Szolnok Megyei Néplap, 1976. november (27. évfolyam, 259-283. szám)
1976-11-07 / 264. szám
Mr SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1976. november 1. RAKODÓMUNKÁSOK ... hórukk... hórukk... Pattanásáig feszül az izom, görnyed a hát. Lendül a kar, a vállon, „utazik” a kitömött zsák. Hat ember szótlanul, gépiesen hajlong, emel, cipe- kedik. Rakodómunkások... A szolnoki állomáson 25 esztendővel ezelőtt szervezték meg a rakodási részleget. Eleinte 40 rakodómunkás dolgozott — most már csak 18-an vannak. Két műszakban, sok máasányi terhet emelnek meg. Szolnok — személypályaudvar. A délutáni napsugarak a sínek között bukdácsolnak, bekukucskálnák a nyitott vagonokba. A hat tagú Sipos brigád reggel fél hét óta talpon van. Csak az ebédidőben ültek le pihenni. — „Megszaladt” ma egy kicsit a dolog — mondja Sipos Józsa Gábor, a munkabiigád vezetője, miközben a helyére tesz egy lisztes zsákot. — Nem mindig egyforma a „forgalom”, van olyan nap, amikor 30 vagon érkezik, de előfordulj, hogy csak 10 áll a síneken. Deszkától kezdve a mosdókagylóig, az italtól a szójababig minden van ezekben a vagonokban. Általában egy egész napos műszakban 8—10 féle árut rakodunk. Ma hereliszttel kezdtük, azután szenet lapátoltunk, majd drótot, deszkát cipeltünk. A beszélgetésre lassan ö&z- szegyülnek a többiek is: Mar- kóth Pál, Angyal Sándor, Benke József, Földi János és Volf István. Leverik ruhájúkról a liszt finom, fehér porát és kezet nyújtanak. — Mióta dolgoznak együtt? — Két, három esztendeje, — szólal meg Angyal Sándor — mart csak hárman vagyunk, Benke, Sipos Józsa és én, akik régebben, még az ötvenes esztendőkben kerültünk ide. — Hány órás a napi műszak? — Minket olyan munkarendbe osztottak be. hogy egy végiében 13 órát dolgozunk és 35 órát pihenünk — felel az 59 éves Földi János, a munkabrigád legidősebb, nyugdíj előtt álló tagja. — a szót Volf István, a kis közösség szakszervezeti bizalmija — de mi ebben nőttünk fel. Világ életünkben nehéz, fizikai munkához szoktunk, már hozzáedződtünk. Szeretjük csinálni ... Habár sokszor estére az összeesés határán állunk. — Mennyi súlyt emelgetnek naponta? — Teljesítménybérben dolgozunk. Fejenként 160 mázsa árut kell ki és berakni naponta ahhoz, hogy meglegyen a pénzünk. Egy hónapban 2800—3000 mázsát is kitesz, amit felemelünk. De ez csak a „puszta” áru. Arról nem is beszélve, hogy egy szívlapát — ezzel dolgozunk amikor szenet, műtrágyát vagy gabonát rakodunk — 5 kilós és ha „megmentjük” nyom 20—25 kilót is. — Gépek nem segítik a munkát? — Ezt a munkát eddig is kézzel csinálták, nem hiszem, hogy ezután változna — legyint Markóth Pál, aki 46 éves és a csapat legfiatalabb- ja. — Itt van a két kezünk meg a vállunk — elboldogulunk ... — Ezek szerint a rakodók munkája nem változott semmit esztendők óta? — Nem mondjuk mi, hogy nem változott. Bevezették a 44 órás munkahetet. Korábban 240 órát dolgoztunk egy hónapban, most 191 órát. A pénz is több lett a borítékban. Átlagban 3300—3500 forintot viszünk haza a családnak. De továbbra is a kezünket használjuk gép helyett. Persze megbízható, nem romlik el benne semmiféle alkatrész... — Fiatal rakodómunkások vannak? — Nálunk... fiatal? — lepődik meg Sípos Józsa Gábor. — Még az is elmegy, aki egy, két napot tölt itt. A múltkor is egy húsz éves fiatalember jött közénk, de egy műszak után azt mondta, hogy „ha így kell megkeresni a kenyeret, egye meg más ..Manapság a fiata- ldk kényelmesebb munkahelyet választanak. Már mi sem Reggel fél hétre jövünk és este fél nyolcig szinte meg sem állunk. Nekünk nagyon jó így ez a beosztás, mert egyikünk se szolnoki. — Honnan járnak be? — Ki innen, ki onnan, Én például Üjszászról, Benke AbonybóL, Markóth Rákóczd- fal várói buszozik. Angyal Ceglédről, Volf Törökszent-' miklósrói Sipos Kunhegyesről jön. örül a család is, hogy egy teljes napot otthon vagyunk. Mindannyiunknak saját háza van, akad tennivaló a kertben, a ház körül... — Az otthoni dolog, a hajnali kelés, a kemény rakodói munka... Nem sok ez egyszerre? — Ha az első esztendőt taposnánk a vasútnál, lehet, hogy nehéz lenne, — veszi át vagyunk gyerekek, legtöbbünk közel a hatvanhoz. Nyugdíjba menünk, nem tudjuk kik jönnek utánunk ... — Sosem kívánkoztak gyárba, nyugalmasabb helyre? — Dolgoztam én gyárban is — veti közbe Benke József — de nem mennék visz- sza. A szolnoki járműjavítóban alvázmázoló voltam, azután betanított lakatos. Ezt négy esztendeig csináltam, aztán otthagytam. Előbb Pesten, majd 1958 óta Szolnokon rakom a vagonokat. Nem kívánkozunk mi innen el. — Mert mit is csinálhat az ember a mai világban 3—4 elemivel? — vág közbe Volf István. — Amikor mi kezdtük az életet, gyermekkorban dolgozni kellett. Egyikünk szülei sem tanítattak Egy kis pihenő a délutáni napfényben. Felülről lefelé: Markóth Pál, Angyal Sándor, Benke József, Földi János, Volf István és Sipos Józsa Gábor Fotó: N. Zs. bennünket. Azután amikor családunk lett, a gond még jobban szaporodott. A munka után elfáradtunk, nem fogadta be a fejünk a tudományt. Most 53—54 évesen már nem ülünk be az iskolapadba. A gyerekeinket persze másképpen neveltük. Szakma van a kezükben, főiskolára, egyetemre járnak ... — Elégedettek az életükkel? — Így sikerült... — szól Markóth Pál. — Hanem. — vált más témára — kértünk egy kis pihenőszobát a főnökségtől azért, ha fázunk vagy kezet akarunk mosni, esetleg vizes, sáros lesz a ruhánk. legyen hová beszaladni. Itt az irányító torony épületében látjuk, hogy vannak üres kuckók. Még eddig nem kaptuk meg. — Nincs öltözőjük? — De van. Még hideg, melegvizes mosdó, zuhanyozó is, csak az a baj, hogy a főépületben, két kilométerre a munkahelyünktől. Míg oda elérünk... inkább nem is megyünk. Pedig jön a tél, nagyon kellene itt az a kis szoba. Az ebédlőbe nem ülhetünk be piszkos ruhában — ott mások is vannak. — Hogyan látják a rakodómunka jövőjét? — Azt tudom milyen volt a múltja meg a jelene, de hogy a jövője milyen lesz. azt nem — csóválja a fejét Angyal Sándor. — Lehet, hogy valamivel könnyebb lesz, de ezt a munkát nem lehet teljesen gépesíteni tíz, húsz év múlva se. Sajnos mi már nem fogjuk érezni saját bőrünkön a változást. Addigra öreg emberek leszünk ... Nyugtalankodnak. topog- nak. — ideje újra munkához látni. Pattanásig feszül az izom, görnyed a hát. Lendül a kar. vállon „utazik” a kitömött zsák. . . . hórukk .. . hórukk . . . Szekeres Edit A NEHÉZSÉGEK ELLENÉRE Eredményes ével zár R Nagykunsági Állami Gazdaság és a fegyvernek! Vörös Csillag Tsz Erdőtelepítés Mindenki hasznára Magyarországon., az emberek többségének őszinte sajnálatára, nagyon kevés az erdő. Ez az elszomorító tény még akkor i,. igaz, ha tudjuk, hogy az elmúlt harminc év alatt mintegy 400 ezer hektárral nőtt a fáikkal beültetett terület. Az ezredfordulóié szintén jelentősen gyarapodik hazánk erdős területe de ennél bizonyára érdekesebb számunkra az, hogy az V. öltéves terviben 45 ezer hektár, eddig más célt szolgáló földön telepítenek fákat. A célkitűzés szerint ebből főképp a Duna—Ti szakoz i homokhátság részesedik, de kiemelkedő fontosságot tulajdonítanak a városszéli parkerdők létesítésének is. Az erdő azonban nemcsak kikapcsolódást, pihenésit hanem 40 ezer ember számára munkát is jelent. S mivel az itt dolgozókat többnyire a szabadban várják a teendők, érdemes bepillantani a fagazdaságok munkahelyi körülmények javítását célzó terveibe is. Ugyancsak az igények jobb kielégítése a célja a termelés fejlesztésének is. Az utóbbi évek fogyasztási szerkezetét szemlélve megállapítható. hogy a fa alapvetően ipari nyersanyaggá vált. és energiahordozó szerepe tovább csökken. Ez rné*; a korábbiaknál is erősebben ösztönözte a fagazdaságokat, hogy szervezetüket, munkájukat javítva csökkentsék az importot. Ennek ellenére behozatalra szorulunk. — főképp fenyőfélékből. Exportunkból továbbra is kiemelkedő jelentőségű a pa- pírfa melynek mennyiségét — a közelmúltban megkötött jugoszláv—magyar cellulózipari szerződésnek megfelelően — tovább kell növelni. S itt kapcsolódhatnak be a munkába, a mezőgazdasági üzeimek. (Hiszen azok. az összes területnek mintegy ?0 százalékát kitevő erdők, amelyek nem a fagazdaságok birtokában vannak náluk találhatók. Az egyenrangú kooperációra egyik fél sem fizethet rá. A tsz-ek. az állami gazdaságok olyan területről juthatnak nyereséghez, ahoi egyébként nem igen teremne meg semmi a fagazdaságok pedig — például a cellulózexport további növelésével — nemcsak önmaguk. hanem a népgazdaság számára is jelentős hasznot érhetnek el. A Nagykunsági Állami Gazdaság az előző évek sikeres eredményeire alapozva 1976-ra is feszített tervet készített. A kialakult vetés- szerkezet, a gyakorlat igazolta technológiák és a koncentrált állattenyésztési telepek is alátámasztották a döntés helyességét. Az elképzelések megvalósulásának viszont sokat ártott a kedvezőtlen időjárás. Mivel az üzem az úgynevezett rizses gazdaságok közé tartozik, az év végi eredmény alakulása erősen függ a több mint 800 hektáron vetett növény termésétől. A szakemberek számára is sokáig szinte egyedülálló eset maradhat, ami az idén a rizzsel történt. A legrosszabbkor jött hűvös idő hatására a későn érő növény mintegy 40 százalékkal ad kevesebbet, mint amire a tervezéskor számítottak. Amennyire kellemetlenül érinti ez most az üzemet, annyira jól jött nyáron a búza többlettermése. A kenyér- gabona hektáronként mintegy 3 mázsával fizetett többet, mint amennyi a célkitűzés volt. S ez a népgazdasági haszon mellett az üzem számára is fontos, hiszen a nagykunságiak tavaly 3100 hektáron, szántóterületük felén vetettek búzát. Az ugyancsak jelentős területen termelt lucerna szénahozamát 20—25 százalékkal csökkentette a szárazság, de az évek óta alkalmazott magtermesztési technológia jó bevételhez juttatta a gazdaságot. A tervezett 600 mázsával szemben 1 200 mázsát takaríthattak be, s ez meglehetősen jó, hektáronként 2,5 mázsás hozamot takar. Nemcsak az időjárás Az állattenyésztésben általában a tervnek megfelelően alakultak a mutatók. A tehénlétszám is az előre meghatározott ütemben, 200 darabbal emelkedett. A több mint 500 ezer értékesített pecsenyekacsa is hozzájárult ahhoz, hogy az ágazat és az ésszerű takarékossági intézkedések segítségével, a beruházások meggyorsításával, valamint természetesen a többletet hozó növényekkel eredményes évet zárjon a Nagykunsági Állami Gazdaság. Nincs megállás A fegyverneki Vörös Csillag Tsz még az előző üzemnél is nyugodtabban várhatja az év végét. A két évvel ezelőtti egyesülés óta, a vetésszerkezet némi módosítása árán, sikerült fejlett növény- termesztést kialakítani. Többek között ennek és az alkalmazott technológiának köszönhető, hogy a búza a tervezett hektáronkénti 36 mázsa helyett, 44 mázsát adott. Bár az időjárás hatásaként ebben a gazdaságban is erőteljesen nőttek a költségek, a hozamok javulása mégis a terv néhány százalékos túlteljesítését eredményezi. Ezt már most ki merték jelenteni a tsz vezetői, annak ellenére, hogy a cukorrépa, a kukorica és a rizs betakarítását még nem fejezték be. A cukorrépa hektáronkénti 300 mázsás hozama náluk jő, közepes termésnek mondható. A kukorica sem sokkal marad el a várakozástól, és a 160 hektáron vetett rizs is legfeljebb csak tíz százalékkal fizet kevesebbet a célkitűzésben szereplő 24 mázsánál. Az állattenyésztés várhatóan 5—6 százalékkal múlja felül a tervet. Ez főképp a baromfi ágazatnak köszönhető — félmillió húscsirkét és mintegy kétmillió tojást adtak el —, de része van benne a sertés- és a nagy jövő előtt álló juhtenyésztésnek is. A tavalyi (tejtermelés! átlagot az idén 800 literrel haladják túl, de még mindig elmaradnak az országos átlagtól. S ezt tulajdonképpen a legsürgetőbb tennivalókra is fényt derít. Rz egyszemélyes laboratórium M o már senki sem vonja kétségbe, hogy a tudománynak, a kutatásnak ott a helye a gyakorlatban, a termelésben. De bár egyszerű elfogadni és leírni ezt az igazságot, annál bonyolultabb a valóság. Melyik mezőgazdasági üzem vezetőségié mondaná azt nyíltam hogy a talaj táp- anyagmérlegénék vizsgálatára nincs szükség, trágyázzunk csak úgy, minit 20—30 évvel ezelőtt, terem a föld akkor is. A válasz nem kétséges: aligha találnánk ilyen gazdaságot. Fordítsuk ellenkezőjére a dolgot! Melyik mezőgazdasági üzem vezetősége mondaná azt nyíltan: a vizsgálatokra szükség van, tehát létesítsünk laboratóriumot. Felesleges statisztikai adatokat sorakoztatni ahhoz, hogy kiderüljön: Magyarországon alig van olyan állami gazdaság, termelőszövetkezet még ennél is kevesebb, ahol működik ilyen labor. Nem érné meg? A példa erre is fénvt deríthet. A jászfényszarui Béke Tsz- ben már a hatvanas évek végén megszületett a gondolat, hogy talajvizsgáló laboratórium kellene, de az első gyakorlati eredmény csak 1972- ben jelentkezett. Erire az időszakra így emlékezik Huru- bán Zoltán üzemgazdász, az akkori laborvezető: — Egy salétromos kis pin- oehelydségban dolgoztam. A faliakból 380 voQitos vezetékek lógtak ki, még jó, hogy agyon nem vágtak ... Búzán próbáltuk ki először a talajminta-elemzések megfelelő dózisokat, s ’72-ben ez a növény hektáronként 7 mázsával adott többéit, mint az előző élvben. Nem mondám, hogy az egész az új módszernek köszönhető, de biztos, hogy a ráeső résszel is jó tíz évre előre kigiazdálkodtuk a laboratórium költségeit. Ennek ellenére, főképp a kezdetleges állapot miatt, a vizsgálatok leállnak. Az elképzelést viszont nem vetik eH. mert amikor 1974 Ő6zén dr. Danis Györgyné vegyészmérnök megérkezik a gazdaságba, az új labor falai már állnak. — Keresni kezdtem, hagy mire lesz itt szükség... El- zairémdoköltam például Csongrádira, ahol a nekünk szükséges bútorokat gyártják. Szereztem egy prospektust, és a benne lévő fotók alapján az itteni műhelyben csinálták meg az asztalokat... Minimum egy félév eltelt, mire megkezdtem a rutin- vizsgálatoíkat, még több. mire sikerült beszerezni a félmilliót érő műszert és egyéb felszerelést. A ikilincselésről, a hivatalról, hivatalra, intézményről, intézményre jánás kálváriájáról Hurutján Zoltán csak ennyit mond: — Szédületes mennyi energia van Évikében. Ha én csinálom, ibiztos nem jutok el idáig! Meddig? A kérdésre isimét az üzemgazdász ad választ. — Az idei, 1700 hektár őszi búzát már a 230 talajminta megvizsgálása után vetettük el. Az elkészített tápanyag- mérleg egymillió forintos megtakarítást jelenített az üzemnek. S azt, hogy oda és annyi műtrágya került, ahová, és amennyi kellett. Azt gondolná az ember, hogy ezzel a laboratórium és a munkájáért napi 22 kilométert utazó vegyészmérnök- nő sorsa rendben van. Csak a vizsgálatokat kellene ki terjeszteni a tsz összes földjére... — Erre is szükség van, de nem ez a legfőbb gond — állapítja meg dr. Danis Györgyné. — Így, hogy egy- személyben én vagyok a vezető és laboráns, s huzamo- sabbban csak a takarító néni segítségére számíthatok — ennék a munkának nincs jövője ... Kisparcellás kísérleteket kellene beállítani, építhetnénk itt kutatási célra egy miná-hajtaitóházat, és természetesem kellene még négy-öt stabil ember, hogy komoly eredményeket érhessünk el. Akkor már nemcsak az itteni, hanem a környező mező- gazdasági üzemek hasznára is lennénk. — braun —
