Szolnok Megyei Néplap, 1976. június (27. évfolyam, 128-153. szám)

1976-06-22 / 146. szám

1976, '/iúniui^ íjj. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 \ A FELADAT: Közös célokért, egységesen A gazdaságpolitikai agitáció tapasztalatai a Tisza Cipőgyárban-.'V MATRAPLAST műanyag feldolgozó Szövetkezet kenderes! részlege nagy mennyi­ségben gyárt a Kőbányai Gyógyszerárugyár részére különböző műanyagárukat, am- nullás dobozokat és zárófedeleket. Képünkön Varga Ferenc és társa az UASI—150 típusú fröccsöntőgép működését ellenőrzi. Szolnok gyárnegyedében Alapvető élelmiszerekből megfelelő az ellátás Körséta az üzletekben Szolnok, déli ipartelep. Készítsünk róla egy kis „leltárt”: a felsorolás a papírgyárral kezdődik, majd a kórház, a bú­torgyár, a cukorgyár, a MEZŐGÉP, a Beton- és Vasbeton­ipari Művek gyára következik, végül a Tiszamenti Vegyi­művek zárja a sort. Erre a környékre több ezren járnak dolgozni. A kertes házak, a három-, négyemeletes lakóépületek pedig arról „árulkodnak”, hogy sok száz család él a déli munkáskerü- lelben. Érdekelt bennünket, hogy ezek a családok hol vá­sárainak naponta élelmiszert és egyéb közszükségleti cikket. A hét végén, kőrútunk során bementünk a környék üzletei­be — hol mit lehet kapni, van-e hiány valamiből. Jó, ha nem kell utazgatni Megismertetni a feladatokat A Vegyiművek lakótele­dén egj'etlen bolt van, a 31- es élelmiszer üzlet. Odajár­nak vásáraim a TVM-ből, a BVM-ből, a lakótelepiek i6 gyakran megfordulnak itt. A bolt előtt egy fiatalasz- «zonnyal váltottam néhány szót. — Idejár rendszeresen vá­sárolni? — Ide is, hiszen a telepen lakunk. Kozol van a bolt és általában mégkapom, amit keresek. Amikor nincs kedvemre való áru buszra ülök és bemegyek a Mun­kás ABC-be, vagy a város­ba. De ez ritkán fordul elő— — Most mit keres? — Az ebédhez veszek ezt, azt. Gondoltam zöldborsó le­vest főzök. Kell egy kis hús, valami zöldségféle, paradi­csom, paprika is ... Bekísérem vásárolni. Amit venni akart, meg is kapta, örült, hiszen nem kell utaz­gatnia, friss áruval, teli sza­tyorral térhetett haza. A boltvezetőt, Mucsi Sán­dort is megkérdeztem: — Mit keresnek most leg­inkább a vevők? — Természetesen a zöld­séget, a gyümölcsöt Általá­ban a Mezőkentől kapjuk az árut, de egyéni termelőktől A Munkásba A kerület legnagyobb üz­lete az ÁFÉSZ Munkás ABC-je, Sokan járnak ide a város minden részéről. Nem­egyszer előfordul, hogy amit a városközpont boltjaiban nem lehet kapni, a „Mun­kásban” megtalálják. — Az áruházban körülbe­lül háromezer féle cikket tartunk és ennek nagyobb hányada élelmiszer — mu­tatott körbe az áruházban Murányi Sándor igazgató. — Törekszünk arra, hogy az alapvető élelmiszerekből ele­gendő mennyiség legyen a polcokon. Most elégedettek vagyunk a hús-, a töltelék­áru ellátással. A múlt hó­napban nagyon nehezen és kevés árut kaptunk a vágó­híd renoválása miatt. Elő­fordul viszont, hogy egy-egy vevő nem azt találja, amit szeretne. Hetente 16 mázsa húst kapunk, ebből 10 má­jasa sertéshús. Az állami gaz­daságokból egy héten 3 mázsa hurka, párizsi, olasz szalámi, szalonna, kolbász, májas érkezik. Ezek a cik­kek nagyon kelendőek, hi­szen reggelente majdnem minden vevőnk vesz vala­mit a kiflije, vagy zsömléje mellé. — Néhány háziasszony panaszkodott, hogy kevés a töldség és a gyümölcs ... ._ — Nem tagadom elófur­is vehetünk. Vannak erre­felé kertészlcedők és min­den reggel friss árut kínál­nak. Most is hoztak 30 cso­mag hagymát, meg paradi­csomot. Jelenleg van újbur­gonyánk 10 forintért, a zöld­paprika 2,50—2,60 forint. Általában 4—500 paprikát kell tartani, mert viszik ötösével is. Van zöldborsó, új zöldség és répa, fejeská­poszta, kelkáposzta. A gyü- mölcséllátás viszont akado­zik. Késik a cseresznye és a meggy. A boltvezető elmondta, hogy hús- és töltelékáru ál­talában van, egyedül a lán­golt kolbász és a húsos sza­lonna hiányzik sokszor a polcokról. A törökszentmik­lósi baromfifeldolgozótól he­tente kapnak tojást, friss pucolt csirkét, csirkeaprólé­kot és májat. A kenyér, a tej — egy-két esetet kivéve — időben érkezik. Egyéb élelmiszerekkel — konzerv, cukor, liszt, só, zsír — nincs probléma. Élelmiszeren kívül tarta­nak a boltban cérnát, tűt, cipőfűzőt, elemet, papírárut. De kapható kávéfőző, ká­védaráló és szifon is. Ezért sem kell külön utazgatni. sokan járnak dúlt már, hogy amit kért a vevő, nem tudtunk adni, de azért általában van minden. Három helyről szerezzük be az árut. A MÉK-től, az ÁFÉSZ központtól és termé­szetesen egyéni termelőktől is. Jelenleg kevés a gyü­mölcs, akadozik a gyökér- és a répaellátás. Régi burgo­nya már egy hónapja nincs, de újat tudunk adni 10 fo­rintért. Aki paradicsomot, zöldpaprikát, karfiolt, ká­posztát, karalábét, salátát, uborkát akar venni itt megtalálja. Az új gyökér viszont elég drága 6—7,40 csomója, a répának pedig 5,50—6,60 forint. A hagymá­val is voltak „zűrök” az elmúlt hetekben. Aki nálunk kere­sett, annak ajánlottam a szárított hagymát. Sokan mondták, hogy bevált. Azaz igazság, hogy nem akarunk rengeteg zöldséget, gyümöl­csöt rendelni, mert volt már rá példa, hogy a nyakunkon maradt. Ezen a környéken a családi házak kiskertjeiben megterem az a kis zöldség, ami a háztartásba kell... Az áruházban egyébként az élelmiszeren kívül a leg­szükségesebb iparcikkek is megkaphatok. Az Élelmiszer Kiskereske­delmi Vállalat 4-es számú boltjában is a másik két üz­lethez hasonló a helyzet, Nem panaszkodtak különö­sebben semmire. A tej, a kenyér időben érkezik. Nyi­táskor mindig tudnak ad­ni friss árut. A hús- és töl­telékárun kívül — amiből egyébként jó választékot tartanak — a készétel kon- zervek a keresettek. (Ebből lehetne jobb is az ellátás.) Elmondták, hogy a bolt a reggeli és a délutáni idő­szakban a legforgalmasabb, napközben inkább csak a nyugdíjasok vásárolnak. Azon a környéken ez az egy üzlet tart nyitva vasár­nap is. A 4-es bolt mellett van egy zöldség-gyümölcs pavi­lon, ami délelőtt 10-kor be­zár, délután 2-kor nyit. Ez szintén kiskereskedelmi bolt. (Megtudtuk, hogy megvál­tozik a pavilon nyitvatartá- sa, ha a boltvezető felgyó­gyul.) Egy-két háziasszony véleményét végighallgatva összeállt a kép: az ellátás­sal különösebb baj nincs, hiszen a vezető saját kocsi­jával járja a megyét, áru­ért. Nem messzire az árudá­tól egy maszek zöldséges is kínálja portékáit. Szép, friss az áruja és még vasárnap is kinyit. (Az árak viszont borsosak.) Tervek az ellátás javítására Az ületi körséta után fel­kerestük Simon Józsefet, a megyei tanács kereskedelmi osztályának vezetőjét, hogy mondjon véleményt a déli iparnegyed ellátásáról. — Pont egy hete tartott osztályunk ellenőrzést az említett üzletekben és nem tapasztaltuk, hogy különö­sebb gond lenne az ellátás­ban. Azt a területet egyéb­ként többször ellenőrizzük, mint a város más pontjait, hiszen több száz munkás mindennapi igényeinek ki­elégítéséről van szó. Az volt a múlt heti látogatásunk tapasztalata, hogy semmivel sem rosszabb annak a kör­nyéknek az ellátása, mint máshol. Természetesen a felsorolt problémák — a zökkenők a hús-, a zöldség- ellátásban — más megyei boltot is érintettek. — Mit terveznek a déli ipartelepen élők még jobb ellátásáért? — A cukorgyár melletti rozoga élelmiszerboltot át­alakítjuk. Kicsi és korsze­rűtlen. Külön kiemelem, hogy a cukorgyár nagy gond­dal foglalkozik az üzlet át­alakításával. Különben a tervek már elkészültek. A Munkásőr úton egy ABC áruház építését tervezzük. Tárgyalunk a vegyiművek­kel is, két elgondolásunk van: vagy a régi lakótelepi TVM ezután épülő munkás- szállójának földszintjén ren­dezünk be egy kis ABC-t. Reméljük ezekkel az új lé­tesítményekkel még jobb, kulturáltabb ellátást bizto­síthatunk az ottélőknek. Szekeres Edit A Tisza Cipőgyár az el­múlt tervidőszakban dina­mikusan fejlődött. öt év alatt bőreipőgyárlásunk 8,4 százalékkal, gumiáru terme­lésünk pedig 67,8 százalék­kal növekedett, 290 millió forintot költöttünk beruhá­zásra, a pénzt teljes egészé­ben saját erőből teremtettük elő. A termielés bővülésének döntő hányada a termelé­kenység 159 százalékos, te­hát dinamikus növekedésé­ből származott. A termelési érték az üzem történetéiben először meghaladta a 2,2 Hasonlóan az előző ötéves terv indításánál alkalmazott módszereinkhez, most is kö­zéptávú tervélgondolásokat és politikai agiitációs érveket alakítottunk ki, ezeket cse­lekvési programiunkban rög­zítettük. Amikor az éves és a kö­zéptávú gazdaságpolitikai eélkítűzéseinloeit meghatá­rozzuk, akikor a válialaifcve- zetéssed együtt közreadjuk a munkaverseny irányelveit. Ezeket a feladatokat mér úgy fogalmaztuk meg, hogy figyelembe vettük a külön­böző kollektívák, a dolgozók elgondolásait, javaslatait is. Igyekeztünk széles körben megismertetni a cselekvési programot a különböző üze­mi munkahelyeiken dolgozó kelitek t ivók közreműködé­sével. A feladatok meghatározá­sa, megismertetése differen­ciáltan — pártbizottságí, párt-végreha jtóbdaattsági, a’apscservGzeü vezetőségi ülésen, alapszervezeti tag­gyűlésen, esetenként párt- csopant értekezleten, KISZ vezetőségi, szb, szt-ülésem, politikai' vitakörön, termeié­Hyugat-Dnnántúl Több mint egymiiliárd idegenforgalomra Tegnap Győrött, dr. Sze­kér Gyulának, a Miniszter­tanács1 elnökhelyettesének, a bizottság elnökének veze­tésével megtartotta idei ple­náris ülését a Nyugat-Du­nántúli Intéző Bizottság. Részt vett az ülésen az érin­tett három megye — Győr- Sopron, Vas és Zala — pórt- bizottságánák első titkára és tanácsának elnöke. Megjelent Szúrd i István belkereskedelmi miniszter, ott voltak az idegenforgalom irányításával foglalkozó szervek vezetői. A napiren­den az V. ötéves terv nyu­gat-dunántúli idegenforga­lom-fejlesztési programja szerepelt. Mint ezzel össze­függésben elmondták, a há­rom megyében együttesen több mint egymiiliárd forint beruházás történik a terv­időszakban az idegenforga­lom közvetlen vagy közve­tett fejlesztése érdekében. Az ötödik ötéves tervben mindhárom megyében nagy összegeket költenek a ter­mál- és gyógyfürdők továb­bi fejlesztésére. Szállodák, kempingek, motelek épül­nek az idegenforgalmi köz­pontokban. _j_. _____ m illiárd far-iratot, nyereség­hányadunk pedig meghá­romszorozódott Munkánk eredményeként a szocialista exportot 57,4, a tőkés expor­tot 152,9 százalékkal tudtuk emelni. Az ötödik ötéves tervben sem lesznek kisebbek a fel­adataink, amelyek üzemünk minden dolgozójától még na­gyobb helytállást követeinek. Ismert, hogy az ötödik öt­éves tervben még hatéko­nyabban kell giazdálkodreiok a vállal átoknak, í gy’- a Tiisza Cipőgyárnak is. si tanácskozásokon, szocia­lista brigádvezetői tanácsko­zásokon — történik. Ezek a fórumok áUásCogiaiás.ukikál segítik a feladatok magvaló­sítását, az ahhoz szükséges legkedvezőbb feltételeit . ki­alakítását. A feladatok végrehajtásá­ra való mozgósítás már egy­séges, egyeztetett álláspontok alapján történik. Ennek koordinálása a továbbiak­ban a gazdaságpolitikai és agi/tá-diós-propaganda bizott­ságok kötelessége. A bizott­ságok tervszerűen gondos­kodnak arról, hogy a gazda­ságpolitika ^végrehajtására a mozgósítás ne kampány, hanem állandó, folyamatos feladat legyen. Mégis van­nak esetek, amikor a tervtől eltérően egyesi, a vállalat szempontjából rendkívül fon­tos gazdasági kérdésire so- raníkívüli „stratégiát” dolgoz ki az üzemi pártbizottság gazdaságpolitikai bizottsá­ga. Ilyenek voűitak pél­dául 1975-ben az anyaglbaka- rékossággal, jelenleg pedig a szocialista export kötele- zettségiekikel kapcsolatos ten- mvalódmik. Országszerte megnyitot­ták kapuikat a középiskolai építőtáborok. Hazánk egyik sajátos jellegű építőtábora — amelyet a megyei KISZ- bizottság a Szolnok megyei Állami Építőipari Vállalat KISZ-bizo ttságaival szerve­zett — Szolnokon van, s ide vasárnap érkeztek meg az első turnus tagjai, csaknem kétszázötvenen. Az idén négy turnusban az augusztus 14-ig terjedő idő­szakban mintegy ezer fiatal fog dolgozni, és várhatóan több millió forint értékű munkát végeznek majd. . A résztvevők a megyei szak­munkásképző intézetek kő­műves, és szakipari szak­munkástanulóiból és a gim­náziumok és szakközépisko­lák fiú diákjaiból kerülnek ki. Ez utóbbiak biztosítják majd a segédmunkát és a brigádokba osztott fiatalok a megyeszékhely főbb építke­zésein segítkeznek. Ott lesz­nek a Jubileumi tér környé­ki lakások építésénél, kive­szik részüket az ÁEV 5. szá­mú főéfítésvezétoségén a la­A párt gazdaságszervező, ellenőrző tevékenységének magasabb színvotralú végre­hajtása a cselekvési prog­ramra épüL A programban nemcsak a feladatokat ha­tározzuk meg, hanem kije­löltük a végrehajtásért: feflie- lős személyeket is. A végre­hajtást miniden rendszeres számonkéréssé!, beszámofl.- tartósisail és egyéb módon el­lenőrizzük, amely be bekap- csoidónak az alapszerveze- tek és a tömegszarvezetek is. Ellenőrzés, számonkérés Az üzemi párt-végrehajtó- bizotitság maipdirefndjóre az el­ső félévben nagy alkalom­mal került giazdaségpalitálkái témájú beszámoltatás. Az alapezetrvezetiek munka­programjaiból ugyancsak ki­tűnik a párt gazdaságszer­vező, ellenőrző tevékenysé­gének fejlődése. E területen nagy javulás van, nem álta­lános a feladatmegliatároeás. A esetek vési programban meghatározott tennivalóik teljesítését negyedévenként 6záman kérjük. A gazdaság- politikai bizottság tagjai kö­zött felosztottuk az üzemi területeket, így ők rendsze­res számonkéréssel, taná­csokkal segítik a feladatok eredményes végrehajtását az alapszarvezeteíkben. Idei eredményeink azt mutatják, hogy terveink, célkiitűzésedmk reálisak, meg­valósíthatók. Lábbeli terme­lésűink az első negyedévben az előző év hasonló idősza­kához viszonyítva 12,5, tő­kés exportunk 13,4, szocia­lista kivitelünk 70,7 száza­lékkal emelkedett örv endetes, hogy gyárt- mányiaimk minőségi színvo­nala is mintegy 2,2 százalék­kal jobb az előző évinél és, hogy a munka termelékeny­sége a tervezett 5 százalék­kal szemben 7 százalékkal emelkedett. Tehát az előző ér’ azonos időszakához viszo­nyítva gazdálkodásunk min­den területen fejlődés van, amit az is bizonyít, hogy a vállalati eredmény is 5,3 százalékkal jobb volt a ter- vezattméíL Ügy gondolom, hogy az el­ért eredmények a gazdaság­politikai agitáció hatékony­ságát is tükrözik. Komáromi Béla a Tisza Cipőgyár 1 ttzemi pártbizottságának titkára kasok vas- és fémszerkeze­teinek gyártásánál, és segí­tenek, hogy minél előbb át­adhassa az építőipar a Szé­chenyi lakótelep első ottho­nait is. Az ifjú építőket Szolno­kon, a Mátyás király úti Ál­talános Iskolában tanter­mekből kialakított hálószo­bában szállásolták el. Mun­kaidejük reggel 7-től dél­után egy óráig tart. Az ezt követő ebéd után gazdag programot biztosítanák ré­szükre : sportíoglalkozások lesznek, neves előadóművé­szeket, énekeseket hívtak meg a táborba, mozibérletet és strandbelépőt adnak a fiataloknak. A felsorolt programokat minden táborlakó élvezheti, de pénzjutalmat turnuson­ként csak a négy lej óbban dolgozó brigád kap. Ezenkí­vül a nyár végén, az összesí­tett eredmények alapján az első négy helyezett iskola KlSZ-szervezetét értékes tárgynyeremények illetik taeö. ---------—' A z agitáció módszerei Ä gazdaságpolitikai és az Beüvált módszerünk a gaz- agitációs-propaganda bi- daságpolitrikad témájú de­zottság állandó kapcsolatot centralizált pártniapoík meg­tart az alapszeirveszetek re- rendezése. (Évenként két­sízortfdaloséivei, negyed- három alkalommal kerül sor évenként rendszeresen tájé- rá, az idén először február ­kaztatást ad számúikra és ban volt.) Előre kérdéseket a feladatok végrehajtásának kérünk a hallgatóiktól és az helyzetéről beszámoltatja előadók ezekre válaszolnak, őket. A kommunista gazda- Az agitációban hatékony se­Ká-gi vezetők jól összehan- ©tónk az üzemi lap, amedy­galják munkájukat a párt- ben rendszeresen ismertet­alapsizeirveziateikikel. A kom- jük gazdaságpolitikai cól­munisták, a kiváló ifjú mér- jaimkait, népszerűsítjük az nök-közgazd ász-technikus é’emjáiró dolgozókat. Bzemlkí­mozgatam résztvevői, bri- vül kiadjuk a „Tények és gádvezetők agitátorként is érvek” című propaganda­segítik terveink valóra vál- anyagot, amely szántén jó fását. eszköznek bizonyult. Ezer fiatal az építkezéseken Megnyílt a szolnoki építőtábor

Next

/
Thumbnails
Contents