Szolnok Megyei Néplap, 1977. július (28. évfolyam, 153-179. szám)

1977-07-23 / 172. szám

8 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1977. július 23. SZOLNOK MEGYEI 1977. JÚLIUS 23., SZOMBAT LENKE NAPJA A Nap kél: 4.11 —, nyugszik: 19.30 órakor. A Hold kél: 11.5$ —, nyugszik: 22.50 órakor. VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS ma estig: csak kissé megnövekvő felhőzet, legfeljebb egy-két he­lyen átfutó záporral. Napközben megélénkülő északnyugati, északi szél. A nappali felmelegedés kissé erősödik. Várható legmagasabb nappali hő­mérséklet 23—28 fok kö­zött. Bibó István Száz évvel ezelőtt, 1877. július 23-án született Kecskeméten — és 1935 őszén halt meg Szege­den — Bibó István ismert nép­rajztudós, könyvtárigazgató. A budapesti egyetemen 1909-ben szerzett bölcsészdoktori okleve­let; a következő esztendőben a Közoktatásügyi Minisztériumba került. 1920-ban megbíztak a mú­zeumok és könyvárak országos főfelügyelőségének megszervezé­sével, s néhány évig ő volt az iskolán kívüli népművelés or­szágos főfelügyelője is. 1924-ben nevezték ki a szegedi Egyetemi Könyvtár igazgatójává. Az 1920-as évek elején szerkesztette a Tár­sadalomtudomány, majd 1929 és 1935 között a Népünk és Nyel­vünk című, Szegeden megjeleftő folyóiratot. Sokoldalú tudomá­nyos munkásságot végzett, s jel­lemességét mutatja, hogy — az akkori hivatalos álláspont elle­nére — segítette az 1930-as évek­ben jelentkező falukutatókat, Er­dei Ferencet. Ortutay Gyulát és társait. Főbb munkái: A primi­tív ember világa, Földrajzi szem­pontok a magyar lélek mai meg­ítélésében, A számok szerepé­nek és jelentésének kialakulása az emberiség történetében. MA Tábornyitás a Tiszaligetben Kétszáznegyven új lakóra vár ma a tiszaligeti KISZ- tábor. A túrafelelősök és rajtitkárolk a hónap végéig tartózkodnak a tiszaparti táborban, ahol új feladataik­ra készülnek. Valaki mondja meg... Nincs értetlenebb ember az utasnál. Minden bizony­nyal ezt gondolja rólam a szolnoki MÁV-állomás infor­mációs kisasszonya. Azzal o, kérdéssel bátorkodtam a fel- világosító irodához fordulni, hogy mondaná meg, meny­nyibe kerül egy hálókocsi­jegy Szófiába. , — Én nem tudom — mondta rendre utasító cso­dálkozással, tessék megkér­dezni a menetjegyirodát, és még a telefonszámot is meg­mondta: 11-010. Ott valaki már elmentében nyúlt visz- sza a telefonkagylóért. — Halló, nem tudom, de egyébként is zárunk, tessék hétfőn érdeklődni... s az utolsó szavak már valahon­nan a víkend szférájából hullottak vissza a földre. Ismét az információt tár­csáztam. — Ne haragudjon, de én nem hiszem, hogy valaki ne tudná megmondani, hogy Szófiába egy hálókocsijegy ... A hang ezúttal kissé ki­várt a válasszal, aztán las­san, szótagolva elismételte: — Mondom, hogy hálókocsi­ügyben a menetjegyiroda nyújt felvilágosítást. És magában minden bi­zonnyal hozzátette, nincs ér­tetlenebb egy utasnál. Próbáltam magyarázkodni, hogy onnan már elmentek, és a dolog fontos lenne... hiába. Nincs más hátra, mint pályázatot hirdetni; valaki mondja meg mennyi egy há­lókocsijegy Szófiába? A pályadíj? A nyertes fel­világosítást kérhet a MÁV információjánál. — Pb — A Margitszigeten épült Danubius Gyógyszálló szerkezeti munkái elkészültek és megkezdő­dött a külső-belső szerelés Újságíró stúdió Az újságíró stúdió tanfo­lyamzáró foglalkozása július 25-én lesz Szolnokon, a Ha­zafias Népfront Barátság klubjában (Kossuth tér, Iro­daház). A foglalkozás 14.30 órakor kezdődik. A Tragédia grúzul Nodar Guresidze név« köl­tő lefordította grúz nyelvre Madách Imre művét, Az em­ber tragédiáját. A d,rámái költemény a Szovjetszkaja Grúzia Kiadó gondozásában jelent meg. Az ember tragé­diája szerepel Batumi grúz város színházának műsorá­ban. Az utóbbi években több­ször adtak ki válogatást Pe­tőfi Sándor költeményeiből. Lefordították grúz nyelvre Juhász Gyula és József At­tila műveit is, s előkészület­ben van egy magyar költé­szeti antológia kiadása. Az országban egy éve működő Új Tükör klubok egyhetes tábort szerveztek Jászszentandráson. A fiatalok a program során művészekkel, irodalomtörténészekkel és az Új Tükör munkatársaival is találkoztak A fiú az istennek sem értette, miképp le­het, hogy az öreg nem fázik. Átkozottul nagy a cug odafönt a nyol­cadikon. Fűtés, ablaküveg, ajtó sehol. Dideregve hú­zódott be a védett sarok­ba, csodálkozva nézte az öreg fürge kőműveskanalát, serpenyőjét, simítóját, fa­gyosan irtózott a sajátjá­tól, és a nyárról ábrándo­zott. Látta magát sok pénz­zel a zsebében országutat járni, hétvégeken a~ Bala­tonra menni gimnazista fruskákat szédíteni, Colá­ra, féldecire hívni, mert annyira csórók és hiszéke­nyek, hogy egyáltalán nem kételkednek abban, hogy ő főművezető, pedig elég lenne a simogatására fi­gyelniük. De nemi Nem melegedik fel most, mint máskor, ha nőkről ábrán­dozik. — Hé, fiú! — mondta az öreg. — Elromlott a lift és kellene egy zsák cement, különben bagóra- valót sem keresünk. — Egye meg a fene — mondta a fiú fázósan, és átkozva gépet, szerelőt, cé­get, elindult a földszintre cementért. Odalentrői fel­nézett, ettől megborzadt. Cementkúra Kínosan forgatta a zsá­kot, mérlegelte, hogy fek­szik meg jobban, végül alányúlt gémberedett ujjai­val. felvette. Az első emeletre érve elmúlt a vacogása. A másodikon hátra csúsztatta a zsákot, mert átkozottul nyomta. A harmadikon átvette a másik vállára, tudta, leten­nie nem szabad, mert fel­venni sokkal nehezebb. Később öt-tíz lépcsőfo­konként váltogatta a zsák helyét, lihegett, pirosodott. A hetediken már cudar nehéznek érezte, úgy vélte, nem bírja tovább. — Azért is felviszlek — mondta. — Most már fel­viszlek! És felvitte. — Itt a cement — liheg­te alig rejtett büszkeség­gel, miközben kabátját éles ívben lehajitotta, remegő kézzel cigaretta után kutat­va mohón rágyújtott. Apró források gyöngyöztek hom­lokán. — Átkozott lift, átkozott szerelők — morogta. — Ne szapuld a liftet — mondta az öreg — nincs annak semmi baja. — Hogy-hogy nincs? Akkor mi a fenének ci­peltem ezt a zsákot? — Hát — hunyorított az öreg hamiskásan — az az igazság, hogy nagyon fél­tettelek. — Engem? Mi a fe­néért? — Attól, hogy ültödben megfagyok Így legalább kimelegedtél annyira, hogy meg tudod végre fog­ni a szerszámot... Bartha Szabó József Gördülékenyebb az ügyintézés Jelentősen nőtt a valutaforgalom az OTP-nél Az Országos Takarékpénz­tár valutaértékesítése az idén mintegy 40 százalékkal nőtt a megyében. Hat hónap alatt 1441 ügyfél kis híján 2 mil­lió 394 ezer forintért vásá­rolta meg utazásaihoz a leg­különbözőbb országok pén­zeit Szolnokon és a kijelölt hét OTP-fióknál a megyé­ben. Míg az elmúlt év első felében összesen 141 valuta­igénylést vettek át, most csak a jugoszláv dinárt igénylők száma több ennél Július 25-töl Csak a központi gyermek­rendelőben Szolnokon a beteg gyerme­kek ellátása július 25-től augusztus 19-ig csak a köz­ponti gyermekrendelőben (Hősök tere 2—3., oldalbe­járat, VIII. sz. kapu) törté­nik, a körzeteknek megfele­lő rendelési időben. Bronzérem Varsóból Ebben az évben Varsó ad helyet a negyedik nemzet­közi szövetkezeti fotókiállí­tásnak, amelyen a lengyel, a csehszlovák, a román és a magyar szövetkezetek szak­emberei mutatkoznak be. Egy-egy ország 150 képpel szerepelhet az októberi be­mutatón. A beküldött pályaműve­ket nemzetközi zsűri bírálta el, és a tizenhat aranyérem­ből tízet a magyar fotósok­nak ítélt oda. Ezen felül hét­hét ezüst- és bronzérem, va­lamint tizenhárom oklevél dicséri szövetkezeti szakem­bereink tehetségét. A ko­rábbi években ritkán for­dult elő, hogy vidéki szövet­kezet díjat vagy oklevelet nyert nemzetközi kiállításon. Ezúttal 3 arany-, 2 ezüst-, 3 bronzérem és két oklevél vidékre jutott. Az egyik bronzérmet a Szolnok me­gyei Fényképész Szövetkezet kapta. Közlemények A Tiszántúli Áramszolgál­tató Vállalat szolnoki üzem- igazgatósága értesíti a lakos­ságot, hogy a szolnoki Edit úton épített kisfeszültségű hálózatot 1977. július 27-én feszültség alá helyezi. A fenti időponttól kezdve a létesít­mény érintése életveszélyes és tilos, rongálását a törvény bünteti. 1977. július 24-én 09 órától 12 óra 30 percig teljes útlezárás lesz a Szolnok Tiszaligeti Tou­ring Hoteltól a KISZ-táborig. A forgalomkorlátozás ideje alatt a 4-cs számú fóútról a Tiszaliget- be behajtani tilos. Ez alól kivé­telt képez a menetrend szerint közlekedő 15-ös jelzésű autóbusz, mely a Touring Hotelig közle­kedik. és százon felüli a nyugati or­szágokba utazók igénylései­nek száma. Az ügyintézés is kedve­zőbb, gyorsabb az egy év előttinél. Különösen az itt tartózkodó külföldiek pénz­váltási és egyéb, valutával kapcsolatos problémáinak rendezésénél jelentős, hogy orosz, német és francia nyelv­vizsgával rendelkező dolgo­zók intézik g pultnál az OTP-ben is a valutaügyeket. Nem a halastóban H Kakat-vízgyüjtőben lelte halálát Tegnap az MTI híradása alapján közöltük, hogy a 13 éves kunhegyesi tanuló, Horváth István horgászás közben kiesett a csónakból é’s a Kunhegyes—Bánhalmi Állami Gazdaság halastavá­ba fulladt. Utólag értesül­tünk róla, hogy a tragikus baleset a Kunság Népe Tsz szomszédságában, a Kakat- vízgyűjtőben történt. I lottó nyerőszámai A Sportfogadási és Lottó- igazgatóság közlése szerint a Hollóházán megtartott 29. heti lottósorsoláson a követ­kező számokat húzták ki: 9. 48, 59. Orvosi ügyelet SZOLNOK. A rendelőintézetben körzei orvosi ügyeletet minden­nap este 7-től reggel 7 óráig tartanak. Szombaton 13 órától hétfő reggel 7 óráig munkaszü­neti napokon egésznapos ügye­let van a megyei rendelőintézet­ben (Hősök tere 2—4. Telefon: 12-198.) Gyermekorvosi ügyeletet vasárnap reggel 8 órától délután 2 óráig tartanak. (Rendelőinté­zet, oldalbejárat.) JÁSZBERÉNY. Az ügyeleti szolgálat a hét minden napján folyamatosan, szombaton délután pedig egy óráig, hétfő reggel 7 óráig tart. Az ügyeleti szolgálat helye: Thököly út 13. Telefon: 7i. MEZÖTÜR. Szombat 12 órától hétfő reggel 6 óráig tart az ügyelet a Kossuth l. u. 7. szám alatt. Telefon: 65. Hétköznap: 18 órától reggel 6 óráig tartanak szolgálatot. TÖRÖKSZENTMIKLÖS. Az ügyelet a hét valamennyi nap­ján folyamatos. Az ügyeleti szol­gálat helye: Kossuth L. út 126. Telefon: 19. KISÜJSZALLÁS. A központi orvosi rendelőben (Rákóczi u. 8. Telefon: 118.) szombaton 12 órá­tól hétfő reggel 8 óráig tart az ügyelet. A hét többi napján az orvosok saiát körzetükben lát­ják el az éjszakai ügyeletet. TÚRKEVE. A központi rende­lőben megjelölt körzeti orvos lakásán szombaton 12 órától hét­fő reggel 7 óráig folvamatos az ügyelet. A napi ügyeleti szolgá­latot a körzeti orvosok lakásu­kon látják el. KARCAG. Az ügyelet a hét minden naoján folvamatos. szombaton 13 órakor kezdődik és hétfő reggel 7 óráig tart. he­lye: Vörös Hadsereg út ?7. Te-: lefon; 222, Közös vállalat Üdülőépítésre Európai hírű fürdőhelyün­kön, Harkányban, épül az ország legnagyobb termelő­szövetkezeti üdülője. Létre­hozására közös vállalatot ala­pítottak, amelynek — tizen­négy megyéből — 155 tagja van: termelőszövetkezetek, szakszövetkezetek, tsz-szövet- ségek és maga a TOT is. Je­lentőségét mutatja, hogy a termelőszövetkezetek III kongresszusa a határozatába is belefoglalta a harkányi üdülőközpont megteremtését A gyógy- és pihenőüdülő Harkány új üdülőnegyedében épül, közel a termálfürdőhöz. A 200 ágyas sz’állodaépület első szintjén dolgoznak már az építők. Mellette tetőszintig elkészült a 300 adagos kony­ha és a 150 négyzetméter alapterületű étterem. ■ TÁBORVÁLTAS Salgótar­jánban. A hónap közepe óta élvezték a nyár örömeit a salgótarjáni kempingben a jászladányi Hősök téri álta­lános iskola úttörői. Ma tér haza a kilencven gyerek, helyükre a Baross úti iskolá­ból indul újabb csoport. 0 JOGOK és kötelességek a munkahelyen címmel dr. Nagy Balázs, a KISZ városi bizottságának tagja tart elő­adást Mezőtúron hétfő este, a Fémfeldolgozó Szövetkezet „Modul” ifjúmunkás klub­jában. | OLAJKÁLYHA, hűtőszek­rény és háztartási kisgépek javító-karbantartó részlegé­vel bővül az idén a jászberé­nyi Vegyesipari Szolgáltató Vállalat. 0 ÜJABB kutat helyeztek üzembe ebben a hónapban a törökszentmiklósi vízmű ré­szeként. Az új kút 320—340 méter mélységből hozza fel a vizet, napi hozama eléri az ötszáz köbmétert. ■ MEZŐTŐRÖN a Kiss Já­nos, a Fóti és a Törő Pál út szakaszán a lakosság útfenn­tartási és felújítási munká­kat végez. A „600 év 600 perc” akció keretében 22 ezer forint értékű társadalmi munkát ajánlottak fel. 0 A KÖZELTMÜLTBAN ér­kezett meg Szolnokra a har­madik automata utcaseprő gép. Ezzel minden közműve­sített utca tisztántartása — három műszakban — megol­dódott. ■ ANYAGTORLÖDÄS mi­att az Aratók c. sorozatunk következő részét holnapi lap­számunkban közöljük. SrOUWK MEGYEI A Magyar Szocialista Munkáspárt Szolnok megyei Bizottsága és a Szolnok megyei Tanács lapja Főszerkesztő: Fábián Péter Főszerkesztő-helyettes: Lazányi Angéla Telefon: 12-093, 12-320. 12-069 11-932 Telex: 23 357 Index-szám: 25 069 HU ISSN 0133-0756 Kiadja a Szolnok megyei Lapkiadó Vállalat 5001 Szolnok. Pf. 105 igazgató: Virágh Iván Telefon: 12-094 Az előfizetés díja egy hónapra 20.— forint. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető: minden postahivatalnál és a kézbesítőknél Szolnoki Nyomda Vállalat Szolnok, vörös Csillag út 28. Felelős vezető: Gombkötő Béla

Next

/
Thumbnails
Contents