Szolnok Megyei Néplap, 1977. február (28. évfolyam, 26-49. szám)

1977-02-12 / 36. szám

1977. február 12. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 Labirintus a föld alatt Lejárt a „lépegető leltárak” ideje — Annak idején, a szolnoki Kossuth tér átépítésénél ta­láltunk egy olyan csatornát, amely nem szerepelt a közmű tervben, — említette Török Ferenc, az Útfenntartó Válla­lat vezetője. — Az „illetékes” azt állapította meg róla, hogy használaton kívüli, holt csa­torna. Be víz folyik benne, hogy lenneliolt csatorna? — kontráztunk. „Akkor hagyják épségben” — kaptuk az uta­sítást. A csatorna így sértetlen maradt. Viszi a vizet, ki tud­ja honnan, ki tudja, hová. Egyedi példa? Korántsem az. Megyénk több közművének pontos nyomvonala nem is­mert teljesen. Korábban nem okozott gondot a „nyilvántar­tás”. Néhány öreg szaki — például Verebély József Jász­berényben, vagy a szolnoki vízműveknél Kónya László — fejből sorolta, hol megy, mer­re ágazik egy-egy vonal, de ma már, amikor megyénk vízcsőhálózata (1975 végi ada­tok!) meghaladja az 1700 ki­lométert, csatornahálózata 194 kilométer, a távfűtésbe be­kapcsolt lakások száma Szol­nokon 2293, a kizárólag köz- világítási célú kisfeszültségi hálózatok hossza a megyében meghaladja a 118 kilométert, a vezetékes gázt fogyasztók száma pedig 12 ezer 287, ké­zenfekvő, hogy lejárt a „lé­pegető leltárak” ideje. Annál inkább lejárt, mert a közművek fejlesztése sosem volt ilyen gyors ütemű mint napjainkban. Biztonságtech­nikai, munkaszervezési, anyagtakarékossági célkitű­zések egyaránt azt követelik, hogy lehetőleg „napra kész”, pontos nyilvántartás legyen a közművekről,. Dobrai Iloná­nak, a karcagi városi tanács vb. osztályvezetőjének véle­ménye általánosítható: — Nyomvonal bejelölésre van csak lehetőségünk a közmű­vek egészét tekintve. Az ilyen térképekről viszont nem ér­zékelhető, hogy a falsíktól hány centire' van a vezeték. Helyenként évtizedes elma­radást kellene pótolni. Mi idézte elő ezt az állapotot? Részben a rossz értelemben vett, csupán egyetlen válla­latnak előnyt — legalább is látsizat-előnyt jelentő takaré­kosság, másrészt pedig ki­mondva, kimondatlanul egy olyan szemlélet is, hogy a közművek feltérképezésébe fektetett milliók nem hoznak látványos .eredményeket, te­hát nem elsőrendűék, mellőz­hetők. II gyakorlat. és egyre inkább nagyközségeink — fejlesztése napi gyakorlattá teszi a közművek keresztezé­sét, vagy áthelyezését. A nyomvonalok pontos térképé­nek hiányában a társ-közmű fenntartója helyszíni műve­zetést biztosít. Mégis nagyon gyakori ilyen esetben, hogy a jelzett helytől több méter­re található a nyomvonal, ami amellett, hogy rongálás és veszély forrása lehet, a ki­vitelezőktől nagyon sok időt és energiát rabol el. A Tisza- menti Vegyiművek parképí­tésétől kezdve a karcagi fel- szabadulási emlékmű helyé­nek kijelöléséig sok példát fel lehetne sorolni ebben a témakörben. Az idevonatkozó rendelet szerint a tervezőknek pontos közműtervet is kellene adni, de megfelelő dokumentumok hiányában képtelenek erre. Ezért marad a helyszíni mű­vezetés, — de ez egymagá­ban csak szükségmegoldás. Fauszt Sándor, a szolnoki vá­rosi tanács vb. osztályvezető­je szerint esetenként megle­petésszerűen találkoznak köz­művekkel a kivitelezők. Ezért építési engedélyt csak akkor adnak ki, ha a tervezők elő­zetesen egyeztetik elgondolá­saikat a közművek gazdáival, s azok fenntartásaikat írás­ban kifejtik. Túlságosan idő­igényes megoldás ez, a kérel­mezők bürokráciának tudják be, — de mást nem tehetnek. Ország­szerte nincs tehát naprakész műszaki nyilvántartás a közművekről. Szakmai berkekben régóta folyik vita arról, hogyan le­hetne. Esetenként valamivel túl is jutottak a vitán. A szolnoki városi tanács vb. műszaki osztálya például a hetvenes évek elején a Bu­dapesti Geodéziai és Térké­pészeti Vállalattal, valamint a VÁTI-vat együttműködve célul tűzte, hogy olyan egy­séges nyilvántartást készít, amelyik számítógépek segít­ségével gyors.és pontos vá­laszt ad a felvetődő kérdé­sekre. El is készült egy ilyen részmunka, de anyagi és lét­számgondok nem tették lehe­tővé az eredeti célkitűzés megvalósítását. A közműka­taszter elkészítése ugyanis nem olcsó mulatság. Szolnok esetében például körülbelül tízmillió forint ráfordítást je­lentene. Emellett a változá­sok évenkénti bejelölése leg­alább másfél milliót igényel­ne. A városi tanácsnak erre sem pénze, sem létszáma nincs. Kivezető utat mégis kellene találni. Az pedig nem lehet más, mint egy közpon­ti szabályozás, amely rendet és megfelelő összhangot kell, hogy teremtsen a mostani ál­lapotok helyett — megfelelő koordináló szerepet biztosítva a tanácsoknak. ' \ Kötelező érvényű, a váro­sok és a társ-vállalatok össz­hangját is előíró jogszabály nélkül ugyanis a helyi jó kez­deményezések eleve holtan születnek. Kiss István, a jász­berényi városi tanács vb. osz­tályvezetője jogosan méltat­lankodik: — 1972-ben össze­hívtuk a közművek vezetőit.- A BGTV vállalta, hogy egy­millió forintért megcsinálja a város közműkataszterét. Csak kétszázezer forintot kellett volna vállalatonként befizet­ni, — mégis mindegyikük ne­met mondott. Pedig a tétlenkedés, a köz­műkataszter elkészítésének halogatása csak növeli a gon­dot. Kezdik ezt belátni a vál­lalatok is, — de összefogás helyett csak a saját portáju­kon igyekeznek rendet te­remteni. Ezért jellemző Jenei Lászlónak, a megyei tanács vb. osztályvezetőjének meg­állapítása: — Minden köz­művet úgy térképeztek fel, ahogy azt a helyi tanács, vagy a fenntartók buzgalma diktálja. Van­Külön utakon. nak közmű­vök — mindenekelőtt a gáz és az elektromos vezetékek — melyeknek elhanyagolása katasztrófához vezet. Érthe­tő, hogy Pápai László, a TI­GÁZ három megyére kiterje­dő üzemének főmérnöke igyekszik megelőzni a bajt; — Egy geodéziai csoportot hoztunk létre a nymovonalak pontos térképének elkészíté­sére. Jó kapcsolatot építet­tünk ki ,a földhivatallal és a tanácsokkal. Mivel alaptér­kép nem mindenhol állt ren­delkezésünkre, s a meglévők léptéke és minősége is eltérő volt, a BGTV-től rendeltük meg egy-egy helység feltér­képezését. Karcag és Kisújszállás gáz­vezetékeinek feltérképezése (a valóságos helyzetet maxi­mum plusz — mínusz tíz cen­timéterrel ábrázolva) elké­szült, a szolnoki térkép elké­szítése folyamatban van. A költségekre példaként említ­ve: Szolnokon másfél millió­ba kerül a pontos térkép el­készítése. A TIGÁZ fizet, nem kicsinyes. Tudja, hogy a takarékosság nem ezen mú­lik, s ezen nem is múlhat. Érdemes viszont felfigyelni arra, hogy a megbízható el­lenőrzést lehetővé tevő nyil­vántartás nemcsak a TIGÁZ dolga, hiszen hatásköre csak a külső elzárócsapokig ter­jed, ezért vállalati területe­ken, bérházi pincékben az üzemeltetők dolga a vezeté­kek feltérképezése. Külön utakon járnak má­sok is. A Szolnok megyei Víz- és Csatornamű Vállalat pél­dául a MÉLYÉPTERV-vel készítteti a szolnoki felmé­rést. A többire pedig a Du­naimenti Regionális Vízművel fol y ta tJ.á rgy al ások at. — erről tájékoztatott bennünket Mé­száros Pál igazgató. Mada­rász Tibor, a TITÁSZ üzem­igazgatója pedig arról be­szélt. hogy régen rákénysze­rültek arra, hogy jó térképeik legyenek. Azok nélkül nem lehet megbízható munkát vé­gezni. Vállalati egoizmus, váf lala­tok együttműködése a köz­művek építésében, nyil­vántartásában és megóvásá­ban korántsem felhőtlen. A TITÁSZ problémaköre pél­dául ott kezdődik, hogy a ki­vitelezőktől nem mindig kap­ja meg az előírt dokumen­tumokat egy-egy létesítmény átadásáig. Á üzembehelyezés viszont sok esetben társadal­milag olyan égetően szüksé­ges — például lakótelepi ká­belek esetében — hogy nem lehet elodázni. S amikor a kivitelező szállítja a doku­mentumokat, akkor is több­nyire a könnyebb megoldást választja: nem a tényleges, hanem a tervezett nyomvona­lakat veszi alapul. Márpedig a kettő az esetek többségé­ben nem ugyanaz. A TIGÁZ ezért kénytelen a kábeleket a leföldelés előtt lefényképezni, hogy pontos helyüket tudja. Egy-egy vállalat hanyagsága így okoz másoknak gondot, pluszmunkát és a használha­tó nyilvántartás elkészítésé­ben esetenként negyedévi ké­sedelmet. Mindenképpen elgondol­koztató az is, hogy a vállala­tok saját tervük teljesítése érdekében nem mindig kímé­lik az útjukba eső közműve­ket. Úgy vélekednek, hogy ha eltörik azokat, akkor fenn­tartójuk azonnal intézkedik, áthelyezi azt a szakaszt, nem kell várni tervkészítésre, fel­vonulásra. Megéri nekik a kártérítés. Arra viszont már nem gondolnak, hogy tettük milyen kihatással van példá­ul az ilyen okok miatt áram nélkül maradt lakókörzetek­re vagy üzemekre. Biztonsági előírásokat ese­tenként hajmeresztő módon sértenek meg. Megtörtént például Szolnokon, hogy azt a kábelt, amelyet a földgya­lu nem szakított át teljesen, szétfűrészelték. Csodával ha­táros szerencséjük volt, mert a transzformátorházban ugyanakkor ragadt be a jel­zőkürt nyelve, egyfolytában szólt. A szerelő ezért a javí­tás idejére kikapcsolta a visz. szakapcsoló automatákat, áramtalanítva ezzel a kábelt. Míg ő a kürtöt javította, ad­dig fűrészelték szét a vezeté­ket. Másodperceken múlott tehát, hogy emberéletben nem esett kár. A szándékos rongálások mellett nagy károkat okoz a közművek fenntartóinak a kellő előrelátás és a megfele­lő területi koordináció hiá­nya is. Gyakori például, hogy kábeleket rövid idő után kell áthelyezni. Az is megesik, hogy a terület lebetonozása miatt odaveszik többszáz mé­ter kábel. Manapság sokat beszélünk a felelőtlenségről. Az említett példák szerint nemcsak ön­magukról megfeledkezett em­berek esetében, hanem válla­latokkal szemben is hatéko­nyabban fel kellene vetni a felelősség kérdését. Simon Béla Helyzetkép. II kivezető út. Kevesebb hal A szolnoki Felszabadulási Halászati Termelőszövetke­zetet is sújtotta a tavalyi aszály, az alacsony vízállás miatt két hónapig alig fog­tak halat. Így az 1975. évi rekord után tavaly egy va­gonnal kevesebb halat fog­tak a tervezettnél. Jutott hal azonban exportra is, az NSZK-ba pontyot, törpehar­csát, csukát és harcsát szál­lítottak. Tavaly 100 ezer fo­rint értékű keltetett és elő­nevelt csukát adtak el a MOHOSZ-nak, ezeket a Ve­lencei tóba telepítették. De­cemberben Szajolban 3,5 millió forint költséggel meg­kezdődött 12, egyenként ezer négyzetméteres előnevelő tó­rendszer építése, amely egy félév múlva készül el. Mindez a szövetkezet teg­napi, zárszámadó közgyűlé­sén hangzott el, ahol ismer­tették az idei terveket és ér­tékelték a munkaverseny- mozgalmat is. HETI JEGYZETÜNK Torzsziilöttek A felszólaló felszólalt. Magyarul. Legalábbis azt hitte. Idézem őt: „A gazdasági színvonal fokozása megfogalmazást nyert az idén”. Fáj. így utólag is. A gazdasági színvonalat ugyanis például emelhetik, de semmiképpen sem fokozhatják. A magasabb gazdasági színvonalat pedig vagy akarják, vagy éppen igénylik, de semmiképpen sem nyer megfogalmazást. Brrr ... Még csak ha ennek az egyetlen gondolatnak a nya­kát tekerte volna ki a felszólaló. De nem, szinte köny- nyedén szórta faramuci^, kifejezéseit: „Éves szinten irányukba eszközölni”, „más szervek felé”, „atekintet- ben az elvárás”. A széksorokban ülők eleinte még csak figyeltek, hogy ki, mit, miért, és minek. Aztán feladták az egyenlőtlen harcot, s virágokkal díszítet­ték a jegyzetlapokat. Sajnos értekezleteken, taggyűléseken, tanácskozáso­kon mind gyakoribbak a hivatalos nyelv torzszülöttei. A pontatlan és nehézkes kifejezések érthetetlenné gabalyítják a mondanivalót. Megtorpedózzák a köz­lést, amiért a tanácskozás résztvevői összejönnek. Néhány évvel ezelőtt a nyelvészek az idegen szavak száműzését szorgalmazták. Sikerrel. Most könnyebb a feladat, hiszen nem kell valami újat megtanulni. Csak a már tudott, ízes, szép magyar szavakat hasz­náljuk ismét az úgynevezett bürokrata nyelv kifeje­zései helyett. Ezt kellene, nem éves szinten és nem az irányukba eszközölni. Hanem még lehetőleg az idén, egyszerűen megtenni... MA A szavatossági brigád szavatolja Bejelentésük idejében érkezett. A lakástulajdonos sza­badságot kért munkahelyén, két napot. Igaz, a mester meg­mondta, egy nap alatt elkészülnek, dehát mit lehet tudni? Mondták már mások, máshol is. Aztán mégis napokig tartott. Huszonkét iparos Reggel hét után pár perc­cel csöngetés. Hatalmas, szép szál ember az ajtóban. Mo­solyog. Olyan kedves, hogy szinte nyugtat. Kezében a lista: — Amit ide beírtak, amit jóváhagytak, mindent meg­csinálunk, kérem. Tessék nyugodt lenni. Az elfogadott javításokon túl semmit. Ne tessék megbeszélni egyik em­beremmel se, hogy marad­jon itt munkaidő után, ezt vagy amazt pénzért megcsi­nálni. Háta mögül asszonyhang. — A munkások itatása ti­los! Menjen, nyugodtan, fő­nök, minden rendben lesz! A főnök megy. Hatalmas nylon lepedőkkel asszony váltja. — Pélyi Ilona vagyok, az építőipar aranygyűrűs törzs- gárda-dolgozója. Itt minden rendben lesz, Ilonka vigyáz mindenre, ki is takarít az emberek után. Gyertek, fia­im! Ezt már a kintállóknak mondja. Huszonéves fiatal­emberek — a folyosón hu­szonkettő számolható — lép­nek be. Kettő máris a kis- szobában. Ajtók, ablakok, beépített szekrények zárjait próbálják. Aztán gyalulnak, illesztenek csendesen. Pirossapkás, sovány fia­talember siet a konyhába. Szó nélkül szedi le a törött csempéket, vési a falat. Hosszúhajú festőlegény lét­rájával elhelyezkedik a nagyszobában. Ilonka össze­húzza a bútorokat, óvatosan mindent letakar a nylon le­pedőkkel. És már jár is a walkidos ecset a mennyeze­ten szaporán. A vízvezeték-szerelő a leg­kisebb helyiségben a fejét csóválja. Hívja a főnököt: — A vízöblítő teljesen rossz. Ezt meg nem csinálja senki! Cserét kérek! A főnök gondosan megné­zi, engedi a cserét. Zenét, ha szabadna kérnem Elmúlt tíz óra, az iparo­sok egyszerre három lakás­ban dolgoznak. A háziasz- szony bámul. Hiszen ez egy szervezett munkamenet! A nagyszoba mennyezete csodaszép. A festő átadja a helyét az asztalosoknak, az meg nekik a kisszobát. Majd egy kövér, álmossze­mű férfi jön. Körülnéz, az­tán egy szegletben egy ujjal feltépi a gumiszegélyt a fal alján. Két-három tépés és viszi mindet. Újból kell csi­nálni, az egész lakásban. Egy zöldinges fekete srác gondosan keni a folyosó rossz tapétáját. A tulajdonos újat választhat. Hiába kínálja a kávét, a háziasszony. A csempés fia­talember a tejére mutat, kö­szöni, azt csak délig eliszo­gatja. A vízvezeték-szerelő a nagy kínálásra végül bele­megy. Álmos egy kicsit, azt mondja. Tanult az éjjel, ne­gyedikes a technikumban. A szobában a festő kér valamit. Hogy, ha lehetne, zenét szeretne hallgatni. Fütyülve, jókedvűen dol­gozik a társaság. Délben kézmosás a fürdő­szobában. Ebédelni mennek, a közeibe, előfizetésesre. A folyosón ámuló háziak. Hát ez ilyen rendes dolog? a garanciális javítások rendben Ebéd után senki se pilled. Dolgoznak tovább. Tempó­san. Pedig a szomszédban egy új ajtót kell beszerelni, a kiskonyhát háromszor le­meszelni, a fürdőszobát úgy­szintén. Az új tapéta alá gon­dosan el kell simítani az elő­szoba csillárjának drótjait. Alacsony, zömök férfi jön. Egy lépés a folyosón, áram- talanít, aztán ügyes mozdu­latokkal kiszedi a kapcsoló­kat, a konnektorokat. A ta­pétázó int, ha visszateheti. S már megy is tovább. Sancho, a hallgatag, hosz- ázú sovány mázoló, mint kí­sértet jár az asztalosok nyo­mában. Gondosan fest min­denütt, ajtót, ajtófélfákat, ahol gyalultak, kalapáltak. Egész nap nem volt hangja. És egész nap egyszerre há­rom lakásban minden foltot eltüntetett. A főnök — Földi László jön. Kezében kis gépelt pa­pír. Aláírást kér. Rögtön fél négy, végeztek. S milyen jól, milyen gon­dosan dolgoztak. Szervezet­ten! Nem volt munkanélküli és nem lógott szándékkal senki. — Vége a garanciának — sóhajt a háziasszony. Ilonka javítja: — Magyarul beszéljünk, kérem. Ez a szavatossági bri­gád volt, az állami építő­ipartól ! Tényleg szavatossági!... — sóskúti — A jászberényi Műszeripari Szövetkezetben 3M típusú-miniatűr jelfogók gyártását kezdték meg nagy szériában. Az idén mintegy 40 ezer készül belőle. Képünk a gyártósort mutatja

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents