Szolnok Megyei Néplap, 1977. április (28. évfolyam, 77-100. szám)
1977-04-28 / 98. szám
SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1977. április 28. a has jön, aztán a morál, — éneklik a Koldusoperában. S e dal refrénjeként a koldusok kórusa vészjósló kéregetéssel fordul a plüss zsöllyékben ülő úri közönség felé. Félszázada, a Brecht-Weill darab keletkezésekor különös szimbolikája volt ennek a felvonásvégnek; ám a mai fejlett tőkésországokban is tízmilliók tengődtek munka nélkül, akaratlan koldus-módra. Mondhatnók, a páholyok és zsöllyék megrettent publikuma a színpadinál milliószorta nagyobb komor kórus hatására módosította kapkodva a kapitalizmust. Ekkor kerültek bevezetésre azok a szociális intézkedések, elsőbben is a munkanélküli segély, amelyek azóta — és egyelőre — elejét vették annak, hogy a tömegek a tőkés gazdaság elkerülhetetlen hullámvölgyeiben felborítsák a „csónakot”. Az eltelt évtizedekben politikailag kitágult és földrajzilag összeszűkült a világ. A gyarmatbirodalmak felbomlásával népek tucatjai léptek a világpolitika színpadára, s Földünknek nincs már olyan istenháta- mögötti sarka, arpelynek eseményei ne jelentkeznének tüstént a „nagypolitikában”. S a fejlett tőkésországok viszonylag komfortos politikai páholyában ülő polgári vezetők és ideológusok döbbenten látják egy világméretű kórus türelmetlen topogását ezen a nagy színpadon. A polgári társadalom vezetőinél is nagyobb zavarban vannak a tőkés rendszer elvi védelmezői. Az Egyesült Államok fennállásának 200. évfordulójára, a Foreign Policy folyóirat számára írt cikkében Zbigniew Brzezinski keserűen állapítja meg: „A világ szembekerült az amerikai értékrendszerrel és várakozásokkal. A globális politika mindinkább egyenlőségpárti, ahelyett, hogy szabadságpárti volna. A politikailag aktivizált tömegek követelései döntően az anyagi egyenlőségre irányulnak és nem a lelki vagy jogi szabadságra”. Ne akadjunk most fenn azon, hogy Brzezinski konfliktust mutat ki a „materiális egyenlőség” és a polgári szabadságjogok között, s hogy nagyvonalúan feledkezik meg hazája szegényeiről, akik a sokat emlegetett „másik Amerika” nyomornegyedeiben vajmi kevéssé élhetnek a formálisan széleskörű jogaikkal. Hiszen mi más, mint a tőkés rendszer, az osztálytársadalom teremtett olyan helyzetet, hogy az embert egyaránt megillető egyenlőségek ilyen konfliktusba kerültek, s százmilliós tömegek kényszerülnek — történelmileg persze csak átmenetileg — a vagy-vagy közti választásra. A nyugati sajtó legutóbb felháborodva szidalmazta azokat az intézkedéseket, amelyekkel az indiai központi kormány megfékezte a demokráciát értelméből kiforgató jobboldali politikusok aknamunkáját. Mintha a szerkesztőségek politikai morált számonkérő vezetői nem tudnák: India sokszázmilliós tömegeit az elemi életfeltételek biztosításának a gondja köti le, s nem a felszín fecsegése. Időközben Brzezinski a Columbia Egyetemről átköltözött a Fehér Házba, Henry Kissinger megüresedett sarokszobájába, az elnök külpolitikai főtanácsadójának irodájába. Éppen ezért érdemes elidőzni azoknál a borús nézeteknél, amelyeket a tanácsadóvá avanzsált professzor azzal a szándékkal fejtett ki, hogy irányt mutasson a külvilág „értetlenségétől” megzavarodott. utat tévesztett Amerikának, vagy amint ő maga fogalmazza: „az ellenséges világban elszigetelődött Amerikának”. Brzezinski terjedelmes fejtegetésében a központi gondolat a külvilág és Amerika értéknormáinak, kategóriáinak szembekerülése. Ahogy ő fogalmazza, az individualizmus és a szabad vállalkozás eszméje, rendszere került szembe a világméretű „kollektivista megoldásokkal”. Az utóbbiak nemzetközi kifejeződése, „az új globális hangulat tünete” a törekvés az „új gazdasági világrendszere”. A helyzetet a professzor szerint súlyosbítja, hogy az Egyesült Államok ráadásul lemaradt a többi fejlett tőkésország mögött a szociálpolitikában, vagyis a külföldi „állami megoldások” és a magángazdálkodás üdvét a viszonylagos gazdagság körülményei közepette dicsőítő Amerika között a kontraszt csak még nagyobbá vált. „Filozófiai izolációról” ír Brzezinski, bár természetesen politikai következtetésekre jut. Óva inti saját országának vezető köreit az „ostromállapot mentalitás” elhatalmasodásától és attól a politikai döntéstől, hogy „bezárkózzon az amerikai erődbe”. Ellenkezőleg: azzal, hogy kényszerű tényként tudomásul veszi az anyagi egyen- lőségi törekvések jelentkezését, (nem különösebben vesződve jogosultságuk elismerésével). Brzezinski éppenséggel erőpolitikát javasol az erődpolitika helyett. Magyarán, ha az elmúlt évtizedekben Washington megelégedhetett a „szabad világ vezetője” pózával, ez most már elavuló szerepkör, s ami a fő: hatástalan. S nemcsak azért, mert a „szabadságeszményt” hirdetvén az Egyesült Államok korrupt diktatúrák egész sorának embertelenségi jogáért kardoskodott, vagy éppen kardot is rántott nem egyszer. Hanem azért, mert az immár négy- milliárd ember világa valóban tűrhetetlennek érzi az anyagi egyenlőtlenséget. S e négymilliárd túlnyomó többségének még ma is naponta újjászülető gondja a legelemibb emberi jog, a létezés lehetőségének biztosítása. A nemzeti felszabadító mozgalom kibontakozásának évtizedeiben természetesen a politikai emancipáció követelése állt előtérben. Most viszont nemzeti szinten terjed a Brzezinski által fintorogva emlegetett „egyenlősdi” óhaja. Kétségtelen: a vezető tőkésországoknak cselekedniük kell; a várostromok története nem kecsegteti sok jóval az erődszemlélet híveit. A professzor-tanácsadó „strukturális változtatásokat” javasol az amerikai külpolitikának. így például ha egyszer nemzeti törekvésekkel, a külföld állami szintű politikájával áll szemben, az amerikai kormánynak az eddiginél fokozottabban és tudatosabban kell átvennie azokat a szerepköröket is, amelyeket eddig meghagyott a magántőkének. A többi között éppen az utóbbi érdekeinek védelmezése végett. Lám, a soknemzetiségű (és főleg amerikai vezetésű) monopóliumok ugyan „államok” az államban , a fejlett tőkés világban, de az „ellenséges államok” gyűrűjében mégiscsak szükségük van Amerika állami hatalmára. Brzezinski ezt szorgalmazza, ha persze hirdeti is az Egyesült Államok „kooperatív bekapcsolódását az új globális viszonyulatok kialakításába, a növekvő globális egyenlősítő szenvedélyek ellenére is és — éppen azért”. arról, hogy Washingtonnak módosítania kellene a maga értékrendjét, netán az egyenlősdi uszályába kerülve ... Ám nem kell merev, „viszontellenséges” taktikával az ár ellen úsznia. Éppenséggel ki kell használnia gazdasági erejét. A legnagyobb felvevő piac lévén, az Egyesült Államok világméretekben serkentheti vagy fékezheti a gazdasági fejlődést; s a legnagyobb élelmiszertermelő lévén, beleszólhat az ellátás alakulásába. Vagyis „duzzogás” helyett alkalmazkodó, de méginkább a többieket alkalmazkodásra késztető agresszív taktikával kell Amerikának szerepet játszania (ha úgy tetszik az akaratát érvényesítenie) a módosult értékrendek világában. Avar János Előbb Szó sincs Nyolc hónapppal a kitűzött határidő előtt megérkezett az első 90, nagy teljesítményű KAMAZ tehergépkocsi a szovjet csendes-óceáni partvidék fővárosába. A városban szervizállomást létesített a Kámai Autógyár, ahol az elképzelések szerint, a X. ötéves terv végére évi 5 ezer teherautót javítanak. Kína Hanok és nem hanok A kínai belpolitikai élet egyik fontos kérdése a nemzetiségi probléma. Bár ez mindenképpen Kína belső ügye, a nemzetközi sajtó mégis nagy figyelmet fordít rá, hiszen a hatalmas ország területének közel 60 százalékát kitevő nemzetiségi körzetekben élő 50 millió emberről van szó. Ü kínai parlament, az Országos Népi Gyűlés állandó bizottságának egyik legutóbbi ülésén hangzott el, hogy „a négyek csoportja Kína valamennyi tartományában bomlasztotta a nép egységét, arra törekedett, hogy egymás ellen uszítsa a lakosság egyes csoportjait és pusztította a kis nemzetiségek kultúráját”. Kínában, akárcsak a Föld többi soknemzetiségű államában a nemzetiségi kérdés helyes megoldása igen jelentős probléma. A hibák kárt okoznak a társadalomnak, s rossz hatással vannak az ország nemzetközi kapcsolataira is. Kínában a népi forradalom tette lehetővé a kisebbségek számára, hogy a ha- nokkal (a tulajdonképpeni kínaiakkal), egyenrangúak legyenek és velük közösen vegyenek részt a szocialista építésben. Ezt rögzítették a Kínai Népköztársaság fennállásának első éveiben alkotott törvények, s az alkotmány is. Kimondta valamennyi nemzetiség teljes egyenlőségét, megtiltotta a nemzeti diszkriminációt. Az utóbbi években — olvashatjuk most a kínai sajtóban — a kis nemzetiségek jogait gyakran durván megsértették a központi és a helyi hatóságok. A nemzeti kisebbségek kultúrájának üldözése, az erőszakos kínai- zálás — tanúsítják a Kínából származó információk — tiltakozást keltett a nemzetiségek és azon hanok körében, akik ellenezték a soviniszta politikát. Nem hagyható figyelmen kívül az sem, hogy a KKP vezetésébe számos kiemelkedő párt-, adminisztatív és katonai vezető van, aki nem han nemzetiségű. Ezek érthetően szembekerültek az utóbbi években különösen erős nacionalista jelenségekkel. Ezt jelezte egyes pekingi köröknek az a kampánya a közelmúltban, amely szerint „harcolni kell az autonómizmus ellen”. Nyilvánvaló, hogy e mögött a valóságban a nemzeti kisebbségek erőszakos kínaizálására irányuló törekvés áll. Propagandájukban — céljaik bizonyítására — felhasználták a jelszót, amely szerint „meg kell gyorsítani a Kínában élő nemzetiségek összeolvadásának ütemét”. N em lehet tehát csodálkozni azon, hogy ennek a politikának a következményeképpen a nemzetiségi ellentétek erősödtek Kínában. Ennek tulajdonítható Hua Kuo-fengnek, a KKP új elnökének kijelentése: meg kell védenünk az egységet sok- nemzetiségű országunkban. A jelenlegi pekingi vezetés egy másik kiemelkedő alakja, Je Csien-jin, a KKP KB alelnöke, honvédelmi miniszter (aki maga is hakka nemzetiségű), szintén több beszédben hangoztatta a nemzetiségek egyenjogúságának elvét. K. Szmirnov (APN — KS) Az egész lengyel társadalom összefogásával hozzák létre Varsóban a Gyermekegészségügyi Központot. Egész Lengyelországból érkeznek az adományok az intézet alapjához. Jelentős mértékben hozzájárult a nemes célhoz az a tévé~stúdióban megrendezett árverés, amelyen nevek művészek alkotásait árverezték. A befolyt összeg természetesen a gyermekkórház további gazdagítását szolgálja majd. Uszty-llimszk válaszol _____________________________________________ A szocialista testvérállamok munkáskollektíváinak, a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulójának tiszteletére Vörös Csepelen indított munkaversenye a bolgár Devintől az Angara partjáig visszhangra talált a KGST integrációs létesítményein. „A magyar munkások, parasztok, értelmiségiek, kommunisták és pártonkívüliek —bekapcsolódva e nagyszerű mozgalomba — olvashattuk L. I. Brezsnyevnek a Csepel Művek kollektívájához intézett üdvözlő levelében — a szabad munka magasztosságát demonstrálták, a szocialista Magyarország erejét gyarapították, hozzájárultak közös kommunista ügyünk sikereihez.” — Ezek a szavak azokhoz is szólnak, akik országunk határain túl dolgoznak — mondta Hanyec István, az Uszty-Ilimszk-i cellulózgyár építésén dolgozó Kun Béla brigád vezetője, az APN tudósítójával folytatott beszélgetésében. A magyar brigád alig hat hónappal ezelőtt érkezett Szibériába az integrációs építkezésre. De már tavaly is nagyszerű eredményeket ért el. A 4. számú építőipari igazgatóság, amelynek gerincét a háromszáz magyar munkás alkotja, bekerült a munkaverseny győztesei közé. A Kun Béla brigád vállalta, hogy a Nagy Október 60. évfordulójának tiszteletére határidő előtt befejezi a „saját” létesítmények építését: márciusban a közétkeztetési vállalat épületét, júniusban a gépkocsitelepet. Nagyszerűen dolgoznak Uszty-Ilimszkben a bolgár komszomolisták is. A G. Dimitrov nevét viselő gépkocsivezető-brigád nemrégiben vállalta, hogy 1977. november 7-re teljesítik ötéves tervük felét. Uszty-llimszk internacionalista kollektívája az új jövevények, az NDK-beli építőmunkások fogadására készül. A bolgár, magyar, szovjet fiatalokkal együtt ők is részt vesznek annak a gyárnak az építésében, amelynek termékeit a szocalista államok' népgazdaságai várják. „A haza javára, a világszocializmus javára!” —ez a szolidaritási jelszó a hatvanas években hangzott el első ízben a nemzetközi Barátság-kőolajvezeték építésén. A „Barátság” ügyét az Uszty- Ilimszk-i építők, a Vinnyica- Albertirsa-i távvezeték, az Orenburg-Szovjetunió nyugati határa transzeurópai gázvezeték építőinek nemzetközi brigádjai folytatják. Nemrégiben Ukrajnában, amelyen keresztül halad az orenburgi vezeték, találkoztam a „Barátság” egyik veteránjával, Wladislaw-Ol- szewskich csőfektető operátorral. Olszewskich és társai, a gázvezeték hatszáz kilométeres lengyel szakaszának építői kiadták a jelszót: „A határidőnél tíz hónappal korábban!” Ez azt jelenti, hogy a lengyel -szakemberek az utolsó csőhegesztést november 7-re, a Nagy Október jubileumára végzik el. A lengyel építők felhívását az építkezés egész vonalán felkarolták. A testvérországok kommunista- és munkáspártjai központi bizottságaihoz, egymásután érkeznek az októberi vállalásokról szóló jelentések. Fokozott kötelezettségvállalásokat tesznek a mongóliai Erdenet réz-molibdén kombinát bányászai, a bolgár Devin város vegyipari dolgozói, a magyar Ikarus-gyár és a csehszlovákiai - Skoda-gyár dolgozói, és .más szocialista országokbeli termelőkollektívák. Jurij Szinyakov APN — KS Á „Szivárvány" aranykezű mestere „Szolongo” — mongolul szivárványt jelent. — Ez a neve az Ulánbátort szőnyeg- foombinátnak, $ la mongol mesterek valóban, mintha szivárványt szőnének. Napfényes, ragyogó színek, gazdag népi díszítés pompázik minden szőnyegükön. Az ulánbátori szőnyegkombinát a Német Demokratikus Köztársaság mérnökeinek, szakmunkásainak segítségével épült, s az első szőnyegmintákat a mongol népi forradalom 50. évfordulójára készítették. Ma már több, mint 150 ezer méter évenként a termelés. Termékeiket az 1972-es Lipcsei Vásáron aranyéremmel tüntették ki, az üzemen belül viszont az „Aranykezű Mester” cím jelenti q. legnagyobb elismerést. Ez most Cermát, az országszerte ismert szövőnőt illeti meg. Cerma textilipari szakközépiskolát végzett; s amióta itt dolgozik, a tervet évről évre magasan túlteljesíti. Egy műszakban általában 500 kilogramm gyapjúfonalat dolgoz fel a normában előírt 170 helyett.
