Szolnok Megyei Néplap, 1976. április (27. évfolyam, 78-102. szám)

1976-04-18 / 93. szám

e SZOLNOK MEGTEI NÉPLAP 1978. április ÍR. Van-e szebb a gyermek őszinte, nyílt, tiszta tekinteténél? Van-e boldogítóbb érzés, mint szemébe nézni annak, akit egy életre párunknak választunk? Van-e nagyobb megnyugvás, mint magunkon érezni a szülők óvó, szerető pillantását? Mégis, oly ritkán gondolunk arra, mily nagy kincsünk a ÜNK VILÁGA SZEM Részlet dr. H. Mahler, az Egészségügyi Világszervezet /ezérigazga tójának az idei igészségügyi világnapra írott üzenetéből: „Legalább tíz­millió vak ember él manap­ság szerte a világban. Mil­liókra tehető azok száma is, ikiknek annyira romlott a utasuk, hogy oktatás, mun­kavégzés és szociális támo­gatás szempontjából vakok­iak minősülnek. Ezek a szá­mok egyre növekednek, s »megfelelő intézkedések hiá­nya esetén 25 év alatt meg­kétszereződhetnék”. 1. : T. Ferenc 51 éves kubikos "Szamara a tavaly január 15-i ' lap is úgy kezdődött, mint máskor. Reggeli a munkás- szálláson. aztán irány mun­kába. Közben gondolt is tán arra, hogy rnég két nap és itt a hétvége, utazhat haza Tászladányba a családjához, ügy pillér betonaljzatát bon- ották csákánnyal a földből, iélután volt. Egy erős ütés >s feljajdultr „Egy kavics íekivágódott a szememnek”. Azóta — kevés szünettel — aetegállományban van. Egyik szemére megvakult és már ,a másikkal is baj van, hús- rét után- újra operálnak”. A családja — három gyereke, felesége — azóta a táp- oénzből él, az asszony bedol­gozást vállalt, hogy némi kei ecsethez jussanak. „Jaj, egy kis betonszilánk: ment a szemembe” — kiál­tott fel L. Ernő e hét regge­lén, amikor egy villanyosz- op betonaljzatát akarták a ’óidból kivenni. „Várjatok, yihenek egy kicsit, hátha ékkor nem fog fájni a sze­mem” — mondta munkatár­sainak. Azok nem hagyták: Itt a teherautó, azonnal in- iíts az orvoshoz” — mond­ták, és jól tették. „Nagyon szépen gyógyulok, azt mond­ta a tanár úr” — újságolja trommel, L. Ernő szerelóla- catos 31 éves. Szerencsés ember. — Hány éves vagy? — Hét. — Mi történt a szemeddel? — Nyiiaztunk Jancsival... Rosszul végződött a já­ték: a nyíl belevágódott a kisfiú szemébe. Az örökmoz­gó fiúcska — a jövő nagy kapusa tán, hisz az a ked­venc játéka — kórházba ke­rült. A kisfiú anyja kezét fogja a folyosón: ő már meggyó­gyult, indulnak haza Tisza- sülyre. A fiatalember bizakodik: „Még néhány nap és mehe­tek én is .., de megtanul­tam: nem lehet eléggé vi­gyázni.” A meglett, életében már nagyon sokat próbált em­ber sír: „Nem tudom, mi lesz velem,,. Hárman a harminchatból, akik ezekben a napokban a Szolnok megyei Hetényi Gé­za Kórház szemészeti osztá­lyán a gyógyulást remélték, remélik. 2. Becslések alapján, százezer ívkosra számítva hazánkban lí«49-ben 100. 1974-ben 280, P íjor Rezső dr. Budapest m-gy kerületében végzett sa­ját felmérése szerint 335 vak, vagy súlyosan sérült szemű ember él. (A legutol­só rendelkezésre álló adatok szerint Angliában 269. Izlan- don 272, Svájcban 145, az NSZK-ban 60.) Az évszázados gond, amely a vaksággal rémített, a tra­chomas fertőzés eltűnt. de újabb okok jelentkeztek. A rövidlátás komplikációi: az érrendszeri betegségek, köz­tük is legmagasabb számban a cukorbetegség okozta szem- fenéki elváltozások: a zöld­hályog és a szürkehályog; a különböző sérülések követ­kezményei : a szem belső gyulladásai. Szolnok megyében ma megközelítőleg — erre nincs pontos adat — ezer csök­ken tlátó, vagy vak ember él. Elég nagy számban van­nak olyanok — főként öre­gek, az átlagéletkor kitoló­dása következtében —, akik ilyen panaszaikkal még nem voltak orvosnál. A megyei kórház szemészetén tavaly százharcnincegy ember a sze­mén levő szürkehályog miatt tartózkodott az osztályon gyógyításra várva, és ötve- nen voltak, akiknek üzemi, vagy utcai baleset következ­tében kellett odamenniük, hogy csak két kiragadott pél­dát említsek. Az országos statisztika adatai — misze­rint a betegek 20,3 százaléka rövidlátás, 19,7 százaléka zöldhályog, 18,1 százaléka ér­rendszeri betegségek, 4,5 szá­zaléka sérülések miatt kerül szemorvoshoz — erre a kór­házra is érvényesek. Megszaporodtak viszont a még súlyosabb sérülések, azok, amikor idegen test ke­rül a, szembe, bétonszemcse, Vagy vasszilánk. Felmerül a kérdés: ezen a téren elég hatékony a munkavédelem? r> V m ■— Töröltük a szótárunk­ból azt a kifejezést, hogy „nincs mit tenni”. A re­ményt, a bizakodást egyik betegünktől sem vehetjük el, és mindent meg kell ten­nünk, hogy ezek a remények valóra váljanak, — mondja dr. Szeghy Gergely, címze­tes egyetemi docens, az Or­vostudományok kandidátusa, a Szolnok megyei kórház szemész főorvosa. Parányi a főorvosi szoba, ahol beszélgetünk. Kicsi az osztály is: összesen harminc ágy van benne. Illetve most 36 — kénytelenek, voltak a folyosón is elhelyezni betege­ket. Sok a beteg. A megye 302 ezer lakosának > .«diétásá­ról kell gondoskodniok. — Rövidesen 412 ezerről, a karcagi kórházban, ugyanis, valószínűleg rövidesen, or­voshiány miatt be kell zárni a szemészeti osztályt. — Zsúfolt a kórházi osz­tályuk. És régi gond, hogy túlzsúfolt a szemészeti ke­zelő is a rendelőintézetünk­ben. Ha jól tudom ott na­ponta 100—120 embert kell ellátniok. — Kevés az orvos, össze­sen körülbelül ötszázan va­gyunk szemészek az ország­ban. Ezért a zsúfoltság. A betegek száma viszont saj­nos növekszik. Ugyanakkor az utóbbi években különbö­ző okok. például a nagy el­foglaltság miatt, nyolcvan szemész elhagyta a szakmát. — Az ember azt hinné, hogy a szemészeten talán könnyebb dolga van az or­vosnak. — Ez csak a látszat. Ez is műtétes szakma, a műtőben itt is végig kell állni a há­. rom-öt órát. És remegő kéz­zel nem lehet dolgozni. Az orvos csak tiszta feiiel, ki­pihenten, biztos kézzel fog­hat hozzá bármilyen műtét­hez. A szem parányi műszer. — Ezek szerint nem elég a rendelkezésükre álló kór­házi ágy sem. A folyosón lá­tottak ezt bizonyítják. — Drága szakma a miénk. Csupán a mi harmincágyas osztályunk körülbelül 1 mil­lió forint értékű műszerrel rendelkezik. Van olyan mű­szerünk, amely 100 ezer fo­rintot ér. Még ez sem len­ne nagy gond. inkább az a baj, hogy sok Ids osztályt hoztak létre — 10—20 ágya­sokat — holott egy megyé­ben egy nagy szemészettel sokkal többre mennénk. Ezek a kis osztályok akadá­lyozzák az utánpótlás neve­lését is; kevés a kórházi ágy, nem kell annyi orvos. Bár a ' fiatalok sem könnyen vá­lasztják ezt a szakmát. A sok elfoglaltság mellett — , rendelőintézetben dolgozni, a kórházi gyógyítást ellátni — egy orvosunk napi mun­kaidejét teljesen kitől ten ék csak a konzíliumok. Hisz . azt valamennyi osztállyal kell tartanunk. Tudományos munkát is kellene végez­nünk, ez természetes, belső igényünk. És akkor még semmit nem tettünk a be­tegségek megelőzésére; a be­tegek kiszűrésére. — Várható-e, hogy javul­ni fog ez a helyzet? — 1980-ra 60 ágyas lesz az osztályunk és körülbelül kilenc szemészorvos dolgo­zik majd a kórház-rendelő­intézeti egységünkben. 4. — Azt kérdi, miért vállal­ják a fiatal orvosok nehezen a szemész szakképesítés meg­szerzését? Az egyetemen mindössze hat hónapon át tanulunk szemészetet. Jófor­mán arra sem elegendő ez az idő, hogy közelebbről megismerjük a szakmát. Én is belgyógyász vagy gyerek- gyógyász akartam lenni, de akkor csak ide lehetett sza­kosodni, Amikor ezt meg­tudtam. végigsírtam az egész éjszakát — mondja dr. Fa­ragó Margit. Azt mondják, hogy ő a szakma csodagye­reke: egyedüli balkezes sze­mész kz országban és na­gyon ügyes. „Meg kellett ta­nulnunk fordítva asszisztálni neki” — mondják az osz­tályon. — ön országgyűlési képvi­selő is. Lehetősége van, hogy országos fórumon is szóvá tegye a szemészek képzésé­nek gondjait. — Amikor lehetőségem lesz rá, vagy az országgyű­lés illetékes bizottságában — mivel oda állandó meghívott vagyok — vagy parlamenti ülésszakon élni fogok ezzel a lehetőséggel. Találkozom medikusokká): mint fiatal orvos beszélek nekik a szak­mám szépségeiről, fontossá­gáról. Bízom benne, hpSF megértenek és talán többen követnek ezen a pályán. 5. Azt mondják drága ez a szakma. Mindenképpen gaz­daságosabb, ésszerűbb i len­ne, ha megyénként egy nagy kórházi szemészeti osztályt hozmának létre. Hiszen egy tízágyas részleg sem lehet meg egyetlen drága műszer nélkül sem. Inkább több szakrendelőt kellene kialakí­tani a városokban, nagyobb településeken. Több orvos kell és nem­csak a beteg emberek miatt. Mielőbb jó lenne a megyék­ben — nálunk is — a tanyá­kon, a kisközségekben meg­szűrni a lakosságot, a gye­rekeket. A kisgyerekkori kancsalságon, rövidlátáson még lehet segíteni. De ehhez orvos kell. És ha már a kan­csalságról van szó: Szolno­kon is létre lehetne hozni olyan óvodai csoportot, aho­vá a kis szemüvegesek kerül­nének. Az ő gondozásuk szakértelmet, figyelmet kö­vetel. Az orvosok készséggel segítenék az óvónőket, a gon­dozónőket. A szemészei ellátás né­hány megyei problémáját világítottuk meg abban a re­ményben, hogy a Hetényi Géza Kórház, valamint a megyei tanács egészségügyi és szociálpolitikai osztályá­nak vezetői megvizsgálják a megoldás lehetőségeit, t Így többi között azt. hogy egy olyan kényes, jelentős tudományos erőket összpon­tosító osztályt, mint a szemé­szet: vajon feltétlenül a mos­tani épületben, a jelenlegi viszonyok között kell dolgoz­tatni? Némi belső átszerve­zéssel nem lehetne a kór­házban a mai körülmények között is jobb feltételeket teremteni a betegek és az orvosok számára ? Tudjuk, hogy a cikkben feltárt gondok nem újkele- tűek, nem mindegyik oldha­tó meg máról holnapra. Mindenesetre érdemes a sze­mészeti ellátás helyzetét mé­lyebben elemezni, a fokoza­tos javítás szándékával meg­tenni a megtehetöL .Varga Viktória A színházi klubban ülünk. Kavargatja a kávéját, nem siet meginni. Gyakran rá­gyújt, a cigarettavégekből kis halom emelkedik a hamutar­tóban, mire befejezzük. Mo­hón, mélyre szívja a füstöt, de amint félig elég, gyor­san elnyomja a cigarettát. — Hol született, hová kö­tik gyermekkori emlékei? — Majosházán születtem. Ez egy kis falu, a ráckevei Dunaág mellett harminc ki­lométerre Budapesttől, lehet vagy ezerkétszáz lakosa. — Milyen környezetben nőtt fel? — A szüleim parasztembe­rek. — Volt valaki a család­ban, vagy közelebbi ismerő­sei köreben, aki kapcsolat­ban állt a színházzal? — Senki. Nem is mond­hatom el, hogy „gyermekko­rom óta színész akartam lenni”. — Mi szeretett volna lenni? — Több pálya vonzott. Szí­vesen lettem volna pap egy időben, majd jogász. Maios- házán a templommal szem­ben van a házunk, és gyer­mekkoromban gyakran jár­tam misére. Eiztosan irigyel­tem a paptól a szereplést: hogy ott áll elöl és min­denki rá figyel. A jogászi munkában is inkább a sze­replés lehetősége vonzott. — Milyen tanuló volt? ■ — Jó tanuló voltam az általános iskolában, majd Cegléden a gimnáziumban is. Ekkoriban az érdeklődé­sem inkább a reáltárgyak fe­lé fordult. Azok a tudomá­nyok vonzottak, amelyek mindig érvényesülő törvé­nyekbe " foglalták tárgyukat. A dolgok belső törvénysze­rűségeinek feltárása ma -is izgat, a szerepeimet például mindig úgy tanulom, hogy közben kutatom a törvénye­it. Az érettségi után Szeged­re akartam menni jogász­nak, de n^m sikerült. Négy évig a Csepel Autógyárban dolgoztam: voltam segéd­munkás, betanított munkás, utókalkulátor, majd 1960- ban jelentkeztem a főisko­lára. — Vissza tud-e emlékezni arra a pillanatra, amikor el­döntötte magában: színész leszek? — Ez nem Ilyen villám- csapásszerűen történt. Akkor jött ki a rendelet, hogy aki felsőfokú tanintézetbe jelent­kezett, az párhuzamosan va­lamelyik művészeti főiskolá­ra is beadhatja a felvételi kérelmét. Így jelentkeztem én a Színház és Filmművé­szeti Főiskolára is, és oda vettek fel. — Mikor volt először szín­házban? — Tizenhárom éves ko­romban Pesten, és a Bánk bánt láttam. A háború után közelebb kerültünk Buda­pesthez. A szüleim a szom­szédokkal együtt gyakran fel­kerekedtek és bementünk együtt színházba. Valaki be­fogott, kivitte az egész tár­saságot a hat kilométerre lé­vő vasútállomásra, színház után pedig ott várt bennün­ket. önállóan szervezték meg, mindig más vitte a többie­ket a vonathoz. — Azt mondják, a pa­rasztembereket nehéz kimoz­dítani... — Lendületes kor volt, olyanokat is megmozgatott, akik egyébként aligha moz­dultak volna. — Szerette, ezeket a szín­házi estéket? — Nagyon, de nem volt meghatározó jelentőségük a pályaválasztásom szempont­jából. — Dióikként játszott szín­padon? — Műkedvelősködtem Ceg­léden, de ezt diákkorában majdnem mindenki megte­szi. Az akkori társaimból or­vosok, mérnökök, tanárok lettek. — Voltak sikerei? — Igen. és az nagyon tet­szett, örültem, hogy az isko­lában sokan ismerik a ne­vemet. — A jogászi és papi „sze­replés" utáni vágy, izgalmas színházi esték gyermekkor­ban, sikeres műkedvelő múlt, nem gondolja, hogy a fele is elég, hogy valakit a szín­házhoz kössön? — Lehetséges, de ez a kö­tés nem tudatosodott ben­nem. Nem is igen tudtam, mire -vállalkozom, amikor je­lentkeztem a főiskolára. Pár­tos Gáza volt a mesterem, nagyon keményen, szigorúan dolgoztatott. Ez tetszett is, mert gyermekkorom óta megszoktam és szerettem a munkát, de csodálkoztam is: hát ez van a színpadi csillo­gás mögött? f — Mivel szerepelt a fel­vételi vizsgán? — Petőfi-verseket mond­tam: A XIX. század költőit, a Falu végén kurta kocsmát. Kérdezték, tudok-e lírai verset is. Persze, hogy tu­dok: elmondtam a Szeptem­ber végént. Utólag ijedtem meg: ez a hályogkovács bá­torsága volt. A Szeptember végén nagyon nagy és ne­héz költemény, akkoriban nem is tudhattam, hogy mi­lyen nagy. — Szereti a verseket? — Inkább csak olvasni. Nem hiszek a versmondás­ban, mint pódiumművészet­ben. Csak akkor van értel­me, ha rögtön arra is van mód, hogy ki-ki elmondja, mi jutót); eszébe róla, mi­lyen érzéseket keltett benne. — Miben hisz? — Hiszek abban, hogy minden színházi előadás ka­land, amelyre a nézőnek ve­lem kell jönnie, nem ülhet szenVtelenül a székében. Persze azt is tudom, hogy hatszáz ember sohasem jön, jöhet velem. Fia eljön mond­juk ötven, vagy száz, azt már megérzi az ember, nem­csak hallgatják, meg is hall­ják, amit mondok. Egy má­sik világot tárok fel, de csak látszólag másikat. Nincs kü­lönbség az emberek között: a hamleti kételyek életünk­nek egy-egy fordulópontja bármelyikünket kínozhatnak, Rómeó és Júlia szerelmét valamennyi igazi szerelmes átéli. Az én feladatom: el­hitetni, hogy a nézőnek ér­demes végiggondolnia mind­azt, amit a színpadról hall, mert gazdagabb lesz általa, saját életét is szebben, iga­zabban, teljesebben élheti. Nincs jogom elrabolni az emberektől két és fél órát semmiért, hiszen olyan rö­vid az élet. Ha nem gazda­gabban mennek el a színház­ból, mint ahogy jöttek, ak­kor becsapom őket. Gondo­latokat kell adnom nekik, amiket felidézhetnek és to­vábbgondolhatnak, amikből saját életükre is következ­tetéseket vonhatnak le. — Melyek a kedvenc sze­repei? — Minden szerepemet sze­retem. — Kincs mindegyikben egyforma lehetőség gondola­tok közlésére. — Mindegyikkel ' tudok mondani valamit. Talán Mak­rával sikerült a legtöbbet a mai kor emberének, aki gyakran ugyanúgy elmegy a lehetőségei mellett, aki meg­szerez mindent, amit ebben a társadalomban meg lehet szerezni, és mégis boldogta­lan marad. Vagy mennyi mindent lehet mondani a Kulcskerssők Pórisával, aki- ben óriási becsvágy van, de a képességei hiányoznak hoz­zá. Ezek mindnyájunk koní­liktusai. Aki meghallja a színpadról jövő szót, másként' élheti le az életét. — Tizenkét éve színész, s ezalatt csupán két társulat­nak volt tagja. — Elmélyült együttes mun­ka csak akkor lehetséges, ha a színészek jól ismerik egy*- mást. Csak a közős munká­ban hiszek. Hiába vannak nagy nevek, hiába van jó rendező, ha az együttesben nem tesz meg mindenki min­dent, amit képességei meg­engedne^ — Milyen színésznek tart­ja önmagát? — Kételkedő alkat vagyok* Azt hiszem, nagyon nehezen „ „szalad el a ló” velem. Bár­mit csinálok, mindig ben­nem marad a kérdés: sike­rült-e mindent közölni, amit szerettem volna? Birtokában vagyok-e már azoknak az eszközöknek, amelyekkel kö­zölni lehet, amit akartam? Kecskemétről azárt jöttem el, mert ott már túl könnyen el­fogadtak mindent tőlem. Ez pillanatnyilag kellemes, de „hosszabb távon” bénít, gá­tolja az ember fejlődését. — Vannak-e színész pél­daképei? — Inkább olyan emberek vannak, akikkel szeretnék együtt játszani: Bessenyei­vel, Latinovitscsal, Darvas­sal. A jó együttes magéval ragadja az egyes színészeket — Beszélgetésünk során többször is említette, hogy 0 színházban az együttes mun­kát tartja a legfontosabb­nak. A Szigligeti Színház megfelel-e az igényeinek eb­ből a szempontból? — A Szigligeti Színháznak ez az együttes játék az egyik jellegzetessége. Ugyanazokat a kételyeket találtam meg itt, amelyek bennem is meg­vannak, és ez a kétely ké­pes szorosra fűzni a társu­lat egységét. Minden produk­cióval bizonyítani akarunk, s mindig bennünk marad a kérdés: hogyan lehetett vol­na jobban, s hogyan lehet majd a következő alkalom­mal? Ez az önelégültség, a sztárrá merevedés legjobb ellenszere. Az együttes já­ték ugyanakkor segít is: ha például Makrával sikerült mondanom valamit, az azért volt lehetséges, mert Cso­mós és Iványi magas szin­ten megoldotta a saját fel­adatát az előadásban. Nélkü­lük Makra is veszített volna az erejéből, akármit csinál­tam volna egyedül a szín­padon. — Nem szeretne sztár lenni? — Jólesik, ha megismerik az embert a boltban, vagy a vendéglőben, de nem az a legfontosabb. A világ nagy színházait nem sztárok, ha­nem együttesek tették nagy- gyá. A múltkor láttuk iit a Szovremennyik Színház elő­adását. Nem tudom, hogy a színészek közül ki sztár Moszkvában, őszintén szólva nem is érdekel. Nekem az egész előadás adott sokat. — Hogyan él Szolnokon? — A Zagyva-parton la­kom egy garzonlakásban. Vannak barátaim: színészek, szobrászok, tanárok, orvosok, velük is többnyire ilyen dol­gokról beszélünk. Érdeklő­dő, a hivatásukat komolyan vevő. művészetszerető em­berek. Szeretek dolgozni, örökké hálás leszek a szü­leimnek, hogy belém nevel­ték a munka szeretetét és tiszteletét. Sohasem unatko­zom. Szívesen és sokat ol­vasok. — Kik a kedvenc szerzői? — Akik segítenek végig­gondolni a dolgokat, segíte­nek abban, hogy minél job­ban megismerjem a világot és minél többet meg tudjak mutatni belőle az emberek­nek. Bistev András Csak a közös minkákan hiszek Piróth Gyula beszél életéről, pályájáról

Next

/
Thumbnails
Contents