Szolnok Megyei Néplap, 1976. október (27. évfolyam, 232-258. szám)

1976-10-26 / 253. szám

1976. október 26. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 Kommunista műszakok megyénkben Az eknúlt hét végén a me­gyében ezrek álltak munka­padok gépek mellé, hogy ke­resetűikkel gyermekintézmé­nyek, települések fejlesztését setgíteék. Szolnokon a Május 1. Ru­hagyár háromszáz dolgozója október 16-án és 23-án két műszakban vállalt önkéntes munkát. Teljesítménybér­ben mintegy 600 kabátot készítettek el, s az érte munkabérként járó 20 ezer forintot óvo­dai támogatásra adják. A Ganz Villamossági Művek szolnoki gyárában három- szá^kilenevenmyalcan 60 ezer forintot „kerestek”. Ezt a pénzt a gyáregységben dol­gozó KISZ-fiatalok lakásépí­tésének támogatására szán­ják. Karcagon az elmúlt héten a HVT-nél részletekben dol­gozták le a kommunista mű­szakot. A Magyar—Bolgár Barát­ság és a Május 1. Tsz-bem, valamint az állami gazda­ságban a rizsaratásban és az őszi vetésben dolgoztak társadalmi munkában. A keresetet az ötödik, ötéves tervben megbatározott gyer­mekintézmény fejlesztésére — igyermekegészségü’gy, tor- na teremépítés. berekfürdői úttörőtábor befejezése — fordítják. Mezőtúron a Tisza Cipő­gyár telephelyén és a fém- feldolgozóban, előző héten padiig a város többi gyárá­ban és szövetkezetében tar­tottak kommunista szomba­tot. A város dolgozói az idén összesen három kommu­nista műszakot vállaltak, a légitöbb helyen kettőt már teljesítettek. Az érte járó pénzt a városi .gyermekin­tézmények fejlesztésére ad­ják. Túr ke vén az AFIT, a Má­jus 1. Ruhagyár, a vegyes­ipari, a háziipari és a tömítő szövetkezet háromszázhetven dolgozója vett részt a kom­munista műszakban-, és ke­resetüket ugyancsak a gyer­mekintézmények fejleszté­sére, valamint a -belvizes la­kások építésére fordítják. Kisújszállásán a Férfi Fe- héimeműgyér több mint két­száz munkása dolgozott szombaton, a többiek e hét végén vállalták a társadalmi munkát. A Beton- és Vasbetonipari Művek kunszentmártoni gyá­rának öt évre szóló együtt­működési szerződése van a kunszentmártoni tanáccsal: az üzem vállalta, hogy évente 100 ezer forintot átutal a tanács óvodaépí­tési alapjára. A jelenlegi tervidőszakban a nagyközség Kdlián-lakótéle- pén építenek új gyermekin­tézményt. Ennek létrehozá­sáért dolgoztaik élmúlt hét­végi kommunista műszakju­kon a gyár alkalmazottai közüli csaknem hatvanam A társadalmi munkában részt vevők betonoztak, leltároz­tak. Elvégzett munkájuk ér­téke meghaladta a 40 ezer forintot. A Magyar Hajó- és Dairu- gyár tiszafüredi gyáregysé­giében is hagyományai van­nak a kommunista műsza­koknak. Ilyen hagyományos vonás például, hogy a dol­gozók mindegyike részt vesz a munkaszüneti napon tar­tott műszakokban. így volt ez vasárnap is: reggel hat­tól délig dübörögtek a gé­pek. kétszázharminc munkás dolgozott az üzemben. (A dolgozók másik része — a „második műszak” — jö­vő vasárnap (31-én) tart rendkívüli munkanapot). Az erre a napra jutó munkabér összegét a tiszafüredi és a ti&zaszöllősi óvodák, bölcső­dék félszerelésének, beren­dezésének bővítésére aján­lották fel. Gyermekintézmények támogatására, lakásépítésre paprikaföldeken A cibakházi Vörös Csillag Ttez-ben 50 hektáron termel­nek fűszerpaprikát és hektá­ronként 100 mázsás termés­re számítanak, A kalocsai paprikafleMolgozóvai kötöt­tek szerződést, és rövidesein a gépek is besegítenek a be­takarításba. Több száz asszony és fér­fi szedi a paprikát, (felső képünk) Kosarakba, vödrökbe, majd zsákokba kerül az értékes fűszer, (jobb ol­dali képünk) A teli zsákokat lovaskocsi szállítja el a földekről Fotó: N. Zs. A lakatlan város — Csúnya fertály lett ez. Bubucz György juhász nem titkolt ellenszenvvel néz az új lakótelep első épülettömb­jére. Körülöttünk nyolcvan birka legelészik, szopós bá­rányok játszanak. — Kiszorítanak innen ben­nünket, nem marad hely a jószágnak. Csak onnan nem szorítanak ki, ahonnan kel­lene. — Honnan kellene? — Onnan, ahol az a kiszá­radt fa van — bök a felvo­nulási épület mögé. — Ott lakok. — Jobb is lesz az össz­komfort. — Isten ments, nem aka­rok én odaköltözni. Fizesse­nek ki, és isten áldja! In­tézzük mi a sorsunkat. —■ Merre mennének? — Amerre házat bírnánk venni. — A jószág miatt? — Ha egy kutyám se len­ne, akkor se mennék ilyen házba. — Ha egy kutyám se len­ne, akkor se mennék ilyen házba — cseng a fülembe a juhász szava. Milyen is egy „ilyen ház”? Kíváncsian baktatunk fel­felé a lépcsőházban. Előttem a fotóriporterünk dübög, mö­göttünk a fotólaboráns nya­fog: — Miért nem mondtátok, hogy gumicsizmát húzzak fel! Szó ami szó, irdatlan sár­tenger van az épületek kö­zött. A lift még nem műkö­dik. A fotóriporter, mint a léggömb emelkedik, alig érek a nyomába. Meditálok a szokatlan teljesítményen. Végre a hatodik emeletnél megáll. — Odanézz — dörmögi —, odanézz! Micsoda képriport lesz ebből. Lenyűgöző a táj. A párás napsütésben parányi házak állnak. Városfalhoz húzódott tanyavilág ez. Legalábbis egyelőre. Szolnok legmoder­nebb lakótelepe lesz itt a Kisgyepen nemsokára. A fo­tós lelkesedik: — Nagylátószogű lencsé­vel fényképezek. Igenám, de a lencse a la­boránsnál van. az meg la­kásigénylő lévén, valahol vá­logat. — Szívesen ideköltöznék — bizonygatja, amikor vég­re előkerül. Háromszobás lakásban nézünk körül. A konyhát Az ipari szövetkezeteknél tervszerű a munkásak to­vábbképzése — állapították meg az OKISZ egyik leg­utóbbi elnökségi ülésén. A tárgyalás alapjául szolgáló felmérésből kitűnt, hogy csu­pán az utóbbi három évben több mint 30 ezer munkás vett részt a szövetkezeti ipar különféle ágaiban szer­tolóablak választja el az ét- kezőflülkétől. — Ha én megkaphatnám! — sóhajt a fotós. — Keil ehhez egy rakás gyerek — vétózik a laboráns. — Vállalnám — fogadko- zik a fotós. Gondolom, mások is öröm­mel vállalnák, hiszen több minit ötezer jogos lakás­igénylő van Szolnokon. — Hatezer lakás épül1 — tájékoztat Farkas Gergely építésvezető. Körülbelül négyszáz mun­kás dolgozik itt. A lakóépü­letek első szekcióinál meg­jelentek az üvegezők, a fes­tők, a burlkolók. — Ez annak a jele — magyarázza az építésvezető —, hogy még az idén sor kerül az első két szekció (az egyik 86, a másik 88 la­kást jelent) műszaki átadá­sára. — Kazánház még nincs... — A fűtést ideiglenes ka­zánteleppel biztosítjuk, úgy mint először a József Attila úti lakótelepen. Az első ka­zán a jövő héten érkezik. Üzembe helyezése nemcsak a lakók érdeke, hanem a belső munkák miatt a vál­lalaté is. A kunyhók helyét nagyvá­rosi paloták foglalják el! Egy-egy épületben, öt szek­cióban 434 házgyári lakás lesz. Az első épület elemei­nek szerelését november kö­zepére fejezik be. A lalká- sdk 70 százaléka a debreceni házgyár elemeiből készül, a többi pedig a Szolnok me­gyei Építőipari Vállalat po- iligon üzemének termékeiből. Az első 70 lakásos poligon elemekből épülő ház alapo­zását a jövő hónapban kez­dik. A második házgyári épü­letnek már a fogadószintje készül. — Az első építési ütemben iskola, óvoda és üzletház is épül — sorolja az építés­vezető. — Jó, jó — bólogatok —, de a lakók nemsokára jön­nek . .. — Iskolabusz viszi majd a gyerekeket. A legszüksége­sebb cikkeket pedig meg lehet kapni az ideiglenes üz­letben. Annak tervcsomagja most érkezett, a szerződést nemsokára megkötjük. Fa- barakban lesz, csak a köz­művesítés okoz gondot. vezett továbbképző tanfolya­mókon. A múlt évben példá­ul 60 szakmában összesen 1700-an tanulták a szak­munkásvizsgára előkészítő tanfolyamok anyagát. Az OKISZ az oktatók pe­dagógiai ismeretének bővíté­sére 120 résztvevő számára rendezett tanfolyamot. Tócsáikat kerülgetve balla­gok az új épületsor ellőtt. El­képzelem, milyen lehetett ez a környék százezer köbmé­ternyi homokkal, földdel va­ló feltöltése előtt. A segédmunkások között első látásra is sok a cigány. Közülük szólít meg özvegy Cibak Lajosné: — Nem tudna rajtunk se­gíteni? — Mégpedig? — Hét lányom van, s az egyik nem ment iskolába. Ezer forintra büntetett mi­atta a jánoshidai tanács. — Iskolába kell járni. — Igen, de azt is nézhet­nék, hogy özvegy vagyok, meg hogy könyv is kell, ru­ha is kell, meg a házépítés­re felvett hatvanötezret is törleszteni kell. Egy mellék­épület is kellene, mert a tü­zelőt is a lakásban tároljuk. Mindig félek, hogy a kicsik mieggyújtják. — Egy melléképület kel­lene — ismételgeti —, de hogyan építsem fel? Sokszáz társával felhőbe nyúló házakat épít, s közben egy kis melléképületről ál­modik. — Köszönöm, hogy feltart­hattam — mondja, s indul a dolgára. Torma László művezető Jászberényből jár dolgozni a szolnoki Széchenyi lakótelep­re. Reggel fél ötkor indul, s este fél nyolckor ér haza. Legalábbis ilyenkor, amikor nem éjszakai műszakban dol­gozik. A debreceni elemek érke­zésének figyelemmel kíséré­se iaz ő dolga. — Kisebb zökkenők akad­nak, de egészében véve jól küldik az elemeket. Napi hatvanháromnak kellene ér­keznie, de ezen a héten rá­vertek a házgyáriak. — S önök? — Az elemek szerelésén két műszakban dolgozik a Tamasi Mihály szocialista brigád. Vállalásunk szokás szerint — a szerelési mun­kák határidő előtti elvégzé­sére szól. Torma László precíz em­ber. A búcsúzáskor sem ta­gadja meg magát: — Aztán úgy színezze a riportot, hogy jó legyen! — Maguk meg úgy épít­sék a házakat. Ebben maradtunk. Simon Béla Fotó: Nagy Zsolt Magyar közúti híd Újvidéken Újabb közúti hidat szállít Jugoszláviába a Komplex Külkereskedelmi Vállalat. Az erről szóló megállapo­dást tegnap írta alá a Bu­dapest Szállóban Józsa Vil­mos, a Komplex vezérigaz­gató-helyettese, és Miladen Csomics, az újvidéki Agro- vajvodina cég vezérigazgató­ja. Ott volt Jovan Dejano- vics, Üjvidék polgármeste­re is. >2 IPARI SZÖVETKEZETEKNÉL Szakmunkásvizsgára előkészítő tanfolyamok

Next

/
Thumbnails
Contents