Szolnok Megyei Néplap, 1977. március (28. évfolyam, 50-76. szám)
1977-03-16 / 63. szám
1977. március 16. SZOLNOK HEGYEI NÉPLAP 3 Megemlékezések március 15-e alkalmából (Folytatás az 1. oldalról.) A szocialista hazafiság — cselekvő hazafiság: közösségi aktivitás, munka és állandó készenlét a szocializmus, a haza szolgálatára. Közös küzdelem a haza, az otthon szebbé, jobbá tételéért, a boldogabb életet biztosító társadalmi, gazdasági haladásért. A szocialista hazafiság és az internacionalizmus számunkra elválaszthatatlan. — Az ifjúság, az új nemzedék tiszteli és ápolja történelmünk haladó hagyományait, egyszersmind a jövőbe tekint: milyen lehetőségek állnak előtte, mennyire adottak a teljesebb emberi élet, a felemelkedés feltételei? — Tény, hogy hazánkban a társadalmi és gazdasági fejlődés olyan fokot ért el, hogy megváltoztak az életkörülmények is. Természetes, hogy mindenki többre vágyik, teljesebbé akarja tenni életét. De nem fogadhatjuk el azt a magatartást, amely bizonyos javak és értékek megszerzését, biztosítását és élvezetét mindenek feletti célnak tekinti. — Szocialista társadalmunk új értékrendet, új életformát, életmódot teremt. Ez a szocialista életmód, amely — az aktív pihenésre, az önművelésre, a kulturálódásra és a sportra szánt megnövekedett szabad idő mellett — a példamutatóan végzett munkában, az elkötelezett politikai magatartásban nyilvánul meg, és amely a munkahelyi kollektívában, az iskolában és nem utolsó sorban a családban telítődik tartalommal. — Népünk és ifjúságunk bizalommal tekinthet a jövőbe. Ehhez alapot ad pártunk politikája, amelynek nyomán nagy eredményeink megszülettek. Mi, mai magyar fiatalok, Petőfi és a márciusi ifjak örökösei magunkénak valljuk ezt a politikát és harcolunk érte, mert megfelel egész népünk érdekeinek, ifjúságunk törekvéseinek. Az ünnepi beszédet követően koszorúkkal díszítették az 1848. március 15-i eseményeknek emléket állító" márványtáblát. Virágokkal díszítették az emléktáblát a fővárosi gyárak, intézmények dolgozóinak küldöttei is. Az ünnepségen 1848. március 15-e emlékét idéző szavalatok, dalok hangzottak el, majd a gyűlés résztvevői — felnőttek és fiatalok — a Kossuth Lajos utcán, a Szabadsajtó úton, a Váci utcán és a piarista kapun át a Március 15-e térre vonultak. Itt Maros Gábor színművész szavalta el Garai Gábor Hazám című versét. Fölcsendült a Szózat, s a Petőfi-szobor talapzatán elhelyezték koszorúikat a Hazafias Népfront budapesti bizottságának. a KISZ budapesti és V. kerületi bizottságának, valamint a fővárosi fegyveres testületek és a fiatalok képviselői. Az ünnepség az Internacionálé hangjaival ért véget. Közel négyezer ünneplő fiatal gyűlt össze a Damjanich szobor előtti parkban. Fegyelmezett, rendezett sorokban felvonuló középiskolások, úttörők, feszes vigyázállásban díszőrséget álló szolnoki ifjúgárdisták, a kezekben koszorúk, s megannyi égővörös szegfű tette színpompássá tegnap a Forradalmi Ifjúsági Napok Szolnok megyei megnyitóját. A diákok, az iskolai és vállalati üzemi KlSZ-szervezetek küldöttei s a Verseghy Diáknapok vendégei mellett nagy számban vettek részt a megnyitón az arra járó érdeklődők is, akik megálltak az ünnepség színhelyénél. A Himnusz után, melyet a Kilián György Repülő Műszaki Főiskola fuvószenekara játszott, Túróczi Ferencné, az MSZMP Szolnok városi Bizottságának titkára mondott ünnepi beszédet. Az üdvözlő szavakat követően a forradalmi elődök emlékének tiszteletéről beszélt, s arról, hogy a nép a munkásosztály forradalmi hagyományait nemcsak ápoljuk, hanem folytatjuk is. Utalt az oroszországi Nagy Októberi Szocialista Forradalomra amelynek idén ünnepeljük a 60. évfordulóját, s amelynek hatására a „második tavasz”, a Magyar Tanácsköztársaság napja jött el, március 21-én, amelyet bár a túlerő vérbefojtott, de eszméi tovább éltek. „Pontosan 40 évvel ezelőtt alakult a Márciusi Front, amelynek programja jelezte a várva várt idő közeledtét...” Azt az időt, amely a „harmadik tavasz” napján 1945. április 4-én köszöntött ránk. A Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség 20 évvel ezelőtt bontott zászlót. Túróczi Ferencné az ünnepi beszéd befejező szavaiban köszöntötte az ifjúsági szövetség két évtizeddel ezelőtti alapító tagjait, volt vezetőit. Az ünnepi beszéd egyben a Forradalmi Ifjúsági Napok megyei megnyitását is jelentette. Ezt követően a megemlékezés és a kegyelet koszorúi borították el a Damjanich-emlékművet. A jászberényi járás kivételével, ahol már 13-án megtartották a megnyitó ünnepséget, megyeszerte e napon nyílt meg a Forradalmi Ifjúsági Napok rendezvénysorozata. Jászberényben és Tiszafüreden az 1848-as emlékműnél, Mezőtúron és Szolnokon a Petőfi emléktáblánál tartották meg a helyi megemlékezést, Karcagon pedig Kossuth, Petőfi és Gábor Áron szobránál emlékeztek meg a forradalmi évfordulókról a fiatalok. Szfnpompás megnyitóünnepség Szolnokon Iliiért all egy gép... Bosszantó játék a számokkal Gépesítés I jánoshidai Vörös Hajnal Tsz-ben Meghatározott ütemben halad az öt évre szóló fejlesztési program megvalósítása Jánoshidán a Vörös Hajnal Tsz-ben. Gépparkjának felújítására, új gépek vásárlására 4 millió 600 ezer forintot költ az idén a tsz. A tervezésnél ebben az évben fő hangsúlyt kapott a cukorrépa termesztésének korszerűsítése. Répakombájn, cukorrépafejező, CR—6 cukorréparakodó vásárlásával teremtik meg a termesztés kedvező feltételeit. Lajta— 32-es vetőgépekkel, E—5ll2 kombájnnal, adapterrel, lucernabetakarító kocsival egészítik ki a növénytermesztő ágazat gépi berendezéseit. A betakarítást, a szállítás korszerűsítését szolgálja az a gépesítési program, amely 1977-re két Super-Zetor, két pótkocsis IFA tehergépkocsi, egy T—174 önjáró rakodó, szárzúzó és egyéb gépek vásárlását határozza meg. Két műszakban 20 mázsa, egy év alatt 30 vagon, 10—12 millió forint házi tésztából. Játék a szavakkal és a számokkal. Szomorú játék, mert a valóság: 18 hónap alatt 45 vagonnal kevesebb házitésztát kaptak a fogyasztók, és mintegy 16 millió forint termelési érték „esett ki” azért, mert áll egy gép. Az apró és szálastészta gyártására alkalmas gép a jászalsószentgyörgyi áfész tésztaüzemében „árválkodik” ’75. ősze óta. Az áfész a FÜSZÉRT Válalattal közösen vásárolta 220 ezer forintért, hogy több tésztát tudjon gyártani. Amikor megvették a gépet, úgy tervezték, hogy két hónapon- belül üzembe helyezik. Az üzemben a hagyományos módszerekkel — kézi munkával — évente tíz vagon házitészta készült. Ezzel a mennyiséggel a megrendelő — a Pest—Nógrád—Komárom megyei FÜSZÉRT Vállalat — igényeinek alig egyharmadát tudták kielégíteni. Először nem volt tervező, aki elkészítse a szárítóberendezés helyiségének bővítési tervét, és nem találtak szerelőt sem, aki üzembe helyezné a gépet. Azután hozzáfogtak az áfész egyesülésének előkészítéséhez. Ekkor „lekerült” a napirendről a 300 ezer forintos fejlesztés. A tésztaüzem dolgozói azóta is bosszankodva játszanak a számokkal, hogy két műszakban 20 mázsa, egy év alatt 30 vagon tészta, 10—12 millió forint „kiesés”. Boszszantóan szomorú játék. — ia — Darabbér — darab nélkül „Fái az ember szíve...” A főmérnök az átállásról: — Nézze kérem, minden újdonság zökkenőkkel jár ... Egy munkás: — Néha könyörögni kell a munkáért. Hogyan lehet így teljesítménybérben dolgozni? ... A művezető: — Megmondtam, várjunk a darabbér bevezetésével, mert különben leégünk ... Az előzmények a tavalyi évre, a szolnoki MEZŐGÉP Vállalat kialakulásának idejére nyúlnak vissza. Törökszentmiklóson egyforma cégtábla került az egykori Budapesti Mezőgazdasági Gépgyár és a MEZŐGÉP kapujára. Az egyesülés előtt a gépgyáriak teljesítménybérben, a szomszédok viszont időbérben dolgoztak. Az egységesítéshez kétség sem férhetett. Mint ahogy ahhoz sem, hogy a mezőgépesek térnek majd át a nagyobb termelésre ösztönző darabbérre. A város legszélén, a víztorony tövében húzódó műhelyek a meglehetősen hoszszú, Szolnoki MEZŐGÉP Vállalat törökszentmiklósi gyárának hármas üzeme elnevezést kapták. A lakatosműhely, az irodaépület háta mögött, a gyár focipályájának taccsvonalától nem messze terpeszkedik. Az átállás szele — valójában csak fuvallata — először a hegesztőket és az összeállítókat érte el. A negyvennégy munkás közül tízen egy új gyártmánnyal rajtoltak 1976. november , elsején. Nyitrai Imre művezető így emlékezik: — Szerintem kitűnő előkészítéssel indult az első darabbéres munka, a ZT-váz összeállítása, készre hegesztése. Naponta hat váz összeszerelését tervezték. Mint a cukrot a gyerek, úgy várták a munkát az egyes telepen, hiszen csak annyi adaptert szerelhettek össze, ahány váz tőlünk megérkezett. Év vége előtt mindenki sürgette a kiszállítást, hogy még 1976-ban megkapja a gyár a gépekért a pénzt. Sokan mégis azt mondták, mese csak a napi hat váz, s ha az egy hónapi próbaidő alatt nem boldogulunk, elviszik tőlünk a legjobban fizető munkát, a készre hegesztést. Több se kellett az embereknek! Még sohasem dolgoztak teljesítménybérben, ezt a munkát sem ismerték, de a legények bizonyítani akartak. Ügy kiszórták a napi hat vázat, mint annak a rendje... A negyvenkilenc éves Bekker Kálmán — arcára az élet mélyre véste nyomait — a vázszerelők brigádvezetője. Elfogadja a filteres cigarettát, „hadd legyek már úriember”, aztán már a derekánál elnyomja, hogy jókat bodoríthasson a sajátjából. Kérdem, azelőtt találkozott-e már normással. A brigádvezető arca egy pillanat alatt kisimul, mintha az emlékek elixire visszafiatalította volna vonásait. A sors, mint macska az egeret, az országban ide-oda pofozgatta. Naponta borotválkozott már, amikor a család a telepesi portára, Etyekre keveredett. Ház volt, jószág nélkül, a fiatalember homok és sóderbánya gödrét mélyítette, köbméterre számolták el a fizetségét. Gép után vágyódott. Nemsokára — így mondja — találkozott a Szerencsével, s az ország első traktoros iskolájában Székesfehérvárott találta magát. A Magyar Szálló négy hónapja után, kunmadarasi kitérővel érkezett Törökszentmiklósra. — Ha most százalékról beszélnék, az nem sokat mondana, mert abban az időben az égbe szöktek a számok — csippent egyet a szemével Bekker. — De a három nap, a három éjszaka egyfolytában a traktor nyergében, zütyködő MÁVAG-okon, az volt valami. Ezért most sem fog ki rajtam a munka. Én nem szoktam elfáradni. Nem szoktam... Farkas István Bekker Kálmán Nyitrai Imre Hangjában hivalkodásnak nyoma sincs. Bekker Kálmán ugyanúgy, s ugyanazért nem nem fárad, amiért az embernek két szeme, két keze van... Annakidején 1965- ben is ilyen magától érthetőségből, muszájból lett traktorosból géplakatos. A gépállomások felett eljárt az idő, szerelők helyett lakatosok kellettek. A máról szólva már felgyorsul a beszélgetés. — Bejött a teljesítménybérezés? — Rosszabbul soha semmi se jöjjön az életembe! — A pénz? — Januárban 5 ezer 400-at vittem haza, az órabérben csak háromezer körül, pedig csoportvezető voltam... — A két darab ezresért többet is dolgozik? — Nem. Nem nagyon... — Tudna többet is keresni? — Tudnék, de a ZT-vázon a munkák besorolása a 10.53- as órabérnek felel meg, nekem pedig azelőtt 15.50-em volt. Csak a régi pénzemért 150 százalékra kell felmennem. Ha nagyobb szakértelmet igénylő, jobban fizető munkát adnának, az lenne az igazi. A filléres normákon filléreket, a forintosokon forintokat lehet keresni. Valamelyik nap úgy jött ki a lépés, hogy a csip-csup munkákkal, nyolcórás hajtásra csak hatvan forint jutott. Azzal meg... — Miért pont a Bekker - brigád került elsőként, még novemberben az áhított teljesítménybérre ? — Szerencsénk volt, a régi gyártmányok közül a mi sorozatunk futott ki a leghamarabb. .. — Februártól aztán már mindenki darabbérben dolgozik... Bekker Kálmán lehajtja a fejét, halántéka alatt idegesen le-föl ugrálnak a ráncok. Vontatottan indul a válasz: — Abban dolgoznak... Abban, teljesítményben... Ha nem lenne anyaghiány, ha kapnának munkát. De hiába rakták őket is darabbérbe, ha egyszer nincs meló, amivel kereshetnének... A fene egye meg, fáj az ember szíve, hogy neki jut, a másiknak meg nem! Nem arról van szó, hogy a műhelyben bárki is irigyelné tőlünk az ötezret. A maguk hármát keveslik, megdologznának a többért, így volt azelőtt is, tudtuk, hogy a gépgyáriak kétszer annyit visznek haza, mint mi, mert náluk már akkor a norma járta... — És ha ugyanennyi munkáért később kevesebb kerül a borítékba?... — Nem csinálok mást, dolgozom tovább, mint mindig, mióta a vállalatnál vagyok. Volt itt már csúcs, volt már mély is, zsörtölődni is zsörtölődik az ember, ha szorít valami, de aztán csinálja tovább. Van aki házat épít, mint én, — már csak a fürdőszoba a híja—, ott a gyerek, az unoka, minden pénz kevés, meg sok is. Valahogy így vagyok az élettel. . . Bekker Kálmán, a törökszentmiklósi hármas üzem első, teljesítményben dologzó brigádjának a vezetője, kiegyenesíti a derekát. Hiába, a vázszerelők munkája nem szoktatja az ülést. A művezető, Nyitrai Imre int Bekkernek: „A Fekete Pistát küldje be”. A brigádvezető ingatja a fejét, s mondja is, azt nem lehet, mert Farkas „keni”, azaz dologzik. A március még csak az ötödik hónap az „ahány százalék, annyi forint” munkában, de már a művezetőnek is ellenszegül — nem is annyira az ész — hanem a „nincs ^megállás” belső parancsa. Néhány perc múlva azért előkerül Farkas István. Nyakából bőrkötény lóg, a hegesztő mellett dologzó beállító lakatost védi a hólyagokat égető szikráktól. — Életemben nem dologoztam még teljesítménybérben, most mégis jól jött. Régen, jó hónapban 2 ezer 800 forintot kerestem, februárban meg négyezernél többet vittem haza... Hogy őszinte legyek, csak az elmúlt hónapokban ment egy kicsit jobban ruházkodásra. .. Egyedül keresek az asszonyra, a gyerekre, s nemrég vettünk lakást is... — A munkája változott? Úgy értem többet dologzik? — A hét óra biztosan tisztán kijön, azelőtt meg csak lesekedtük az órát, mikor harangoznak már. Van értelme a mozgásnak, mert tudom, ha három váz elkészül, aznapra rendben a pénz. Ez a lényeg, hogy megtalálja az ember a számítását, s akkor nem válogat a munkában sem... A lakatosműhelyben tehát van aki öt és fél ezer forintot keres, -van aki hármat. Van, aki szaporázza a munkát, van aki csak szaporázná. A riport elején idézettek közül vajon kinek lehet igaza? Apró zökkenőkről van szó? Esetleg leégésről? Vagy talán „fogós” de lassan-lassan kiszáradó kátyúról? Riportunk következő részében megpróbáljuk tovább göngyölíteni a fonalat. (Foüytatjuk) Mélykúti Attila
