Szolnok Megyei Néplap, 1977. április (28. évfolyam, 77-100. szám)

1977-04-16 / 88. szám

2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1977. április 16. Haderőcsökkentési tárgyalások Továbbra is akadály a NATO-államok merevsége Tegnap Bécsben befejező­dött a közép-európai fegyve­res erők és fegyverzet köl­csönös csökkentéséről tartott tanácskozássorozat 11. fordu­lója. A sorrendben 134. ple­náris ülésen Stanley R. Re- sor nagykövet, az Egyesült Államok küldöttségének ve­zetője elnökölt. Elsőnek Resor nagykövet szólalt fel, majd N. K. Tara- szov nagykövet, a Szovjet­unió delegációjának vezetője fejtette ki kormányának ál­láspontját. Az ülés után rendezett sajtótájékoztatón közölték: Taraszov nagykövet felszóla­lásában rámutatott arra, hogy a bécsi tárgyalásokon először, a most zárult sza­kaszban tartattak a felek ér­demi megbeszélését a fegyve­Kommunista szombat a Szovjetunióban Mintegy százmillió szovjet dolgozó részvételére számí­tanak az április 16-i orszá­gos kommunista szombaton, amelyet az idén Vlagyimir Iljics Lenin születése 107. és a Nagy Októberi Szocialista Forradalom győzelme 60. év­fordulójának szentelnek. A termelésben dolgozók munkahelyükön, az értelmi­ségiek, alkalmazottak, egye­temisták pedig az építkezé­seken. munkahelyük, lakóhe­lyük takarításával, szépíté­sével vesznek részt az ország minden polgárát megmozga­tó nagy közös munkában. Rabin visszavonul Rabin ügyvezető miniszter- elnök a jövő hét végén gya­korlatilag átadja hivatalát Simon Peresz hadügyminisz­ternek, aki a május 17-i vá­lasztásokon a Munkapárt miniszterelnökjelöltjeként in­dul a választási küz­delemben. Rabin, aki felesége devi­zabotránya miatt kénysze­rült lemondani posztjáról, vasárnap a szokásos minisz­tertanácson jelentette be visszavonulását, majd a jö­vő hét végétől szabadságra vonul, s ettől az időtől egé­szen a választásokig Peresz hadügyminiszter irányítja majd az ügyvezető kormány tevékenységét. Rabin lemon­dása ennek ellenére csak a választások napján válik hi­vatalossá, az izraeli törvé­nyek értelmében ugyanis ügyvezető kormány feje nem mondhat le posztjáról. Április 24-én népszava­zás Djibutiban. Kétszáz­ötvenezer embernek teszik fel a kérdést... Az egész lakosság várja a gyarmati uralom végét... és a szabadságot. „Éhen halnak, ha mi nem leszünk ott; a francia jelen­lét garantálja a terület biz­tonságát; ha Franciaország kivonul, meg fogják ölni egy­mást; Párizs támogatása nél­kül felfalják a szomszédok!” Kikről is van szó? Djibuti lakóiról, mintegy kétszázöt­venezer férfiról, gyermekről, nőről, gyermekről, aki a 23 ezer négyzetkilométernyi te­rületen él, a Vörös-tenger ki­járatánál, az adeni golf öve­zetében. Azokról, akiket a francia hatalom afaroknak és isz- száknak jelöl, hogy így hang­súlyozza ß különbséget .kö­zöttük az „oszd meg és ural­kodjál” jól bevált gyarmati receptje szerint. És az em­lített szomszédok? Az etió­pok és a szomáliaiak. Hosszú, nehéz, sokszor vé­res az az út, amelyen Dji­buti népe a függetlenség felé halad. Nehéz, mert a giscar- dista hatalom is megtett min­dent, hogy ha már kikerülni nem is lehet, de legalább el­odázza a megoldást. Érdeke rés erők létszámái'ól. Mint ismeretes, tavaly a szocia­lista országok, majd a NATO államok terjesztették be a csökkentés térségében levő csapatok személyi állomá­nyára vonatkozó adataikat. Az adatok előterjesztése azt bizonyítja, hogy a térségben megközelítően egyforma erők vannak jelen. Ebből kiin­dulva kell kidolgozni a tár­gyalásokon a redukálásra vonatkozó megállapodást — hangoztatta Taraszov. Jiri Meisner nagykövet, a csehszlovák küldöttség veze­tője a sajtótájékoztatón nyi­latkozatot tett. Sajnálattal szólt arról, hogy a NATO- országok merevsége miatt a 11. fordulóban sem sikerült megállapodást kidolgozni. „Szorgalmas munkával csak A pártvezetőség beszámo­lójával tegnap este 6 órakor megkezdődött a Nyugat-ber­lini Szocialista Egységpárt V. kongresszusa, és megkezdő­dött a referátumok feletti vi­ta. A kongresszus ma egész nap és vasárnap délelőtt folytatja munkáját. Az új vezetőszervek megválasztá­sára vasárnap délután tart zárt ülést a kongresszus. A kongresszus külföldi vendé­gei ma délután Nyugat-Ber- lin három kerületében üze­mi gyűléseken is résztvesz- nek. A Kongói Népi Felszabadí- tási Front tegnap közlemény­ben jelentette be, hogy a Kolwezi közelében folyó har­cokban a felkelők súlyos csapást- mértek a kormány­csapatokra. A hadműveletek során foglyokat ejtettek, va­lamint nyugati gyártmányú géppuskákat, rádióadókat és szállító eszközöket zsákmá­nyoltak. A volt Katanga tartomány­ban folyó harcokban részt­vevő francia pilóták az AFP hírügynökség tudósítójának elmondották, hogy naponta hétszer szállnak fel, hogy utánpótlást szállítsanak Kol­wezi és Kinshasa között. Más jelentések szerint a fel­kelők ellen indított hadmű­veletekben rakétákkal fel­szerelt vadászgépeket is be­vetettek. kívánja így, hisz ezen a te­rületen 6500 fős katonai hely­őrséget tart fenn, erős légi- támaszpontja van és tengeri kikötője. S mert stratégiai szempontból sem lényegtelen Djibuti. Haladó országok a közelben. Dél-Jemen, Szomá­lia, és távolabb, az Indiai­óceán partjainál Tanzánia és Mozambique. Erre vezet az olaj útja, és Djibuti a „fran­cia jelenlét” jelzőköve is egy­ben ebben a térségben, akár­csak Réunion szigete más tájon. Hogy fenntartsák: minden­féle manőver, elnyomó mód­szerek, megtorlások nap mint nap. A „Tartón ny” élére Aref személyében olyan em­bert ültettek, aki egyértel­műen törekedett arra, hogy az itt élő közösségeket, nép­csoportokat egymás ellen tü­zelje, hogy aztán igazolhas­sa : a polgárok békessége csak Párizs támogatásával tartható fenn. Tizenhat év után most Aref terhessé vál­va „lemond”. Megszaporod­tak az incidensek, gyakoriak a provokációk, közülük leg­utóbb a novemberinek 18 ha­lálos áldozata is volt. A faji megkülönböztetés politikájá­annyit értünk el — mondta —, hogy tovább tisztázzuk egymás álláspontjait és vilá­gosabban látjuk a problémá­kat”. A tárgyalások legna­gyobb akadálya, hogy a NATO-államok csak a szá­razföldi csapatok létszámát akarják redukálni, de azok fegyverzetét és harci techni­káját — a többi haderőne­mekét is beleértve — ki akarják vonni a kötelezett­ségek alól. A 11. forduló megmutatta, hogy a nyuga­tiak követelései változatla­nul' az egyenlőtlenségen ala­pulnak és a NATO 1975. de­cember 16-án előterjesztett javaslata sem változtatott ezen az állásponton. A haderőcsökkentési tár­gyalásokon a tavaszi szünet május 9-ig tart. A Német Szocialista Egy­ségpárt Központi Bizottsága a kongresszushoz intézett, Erich Honecker főtitkár ál­tal aláírt üdvözletében hang­súlyozza, hogy a nyugat­berlini kommunisták „követ­kezetesen harcolnak a város dolgozóinak szociális és de­mokratikus jogaiért, a négy­oldalú megállapodás szigorú betartásáért és teljes végre­hajtásáért, a békéért és az enyhülésért”. Az üdvözlet nagyra értékeli a Nyugat­berlini Szocialista Egységpárt mély internacionalizmusát. A Jornal De Angola című luandai lap jelentése sze­rint jelenleg két francia ha­dihajó, köztük a Clemeoceau repülőgépanyahajó cirkál az Angolai Népi Köztársaság parti vizeinek közelében. A lap szerint az utóbbi napok­ban 250 francia katona ér­kezett Zaire-ba. A párizsi l’Humanité be­számol arról, hogy Marseille kikötőjében hajóra rakták a Zaire-nak szánt újabb fran­cia könnyűfegyver szállít­mányt. Az FKP központi lapja felhívja a figyelmet ar­ra, hogy Franciaország zaire-i beavatkozása egyben Angola biztonságát és füg­getlenségét is veszélyezteti, illetve súlyosan alááshatja a francia—afrikai együttmű­ködést. nak bevezetése is hozzáfűző­dik, nemcsak a gyakorlat­ban, a törvényekben is az­óta, hogy 1967-ben Francia- Szomálipartból Issa és Afar tartomány lett. Teljes odaadás vagy teljes visszavonulás; aki ellenállni merészel — mindegy, hogy hány éves, és hogy milyen nemű —, azt deportálják a sivatagba. A választások csellel történnek, hamisak. Kettős szögesdrót Djibuti ke­rülete körül. Tüntetések a függetlenségért, melyeket durván elfojtanak. Sortűz a tömegre, „tisztogató” gráná­tok. „Céljaink Djibutiban sokkal inkább emberiek, mint katonaiak” — mondot­ta egy évvel ezelőtt Olivier Stirn. Franciaország „embe­ri műve” ezen a helyen a fizikai megsemmisítése azoknak, akik harcos hívei a függetlenségnek; előzetes le­tartóztatások, adminisztratív eszközzel történő eltávolítá­sok és sorolhatnánk. De a gyarmati sorról vall az is, hogy egyetlen középiskola létezik Djibutiban, pedig a lakosságnak csaknem fele húsz év alatti; analfabétiz­mus, olyan rendszer, amely­Usztyinov marsall Prágában Dmitrij Usztyinov marsall, az SZKP KB Politikai Bi­zottságának tagja, honvédel­mi miniszter, tegnap délelőtt katonai delegáció élén hiva­talos baráti látogatásra Prá­gába érkezett. A szovjet küldöttség Mar­tin Dzur, hadseregtábornok, a CSKP KB elnökségének tagja, nemzetvédelmi minisz­ter meghívásának tesz eleget. A vendégeket a prpga- ruzynei repülőtéren Joseí Kempny és Josef Koreák, a CSKP KB elnökségének tag­jai, Martin Dzur hadseregtá­bornok, nemzetvédelmi mi­niszter, és más vezető cseh­szlovák személyiségek üdvö­zölték. MOSZKVA Tegnap elutazott Moszkvá­ból Mohammed Daud afgán elnök, aki hivatalos baráti látogatást tett a Szovjetunió­ban. A repülőtéren Nyikolaj Podgornij, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnöksé­gének elnöke, Alekszej Ko­szigin miniszterelnök és And­rej Gromiko külügyminiszter, és más hivatalos személyek búcsúztatták. VARSÓ A Lengyel Egyesült Mun­káspárt Központi Bizottsága megtartotta hetedik plenáris ülését, amelyen széles körű vita után egyhangúlag hatá­rozatot fogadtak el a párt feladatairól a szocialista ön­tudat és a nemzet hazafias egységének elmélyítésében. KAIRÓ Jasszer Arafat a PFSZ VB elnöke háromnapos egyipto­mi látogatását befejezve Kai­róból Kuvaitba utazott. Kai­rói tartózkodása idején Ara­fat találkozott Szadat egyip­tomi elnökkel és tájékoztatta őt múlt heti moszkvai tár­gyalásairól. NICOSIA Megnyugtató módon javul Makariosz érsek, ciprusi el­nök állapota — közölte a ciprusi hírügynökség. Maka­riosz, aki tíz nappal ezelőtt könnyebb lefolyású szívroha­mot kapott, hamarosan el­hagyhatja a kórházat, de ott­honában néhány napig még orvosi felügyelet alatt marad. ben nincs helye az afrikai gyereknek. Mérhetetlen pros­titúció, háromezer prostitu­ált. Egyre nagyobb méxete- ket öltő munkanélküliség, ami annak is tulajdonítható, hogy a helyi hatalmasságok azt tesznek, amit akarnak. S számba soha nem vette őket senki. A kát fogyasztá­sának törvényesítése, egy­fajta kábítószer, amelynek „kettős előnye” van: „meg­szünteti” az üres gyomrok korgását, és ugyanakkor nagy összegekkel tömi meg az állam kasszáját. A francia kormányt vád nem egyszer érte már az Egyesült Nemzetek Szerve­zetében és az Afrikai Egy­ségszervezet részéről is a Djibutival szemben tanúsí­tott magatartása miatt. Afars és Issas a maga függetlensé­géért együtt harcol más füg­getlenségi mozgalmakkal és a szomszédos Szomália, me­lyet a francia kormány el­lenfélként tüntet fel, nem­egyszer fejezte ki már szán­dékát: kész respektálni a szomszédos volt Kerület füg­getlenségét. (A L’Humanité Dimanche- ból.) V. M. Megkezdődött a Nyugat-berlini Szocialista Egységpárt kongresszusa Véres, hosszú volt az út Francia fegyverszállítmány Zaire-ba Meghatározó az enyhülés D nternacionalista szolidaritás, a világszocializmus törté­nelmi vívmányaira épülő derűlátás, a jövőbe vetett hit, s a nemzetközi helyzet reális, az eredmények mellett a gondokat is mérlegelő elemzése: ez hatja át az MSZMP Központi Bizottságának e heti üléséről kiadott do­kumentumot. A párt vezető testületé ismételten megállapíthatta: to­vábbra is meghatározó a nemzetközi életben az enyhülés, a békés egymás mellett élés irányzata, s ezen a fő irányzaton a szélsőséges imperialista körök növekvő aktivitása sem ké­pes változtatni; a tendencia elválaszthatatlan a nemzetközi erőviszonyok gyökeres átalakulásától, amely a világ első szocialista államának létrejöttével kezdődött. A Szovjetunió léte, megerősödése volt a legfőbb támasza annak a nemzet­közi forradalmi folyamatnak, amelynek eredményeként lét- - rejött és megszilárdult a szocialista világrendszer, új lendü­letet kapott a nemzetközi munkásmozgalom; végbement a gyarmati rendszer széthullása. A Szovjetunió hatévtizedes történelmi útja, a világrendszerré vált szocialista társadalom százmilliókat győzött meg arról, hogy az emberiség jövője a szocializmus. S a szovjet állam állhatatos küzdelme a béke megszilárdításáért immár hatvan esztendeje döntően hozzá­járul a különböző társadalmi rendszerű államok békés egy­más mellett élésének térhódításához. .A nemzetközi helyzet enyhüléséhez. Ezért fogalmazott úgy a Központi Bizottság, hogy a Nagy Októberi Szocialista Forradalom, amely a munkásosztály lenini pártjának vezetésével az idén hatvan esztendeje győ­zött, a XX. század korszakalkotó eseménye, történelmi for­dulat az emberiség életében; jubileuma, a haladó világ közös ünnepe, amelyről a testvérországok közösen erriTékeznek meg. Az évfordulón az SZKP-t, a szocialista eszmék és célok él­harcosát, a kommunizmust építő testvéri szovjet népet üdvö­zölvén mi azt a pártot és népet is köszöntjük, amelyet segí­tőkész, őszinte barátként és kipróbált küzdőtársként a szo­cializmus építésének nagy munkájában mindig magunk mel­lett tudtunk és tudunk. A csepeli dolgozók által kezdemé­nyezett és széles körben kibontakozott munkaverseny-moz- galom ezt is tükrözi; kifejezi népünk szocialista hazafiságát, internacionalizmusát, a szovjet nép történelmi harcának ég eredményeinek elismerését. A Magyar Szocialista Munkáspártnak jól ismert, elvi politikája, hogy megkülönböztetett jelentőséget tulajdonít a magyar—szovjet barátság erősítésének, a szocialista közösség szilárdításának, az élet minden területére kiterjedő együtt­működésünk fejlesztésének. Mint a Központi Bizottság most — az ideológiai és külügyi titkárok szófiai értekezletéről szól­ván — megállapította: pártjaink ideológiai együttműködése eredményesen fejlődik, s mind hatékonyabbá válik. Az ideo­lógiai együttműködés továbbfejlesztése hozzájárul a nemzet­közi kommunista mozgalom egységének erősítéséhez, a szo­cializmus eszméjének további, térhódításához. A béke megőrzésében változatlanul kulcsfontosságúnak minősítette pártunk vezető testületé földrészünk biztonságá­nak megszilárdítását. Hazánk ezért a helsinki alapelvek szel­lemében konkrét kezdeményezéseket és gyakorlati lépéseket tett a múlt időszakban, híven ahhoz az álláspontunkhoz, hogy az európai biztonsági és együttműködési értekezlet záró; okmányát’ egységes egésznek tekintjük, törekszünk ajánlásai megvalósítására — és természetesen ugyanezt várjuk a part­nereinktől is. A Központi Bizottság nem táplált illúziókat, látja az enyhülés ellenfeleinek hidegháborús időket idéző, antikommunista, a szocialista országokat rágalmazó propa­gandakampányát, sőt beavatkozási kísérleteit, de úgy ítéli meg: az imperialista törekvések eleve kudarcra ítéltettek, a békés egymás mellett élés további kibontakoztatása minden országnak és népnek életbevágó érdeke. Hazánk — a szocia­lista közösség országaival együtt — alkotó programmal ké­szül a helsinki elvek megvalósulásának áttekintésére hivatott belgrádi tanácskozásra, azzal a törekvéssel, hogy ez az érte­kezlet az európai enyhülés ügyét szolgáló és továbbvivő eszmecsere fóruma legyen. □ nemzetközi élet pozitív irányú fejlődését — mint a Központi Bizottság hangsúlyozta — még súlyos fe­szültséggócok veszélyeztetik. A Közel-Keleten az im­perializmus és az arab reakciós körök frontális táma­dást indítottak a haladó arab erők ellen, miközben i^em tör­tént érdemi lépés a válság rendezésére. Pártunk vezető tes­tületé szerint a Szovjetunió legújabb javaslatai jól szolgál­ják a politikai rendezés előmozdítását és ezért nagyra érté­keli e javaslatokat. A Központi Bizottság nemzetközi helyzetelemzéséből ki­olvasható: békés szocialista építőmunkánkhoz kedvezőek a külső feltételek; társadalmi-gazdasági terveink — a világ- politika oldaláról nézve is megalapozottak. Tavaszi béroffenzíva Négymillió japán munkás sztrájkol Négymillió japán munkás és alkalmazott részvételével tegnap kezdetét vette a ta­vaszi béroffenzíva második hulláma. Az egész országra kiterjedő sztrájkmegmozdu­lásokban negyvenhét szak- szervezeti szövetség vesz részt. A sztrájk élvonalában ezúttal is az államvasutak Spanyolország Választások Sztrájkolnak szakszervezetei haladnak, amelyek huszonnégy órás munkabeszüntetést tartanak. Három év óta első ízben ke­rült sor tegnap Tokióban és az ország tizenhat prefektú- rájában 210 000 pedagógus kétórás figyelmeztető sztrájk­jára. június 15-én a munkások Tegnap Madridban Adolfo Suarez miniszterelnök veze­tésével összeült a spanyol kormány, hogy megtárgyalja a Spanyol Kommunista Párt legalizálását követően kiala­kult politikai helyzetet. Június 15-én rendezik meg Spanyolországban a parlamenti választásokat —, ez lesz 41 év után az első szabad választás. A hírt Sua­rez miniszterelnök jelentette be tegnap este a kabinet ülé­se után­Legkevesebb 200 ezer spa­nyol munkás lépett sztrájk­ba tegnap az ország külön­böző városaiban a kormány gazdaságpolitikája az inflá­ció és a munkanélküliség fo­kozódása elleni tiltakozásul. A madridi üzemek munká­saihoz a buszvezetők is csat­lakoztak. s ezért majdnem teljesen megbénult a főváros tömegközlekedése. A sztráj­koló tűzoltók helyettesítésé­re a hadsereg egységeit ve­zényelték ki.

Next

/
Thumbnails
Contents