Szolnok Megyei Néplap, 1976. november (27. évfolyam, 259-283. szám)
1976-11-07 / 264. szám
1976. november 7. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 11 Ácsok szorgoskodnak és szaporodnak az állványok a gáz- talanító épületénél. Háttérben a kétszer 400 köbméter űrtartalmú mélytározó. Fotó; Nagy Zsolt <5 Remélem, megnő mostanában a magamforma emberek becsülete. — Szórakozás? — Évente ötször elmegyünk fürödni Kerekdomibra. No meg a tévé: hol felmérgei, hol szórakoztat. — Látom, jól berendezkedtek. — Kerül itt tévéből, hűtő- szekrényből kettő is, de mindegyikből elpusztult valamelyik. De nem úgy ment ám a berendezkedés, hogy hipp-hopp! Mondom a feleségemnek, vegyünk gáztűzhelyet! őneki nem kell, mert életveszélyes! No, megrendeltem a tudta nélkül. Mikor megjött, három napig sírt a párom, hogy jaj, el akarsz sinkelni!... Így ment ez az olajkályhával is. — Most egyiket sem tudnám nélkülözni — nevet az asszony. — Itt a fürdőszoba, tessék szétnézni! — invitál Csontos László. — A vendégszoba: ezen a modern kereveten még nem ültünk, nem volt érkezésünk. De itt a hálóban kényelembe helyezzük magunkat, amikor bejövünk este az alsó konyhából. Mert az élet ott zajlik. Kertészeti szaklapok járnak, böngészem az új tudnivalókat. Á falu arca A Kossuth utcában középkorú emberekhez kopogtatunk be. Csemák József ugyan dolgozik, traktoros a téeszben, de felesége beljebb tessékel. Még 1958-ban kezdték az építkezést szoba-konyhával, 69-ben hozzátoldtak. Szép a lakás: hálószoba, tévészoba, fürdőszoba... — Hétvégén, amikor hazajön a fiam Jászberényből, az Erősáramú Szakközépiskolából, rázendítenek az apjával. Keiül itt hegedű, cimbalom, altéra, tangóhanmó- nika: zenélnek. Ez kedves szórakozásunk, én is szeretem hallgatni, főleg a hegedűt. — Mi jelenti még a szórakozást? — A tévé. Bár én tegnap este sem láttam Hofit, mert mostam. A fiam meg a párom az idén voltak Szegeden, a szabadtérin, de én. nem mehettem a jószágtól. Láttam én már a szolnoki színházait, de az a baj, hogy csak küIön-küLön mehetünk a háztáji miatt, így pedig nincs kedvünk. Utazni csak a fiamhoz szoktunk, igaz, a férjem már járt Jugoszláviában is. Telne erre is, de a dolog. ,. Tehenet fejni, két borjút, egy fias kocát, három hízót ellátni, a háztáji földön igényes zöldségeket termelni, mindez eltart hajnali fél öttől este hét-nyolc óráig. Az alsó konyhában ülünk, ahol a régi hagyományoknak megfelelően legtöbbet tartózkodik a Csermák család is. — Meglakjuk mi a ház minden zugát, nincs tiszta szoba, ahová csak bizonyos alkalmakkor tehetnénk be a lábunkat — mondja a háziasszony. A kemencére siklik tekintetem a háztartási gépek teljes skálájának nyugtázása után. — Ragaszkodtam a kemencéhez, főleg a kalácssütés miatt. Dehát összegyűlik a jószágoktól a szárízik is, azzal táplálom télen a búbost, s igen meghálálja meleggel. Járjuk az utcákat: falu születik. És vele modem, korszerű élet terem, jóllehet még a régi nyomait is magán viselve. Kicsit restelkedve írok ennyi jót Tiszajenőről: vajon hihető-e? Talán bizonyít az a tény is, hogy a 22 esztendős falu lélekszáma dinamikusan növekszik, míg más községeké, így néhány környékbelié is. hasonló ütemben csökken. Kis és nagyobb környezet, egy-egy porta és a falu milyensége megmutat valamit a másikból, egyik hatással van a másikra. Tiszajenőn ezt a kölcsönösen jó hatást érezni, s a falu vonzó, hívogató arcát. Körmendi Lajos Túl a félidőn A hosszan tartó „láthatatlan" munkák után mind több létesítmény nö ki a földből, jelezve: épül a jászberényi lles számú vízmű. Részei: régi és új mélyfuratú kutak, mélytározók, szivattyúház tisztítótelep, trarlszformátorállomás és egy hatalmas víztorony. A vonat-ablakából 6 egymás mellett sorakozó óriás hordót számol meg az átutazó. Közelről aztán acéltornyokká válnak a hordók. A víz tisztítását szolgáló szűrötornyok ezek. A 850 köbméter űrtartalmú, 42 méter magasságba nyúló víztorony Három vasúti megálló között válogathattam, hol szállók le. Az elsőt, Tiszajenő—Vezsenyt választattam. Az állomás nevéről eszembe jut a bejegyzés a vezsenyi anyakönyvben: „Vezseny községhez tartozott Vezsenyszőlő területe, a Jász- karajenő községhez tartozott Pusztajenő területrésszel Tisza- jenő néven új község alakult. 1955. március 1. napjától ebből az anyakönyvi kerületből kivált”. Persze az új község valamivel hamarabb, 1954. szeptember 22-én megalakult. Kószálok a szellős utcákon, a szeszélyesen elhelyezett épületcsoportok között, tetszik a település, az érezhető dinamizmus, ahogyan a tanyavilágból apránként testet ölt a falu. A kíváncsiság egyre kijjebb visz, sűrűn lakott dűlőutak csalogatnak, egészen a Petőfi utcáiig. Külterületen Régi ház. Minden patyolattiszta, az udvar is. Kobela Kálmánné 70 félé jár, de fürgeségben megcsúfolna némely fiatalt. — Komfort? A kerékpár. Itt mindenkinek van. nagyok a távolságok. De könnyíti a mi életünket a tévé, a mosógép, gáztűzhely ... Idevettem egy állami gondozott kislányt, mert borzasztó volt egyedül. Főleg az esték. Persze, a gyerek sok bajjal jár, de szeretem nevelgetni. A jót is tanítani kell: ő már szépen összerakja a ruháját, nem beszél csúnyán ... A régi konyhában ott a kemenceajtó, de a szoba falán már csak vékonyka repedés jelzi a búbos egykori körvonalát. A hálószobában régebbi, a vendégszobában modem bútor. — Én nem tudom honnan vették a címemet, de valami kutatók éveken át küldtek Az alapító elnök — Talán az irod ámban, ott nyugodtan beszélgethetünk — és Lovas Ferenc, a kunmadaras! Ipari Szövetkezet elnöke végigkalauzolt a folyosón. — Elnézést kérek, egy kis dolgom van még, rögtön jövök, üljön csak le. Egyedül maradok az irodában. Linóleumpadló, egy íróasztal székkel, két fotel, egy szekrény, a falon körben, több sorban, oklevelek. Köztük három „Kiváló Szövetkezet” felírattál. — Tehát? — nyit be az elnök. Megszokott székére ül íróasztalhoz. — November 16-án Vesz huszonöt éve, hogy megalapították az első kunmadarasi kisiparos szövetkezetét. AZ alapító tagok közül ma már csak ön dolgozik itt. Hogyan kezdődött? — Egyszerűen. A nagyobb létbiztonság érdekében tizenöt iparosember szövetkezett. Engem hívtak tizenhatodiknak, pedig én nem voltam kisiparos. — Hanem? — Az adóhivatalban dolgoztam a községházán. Könyvelőnek hívtak az iparosok. Az adóhivatal előtt Pesten dolgoztam — fizikai munkát végeztem, korábban meg hat évig katona voltam. — A katonaság előtt? — A hat elemi után vas- kereskedő-segédnek mentem, onnan vonultam be. — Szavam ne felejtsem: a szövetkezet első évei... — Kemény idők voltak. Várjon csak, hogy egyszerűbb legyen... A szekrényből dossziét emel ki. a dossziéból egy lapot. — Tessék, ez az első állóeszköz-nyilvántartásunk. Gyalupad, üllő, satu, fúró — asztalosok, kerékgyártók, kovácsok voltak az alapító tagok. Másik lapot húz ki az irattartóból : — Ez pedig egy bérjegyzék: 350—450 forintos fizetések. Sokszor meg mosolyogtuk saját magunkat. Volt egy íróasztalunk, az egyik fiók volt az elnöké, a másik az enyém, a főkönyvelőé. Egy nagy kockás füzetben elfért az összes adminisztráció. — Ma a szövetkezetnek több mint kétszázharminc dolgozója van. Az általuk évente megtermelt érték megközelíti a 40 millió forintot. Jók a fizetések ... — Ilyen helyzetről bizony nem álmodtunk. Még azt se mondhatom, hogy valami biztosat tudtunk volna a jövőről. Inkább éreztük: majd könnyebb lesz, majd jobban megy. Néhány év után csakugyan jobban ment. — önt 1957-ben választották meg elnöknek. Ennek is már csaknem húsz éve. Vezetőként hogyan tudott alkalmazkodni a változásokhoz? — Igaz. hogy a legnagyobb tanítómester az élét, a gyakorlat — de a könyvekben is sok okos dolog van. A hat elemire „rátettem” a hiányzó osztályokat, azokra meg köz- gazdasági egyetem vezetőképzőjét és a marxista egyetemet. Ahol1, amit tudtam — tanultam. A legtöbbet persze az segített — ne hasson szálamnak — a vezető munkatársakkal, a tagokkal őszinte, bizalmas légkörben dolgoztunk mindig. Nem kaptunk volna háromszor „Kiváló” címet, ha nem így lett volna. Szavak keresgélése nélkül, folyamatosan fogalmaz. Beszélgetés közben ki tudja hányszor, nyílik az ajtó — aláírni-valóval, kérdéssel, kéréssel jönnek hozzá. — Szeretem az egész embert kívánó feladatokat. Lehetetlen nincs — csak tehetetlen ember — esetleg lusta. Azt hiszem egyik sem vagyok. Negyvenöt éve — tizenkét éves korom óta ■*- dolgozom megszakítás nélkül. Ebből huszonöt évet itt töltöttem. A hajdani gyalupados kisipari szövetkezetnek ma már önálló, külföldön is ismert. sőt elismert termékei vannak. Nekem ez a szövetkezeit valit. most is az — az éltetem. S amíg „megy’’ — lész is. A dossziét visszateszi a szeknénvbe Másik irattartót emel ki. Kinyitja, ráimnéz: — A terveink ... Néhápy nagyszabású beiruházá«; — mondja. Szabó János ilyen papírt, amit ki kellett tölteni. Hogy mire lenne szüksége a népnek? Visszaírtam. hagy jó lakásra, bútorra, autóra, gépekre.. Azóta ez igencsak teljesült is. Tekes Dezső tágas portája otthont ad négy tehénnek, sertésnek, egy lónak, aprójó- szágoknak, mégis olyan tiszta minden, akár a tükör. — Hogyan élnek? — Jól, csak lassan lejár, már 58 esztendős vagyok, állatgondozó a tiszajenői téeszben. Ha jószágom nem lehetne, én nem is élnék. Igaz, hajnali háromkor kelek, lenyomok egy műszakot, mire a téeszbe indulok. De idehaza például fejőgéppel rántom ki a tejet a tehenekből, a malacok előtt önetető van, villany dar áló zörög ... Szóval a vízen kívül itt minden megvan, de jövőre furatok egy kutat. — Sokat dolgozik. — Nagyon, de jól élek. Régen igen szűk életem volt, hát ezt nem akarom a családomnak. Egy lány, egy fiú, már önállóan élnek, mégpedig jól, egyiknek autója van, a másik most várja a kocsit. Ök Tiszajenő belsejében 1 altnak. Az egyik szobában élte- sebb, a másikban modem bútorok. tévé, villanyvarrógép... — Majd most jön a modem bútor! — mondja Tekes Dezső. — Tegnap vette a feleségem. Egyébként nekem is volt autóm, de nem tudtam kihasználni. Ugye. a sok dolog. De higgye el, eny- nyi munka hozzátartozik a mi kényelmünkhöz, nem tudnánk lemondani róla. így jó az életünk. Belterületen A csaknem 2 ezer lakosú Tiszajenő belterülete 300 ka- tasztrális holdon terül el, de a lakott külterület is csaknem ennyi. A 690 házból 240 található külterületen. Rengeteg az új lakás, évente körülbelül 30 ház épül, s ehhez hozzá kell számítani az átalakításokat. Az új házak két-három szobával, fürdőszobával épülnek: a tiszajénaiak korszerűen élnek. A 600 négyszögöles porták sok állatot, zöldséget, gyümölcsöt teremnek asztalunkra. A 690 házból 450-be a vizet is bekötötték, 420 tévé, 70 személygépkocsi ... Mindezt Eszes Lászlótól tudom meg, Oki maga is itt született, s 1965 óta tnácsel- nök. Elmondja, hogy Tiszajenőn a járda nem probléma, ímert homokos a talaj, a vízgondokat időben, 1964-ben megoldották, itt tulajdonképpen minden van, s nagyrészt a lakosság összefogásának is köszönhető ez, erre a legújabb példa az iskola tornaterme. Megkéri a hivatalsegédet, Molnár Ferencnét, hogy mutassa meg a falut; persze biciklivel megyünk a távolságok miatt. A kedves fiatalasszony magyaráz: ezt az emeletes házat egy vezse- nyd ember építette, amott a művelődési ház... Azután megmutatja csinos házukat is, amit vagy hat éve vettek, s kipofozgattak ideköltözvén Öcsödről. Az egyik portán . fóliasátrak. Bemegyünk. Csontos László a gazda, a helyi té- esz 63 esztendős nyugdíjasa, aki kertészeti brigádvezető volt. — Sok dologgal vagyok — mondja. — Nem bírom abbahagyni a kertészkedést, még növelgeteim is a fóliasátrakat. Ez az életem, kérem. Már bebiztosítottam a tavaszi primőrt, illik is ugye, mivel hogy én lennék a zöldségtermesztési szakcsoport elnöke. Gyakran fordul és önti ki rakományát a Zetor. Nem kell hát anyagra várni a KESSENER medencék építésénél szorgoskodó betonozóknak. Komfort születik
