Szolnok Megyei Néplap, 1977. május (28. évfolyam, 101-126. szám)
1977-05-04 / 103. szám
u SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1977. május 4. Horoszkóp csak hiszékenyeknek „A csillagokban nincsen írva semmi” A sertéstenyésztők kedvezménye Több levelet kaptunk olvasóinktól, melyben a szerződött süldők után járó kedvezmény iránt érdeklődnek. Ezekből Szoboszlai Károly túrkevei olvasónk panaszát április 13-i számunkban közöltük is, melyre válaszolt a Szolnok megyei Állatforgalmi és Húsipari Vállalat. Levelükből megtudtuk, csak azok a sertéstenyésztő kistermelők részesülhettek a vállalat kedvezményében, akik múlt év december 31-ig kötöttek szerződést a süldőkre. A hozzánk küldött panaszok közül néhányat külön-külön is megvizsgáltak, de sajnos, mivel januárban kötötték a szerződést, nem járt a 3 Ft/kg időszaki felár. Rossz a lift, piszkos a víz Múlt év szeptemberében költöztünk be a dr. Csanádi Gy. krt. 1. sz. épületbe, ahol két lift van ugyan, de sokat kell gyalogolnunk, mert hol működik, hol nem. A teherfelvonónk november óta anyaghiány miatt áll. Számunkra szinte elképzelhetetlen, hogy ezeket a lifteket nem lehet gyorsan és biztonságosan megjavítani, ezért 54 családnak kell többnyire kisgyerekekkel gyalog felmenni az emeletre. Másik problémánk a melegvíz-szolgáltatás. Gyakran előfordul, hogy este, amikor gyermekeinket fürdetnénk és mosnánk, sűrű piszkos víz folyik a csapból. Többször szüneteltették már a melegvízszolgáltatást karbantartási munkák miatt, mivel hol volt víz a felső emeleteken, hol nem, a helyzet azonban nem sokat javult. Ezúton is kérjük az illetékeseket, minél előbb intézzék a ház lakóinak problémáját, hiszen jön a nyár, még rosz- szabb lesz gyalogolni és még jobban kell a tiszta melegvíz. Gál Attiláné Szolnok KRESZ-pork az óvodában A csépai napköziotthonos óvoda dolgozóinak régen tervezgetett álma valósulit meg. A szülők évelő virágtöveket ültettek, a Tiszamenti Termelőszövetkezet pedig sódert szállított, hogy kiépíthessük a park útját. Ugyancsak a szülők segítségével készültek el a padok, melyeket a park sétányaira helyeztünk el. Az általános iskola tanulói közlekedési táblákat ajándékoztak az óvodásoknak, így a játék és pihenés mellett a 'közlekedési szabályokkal is megismerkedhetnek a kicsinyek. Köszönjük a segítséget. A csépai óvoda dolgozói Iró-olvasó találkozó A Jászsági Ruhaipari Szövetkezet „összetartás” szocialista brigádja a járási-városi könyvtár közreműködésével jól sikerült író-olvasó találkozót rendezett nemrég. Csornai Zoltán írót hívták meg baráti beszélgetésre, aki szívesen tett eleget a meghívásnak. Az első műszakban dolgozó fiatalok és idősek zsúfolásig megtöltötték a tanácstermet és feszült figyelemmel hallgatták a nem mindennapi témával foglalkozó író szavait. Csemai Zoltán a világűr csodálatos birodalmába vitte el a kíváncsi fantáziákat. Ezután a közönség soraiból megeredtek az érdeklődő szavak, kérdések, viták, mely igen kellemes és hasznos volt. Valamennyien örültünk a kedves találkozásnak, s úgy érezzük, ismét gazdagabbak lettek ismereteink. Bányai Jánosné Jászberény „A hulladék nem bolt" A törökszentmiklósi Hunyadi úti általános iskola 7. a. osztályának Cimea őrse április 29-én vas-, rongy- és papírgyűjtést rendezett. Két magasan rakott kézi kocsival mentünk a piactéri MÉH-te- lepre, ahol körülbelül ötve- nen várakoztunk — más iskola tanulói is —, hogy átadhassuk a hulladékot. Rajvezetőnk kérdésére, aki telefonon érdeklődött, meddig várjunk a kapu előtt az átadásra, azt a választ kapta: „holnap nyitásig, ez nekik amúgy sem bolt”. T. L.-NÉ SZOLNOK, aki sajnálja a virágait: A fák alól szedett földdel a virágcserépbe került giliszták — amelyek egyébként hasznosak, mert lazítják, trágyázzák, humuszban gazdagítják a talajt — a virágcserépben nem kívánatosak, sőt, nem is tűrhetők meg. Cserepes növényeit úgy állítsa jó langyos vízzel telt edénybe, hogy a víz egészen a cserepek pereméig érjen. A giliszták levegőhiány következtében a talaj felszínére jönnek, ahonnan kiszedhetők. Ha más káros féreg került volna a cserépbe, akkor ki kell cserélni a földet. Hatásos módja lehet még: szokásos rovarölő szerrel, az előírt hígításban öntözzük meg a növényt. SÁNDOR ZOLTÁN, KISÚJSZÁLLÁS: Értesülése pontos. A fiatalkorú dolgozónak 16 éves korának betöltéséig évi tizenkettő, azt követően pedig a 18. életéve betöltéséig hat munkanap pótszabadság jár. A tizenkét nap, illetve a hat nap pótszabadság abban az évben jár, amelyben a fiatalkorú dolgozó a 16., illetve a 18. életévét betölti. Ha a munkaviszony év közBennünket arra nevelnek', ne csak a pénzért járjuk az utcákat, házakat, amikor hulladékot gyűjtünk, hanem gondoljunk arra, a hulladék nem szemét, hanem érték az országnak. Égy-egy hulladék- gyűjtési akciónkon sokat ci- pekedünk, gyakran meg is sérülünk, de bármilyen kis mennyiséget is lelkesen, jó szándékkal viszünk a hulladéktelepre. Ügy érezzük, méltánytalanul bánnak velünk a MÉH-telep átvevői. „Cimea” őrs Törökszentmiklós ben kezdődik, a pótszabadság a ledolgozott idő arányában jár. L. I. KUNSZENTMAR- TON: A kétévesnél idősebb ló vagy öszvér után kell adót fizetni. A községekben, vagy tanyán lakó adózó az egy ló után járó adónak csak a felét fizeti akkor, ha legalább hatezer négyzetméter földterületet használ és nem végez rendszeres bérfuvarozást. NAGY TIBOR, JASZ- AROKSZALLAS: Valóban módosult a szarvasmarha-tenyésztés állami támogatásának összege. 1977. január 1- től kezdődően benyújtott igénylésekre a tehéntartók az első tehén után 2500, a második és minden további tehén után pedig egyenként 5000 forint támogatást kapnak, amennyiben az előírt feltételek fennállnak. B. R. SZOLNOK: Vállalatánál helyesen jártak el. Igaz ugyan, hogyha a dolgozó a munkába menet vagy onnan jövet a lakására szenved balesetet, az üzemi balesetnek számít a társadalombiztosítási és nyugdíjrendelkezések szempontjából. Ilyen baleset esetén azonban a munkáltató csak akkor tartozik kártérítési felelősséggel, ha a dolgozót a baleset a vállalati, vagy a vállalat által bérelt járművön éri. N. T. TISZAFÜRED: A vezetőség engedélyével középfokú oktatási intézményben továbbtanuló mezőgazdasági szövetkezeti tag a munkajogi szabályok szerint munkaidő-kedvezményre és tanulmányi szabadságra jogosult. Erre az időre a tagot átlagrészesedés illeti meg. A szak- középiskola levelező tagozatán továbbtanuló tag részére a vezetőség a munkajogi szabályok szerint járó útiköltségtérítést is engedélyezheti, de ez az engedély az útiköltség részbeni megtérítésére is szólhat. (A rendelkezést a 3/1975. (II. 14.) MÉM számú rendelet tartalmazza, amely az 1975. évi 10. sz. Magyar Közlönyben jelent meg.) KOVÁCS ZOLTANNÉ, KARCAG: Az említett k.cl könyv szerzője nem azonos. Vas Gereben író, családi nevén Radikovics József 1823- ban született. Jogot végzett, 1846-ban Pesten lett joggyakornok, közben dolgozott a korabeli pesti folyóiratokba. A kormány megbízásából a szabadságharc alatt a Nép Barátja című hetilapot szerkesztette Arany Jánossal. Regényeiben, elbeszéléseiben jórészt a forradalom előtti Magyarország társadalmát, a nemesi világ jellegzetes alakjait festette. Ember- és társadalomszemléletének felszínessége, nemesi elfogultsága miatt azonban művei hamar elavultak. Szeikesztői üzenetek Lakásbérlet, árvaellátás K. László szolnoki olvasónk tanácsi bérlakásban lakó nagyszülője meghalt. Levelében arra kér felvilágosítást, hogy kik jogosultak és milyen feltételekkel a bérleti jogviszony folytatására? Kell-e kérni és kitől a bérlet folytatásának elismerését? A bérlő halálával megszűnik a lakásbérleti jogviszony, ha nem lakik együtt a bérlővel olyan személy, aki a bérlet folytatására jogosult. A lakásbérleti jogviszonyt ugyanis a bérlő egyenes ági rokona (gyermeke, unokája, szülője, nagyszülője), örök- befogadott mostoha- és nevelt gyermeke, továbbá örökbefogadó, mostoha-, és nevelőszülője folytathatja, de csak akkor, ha a bérlő halálakor állandó jelleggel a lakásban lakott. Nem elég tehát a lakásba csak formálisan bejelentkezni, tényleges és állandó jellegű tartózkodást ír elő a jogszabály. Az elhalt bérlő testvére, illetőleg élettársa is jogosulta bérlet folytatására, ha a lakásbérleti jogviszony kezdetétől vagy legalább hat hónapja állandó jelleggel a lakásban lakott. Ezek a személyek tehát szigorúbb feltételek fennállása esetén jogosultak a bérlet folytatására mint az egyenesági rokonok. A felsorolt személyeken kívül az elhalt bérlő eltartója is folytathatja a bérletet. , A folytatásra való jog elismerését a bérlő halálától számított 30 napon belül kell kérni: állami lakás esetén a lakással rendelkező szervtől (a lakásügyi hatóságtól, szolgálati lakás esetén a vállalattól), nem állami lakás esetén pedig a tulajdonostól vagy a haszonélvezőtől. A kérelem elmulasztásának súlyos jogi követelményei is lehetnek. Ha a bérleti jogviszony folytatásának feltételei adottak, akkor a jogosultság elismerése kötelező és a folytatásra jogosult személy kereseti viszonyainak nincs jelentősége. Például havi 3 ezer forintos keresettel rendelkező személy is folytathatja a bérletet még akkor is, ha egyedülálló s a lakás egy kétszobás tanácsi bérlakás. Tanácsi bérlakás esetén, ha a lakásügyi hatóság a jogosultság elismerését megtagadta, a határozat ellen a kézbesítéstől számított 8 napon belül fellebbezni lehet, majd annak esetleges eredménytelensége esetén a másodfokú határozatot a kézhezvételtől számított 30 napon belül a megyeszékhelyen működő járásbíróságnál lehet megtámadni. Felhívjuk még a figyelmet arra, hogy a lakásbérlet folytatása esetén a bérleti jogviszony folyamatos marad. A lakásban lakó családtagok, albérlők, stb. lakáshasználati joga nem szűnik meg, tehát változatlan feltételek mellett továbbra is jogosultak a lakáshasználatra. B. Károlyné kisújszállási olvasónk irja: gyermekeinek apja, akitől több mint egy éve törvényesen elvált, hirtelen meghalt. Kérdése: Jár-e gyermeke részére árvaellátás? Árvaellátásra annak a gyermeke és mostohagyermeke jogosult, aki haláláig az öregségi (rokkantsági) nyugdíjhoz szükséges szolgálati időt megszerezte, vagy öregségi nyugdíjasként halt meg. Az a tény, hogy az apa az elhalálozás idején a feleségétől elváltán élt, s gyermekeit nem saját háztartásában tartotta el, nem akadálya az árvaellátás megállapításának. Az árvaellátást ilyen esetben is meg kell állapítani, ha az elhalt dolgozó haláláig megszerezte az öregségi, illetve a rokkantsági nyugdíjhoz szükséges szolgálati időt, vagy öregségi illetve rokkantsági nyugdíjasként halt meg. Az árvaellátás a gyermek 16. életévének betöltéséig jár általában. Ha az árva Oktatási intézmény nappali ta- .gozatán tanul, az árvaellátás a tanulmányok idejére, de legfeljebb a 25. életév betöltéséig jár. Nem érinti a jogosultságot, ha az árva vagy életben maradt szülője házasságot köt, vagy az árvát örökbe fogadták. Nem jár árvaellátás a vérszerinti apa jogán, ha a gyermeket még az apja halála előtt örökbe fogadták. Az árvaellátás megállapítását a Szolnok megyei Társadalom- biztosítási Igazgatóságtól, ha pedig az elhunyt nyugdíjas volt, a Nyugdíjfolyósíi ó Igazgatóságtól kell kérni. Dr. Cs. I. Ahogy a középkorban gondolták. Részlet Lurcat (francia festő) „A tér meghódítása" című művéből Öt-hatezer esztendeje csapják be, vezetik tévutakra a csillagjósok a hiszékeny embereket. Babilóniában például találtak ékírásos táblamaradványokat, ezekből kiderül, hogy a királyi udvar csillagászai rendszeresen figyelték a Napot, a Holdat, az üstökösöket és más égitesteket, valamint a meteorológiai jelenségeket. Mindezt azért is tették, mert azt hitték, hogy a földi eseményeket, elsősorban az egyén sorsát az égitestek helyzete jelentős mértékben befolyásolja. Akkoriban, a két híres folyó, a Tigris és az Eufrátesz határolta országban főleg olyan jövendölések készültek, amelyek az uralkodó személyére vonatkoztak, történetesen ilyenek: „Ha a Mars közeledik a Skorpióhoz a király skorpiószúrás áldozata lesz”. Nem különösen nehéz feladat megcáfolni ezt a többezer esztendővel ezelőtt készült jóslatot. Minden második évben közeledik ugyanis a Mars a Skorpióhoz, így tehát Babilóniában minden második évben meg kellett volna halnia az uralkodónak. Ilyesmiről azonban semmit sem tud az utókor, semmit sem tudnak a történészek, mert nem is tudhatnak. Skorpió még lett volna elegendő ahhoz, hogy a jóslat beteljesedjék, de király aligha. Azt hihetnénk, hogy az ilyen gyermekded asztrológiai mesterkedések és fogósok ideje az ókor volt, amikor a minden tudományos alapot nélkülöző babonák, misztikus nézetek hatása alól jóformán senki sem vonhatta ki magát. A csillagjóslást azonban később is felhasználták a szélhámosok arra, hogy a különféle módszerekkel, nem egyszer nagy hókuszpókusszal elkészített horoszkópokat eladják a hiszékenyeknek. Működtek asztrológusok a középkorban és az újkorban is. Csak egykét példa: III. Pál pápa a jelentős egyházi tanácskozások idejét csak azután határozta meg. ha előzőleg kikérte a római csillagjósok véleményét, Bolognában pedig 1125-ben az egyetemen külön tanszéket állítottak fel az asztrológia oktatására. Divatos napjainkban is az asztrológia, a nyugat-európai folyóiratok, lapok és magazinok jelentős hányada közöl különféle jóslatokat. Idézzünk mutatóba belőlük néhány részletet. Mire számíthat novemberben az a földi halandó, aki a Rák csillagképének a jegyében vagyis a június 22-től — július 22-ig terjedő- időszakban született: „Szellemi erejének kifejtér se és jobb egészsége szempontjából kedvező szakasz kezdődik az életében. Végre úgy érezheti, hogy mindennapi életében helyreáll az egyensúly. Már nem az előző hónapok gondjai, hanem a jövő tervei mellett időzhet többet gondolatban. Határozottságának és türelmének nemcsak anyagi, de érzelmi téren is hasznát látja a jövőben.” Mielőtt tovább lépünk aj' asztrológia homályos útvesztőiben. határozzuk meg, mi a jelentése a „horoszkóp” kifejezésnek. Ügy fordíthatjuk le magyarra ezt a szót: az „óra nézése”, ez a csillagok állásának egy meghatározott időpontjára utal, legtöbbször annak a hiszékeny embernek a születési idejére, aki jósoltatni óhajt magának. Most pedig nézzünk meg egy másik fajta horoszkópot. Terjesztenek, pontosabban árusítanak a csillagjósok olyan asztrológiai jellemzést is, amely a születési időpont alapján 12 férfi és 12 nőtípust határoz meg. Kiindulási alapnak az állatövi csillagképeket veszik, tehát ezeket: Kos, Bika, Ikrek, Rák. Oroszlán, Szűz, Mérleg, Skorpió, Nyilas, Bak, és Vízöntő. Az asztrológusok különféle hatást tulajdonítanak a felsorolt állócsillagoknak, és azzal butítják az embereket, hogy valakinek a természetét, jellemét, egész egyéniségét szinte sorsdöntőén meghatározza, melyik állatövi csillagkép jegyében született. Mindenki meggyőződhet egy ilyen alapon készült „asztrológiai jellemzés” primitívségéről, ha egyet-kettőt figyelmesebben elolvas. Milyen tehát a „Rák-férfi”, aki június 23. és július 23. között született: „ ... Vonzalma inkább lelki, mint érzéki jellegű. Otthon, házasság, gyermekek kellenek a boldogságához. Az érzés nagy szerepet játszik az életében. Befolyásolható, a jó és rossz barátok még a szerelem és házasság kérdéseiben is hatással vannak rá. Áldozatkész, hozzátartozóiért harcol, bőkezű. Hivatása gyakorlása közben 1 túlságosan messzi és magas célokat tűz ki önmaga elé. mert becsvágya rendkívülien nagy. Otthonában földi paradicsomot keres. Szereti a művészeti alkotásokat, a szép képeket, az irodalmat, és amennyiben teheti, akkor kertet létesít, amelyet önmaga művel. Természetbarát. Számára a legmegfelelőbb a Skorpió- és a Hal-típusú nő.” Ha mindez igaz lenne, akkor egyszerű lenne az élet: „Mutasd meg a születési anyakönyvi kivonatodat, és megmondom ki vagy!” Egyszerűen csoportosíthatnánk az embereket, ki-ki milyen csillagzat alatt látta meg a napvilágot. Ezekután nézzük meg, hogy az asztrológiai jellemzés szerint milyen a „Hal-asszony”, aki állítólag jó felesége lehet az előbb említett „Rák-típusú” férfinak. M. K. \