Szolnok Megyei Néplap, 1975. december (26. évfolyam, 282-305. szám)

1975-12-11 / 290. szám

2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1975. december 11. Miiakafclzettságekbai folytatta arankáját a lengyel pártkongresszus Győri Imre beszéde Szovjet-afgán tárgyalások (Folytatás az 1. oldalról.) Az MSZMP KB titkára be- svédének bevezetőjében át­adta a gyár dolgozóinak az MSZMP Központi Bizottsá­ga és személy szerint Kádár János, a magyar kommunis­ták, munkások forró üdvöz­letét és tolmácsolta legjobb kívánságaikat: éljenek, dol­gozzanak jóegészségben és érjenek el még szebb sikere­ket a termelőmunkában, gyáruk további fejlesztésé­ben hazájuk, a szocialista Lengyelország felvirágozta­tásában! Az MSZMP KB titkára a következőképpen folytatta: — A Lengyel Egyesült Munkáspárt kongresszusá­nak eddigi munkáját, a ma­gyar nép által is nagynabe- csült Edward Gierek elvtára előadói beszédét és a felszó­lalásokat nagy figyelemmel követtük. S ez nem puszta udvarias megnyilatkozás ré­szünkről. Minden, ami a var­sói pártkongresszuson el­hangzott, közelállt hozzánk is. hiszen mindannyian a szocialista népek közösségé­nek tagjai vagyunk, elsza­kít,hatatlanul összefűz ben­nünket a szocializmus építé- sánék eszméje, érdeke, célja. — Érthető tehát, hogy nagy megelégedéssel hallottunk a kongresszuson a lengyel kommunisták, az egész len­gyel nép hatalmas ország- építő sikereiről. Csak gratu­lálni tudunk ahhoz, hogy nem könnyű öt esztendőt ma­guk mögött hagyva jelent­hették a kongresszusnak: a népi Lengyelország jelentő­sen előbbre haladt a szocia­lizmus építésének útján. — Mi úgy tekintünk len­gyel barátaink kiemelkedő munkateljesítményeire mint a közös ügyünk sikeréhez való jelentős hozzájárulásra. De elégedettségünk nemcsak abból táplálkozott, amit a kongresszus a múltról mon­dott, hanem abból is. aho- gvan előrevetítette Lemgvel- ország jövőjét. Meggyőződé­sünk, hogy a dicső lengyel munkásosztály, nagytapasz- talatú pártjának vezetésével, a szocialista országokkal kar- ö'tve el fog jutni az új tár­sadalomnak a kongresszuson reálisan felvázolt magasla­taira! Plofcr Jaroszewicz, a párt t>B tagja, miniszterelnök a LEMP kongresszusának kedd délutáni ülésén tartotta meg beszámolóját az új lengyel ötéves terv irányelvedről. Bevezetőben hangsúlyoz­ta: — 1976—1980-ban számos tekintetben a most záruló tervidőszaktól eltérő körül­mények között fejlődik majd a lengyel népgazdaság, — Ennek oka elsősorban az, hogy az eddigi eredmények alapján az ország összeha­sonlíthatatlanul magasabb S/intről indulva kezdi meg 37 új tervidőszakot. Ugyan­akkor azonban a világgazda­ságban gyakran Lengyelor­szág számára hátrányos vál­tozások mennek végije. Mind­ezeket a különbségeket és minőségi változásokat figye­lembe véve pártunk és kor­mányunk továbbra is bizto­sítottnak látja az életkörüi- nySriTOit további általános ja­vítását. A lengyel Ipar feladatai­ról szólva a kormányfő ki­emelte a belső fogyasztásra és az exportra szánt áruk termelése fokozásának szük­ségességét. Megiegvezte, hogy a kővetkező tervidőszakban hat nagy húsipari kombiná­tot. valamint 30 tejüzemet építenek majd fel. Növelik a készruha- és a cipőgyár­tást. A bútorgv.ártás az új beruházások révén a jelen­leginek kétszeresére emelke­dik. Tovább fokozzák a lengyel bányászat termelését és gé­pesítését is. 1980-ra az acél­Győri Imre a továbbiak­ban ismertette a hazánkban folyó szocialista építőmunka eredményeit, majd így foly­tatta: — Amikor így, barátok között mai helyzetünk, fel­adataink, terveink és távla­taink közös dolgairól be­szélgetünk, különösen jól érezzük, hogy történelmi ba­rátságunk új tartalmának legfőbb jellemzője a prole­tár internacionalizmus, az együvétartozás a szocialista népek erős, nagy családjá­ban. Aligha van az életnek olyan területe, amelyre ne teijedne ki a pártjaink, ál­lami intézményeink és tár­sadalmi szervezeteink közöt­ti, mindkét fél számára hasz­nos munkakapcsolat A gaz­dasági kapcsolatok, az ioari szakosítás és kooperáció megfelel mindkét ország ér­dekeinek, összhangban áll a KGST-ben egyeztetett ter­vekkel és együttműködéssel, és jól szolgálja a szocialista gazdaság integráció további kibontakozását. Egyre job­ban kihasználjuk azokat a nagy leh •őségeket amelyek kapcsolataink bővítésére a tudományos, a műszaki, a kul­turális és a társadalmi élet sok területén adódnak, ör­vendetesen bővül a két or­szág közötti személyi forga­lom, amely szembetűnően bizonyítja, hogy a két or­szág viszonyát nemcsak párt­jaink és kormányaink, ha­nem néoein.k milliók és mil­liók szívből jövő barátsága alakítja. A magyarok és a lengye­lek ma is vállvetve harcol­nak az imperializmus ellen, a szocializmusért, a békéért Egybefflz bennünket tehát az is, hogy külpolitikánk alapvető törekvése szünte­lenül erősíteni az egységet a Szovjetunióval, a Szovjet­unió Kommunista Pártjával, önök ismerik Magyarország történelmi útját, amelynek egyik legfőbb tapasztalata, hogy harcunkhoz, erőfeszíté­seinkhez a világ első szocia­lista államának, a Szovjet­uniónak a léte és internacio­nalista támogatása adott eiőt, neki köszönhetjük fel­szabadulásunkat, vele szoros szövetségben tudjuk megol­dani a szocializmus építésé­nek feladatait Múlt és jelen gyártás eléri a 22 millió tonnát A mezőgazdaság helyzeté­ről szólva Piotr Jaroszewicz elmondotta, hogy az utóbbi évek mostoha időjárási vi­szonyai hátrányosan befo­lyásolták a termelést. > A miniszterelnök hangoz­tatta: a következő öt évben Lengyelország az eddiginél nagyobb mértékben kapcso­lódik be a nemzetközi mun­kamegosztásba. Kiveszi ré­szét a KGST-országok szo­cialista integrációs program­jának megvalósításából, de ugyanakkor fejleszteni kí­vánja gazdasági kapcsolatait a világ összes többi országá­val is. Az exportnak az im­portnál élnyegesen gyorsab­ban kell növekednie. Len­gyelország eddig harminc többoldalú és mintegy két­száz kétoldalú szakosodási és inati kooperációs megál­lapodást kötött a KGST tag­országaival. A kapitalista ál­lomokkal bonyolított keres­kedelmében a legjelentősebb az a’aoanvagok. a technoló­giák és a berendezések im­portja. A jövő év elejétől már az egész lengyel ipar az új gaz­daságirányítási és pénzügyi elvek alapján dolgozik. Az 1973-ban megkezdett refor­mok a népgazdaság többi ágazatában történő beveze­tésére 1977-ban kerül sor. Az új rendszer a központi irányítás erősítését össze­kapcsolja a korábbinál szé­lesebb körű vállalati döntés- hozatali joggal és felősség- geü, ég a béralap alakulását igazolja tehát pártunknak azt az elvi álláspontját, hogy szovjet-sllenes kommunizmus nincs és nem is lehet. A tör­ténelmi tények cáfolhotatla- nul bizonyítják a Szovjet­unió és az SZKP világtör­ténelmi szerepét, azt, hogy ez az ország és párt vállalja magára a legnagyobb fele­lősséget és terhet az egye­temes emberi haladásért, a békéért, a szocialista világ fejlődéséért vívott küzde­lemben. — Pártunk következetesen skraszáll a többi szocialista országhoz fűződő kapcsola­taink erősítéséért, aktívan 1 reszt veszünk a Varsói Szer­ződés és a Kölcsönös Gazda­sági Segítség Tanácsa tagál­lamainak együttműködésé­ben, teljesítjük a nemzetközi kommunista és munkásmoz­galom iránti kötelességein­ket, Ezt a politikát mi úgy hívjuk: elvi, nyílt politika. Ez azt jelenti, hogy nemzet­közi tevékenységünket min­den esetben a proletár inter­nacionalizmus és a békés egymás mellett élás elvei ve­zérük. Győri Imre a következő­képpen fejezte be beszédét: — Nagy öröm és megtisz­teltetés volt számomra, hogy szólhattam önökhöz közös dolgainkról. Küldöttségünk a legszebb emlékekkel tér ha­za ebből a nagyhírű gyár­ból. Biztos vagyok abban, hogy magyar munkástestvé- reik, akiknek beszámolunk majd lengyelországi tartóz­kodásunk tapasztalatairól a legmelegebb baráti érzések­kel gondolnak majd önökre. Kérem, hogy önök is mindig emlékezzenek rá: földrajzi­lag se távol, de a barátság országútján járva, egészen közel élnek önökhöz a ma­gyar kommunisták, a magyar dolgozók, és néneink maga­biztosan együtt haladnak elő­re a legigazabb, a legembe- ribb társadalom, a kommu­nizmus felé! A lengyel—magyar barát­ság bensőséges légkörében le­zajlott nagygyűlés végén Győri Imre átadta a gyár kollektívájának az MSZMP KB ajándékát: Kiss István M unkás”-szobrát. a gazdaság hatékonyságától teszi függővé. Piotr Jaroszewicz bejelen­tette hogy már jelentősen előrehaladt az 1990-ig ter­jedő hosszútávú népgazdaság- fejlesztési program kidolgo­zása, majd befejezésül hang­súlyozta: — Még sohasem végez­tünk akkora munkát, mint a legutóbbi években, és ilyen rövid idő alatt soha­sem értünk el ilyen nagy eredményeket. A VI. párt- kongreszuson elfogadott program előirányzatait ma­radéktalanul teljesítettük, sőt túlszárnyaltuk. Ez kedve­ző lehetőségeket biztosít a VII. kongresszusnak ahhoz, hogy biztos alapokra helyez­ze az ország új ötéves ter­vét. Kádár lános hazaérkezett Kádár János, az MSZMP KB első titkára, aki részt vett Varsóban a LEMP kongresz- szusán, tegnap hazaérkezett. Fogadására megjelent Biszku Béla, a Politikai Bizottság tagi a. a KB titkára, Gyenes András, a KB titkára, Púja Frigyes külügyminiszter..Ben- kei András belügyminiszter, a KB tagjai, dr. Berecz Já­nos, a KB külügyi osztá­lyának vezetője és Rödönyi Károly közlekedés- és posta­ügyi miniszter. Bővülő NDX-DSB kapcsolatok A jövő év januárjában és februárjában vezető ameri­kai cégek képviselői érkez­nek az NDK-ba, hogy foly­tassák a megbeszélést az NDK képviselőivel a két or­szág gazdasági tudományos­műszaki kapcsolatainak ki­bővítéséről. Ezt Gerhard Beil, az NDK külkereske­delmi államtitkára jelentet­te be, amikor mint az NDK kormányküldöttségének ve­zetője hazatért az Egyesült Államokból. Ez volt az első eset, hogy hivatalos NDK- beli kormányküldöttség járt az Egyesült Államokban. Beil államtitkár elmon­dotta, hogy az NDK 'tekin­télye növekszik az Egyesült Államokban, nemcsak gaz­dasági, hanem kulturális és szociálpolitikai eredményei miatt is. 1976—77-ben növe­kedni fog az Egyesült Álla­mokba irányuló export, de az onnan érkező import is. Figyelmgzfgiö sztrájkok Mariién Az illegális ellenzék kez­deményezésére, tagnap poli­tikai sztrájkok sorozata kez­dődött Spanyolországban. A városonként és iparáganként más-más időpontokban meg­rendezett, gördülő sztráj­kokkal a résztvevők politi­kai szabadságjogokat. az összes politikai fogoly sza­badlábra helyezését, szak- szervezeti jogokat, és álta­lában demokratikus refor­mokat követelnek. A sztrájk akciót közös nyilatkozatban biztosította támogatásáról a két nagy ellenzéki tömörü­lés: a demokratikus tanács, és a demokratikus platform. MOSZKVA A Kremlben tegnap meg­nyílt az oroszországi föde­ráció — a legnagyobb szov­jet köztársaság — legfelsőbb tanácsának ülésszaka. Az ülésszak megvitatja az oroszországi föderáció 1976. évi népgazdaság-fejlesztési tervének és költségvetésé­nek kérdéseit BELGRAD Lubomir Strougal cseh­szlovák miniszterelnök ju­goszláviai látogatásának utolsó napján vendéglátójá­val Dzsemal Bijedics jugo­szláv kormányfővel együtt résztvett a két ország 5 év­re szóló árucsereforgalmi megállapodásának aláírásán. A megállapodás 1976 és 1980 között 4 milliárd 300 millió dollár értékű forgal­mat irányoz elő a két or­szág között BONN A Szovjetunió és a Német Szövetségi Köztársaság ke­reskedelmi-gazdasági kap­csolatai bővülnek. A bonni Gazdaságügyi Minisztérium által nyilvánosságra hozott adatok szerint ez év első tíz hónapjában a két ország közötti árucsereforgalom, az elmúlt év azonos időszaká­hoz képest 26 százalékkal nőtt. PÄRIZS Giscard d’Estaing köztár­sasági elnök tegnap — öt­napos hivatalos látogatásra — feleségével együtt Kairó­ba érkezett. Útjára elkísér­te Sauvagnargues külügymi­niszter, Segard külkereske­delmi miniszter és D’Omano iparügyi miniszter is. BERN Tegnap a Svájci Állam­szövetség szövetségi gyűlése (parlament) az elkövetke­zendő egy évre Rudolf Gnägi-t választotta Svájc elnökévé. Az új elnök — egyben kormányfő — meg­tartja a kormányban betöl­tött hadügyminisztert poszt­ját is. Afganisztán fővárosában tegnap befejeződtek a tár­gyalások Nyikolaj Podgornij, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa elnökségének elnöke és Mohammed Daud afgán állam- és kormányfő között. A tárgyalófelek folytatták a kölcsönös érdeklődésre szá- mottartó időszerű nemzet­közi problémák, valamint a kétoldalú kapcsolatokat érin­Lemondott a portugál kor­mányban viselt funkciójáról négy demokratikus néppárti politikus: Sa Borges szociá- llsügyi miniszter és három államtitkár. Döntésük hátte­rében az áll, hogy szembe­fordultak pártjuk hivatalos vonalával és nem fogadják ei Sa Carneiro főtitkár jobb­oldali koncepcióját. A PPD politikusainak ki­válása elmélyítette Azevedo kormányának válságát, hi­szen korábban már lemon­dott tisztségéről az iparügyi és a nehézipari miniszter is. Azevedo tengernagy a kormány „átalakításáról” és az új kabinet által követen­dő politikai vonal kialakí­Továbbra sem sikerül meg­fékezni az egyre súlyosabb harcokat Bejrútban. Bár a libanoni hadsereg egyes te­rületeken semleges övezetet alakított ki a szemben álló fegyveresek között, a fővá­rosban folytatódnak az el­keseredett harcok a keresz­tény és muzulmán csoportok között A város több pont­ján középületek és lakóhá­Az indonéz invázió elle­nére Kelet-Timor keleti ré­szén továböra is tartják ma­gukat a FRETILIN erői. Dja- kartai jelentések szerint Alilieu. Luquica és Baucau környékét ellenőrzik a bal­oldali erők. Nyugaton az in­donézbarát erők állítólag megerősítették állásaikat Djakartai források szerint az indonéz csapatok által támogatott kelet-timori in­donézbarát erők a főváros, Dili elleni támadás során el­foglalták a rádiót, amely addig a FRETILIN kezében volt Ugyanezek a források azt állítják, hogy a harcok­tő egyes kérdések megvita­tását A Szovjetunió és Afganisz­tán meghosszabbította az 1931-ben megkötött semle­gesség! és kölcsönös meg nem támadási szerződés ha­tályát. Az erről szóló jegy­zőkönyvet Nyikolaj Podgor­nij és Mohammed Daud ír­ta alá. Podgornij tegnap elutazott Afganisztánból. fásáról tárgyalt Cunhallal, a PKP és Soaressal a PS2.P főtitkárával. A kommunisták a kormányban való, további részvételüket attól teszik függővé, milyen politikai programja lesz az új kabi­netnek — közölték kommu­nista forrásból. Antunes kül­ügyminiszter utalt arra, hogy a fegyveres erők hatalmi szervei most tanulmányoz­zák az MFA és a politikai pártok között áprilisban lét­rejött megállapodás „felül­vizsgálásának” módjait. Mint ismeretes, a pártok ebben a politikai szerződésben elis­merték az MFA „intézménye­sítését” és azt, hogy a kato­nai hatalom 3—5 évig füg- letlen marad a polgáritóL zak állnak lángokban; az ol­tási munkálatokat az utcai lövöldözések szinte lehetet­lenné teszik. Bejrut köz­pontjában fennakadás van az áramszolgáltatásban, de mint a rádió közölte, egye­lőre gondolni sem lehet a hibák kijavítására. A bejrúti kikötő élete teljesen megbé­nult. ban 18 FRETILIN katona vesztette életét, míg az in­donézbarát csapatok egy főt vesztettek. Alarico Fernandes, a FRE­TILIN által nemrég kikiál­tott Kelet-Timori Demokra­tikus Köztársaság belbizton­sági minisztere — egy Dar­winban lehallgatott rádió- nyilatkozatban — kijelen­tette, hogy az indonézbarát csapatok asszonyok és gyer- .mekek százait végezték ki a szigeten. A miniszter Auszt­rália segítségét kérte az asz- szonyok, gyermekek és a se­besültek evakulásához. KAÍQ-hsdügvminisz^erek 158 milliard dollár katonai céléira Brüsszelben tegnap foly­tatódott az Észak-Atlanti Szerződés tagállamai had­ügyminisztereinek értekezle­te. A tanácskozással kapcso­latban közzétették a NATO idei kiadásairól szóló statisz. tikákat Az Észak-Atlanti szerződés 11 tagállama a hi­vatalos adatok szerint 1975- ben mintegy 150 milliárd dol­lárt fordított katonai célok­ra, fegyvei kezésire, hadserege fenntartására. A hadügyminiszterek ta­nácskozása tagnap, a déli óiákban ért véget. Ma a NATO-tagállamok külügymi. nisztered ülnek össze. (Kommentárunk) Brüsszelben, amely immár jónéhány esztendő óta nem­csak a belga királyság, hanem a legfontosabb nyugati ka­tonai és gazdasági szervezetek székhelye is, teljes a nagy­üzem. Egy időben tanácskoznak a NATO tagállamainak had­ügyminiszterei és a közös-piaci országok külügyminiszterei, mától pedig összeülnek az atlanti külügyminiszterek is. Ami ezekben a napokban Brüsszelben történik, szem­léletesen tükrözi a nyugat bonyolult dilemmáit. Az EGK- külügyminiszterek legfontosabb témája: összehangolni erő­feszítéseiket a Párizsban jövő héten kezdődő úgynevezett észak—déli konferenciára. Ez a hangzatos név voltaképpen valóban nagyjelentőségűnek ígérkező nyersanyag- és ener­giakonferenciát jelöl. Maga az a tény, hogy létrejön ez a tanácskozás, azt je­lenti. hogy a komoly gazdasági gondokkal küzdő nyugati világ kénytelen tudomásul venni valami nagyon lényegeset: azt, hogy egyszerűen nem tartható fenn tovább az a tőkés világstruktúra, amelyben néhány rendkívül fejlett ország mérhetetlen gazdagása az elmaradott országok fillérekért megszerzett nyersanyag- és energiaforrásaira épüL Az 1978- 88-as lengyel ötéves !erv irányelvei Válságban a portsgál teerrainy Bejrut Középületek, lakóházak lőni Kelet-Timor H FRETÍLIN Ausztrália segítségét kérte

Next

/
Thumbnails
Contents