hogy a gyep­területünk szakmai kifeje­zéssel élve „nevetve” hozhat­na dupla termést, a mellék- termékek felhasználásával pedig ezer tonnaszám állít­hatnánk elő a húst, millió literszám. a tejet Gondolkodom, hogy kik irigyelnek minket és kiket irigyelek én. összevetem a két végletet, a kitűnő , nö­vénytermesztést és a pocsék gyepgazdálkodást, valamint elpazarolt mellékterméke­ket. Töprengek és belém fészkel a gyanú: nincs itt valami összefüggés? A gyakorló gazdák, a szak­emberek megerősítenek: bizony, van. Méghozzá nem is kicsi. Az egyik oldali biz­tonság szüli a másik oldali kényelmet. Mert. Az állat- tenyésztés hozama minden üzemben feltétele a mérleg egyensúlyának. Ekkora tétel­lel senki nem játszik, nem kockáztat. Nem is kell, hi­szen nem fenyegeti olyan veszély, mint mondjuk a francia gazdát, hogy ha kiég a legelő, akkor féláron el kell pocsékolni az állatokat. Nincs ilyen veszély, hiszen csak bemegy a boltba és vesz abrakot. Legfeljebb kicsit drágább, emelkedik az ön­költség, de a tervezett hozam nem marad el, a mérleg nem kezd veszedelmesen ingadoz­ni. Ezzel szemben mi a hely­zet a rétekkel, legelőkkel, cukorrépa-fejjel, kukorica­szárral, takarmányszalmá­val? A gyepekre ráfordítás nincs, vagy alig van, a ku­korica önköltségét a szemter­mésből számolják, tehát az alászántott szár a mérlegből nem hiányzik. Ezekkel a té­telekkel tehát úgy van a gazda, hogy ha hoz valamit jó, ha nem hoz, úgyis jó, at­tól a gazdaság még nem lesz veszteséges. Az elnök, az igazgató, a fő- agronómus tehát — tudato­san vagy csak ösztönösen — figyelmének, szaktudásá­nak, energiájának oroszlán- részét arra fordítja, hogy európai szintet mutasson a szántóföldi termelés, ebből jöjjön a java haszon, az ál­lattenyésztés pedig produkál­ja azokat a hozamokat, ame­lyeket a népgazdaság joggal elvár. Ezen túl már nem sok figyelemre marad a rétekre és a melléktermékekre. át sorol­Oldalakén azokat a tényező­ket, amelyek mind hozzájá­rultak az itt kifogásolt hely­zet kialakulásához. Mégis azt mondom, hogy a szemlélet, a figyelem ilyen fokú eltor­zulása a fő baj. Ez vezet odáig, hogy a nyugat-európai legelőkről vagyonokért el­hozzuk az ott olcsón terme­lő Holstein-Friz szarvasmar­hát, azután idehaza bekötjük ezeket a tízmilliókért felépí­tett istállóba és ott méreg­drága abrakkal etetjük. A gyakorló mezőgazdaságnak és mindenkinek, akit illet érdemes volna ezt egyszer végiggondolni. Földeáki Béla Mindenki Karcagról a Kanári-szigetekre Időarányosan túlteljesítette idei 22 mil­lió forintos termelési tervét a 64 állandó szövetkezeti tagot és a 31 kunsági, sárréti településeken 574 bedolgozót foglalkoztató karcagi Népművészeti Háziipari Szövetke­zet. Teljesítették export feladataikat is: a tervezett 7,5 millió helyett 8,5 millió fo­rint érétkben készítettek az idén kunsági hímzéssel díszített népművészeti terméke­ket, bébiruhákat és hímzett blúzokat kül­földi megrendelőiknek. Termékeik eljut­nak a Szovjetunióba, Lengyelországba, Csehszlovákiába és az NDK-ba, a nyugati országok közül pedig Japán, Ausztria és az NSZK cégei a legnagyobb megrendelő­jük. A bedolgozók által készített lányka és női blúzokra — ezeket vasalják az asszonyok — az idén először a Kanári­szigetekről is kapott megrendelést a kar­cagi Háziipari Szövetkezet, Kamionban utazik a fű­részáru Olaszországba (felső képünk) Mint vajat a kés... (Fotá: Kőhidi) Az ERDÉRT-nél Deszka, minden mennyi­ségben

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents