Szolnok Megyei Néplap, 1976. október (27. évfolyam, 232-258. szám)

1976-10-10 / 240. szám

1976. október 10. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 A helyszín: Szászberek, akkumulátor gyár. Szerep­lők: Vígh Károly gyáregy­ségvezető, Juhász László technikus. A krónikás azt a furcsa helyzetet szeretné rögzíteni, amikor egy har­monikus munkakapcsolat­ban apró nézteltérés támad. Ezt a kis perpatvart Juhász Lászlónak a fésűzö körasz­talról, az alkotó ifjúság pá­lyázaton első díjat nyert újításokról elejtett szavai idézték fel. A fiatalember sorolja a körasztal érdemeit; közben főnökének „felmegy a pumpa”, szív egyet a ci­garettájából, leteszi, másik­ra gyújt, kirobban, való- színűtlenül nagy tenyereivel gesztikulál. — Ugyan Lacikám, mi­nek bűvészkedni a számok­kal? Most mondjuk el, hogy a tanulmánytervben milyen termelékenységi mutatók jöttek ki, a valóságban pe­dig sehogy sem állunk ezek­kel? önmagában is elég je­lentős dolog ez ahhoz, hogy semmit se kelljen hozzátó- dítani! Mert mi a valóság? Mivel gyártanak többet a körasztalon, mint előtte, hány akkumulátorral? Sem­mivel. igaz? — Igaz. — Megtakarítás? Egy he­gesztőpisztoly ég. nem ket­tő. De a lemezek hegeszté­sének jobb a minősége. — Igen. — Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy maguk tavaly tavasszal felmentek Pestre, megnézték ezt a gé­pet, lekoppintották, vala­mit módosítottak rajta. A vállalat értékelte is munká­jukat. első díjat nyertek az alkotó ifjúság pályázaton. És joggal, mert maguk na­gyot alkottak Polónyi Já­nossal: megoldották, hogy az ólomport és a savgőzt az embereknek ne kelljen be­szívnia. Az előző technoló­giánál óriási volt a zajárta­lom: most nincs ebben az üzemrészben. Miért nem er­ről beszél. Lacikám? Adatokat jegyzek. A Szol­nok megyei Tanács Vasipari Vállalatának szászberki akkumulátor gyárában kez­detben (1966-ban létesült) még 240 dolgozó volt. 1971 óta csak 110 munkás dolgo­zik itt. Kezdetben a terv 32 millió forint volt, ma 72 millió, s mindezt különö­sebb beruházás nélkül, üzem- és munkszervezéssel érték el. Az V. ötéves terv végére 120 millióig rugasz­kodnak, S mindez hogyan passzol az egészségvédelem­hez? Gondoljuk végig: 1969- ben évente még 150 dolgozó szorult orvosi kezelésre, de a közelmúltban is, a fésűzö körasztaltól negyedéven­ként 2—3 ember orvoshoz került. Mindez Polónyi Já­A fésűzö körasztal, amelyért Polónyi János és Juhász László első díjat kapott az alkotó ifjúság pályázaton nos mérnök és Juhász László technikus munkája nyomán megszűnt. — Az ártalmak miatt nagy volt a kiesésünk. Most meg­szűnt az ártalom, tehát gaz­daságos lett a fiatalok mun­kája. És ha nem? Akkor is többre becsülöm, mintha 30 százalékkal nőtt volna a ter­melékenység, de az embe­rek egészsége továbbra is veszélyeztetve lenne. Egyéb­ként a körasztalt tovább le- hely fejleszteni, úgyhogy nö­velhető a teljesítménye is — folytatja a főnök. Vígh Károly közben meg­nyugodott, ismét rágyújt, Juhász László újításuk to­vábbfejlesztéséről beszél, hi­szen ők ketten ebben is benne vannak, éőt, az ezutá- ni alkotó ifjúság pályáza­tokra is beneveznek. az üzemben éppen elég meg­oldandó probléma akad még. Majd Vígh Károly veszi át a szót! — Lacikám, miért nem beszél a vízproblémáról, az anyagtakarékosságról, a hul­ladékanyag visszanyeréséről, a tömbösítésről? — Karcsi bácsi, ezekkel nem szerepelhetünk az al­kotó ifjúság pályázaton ... A főnök indulatai ismét felkorbácsolódnak, hevesen magyaráz. — De az alkotó hétköz­napokban szerepeltek! Háta papír számít? Az élet szá­mít! Megoldottak egy rakás gondunkat. Mennyi hasznot hozott az nekünk? — Ki sem merem mon­dani. Egy millió fölött van. az biztos. Ez tiszta pénz. Tényeket írok fel. 1975- ben vízhiány volt, 24 órából csak 6—7 órán át volt víz az akkumulátor gyárban. Fölhasznált az üzem na­ponta 30 köbméter vizet, s ez el is folyt haszontdlanul. Polónyi János, főtechnoló­gus megtervezett egy víz visszanyerő rendszert, - s ez­zel naponta 18 köbméter vizet takarítottunk meg. Az idén is súlyos vízhiány je­lentkezett, gondot jelentett a munkások tisztálkodása, ami nagyon fontos, mert egészségre ártalmas munkát végeznek. A fiatal főtechno­lógus erre is talált megol­dást. — Szerények maguk, La­cikám. Beadhatták volna újí­tásnak, fölmarkolhattak vol­na pénzt is érte; de nem. Ak­kor legalább mondják el! Vagy mennyit dolgozott Po­lónyi azon, hogy a dán gé­pet két műszakban használ­hassuk! Ezt mind maguk csinálták, pedig még utasí­tást sem kaptak rá! Vagy az ólom visszanyerése... Az alapanyag hulladékot 1974-ig Nagytéténybe szállí­tották Szászberekről, kohó- sítani. Ma már a szín ól­mot házilag beolvasztják, tömbösítik, teljes értékű anyagot nyernek vissza. Szászberekén évente 20 ezer akkumulátort gyártanak, a külföldi áru árrának csak a feléért adják, egyéves ga­ranciával. S a 20 ezerből csak 2—3 kerül vissza ga­ranciális javításra. Szinte semmi. Körmendi Lajos A több mint 60 éves fővárosi Kvassay hajózsilipet két évenként átvizsgálják és szükség sze­rint kijavítják. Idén augusztusban zárták le a forgalom elől és a Közép Dunavölgyi Vízügyi Igazgatóság szakemberei hozzáláttak a javításhoz. Jelenleg a VITUKI szakemberei a zsi­lipkamra betonjának szilárdságát mérik ultrahangos vizsgálattal Alkotó fiatalok a főnök szemével Számolni az emberrel mélyen be­ássa magát a tervek pa- pírhalmazába, szavaimra megretten. Az egyik vállalat­nál például kiszámították, hogy egyetlen termék ön­költségi árának megállapítá­sához körülbelül kétszáz szá­mításon át vezet az út. A vál­lalatnál egyébként félezer árut gyártanák. A fogyasztói ár kiszámolása a bankköl­csön, a törlesztés, a részese­dés, újabb számhalmazok- ka'l gyarapítja a munkát. Érthető tehát, hogy tervké­szítések idején az irodákban éjszaka is zümmögnek a szá­mológépek és senki sem fi­gyeli az óráját. Mégis azt mondják, hogy a számítások jelentik a dolog könnyebbik végét, hiszen ha kevesebb adattal is, a vállal­kozók, a szakemberek évszá­zadok óta osztanak, szoroz­nak. Akárcsak évtizeddel ez­előtt a sötét keskeny mel­lékutcában az azóta megbol­dogult Sándor úr. Tompa vé_ gű ceruzájával ő is fel-fel- szántotta a kockás irkala­pot úgy november tájt. A kellékkereskedő ugyanis év végén adta meg, hogy meny­nyit kóstál majd a sarokvas, a gumisarok, a bőrtalp és a foltnak való. Sándor úr aztán tuskóujjaival a nyersanyag árához hozzávéste a mind­össze néhány lépésnyi üzlet bérét, a vaskályhát tápláló hulladékanyag árát, a saját szerény jövedelmét, meg ta­lán az egereket és a patká­nyokat távol tartó macska tartási költségeit is. Summa- sumimárum, így jött ki, hogy annak idején egyik évről a másikra öt fillérrel drágult a foltozás, persze a szűkölkö- dők közül a legszűkölködőb- bek még az új árból is en­gedményt kaptak. Igaz, a cipészmesternek könnyű dolga volt. Segédek tartásáig az isten soha sem vitte fel a dolgát, csak ma­gára tervezett. A martfűi Ti­sza Cipőgyárnak, a Szolno­ki Járműjavítónak viszont több ezen dolgozóval kell szá_ molinia. Ráadásul a szabály­zók, az ösztönzők is gyakran váltanak új útra. A műsza­kiak és a közgazdászok oly­kor kifutnak az időből. Többek között talán ép­pen az említett szám- tenger mossa el a lehe­tőséget, hogy — nem szeren­csés a szóhasználat, de jobb híján maradjon — az emberi oldalt is tervezzék. A kife­jezés gyakran elhangzik, de sokan nem tudják miről van szó. Olyan igazgatóval is be­széltem, aki hangsúlyozta, hogy az emberi oldal mind­össze a munkaerő tervezését jelenti. Csak annyit, hogy a következő években mennyi­en dolgoznak majd az‘üze­mekben ... Szőrmeki­fl Pannónia készítő és Feldolgozó Vállalat kunszentmártoni gyárának példája a legjobb magyarázat. Az év végén hatalmas fejlesztés végére ér­nek, részint már most is dol­goznak az üzemcsarnokban. Az új gépeknek köszönhetően 1978-ban megsokszorozhat­nák az irhabundák tőkés ex­portját. Nagy a piaci éhség, tehát az eladással nem lenne gondjuk. Éppen ezért megle­pett, amikor a főkönyvelő a gyár ötéves tervét lapozva magyarázta, hogy csak 1980 ra futnak föl a termeléssel. Első pillantásra bosszantó pazarlásnak tűnt ez. Hiszen ha valaki tehetné, miért ha­logatja az exportot? A vá­lasz nem egyszerű, de érthe­tő és elfogadható. Sőt némi gondolkodás után még ro­konszenves is. Arról van szó, hogy a fiatal gyár szak­embergárdája jónéhány évig csak legfeljebb nagy selejt­százalékkal készíthetné az exportbundákat. Sok hibával, tehát nyugodtan mondhat­juk, ráfizetéssel. A kunszentmártoni üzem dolgozói közül sokan csak néhány évvel, hónappal ezelőtt váltottak át a mező- gazdaságról az iparra. Moz­dulataik a földhöz, az álla­tokhoz csiszolódtak, és idő kell, amíg megismerik a gé­pek szokásait. A témába vág és szemléletes a martfűi Ci­pőgyár egyik üzemvezetőjé­nek esete is. Az idős szak­ember Csehszlovákiában jár­va részt vett egy gyárlátoga­táson. Hazajövet mindunta­lan azt hajtogatta, hogy ott a munkások ugyanazokkal a gépekkel, ugyanazokat a termékeket fele annyi erő­vel készítik mint a martfűi­ek. Igen, mert az ottani gyár munkásai több száz éven át apáról fiúra örökölték a szakmát. Visszatérve a kunszentmár­toniakhoz, a vezetők négy évet szántak a fejlődésre, a tanulásra. Terveket készí­tettek a szakmunkásképzés­re, a hosszabb, rövidebb to­vábbképző tanfolyamokra, és számítanak a szocialista bri­gádok segítő erejére. A régi munkásokra, akik tapaszta­latukat lelkesedésüket át­plántálva, magukkal húzzák az újakat. A termelési ter­vekben pedig lassan, fokoza­tosan, — alapvetően figye­lembe véve az emberi oldalt — növelik a szaktudást és gyakorlatot igénylő irhabun­dák gyártását. i szőrme­Nem irigylem gy*« ,ve zetoket. Az írás elején a számokkal kezdtük, s legyen bármily nagy az aktáhalom, az osz­tásnak a szorzásnak a végére lehet jutni. Mennyivel nehe­zebb a tudás gyarapodásával számolni, vagy éppen a munkássá válás lépcsőit fel­fedezni. Az emberi fejlődést az emberi oldalt tehát a ter­vekbe ültetni roppant nehéz. Nehéz, de elkerülhetetlen! Mélykúti Attila Ha az ember a háromszáz éves falak között Kétnapos, jubileumi ünnepség Karcagon Nemzedékek gyűltek egybe az öreg iskolában, hogy 300. születésnapján köszöntsék az „alma matert”. Somogyi Ár­pád szobrászművész, az isko­la egykori diákja készített emléktáblát az ünnepi alka­lomra, — tisztelgésül — amelynek felavatásával a kétnapos rendezvénysorozat elkezdődött a hét végén a karcagi Gábor Áron gimná­zium és Egészségügyi Szak- középiskolában. A pénteken megtartott ünnepségen az ország minden tájáról idelá­togató öregdiákokat, az isko­la jelenlegi tanulóit, és a megjelent karcagiakat Ku- rucz János, a gimnázium igazgatója üdvözölte. Meg­emlékezett az iskola hajdani tanárairól, diákjairól és bi­zakodóan beszélt a nagymúl­tú gimnázium jövőjéről. Ez­után dr. Komoróczky Sán- dorné, az Oktatási Miniszté­rium főosztályvezetője a fia­talokhoz, a ma diákjaihoz szólt. A karcagi városi ta­nács, a „születésnapra” egy modem egészségügyi tante­remmel ajándékozta meg az iskolát. A jubileumi ünnepségen a gimnázium kiemelkedő mun­kát végzett pedagógusait ki­tüntették. „Az oktatásügy ki­váló dolgozója” kitüntetést Katona Mihály igazgatóhe­lyettes, Baráth Mihályné és B. Major László, a gimnázi­um tanárai kapták. A „Szo­cialista kultúráért” kitünte­tésben Szálai Istvánná igaz: gatóhelyettes részesült. Az Oktatási Minisztérium dicsé­rő oklevelét Banka Pálné, Danka Pál és Rideg István, az intézet tanárai vehették át. Az Egészségügyi Minisz­térium dicséretét Egyed Ven­délné és F órizs Lászlóné szakoktatók kapták. A me­gyei tanács képviseletében Tari Kálmán művelődésügyi osztályvezető, munkájuk el­ismeréseképpen a megyei ta­nács elnökének dicséretét ad­ta át Bácsi Gizella és Kádár Pál tanároknak. A rendezvénysorozat másik figyelemre méltó eseménye: az alkotó öregdiákok képző- művészeti kiállítása nyílott meg pénteken délután. A karcagi gimnázium falai kö­zül indult útnak Bőd László festőművész, Somogyi Árpád és Kovács Imre szobrászmű­vész. Nagy Bálint belsőépí­tész, Végvátri Gyula kerami­kus, ők mutatják be alkotá­saikat régi iskolájukban. Megható találkozásokra ke­rült sor. A megsárgult tab­lók előtt álldogáló öregdiá­kok egykori önmagukat, osz­tálytársaikat, tanáraikat ke­resték, és emlékeztek közö­sen a régi időkre. Este a Dé­ryné művelődési központ adott otthont annak a zenés irodalmi műsornak, amelyen az öregdiákok és a gimnázi­um tanulói együtt szerepel­tek. A jubileumi ünnepségsoro­zat tegnap folytatódott. Is­mét benépesült a gimnázium sportudvara, ahol két tábor­ban biztatták a szurkolók a kispályás focimeccseken, a kosárlabda-mérkőzéseken a hajdani diákokat és a ma ta­nuló fiatalokat. Tegnap este befejezésképpen Karcag ut­cáit többszáz fáklya fénye világította meg, ugyanis fáklyás ballagással búcsúztak idősek és fiatalok, felnőttek és gyerekek a két kellemesen eltöltött naptól és egymástól. T. E.

Next

/
Thumbnails
Contents