Szolnok Megyei Néplap, 1977. július (28. évfolyam, 153-179. szám)
1977-07-28 / 176. szám
1977. július 28. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 TÖRVÉNY? TEKINTÉLY? TEHETSÉG? Kísérleti év, kezdet? O — Aki úgy gondolja, hogy egy év alatt nagy fordulat állhat be, nagyot téved. Én még emlékszem, a régi bizalmikra, akik valóban bizalmi emberek voltak, akik úgy mondtuk: a szakszervezet a születéstől a koporsóig képviseli a dolgozók érdekeit. Ami változott, arról mi tehetünk, s hogy felismertük, változtatni akarunk, a mi erényünk is lesz. Sajnos, azok a régi bizalmiak ebből már nem adhatnak élő példát. Nincsenek köztünk. Aztán mi nem egyszerűen visszafordulunk régmúlt időkhöz, hanem többet is akarunk annál. Mert az érdekképviselet fontos, szakszervezeti feladat. De nemcsak ennyi a szak- szervézet feladata az épülő szocialista társadalomban. A dolgozónak nemcsak jogai vannak a munkahelyén, hanem kötelességei is. Mi a kötelességeket is „képviseljük”. Balázs Géza, a Tisza Bútoripari Vállalat 4. számú szolnoki gyáregységének szb. titkára, ötszázhúsz ember készíti Szolnokon a konyhabútorokat, ötszázhúsz ember harminchárom bizalmit küld képviselőjeként a különböző vállalati fórumokra. A szakszervezeti bizottság titkára azt mondja: kísérleti év az idei, mert mindössze addig jutottunk el, hogy értik a változást, értik a megnövekedett szakszervezeti feladatokat. Örülnek is neki, — például a középvezetők. Szavakban. Mert a gyakorlatban aztán helyenként alaposan rácáfolnak. — Azért az első próbán túl vagyunk. A márciusi bérfejlesztés igazolta, hogy partner a bizalmi. Nem volt mese, fehéren-feketén ki kellett mondaniuk, egyetértenek vagy nem a besorolási bérekkel, s miért? Az a jó, hogy sok bizalmink már indokolni is tud. Mert anélkül nem megy! Gépek szabják az anyagot a zajos szabászaton. Az egyik gép mellett Szendrei Lajosné. Tizenkilenc tagú szakszervezeti csoportja van. — Kaptunk kiképzést, felvilágosítást arról, hogyan, mint kell eljárnunk az emberek érdekében. Először együtt voltunk a termelés- irányítókkal, a csoport- és művezetőkkel, aztán meg a műhelybizottsági emberekkel. És nemcsak mi tudjuk ám, hogy beleszólhatunk a döntés előtt, hogy egyetértési, meg véleményezési jogunk van! Ha hivatnak megbeszélésre, eligazításra, ahogy leérünk a műhelybe, már kérdezik: miről volt szó, mi várható? Az is megtörtént, hogy kevesebb pénz volt valamiért a borítékban. Eddig a főnökhöz mentek, most először engem kérdeztek: mi az oka? — Nekem különben volt már bérvitám a csoportvezetővel. Elmondtam neki, hogy nem értek egyet a javaslatával, mondtuk mindketten a magunkét, de a végén nekem lett igazam. Ha igaz, hogy a bizálmi a munka minden percében együtt van a csoportjával, akkor az is igaz, hogy egy-egy emberről a bizalmi tud a legtöbbet. A munkája legalábbis nyitott könyv előttem! türelmetlenül nézi a gépét, aztán csak kitör: — Mondja meg őszintén, szólhatok-e azért, ha hirtelen túlórát rendel el az igazgató? Ha kell, ha olyan a feladat, hogy csak így lehet, ha nem rajtunk, a gyár szervezetlenségén múlik, megtagadhatom? Hiszen a terv törvény! Aztán az is igaz, hogy jó lenne több pénzt osztani, de csak a vanból lehet! És ha kevés van, hogy lehetne mindenkit fölemelni? Azért arra nagyon ügyelek, hogy a jól dolgozó, s régi vállalati embereknek ne keseredjen meg a szája- íze! Mert azért az is számít, hogy ki, mióta pontos, rendes, ugye? Monoton munka. A testetlen ajtó görgőkön begördül a szerkezetbe, s friss, új színnel ott áll meg Kiss Lászlóné előtt. Kezén vastag kesztyű, — leerneli, fordul, állványozza, visszafordul, emel, lerak. Hirtelen beugrik helyette egy társa, mert emellett nem lehet szót váltani. — Itt a festődében tizenkét ember bizalmija vagyok, már két éve. Nem mondhatnám, hogy vitáztam volna akár régebben, akár most a művezetővel. Szót értünk, ő tudja legjobban a dolgát, meg azt is, mit lehet, mit nem. Csoportmegbeszélés, gyűlés? Nem tartok ilyet. Munka közben úgyis szólunk egymáshoz, itt az elég. Lehet, hogy azért gondolom így, mert fiatal vagyok, a munkám is nagyon leköt? Ismerem a jogkört, a mi plusz kötelességünket de azt hiszem, minden így van jól. — Különben a termelési tanácskozásokra a főnök mindig szól, meghívja az embereket! Aztán a falra is kiteszik amit mindenkinek tudni kell. — Ezért mondtam, hogy kísérleti év — mondja a szakszervezeti titkár. — Értik, de még nem élik igazán. Miért várjuk, hogy máról- holnapra így legyen? S. J. (Folytatjuk) Tizenhatmillió Kölcsön kisárulermelöknek Naponta kilenc lakás Naponta kilenc lakás készül el a Kecskeméti Házgyárban, amelynek termelését 1980-ig lekötötték az alföldi városok építői. A gyárat, amely második éve termel, az idén eddig 1150 lakás hagyta el, s az év hátralévő időszakában még 1160-at adnak át a megrendelőknek. a fémsilók olyanok, mint kilövésre váró rakéták, a fényes testű szárító mormog, mint minaretben a müezzin. És köröskörül tengernyi gabona. A karcagi Május 1. Tsz Ta- rattyó úti központjában serény munka folyik. Az 52 esztendős Szabó Sándorra a fémsilók árnyékában leltünk rá, a vezérlőasztalnál. — Megyen a búza a tisztítóra, onnan a szárítóba, aztán a 108 vagonos fémsilóba, onnan a surrantón átveszem a 280 vagonos tárolóba, a másik részét meg Viszik a malomba egyenest. Szóval elvezényelgetek itt majdnem 400 vagon búzát. Nálunk olyan tíz nap alatt lekapták a kalászosokat, pedig van belőle vagy 4 ezer hektár. Ügy sejtem, terem vagy 44 mázsa egy hektáron, de került olyan föld, amelyik 50 mázsát is adott. Nézem a vezérlőasztalt: millió gomb. Szabó Sándor elmeséli melyik mire való. „Ez betárolásra, emez tetőszellőztetésre, ez kihordásra, ez forgatásra ...” — Nem nehéz a kezelést megtanulni — mondja. — Érzék kell hozzá. Én 1968- ban kezdtem tisztítani a gabonát, hol itt dolgoztam, hol a keverőben, mikor nem volt szezon, traktoroztam. Megnőtt az érdeklődés a mezőgazdasági termelési kölcsönök iránt. A háztáji és kisegítő gazdaságok fejlesztéséhez az év első felében több mint ezernyolcszáz igénylőnek nyújtottak kölcsönt a Most harmadik éve már állandóan itt a fémsilóknál vagyok. Éjjel-nappal megy az üzem, napközben a fiam ügyel a műszerekre, addig én szundítok egyet, éjjel pedig talpon vagyak. Aratáskor, kukoricatöréskor ez így van. A fiú, az ifjabb Szabó Sándor persze csak egy hónapig dolgozik itt, a szünidőben. Ö a karcagi mező- gazdasági szakközépiskola diákja, gépész szakos. — Évek óta kijárt hozzám a gyerek, én meg tanítottam. Mondom, ez a gomb erre való, emezt ha megnyomom ... Szóval így. A gyerekre meg borzasztóan ragad az ilyesmi. Állítom, hogy ha az ilyen fattyúk elérik azt a kort, sokkal többet tudnak nálunk. Dehát gyerekkorunkban mi még motorbiciklit se láttunk hónapokig. Milyen nagy dolog volt nekem, hogy az 55-ös Hofferral lehet szántani! Azon aztán megszenvedett a traktoros! Nem lehetett a bodegaajtót behúzni, mert nem volt. Nekünk még a gerincünkbe vágott a nap meg a szél, a mostaniaknak pedig ha melege van, hűvöst csinál, ha fázik, csavar egyet a gombon és máris meleg van. Ezek a gépek, kérem! Fényképeket mutat a gyemegyében az OTP fiókjai, mintegy 16 millió forint ösz- szegben. A kölcsönt igénybe vevők száma 35, a folyósított kölcsön összege pedig mintegy 70 százalékkal több, mint 1976 első felében volt. rekeiről. A lányáról, aki most érettségizett, és az OTP-nél dolgozik. A kisebbik fiáról, aki most ballagott el a nyolcadikból és esztergályosnak tanul majd. És a nagyobbik fiáról, aki itt van életnagyságban, mint édesapja segítője. „Nekik már jobb lesz!” — Egy-két hónapig voltam gyalogmunkás is a té- eszben, még az elején, 53- ban. Dehát ha kapát hoztam, villa kellett volna, ha villát, lapát kellett volna . .. Na, ezt megette a fene, mondom: azóta géppel bánok. Most 52 éves vagyok, őszintén szólva már sehova sem akarok menni, megbecsülnek itt, akkor meg hova pattognék? Körmendi Lajos Grafika: Győrfi Sándor II vezérlőasztalnál Megszokottá vált a kép az utóbbi években: a vonat ablakán kitekintő utas katonákat lát a sínek mentén, amint szerszámmal a kézben dolgoznak. A Budapest felé robogó gépkocsi az M—1-es vagy M—7-es autópályán sima, szépen rendbehozott útszakaszra ér: aki a korábbi hónapokban is járt arra, tudja, hogy ez is katonák műve. A köztudatban mindez úgy ment be: a népgazdaság munkaerőhiányán segít a néphadsereg, amikor egyes alakulatait a termelő munka szolgálatába állítja. — Ez azonban az éremnek csupán az egyik oldala — mondják informátoraink az egyik magasabb egység parancsnokságán. — Kevesebben ismerik a másik oldalt: a katonák termelő munkája szerves része a Magyar Néphadsereg kiképzési tervének. Nemcsak fegyverrel Korszerű hadseregben a katonáknak nemcsak a fegyverrel kell tudniuk bánni. Azt is meg kell tanulniuk, hogy háború esetén hogyan kell minél gyorsabban és szakszerűbben elhárítani a károkat, újjáépíteni az elpusztult utakat, hidakat, épületeket. Ezek az ismeretek tulajdonképpen már régóta szerepeltek a kiképzési tervben, korábban azonban mindezt kicsiben, gyakorlótéri körülmények között tanulták meg a katonák. Ideiglenes' épületeket emeltek, utakat építettek, kábeleket húztak, aztán lerombolták az egészet, hogy a kiképzésben soron kővetkező alakulat élőiről kezdhesse a munkát. Ezt váltotta fel — immár 13 esztendeje — a népgazdaság számára szinte nélkülözhetetlenné vált módszer. Hivatalosan új kiképzési rendszerű műszaki csapatoknak nevezik ezeket az alakulatokat, amelyeknek katonáival szerte az országban találkozunk. Bevonulás: a munkahelyre Sokfelé és sokféle munkahelyen dolgoznak a műszaki katonák. Nem kellett hozzá külön propaganda, leszerel- tektől tudták meg a sorkötelesek, évről évre többen, hogy — mint erről a következőkben részletesen is lesz szó — érdemes műszaki alakulathoz bevonulni. Sorozások alkalmával gyakori, hogy az alkalmasnak minősített fiatal kéri: irányítsák ilyen egységhez. A kiegészítő parancsnokságok általában akkor teljesítik a kérést, ha a bevonuló szociális helyzete indokolja, vagy ha olyan szakképzettsége van a katonai kiképzésre bevonuló fiatalnak, ami eleve alkalmassá teszi 'ilyen szolgálatra. Természetesen csak a kisebb hányad kerül ki ilyen „önkéntesekből”. A szakképzettség azonban mindenképpen előny. Még az sem tartozik a ritkaságok közé, hogy valaki saját munkahelyére vonul be. A budapesti metróépítőknél például megtörtént, hogy a fiatal üzemmérnök ugyanott folytatta munkáját egyenruhában, ahol civilben abbahagyta a bevonuláskor. Ám a műszaki alakulatoknál — vagy ha úgy tetszik: a termelő munkánál — nemcsak mérnökökre, technikusokra és szakmunkásokra van szükség, hanem jelentős számú segédmunkásra is. Szak- képzettség nélkül bevonuló tényleges katonákból kerül ki ez a népes gárda, de a legjobbak, a legigyekvőbb, jól dolgozó katonák lehetőséget kapnak arra is, hogy katonaidejük alatt szakképzettséget szerezzenek. Szakmák és iskolák Talán nem érdektelen a felsorolás. Az egyik magasabb egységhez tartozó katonafiatalok vasbetonszerelő, ács-állványozó, vasútépítőkarbantartó, a másiknál ugyancsak ács-állványozó, kőműves, vasbetonszerelő, betonelemgyártó, szigetelő hidegburkoló, könnyű- és nehézgépkezelő szakmákat sajátíthatnak el a minden képesítés nélkül 'katonaruhába öltöző fiúk. Valamennyi szakmában a rövidített felnőtt-oktatási formában, illetve tanfolyam elvégzése után kapják meg a bizonyítványt.' Mások a korábban valamilyen okból el nem végzett általános iskolai osztályokat pótolják. (Még olyan is akad a bevonuló fiatalok között, aki írni-olvasni sem tud.) A műszaki katonák általában — a szám és az arány természetesen az újoncok bevonulásával és az „öreg” katonák leszerelésével változik — egyötöde jár hetenként háromszor az általános iskola valamelyik osztályába. Röviden összefoglalva sokféle munkaterületet: a népgazdaság fejlesztését szolgáló beruházásokon és a lakás- építkezéseken dolgoznak a műszaki katonák. Segítenek a MÁV pályafenntartási és -építési munkáiban, a Posta kábelfektetéseinél, a közutak építésében, a budapesti metró észak-déli vonalának meghosszabbításánál. Más alakulatok a Lenin Kohászati Művek rekonstrukciójától kezdve szinte minden nagy- beruházás építkezésében részt vettek. Nélkülük a mezőgazdaságban is nehezen tudnának megbirkózni a munkacsúcsokkal. Munka és keresel Együtt dolgoznak a civilekkel. Vannak vegyes — katona—civn — brigádok, de a legtöbb brigád csak katonákból áll. A vállalatok ugyanazt a bért fizetik az ő munkájukért is, mint amit saját munkásaik kapnak, a költségek levonása után ennek 35— 45 százalékát kapják kézhez a honvédek. Teljesítménytől függően 800—1200 forintot keresnek a műszaki katonák, egyesek keresete olykor az 1500 forintot is eléri. Bevonuláskor nős a műszaki katonák egynegyede. Számukra külön jelentősége van a katonakori keresetnek. Volt olyan leszerelő, aki hazatérve 25 ezer forintos takarék- betétkönyvvel lepte meg a családot. S van olyan is — nem ritkán —, aki katonaévei alatt ismerkedik meg valakivel, s leszerelés után civil dolgozóként marad ugyanott, letelepszik, családot alapít katonai szolgálatának helyén. Részt vesznek a műszaki katonák a néphadsereg kulturális megmozdulásaiban is. Van népi együttesük, Derko- vits nevét viselő képzőművészeti stúdiójuk (a néphadsereg versenyén első helyen végzett), sőt még cigányokból alakult irodalmi színpaduk is. S amit a katonaidő alatt tanultak — hasznosítani tudják a polgári életben. Ki szakmát tanul, ki iskolai osztályok vizsgáit rakja le egymás után, ki brigádvezetői gyakorlatot szerez. A néphadsereg műszaki alakulatai milliárdokban mérhető hasznot hoznak a népgazdaságnak. Várkonyi Endre Szarvasmarha- lalep Túrkevén Jó ütemben halad Túrkevén a Vörös Csillag Termelőszövetkezet 1040 férőhelyes, Agrokomplex rendszerű intenzív tejtermelő szarvas- marha~telepének építkezése, kivitelező az ÉPSZER. A csaknem 100 millió forintos költséggel épülő szakosított telepen 1980-tól naponta 20 ezer liter tejet termelnek. Katonák a népgazdaságban