Szolnok Megyei Néplap, 1976. november (27. évfolyam, 259-283. szám)
1976-11-18 / 273. szám
SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1976. november 18. „Ipari demokrácia” a kapitalizmusban tőkés országokban a politikai küzdelmeknek, a törvényhozás tevékenységének, a baloldal akcióinak, de a kormányok propagandájának is szinte állandó témája az „ipari demokrácia”. A fogalom alapvetően a munkavállalók helyzetének, jogainak valamiféle szabályozását, a tőkés vállalatok működésének reformját, az üzemeken belüli viszonyok — úgymond — „demokratizálását” jelentené. Az üzemi viszonyok demokratizálásának törekvéseit két tényező magyarázza. A munkások beleszólást követelnek a tőkés vállalatok irányításába, ellenőrizni, de legalább is ismerni akarják annak az üzemnek a tevékenységét, ahol dolgoznak, amelynek működésétől egzisztenciájuk függ. A baloldal követeléseinek is szerves részévé vált (a politikai demokrácia védelme és kiszélesítése mellett) az ipari demokrácia fejlesztése is. Ugyanakkor a tőkéseknek alapvető érdeke, hogy cégük dolgozóival valamiféle „együttműködést”, kényszerű együttélést alakítsanak ki. Hiszen a modern termelés a munkások aktív közreműködése nélkül elképzelhetetlen, s ma már a korszerű vezetésnek a kapitalista országokban is fontos eleme, hogy a dolgozókat is bevonják bizonyos vállalati problémák megoldásába, felhasználja kezdeményezéseiket, mozgósítja alkotó energiájukat. Csakhogy ez a két törekvés a kapitalizmusban szemben áll egymással. A vállalatok vezetése csupán és csakis olyan együttműködést akar a munkásokkal, amely a tulajdon jogait érintetlenül hagyja, ugyanakkor a vállalati hatékonyságot, a kizsákmányolás hatékonyságát viszont növeli. A munkások — elsősorban a kommunista pártok, és a harcos szakszervezetek hatására — a lényeges kérdésekben : gazdasági. gazdaságpolitikai döntésekben, a termelés céljai meghatározásaiban is részt kívánnak venni. A két szemben álló törekvés — ezideig — az egyes országok osztályerőviszonyai alakulásának megfelelően kompromisszumos megoldásokat eredményezett. Ezekben a burzsoázia biztosította tulajdonosi előjogait, de kénytelen volt engedményeket adni az „ipari demokrácia” kapitalista koncepciójának megfelelően. A meghatározó kérdésekben a dolgozók beleszólási, ellenőrzési igényét képzetlenségükre. hozzáértésük hiányára hivatkozva elutasították, ma is azt hirdetik, hogy a tulajdon-nélküliek felelőtlenül határoznak. Viszont az üzemi élet számos területén — a munkaszervezés ésszerűsítése, biztonsági, egészA fejlett ségügyi, szociális kérdések — a munkások beleszólási lehetőséget verekedtek ki. Az üzemen belüli „együttműködés” biztosítására hosszabb történeti fejlődés után kialakult egy intézményrendszer, amely a munkások részvételét, beleszólását hivatott biztosítani, és amelynek segítségével a tőkés üzem „demokráciáját” a tulajdonos képes ellenőrzése alatt tartani. A kialakult üzemi tanácsok üzemi bizottságok, vagy . munkás- tanácsok a vezetés és a munkások együttműködésének a szervezetei. Meg kell különböztetni ezeket a szak- szervezetektől, mert a szak- szervezetek alapvetően érdekvédelmi és követelő jellegű szervezetek. Ezekkel szemben alakultak ki az együttműködést és közvetítést elősegítő üzemen belüli intézmények, bár a szak- szervezeteknek általában jelentős befolyásuk van ezekre az intézményekre is. A tőkés országokban a munkavállalók szakszervezetei, a munkaadók tulajdonosi szervezetei valamint az üzemen belüli együttműködési intézmények alkotják az ún. „ipari kapcsolatok” rendszerét. Ennek a rendszernek a keretein belül, a burzsoá állam kezdeményezése és felügyelete alatt, próbálja ma a burzsoázia az ipari demokráciát céljai és lehetőségei szerint alakítani. n különböző reformista politikai törekvések ennek a szisztémának a segítségével is szeretnék levezetni a tőkések és a munkások közötti társadalmi, szociális, politikai feszültségeket, a hatékonyabb termelés — magasabb profit — érdekében szükséges együttműködést biztosítani. Az üzemen belüli szervezetek, amelyekben a munkások képviselői együtt tárgyaltak a tulajdonosokkal, széles körűen az I. világháború alatt és után terjedtek el, elsősorban a Nagy Októberi Szocialista Forradalom munkástanácsainak a hatására. A kezdetben jelentős jogokkal rendelkező üzemi tanácsokat fokozatosan szociális területre szorították vissza. A II. világháború után az általános baloldali előretörés idején majdnem minden tőkés országban létrejöttek az üzemen belüli „munkásképviseleti” szervek, többnyire állami —, vagyis a tőkések érdekeit szolgáló — szabályozással. A tőkés társadalom válságának az erősödő baloldali és demokratikus mozgalmak követeléseinek hatására (és egyben leszerelésére) az 1960-as évek végétől a legtöbb országban ismét újonnan szabályozták az „ipari demokrácia” formáit. Az így kialakult üzemi tanácsok jogkörét, feladatait az egyes országok sajátosságai színezik ugyan, de a lényeg mindenütt azonos. A burzsoázia alapvető célját jól példázza a svéd meghatározás : az üzemi bizottságok feladata, hogy „a munkaadó és a személyzet között állandó együttműködést építsen ki, hogy a lehető legjobb termelési eredményt érjék el”. A lényeges gazdasági kérdésekben mindenütt csupán információs és konzultatív testületek maradtak, és döntési joguk csupán az üzem szociális problémáinak területén, a kollektív szerződések és az állami rendelkezések betartásának ellenőrzésében, az „üzleti titkokat” nem tartalmazó vállalati ügyekbe történő beleszólásban van. Az üzemi tanácsok követelésekkel, különösen bérkövetelésekkel nem foglalkozhatnak. az a szakszervezetek hatásköre. Helyzetükre jellemző az NSZK törvényeinek megfogalmazása: „A munkaadó és az üzemi tanács tartózkodjon minden olyan természetű intézkedéstől, amely a vállalat tevékenységét vagy az üzemben kialakult rendet megzavarja”. Mivel a politikai pártok — elsősorban a kommunisták — üzemen belüli tevékenységét tiltják, a szakszervezetek is főleg az üzemeken kívül, iparági vagy országos szinten működnek. így az üzemen belül létrehozott, együttműködést elősegítő szervezetek lényegében a burzsoázia érdekeit szolgálják. Ezért érdektelenek és közömbösek működésük iránt a munkások, hiszen ez a működés formális. Csak konjunkturális időszakokban funkcionálnak valamelyest, válságok idején a burzsoázia önkényesen intézkedik. A nyilvánvalóan osztályegyüttműködési, osztálybéke megteremtési kísérlet mellett az erősödő munkás- és demokratikus mozgalmak azzal a lehetőséggel is számolnak hogy a burzsoáziának „ipari demokrácia” megteremtésére tett kísérletei, visszafelé is elsülhetnek. Létrehozott intézményei a dolgozók számára új pozíciót is jelenthetnek a demokrácia kiszélesítéséért vívott harcban. a kommunista pártok követeléseiben is helyet kapott a politikai demokrácia kiszélesítése mellett az a követelés is. hogy az üzemen belüli demokrácia valódi formáit is teremtsék meg. Vagyis a tőkés üzemen belüli lehetséges demokrácia kérdése az osztályharc részévé vált, összekapcsolódott a politikai és gazdasági demokráciáért, a szocializmusért vívott általános harccal. T Gy. Nymodon Vegyianyagszállitó hajó Lengyelországban korszerű vegyianyag-tar- tályhajó épül a bergeni norvég hajózási vállalat megrendelésére. Ezek a 28 000 tonna hordképes- ségü hajók az e típusú egységek között, a legnagyobbak és a legmodernebbek közé tartoznak az egész világon. A norvég megrendelő számára a szczecini Adolf Warski hajógyárban 12 ilyen tartályhajó épül. A népi iparművészet helyzete a Szovjetunióban „A Szovjetunióban még sohasem fordítottak a népi iparművészet fejlődésére olyan hatalmas anyagi eszközöket, mint napjainkban” — jelentette ki Konstantin Rozsgyesztvenszkij, a Szovjet Művészeti Szövetség főtitkára. Hangsúlyozta, hogy a továbbiakban is támogatják a népművészeket foglalkoztató üzemek építését és bővítését. A Szovjetunióban a népi iparművészet több mint 200 ágát űzik, és ma rendkívül kedveltek a népi használati és ajándéktárgyak. Napjainkban a tömegek kulturális színvonalának állandó emelkedésével, a népművészet esztétikus alkotásai iránti érdeklődés fokozódásával, az export növekedésével nő a népi iparművészet termékei iránt a kereslet. A Szovjetunióban és határain túl is ismertek a paleh lakk miniaturák, a vert csipkék, a kárpátaljai hímzések, a dagesztáni kerámia a litván és lett borostyán ékszerekés a türkmén szőnyegek. „A népművészet ápolása és fejlesztése — mondta Konstantin Rozsgyesztvenszkij, — fontos népgazdasági feladatunk és a nemzeti művészetek jövőbeli fejlődésének alapjai.” Egy időben úgy tűnt, hogy a népművészetnek nincsen gazdasági bázisa, a háziipari termelést kiszorítja a gépi nagyipar. Azonban a népművészeti termékekkel szemben megnyilvánuló kereslet megcáfolja ezt. „A népi iparművészet és az ipar fejlődésének párhuzamosnak kell lennie — mondta a művészeti szövetség főtitkára. Mindenekelőtt azonban tisztáiban kell lennünk ttzzal, hogy a népművészettel szemben nem léphetünk fel mennyiségi igényekkel, termékei egyedi darabok.” „Mindannyian kedveljük a fából, kézi munkával készült feliratos kanalakat. A mesterek kezéből sohasem került ki két egyforma kanál. Amikor azonban áttértek a sorozatgyártásra, ezt már nem nevezhettük művészetnek.” Néhány területen azonban a gépesítés elkerülhetetlen'. ffaskentben és Szamarkand- ban a kerámia üzemekben dolgozó üzbég fazekasok munkáját könnyítették meg az agyagkészítés és formázás gépesítésével. A csukcs csontfaragók munkáját is gépesítették. A háziipar fejlesztésének tervezésében történtek hibák, egy időben a népi iparművészet üzemeinek tervét évi 10 százalékkal emelték, a mesterek számának emelése nélkül. Ezen intézkedések következtében a népi iparművészet termékei veszítettek művészi jellegükből, eltűnt az alkotó munka öröme. Az SZKP KB másfél évvel ezelőtt közzétett határozata „A népi iparművészetről" előírja, hogy az országos szervek fordítsanak nagyobb figyelmet a tervezési rendszer korszerűsítésének, a termelés mennyiségének emelkedése nem mehet végbe a minőségi és a művészeti színvonal rovására. A népművészeti ipari termelés modem szervezésének jellemzője az üzemek speci- alizációja. Több helyen, például a vologodi területen létrehozták a termelési egyesüléseket. A vologodi „Sznye- zsinka” egyesülésben 200 csipkeverőnő dolgozik, korszerű technikai színvonal és munkaszervezés mellett. Litvániában is létrehozták a népművészek egyesülését. Az egyesülés a köztársaság művészeti szövetségének felügyelete alá tartozik és a Képzőművészeti Alap kiállítótermen keresztül realizálja a népművészek alkotásait. A tapasztalt szakemberekből álló zsűri határozza meg az alkotások árát. A Szovjetunió Művészeti Szövetsége nagy figyelmet fordít a népművészet fejlődésére. „A népi iparművészet — mondta Konstantin Rozsgyesztvenszkij, — a modern díszítő és iparművészet égy megnyilvánulási formája. A Művészeti Szövetség a Képzőművészeti Alap helyi szervezeteinek keretei között á saját műhelyükben dolgozó iparművészekkel szerződést kötött az anyagellátásra és a termékfelvásárlásra. A Művészeti Szövetség nem állít mennyiségi követelményeket a mestereknek, a termékek árát egyedileg állapítják meg.” Ha a Szovjetunió egész területét, de különösen az északi vidéket tekintjük, megállapíthatjuk, hogy még ma is dolgoznak a távoli kis falvakban népi iparművészek, akiknek alkotásai évszázados művészi hagyományokat őriznek. Az orosz földön sok kivételes tehetségű ember el, s a paraszt művészek kezei között csodálatos népművészeti alkotások születnek. Vladim Szmirjagin APN Prága fejlődésének évei Prága — az ezeréves város életében csupán parányi időszak az 1945 óta éltéit idő. De ezalatt alapvető változásokra került sor az életmód, a lakásépítés, a termelés, az egészségügy, a kultúra és a szociális politika terén. Csehszlovákia fővárosának kiépítését az utóbbi évtizedekben olyan ötéves tervek alapján hajtották végre, amelyek egybeestek Prága Nemzeti Bizottsága képviselőinek és a tíz prágai kerület nemzeti bizottságai népképviselőinek újraválasztási időszakával. Prágához 1974-ben 30 községet csatoltak. így ma területe 500 négyzetkilométer, s ez elegendő az 1 200 000 lakosú város fejlesztéséhez. Kidolgozták a város fejlesztésének 2000-ig megvalósítandó általános tervét is. ft közlekedés Prága büszke történelmi városmagjára. De a régi középkori városrészekkel szüntelen viaskodik a mai közlekedési. A város történelmi „magvában” csak azok parkolhatnák, akik ott laknak. Ennek a területnek 39 utcáján kizárólag gyalogosok közlekedhetnek. A peremkerületekben viszont egyre újabb és újabb parkolóhelyek épülnek. A prágai metró első szakaszát 1974. május 9-én adták át a forgalomnak. Ez a város központját kapcsolja össze a délkeleti lakóteleppel. 1975 végéig már 103 millió utast szállított a metró. s így a város tömegközlekedéséből kilenc százalékkal veszi ki részét. Ezen a vonalon épült a Nusle-i völgyet áthidaló, 485 méter hosszú, új viadukt. Az 5 kilométer hosszú nyugat-kele- ti-irányú A metróvonalat 1978-ban adják át a forgalomnak. Gyors lakásépítés Az elmúlt öt év alatt Prágában új városrész nőtt ki a földből, százezer lakos számára 42 726 lakás épült. Ehhez új iskolák, üzletek, egészségügyi központok könyvtárak, kultúrházak épültek. A vízellátást egy új vízvezeték biztosítja: a Zelivka folyó víztárolója másodpercenként 5100 liter vizet ad a városnak. A szennyvizet az a hatalmas csatorna vezeti majd le, amit az 1976—1980-as ötéves terv időszakában fejeznek be. Gondoskodás az Öregekről Prágába 280 000 nyugdíjas él, akiknek járandóságát ez év elején emelték ismételten fel. Azokkal az idős emberekkel, akik saját otthonukban élnek, s nincsenek hozzátartozóik, a gondozó- szolgálat törődik. A most kezdődött V. ötéves terv időszakában ez a gondoskodás további 3000 személyre terjed ki. A szakszervezetek 1975-ben 6000 prágai nyugdíjast üdültettek az ország legszebb részein. Mindezt figyelembe véve érthető, hogy a város közélete iránti érdeklődés egyre növekszik, s igen szoros a kapcsolat a választók és képviselők között. Kuba növeli külkereskedelmét Kuba az egykori momo- kulltiumáláis ország, amely nyersanyagokban szegény, ezért az ipari fejlődésre kevés volt az adottsága, ma azzal büszkélkedhet, hogy a szocialista országokkal erősödő kapcsolatai névén, 15 év alatt megháromszorozta külkereskedelmi forgalmát. Amiig 1958-ban csupán 1510 millió peso volt a külkereskedelmi forgalom értéke, 1974-ben mér 4448 millió pesot tett ki. A láitim-amenikai országokkal folytatott kuibad kiülfce- íreskiededm a hatvanas években — amerikai nyomósra — erősen visszaesett. Ezért 1964-ben mindössze 3 millió peso értékű árut exportált Kuba ezekbe az országokba és 23,3 millió értékű árut vásárolt tőlük. A SELA, a Latin-Amerikai Gazdasági Rendszer megalapítása azonban kedvező változást hozott a földrész országainak árucseréjében. 1974-ben már 21,4 millió peso volt a La- tin-Amérikába irányuló export és 77,5 millió peso az onnan származó import értéke. A szocialista országokkal folytatott kereskededém a jövőre nézve is igen biztató. A szocialista integrációba való bekapcsolódás révén az 1974-ben élért 4500 millió pesót kitevő külkereskedelmi volumen 1975-ben 6000 millió pesora emelkedett. A Szovjetunióval!, az NDK-val;, Magyarországgal Bulgáriával, Csehszlovákiával 1976— 80-ra megkötött szerződések további távlatokat nyitnak a szigetország előtt.
