Szolnok Megyei Néplap, 1977. április (28. évfolyam, 77-100. szám)
1977-04-28 / 98. szám
1977. április 28. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Több uízörőt gyártanak Új rendelet az átalánydíjas vízfogyasztásról ' „Ötszörös számlák a fogyasztónak” címmel április 19- én írtunk lapunkban az átalánydíjas vízfogyasztás buktatóiról. A megyében sokan szóvá tették, hogy öt-tíz- szeresét térítik a régi összegnek a vízszolgáltatásért. Az Országos Vízügyi Hivatal elnökének új rendelete intézkedik a számlázásról. Figyelmesen végigolvasva az intézkedést, kiderül, hogy a riportunkban is említett panaszok jogosak voltak, hiszen legfeljebb a régi díj két- szeresét-háromszorosát kell fizetniük a fogyasztóknak. Az alábbiakban ismertetjük az új rendeletet. Ismét munkába álltak a régészek a Budai Várpalota Krisztinaváros felöli oldalán. Jelenleg az egykori „szárazárok" feltárásán dolgoznak Bevált a Kuntej II tavalyinál több zöldségre szerződtek Mit várhatnak a füredi fogyasztók? Megjelent az Országos Vízügyi Hivatal elnökének új rendelkezése a lakossági víz- fogyasztás átalánymennyiségeinek megállapításáról, és a vízdíjak számlázásáról. Az átalányt először 1968-ban szabályozták, de azóta a fogyasztás jelentősen megnövekedett. A lakások komfortjának, háztartás gépesítésének, a személygépkocsik állományának víkendház és kiskerttulajdonosok számának növekedésével a vízfogyasztás most már jóval meghaladja az átalánykategóriákban meghatározott mennyiséget. A komfortos lakások egy lakójára napi 70 liter víz fel- használását határozta meg a régi átalány, valóban most már csupán a kádfürdőhöz 50—80. a néhány perces zuhanyozáshoz 15—30 liter vizet használnak el. Az automata mosógép pedig 2—3- szor annyi vizet használ mint amennyi a hagyományos mosásnál fogy. A komfortosabb életmóddal megnövekedett vízfogyasztás meghatározására az OVH megbízásából a BuA televízió gyerekosztálya — amolyan -kis televízió. Minden témát feldolgozhat, minden műfajjal élhet, s a „legszorgalmasabb’ nézőközönségnek nyújthat szórakozást, adhat ismereteket. A gyermek a tévé leghűségesebb nézője. Már értelme nyiladozásakor, alig 2—3 éves korától ismeri a varázsdoboz produktumait. De a gyermekműsoroknak nemcsak gyermek nézői vannak. A felnőttek is elszórakoznak egy-egy jól sikerült mesefilm, úttörő-adás, gyermekmagazin műsorán. — A tévé gyerekosztálya szolgáltatja a 3-tól a 14 éves korosztályú gyerekek számára a műsorokat, amelyek nem direkt oktató célzatúak — mondja Pápai Lajos, a gyerekosztály vezetője. — Ez lényegében három korcsoport érdeklődésének, értelmi képességének megfelelő műsort jelent. Az óvodáskorúak, a legkisebbek. Nekik szólt például a Telizsák című, havonta jelentkező magazin. S a most tervezett a Kör, — kör, ki játszik című új havi folyóirat. A kisisko- lások-kisdobosok és a felsős, illetve úttörőkorosztályok számára is készül magazin- műsor. Az előbbieké a Papírsárkány, az utóbbiaké a Tízen Túliak Társasága. Emellett minden korosztály kap rövidebb sorozatokat, és egyedi műsorokat. Számunkra nincs fontosabb és kevésbé fontos korosztály. Valamennyi igen fontos. Különösen, ha arra gondolunk, hogy a miénk, a felelősség: milyen lesz a következő nemzedék felnőtt tévénéző közönsége. — A gyerekosztályra valóban nagy felelősség hárul gyerekeink ízlésbeli nevelésében, abban, hogy mit tartanak majd szépnek, érdekesnek, — attól is függ, milyen eszközökkel hat a tévé rájuk. — Évente 15 ezer perc adásidő áll rendelkezésünkre, mindez az első csatornán. Ebből 5 ezer percnyi 3. saját dapesti Műszaki Egyetem, a Vízgazdálkodási Tudományos és Kutató Intézet, valamint a Vízügyi Tervező Vállalat szakemberei több mint 20 településnek ötéves vízfogyasztására jellemző adatait feldolgozták, a lakások komfort fokozatai szerint. Az új rendelkezés e tudományos vizsgálatok alapján határozta meg a lakossági vízfogyasztás kategóriáinak új átalánymenniségét. Az új előírások differenciáltabbak a korábbinál. A személyenkénti 70 liter helyett 120 liter víz napi felhasználását veszi figyelembe a vízcsapokkal és fürdőszobával, vagy vízöblí- téses mellékhelyiséggel ellátott lakások esetében, 170 liter az átalánymennyiség a fürdőszobával, vízöblítéses mellékhelyiséggel és vízcsapokkal ellátott lakás, 220 liter pedig az egyedi vízmelegítővel vagy központi meleg vízellátással is rendelkező lakás esetében. A gépkocsimosással korábban nem számoltak, s most az új átalány havonta 600 liter víz felhasználását veszi figyelembe. A háztáji gyártású műsor, 2 ezer perc a vásárolt játék, — rövidfilm és mese, 600 perc a külföldi, intervíziós átvétel, 710 percnyi a belföldi átvétel — úttörő-események, színházi közvetítések. És évente 4—5 mesesorozatot készít számunkra a Pannónia Filmgyár. A többi időt az ismétlés tölti ki. Nemcsak a váltott oktatás miatt, hanem bizonyos műsorokat 2 havonta ismételünk, mert a kisgyerek ugyanazt a filmet többször is szívesen megnzéi. A maradandó értékű, jó színvonalú műsorokat 2—3 évente újból elővesszük, hiszen gyerekek ezrei nőnek ki és új ezrek nőnek bele a műsorokba. Például az elmúlt 10 év Zsebtévé adásait megismételjük mai óvodásoknak, öveges professzor kísérletein egy nemzedék nőtt fel — előbb, utóbb ezt is elővesszük. — .Milyen is ezek a műsorok? Hogy reagálnak a gyerekek a nekik szóló adásokra? — Ideálunk a szórakoztató gyerektévé — az olyan műsorok, amelyek tájékoztatnak, ismeretet terjesztenek ugyan, de mindezt nagyon is oldott kellemes, szórakoztató formában. S nem idegen a csak szórakoztatás igénye sem, amikor a gyerekek csak azért ülnek a készülék elé, állatállomány itatásánál nincs változás az átalányban, viszont a házikert locsolásánál négyzetméterenként napi kettő helyett három liter víz felhasználását, az utcai közkifolyóknál pedig személyenként és naponta 25 helyett 30 litert vesz alapul. Az országnak vezetékes vízzel ellátott 6 millió 700 ezer lakosából 700—800 ezer embert érint — főleg vidéken — az átalánydíjas elszámolás. A lakosság túlnyomó része tehát a vízmérőóra, vagyis a tényleges fogyasztás alapján fizeti a vízdíjat. Az új rendelkezés lehetővé teszi, hogy azoknál az átalánydíjas lakossági fogyasztóknál, akik kérik a vízmérő felszerelését, a megrendelés beérkezésének napját követő hónap elsejétől a vízmérő felszerelésének időpontjáig a rájuk érvényes átalánydíj 50 százalékát fizessék. A Magyar Optikai Művek bővítette vízmérő gyártási kapacitását, s így az igények kielégítésének nincsen technikai akadálya. Előfordulhat azonban, hogy a vízmű által termelt vízmennyiség nem fedezi az átalányban meghatározott vízmennyiség zavartalan szolgáltatását. Ezért a rendelet intézkedik arról, hogy meghatározott esetekben mérsékeljék a vízdíjat. Az érintett lakos természetesen kérheti az általa túlzottnak tartott átalánymennyiség megvizsgálását, s jogos panasz esetén a vízdíjat korrigálni kell. hogy jól érezzék magukat, jót nevessenek, derüljenek. Természetesen a szórakoztatás mellett, a szórakozással együtt igen fontos, hogy a gyerekek aktivitását is kiváltsák a műsorok. Ezért tervezünk játékos sport-sorozatokat, fizikai és szellemi játékokat a képernyőn. Nyáron kerül a kis nézők elé a 7 adásból álló Foci suli és a Ping-pong suli — amely sorozatok a sportág alapelemeivel ismertetnek meg játékosan, neves sportolók részvételével, aktivitásra, után-ját- szásra serkentve a gyereket. A jövőben játék-tanító sorozatot is szeretnénk indítani. — Van-e a tv-gyerekosztá- lyának kapcsolata a nézőközönségével? — Nagyon sok levelet kapunk. gyerekektől, felnőttektől. És másfajta kapcsolatunk is van. Bizonyos műsorokat úttörőházakba, iskolákba visszük el, máskor vidéki, fővárosi gyerekek közreműködésével készül el egy-egy műsor. A televíziós gyerekműsorok és gyerekfilmek kőszegi szemléjén — amelyet az idén másodszor rendezünk meg —, sok észrevételt, kritikát kapunk, gyerekektől, felnőttektől egyaránt. K. M. Hús, zöldség, gyümölcs, tej. Mindennapi táplálkozásunkban nélkülözhetetlen élelmiszerek. A tiszafüredi járásban tavaly több helyen kifogásolható volt a lakosság ellátása. Több vizsgálat, felmérés, ellenőrzés derített fényt a hiányosságokra.-Most mi a helyzet e téren Tiszafüreden és az áfész „portáján?” Tej, tejtermék — bőven Tavaly az ősz derekán kezdte meg a munkát a „Kuntej” tejüzem, amely azóta közmegelégedéssel dolgozik. Nap-nap után finom tejet, túrót, tejfölt, trapista sajtot kap onnan 75—80 üzlet. Gond persze akad ott is: a gyakorlott tejipari szakmunkás, technikus is elkelne még az üzemben. — Több zöldség kerül az idén a járás téeszeiből az üzletekbe, mint tavaly? — kérdeztük Végh Lukácsot, a járási hivatal mezőgazdasági osztályvezető-helyettesét. — A szövetkezetek kertészetének alapterülete nem növekedett tavalyhoz képest, de megállapodások születtek, amelyeknek értelmében a tsz- ek kötelesek — mielőtt máshová szállítanának — kielégíteni a településük lakóinak zöldségigényeit. Első kinek- kinek a faluja — a korábbiakhoz képest önmagában az N éha egészen jelentéktelen esemény arra kényszeríti az embert, hogy behatóan foglalkozzon vele. Így történt ez most is, amikor az autóbuszon Zenoncsik felfigyelt egy nőre, aki ismerősnek tűnt neki. — Emlékeztessen kérem, honnan ismerjük egymást? — kérdezte a hölgy. — Ugyebár ott volt ön a múlt héten Szelcsinszkoj névnapján? — Tudomásom szerint nem — válaszolta Zenoncsik. — Ám ettől eltekintve roppant ismerősnek tűnik. A hölgy néhány percig erősen gondolkozott, majd így szólt: — Nekem is úgy rémlik, hogy ismerjük egymást, csak azt nem tudom, honnan? — Talán ha leszállnánk és közelebbről kibogoznánk ajánlotta Zenoncsik. A hölgy elfogadta az ajánlatot. A következő megállóa megállapodás is nagy előrelépést jelent. Zöldség, gyümölcs szerződésre Korda Gyula, a tiszafüredi Áfész elnökhelyettese: — A zöldségellátásról jósolni nem lehet — fölösleges részletezni, miért nem. Any- nyi bizonyos egyelőre, hogy az áfész a korábbinál jóval több zöldségre szerződött — téeszekkel, háztáji gazdálkodókkal — mint tavaly, tavalyelőtt. Főleg a háztáji termelőkkel kötött szerződések száma növekedett. Pillanatkép a Tisza II áruház ABC-részlegéből: Fejes salátát és piros retket lehet kapni. Egyik sem olcsó, de veszik. Háztáji kertben termelték, felvásárolták, van. Viszik... Ismét Korda Gyuláé a szó: — A következő években, de talán már az idén is észlelhető lesz majd az ellátásban, hogy megalakult az áfész zöldség-gyümölcstermelő szakcsoportja huszonöt, tapasztalt termelő hírében álló taggal. Ök csak nekünk szállítanak. Vágóhíd itt, vágóhíd ott Hétvége. Tisza II áruház: a húsrészleg. Hosszú sor kígyózik a pult előtt. Van, aki sóhajt a sor láttán, s a két nál leszálltak. Mindez három évvel ezelőtt történt. Tegnap a „Kókusz” kávéházból a hölgy újra rátért a témára. — Érzésem szerint mégisMEMÓRIA csak Zsegesztovban ismerkedhettünk meg, nem gondolja,? — Életemben soha nem jártam Zsegesztovban — válaszolta Zenoncsik. — Pedig Zsegesztovban minden olyan gyönyörű — szólt közbe egy fiatal asztaltársnőjük. — Meglehet — bólintott Zenoncsik. — Dehát végül is honnan ismerjük egymást? — csö- könyösködött a hölgy. — Én már sokszor gondolkoztam ezen — mondta Zehűtőpult valamelyikét kezdi vizsgálni, van-e mirelit baromfi. Most van, de előfordul, hogy nem lehet kapni. Az sem biztos, hogy a sor- banállás eredményes lesz. Bevásárlók bizonygatják mindezt. Tudniillik, egyenetlen az ellátás, ami az előbb- utóbb városi címre aspiráló Tiszafüreden nem éppen városi jelenség. A füredi, Füred környéki üzletekbe négy helyről szállítanak húst és hentesárut: Szolnokról, a tiszaszőlősi, a sarudi húsüzemből és az áfész saját vágóhídjáról. A saját vágóhídról, amely kicsi, korszerűtlen és ráadásul a kényszervágásokat is itt végzik, ami egészésgügyi szempontból nem éppen a leghelyesebb. Kényszerhelyzet, amelyből végleges kiutat jelentene, ha az áfész valamilyen módon „szövetségre” lépne a tiszaszőlősi húsüzemmel, amely különben is mesz- sze kapacitása alatt működik. A szőlősi húsüzem fennállása óta szakemberhiánnyal küszködik. Jelenleg három szakmunkása van... Jobb ellátás Egy bizonyos: tavalyhoz képest sokkal jobban törődnek az illetékesek a fentebb említett élelmiszerek forgalmazásával. A hibák, hiányosságok fölszámolására történtek intézkedések. Ha ezeket továbbiak egészítik ki, a végrehajtásnál következetesek lesznek — tovább javul az ellátás. — szj — noncsik, de eddig még nem sikerült rájönnöm. Talán mi nem is ismerjük egymást? A hölgy elsápadt. — Természetesen csak vicceltem — mentegetőzött Zenoncsik ijedten. — Igenis, nekünk ismernünk kellett valahonnan egymást. — Mi az, magukak egyéb gondjuk sincs, hogy folyton ezen rágódnak? — kérdezte csodálkozva Beszpálcsik. — Hát ennyire fontos ezt tudni. — Szerintem nagyon is! — szögezte le a hölgy határozottan. — Elvégre a gyerek már akkora, hogy egyre-más- ra kérdezősködik és nekem eléggé kínos azt válaszolni, hogy nem tudom, honnan íst mertem annak idején az apját. A. Potemkowski Baraté Rozália fordítása (MTI) a televízió gyerekosztályát Részlet a gyerekosztály műsorából: Tízen Túliak Társasága