Szolnok Megyei Néplap, 1976. január (27. évfolyam, 1-26. szám)

1976-01-14 / 11. szám

I 197t. Január 14. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 ■liiues munkök- fő eredmények A fúró-maró gépen Molnár György szakmunkás egy ká­belsodró ler/dő'állvány alkatrészét készíti A tiszaffyryjdl 'járási Építő­és Vegye -Ipari Szövetkezet 1974 -ben rnillió forint ér­téket farméit: 1975-ben uprane/e; az adat 10 millióval több. A. szövetkezet minden ágazna „hozta’, vagy túltel- jesí Aütte a tervet A szövetkezet építette, — 1 fbbek között — a Tiszafüre­den nemrég átadott 33 laká­sos OTP-házat; a hortobágyi lkörszínnél már a befejező ■munkákat végzik és „míves munkaként” — ez a megbízás szakmai megbecsülést is je­lent, — a napokban fejezték bé a Hortobágyon két, a táj­ba illeszkedő, szép kilátóto­rony építését Ugyancsak a Hortobágy Nemzeti Parik megbízásából végzik a tisza­füredi Homok (hívják „Ka- darcsnalk” is) kastély újjá­építését: eddig csaknem 3 millió forint értékű munkát t/égeztek rajta. Az idei feladatok közül ki­emelkedik az abádszalóki ■vendéglátó-kombinát és a szövetkezet négy ven miKiós, isaját beruházásban" ‘ épülő- .autószervizének felépítése. Az úgynevezett készáru termelő ágazat tavalyi mun­kája: — a vasipari és labda­varró részleg tartozik ide — 23,5 millió forintos bevételt eredményezett. A vasipari részleg a Diósgyőri Gépgyár kooperációs partnereként ká­belsodró gépek leadóállvá­nyait gyártja. A kooperációs kapcsolat jelentős: a szövet­kezet — ezen a területen — a DIG ÉP legnagyobb part­nere,’ a DIGÉP pedig a ká- boisodró gépek „profilgazdá­ja” a KGST-n belül. A lafo- tíavarró részleg főleg nőket foglalkoztat: Tiszaőrsön, Kócsfalun, Nagyivanban ki­helyezett műhelyed, bedolgo­zói vannak. Tiszafüred és a járás ipari és lakossági szol­gáltatásaiból nagy rész jut a szövetkezetnek. 1974-hez ké­pest tavaly a szolgáltatási ágazat 30 százalékkal több munkát végzett. Tavaly 342-en dolgoztaik a különféle szakmákban. Terv szerint alkalmazzák a szak­munkástanulókat is: az 1975,78-os évben 32 tanuló végzi 'Szakmái gyakorlatát a szövetkezetben. ..................Sz. J. J ól tsietnek a gabonavetések Az ország egyik legna­gyobb gabonatermő körzeté­ben, Szolnok megyében a ka­lászosok téli állapotáról a kö­zelmúltban megtartott határ­szemléken kedvező megálla­pításokat tettek a szakembe­rek . A több mint 140 ezer hektár őszi búza, őszi árpa és rozs vetés szépen fejlődik, nem sínylette meg a hótaka­ró nélküli telet. Szerencsére keményebb hideg csak a tél elején volt, így sehol sem fagytak ki, hanem egyenlete­sen fejlődtek a növények. A megye téeszei és állami gazdaságai kenyérgabonából az ősszel 130 ezer hektárnál nagyobb területet vetettek be. A terület mintegy 40 szá­zalékába Jubilejnaja fajta került, amely jó csírázó ké­pességű. Az intenzív búza­fajta igazolja a gazdaságok várakozását, erőteljesen és szépen bokrosodik. A gazdaságok egyébként megtették a közvetlen elő­készületeket a gabonavetések téli fejtrágyázására. A műtrá­gyaszóró gépek több mint há­romnegyed része már rajtra készen várja a munka kezde­tét és a műtrágya nagyobb részét Is beszerezték. Ameny- nyiben az időjárásban na­gyobb fordulat nem követke­zik be, január vége felé, feb­ruár elején megkezdik a fej- trágyázást. Műszer egymilliárdért Az idén tovább növelik exportszállításaikat a KGST országokba a gépipari szö­vetkezeteik. Míg 1975-bein 882 millió forintos szocialis­ta exportot bonyolítottak le, az idénre tervezett kiszállí­tásaik értéke eléri a 944 mil­lió forintot. ■ B Ötletek a lakosságtól Közérdekű bejelentések sorsa Az év elején minden köz­ségben, városban ekcászüline'k a település mindennapjainak feladatait meghatározó évi munkaterviek, s számba ve­szik az igényeket csakúgy, mint lehetőségeket. Azt, hogy egy helységben mit igényel a lakosság, elsősorban a ta­nácsihoz érkező jelzésekből: a közérdekű bejelentésekből, tanácstagi beszámolókon el­hangzott felszólalásokból, ta­nácsülésen benyújtott tanács­tagi interpellációkból isme­rik meg a tanácsi szervek. A tanácsok és a lakosság jó kapcsolatát éppen az bizo­nyítja, hogy a közérdekű be­jelentéseket (bármilyen úton érkezzenek is) rendszeresen számon tartják, értékelik és a bennük felvetett problémá­kat igyekeznék megoldani. Ezek között jónéhány olyan szerepel, amely „öttüetet” ad a község- és városfejlesztés évi feladataihoz. Járda kell egy körzetbe, másutt új bolt, villany- vízhálózat. —Ilyen kérések mind-mind az új feladatokként épülhetnek be a 7. éves munkatervi)©. Ezek­nek nyomában jártunk nagy­községben, városban.« Kétszázbál negyven Mezőtőrön Bene András, a városi tanács vb szervezési osztályvezetője . elmondta, hogy 1974-ben az őszi tanács­tagi beszámolókon több mint kétszáz közédekű bejelentés hangzott el — s ennyi jegy­zőkönyvbe is került. A tanács­nál a jegyzőkönyvben szá­mon tartott bejelentéseket 3—4 napon belül eljuttatják az illetékes szakigazgatási szervhez, amelynek 3—10 napon belül választ kell rá adnia. S hogy a válasz meg­felelő súlyú legyen, a ta­nácselnök jóváhagyása nél­kül nem „mehet” ki. A bejelentések nagy része olyan problémára hívja fel a figyelmet, amelynek meg­oldása egy-egy azonnali in­tézkedésen múHk. Más ré­szük pedig a jövő évi ter­vekbe épül be. Mezőtúron a kétszázból negyven szerepel az 1976-os esztendőben meg­valósítandó fejlesztésék kö­zött Így például a Kilián lakó­telepen élők és a Fémfeldol­gozó Szövetkezet dolgozóinak kérése volt hogy a közelben élelmiszerbolt épüljön. Az 1973 óta többször felvetett kérésből az idén tervfeladat lesz: megépül a vegyes bolt Tavaly „elkönyvelt” javas­lat volt, hogy a Kossuth út végén autóbuszváró létesül­jön. Ebben az évben ez is szerepel a tervek (között Díszcserjék parkosításhoz Tiszafáid váron a nagyköz­ség szerényebb adottságaiból következően (kevesebb beje­lentés nyomán lesz megvaló­sítandó feladat de ezek kö­zül a kommunális igényeket elégítik ki elsősorban — mondotta dr. Csordás József vb-titkár. A nagyközség tisztaságá­val kapcsolatban többször esett szó a parkosításról. A múlt évben a tanácsi vezetők kerekasztal beszélgetésen ta­lálkoztak a helyi szocialista brigádvezetőkkel, s az össze­jövetelen vetették fel: társa­dalmi munkával segítik a község építését Ennek nyo­mán a tanács az idén 80 ezer forint értékben vásárolt díszcserjéket, ezen kívül pe­dig 1900 darab facsemetét is megrendeltek már... A múlt évi javaslatokból megvalósul a villanyhálózat bővítése, a tanácsi utak felújítása mel­lett például az ószőlői mű­velődési ház nagytermének tamateremmé alakítása, és megkezdődik a százszemélyes óvoda építése... Reális, vagy irreális? Az is igaz, hogy a beérke­ző igények közül nem mind teljesíthető sem azonnali in­tézkedéssel, sem a későbbi ütemezés során. Ezek rend­szerint nem igazodnak a te­lepülés lehetőségeihez. Míg például Mezőtúron reális igény volt az iparosítást elő­segítő új ipari munkahelyek létesítése, addig Tiszaföldvá- ran — a Tisza Cipőgyár kö­zelsége miatt nem lehetséges számottevő ipari létesítmény átadása. Bár akadnak még a tanács anyagi lehetőségéhez mérten irreálisnak bizonyuló igények, ezek csak elenyésző hányadát jelenítik a nyilván­tartott bejelentésedének. Mindez pedig nagy mérték­ben függ a tanácstagok fel­készültségétől, tájékozottsá­gától választóikkal kialakí­tott kapcsolatától, is. Az utóbbi évek tapasztalata egy­re inkább azt mutatja, hogy a különböző csatornákon be­érkező közérdekű bejelenté­sék értelmes, hasznos jelzé­sek a tanácsok munkatervé­nek kialakításához. HOZZÁÉRTÉSSEL ÉS FELELŐSSÉGGEL tóműt az aiqszentzeitttN Beszámoló taggyűlésekről jelentjük szus határozatait, mit tettek és mit akarnak tenni a következő években a kongresszusi határozatokból adódó feladatok végrehajtá­sáért. Amíg a beszámoló taggyűlések tarta­nak, minden héten mi is hírt adunk az ott elhangzottakról. Ez alkalommal három kommunista közösség számadásáról szólunk. Az elmúlt héten hírül adtuk olvasóink­nak, hogy a párt szervezeti szabályzatának értelmében megkezdődtek megyénkben az alapszervezetek beszámoló taggyűlései. A kommunista közösségek vezetőségei többek között arról adnak számot, mennyire sike­rült megismertetni, megértetni a párttag­sággal, a pártonkívüliekkel a XI. kongresz­Nagyobb aktivitás Hámág Kató Tsz, Tiszafüred Szükséges, hogy az alap­szervezet tagjai nagyobb ak­tivitással dolgozzanak a kom­munista kollektíva feladatai­nak végrehajtásában. Legyen véleményük, javaslatuk, le­gyenek kezdeményezőbbek a termelőmunkában éppúgy, mint a gazdaság közösségi életében. Nagyjából így lehet összefoglalni a tiszafüredi Hámán Kató Termelőszövet­kezet 1. számú píríalapszer- vazeténeic beszámoló taggyű­lésén elhangzottakat. Erről beszélt felszólalásában Ko­vács Gyula tsz-elnök, Czine- ge László, főüzemágvezatő, Szabó Imre, az erdészeti üzemág vezetője, Bartók Ká­roly, az üzemi pártvezetőség titkára. És erről esett eléggé sok szó az alapszó re vezet ve­zetőségének beszámolójában is. Sokszor és sokan hiányoz­nak a taggyűléseikről, a kez­dés időpontja körül sincs mindig minden rendben. „Érmek oka, — mondta Molnár Géza, az alapszerve­zet titkára —, a munkaterü­letek szétszórtsága, a munka­csúcsok időbeli eltérése és a nem körültekintő gazdasági szervező tevékenység volt”. Ez az alaoszervezat a trak­torosok, a gépműhelyben dol­gozók kommunistáit' fogja össze. Fiatal, tavaly január­ban alakult, amikor a Hámán Kató Tsz a nagyközség egy másik közös gazdaságával egyesült. Az azonban mindenképpen az egyes számú alapszervezet kommunistáinak is köszönhe­tő, hogy a termelőszövetke­Háram fontos párthatáro­zat — az ifjúságpolitikai, a közoktatási és a közművelő­dési —, valamint a XI. kong­resszus állásfoglalásaiból, ha­tározataiból adódó feladatok teljesítése képezte tavaly a munka alapját a szolnoki Varga ' Katalin Gimnázium pártalapszervezetébem. Mint azt Horváth Tibor alapszer­vezeti titkár a beszámolóban megfogalmazta: a pártszer­vezet az iskolavezetéssel és a tantestülettel együtt azon fáradozott, hogy „az iskola egész munkásságával szolgál­ja jobban az aktív, közösségi életet élő, a szocialista világ­nézet és erkölcs befogadásá­ra fogékony személyiségek nevelését”. A Varga Katalán Gimnázi­umban így az elmúlt évben is fontos feladat volt a nö­vendékek közösségi érzésé­nek, társadalmi felelősségér­zetének fejlesztése, a szocia­lista hazafiság és a proletár internacionalizmus erősítése. A diákok aktívan részt vet­tek a nyári és az őszi társa­dalmi munkán, az országos Ifjú Gárda Szemlén, a 900 éves Szolnok ünnepi rendez­vényein. a Forradalmi Ifjúsá­gi Napokon. Az intézményben igyekez­tek tovább javítani a világ­nézeti, az erkölcsi és a hon­védelmi nevelést. Ennek ér­dekében külön taggyűlésen foglalkoztak az iskolában fo­lyó világnézeti nevelés hely­zetével, a „Világnézetünk alapjai” című tantárgy okta­tásával. A taggyűlés állásfog­lalása szerint a továbblépés feltétele a párt- és a KISZ- szer vezet, az iskolavezetés és zetben nőtt a gazdálkodás hatékonysága és, hogy jó eredményekkel zárták a ta­valyi esztendőt. Taggyűlésen tárgyaltak a termelőszövetke­zet éves termelési tervéről, foglalkoztak a gazdaság épít­kezéseinek helyzetével, a szá­rítóüzem munkájával, a ‘fa- feldolgozó üzem tervének várható teljesítésével, vizs­gálták a traktorüzem üzem­anyag-felhasználásának ala­kulását és a gazdaság takaré­kossági intézkedési tervének várható teljesítését. Teher­gépkocsi-üzemükben példáid lS7-í-ben egy árutonna kilo­méter önköltsége 1.86 forint volt. Tavaly annak ellenére, hogy emelkedtek az üzem­anyagköltségek, ezt az össze­get 1.12 forintra csökkentet­ték. Hasonló eredményeket érbek el a traktorüzemben is. A beszámoló taggyűlésen többek között feladatul szab­ták maguknak a kommunista kollektíva tagjai, hogy fej­lesztik az alapszervezet szer­vezeti és cselekvési egységét növelik tagjaik politikai, szakmai műveltségét. Elhatá­rozták azt is, hogy támogat­ják az újonnan bevezetett, önelszámolási ■ rendszerben gazdálkodó üzémegvségük vezetőségét munkájában, rendszeresen figyelemmel kí­sérik a gazdálkodás haté­konyságát, eredményességét. Az elhatározás nemes, mél­tó egy kommunista közösség­hez. Rajtuk múlik, mi lesz azokból valóság és mi marad csak papíron. a Világnézetünk alapjait ta­nító tanárok szoros összefo­gása, közös feladatvállalása. A beszámoló taggyűlésen szó esett arról is, hogy az ön­állóságra, öntevékenységre nevelést olyan jól bevált for­mák szolgálják, mint az ön­álló tanulói kiselőadások, a pályázatok, a különféle ta­nulmányi versenyek. A köz­művelődési párthatározat is­kolára vonatkozó feladatai­nak teljesítésénél a Varga Katalin Gimnáziumban arra törekednek, hogy minden ta­nulóban kialakuljon az ön­képzés igénye. Az önművelő­dést segíti a megyei könyv­tárral, és a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemmel kialakított kapcsolat. A ta­nítványok többsége így oko­san válogat a' kulturális ér­tékek között, hasznosan tölti a rendelkezésére álló szabad Időt. Évek óta kiemelt feladat a fizikai dolgozók jó képessé, gű .gyermekeinek segítése. A taggyűlés szerénytelenség nélkül állapíthatta meg, hogy az iskola e téren is szép ered­ményekkel dicsekedhet. Két tanuló az országos középisko­lai tanulmányi versenyen ént el szép helyezést; de a főis­kolai — egyetemi felvételek arányszáma is figyelemre méltó. Sikeres évet, éveket ha­gyott maga mögött a Varga Katalin Gimnázium tantestü­lete. s ez azért is elismerést érdemel, mert a tanárok — a párttagok is, a pártonkívü- liiak is — nehéz körülmények között, szinte rendkívüli túl­terheltséggel küzdve dolgoz­tak. Tanárhiány — testneve­lő 3d vételével — ugyan nincs de szülési szabadság, beteg­ség, stb. miatt nagyon sok az óraadók száma. Talán idén valamit javul majd a hely­zet, s a pártszervezet segítsé­gével az iskola továbblép azon az úton, amelyen példa- adóan elindult. Tapasztalatod! a tennivalókat BMG Töiö’íszcntmiklés Az idősebb szakmunkás azt fejtegeti, hogy, ha a munka­időt másképp osztanák fel, vagyis a targoncások a festők munkakezdése előtt kiszállí­tanák az előző napi „adagot", akkor — ő ki is számolta — gyári „szinten” évente 8—9 ezer órát lehetne megtakarí­tani, azaz munkára fordítani. Nem tudom, reális-e a fel­vetése, nem tudom, úgy, aho­gyan ő képzeli, elrendezhe­tő-e az „ügy”. Ennek meg­állapítása nem is az újságíró feladata — majd megvizsgál! ják a szakemberek. Am any- nyi bizonyos, ez a felszólalás egészséges szemléletet tük­röz. A szavát hallató munkás ugyanis olyan ügyben áljt elő elgondolkodtató javasla­tával, amelyről különösen az utóbbi időben sokat beszó­lunk, s amelyben még közel sem tettünk meg mindent. A példa konkrét. A hozzá­szóló javaslata tulajdonkép­pen aprópénzre váltása an­nak, amiről a Budapesti Me­zőgazdasági Gépgyár török­szentmiklósi gyáregységében I. sz. pártalapszervezet be­számoló taggyűlésén az alap­szervezet titkára bőszéit. A beszámoló ugyanis, amellett, hogy összefoglalta az elmúlt év eredményeit, s természete­sen foglalkozott a szervezői élet szinte valamennyi terü­letével, a tennivalókat is megfogalmazta. S e tenniva­lókban — termelő üzemben dolgozóiéról van szó — ter­mészetesen nagy súlyt kaptak a gazdasági feladatok. A beszámoló taggyűlést alapvetően ez jellemezte. S ahol azt keresik, mit lehet tenni egy-egy területen, hogy jobban menjen a munka; s ahol ezt már a beszámoló is megfogalmazza (persze szük­ségszerűen általánosabban: jobb gazdálkodást, hatékony­ságot, termelékenységet, jobb munkaidő-kihasználást em­lítve) — és a hozzászólások (szükségszerűen konkrétab­ban, úgy mint az említett szakmunkás) ezt pontosítják, mondhatjuk „a helyére te­szik” — ott lehet bízni ab­ban, hogy a törekvések ered­ményt is hoznak. Tény, hogy e beszámoló taggyűlésen nemcsak olyan felszólalások hangzottak el, mint amely a példában sze­repelt. Volt, aki bizony alm­aiig mondott többet általá­nosságoknál. Ügy gondolom, egy taggyűlés aktivitását ne.m a felszólalók számából, ha­nem az elhangzott szavakban rejlő gondolatokból kell meg­ítélni. S a taggyűlés, a tagság akkor igazán aktív, ha mind több az olyán hozzászóló, mint a példaként említett idősebb szakmunkás. VV — HD — TP a korszerű iskoláért Szolnoki Varga Katalin Gimnázium w i

Next

/
Thumbnails
Contents