Szolnok Megyei Néplap, 1977. május (28. évfolyam, 101-126. szám)

1977-05-08 / 107. szám

1977. május 8. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 Matraderecske községben a régi téglagyár mellett épített korszerű új üzemet felavatták. Az Északmagyarországi Tégla- és Cserépipari Vállalat 152 millió forintot fordított az új üzemre, ahol évente 6,7 millió úgynevezett alfa 2-es vázkerámiai elemet gyártanak. ... Fakerekű bicikli, papír- talpú cipő és étkezések után is korgó gyomor, gyerekkori emlékek a háború elejéről. Aztán a távoli, vijjogó féle­lem 1944-ben. Napjában többször is megszólaltak a szirénák, ezerötszáz diák ro­hant a hegyoldalba a reve­rendájukat kapkodó atyák­kal. Aztán amikor lefújták, vissza az iskolapadba... A felszabadulás után Pé­csett a jezsuiták még marad­tak, én viszont kikerültem a kollégiumból, egy ismerős családnál laktam. A szomszé­dos iskolákban már mozgo­lódott a diákság, délutánon­ként hozzájuk csapódtam. Él­veztem, hogy a diákoknak el­képzeléseik lettek, hogy ta­nácskoznak, hogy döntenek. Később a városi szövetség­ben megbíztak néhányunkat, hogy szervezkedjünk a je­zsuita iskolában. Folyosók zugaiban veszekedtünk, vitat­koztunk, bár gyakran nem az észérvek, hanem az öklök keménysége szolgáltatott igazságot. Egy nyári szün­időben államosították az is­kolát, polgáriruhás tanárok jöttek. Az engedélyezett di­ákszövetség néhány hét alatt kultúrcsoportokat, zenekaro­kat szervezett, egy pillanatra sem álltunk meg, vagy pró­báltunk vagy műsort adtunk. Elnökként a sportolókhoz szaladtam, aztán meg a zené­szekhez, hogy fújja-e a fúvós zenekar, s keményen tanul­tam, mert minket szigorúb­ban vizsgáztattak. A nagy esemény, az első bál 1948-ban zajlott. A éveken át aszké- tizmusra nevelt diákság ott­honának kapui megnyíltak, a díszes aulába lányok jöttek, (lányok!) és táncoltunk, igen tánc volt... o Az agrártudományi egye­tem gépészeti szakán, Pesten, öten vidékiek elválaszthatat­lanok lettünk. Az Izabella utcában egy szoba konyhából albérletbe kivettük a szobát. Otthonról két-háromszáz fo­rintot küldtek, s abból 150-et fizettünk a menzára. Volt év­folyamtársammal, Nagy Im­rével ma is együtt dolgozunk, s ha összeülünk, kérdezzük egymást, hogy az istenben tudtunk annyi pénzből kijön­ni. Később 300 forint ösztön­díjat is kaptam, s akkor a menzával anyámékon segít­hettem. A jegyrendszerben nem kellett hazulról, Sziget­várról elhoznom a fejada­got ... Az Imre apja a vasút­nál dolgozott, akkoriban nagy úr volt a vasutas, s csurran- cseppent az éjszakai munka, ötven forintot fizettek egy vagon kirakásáért, el tudtuk vinni a lányokat ide-oda. A MADISZ-vezetőség évfo­lyamtitkára lettem. Esténként a dékáni hivatal melletti iro­dában várt minket a cetli, is­meretlen névvel és címmel. Hat óra után párosával in­dultunk a városba: „Jó es­tét, jöttünk agitálni..Éle­tem talán legszebb korszaka volt az az öt év. Miért? Egy­szerűen azért, mert jó volt ott. Akkoriban tanárt és diá­kot nem választotta el a tá­volság, s az egyetemi évek után is megmaradt kapcsola­tunk. Tanszékvezető taná­runk, dr. Váradi János, ma dékán az egyetemen. A ta­nársegédek, a docensek, Szász Jóska, Tibold Vilmos és a többiek majd mind profesz- szorságig vitték. Később megtudtuk, akadtak másfélék is, akik az ellenforradalom után elfelejtettek hazajönni. o Ketten végeztünk vörös dip­lomával, s a kétezer forint, ami melléjárt, még a Bartók Béla úton, a Borostyán étte­remben is komoly pénznek számított. Pedig a tanárokkal gyarapodott az évfolyam ... Másnap a minisztériumba hí­vattak minket, elhangzott az ünnepi beszéd, hogy mi va­gyunk az „előre tolt bástya”, s a kezünkbe nyomtak egy borítékot. Feltéptem, olvas­tam Túrkeve, kötelező irá­nyítás, ott fogok dolgozni. Szavamra azt sem tudtam, merrefelé esik a település, csak azt, hogy az első terme­lőszövetkezeti város volt. Ka­landnak ígérkezett. Gondol­tam, két évig ott maradok ta­nulni az életet, aztán vissza­jövök Pestre. Tanársegédnek hívtak az egyetemre... A Tisza Szálló portáján a vulkánfiber bőröndömön aludtam, benne a vagyonom, egy rossz félcipő és egy boka- fix zokni. Másnap mínusz 10 fokban, teherautó hátán ju­tottam ki Túrkevére. Szom­bat lévén már senki sem dol­gozott. A bricsesznadrágos igazgatót a lakásán találtam. A fejéhez kapott: „Már me­gint ki a.. .-t tettek a nya­kamra?” Aztán megkérdezte: „Öcsém, szereted-e a pálinkát?” Én meg rákönyököltem a füstre, úgy dohányoztak a konyhá­ban. Két napig a gépállomás kis irodájában aludtam. Előbb néhány széket, aztán az ünnepi dekorációt tüzel­tem el. Hétfőn aztán kiborul­tam, hogy két napig se szál­lás, se étkezés, visszamegyek, a fővárosba. Az igazgató meg azzal jött, hogy miért nem szóltam. Csak annyit feleltem neki: nem olyan fából farag­tak. Erre kinyitotta a páncél- szekrényt, kivett egy üveg rumot. Aztán elküldte a hi­vatalsegédet (két kiló kol­bászért, egy vekni kenyérért és egy üveg savanyú ubor­káért ... o Ahogy teltek az évek, egy­re inkább nem akaródzott visszamenni Budapestre. Túr- kevén befogadtak, mintha kö­zülük való lennék. Ügy dol­gozhattam, hogy a satupad mellett is azt akarták, amit én, az újat, a korszerűt. Ve­zetőként sohasem kellett- megjátszanom magam. Pedig az életünk olyan volt, mint fűrészen a fog. Táncoltunk föl, majd le, de a korábbi években belémvésődött kitar­tás nem hagyott el. A gép­állomás 1954-ben műszaki színvonalban a többi után kullogott. Annyira nem bíz­tak a munkánkban, hogy a kiinduló traktorokat, kor­mánybiztossal ellenőrzitet­ték ... Két év múlva az or­szágban elsőnek már mi al­kalmaztuk a szalagszerű traktor javítást, és mások jöt­tek hozzánk tanulni.. . Aztán 1961-ben, ugyancsak az országban elsőként, meg­szüntették nálunk a gépállo­mást, s kikerült a tábla: me­zőgazdasági gépjavító. A csúcs után megint a mélypon­ton, ötvenötén maradtunk. Egy fűrészfog az újabb csúcs­ig: öt év múlva már hatszá- zan dolgoztunk három telep­helyen, s kaptuk egymás után a dicséretet. A kialakult szer­vezeti rend 1967-ben egy pil­lanat alatt ripityára tört. Harmadszor kezdtük újra százötvenen az AFIT XVIII. vállalataként. Steril, ipari jellegű munka, ez már igazi, veregették a vállunkat, össz- vissz volt négy autószerel lőnk... o A vállalatnál ma ezerhat- százan dolgoznak, s külföld­ről járnak hozzánk a vendé­gek, Túrkevén tanulmányoz- / ni a technológiát. A center- fogattyú-tengelyek hegeszté- ses felújítását csak mi végez­zük az országban. Kényes munka. A technológiát a Szovjetunióban dolgozták ki, mi továbbfejlesztettük, s ma már nálunk jobbak az ered­mények. Jöttek, a svájciak, a nyugatnémetek, az ausztrá­lok. Tanulni!... A kopott alkatrészek mű­anyaggal történő felújítását másutt csak apróbb alkatré­szekkel végzik. Mi nagyob- bakikal, harminc-négy venez- res értékeket mentünk meg. Persze a kockázat is jóval na­gyobb. Kutatunk a saját sza- kállunkra is. A kudarcokat lenyeljük, mert a mára, a kö­zösségre már így igaz a fű­részfog: ha valaki éppen a mélybe kerül, a másik a csúcsra kapaszkodik. Kiegé­szítjük egymást. Az idén már majd fél mil­liárdnyi értéket termelünk, s ebből százmillió lesz az al­katrész. Nem feladatunk a gyártás, dehát magad uram, ha szolgád nincs! összesen tizennégyezer darabot hasz­nálunk egyszerre, s ha csak tíz hiányzik, megáll a munka. De nincs megállás, s mert nemcsak a tudomány halad, lépést kell vele tartani a mű­szaki fejlesztésnek is. Kü­lönben megragad a termelés, s egyhelyütt az ember is ... * * * Fehérvári Rudolfot, az AFIT túrkevei vállalatának 46 éves főmérnökét, műszaki fejlesztési munkájának elis­meréséül, nemrégiben Eötvös 'Loránd-díjjal tüntették ki. Mélykúti Attila MESTERSÉGES ESŐ Kommunista műszak a Pannóniában A tegnapi kommunista mű­szakon — a Pannónia Szőr­mekikészítő és Szőrmekon­fekció Vállalat 4. számú, kunszentmártoni gyárában — Szabó Józsefné, a bélés­szabászat csoportvezetője mondja: szívesen jöttek a külön műszakra, mert az anyáknapi élmány olyan friss ... Doba Lajosné, a konfek­ció üzem pártalapszervezeté- nek titkára, a kismamakor csoportvezetője, először a várandós anyukák és a gyes­ről' visszatértek műhelyébe vezet. Orkán borítású, bá­rányszőr béléses gyermek lábzsákokat varrnak. A négy asszony véleménye: — Mi is kaptunk kedvezményt a gyártól — például az egy műszakot, vagy azt, hogy tegnap behozhattuk a gye­rekeinket üzemlátogatásra — ezért nekünk is kell adnunk, viszonoznunk. Vállaltuk. Bölcsődét, óvodát építenek Kunszenten, tehát „érintet­tek” vagyunk ebben is. A Hámán Kató szocialista brigád teljes létszámmal dolgozik. Sapkákat, galléro­kat készítenek, a tegnapi műszakban mintegy 250 szőrme kelléket adtak át a raktárnak. Fiatalok, közép­korúak. Az „apró-cikkes” brigád naplójába Busi Klára brigádvezető sikeres munka­napot könyvelhet el. Csodálatos „birodalom” a bunda-műhely. A szürkebá­rány, a panofix és társai sorban „várják” az éber szemű meósok ítéletét: nem vallhatnak szégyent, hisz mindet külföldi megrendelők várják. Az irha üzem is tel­jes létszámmal dolgozott. Tő­lük karnyújtásnyira Pápai Mária, a fiatal művezető fo­gad: — Meglesz ma is 25 bunda. Semmi zavaró, aka­dályozó tényező nem volt. A Pannóniában a tegnapi kommunista szombaton résztvevők mintegy 30 ezer forintot — keresetük bérét — ajánlották fel a nagyköz­ség gyermekintézményeinek fejlesztésére, valamint a ha­vannai VIT számlájára. T. Sz. E. a mezo­flki távol áll gazda­ságtól, annak bizonyára furcsának tűnik, hogy az utóbbi napok esőzései után is az öntözés fontosságáról, a felkészülés sürgető teendőiről olvasnak lapunkban. Az állami gaz­daságok, termelőszövetkeze­tek szakemberei viszont jól tudják, hogy a mostani csa­padék — bár ahogyan a ha­gyomány tartja, aranyat ér — nem minden. De nem ám. hiszen ettől még jöhet pél­dául a tavalyihoz hasonló szárazság, amely — öntözés híján — halomra döntheti a legragyogóbb terméskilátá­sokat is. Az öntözési elképzeléseken meg is látszik, hogy az el­múlt évben aszály volt — a mezőgazdasági üzemek ter­vei szerint 70—75 ezer hek­táron jut szerephez a mes­terséges eső. A meglepő csu­pán az, hogy a gazdaságok vízbiztosítási szerződést mintegy 58 ezer hektárra kö­töttek. Miért? Ezt pontosan csak az üzemek vezetői tud­nák megmondani. A legké­zenfekvőbb következtetés­nek az látszik, hogy — a maradék 10—17 ezer hektár jó termését kockára téve — mégis elegendő és megfelelő időben jövő csapadékra szá­mítanak. De az is lehet, hogy még korainak tartják alá­írni a vízhasznosítási szerző­dést, hiszen számukra most az a legfontosabb, hogy a víz fogadására,- kijuttatására alkalmas gépek, berendezé­sek rendben: kijavítva, kar­bantartva várják a bevetést. A jó szakemberek azonban nem így gondolkodnak. Sőt! Inkább azon törik a fejüket, hogy a nagyobb felkészülés után újabb területekre kös­senek le vizet — elvégre ha van mivel öntözni, a termés­biztonság feltétlen megéri a költségeket. A későn ébre­dők pedig oktalanul szidják majd a vízügyi szerveket, az öntöző szomszédokat és az időjárást. Pedig ők érdemel­nek elmarasztalást, hiszen késlekedésükkel a víz terv­szerű elosztását, illetve má­sok munkájának a gyümöl­csét veszélyeztetik. Legalábbis ha úgy lesz, mint tavaly, amikor sokhe­lyütt ez történt. Persze csak ott, ahol nem tekintették a technológia, az üzemi terv szerves részének az öntö­zést, s ezért az csak élet­mentő locsolás maradt. (Ér­dekes módon most sokan akadnak olyanok, akik a vízhasznosítási szerződés nyomtatványát gondolják saját öntözési tervüknek is, holott az csak az együttmű­ködést szabályozza.) Nyu­godtan megállapíthatjuk te­hát, hogy csak azok jártak el helyesen, akik pontosan tudják, hogy melyik növényt mikor, mennyi vízzel kell ellátni, ezt előre meg is ter­vezték, hiszen csak ők jut­hattak a fajlagos vízfelhasz­nálási mutatók optimumá­nak közelébe. Különösen áll ez azokra az üzemekre, ahol az öntöz­hető terület meghaladja az ezer hektárt, vagy valami­lyen intenzív kultúrát, pél­dául zöldséget termesztenek. Ezen túlmenően olyan gaz­daságok is bőven akadnak, amelyekben nemcsak üzemi, népgazdasági érdek az ön­tözés, hanem erkölcsi köte­lesség is. Hiszen története­sen az A. C. telepek meg­építéséhez jelentős pénzügyi segítséget nyújtott az állam, s ezért minimum az a fizet­ség jár, hogy a berendezése­ket a célnak megfelelően, hatékonyan hasznosítják. ... j ■ együtt az is Mindezzel igaz, hogy a •“■*“®***® szerződések, még nem késtek el, de a to­vábbi jó munka érdekében a lehető leggyorsabban meg kell kötni őket. A következő és tulajdonképpen a legfon­tosabb teendő az, hogy ezek a szerződések, öntözési ter­vek ne maradjanak csupán papíron, hanem valóban az üzem- és munkaszervezés, valamint a technológia kö­telező normái legyenek, ame­lyek betartásáról az üzemek vezetőinek kötelességük gon­doskodni. Braun Ágoston Eredményes tanulmányi verseny Tevékeny közösségi élet KlSZ-kiildöttgyülés a katonai főiskolán Tegnap KISZ-küldöttértekezfetet tartottak a Kilián György Repülő Műszaki Főiskolán. A fiatalok tanácskozásán meg­jelent Brassói Tivadar vezérőrnagy, a főiskola parancsnoka mellett több vezető beosztásban dolgozó tiszt, kifejezésre juttatva ezzel is, hogy a hadseregben - akárcsak a polgá­ri életben - nagy figyelmet szentelnek az ifjúság nevelésé­re, jogos érdekeik védelmére. Mind a főiskola életét ala­pos gonddal elemző beszá­moló, mind a felszólalók többsége a hallgatók problé­máival foglalkozott. Érthető ez, hiszen az ifjúsági szer­vezet tagjai között a főisko­lán ők vannak többségben, másrészt avatásuk után jog­gal várható tőlük, hogy be- osztottaiknak ne csak szyk értelemben vett parancsno­kaik, hanem politikai-moz­galmi vezetők is legyenek. Ezt a távlati célt tekintet­te — többek között — a KISZ-bizottság akkor, ami­kor elhatározta: a főiskolai nevelés sokoldalú hatás- rendszerét segítve a maga eszközeivel hozzájárul a KISZ-tagok és a szerveze­ten kívüli fiatalok kommu­nistává neveléséhez, gondol­kodásuk, magatartásuk for­málásához. Ezért fordítottak nagy gondot a fiatalok szerte­ágazó érdeklődésének felkeltésére, alapos tájé­kozottságukra, politikai képzettségük növelésé­re. Mindehhez egyik legjobb módszer a KISZ -politikai képzés és az agitáció. Sike­resek voltak az ifjúsági vi­takörök, a KISZ-aktivisták körei s a titkári tanfolya­mok. Az ifjúsági szervezet meg­különböztetett figyelmet szentelt a tanulmányi és ki­képzési feladatok segítésére. Azon túl, hogy az alap- szervezetek fórumain napirendre tűzték a ta­nulmányi munka egyes kérdéseit, szocialista versenymozgalmat szer­veztek. A tegnapi küldöttgyűlésen is aláhúzták: a szorgalmas, folyamatos tanulás az egyé­nek jövőjére is kihat, s amellett a tiszti, tiszthelyet­tesi pálya felelős gyakorlá­sához is nélkülözhetetlen. Ezért szükséges az ifjúsági közösségek inspiráló, vagy ha az szükséges, akkor el­marasztaló tevékenységét erősíteni. A KISZ-tagoknak példamutatásban, mások se­gítésében élen kell járniuk. A 'küldöttgyűlés értékelte a főiskola sport- és közmű­velődési tevékenységét is. Egészében véve jó eredmény. ről adhatott számot. Minden alegységnél van például if­júsági klub. Havi átlagban öt-hat kulturális vagy poli­tikai rendezvény szerepel programjukban. Egyik klub­juk másodszor védte meg aranykoszorús címét, másik A Néphadsereg Kiváló Klub­ja lett. Az alapszervezetek közművelődési munkájának kulcskérdése — a küldöttér­tekezlet állásfoglalása sze­rint — az ifjúsági klubok életének továbbfejlesztése. A főiskola KISZ-szervezeti életét úgy értékelték ezen a tanácskozáson, hogy a folya­matos, hatékony és magas szintű ifjúsági mozgalmi munkára nyújt lehetőséget. A felszólalók közül többen hangsúlyozták, hogy az alap­szervezetek öntevékenysé­gén sok múlik. Tényeket so­rolva elismerő szavakkal méltatták a párttagságra va­ló felkészítést. Elismerésre méltó az a munka is, melyet a főis­kola KISZ-szervezetei a polgári fiatalok honvé­delmi nevelésében kifej­tettek. Csak helyeselni lehet a kül­döttértekezletnek azt áz ál­lásfoglalását, hogy bővítik kapcsolataikat Szolnok üze­meinek fiataljaival, a város KISZ. és úttörőszervezetei­vel. S. B.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents