Szolnok Megyei Néplap, 1976. augusztus (27. évfolyam, 181-205. szám)
1976-08-05 / 184. szám
1976. augusztus 5. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 SZEIUTIIUIREB IUIC1ZAIK Lépni kell, lépnek is elére — Huszonkilenc család állt össze, ebből lett a tsz. Min- denik hozott egy kis magot, azt vetettük, abból éltünk, amit termeltünk. Gépünk jóformán semmi se volt, a két kezünkkel kellett megfelelni a legtöbb munkának — mondja Kiss Sándor tsz- nyugdíjas, az utcai kerekes kút beton alapzatán üldögélve. Vass Imre — szintén tsz- nyugdíjas — leteszi a földre a két vizeskannát, és hozzáteszi : — Keményen dolgozott itt mindig a nép. Ezért érthetetlen, hogy Tiszaszentimre nem fejlődött olyan szépen, mint a többi környékbeli falu. Elég csak Tomajmonosto- rával összehasonlítani. Monostorán új boltok vannak, szép mozi. Ügy hallottam, hogy hamarosan új óvoda is lesz... Nálunk? Nézze meg a tej átvevőt! Szégyen! Szinte kint az utcán ... — A IV. ötéves terv ide- . je alatt a községi tanács 66 300 forint támogatást kapott a település különböző gazdasági szerveitől — mutatja a számsor aljára írt végösszeget Bozsó Sándor, a tiszaszentimrei tanács elnöke. — Más, hasonló nagyságú településeken egy év alatt több összejön. A tsz-ben és a tanácsnál is a közelmúlta ban változás történt a vezetésben. Az új vezetőknek — én is az vagyok — józanul kellett rangsorolni a feladatokat, mert mi tagadás, lépéshátrányban vagyunk a tiszafüredi járás hasonló nagyságú településeihez képest. Tiszaszentimrén a következő létesítmények rosszabbak az átlagnál: óvoda, öregek napközi otthona, könyvtármozi, egészségház és a nagy vendéglő kivételével a teljes üzlethálózat. A KÖJÁL és ß népi ellenőrök egy-egy vizsgálat alkalmával többoldalas följegyzéseket készítenek a hiányosságokról. — A legsürgősebb a községi vízhálózat kiépítése — folytatja az elnök. — Szegény embert az ág is húzza, az építés helyett per folyik. Tudniillik a január elsejei anyagárváltozások miatt a kivitelező, a Középtiszai Állami Gazdaság többet kér a korábban aláírt összegnél. A * per ideje és kimenetele bi- ' zonytalan, ezért újabb kivitelező után néztünk. Nem ígéretképpen mondom, de nagyon szeretnénk, ha jövőre lenne víz. Nemcsak vízmű épül. A TIGÁZ modern gázcseretelepet létesít, őszre elkészül az iskbla új tornaterme is. Mu- cza Andrásné, az általános iskola igazgatója mindennap végigjárja az egyre teljesebb képet mutató termet. — Ennek a tornateremnek, ha elkészül — túl azon, hogy az iskolai testnevelést magasabb színvonalon lehet végezni —, nagy bizonyító jelentősége is lesz: okos összefogássá!! Szentimre képes fejlődni, gazdagodni. Elgondolkodik: — Lehet ebben a teremben még hangversenyt, ünnepséget is tartani... Egy kis pódium kell, a tisztaságra pedig lehet vigyázni. Szigeti József, a Tiszafüred és Vidéke ÁFÉSZ elnöke: — öt és fél millió forintos beruházással a közeljövőben ABC-áruház és presz- szó épül, amöly — Tiszasző- lőshöz hasonlóan — gyökeres változást hoz a falu kereskedelmi ellátottságában. ■■■a ■■■■ ma ■ ■■a Ladányi Imre és Faragó Sándor a tsz-ben dolgoznak, mindketten festő szakmunkások. — Hogy érzik a fiatalok magukat Szentimrén? — ismétli a kérdést Ladányi Imre. — Hát... Lehetne változatosabb az élet. Könyvtár, egy ócska mozi. Ami a vendéglőben és a presszóban van, azt nem lehet szórakozásnak nevezni. Faragó Sándor hozzáteszi: .— Van egy ifjúsági ház, szépen berendezve, de ott inkább télen van élet. Asztali játékok, magnó. ■■■■ ■■■■ ■■■■ ■■■■ A tanácselnök íróasztalára teszi a három frissén készült együttműködési megállapodást, amelyek azt tartalmazzák, hogy az V. ötéves terv idején mivel segíti a község fejlesztését a tsz és az állami gazdaság. A moziüzemi vállalattal most folynak a tárgyalások egy új művelődési ház építésének támogatása érdekében. Erre persze majd legföljebb 4—5 év múlva kerülhet sor, de nem árt korábban rögzíteni, előkészíteni mindent. Két följegyzést tesz a megállapodások mellé, az egyik arról tudósít, hogy augusztus 1-én nyitott a Patyolat begyűjtő, a másik pedig arról, hogy szeptember 1-től iskolabusz közlekedik Tiszaszentimre és Torna j monostora között. Esteledik. A Hajtó úton vonul a községi csorda. Vass Imre nyugdíjas, aznap délután negyedszer ballag el a két vizeskannával a kúthoz. Oda—vissza hatszáz lépés. A kerekes kúttól száz méterre — egyelőre alkatrészenként — ott csillog a majdani vízmű hydroglóbusa. — No, jó víz azért nemsokára lesz — dörmögi az idős ember, és meghajtja a kút kerekét. Szabó János Úttörtt-népmüvészek Jubileumi tábor Az úttörőmozgalom megalakulásának 30. évfordulóját köszöntve a csillebérci nagytáborban az úttörő- népművészek jubileumi szaktáborát rendezik meg augusztus 16. és 27. között. A táborba az ország valamennyi táján működő, a népművészet eleven hagyományait folytató gyermekközösség, szakkör, őrs, öntevékeny művészeti csoport csaknem ezer tagja érkezik: táncosok, muzsikusok, kézimunkázok, fafaragók, honismereti kutátók és még sok más érdekes nép- művészeti ág művelői. A táborba érkező szakvezetőpedagógusok, társadalmi aktívák mellett ott lesznek a fiatal népművészek stúdiójának tagjai, az élő népművészet kiállításról ismert játék készítők, különleges mesterségek tudói, továbbá a Sebő együttes, az országszerte híres cigándi, szegedi gyerekegyüttes vezetői és sokan mások. Délelőttönként a tábor lakói szakfoglalkozásokon vesznek részt. A délutáni portyák, események is kapcsolódnak a tábor szakjellegéhez; a sport- versenyeken, népi sportjátékokon mérik össze erejüket a fiatalok, az akadályversenyen a mese-mitológia akadályait küzdik le. Augusztus 18-án a városnézés egyik programjaként megtekintik a néprajzi múzeumot is. Szélesre tárják a tábor kapuit augusztus 21. és 25. között. Az alkotmánynapi ünnep kiemelkedő eseménye a kenyérünnepi karnevál lesz, a főtéren. Augusztus 25-én a tábori munka összefoglalásaként vásárt rendeznek: minden csoport egy magafelállította sátorban állítja ki portékáját, a játszók, dalosok, táncosok a vásár vidám forgatagában mutatják be produkcióikat. A tábor programjaira meghívjuk az ország kiváló művészeit, néprajztudósait, népművészeit. Avar hombárok Avar falu régészeti feltáró ásatása közben körülbelül ezerháromszáz évvel ezelőtti gabonahombárokra bukkan • tak Szekszárd keselyűsi határában. Az egyik földbe mélyített ház maradványainak feltárása után, a hét közepén megtalálták a hozzátartozó gazdasági udvar két gabonatárolóját is. A régi hombárok szintén földbe mélyített, sárral gondosan kitapasztott és kiégetett gödrök amelyekbe egyenként kéf- mázsányi búza férhetett. A rekonstruálás szerint, egy család mintegy másfél holdon termesztett gabonáját tárolhatták a két hombárban. Ez arról vall, hogy ezen az avar településen az állattartáson kívül magas szintű földművelést is folytattak. Pedagógusok vakációja Kevés olyan ember akad, aki nyáron ne irigykednék kicsit a pedagógusokra. Az iskolákban szünet van, két és fél hónapig még csak a tájára sem kell menni, pihenhetnek, kirándulhattak a tanárok, tanárnők; övék a nyár — gondolják sokan. Pedig nem egészen így van... Nyáron is az iskolában Az igazgató elvtárs épp ebben a pillanatban ment haza — világosít fel a kunszentmártoni Deák Ferenc úti Általános Iskola gondnoka. — A lakásán, az új OTP fölött, ott keresse. Az alig egyéves, modern lakásban rengeteg könyv, lexikon, szépirodalom, pedagógiai szakkönyvek. Diós- sy Tibor ez utóbbiakból tanulmányoz egyet. — Most több időm van az önképzésre, mint tanév közben — mondja. — Az Igazgatói munka mellett matematikát és fizikát tanítok, tagja vagyok az MSZMP járási végrehajtóbizottságának, esti egyetemre jártam, részt vettem továbbképzéseken. — S hogy telik a nyara? — Bár a tanítás szünetel, szinte mindennap bemegyek mégis az iskolába. Amint látta, éppen festik, felújítják a százötven éves épületet. Ma is azért voltam benn, hogy megnézem, hol tartanak a munkában. S ha már ez került szóba; én is építkezem. Garázst csinálunk a ház lakóival közösen, itt az udvaron. Sőt még a család: a feleségem, a két kislányom is besegít időnként. Merre jártam a nyáron? Meglátogattam a táborozó diákjaimat. Egyébként a tantestület fele, de nemcsak a fiatalok, a gyerekekkel Dióssy Tibor Horváth Győzőné töltik el a nyár egy részét: Gyulán, Dunabogdányban, az úttörőtáborokban. Téli, tavaszi, nyári szünet... Horváth Győzőné tanítónő a huszadik tanévet zárta az öcsödi általános iskolában. — Megelőzően Kunhegyesen tanítottam három évig — mondja miközben ruhákat gyömöszöl egy bőröndbe. — Hova készül? — Hajdúszoboszlóra megyünk a férjemmel egy volt munkatársamhoz. Idén csak ez a nyaralásunk, mivel a szüleim egészségi állapota miatt gyakran kell hozzájuk Nagykőrösre utaznunk. — És az eddigi nyarak? — Eddig még nem volt olyan nyár, hogy ne mentem volna kirándulni a tanítványaimmal, vagy táborozni az úttörőkkel. Az idén csak egy egyhetes tanfolyamon voltam Karcagon. — Sokan irigylik a pedagógusokat a nyári szabadságért ... — Ez így igaz. Nekem is mondták már jó párszor, hogy nekünk, nevelőknek a legjobb. Téli szünet, tavaszi szünet, nyári szünet... Azt viszont már csak kevesen tudják, hogy a nyári vakáció csak a gyerekek számára két és fél hónap. A mi szabadságunk gyakorlatilag július 1-től augusztus 20-ig tart, s nemegyszer még ennek is nagyobb részét a gyerekekkel töltjük, velük együtt táborozunk. Hogy ez is pihenés? Aki azt hiszi, az téved, hiszen a nyári táborozás az oktatás-nevelés fontos alkotó része, ilyenkor legalább annyi a munkánk, mint a tanévben. Felvételire készülve Horváth Győzőnének mint pedagógusnak ez a 23. nyara, Tóth Pálnak viszont ez az első. A szolnoki Vízügyi Szakközépiskola fiatal tanárával a Tisza-parton találkoztam. Előtte állvány, kezében festék, a rajzlapon ecsetvonások . . . — Kedvenc időtöltés, vagy ennél többről van szó? — Az utóbbi. Biológiarajz szakon végeztem a szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán tavaly. Ott már többször szerepeltem kiállításon. Most felvételire készülök a Képzőművészeti Főiskolára, így az egész nyaramat festéssel töltöm. Persze emellett sokat olvasok és moziba is járok. Most pótolom azt, amire év közben nem tudtam elég időt szakítani. Tóth Pál Fazekas Zoltánné — Milyen volt az első tanév, amelyet a „katedrán” töltött? — Ügy érzem sikeres. Igyekeztem a legmesszebbmenőkig átadni a gyerekeké nek az ismereteimet; azt hiszem megkedveltük egymást. S a tantestület? Csupa fiatalokból áll, így nem volt nehéz a beilleszkedés sem. Azt hiszem, ez alatt az egy év alatt igazán megszerettem a tanítást. Váltótáborból sátortáborba A nevelőotthonokban kevesebb a tényleges szabadság, mint az iskolákban. — A nyári vakációnk mindössze egy hónap — mondja Fazekas Zoltánné, aki a tiszakürti nevelőotthonban dolgozik. — Felváltva megyünk szabadságra, hiszen a fiúk —akiknek nincs hova menniük — nyári programjáról is nekünk kell gondoskodni. — S mi a program? — Mindenki elviszi a csoportját kirándulni, vagy táborozni. Én júliusban kétszer is voltam a gyerekekkel; Sopronban váltótáborban, Mátrafüreden sátortáborban töltöttünk el egy-egy szép hetet. Közösen gyűjtöttük össze a pénzt, s közösen költöttük el. Én tanítottam általános iskolában is — Ti- szabőn és Jászkarajenőn — ott több maradt nekem a nyárból, mint itt. Ennek ellenére nem bántam meg, hogy idejöttünk Tiszakürtre. Itt váltam igazán pedagógussá. S hogy kevesebb a szabadság? Kárpótol érte a gyerekek szeretete, ragaszkodása. Tál Gizella Fotó: T. Katona László ANTALFFY GYULA Í9Y utaztunk hajdanában Hasig érő habarcsban O Esők évadján az egész Alföldön félelmetes dolog az utazás; az őszi és a tavaszi sárral alig tud megbirkózni a kerekes jármű. A Pest és Cegléd, feljebb pedig a Pest és Füzesabony közti szakasz még úgy-ahogy járható, de a Tiszántúl mélyebb részeinek határvonalánál, Szolnok előtt és Füzesabony után elkezdődnek a rémségek. Az utas elvész egy végeláthatatlan tengerben, a lovak hasig gázolnak a ragacsos habarcsban, pattanásig feszül az istráng, a kocsis éktelen káromkodás közepette csépeli a szerencsétlen jószágokat, s ha minden jól megy, húsz-harminc kilométert csúszik is egy nap alatt a szekér a sáron. A biharnagybajomiak, ha Váradra igyekeznek, hatnyolc lóval vontatják szekerüket Bakonszegig, a Sárrét határáig, ha meg Debrecenbe tartanak, akkor Földesig, s visszatérésükkor megint idáig kell elibük küldeni az „erősítést.” A Tiszától Nagykárolyig, Váradig vagy Aradig négy-öt napig tart az út, s a legtöbb időt a kerekek fél- óránkénti tisztogatása emészti föl, Ebben a munkában az utasok épp oly buzgalommal vesznek részt, mint a fuvaros; minél szaporábban vakarják a sarat az e célra rendelkezésre álló ásókkal és botokkal, annál hamarabb indulhatnak tovább. Aki tavasszal vagy ősszel keresztül utazik az Alföldön, megszerzi a jogcímet arra, hogy kemény fickónak tartsák, s a hatalmas teljesítményhez illő tisztelet övezze személyét. A korabeli útleírások nyomban bőbeszédűvé válnak, mihelyst az utas átlépi a Tiszát. Egyszeribe csőstül van élmény, feljegyzésre méltó esemény, mégpedig olyanok, hogy nem ritka köztük az egész életre szóló sem. Barabás Miklós, a reformkor neves arcképfestője, két alföldi útját tartja arra érdemesnek, hogy emlékirataiban részletesen ismertesse. A 30- as években Kolozsvárról Pestre jön fel kocsin, enyhe téli időben. A tiszántúl akkor is merő sártenger, az útnak gyakorta teljesen nyoma vész, s van úgy, hogy fél napon át arra hajtanak, amerre fűszálakat látnak kiállni a vízből. Ott legalább nem fenyegeti őket a nyakig merülés veszélye. Kolozsvárról tíz napig jönnek, de a java gyötrelmek csak útjuk vége felé, Szolnok tájékán szakadnak rójuk. Szolnokot egyébként minden múlt századbeli utazó megemlegeti; keserű szavakkal emlékeznek vendégmarasztaló töltéséről, a végtelen ártérről, amelyen hol a víz alatt, hol némileg a pocsolyás táj fölé emelkedve kanyarog a szentmiklós— karcag—debreceni országút, az Alföld legfélelmetesebb közlekedési vonala. Barabá- sék is, ahogy áthaladnak a szolnoki hídon, már látják a város szélét a fogadóval, mégis majd kidőlnek a lovak, amíg odáig érnek: „Hasig érő volt a pocsolya — emlékezik a portréfestő — és a színén vékony jégréteg, amikor a ló lábát rátette, nem szakadt be, de amikor a súlyával ráereszkedett, egyszerre beszakadt s a jégdarabok úgy összevagdalták a lábát, hogy a szegény pára reszketett, mint a nyárfalevél. Valahogy mégiscsak beértünk és ótüzentünk a vár- megyeházához előfogatért. Hallottuk, mikor a hajdú kérdi a másikat: Ma akarnak elmenni azok az urak? Ma — mondja ez. No innen a Szentháromság se viszi ki őket. A hajdú a fagyos sár ellenére is megrendelte az előfogatot, hisz megkapta érte a kellő baksist, de a szegény lovas gazda — fél egykor délben — odajött ló nélkül, messziről levette a kalapját és rimánkodni kezdett: Kérem a nagyságos urakat, könyörüljenek rajtam, mert napvilágon nem érünk ki a helységből. JVIajd ha fagy egy kicsit az éjjel, hát reggel a kertek alatt valahogy kivergődünk. És úgy is lön. Megháltunk Szolnokon és reggel csakugyan a kertek közt vitt ki a városból, olyan utakon, melyeket az ökrök egy nagy arasznyinál mélyebben meg- lyukgattak és azután úgy megfagyott. Némán ültünk, mert beszélgetve az ember elharapta volna a nyelvét. Aki ilyen úton nem járt, annak halvány fogalma sem lehet róla.” Az előfogdtos szolnoki szekeresgazda siránkozásának őszinteségében nemigen lehet kételkedni, hiszen az időben már tisztességesen meg kell fizetni az előfogatot, úgy hogy a lótartó parasztok télidőben, amikor hétszámra szabad a lovuk, valósággal versengenek a forspontos utasért. Visszafelé útjában Barabásnak is szinte könyörög a paraszt, hogy ő vihes- se tovább; „Már a falujától fél órányira elénk vágtatott a jobb lovakkal biró paraszt és messziről kiáltotta: „Kérem forsponttal utaznak-e a nagyságos urak? Kérem ne tessék a bíróval mást állítani, nekem olyan lovaim vannak, hogy csak úgy repítem vele a kocsit!” Még biztosítékul egy ezüst huszas foglalót is adott, s azzal előre vágtatott a faluba. Ha a bíró ellenkezett, hogy nincs rajta a sor, a bírónak is egy ezüst húszast ajándékozott, csakhogy vihessen bennünket.” Pestről haza Kolozsvárra azért megy előfogattal Barabás, mert a kétüléses postakocsira nem fér fel. Szolnokig nincs is semmi baj, vidáman viszi két barátjával egyetemben a forspont, Szolnok előtt azonban úgy elakadt kocsijuk, hogy az öt ló se bir vele. (Folytatjuk.)
