Szolnok Megyei Néplap, 1976. szeptember (27. évfolyam, 206-231. szám)

1976-09-26 / 228. szám

4

SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP

1976. szeptember 26.

Örvös Lajos:

Krisztina tanul

am tudom, mi tetszik úgy Krisztinán, amikor nem is szép. Egyáltalán nem szép, és mégis. Mert a szép nem mindig az arcvonásokban jnt kifejezésre, hanem azokban a képzetekben, amiket egy személyhez fűz az ember. És én különös képzelteket fűzök Krisztinához. Már az sem mindennapi, ahogy hetenként háromszor találkozom vele. Odahaza, nálunk, az udvaron, legalábbis jó időben. Egy nagy vízmedence áll ott, elég mély vízzel Hosszabb a kerti vízmedencéknél, villany szűrőgép szűri a vizet, hogy mindig tiszta legyen. És mindig tiszta is, szokatlanul tiszta, akárcsak Krisztina.

A lány minden nyelvóra előtt úszik egyet, talán hogy frissebb legyen az agya, ezt nem tudom. Utána felöltözik, sohase fürdőruhában ül le velem a fa alá, az asztalhoz. Az én homlokomon gyöngyözik a veríték, amire elérek hozzájuk, a kisvárostól három állomásra a busszal, a falujukba, ö pedig mindig friss. A bőre mindig hideg, néha érzem, ha véletlenül a kezéhez, vagy a lábához érek. Hideg és feszül. A szája meg a víztől fakó színű és duzzadt. Néha látom, mert kissé nyitott a blúza, amint egy-egy csepp víz lefolyik a melle árkában, amit nem törölt le, és amit most sem töröl le. Engem nagyon csiklandozna egy ilyen vízcsepp, de őt nem zavarja. Egyáltalán semmi nem zavarja. Az sem, hogy néha ráfeledkezem pillantásommal fakó szájára, kicsit hosszabban is, mint ameddig figyelnem kell a kiejtésére. Amikor elhallgatott már és ajkát összezárta. Nem tudom, mit gondol ilyenkor, mert csak előrenéz, és meg sem mozdul, amí g le nem veszem .róla a tekintetem.

Krisztina egy igen jómódú kőműves lánya, akit angol nyelvre tanítok. Én a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat nyelvtanára vagyok, a közeli kisvárosból. Sovány vagyok, Krisztina kicsit testesebb.

Az udvaron ott éli néha egy nagy, kávébarna, fekete- tetős autó, mert napközben is haza-haza ugrik vele a kőműves, és csak éjszakára teszi be a garázsba. Igazán ■nem azért gondolok Krisztinára, de ha feleségül venném, akkor ezzel az autóval tehetnénk kirándulásokat a hétvégén. A kőművesék soha nem járnak el kirándulni a hétvégén a nagy kávébarna kocsival. Ilyerükar pihennek, sétálnak, fürödnek. A kocsi a munkába járáshoz keli, s az utánfutóban nem bőröndök és kempingágyak lapulnak, hanem a szerszámok állnak ugrásra készen. Lehajtható ülésein kényelmesen el tudnánk aludni, minden költség nélkül. De azokat az üléseket még sp- ha nem hajtották le. Még nem feküdt rajta soha Krisztina, se más. Mi feküdnénk először. Valahol megáillnánk egy erdei tisztáson, végighe- vernénk a leeresztett ablakoknál, s hallgatnánk valami jó zenét a rádión. Mert autórádió is van a kocsiban, az egész világot fogja, de nem igen nyitotta ki a kőműves még azt sem. Nem mintha nem lenne intelligens ember, csak mindig a munkáján töri a fejét, mindig számol, s ahhoz nem szükséges spanyol bolero kíséret. Mi kinyitnánk Krisztinával a rádiót is.

De hát ez álom. Krisztinát nem adnák hozzám. Talán nem is azért, mert nyevta- nár vagyok, az anyja mindig forró kávéval, málnaszörppel kínál, megfizetnek jól és respektálnak is. Én vagyok az angol tanár, aki a lányukat az angol nyelvre tanítja. Talán nem is azért nem adnák hozzám, mert olyan keveset keresek. Talán inkább azért, mert nagyon sovány vagyok, nem néznek ki semmi erőt belőlem. Ha meg kéne fogni otthon valamit, még ahhoz sem volnék jó. Ha leszakad az eresz a házról, ha elromlik egy zár, ha valami kisebb javítást kell végezni az autón, meg sem tudom csinálni, mert nem értek semmilyen gyakorlati munkához. Csak nézem Krisztina víztől fakó száját, s a melle árkában guruló vízcseppet. Amit én tudok, az mind csak olyan szellemi érték. És ezt az sem pótolja, hogy nem a gazdagságért kívánom a lányukat, mem is a fürdőmedencéért, amiben úszkálhatnék azért én is, nem is a kávébarna kocsiért. Nem. És ez egymagában elárulja fogyatékosságom, érzélmességem, vagy mit tudom én mi a csudát, amitől egyre jobban fáznak az emberek, ami olyan fölösleges luxus, nagyobb luxus, mint a fürdőmedence vagy a kocsi, és csak komplikálja az életet. Lehet, hogy furcsának tűnik de én Krisztinát önmagáért szeretem, a csúnya arcával, s a tisztaságával, talán mert sohasem láttam még fürdőtrdkóban, mindig csak illatos, friss vászonruhában, nedvesen lefé- sült hajjal. Talán azént, mert annyira tudja titkolni érzelmeit, lelhet, hogy nem is érzelmes, mit tudom én. De mégiscsak lány, akinek nyilván vannak érzései, és gondolatai is. És szorgalmas is. Mindent tudni akar. Amire oly kevés szüksége lehet az életben, az angol nyelvre, azt is nagy kitartással, szinte szenvedéllyel tanulja. Hogy miért?

Egy idő óta jár hozzájuk egy fiatal ácsmester a kocsiján, és az az érzésem, hogy nemcsak Krisztina apjával, a kőművessel dolgozik olykor együtt, a lányával is tervei vannak. Úgy hiszem,. Krisztina sem tiltakozik ellene. Nagy, erős legény. Én sem vagyok alacsony, de magasabb nálam, és sokkalta erősebb. Rokonszenves fiú. igaz nem túl beszédes. Talán azért is szeret velem úgy beszélgetni Krisztina, öt nézi, velem meg beszélget. Sőt, azt is mondta nemrég szereti, hogy ilyen sovány vagyok.

hogy Andris jobban öltözik, mint én, már ámikor felöltözik kimenőibe, és az arcvonásai is szabályosabbak, mint az enyémek.

És egyszer, amikor szóba került az ács, váratlanul megkérdeztem Krisztinától, hogy ugye feleségül megy hozzá.

— Igen — felelte természetesen.

Nem tudom, honnan vettem a bátorságot hozzá, talán meg sem gondoltam, ami kicsúszott a számon.

— Tudja, “hogy szeretem magát, Krisztina?

— Tudom — felelte.

— Csak így, egyszerűen.

csak

I folyóparton áll egy rozzant bárka, egyszer azt mondta az ácsnak, Andrisnak, hogy jó lenne nyáron egy ilyen bárkában élni. András elbigy- gyesztette a szájét, és elmagyarázta neki, hogy miért nem kényelmes egy üyen régi építésű bárka, milyen

előnytelen ma már. Nekem az volt az érzésem, hogy

Krisztinának épp a kényelmetlensége, az eJőnytelensége tetszik, az vonzza. S miikor ezt elmondtam neki, akkor

hosszasan bámult rám, de nem szólt semmit. Tény,

éztem rá bámész szemmel, hogy vajon honnan tudja, amikor sohasem mondtam neki, még célzást sem tettem ilyenre. És nyugodt hangon, mintha olyasmit jegyzett volna meg, hogy elég meleg az idő, halkan hozzátette: — Én is szeretem magát. De hogy miért, azt nem mondta. Azt sem, hogy mit ért rajta pontosabban. Hogy kedvel-e, rokonszenves vagyok neki, vagy mélyebb érzések fűzik hozzám. Egy pillanásra olyan bolond gondolatom támadt, hogy azon a rozzant bárkán, ott a folyóparton, szívesebben töltene egy nyarat velem, kényelmetlenségben, félhomályban, és halszagban, mint Andrissal. Persze az év nemcsak nyárból áll.

Mégis valamiféle kétkedő remény éledt bennem, gyorsabban szedtem a lélegzetem.

— És ... és ... mit gondol?

Az asztalon nyugodott kezére esett a pillantása.

— Hát hogy folytatjuk majd az angol órákat, akikor is, ha már férjhez mentem. Ugyanígy megisszuk együtt a 'kávénkat, és ugyanígy beszélgetünk majd.

A csodálkozástól szinte megdermedtem. És mintha álomban hallottam volna saját szavaimat.

— Ugyanígy leülünk a fa alá az asztalhoz miuán kijött a fürdőmedencéből, letörölközött és friss ruhát vett magára...

— Igen — felelte és elmosolyodott. Mintha vad kedvét lelte volna ebben a gondolatban, mintha szerelmesen várná ezt a pillanatot.

— De hát mi jót talál ebben? — fakadt ki belőlem, s néztem vágyakozással matt száját, melynek kiszívta pi- rosságát a víz.

— Mi jót találok benne? — kérdezte eltűnődve, mint aki maga sem akarja keresni mélyebb okát. Megtanulok jól angolul.

És nem mondott többet.

Új könyvek

A Kossuth Könyvkiadó újdonságai közül említést érdemel Kállai Gyula beszédeinek és cikkeinek válogatása. amely A múltról a jelennek címmel látott napvi- világot és elsősorban a népfront-mozgalom történelmi alakulásáról ad hiteles képet. Üjabb, bővített kiadásban, jelent meg A nemzetközi kommunista mozgalom című tanulmánykötet, amely a kommunista mozgalom stratégiáját és taktikáját ismerteti. Bognár Ferenc emigrációs évtizedeiről szóló érdekes életrajzi kötet az És vándorbotot vettem a kezembe .. címmel jelent meg.

Az Akadémiai Kiadónál látott napvilágot a magyar kommunista mozgalom s egyben műszaki tudományos életünk egyik büszkesége, a néhány éve elhunyt Hevesi Gyula tanulmánykötete, amelyhez Bognár Géza akadémikus írt bevezetőt. Fontos témával foglalkozik A regionális elemzések módszerei című tanulmánykötet, szerkesztette Kulcsár Viktor. A magyar nyelvkutatáshoz jelent meg példa nélkül álló adalék Balogh Lajos és Király Lajos közös tanulmány- kötete, Az állathangutánzó igék, hívogatók és terelők somogyi nyelvatlasza. Az Irodalomtörténeti füzetek sorozatában adták ki a Pet- rőczy Kata Szidónia költészetét bemutató tanulmányt, szerzője S. Sárdy Margit. A mezőgazdaság műszaki fejlesztésének tudományos kérdései címmel néhány esztendeje indított hasznos sorozat új kötete A j árvaszecskázó gépekben lejátszódó silókukorica-aprítási folyamat elemzése, Szendrő Péter tollából. Megjelent — immár hetedik lenyomatban — a közkézen forgó Űj Magyar Lexikon 7. kötete, a kiadó lexikonszerkesztőségének gondozásában.

A Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó a magyar—szovjet közös kiadás keretében az ungvári Kárpáti Kiadóval közösen — jelentette meg Konsztantyin Bagyigin: Idegen vitorlák című ifjúsági regényét. A Természetbúvárok könyvespolca sorozatban látott napvilágot Gre- guss Ferenc hallatlanul érdekes könyve, az Eleven tanulmányok; a kötet tulajdonképpen kitűnő bevezetést ad a bionikába, az élő szervezetek alkalmazkodási mechanizmusát vizsgáló tudományágba, amely most van kialakulóban.

A Tankönyvkiadó néhány könyve is említést érdemel, különös tekintettel az iskolai tanév s általában az oktatási évad „hivatalos” indulására. A nyelv kérdéseivel foglalkozóknak szerez örömet Deme László: Beszéd és nyelv című tanulmány- kötete.

KAJARI GYULA RAJZA

SIMÁI MIHÁLY:

Lány a tükör előtt

Tudom — sok férfi mondja nekem — Zöld vízesés a tekintetem.

Tudom — hisz hallom minduntalan — Kontyra-csomózott ’ láng a hajam.

Volt, aki azt is mondta, — de hány! hogy vörös örvény este a szám;

hogy mosolyom hó- fodrú patak, s csillagok égnek bőröm alatt..

Nem elég így se, mégse, sose — még egyszer nézz meg: Szép vagyok-e?

HERCEG JÚNOS:

A

visszanéző

ló

egy lónál? Sokat, nagyon sokat! Már a gyárban nem vették komolyan.

— A visszanéző ló! — mondták és nevettek. De azért továbbadták, befejezték, ha nem is lett szabályszerű hintaló. Így került a raktárba, s végül sok más társával egy játékboltba. Mikor kicsomagolták a bordás papírból, akkor vették észre a hibáját.

val? Hiszen ezen jóízűen még lovagolni se lehet!

— Jaj, hogy magyarázzam meg magának, főnök, hogy ez egy egyéniség, ez a ló! Gondolja, lóban nincs egyéniség? Több, mint az emberek között! és ez egy lázadó ló, ez nem akar beletömi az igába! Ez fellázadt a sorsa ellen, és visszanéz az üldözőjére! Igenis! Ez a szép benne!

A ló nem volt igazi ló. Hintaló volt, hajlított- szántalpakra állítva, s a műbőr, amivel bevonták, szürke volt, fehér foltokkal. Mikor a lovak még divatban voltak, mint az ember munkatársai, almásderesnek mondták az ilyet. S a szőrös műbőr úgy fény lett rajta, mintha igazi lószőr lett volna.

De volt egy végzetes gyári hibája, rosszul csavarták rá a fejét.

Ki tudja, hogy történik az ilyesmi. Amikor azonban már megvolt, s végigment a futószalagon, hagyták, nem küldték vissza. Talán mókából, talán mert hiányzott volna valakinek a teljesítményéből. Ráhúzták a műbőrt, hegyes füleket ragasztottak a fejére, a homlokára üvegszemeket, s a szájába zablát tettek. Fel is szerszámozták, úgyhogy igazán nyalka paripa lett belőle.

Csak egy hibája volt, hátrafordította a fejét. Hogy ez mit számít

— Nahát, ez hallatlan! Ezt visszaküldöm! — mérgelődött az üzletvezető, s nagyot lökött az almásderes paripán. — Csomagolja be!

— Ne bántsa, főnök! — mondta a lány, akinek az lett volna a dolga, hogy becsomagolja, és mint hibás árut visszaküldje a gyárnak. —Nekem éppen tetszik ez a visszanéző ló. Van benne valami eredeti. Nem olyan megszokott és unalmas, mint a többi hintaló. És utóvégre hol van az megírva, hogy minden lónak egyformának kell lennie? Az emberek sem egyformák. Ne féljen, majd én eladom.

— Ó, kedves kis Katika — csitította a főnök —, én tudom, hogy magának aranyból van a szíve. Sőt még a fantáziája is igen élénk, s szereti a nem hétköznapi dolgokat. De egy ló az más, az isten áldja meg! Nekem egy ló ne lázadozzék! Emberben se szeretem a lázadót! Végezze mindenki a maga dolgát! Az émber is, a hintaló is! És akkor rend lesz a világon! És száz szónak is egy a yége — el is kell adni. Mi azért vagyunk itt. És ki vesz meg egy ilyen lovat?

nyosat és unalmasat, ahogy a lány mondta. Pedig volt, akinek még tetszett is, mert gyönyörű vonalat kapott a szügye attól, hogy visszafordította a fejét. És egyáltalán, hogy ilyen különös volt, szinte bátornak látszó. De gazdára azért nem talált a visszanéző ló.

Az idő múlt, a lányt áthelyezték egy másik boltba, pár év múlva férjhez is ment, aztán egy kisfia született. Mikor már a kisfiú nagyocska lett, eszébe jutott a gyönyörű hintaló. A lázadó, a visszanéző ló. Elszaladt a régi boltba, hogy megvegye, ha még megvan, a kisfiának.

Megvolt. Kicsit már öregedett a reárakódott sok portól, a szőre se volt fényes, a szeme se ragyogott. De a lány — bocsánat, most már kismama lehajolt, és a régi szeretettel ölelte magához.

— Nézze drágám — próbálta leinteni a főnök, s még haragudott is, hogy vitatkozik vele —, a ló nem ember. A hintaló még kevésbé, hiszen megvan a maga külön rendeltetése. A gyerek, aki ráül, megfogja a gyeplőjét, s a ló megindul vele. Meg kell hagyni a gyerek illúzióját. De mit kezdjen egy visszanéző ló— Majd én eladom! — felelte a lány sértődötten, mert megértette, hogy a tiltakozás a lázadás ellen, meg hogy „mindenki végezze a maga dolgát”, neki is szólt, nemcsak a hintalónak. — Majd eladom! — mondta még egyszer.

De nem adta el.

Az emberek megnézték, mosolyogtak rajta, hogy milyen érdekes: egy visszanéző 16! Aztán megvettek egy másikat. Egy rendeset. Egy szokváAztán leporolta, meg is billentette, hogy hintázik-e, és nézte, sokáig nézte. A visszanéző ló, minél jobban nézte, mintha már nem az lett volna, aki régen volt. Isten tudja, miért nem. De hát ő maga se volt a régi lány.

A kisfiára gondolt, aki majd beül a nyergébe, hogy elnyargaljon rajta messze-messze. És nézte, sokáig néz. te.

Aztán felállt a kismama, és egy másik hintalovat választott a sok közül.