Szolnok Megyei Néplap, 1977. március (28. évfolyam, 50-76. szám)

1977-03-26 / 72. szám

(XVIII. évf. 72. sz., 1977. március 26. szombat A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA Hazaérkezett az NDK-ból a magyar párt- és kormányküldöttség A magyar párt- és kormányküldöttség, amely Kádár Já­nosnak, az MSZMP KB első titkárának vezetésével hivatalos, baráti látogatást tett az NDK-ban hazaérkezett Budapestre, Képünk: Biszku Béla üdvözli Kádár Jánost. (Telefotó - KS) Eseményekben és eredmé­nyekben gazdag napok lezá­rásaként igaz barátsággal, testvéri szívélyességgel bú­csúzott tegnap Berlin a ma­gyar párt- és kormánykül­döttségtől. Delegációnk Kádár Já­nosnak, az MSZMP Közpon­ti Bizottsága első titkárának vezetésével — a Német Szo­cialista Egységpárt Közpon­ti Bizottságának és a Né­met Demokratikus Köztár­saság kormányának meghí­vására — négy napot töl­tött hivatalos baráti látoga­táson az NDK-ban. Az NDK és magyar zász­lókkal és vörös lobogókkal díszített Berlin-Schönefeldi repülőtéren a főváros lakói­nak sokezres tömege vett bú­csút Kádár Jánostól, Lázár Györgytől és a többi magyar vendégtől. Erich Honecker meleg baráti kézszorítással, szívélyes öleléssel vett búcsút a repülőgép bejáratánál Ká­dár. Jánostól. Néhány perccel később — pontosan 10 óra­kor — útnak indult Budapest felé a magyar párt- és kor­mányküldöttség különrepülő­­gépe. Tegnap hazaérkezett a ma­gyar párt- és kormánykül­döttség, amely Kádár János­nak, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizott­sága első titkárának vezeté­sével a Német Szocialista Egységpárt Központi '■ Bizott­ságának és a Német Demok­ratikus Köztársaság Minisz­tertanácsának meghívására hivatalos, baráti látogatást tett az NDK-ban. A delegáció tagja volt Lá­zár György, az MSZMP Po­litikai Bizottságának tagja, a Minisztertanács elnöke, Gye­­nes András, a Központi Bi­zottság titkára, Szekér Gyula, a Központi Bizottság tagja, a Minisztertanács elnökhelyet­tese, Púja Frigyes, a Közpon­ti Bizottság tagja, külügymi­niszter, és Szűrös Mátyás, a MagyaF Népköztársaság ber­lini nagykövete. A küldöttség kíséretében volt Katona István, a Köz­ponti Bizottság tagja, a Nép­­szabadság főszerkesztője és Roska István külügyminisz­ter-helyettes. A küldöttség fogadására a Ferihegyi repülőtéren megje­lent Aczél György, Biszku Béla, Németh Károly, Övári Miklós, az MSZMP Politikai Bizottságának tagjai, Borbély Sándor, Győri Imre, a Köz­ponti Bizottság titkárai, Bru­­tyó János, a Központi Ellen­őrző Bizottság elnöke, Pullai Árpád, a Központi Bizottság tagja, közlekedés- és posta­ügyi miniszter, Rácz Pál kül­ügyminisztérium! államtitkár,. Varga István, a KB osztály­vezető-helyettese. Jelen volt Georg Folk, az NDK buda­pesti nagykövetségének ide­iglenes ügyvivője. a Magyar Népköztársaság párt- és kormányküldöttségének az NDK-ban tett látogatásáról Kádár Jánosnak, a Magyar Szocialista Munkáspárt Köz­ponti Bizottsága első titkárá­nak vezetésével a Magyar Népköztársaság párt- és kormányküldöttsége — a Né­met Szocialista Egységpárt Központi Bizottságának és a Német Demokratikus Köz­társaság kormányának meg­hívására — 1977. március 22. és 25. között hivatalos bará­ti látogatást tett a Német Demokratikus Köztársaság­ban. A küldöttség megismerke­dett a Német Demokratikus Köztársaság dolgozóinak a fejlett szocialista társadalom építésében elért eredményei­vel és. látogatást tett az Oberspree kábelművekben. A berlini nagygyűlés a Magyar Szocialista Munkás­párt és a Német Szocialista Egységpárt, a Magyar Nép­­köztársaság és a Német De­mokratikus Köztársaság test­véri barátságának, sokoldalú együttműködésének és inter­nacionalista összeforrottságá­­nak nagyszerű megnyilvánu­lása volt. A küldöttségek tárgyalá­sain, amelyek az őszinte ba­rátság és a szívélyesség lég­körében folytak le, részt vettek a Magyar Népköztár­saság részéről: Kádár János az MSZMP Központi Bizott­ságának első titkára, a dele­gáció vezetője, Lázár György az MSZMP Politikai Bizott­ságának tagja, a Miniszter­­tanács elnöke, Gyenes And­rás az MSZMP Központi Bi­zottságának titkára, dr. Sze­kér Gyula az MSZMP Köz­ponti Bizottságának tagja, a Minisztertanács elnökhe­lyettese, Púja Frigyes az MSZMP Központi Bizottsá­gának tagja, külügyminisz­ter, dr. Szűrös TOTátyás a Ma­gyar Népköztársaság rend­kívüli és meghatalmazott nagykövete a Német Demok­ratikus Köztársaságban; A Német Demokratikus Köztársaság részéről: Erich Honecker az NSZEP Köz­ponti Bizottságának főtitká­ra, az Államtanács elnöke, a delegáció vezetője, Willi Stqph az NSZEP Központi Bizottsága Politikai Bizott­ságának tagja, a miniszter­­tanács elnöke, Hermann Axen az NSZEP Politikai Bi­zottságának tagja, a Köz­ponti - Bizottság titkára, Wolfgang Rauchfuss az NSZEP Központi Bizottsá­gának tagja, a miniszterta­nács elnökhelyettese, Oskar Fischer az NSZEP Központi Bizottságának tagja, külügy­miniszter, Gerhard Reinert a Német Demokratikus Köz­társaság rendkívüli és meg­hatalmazott ' nagykövete a Magyar Népköztársaságban. A küldöttségek gyümöl­csöző véleménycserét foly­tattak a két testvérpárt és a két ország kapcsolatainak sokoldalú bővítéséről és el­mélyítéséről, a nemzetközi helyzetről, valamint a nem­zetközi kommunista és mun­kásmozgalom kérdéseiről. Minden megtárgyalt kérdés­ben teljes volt a nézetazo­nosság. Kádár János, a Magyar . Szocialista Munkáspárt Köz­ponti Bizottságának első tit­kára és Lázár György, a Magyar Népköztársaság Mi­nisztertanácsának elnöke, va­lamint Erich Honecker, a Német Szocialista Egységpárt Központi Bizottságának fő­titkára, a Német Demokrati­kus Köztársaság Államtaná­csának elnöke, március 24- én ünnepélyes keretek kö­zött aláírta a Magyar Nép­­köztársaság és a Német De­mokratikus Köztársaság ba­rátsági, együttműködési és kölcsönös segítségnyújtási szerződését. A szerződés tükrözi a Ma­gyar Népköztársaság és a Német Demokratikus Köz­társaság kapcsolatainak mi­nőségi fejlődését, a nemzet­közi helyzetben végbement alapvető változásokat; elő­segíti országaink és népeink további közeledését, hozzá­járul a szocializmus ügyé­nek erősödéséhez, Európa és a világ békéjének megszi­lárdításához. A szerződés a két állam proletár interna­cionalizmus elvein alapuló nemzetközi együttműködésé­nek alapvető okmánya. I. A küldöttségek tájékoztat­ták egymást' a Magyar Szo­cialista Munkáspárt XI. és a Német Szocialista Egységpárt IX. kongresszusán elfogadott határozatok teljesítéséről. Méltatták országaik munkás­­osztályának, dolgozóinak al­kotó munkáját, nagy erőfe­szítéseit, kiemelkedő sikereit a fejlett szocialista társada­lom építésében. A küldöttségek nagyra ér­tékelték, hogy pártjaik és országaik együttműködése, tervszerűen és lendületesen fejlődig a marxizmus—leni­­nizmus és a proletár inter­nacionalizmus elvei, az érde­kek és a célok, a társadalmi -gazdasági alapok azonossá­ga alapján. A Magyar Szo­cialista Munkáspárt és a Né­met Szocialista Egységpárt együttműködésének, amely a kölcsönös bizalmon alapul, meghatározó a szerepe a Ma­gyar Népköztársaság és a Német Demokratikus Köz­társaság sokoldalú kapcso­latainak további bővülésé­ben, a két állam és nép test­véri közeledésében. Az együttműködés továbbfej­lesztésében és elmélyítésében kiemelkedő jelentőségűek a találkozók Kádár' János, a Magyar Szocialista Munkás­párt Központi Bizottsága el­ső titkára és Erich Honec­­ker, a Német Szocialista Egy­ségpárt Központi Bizottsága főtitkára között. A két or­szág párt- és kormánykül­döttségeinek 1972. évi talál­kozóján született megállapo­dások sikeresen * megvalósul­nak a két nép testvéri ba­rátsága javára. Az 1976—80. évi népgazda­sági tervek egyeztetése meg­teremtette az alapvető felté­teleket ahhoz, hogy a két or­szág tovább fejlessze a koo­perációt és, a szakosítást, hozzájáruljon a szocialista gazdasági integráció kiszéle­sítéséhez és elmélyítéséhez, a KGST komplex programjá­nak megvalósításához. A szakosítás és a kooperá­ció keretében gyártott ter­mékek aránya 1980-ban a kölcsönös árucsere-forgalom egyharm^dát teszi majd ki. Nagy jelentőséget tulajdoní­tanak a termelési kooperá­ció és a szakosítás további elmélyítésének a fémfeldol­gozó iparban, mindenekelőtt a mezőgazdasági gép-, a köz­úti jármű- és a szerszámgép­­gyártásban, az elektronikus építőelemek gyártásában, az automatizálási eszközök elő­állításában, a vegyiparban és a fogyasztási cikkek terme­lésében. A felek fontosnak tartják az együttműködés és a mun­kamegosztás kiszélesítését a kutatásban és a műszaki fejlesztésben, valamint a ter­melési folyamatok korszerű­sítésében és nagy hatékony­ságú technológiák fejleszté­sében. Megerősítették, hogy az ideológia, a kultúra, az okta­tás és a tudomány területén is tovább bővítik együttmű­ködésüket, rendszeresebbé teszik a tapasztalatcserét a (Folytatás a 2. oldalon) Az Építő- és Vegyesipari Szövetkezet szakemberei Tabon nagyteljesítményű, gázolajjal üzemeltetett, infra-hősugár­­zót fejlesztettek ki. A 30 ezer kalóriás - óránként alig há­rom kiló olajat fogyasztó - hösugárzó építkezési munka­helyek, vásárcsarnokok és raktárak fűtésére kiválóan alkal­mas. A sorozatgyártást megkezdték. Ulest tartott az Elnöki Tanöcs A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa tegnap ülést tartott. Határozatot hozott a hazánk felszabadulásának 32. évfordulója alkalmából adományozandó kitünteté­sekről. Tábornokokat neve­zett ki, bírákat mentett fel és választott meg. Végül egyéni kegyelmi és állam­polgársági ügyekben döntött. Tanácskozás a hazafias és a honvédelmi nevelésről Tegnap délután Szolno­kon, az MSZMP székházá­ban tanácskoztak — a KISZ szolnoki bizottsága és az If­jú Gárda városi bizottsá­­nak szervezésében — a ha­zafias és honvédelmi neve­léssel foglalkozó szolnoki aktívák. A tanácskozáson részt vett és munkájába be­kapcsolódott Kutika Károly vezérőrnagy, a KISZ KB honvédelmi neveléssel fog­lalkozó tanácsának tagja, dr. Szentiványi Zoltán, az Országos Partizán Szövetség képviselője és Túróczi Fc­­rencné, az MSZMP szolno­ki városi Bizottságának tit­kára is.­A megnyitó után Szabó Ferenc százados tartott vi­taindító előadást. Az elő­adó a hazafias és honvédel­mi nevelés jelentőségéről, a KISZ-nek ebben betöltött szerepéről beszélt, továbbá részletesen elemezte az If­jú Gárda fejlesztésének le­hetőségeit is. Az előadást vita, több hozzászólás kö­vette. Országos parancsnoki értekezlet a Belügyminisztériumban Tegnap Benkei András belügyminiszter elnökletével országos parancsnoki érte­kezletet tartottak a Belügy­minisztériumban. Dr. Ka­mara János rendőr-vezérőr­nagy, belügyminisztériumi ál­lamtitkár értékelte a mi­nisztérium 1976. évi munká­ját és ismertette az 1977. évi j feladatokat meghatározó irányelveket. A Népköztársaság Elnöki Tanácsa Körösi György ren­­dőr-vezerőrnagy, belügymi­niszter-helyettesnek a Bel­ügyminisztérium területén végzett eredményes munká­ja elismeréseként — nyug­állományba vonulása alkal­mából — a „Szocialista Ma­gyarországért Érdemrend” kitüntetést adományozta. A kitüntetést Benkei András belügyminiszter adta út. A Minisztertanács Lad­­vánszky Károly rendőr-ve­zérőrnagyot belügyminisz­ter-helyettessé, egyidejűleg a Belügyminisztérium országsos rendőrfőkapitányává nevez­te ki. Mindennap ellenőrzik a termékeik minőségét a szolnoki Tejipari Vállalat kunszentmártoni sajtüzemében. A kémiai vizsgálatokat Ambruzs Jánosné laboráns végzi

Next

/
Thumbnails
Contents