Szolnok Megyei Néplap, 1976. március (27. évfolyam, 52-77. szám)
1976-03-10 / 59. szám
2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1976. március 10. Varsó józan szava Olszowski nyilatkozata a lengyel—nyugatnémet viszonyról Apró Antalt fogadta az osztrák államfő Rendőrsortűz Bilbaóban Tüntetések, letartóztatások Spanyolországban Stefan Olszowski lengyel külügyminiszter nyilatkozatot adott a PAP lengyel hír- ügynökségnek a lengyel— nyugatnémet viszony jelenlegi alakulásáról és arról a vitáról, amely Helsinkiben elért és Varsóban 1975. október 9-én aláírt megállapodás ratifikálásával kapcsolatban az NSZK-ban folyik. A külügyminiszter kifejtette, hogy a lengyel kormány kezdettől fogva a kétoldalú államközi kapcsolatok rendezéséről 1970. december 7-én aláírt egyezmény teljes megvalósítására törekszik. (KOMMENTÁRUNK) I A francia baloldali unió pártjainak össziekötő bizottsága tegnap délután tartott ülésén elhatározta: a baloldali pártok felszólítják szavazóikat arra. hogy a járási választások vasárnap tartandó második fordulójában mindenütt az unió közös jelöltjeire szavazzanak. A második fordulóban minden jáHANOI A Nhan Dan, a Vietnami Dolgozók Pártjának központi lapja vezércikkben foglalkozik a közelgő általános választásokkal. A cikk rámutat, hogy a nemzetgyűlési választásokra olyan időpontban kerül sor, amikor az ország történelmi fontosságú feladata a szocializmus felépítése — előtt áll. A Vietnam egészére kiterjedő esemény is a népnek azt a célkitűzéseit szolgálja, hogy sikeresen felépítsék a békés, a független, egységes, felvirágzó szocialista Vietnamot. rAiuzs Négymillió közalkalmazott sztrájkolt tegnap Franciaországban. A 34 órás sztrájk alatt teljesen szünetelt a postaforgalom, zárva voltak a városi közhivatalok, iskolák és főiskoláik. A vasúti forgalomban .nem közlekedett a helyi járatok nagy része. A köz- alkalmazottak 24 órás sztrájkukkal azt követelték, hogy az infláció tényleges ütemének megfelelő mértékben emeljék béreidet és fizetéseiket. A kormány eddig elutasította ezt a követelésüket. k a szakszervezetek és a kormány között érről folyó Azóta jelentős haladást értek el a kapcsolatok fejlesztésében. . » • • A Német Szociáldemokrata Párt tegnap üdvözölte Stefan Olszowski lengyel külügyminiszternek — a PAP lengyel hírügynökség által közzétett — nyilatkozatát. Az SPD — fűzte hozzá a szóvivő — elvárja, hogy a szövetségi tanács jóváhagyja a lengyel— nyugatnémet megállapodásokat. rásban az a jelölt lesz a baloldal közös jelöltje, aki a legtöbb szavazatot szerezte a választás első fordulójában. A kormánykoalíció pártjai is elhatározták, hogy mindazokban a választókerületekben, ahol „baloldali jelölt győzelme fenyeget”, a kormánypártok egyetlen közös jelöltet indítanak. tárgyalások a múlt héten megszakadtak. DÜSSELDORF A Német Kommunista Párt (DKP) elnöksége nyilatkozatban állapította meg, hogy a XXV. szovjet pártkongresz- szus világpolitikai jelentőségű, s eredményei az egész földkerekség minden népének létfontosságú érdeleit és jövőjét érintik. Határozottan megfelelnek minden dolgozó ember békéhez fűződő érdekeinek. és tökéletes összhangban vannak a Német Szövetségi Köztársaság népének alapvető céljaival. LONDON Wilson angol miniszterelnök feltűnést keltő nyilatkozattal. avatkozott bele Jeremy Thorpe liberális pártvezér botrányába. A kormányfő az aleóházbao jelentette Aa Osztrák Nemzeti Tanács elnökének meghívására Ausztriában tartózkodó magyar parlamenti küldöttséget, amelyet Apró Antal, az országgyűlés elnöke vezet tegnap délelőtt Bécsben fogadta dr. Rudolf Kirchschläger osztrák szövetségi elnök. A szívélyes beszélgetés során mindkét fél kifejezésre juttatta, hogy Magyanorszag és Ausztria között kedvezően fejlődnek a jószomszédi kapcsolatok. Délben dr. Bruno Kreisky kancellár a miniszterelnökség épületében fogadta Apró Antalt és az általa vezetett delegációt. Parlamenti delegációnk ma fejezi be ausztriai tartózkodását és a délutáni órákban utazik vissza Budapestre. Géni A leszerelési bizottság ülése A leszerelési bizottság tegnapi ülésén Roscsin nagykövet, szovjet delegátus ismertette az SZKP XXV. kongresszusának a leszerelést érintő határozatait. Az SZKP kongresszusa újból aláhúzta — hangsúlyozta 31 ország képviselői előtt a szovjet diplomata — hogy a szovjet külpolitika fő irányvonala továbbra is a békés egymás mellett élés elvei megvalósításáért folytatott harc, amelynek végső célja egy újabb világháború megelőzése. .Ezek között a keretek között a Szovjetunió az általó/ios és teljes leszerelésre törekszik, mintahogy a genfi tanácskozásnak is ez a témaköre. Roscsin nagykövet síkraszállt amellett, hogy mielőbb hozzanak határozatokat a leszerelés kérdésében. Közös Piac ReMkölesün A pénzügyi történelem legnagyobb szabású kölcsönét bocsátja ki az Európai Gazdasági Közösség a közeli jövőben. Az 1.3 milliárd dollár összegű kölcsön elsősorban a súlyos gazdasági nehézségekkel küzködő közös piaci országok. Olaszország és Írország megsegítését szolgálja. A tervek szerint a római kormány egy milliárd, Dublin pedig 300 millió dollár értékben részesülne a felvett ösz- szegből. A kölcsön kibocsátásáról véglegesen az EGK pénzügyminisztereinek jövő hétfői tanácskozása dönt, a brüsszeli bizottság szóvivője azonban kedden megerősíteit- te, hogv az előkészítő tárgyalások már javában folynak. ki, hogy • tudomása szerint dél-afrikai pénzzel, dél-afrikai magánszervezetek közbejöttével szervezték meg azt a vihart, amely megingatta Thorpe-ot egy kétes egzisztencia nemrég azzal vádolta meg, hogy. homoszexuális kapcsolatot tartott fenn vele. Az ügyben liberális pénzemberek által lefizetett „hallgatási pénzekről” is szó esett. NEW YORK A keddre virradó éjszaka bomba robbant New York központjában, az Aeroflot szovjet légitársaság képviseletének épületénél. Az épületben anyagi kár keletkezett csakúgy, mint a csehszlovák légi társaság közeli épületében. Szerencsére ember-áldozatok nincsenek. A helyszínre érkezett rendőrök nem tudták elfogni a bűnösöket. A Szovjetunió állandó ENSZ-képviselete tiltakozását jelentette be a hatóságoknál, és követelte a terrorcselekményben vétkes személyek felelősségre vonását A rendőrség közlése szerint hétfőn több mint száz tüntetőt tartóztattak le a spanyol- országi baszk tartományokban, ahol az utóbbi 40 év legnagyobb szabású munkásmegmozdulása zajlott le, tiltakozásul a vitoriai múltheti rendőrsortűz ellen. A csendőrök hétfőn a Bilbao melletti Basauriban ismét tüzet nyitottak a tüntető tömegre és egy fiatal munkás belehalt sérüléseibe. A hírügynökségek rámutatnak. hogy a rendőri brutalitás nem korlátozódott a baszk tartományokra: tegnap Valencia közelében egy polgári ruhás csendőr agyonlőtte egy személyvonat egyik utasát, aki állítólag „megtámadta”. Spanyolország különböző vidékein kedden is folytatódtak a munkabeszüntetések. Katadóniában több mint 60 ezer textilmunkás követel magasabb béreket és folytatja sztrájkját többezer kataló- niai építőmunkás is. El Ferrl- han, Franco szülővárosában beszüntették a munkát a hajógyári dolgozók és a városi tanács is csatlakozott a politikai foglyok számára amZsivkov fogadta a török külügyminisztert Tod or Zsivkov bolgár államfő fogadta Ihsan Sa’ori Caglayangil török'külügymi- nisztert, és áttekintette vele a bolgár—török jószomszédi kapcsolatok továbbfejlesztésének lehetőségeit. A szívélyes légkörű találkozón, amelyen több nemzetközi kérdést is megvitattak, jelen volt Petr Mladenov bolgár külügyminiszter is. A török külügyminiszter tegnap .tárgyalt még Sztanko Todorov bolgár miniszterelnökkel és Vladimir Bonewel, a nemzetgyűlés elnökével. Asszad bírálta Szadatot Hafez Asszad, szíriai államfő hétfőn a Baath párt hatalomra jutásának 13. évfordulója alkalmából beszédet mondott a damaszkuszi egyetemi stadionban. A többezer főnyi hallgatóság, köztük vezető politikusok és diplomaták előtt elhngzott beszédében a szíriai államfő határozottan elutasította a hadiállapot megszüntetésére tett izraeli kísérleteket. Kijelentette, hogy „e törekvés veszélyes összeesküvés, amely ellen az arab tömegeknek harcolniuk kell”. Asszad ismét határozottan elítélte az egyiptomi részről tavaly szeptemberben megkötött második sinai egyezményt, és kifejtette, hogy e megállapodásból számtalan arabközi ellentét származott, köztük a libanoni válság is. Bírálta Szádat egyiptomi elnököt, amiért a Szuezi csatornán izraeli áruk szállítását engedélyezi. A szíriai államfő megemlítette, hogy Egyiptom a mai napig is élvezi a Khar- toumban 1967-ben megszavazott arab pénzügyi támogatást, s az olajban gazdag arab országok is lényegesen nagyobb összegeket juttatnak Egyiptomnak, mint Szíriának. Asszad ismételten biztosította a palesztin népet harcának támogatásáról. A szíriai—jár dániai együttműködésről kifejtette, hogy a kairói sajtó azért támadja Husszein királyt mert a jordániai uralkodó nem volt hajlandó a sinai megállapodáshoz hasonló megegyezésről tárgyalni. nesztiát követelő országos mozgalomhoz. Az illegális kommunista és szocialista szervezetek, valami nt a munkásbizottságok mára ú.iabb harci napot hirdettek meg az aszturiai bá- nvavidéken, ahol 20 ezer szénbányász két hónapja sztrájkol követeléseinek alátámasztására. A tartománv kormányzója betiltotta a tervezett tüntetéseket. A lázadás és zendülésre búj toga tás vádjával hadbíróság elé állított kilenc spanyol katonatiszt közül nyolc nem volt hajlandó vallomást tenni tiltakozásul amiatt, hogy a hatóságok nem engedélyezték számukra polgári védőügyvédek fogadását. A peres eljárás a 200 oldalas vádirat ismertetésével kezdődött. A katonai ügyészség szerint a vádlottak lakásán megtalálták a demokratikus katonai szövetség elnevezésű illegális csoport dokumentumait, valamint a portugál fegyveres erők mozgalmának kiáltványait és „kommunista irodalmat”. A hadbíróságon felolvasott dokumentumok szerint a deFeszültség mutatkozik a portugál fegyveres erők legfelső hatalmi szervében, a forradalmi tanácsban. A testület kedden hajnalban végétért maratoni üléséről kiadott közlemény szerint a tanács megvitatta a katonapolitikai helyzetet, s elsősorban azzal foglalkozott, hogy „jobban tömörítse a fegyveres erőket”. Ezt a feladatot „alapvetőnek és elsődlegesnek” nevezte ’ a közlemény és a lisszaboni tv-híradónak adott hétfő esti nyilatkozatában sajnálkozásának adott hangot amitt, hogy Morais da Silva tábornok a légierő főparancsnoka a forradalmi tanács többségétől eltérően szembefordult az Angolai Népi Köztársaság elismerésével és véleményét a katonai tanácson kívül is terjeszti. Lisszaboni megfigyelők megjegyzik, a jobboldali katonai körök meg akarják akadályozni az Antunes-cso- portot abban, hogy jelöltet indítson az elnökválasztáson. * * * A Pravda keddi számában rámutat, hogy a Szovjetunió fellép a Portugália belügyei- be történő bármilyen beavatkozás ellen; A -nyugat-európai országok szociáldemokrata és szocialista pártjai vezetőinek az észak-portugáliai Portóban a közeljövőben megtartandó találkozóját kommentálva a moszkvai lap a következőket írja: Hasid Karami libanoni miniszterelnök a parlament előtt kijelentette, hogy a hadsereg sorain belüli lázadás súlyos helyzetet teremthet Liban-pnban, A kormányfő megerősítette azt a hírt, hogy a hadsereg lázadó katonái kedden egy újabb helyőrséget foglaltak el a DéL-Liba- nonban. A libanoni miniszterelnök elmondotta. hogy a kormányának sikerült meghiúsítania az ország kettéosztására tett kísérleteket. A hadseregen belüli lázadással kapcsolatban viszont kifejtette, hogy az kísérlet a hadsereg keresztény és muzulmán részre osztására. Felszólította a hadsereg katonáit, tartsák fenn a jelenlegi státuszt, mert „a hadsereg a nemzeti egységei képviseli”. Franffié elnök felhívta a képvisel ők figyelmét arra, hogy a hadsereg*"' belüli lázadás üriteret adhat Izn«’1- rvek Dél-Túbnoon megszállására és ílymódoa újabb kömokratikus katonai szőisCtg — amelynek tevékenységében a vádlottak részt vettek — haladéktalanul szabad választásokat kíván tartani Spanyolországban és engedélyezni akarja valamennyi ellenzéki párt, köztük a kommunisták működését. Az egyetlen vádlott aki hajlandó volt vallomást tenni a tárgyaláson, közölte, hogy egyetért a demokratikus katonái szövetség célkitűzéseivel. A spanyol kormány közlése szerint János Károly király tegnap a madridi Zarzuela palotában találkozott apjával, Don Juan de Borbon y Battemberggel. Don Juan portugáliai száműzetéséből érkezett Madridba, s a megbeszélések végeztével a délután folyamán vissza ifi utazott Lisszaboniba. A királyi családhoz közelálló körök szerint a találkozón azt vitatták meg, hogy Don Juan milyen körülmények közt mondjon le trónigényéről. A lemondásra állítólag április 23-án kerül majd sor, mikor hazaszállítják XIII. Alfonznak, János Károly nagyapjának hamvait. Ez a találkozó hivatalosan a szocialista internacionálé által tavaly létrehozott „a portugáliai szocializmussal és demokráciával való barátság és szolidaritás bizottságának” tanácskozása lesz. E bizottságnak már az elnevezése is beavatkozás a fiatal Portugál Köztársaság belügyeibe. A forradalom szempontjából bonyolult pillanatban, a Portugál Kommunista Párt állhatatosan fellép az ország haladó erőinek, kommunistáinak, szocialistáinak, demokratikus érzelmű katonáknak, és más demokratáknak egységéért, hogy közösen megvédelmezzék a portugál nép forradalmi vívmányait, határozottan elutasítsák a reakció cselszövényeit, felszámolják a fasiszmus restaurációjának veszélyét. A szovjet kommunisták, a Szovjetunió minden dolgozója mély rokonszenvüket és testvéri szolidaritásukat nyilvánítják a Portugál Kommunista Pánt és a portugál demokraták iránt. A Szovjetunió amely a helsinki tanácskozás záródokumentumához híven következetesen valóra váltja a békeprogramot — fellép az új Portugáliával megvalósított sokoldalú együttműködés továbbfejlesztéséért, a Costa Gomes portugál köztársasági elnök szövi etunióbeli látogatása idején aláirt megállapodások alapján és szellemében — fejezi be a Pravda. zel-keleti háború robbanhat ki. Kedden Beirutba érkezett Abdeal-Halin Khaddam szíriai külügyminiszter és Nad- zsi Dzsamil, a szíriai légierő parancsnoka. Khaddam és Dzsamil azonnal megkezdte tárgyalásait Frangié elnökkel. A megbeszélésen a libanoni hadsereg vezérkarának néhány tagja is jelen volt * Jasszer Arafat, a Palesztinái Felszabadítási Szervezet vezetője, aki hétfőn éjszaka érkezett Szaúd-Arábiából Kuvaitba kedden eszmecserét folytatott a libanoni helyzetről és az egyiptomi— palesztin kapcsolatokról Szabah el Szalem el Szabah emímel, a kuvaiti államfővel. Látogatásának célját Arafat abban jelölte meg, hogy szeretne hozzájárulni. Egyiptom. Szíria és a PFSZ közti „^kibéküléshez”. Stefan Olszowski, a Lengyel Népköztársaság külügyminisztere nyilatkozatot adott a PAP lengyel hivatalos hírügynökségnek. A nyilatkozat és az ügy egyaránt,, amelyről a lengyel külügyminiszter szólt, ezekben az órákban a nemzetközi közvélemény figyelmének homlokterében álL Bonnban ugyanis ma ülnék össze a jobboldali ellenzék vezetői, hogy kidolgozzák végleges álláspontjukat a pénteki napra, amikor a nyugatnémet parlament felsőháza, a Bundesrat a szövetségi tanács dönt: jóváhagyja-e a legújabb lengyel—nyugatnémet szerződéseket. Amikor az NSZK-ban megtört a jobboldal sokéves uralma és a szociáldemokrata—szabaddemokrata koalíció vette át az ország kormány rúd j át, megnyit az út abban az irányban, hogy rendezzék Európában a második világháború óta még vitás kérdéseket. E folyamat mindmáig egyik legfontosabb állomása 1970. december 7-én Varsó és Bonn között aláírt, alapvető jelentőségű, valóban történelmi egyezmény. Már akkor sem volt vitás, hogy ez a szerződés — lehetőség, amellyel élni kell. Az akkori kommentátorok is jól látták, hogy bármily fontos is az első okmány, a helyzet — méghozzá természetesen európai, sőt világtávlatokban értendő — kedvező alakulása esetén Varsó és Bonn viszonylatában még újabb fontos megállapodások születhetnek. Pontosan így történt és jelképnek tekinthető, hogy a két ország legmagasabb rangú vezetői éppen Helsinkiben állapodtak meg az 1975. október 9-én Varsóban aláírt egyezmény betűjében és szellemében. Ezt a számos fontos kérdést véglegesen és részleteiben rendező okmányt kell ratifikálnia pénteken a szövetségi tanácsnak. A CDU—CSU eddigi magatartása azonban enyhén szólva nem teszi könnyűvé ezt az aktust. A lengyel külögyminiszter nyilatkozata ennek tudatában hangzott ed — most. Egyrészt a legapróbb részletekig tisztáz lengyel részről mindent, amibe a jobboldal demagógjai beleköthetnének — másrészt még egyszer, a tizenkettedik órában ünnepélyesen érzékeltet valami nagyon fontosat. Azt, hogy az enyhülés: folyamat és súlyos felelősséget vállalnak magukra mindazok, akik megpróbálják lassítani, vagy éppen megállítani Francia választások — második forduló Libanon — Újabb válság Lázadás a hadseregen bellii Pravda-cikk Portugáliáról Feszültség a Forradalmi Tanácsban