Szolnok Megyei Néplap, 1976. október (27. évfolyam, 232-258. szám)

1976-10-29 / 256. szám

2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1976. október 29. Lázár György Belgrádban Lázár György kormányfő csütörtökön Belgrádban megkoszo­rúzta az ismeretlen katona sírját (MTI - Külföldi Képszolgálat) (Folytatás az 1. oldalról) egyenrangúságon alapuló kölcsönös tiszteletben tartá­sa képezi. A jugoszláv kor­mány — hangoztatta Bije- dics — nagyra értékeli a két ország viszonyát és úgy véli. hogy e kapcsolatok fejleszté­sében igen jók az eredmé­nyek, de a jövőben kölcsö- hösen még több kezdeménye­zésre van szükség. A Szövet­ségi Végrehajtó Tanács elnö­ke részletesen szólt a gazda­sági együttműködésben elért eredményekről, a közös erő­feszítéssel megvalósuló léte­sítményekről, méltatta to­vábbá a két országnak más területeken kialakult kapcso­latait és bővülő együttmű­ködését. A Minisztertanács elnöke válaszában köszönetét mon­dott a szívélyes fogadtatá­sért, majd elismeréssel szó­lott a jól fejlődő kapcsola­tokról, amelyekben — mint mondotta — kiemelkedő és meghatározó jelentőségűek Kádár János és Joszip Broz Tito találkozói és baráti esz­mecseréi. Kapcsolatainkban — fűzte hozzá Lázár György — mindig nagy szerepe van a kölcsönös megbecsülésnek és tiszteletnek, amelyet né­peink, pártjaink és kormá­nyaink éreznek egymás iránt. A kapcsolatok és együtt­működés fejlesztésében elért eredmények ismertetése után Lázár György méltatta a két ország nemzetiségi politká- ját. „Jó dolog, hogy a nem­zetiségek léte nem vita for­rása közöttünk, hanem a köl­csönös bizalom alapján a ba­rátság és az együttműködés tényezője. Természetesen tudjuk azt, hogy államaink felelőssége és feladata, tehát belső ügye a nemzetiségi ál­lampolgárok egyenjogúságá­nak biztosítása, hagyomá­nyaik, nyelvük, kultúrájuk ápolása. Tudjuk azonban azt is. hogy a nemzetiségi poli­tika megvalósításában köl­csönös segítséget nyújtunk és nyújthatunk egymásnak az államközi kulturális munka­terv és más megoldások ke­retében” — mondotta egye­bek között pohárköszöntőjé­ben a kormány elnöke, majd röviden vázolta külpolitikánk fő célkitűzéseit. BELGRAD A jugoszláv saijtó jelentése szerint Giscard D’Estaing framfcia államfő üzenetváltás keretéiben megállapodott Joszip Broz Tito jugoszláv elnökkel, hogy a francia köztársasági elnök december első felében hivatalos láto­gatást tesz Jugoszláviába. HAVANNA 'Havannában végétért a Kubái Kommunista Párt és a Béke és Szocializmus cí­mű nemzetközi folyóirat szerkesztőségének védnöksé­ge alatt megtartott latin- ámíehikali konferencia, ame­lyen a kontinens 15 országá­nak képviselői a természeti kincsek védelmének és hasz­nosításának, valamint a gazdasági függetlenségért fo­lyó harcának a kérdéseit vi­tatták meg. NAIROBI Az UNESCO ENSZ neve­lési tudományos és kulturá­lis szérvezete 19. általános értekezlete tegnap plenáris ülést tartott. PÁRIZS János Károly spanyol ki­rály 'hivatalos franciaországi látogatásának második nap­ján, tegnap üzemlátogatáson vett részt, majd a párizsi városházáin rendezett nagy­szabású fogadás vendége volt. KAIRO Tegnap reggel közép- európai idő szerint 7 órakor Egyiptomban megkezdődtek a nemzetgyűlési választások. Az egykamarás parlament, a népi gyűlé, 350 képviselői mandátumáért több mint 1600 jelölt küzd. GENF Tegnap találkozóit tartatta a genfi SALT-tángyaláso(kon résztvevő amerikai és a szovjet küfdötteég vezeitője. DJAKARTA A djáikartai katonai bíró­ság életfogytiglani börtön­büntetésre ítélte Burhana Kumala Saktit, az Indonéz KP Központi Bizottsága nemzetközi osztályának munkatársát azzal a váddal, hogy az 1976. szeptember 30-i események idején kor­mányellenes felforgató te­vékenységben vett részt. LIBANON Javul a helyzet a libanoni fővárosiban. Megélénkült a közúti forgalom és az üzleti élet. A légiközlekedési tár- saíság szóvivője bejelentette, hogy a legközelebbi betek­ben isimét megnyitják a bej­rúti nemzetközi repülőteret. TRIPOLI Tripoliban tegnap közös közleményt adtak ki Henryk Jablonskinak, a Lengyel Ál­lamtanács elnökének októ­ber 24—27-ii hivatalos líbiai lláltogaitásóról. Jablonski Moaimer El-Kadhaffimiák, a Líbiai Arab Köztársaság For­radalmi Parancsinolkség Ta­nácsa elnökének a vendége volt. Megtiltott szerelem n ndré Brink, fiatal dél- afrikai regényíró nem­rég néhány napot Párizsban töltött. A nyár elején, köny­ve jelent meg A legsötétebb éjszaka címmel, amelyet ha­zájában betiltattak. Benne egy reménytelen szerelem történetét írja meg, egy Fe­hér és egy Fekete szerelmét, akik, mert az apartheid or­szágában a különböző szí­nű emberek között tilos a szerelem, törvépy bünteti az ilyen kapcsolatot, megoldá­sul csak a halált választhat­ják. A könyv megjelenése óta az emberi jogaikat követelő feketék közül a fajüldöző re­zsim több mint négyszázát gyilkolt meg André Brink hazájában. Ö fehér ember létére vádoló könyvet írt a rendszer kegyetlenségéről és ostobaságáról. A valóság is­merete állította az igazság .pántjára, a kor követelmé­nyeinek felismferése vitte el a jogaiktól megfosztott feke­tékhez, hogy lelkiismerete szavára hallgatva szóljon mellettük. Párizsi tartózkodása so­rán a L’Humamité Dimanche munkatársa — tekintettel az utóbbi idők dél-afrikai fej­leményeire — több kérdést intézett hozzá. Az alapjában polgári liberális beállítottsá­gú, humanista André Brink arra a kérdésre, hogy a föld­résznek ezen a sötét darab­ján, merre tart a fejlődés, kifejtette, hogy az egyre erősödő tiltakozási és köve­telési 'hullámok, amelyek oly­kor csak egy-egy megoldan­dó részkérdést vetnek fel, például a pass eltörlését — ugyanis a feketéknek, bárho­vá menjenek, akár dolgozni is, minden pillanatban iga­zolniuk kell ott-tartózkodá- suk okát, (külön is— az ural­kodó fehérek is érzik, hogy többről van szó: a helyzet általános politizálódásáról. Arról, hogy egyre többen is­merik fel és válik meggyő­ződésükké, hogy a jelenlegi körülmények között számuk­ra nem élet az élet, és ha el kellene veszíteniük életüket, vele semmit sem veszítenek: készek tehát életük feláldo­zására is. A regényíró sze­rint, ha a fehérek minderről nem vesznek tudomást, nem kellenek évek, de még hóna­pok sem, s el vannak veszve, Dél-Afrika nem kerülheti el egy hevés forradalom viha­rát. Mert az itt élő emberek nagy része sokáig ugyan azt sem tudta, 'hogy mi történik másutt, rajtuk kívül a nagy­világban. A feketék közül alig tudott valaki olvasni, honnan szerezhettek volna információt. De időközben, ha elkeseredett küzdelmek árán is néhányan már ta­nultak, és a közeli Mozam­bique meg Angola példáját sem; lehet már elrejteni Et tömegek elől. Jelentős kö­vetkezményei lehetnek a fej­lődésben. Nem marad ki a kérdések közül Vorsterék terve sem, hogy tudniillik a rezsim bi­zonyos rezervátumokba sze­retné kényszeríteni a 18 mii­Folytatta munkáját a szovjet parlament Ponomarjov Londonban Az Angol Muníkáspárt Or­szágos Végrehajtó Bizottsá­gának meghívására tegnap szovjet pártküldöttség érke­zett Londonba. A küldöttsé­get Borisz Ponomarjov, az SZKP KB PB póttagja, a KB titkára vezeti. Tagjai kö­zött van N. N. Inozemcev professzor, az Akadémia Vi­lággazdasági és Nemzetközi Kapcsolatok Intézetének el­nöke és V. G. Afanaszjev, a Pravda főszerkesztője. A szovjet delegáció a munkás­párt küldöttségének három évvel ezelőtt tett moszkvai látogatását viszonozza. A Ponomarjov vezette 'kül­döttséget délután az angol parlament alsóházában fo­gadja James Callaghan brit miniszterelnök. Ülést tartott a NSZEP és a CSKP Központi Bizottsága A Német Szocialista Egy­ségpárt Központi Bizottsága tegnap Berlinben megtar­totta 3. ülését. Az ülésen Erich Honeoker, a KB fő­titkára az NDK-ban október 17-én lebonyolított ülésével összefüggésben ismertette a Német Demokratikus Köz­társaság vezető állami szer­veinek összetételére vonat­kozó javaslatokat. A Köz­ponti Bizottság az előter­jesztést egyhangúlag elfo­gadta. * Bővített teljes ülést tartott Csehszlovákia Kommunista Pártjának Központi Bizott­sága is, amelyen Gustáv Hu- sák főtitkár terjesztett elő jelentést az október 22—23-i általános képviselőtestületi választásokról és azok ered­ményeiről. Tegnap folytatta munkáját a moszkvai Kremlben a Szovjetunió Legfelsőbb Ta­nácsának ülésszaka. A kép­viselők a Szovjetunió 1976— 80-as ötéves népgazdaság­fejlesztési tervéről, valamint az 1977. évi terv- és (költ- ségvetés tervezeteiről foly­tatták a vitát. A felszólalók egyöntetűen aláhúzták:, hogy ezek a ter­vek megfelelnek a szovjet nép alapvető érdekeinek, s ugyanakkor figyelembe ve­szik minden egyes szövetsé­gi és autonóm köztársaság sajátosságait és szükséglete­it, biztosítják e köztársasá­gok harmonikus fejlődését. Szabir Nyijazbekov, a Ka­Mindössze 22 percig tar­tott tegnap délután a rhode- siai többségi kormányzás be­vezetésének megvitatására összehívott genfi konferencia megnyitó ülése. Ivor Richard, az értekezlet elnöke rövid beszédben 'köszöntötte a megjelenteket, majd közölte, hogy a konferenciát pénte­A magyar ENSZ-küldött- ség rendkívül nagy fontos­ságot tulajdonít az erőszak­ról való lemondásnak a nemzetközi kapcsolatokban és támogatja az ezzel kap­csolatos szovjet indítványt — jelentette ki Hollai Imre nagykövet, a Magyar Nép- köztársaság állandó ENSZ- képviseletének vezetője szer­da este az ENSÍ2 1. sz. Poli­zah Legfelsőbb Tanács El­nökségének elnöke elmondot­ta, hogy Kazahsztán az idén 1190 millió»,. púd gabonát adott az államnak. Vaszilij Prohorov, a Szov­jet Szakszervezetek Központi Tanácsának titkára rámuta­tott : az ötéves tervidőszak első esztendejében elért jó ütem annak eredménye, hogy sikerrel bontakozik ki a terv­feladatok maradéktalan vég­rehajtásáért indított szocia­lista verseny, amelyben je­lenleg több mint 87 millió munkás és alkalmazott vesz részt. A Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának ülésszaka ma folytatja munkáját. ken délelőtt fél tizenegykor folytatják. Illetékesek szerint nyilvánvaló, hogy Richard nem hivatalos megbeszélése­ken szeretné tisztázni a résztvevőkkel azokat a prob­lémákat, amelyek miatt az értekezlet hivatalos megnyi­tása^ két órával el kellett halasztani. tikai Bizottságában a Szov­jetunió által javasolt napi­rendi pont feletti vitában el­hangzott felszólalásában. Megítélésünk szerint — hangsúlyozta a magyar ENSZ-nagykövet — a javas­lat szükséges és időszerű an­nak az általános vitában is elhangzott követelésének a fényében is, hogy az enyhü­lési folyamatot visszafordít­hatatlanná kell tenni. fokú oktatásnak. Ennek kö­szönhető, hogy a felsőokta­tás a szocialista országokban — így hazánkban is — az el­múlt évtizedekben imponáló módon fejlődött. A szellemi és az anyagi feltételek szá­mottevő bővülése egyben azt is jelentette, hogy »nagy mér­tékben fejlődött a felsőokta­tási intézményekben a tudo­mányos kutató munka. Je­lentős érdekünk fűződik ah­hoz, hogy az egyetemeken és főiskolákon dolgozó, maga­san kvalifikált tudósok, ku­tatók, bekapcsolódjanak a társadalom, a népgazdaság előtt álló feladatok megoldá­sába. — Az egyetemi főiskolai hallgatók tudományos mun­kában való részvételének számos konkrét formája ala­kult ki. E formák és mód­szerek közül a legelterjed­tebb és a legtöbb figyelmet érdemlő: a tudományos diák­kör. A tudományos diákkö­rök a felsőoktatási intézmé­nyekben olyan fórumokká, olyan alkotó műhelyekké váltak, amelyek a kiemelke­dő tehetségű hallgató szá­mára biztosítják a tananya­got meghaladó ismeretek megszerzését, a tudományos kutató munka módszereinek elsajátítását, az életpályára való eredményesebb felké­szülését. A Magyar Kommu­nista Ifjúsági Szövetség fel­ismerte a tudományos diák­körök jelentőségét és mun­kájában megfelelő figyelmet fordított a diákköri mozga­lomra. ösztönözte mind szé­lesebb elterjedését, kezdemé­nyezője volt továbbfejleszté­sének, szervezte az egyre ki- terjedtebb és egyre hatéko­nyabbá váló nemzetközi együttműködést. Meggyőző­désem/hogy a mostani nem­zetközi konferencia eredmé­nyesen fog hozzájárulni az egyetemek és főiskolák, az ifjúsági szövetségek tagjai közötti szakmai, tudományos együttműködéshez, a közös munkában születő őszinte és mély baráti kapcsolatok ki­alakulásához, egymás megis­meréséhez. Pécsett Szocialista országok tudományos diákköri konferenciája Szerdán nyílt meg és négy napig tart a pécsi Orvostudo­mányi Egyetemen a szocialista országok első tudományos diákköri konferenciája, amelyen tíz testvérország mintegy százötven fiatal képviselője tanácskozik a közös feladatokról, az együttműködés további lehetőségeiről és módjairól. Az első napon hangzott el Óvári Miklósnak, az MSZMP Köz­ponti Bizottsága titkárának, a Politikai Bizottság tagjának beszéde, amelyet anyagtorlódás miatt ezúttal közlünk. Bevezetőjében rámutatott arra, hogy a mostani nem­zetközi konferencia újabb lendületet ad a tudományos diákkörök munkájának, s ezzel segíti a felsőoktatási intézményeinket abban, hogy eredményesen oldják meg a három — egymással szoro­san összefüggő — feladatu­kat: az oktatást, a nevelés és a tudományos kutatásra való felkészítést. A tudományos diákkörök fejlődése értékes tartalommal tölti meg az if ­júsági szervezetek múnkáját. hozzájárul ahhoz, hogy az liós fekete lakosságot, az ország földterületének mint­egy 13 százalékára. André Brink szerint ez több, mint igazsáigtalanság, gyalázat. Ha megvalósul, a feketéket és a meszticeket olyan mó­don gyűjtenék egybe, hogy gyökértelenné válnának, és olyan nevetséges feltételek közé kényszerítik őket, hogy „bevándorlókká” válnak sa­ját hazájukban. Meggyőző­désem, mondta a regényíró, ha alapvető és gyors társa­dalmi változások nem követ­keznek be, ta legrosszabb var aj fehérekre. A feketék ugyanis csak balsorsukat ve­szíthetik el. Nincs más al­ternatíva: a fajüldöző fehér­rezsim gőgös apokalipszisá- naik, Összie kell omolnia. A dél-afrikai író könyvet írt a szerelemről. Mert, mint vallja, az emberi kiteljese­déshez elengedhetetlenül hoz­zátartozik a szerelem. De nem titkolja, amikor a sze­relemről beszél, hogy ez az érzés csak tisztességes és egyenlő jogú emberek társa­dalmában virágozhat ki. (V. M.) ismerkedés a tudománnyal együtt járjon a társadalmi kérdések iránti fogékonyság erősödésével, a politikai ak­tivitás fokozódásával, rövi­den: a kommunista szakem­berekre jellemző tulajdonsá­gok kialakításával. — A szocialista országok­ban — folytatta — erősödik az a felismerés és tudatos törekvés', hogy az építőmun­ka bonyolult problémáinak megoldásában sokoldalú együttműködésre van szük­ség. Ez tükröződik a szocia­lista országok gazdasági in­tegrációjának komplex prog­ramjában, s a különböző két és több oldalú együttműkö­dési megállapodások növek­vő számában. Ez az együtt­működés nagy jelentőségű a tudományos kutatások terü­letén is. A szocialista fejlő­désnek ez az általános ten­denciája tükröződik abban is. hogy a tudományos diák­körök most kilépnek a nem­zetközi szintérre, felada­tuknak tekintik az egyete­mi-főiskolai ifjúság felkészí­tését a gyorsan fejlődő nem­zetközi tudományos együtt­működésből adódó felada­tok megoldására is. Ily mó­don lehetőséget teremtenek arra, hogy népeink fiatal ér­telmisége szélesebb látókör­re tegyen szert, megismerje egymást, egymás eredmé­nyeit és problémáit, s a nem­zetközi tudományos együtt­működésben való részvételt munkája szerves és termé­szetes részének tartsa. Örü­lünk hogy hazánk otthont adhatott e jelentős rendez­vénynek. Óvári Miklós a továbbiak­ban arról szólt, hogy a szo­cialista országokat vezető kommunista pártok tudo­mánypolitikájuk kialakítása során is megkülönböztetett figyelmet szentelnek a felső­Megnyílt a genfi konferencia Magyar felszólalás az ENSZ-ben

Next

/
Thumbnails
Contents