Szolnok Megyei Néplap, 1976. július (27. évfolyam, 154-180. szám)

1976-07-10 / 162. szám

Feck Jenő Szolnokra látegatett laiáM a Járműjavító brigátatőivel Felkereste a lóitaatanklési Altai Gazdaságét Záróülés Berlinben Hazaérkezett a Lázár György vezette küldöttség Tegnap délelőtt Berlinben megtartotta be­fejező plenáris ülését a KGST XXX. jubileu­mi ülésszaka. A Hotel Stadt Berlin díszter­mében lezajlott záróülésen a tagállamok kül- dötteégveaetői aláírták a tanácskozás jegyző­könyvét, amely az elhangzott beszámolókat, előterjesztéseket, valamint a velük kapcso­latban hozott határozatokat foglalja magá­ban, és jóváhagyták a tanácskozásról kiadott közleményt is. Nyolc KGST-tagállam képvi­selői a záróülésen aláírták egy új közös ku­tató intézmény, a rendszerelemzési és irányí­tástudományi nemzetközi intézet létrehozá­sáról kötött egyezményt. Az ülés zárszavát Horst Sindermann, az NDK miniszterelnöke mondta el, majd a következő KGST-ülésszak vendéglátó országa, a Lengyel Népköztársa­ság miniszterelnöke, Piotr Jaroszewicz köszö­netét mondott az NDK illetékeseinek a mos­tani jubileumi ülésszak megrendezéséért. Berliniben tegnap közleményt adtak ki a KGST Végrehajtó Bizottságának előző nap délutáni üléséről. A közlemény elmondja, hogy a Végrehajtó Bizottság határozatokat hozotít a tanács XXX. ülésszakán_ kitűzött feladatok megvalósítására. Megerősítette a tanács titkárságának az 1975-i költségvetési terv teljesítéséről szóló jelentését. Tegnap hazaérkezett Berlinből a magyar de­legáció, amely a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsának XXX. ülésszakán vett részt. A küldöttséget Lázár György, a Minisztertanács elnöke az MSZMP Politikai Bizottságának tagja vezette. A delegáció tagjai voltak: Hu­szár István, a Minisztertanács elnökhelyettese, az Országos TerVhivatal elnöke, Németh Ká­roly, az MSZMP Központi Bizottságánál?: tit­kára, a Politikai Bizottság tagjai, dr. Szekér Gyula miniszterelnök-helyettes, hazánk ál­landó KGST-képvieelője, Rödönyi Károly köz­lekedés és postaügyi miniszter, Marjai József külügyminisztériumi államtitkár, dr. Szila Já­nos miniszterhelyettes, a nemzetközi gazda­sági kapcsolatok titkárságának vezetője és Meisel Sándor, a Magyar Népköztársaság állandó KGST-képviselőjének helyettese. A de­legáció fogadására a Ferihegyi repülőtéren megjelent Aczél György miniszterelnök-he­lyettes, a 'Politikai Bizottság tagja, Bondor József építésügyi és városfejlesztési minisz­ter, dr. Polinszky Károly oktatási miniszter, dr. Várkonyi Péter államtitkár, a Miniszter- tanács Tájékoztatási Hivatalának elnöke, dr. Varga József, a Minisztertanács titkárságának vezetője és Rácz Pál külügyminiszter-helyet­tes. Ott volt Gerhard Reinert, az NDK buda­pesti nagykövete. KÖZLEMÉNY a KGST XXX. ülésszakáról Fock Jenő tegnap délelőtt találkozott a megyei párt-végre­hajtóbizottság tagjaival. A vendéget Andrikó Miklós tájé­koztatta a megye politikai és gazdasági helyzetéről. 1976. július 7—9. között Berlinben, a Német Demok­ratikus Köztársaság főváro­sában megtartották a Köl­csönös Gazdasági Segítség Tanácsának XXX. üléssza­kát Az ülésszak munkájában részt vettek a tagállamok küldöttségei, amelyeket Sztanko Todorov, a Bolgár Népköztársaság Miniszterta­nácsának elnöke, Lázár György, a Magyar Népköz­társaság Minisztertanácsának elnöke, Honst Sindermann, a Német Demokratikus Köz­társaság Minisztertanácsának elnöke, Carlos Rafael Rodri­guez. a Kubai Köztársaság Forradalmi Kormányának miniszterelnök-helyettese, Zsambin Batmönh, a Mongol Népköztársaság Miniszterta­nácsának elnöke, Piotr Ja­roszewicz, a Lengyel Nép­köztársaság Minisztertanácsá­nak elnöke. Manea Manescu, a Román Szocialista Köztár­saság kormányának minisz­terelnöke, Alekszej Koszigin, a Szovjet Szocialista Köztár­saságok Szövetsége Minisz­tertanácsának elnöke, Lubo- mir Strougal, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság kor­mányának elnöke vezetett A KGST és a JSZSZK kormánya között létrejött megállapodás értelmében az ülésen részt vett a JSZSZK küldöttsége, amelyet Dobro- szav Csulafics, a Szövetségi Végrehajtó Tanács (kormány) elnökhelyettese vezetett Megfigyelőként részt vett Lopez Teixira, az Angolai Népi Köztársaság ipari és energiaügyi államtitkára, Le Thanh Nghi, a Vietnami Szo­cialista Köztársaság minisz­terelnök-helyettese, az Ál­lami Tervbizottság elnöke, Li Dzang Zsu, a koreai Né­pi Demokratikus Köztársaság berlini rendkívüli és meg­hatalmazott nagykövete, Khamphan Tunalom, a Lao­szi Népi Demokratikus Köz­társaság moszkvai rendkí­vüli és meghatalmazott nagy­követe. Aj. ülésszak munkájában részt vett Nyikolaj Faggye- jev, a KGST titkára Az ülésszak ülésein Horst Sindermann, az NDK Mi­nisztertanácsának elnöke, a Német Demokratikus Köztár­saság küldöttségének vezető­je elnökölt Az ülésszak megvizsgálta a Végrehajtó Bizottság beszá­molóját a gazdasági és tu­dományos-műszaki együtt­működés, valamint a komp­lex program megvalósításá­nak 1971—1975. évi eredmé­nyeiről, a KGST-tagállamok gazdasági és tudományos­műszaki együttműködésének további elmélyítéséről és fej­lesztéséről. Az ülésszak megelégedés­sel állapította meg, hogy a KGST-országok jelentős si­kereket értek el a szocializ­mus és a kommunizmus épí­tésében, sikeresen teljesítet­ték az ötéves népgazdasági terveket, gyors ütemben fej­lődnek a termelőerők, nő a társadalmi termelés haté­konysága, szüntelenül emel­kedik a dolgozók életszínvo­nala. A KGST-tagállamokban a megtermelt nemzeti jövede­lem 1971—1975 között 38 százalékkal, ugyanakkor a fejlett tőkés országokban 14 százalékkal, a Közös Piac­hoz tartozó országokban pe­dig csak 12 százalékkal nőtt. A KGST-tagállamok bruttó ipari termelése 1975-re — 1970-hez viszonyítva — mint­Losonczi Pál fogadta a belga külügyminisztert Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke tegnap az Országházban fogadta Renaat Van Elslande belga külügy­miniszter. A szívélyes légkörű talál­kozón jelen volt Púja Frigyes külügyminiszter, Vince Jó-* zsef a Magyar Népköztársa­ság brüsszeli nagykövete, va­lamint Constant Clerckx, a Belga Királyság budapesti nagykövete. Tegnap a Külügyminisztéri­umban befejeződtek Púja Frigyes külügyminiszter és Renaat Van Elslande belga külügyminiszter tárgyalásai. Budapesten tegnap ma­gyar—belga konzuli egyez­mény aláírására került sor. Az egyezményt magyar rész­ről Púja Frigyes külügymi­niszter. belga részről Renáat Van Elslande külügyminisz­ter írta alá. Fogadás a mongol nemzeti ünnepen Bamdari.jn Düscrszürcn. a Mongol Népköztársaság bu­dapesti nagykövete, a mon­gol népi forradalom 55. év­fordulója alkalmából tegnap egy másfélszeresére nőtt. Az ipari termelés növekedésé­nek mintegy 80 százalékát a munkatermelékenység nö­velésének útján érték el. Je­lentősen erősödött a mező- gazdasági termelés anyagi­műszaki bázisa. A KGST-tag- országok többségében — a kedvezőtlen időjárási viszo­nyok ellenére — a mezőgaz­dasági. bruttó termelés évi átlagos mennyisége 1971— 1975 között 14 százalékkal haladta meg az előző terv­időszak szintjét. ,1971—1975 között a testvéri országok la-, kosságának egy főre jutó reáljövedelme mintegy 29 százalékkal növekedett. Ezek a sikerek a kommu­nista és munkáspártok által vezetett munkásosztály, pa­rasztság és értelmiség áldo­zatkész munkájának eredmé­nyei. E sikerek a szocialista rend hatalmas alkotó lehe­tőségeiről tanúskodnak, és meggyőzően bizonyítják, hogy a KGST-tagállamok kommunista és munkáspárt­(Polytatás a 2. oldalon.) A nap híreiből fogadást adott a nagykövet­ségen. A fogadáson részt vett Biszku Béla, az MSZMP Po­litikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság tit­kára, Győri Tmrc, a Köz­ponti Bizottság titkára, Borbándi János, a Minisz­tertanács elnökhelyettese, Cseterki Lajos, az Elnöki Ta­nács' titkára, dr. Faluvégi La­jos pénzügyminiszter, dr. Si­mon Pál nehézipari minisz­ter, Rácz Pál külügyminisz­ter helyettes, Kárpáti Ferenc vezérőrnagy, honvédelmi miniszterhelyettes. Jelen volt a fogadáson a budapes­ti diplomáciai képviseletek számos vezetője és tagja. Részvéttávirat A Népköztársaság Elnöki Tanácsa a Kínai Népköztár­saság országos népi gyűlése állandó bizottságához inté­zett táviratban fejezte ki részvétét Csu Te-nek, az országos népi gyűlés állan­Tegnap reggel kezdte meg látogatását a megyében Fock Jenő, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, akit Szolnokon, a megjtei pártbi­zottság székházában Andrikó Miklós, a megyei pártbizott­ság első titkára és dr. Be- reczJcj Lajos, a megyei ta­nács elnökhelyettese üd­vözölt A programot megelőzően Fock Jenő találkozott a me­gyei párt-végre^aj főbizottság tagjaival. Andrikó Miklós tá­jékoztatta a vendéget a me­gye gazdasági helyzetéről, részletesen beszélt az ötödik ötéves terv idei feladatainak eddigi teljesítéséről, a po*. litikai és társadalmi élet ak­tuális kérdéseiről. A tájé­koztatóban Andrikó Miklós kitért a tágkönyvcserével kapcsolatos főbb tapasztala­tokra is. A tájékoztató után Fock Jenő válaszolt a párt-végre­hajtóbizottság tagjainak kér­déseire, majd rövid informá­ciót adott néhány időszerű belpolitikai kérdésről. A megbeszélésen részt vet­tek a megvei pártbizottság osztályvezetői is. Fock Jenő a délelőtt folya­mán Andrikó Miklós és dr. Bereczki Lajos kíséretében a szolnoki Járműjavítóba láto­gatott, ahol találkozott az dó bizottsága elnökének elhunyta alkalmából. A kínai államfő elhunyta alkalmából Cseterki Lajos, az Elnöki Tanács titkára, Borbándi Já­nos miniszterelnök-helyet­tes és Rácz Pál külügymi- nisz-helyettes részvétlátoga­tást tett a Kínai Népköztár­saság budapesti nagykövet­ségén. Kiváló vasutasok kitüntetése Pénteken folytatódtak a 26. vasutasnap események Az ünnep hagyományainak megfelelően az idén is anya­gi és erkölcsi elismerésben részesítették a szolgálatu­kat odaadóan, pontosan, hi­bátlanul ellátó vasutasokat. A közlekedési- és postaügyi miniszter ezúttal 83 dolgozó­nak adományozott kiváló vasutas kitüntetést. Ezenkí­vül 118-as kaptak érdemes vasutas kitüntetést, és 130 vasutas részesült vezérigaz­gatói dicséretben. A minisz­teri kitüntetéseket pénteken a Nyugati pályaudvaron rendezett központi ünnepsé­gen dr. Ábrahám Kálmán közlekedési és postaügyi ál­lamtitkár adta át üzem gazdasági, párt- és tö­megszervezeti vezetőivel és a 2200 dolgozót képviselő 15 szocialista brigádvezetőveL Ambrus János igazgató tá­jékoztatta a vendéget a 120 éves nagy munkásmozgalmi múltú üzem fejlődéséről, munkájáról. Elmondta töb­bek között, hogy Szolnokon épül az ország harmadik Diesel-bázisa, és a 960 mil­lió forintos beruházás ma a félidejénél tart. Szólt arról ’s, hogy a vasúti közlekedés korszerűbbé válásával ho­gyan változott az üzem fel­adata: a Diesel-mozdonyok, motorkocsik. négytengelyes személykocsik javítása jól képzett szakmunkásokat igé­nyel. Éppen ezért nagy gon­dot fordítanak a munkáskol- lgktiva szakmai képzésére. politikai és általános mű­veltségének emelésére után­pótlás felnevelésére. Fock Jenő kérdésére vála­szolva elmondta, hogy dol­gozóik 80 százaléka szak­munkás, akiknek zöme ma már egészséges környezetben, modern gépeken, eredménye­sen dolgozik. Az üzem pro­filjának változásával évről évre kedvezőbben alakultak a kereseti viszonyaik is (az elmúlt négy esztendőben 30 százalékkal emelkedett a bérszínvonal). Az igazgató tájékoztatóját követően Kozma József, az üzemi pártbizottság titkár­helyettese adott, rövid átte­kintést a 495 tagú pártszer­vezet életéről, az MSZBT- tagcsoport, a szakszervezet, KISZ-fiatalok, munkakörök munkájáról és a MÁV sport­egyesedet szakosztályainak eredmén veiről. A tájékoztatóban szó esett a munkaverseny-mozgalom­rdl Is, amelynek nagy hagyo­mányai vannak már az üzemben, hiszen dolgozói az elsők között kapcsolódtak be a szocialista brigádmozga­lomba. és ma 168 szocialista brigád, több mint 1500 tagja között folyik nemes versen­gés a szocialista brigád cím különböző fokozataiért. A legjobb brigádjaik munká­ját magas elismerések fém­jelzik, a Vörös Október szo­cialista brigád például 1973- ban megkapta az Állami-díj II. fokozatát. Fock Jenő. a brigádveze­tőkkel folytatóit baráti be­szélgetés után, megismerke­dett Homonnai János Álla­mi-díjas szocialista brigád­jával. Az üzemlátogatást követő, rövid déli pihenő után Fock Jenő és kísérete a Török­szentmiklósi Állami Gazda­ságot kereste fel, ahol Vad András, a törökszentmiklósi városi pártbizottság első tit­kára üdvözölte a vendégeket, majd Berceli István igazgató tartott rövid tájékoztatót a gazdaság, növénytermesztés­ben és állattenyésztésben el­ért eredményeiről, és közép­távú terveiről. Elmondta, hogy a több. egymástól igen nagy távolságban levő gazda­ságból kialakuló állami gaz­daságnak több mint hétezer hektár földje van, és több mint ezer állandó dolgozója. A tavalyi 300 millió forin­tos termelési értéküket az ötödik ötéves terv végére 400 millió forintra szeretnék emelni. Fock Jenő érdeklődésére elmondta, hogy óriási segít­séget jelentett, a gazdaság területén idén megnyitott KISZ-építőtábor lakóinak munkája a kukorica fattya­zásban, címer ezé sben. a gyü­mölcsszedésben és a cukor­répa gyomtalanításában. A szorgalmas fiatalok olyan munkát, végeznek, amit gé­pesíteni nem lehet. A tájékoztató után Fock Jenő el is látogatott a 800 személyes építőtáborba, a kényelmesen berendezett fa- házakban felkereste a pécsi és szigetvári középiskoláso­kat, akik a tegnap esti tá­bortűznél búcsúzlak el Szenttamástól. A táborláto­gatás után Fock Jenő rög­tönzött „határszemlét” tar­tott. Beszélgetett a kombáj- nosokkal, akik hétfő óta az állami gazdaság búzatáblá­ján aratnak. Ezt követően megnézte a gazdaság híres ménesét. Fock Jenő tegnapi. Szol­nok r.- egyei programja a Tö­rökszentmiklósi Állami Gaz­daságban tett látogatásával ért véget Kovács Katalin A MÁV Járműjavító Üzemének tűzikovácsműhelyében Fock Jenő az Állami díjas szocialista brigád vezetőjével, Homon- nai Jánossal beszélgetett. j

Next

/
Thumbnails
Contents