Szolnok Megyei Néplap, 1975. december (26. évfolyam, 282-305. szám)
1975-12-25 / 302. szám
1975. december 23. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 w. i ma " : *. W '»W !' ' ■ í .**.!! ÍL / i:: / ! »í w*.. . juä - - - ® ä . »* ■ "~ Kádas Mad »écsányl Zoltánná tedfccty Gdbsr Bátrán Mihály rOMp Zoltánná Trázil József Skp ©el fele, helyes utran Beszélgetések a politikáról, a munkáról, a feladatokról a XI. kongresszus megyei küldötteivel Még egy esztendő sem telt el azóta, hogy összeült több mint 750 ezer magyar kommunista képviseletében pártunk XI. kongresszusa. E legfelsőbb pártfórum az elkövetkezendő évek alapvető céljaként, a fejlett szocialista társadalom építését határozta meg. Ennek megfelelően az élet minden területén — a politikában, a gazdaságban, a kultúrában, az emberi kapcsolatokban — erősítenünk és fejlesztenünk kell a szocialista vonásokat. A kongresszus mindemellett hangsúlyozta, hogy nagyobb következetességre van sz’ukség a párt politikájának gyakorlati megvalósításában. Megyénk párttagságának képviseletében a meghívott vendégeken kívül harminchárom küldött vett részt a kongresszus munkájában. E néhány hónap eltelte után véleményük szerint hogyan valósulnak meg az ott hozott alkotó határozatok? Mit tartanak ők a közeljövő legfontosabb feladataink éppen a kongresszusi határozatok alapján? Erről beszélgettünk néhányukkal. • Dinamikusabb a pártáiét Nádas József, az MSZMP szolnoki járási Bizottságának első titkára — Amikor közvetlenül a kongresz- szus után találkoztunk, azt mondta: ha kettőnél több kezük lenne, akkor is akadna bőven tennivaló. — Ez így is van. A dinamikusabb pártélet, ami a kongresszus előkészítésével — pártcsoportülésekkel, beszámoló taggyűlésekkel, pártértekezletekkel — kezdődött, a kongresszust követően csak fokozódott. Akkor a kongresszus határozatainak mind szélesebb körben való megismertetését, megértetését határoztuk meg egyik legfőbb feladatunknak. És ezt sikerrel teljesítettük is. Csak példának említem: a járás kommunistáinak mintegy 79 százaléka vesz részt jelenleg pártoktatásban. A propagandamunkának, a különböző agitációs fórumoknak, a különféle pártrendezvényeknek is köszönhető, hogy az emberek mindinkább tudják, érzik, hogy a kongresszus határozatainak megvalósításától függ egyéni sorsuk alakulása. Ez a politikai munkában nagy erőt jelent. — És mindez szorosan összefügghet a pártépítő munkával, a emberek közéleti, politikai, munkaaktivitásának növekedésével is. — Mi a pártélet két területére különösen nagy figyelmet fordítottunk ezekben a hónapokban. Egyrész a szervezettség javítására, a tervszerű utánpótlás biztosítására, másrészt a pártmunka tartalmi színvonalának emelésére. Ami a tagfelvételeket Illeti: az idén 130 elvtárs felvételére került sor a járásban, akik közül nagy többség — mintegy 74 százalékuk — fizikai munkás vagy a termelést közvetlen irányító szakember. De nemcsak többen vagyunk, hanem többet és jobban dolgozunk. Folyamatos pártszerveinknél, szervezeteinknél a pártellenőrzés, a feladatok teljesítésének számonkérése. Csak megjegyzem, hogy például a községi, az üzemi pártvégrehajtóbizottságok az idén tárgyalt napirendjeik több mint felénél visszatérően ellenőrizték a korábban hozott határozatok végrehajtását. Az aktivitás fokozódásáról pedig — amely azt mutatja, hogy a kommunisták magukévá téve a kongresszusi határozatokat hozzáláttak a végrehajtáshoz — csak annyit: tagságunk 84 százalékának van pártmegbízatása, többségüknek állandó jellegű. Egyébként ez a közös dolgainkért való nagy fokú tenniaka- rás abban is megmutatkozik., hogy a kongresszusi munkaverseny járásunkban ugyanúgy mint az országban, ma is töretlenül tart. Pártbizottságunk épp a közelmúltban állapította meg, hogy területünkön tizenötezren vesznek részt a versenyben, köztük 660 szocialista brigádban mintegy nyolcezren. — A pártéletben most újabb, nagy feladat előtt állunk. — Valóban nagy és fontos esemény a párt belső életében a tagkönyv- csere, amely mintegy égy esztendeig tartó munkát jelent. E politikai akció célja, hogy erősítsük a párt eszmei politikai, cselekvési egységét, növeljük a párttagok aktivitását a szocialista építés soronlevő feladatainak megvalósításában, tömörítsük sorainkat a XI. kongresszus határozatainak végrehajtására. A tagköny vcsere is segítse társadalmi, gazdasági, kulturális életünk minden területén a párt vezető szerepének, tömegkapcsolatainak erősítését. Egyben készítse fel a kommunistákat a magasabb követelmények teljesítésére. Ezért most kétirányú munka folyik. Egyrészt a kommunisták az egyéni beszélgetésekre készülnek, amelyeken saját és kommunista közösségük munkáját értékelik majd. Másrészt készülnek az irányító pártszfervek, pártvezetőségek is, hogy munkájukról, tevékenységükről taggyűlésen szóljanak, hogy azután a tagsággal közösen határozzák meg a feladatokat. Véleményünk szerint ez a munka akkor lesz eredményes, ha az új párttagsági könyvek átvételénél minden kommunista úgy érzi majd: nagy megtiszteltetés pártunk tagjának lenni, ugyanakkor nagy felelősség is a közösséget szolgálni a kongresszusi határozatok megvalósításáért küzdeni. El kell érni a világszínvonalat Trázsi József, a Magyar Hajó- és Darugyár tiszafüredi gyáregységének művezetője — Az adja a munka örömét, szépségét, amikor látjuk működés közben azt a gépet, amit mi gyártottunk. Nincs vele baj, hibátlanul dolgozik. Olyankor megmelegszik az ember szíve. Ezért is nagy jelentőségű az életünkben az, hogy a következő években mi gyártjuk majd az 5 tonnás portáldarukat, amelyeket közvetlenül tőlünk szállítanak a Szovjetunióba, a lengyel, a görög tengeri kikötőkbe. — Ezek szerint jelenleg még nem teljes gépegységeket gyártanak. — Nem. Most az 5 és 16 tonnás daruk gépészeti és acélszerkezeti alkatrészeit gyártjuk. Elég sok az egyedi termékünk, így a legnagyobb igyekezet ellenére sem lehet úgy növelni a termelés hatékonyságát, ahogyan szeretnénk, és ahogyan kellene. A XI. kongresszus határozatában csak egy fél mondat, de nekünk annak végrehajtása eldönti egész jövőnket: javítani az iparban a gyártmányszerkezetet. — Ezért dolgoznak nagy földmunkagépek itt a csarnok mellett? — Készítik az új üzemcsarnok földmunkáit, mert hiába új a gyárunk, a negyedik ötéves terv szülötte; mire felépült kicsi lett. Jövőre már össze-, szereljük az első 27,5 méteres, 16 tonnás portáldarut, amellyel azután az 5 tonnásokat állítjuk Ö3sze. Vagyis azután már hozzákezdhetünk a prototípus gyártásához. — Egy üzem szakosodásához azonban kevés csak az új csarnok, a modern gép. — A gyár vezetői gondoskodnak a munkások továbbképzéséről. Többen különböző szakmunkásképző tanfolyamokon tanulnak. Az egyik fő tennivalónk: megfelelően felkészülni az új, nagy feladatra. És ha a kongresz- szuson elhangzottakat visszaidézem, kiderül, hogy a gyártmáríyszerkezet megváltoztatása is csak egy lépés a határozatok végrehajtása felé. Emellett sok egyéb, kisebb-nagyobb lépést is tennünk kell. Nekünk is, másoknak is. Itt van például a sokat emlegetett: ésszerű takarékosság. Ha erről beszélek, akkor szólni kell a munkaidő kihasználásáról is, mert az is takarékosság, ha ledolgozzuk a nyolc órát. A munkaidőt pedig akkor tudjuk kihasználni, ha van folyamatosan munka, anyag. Ha valamelyik hiányzik, akkor lazul a munkafegyelem is, és ez nemcsak azt jelenti, hogy kevesebbet termelünk, gazdasági veszteségeink lesznek. Rossz lesz az emberek hangulata, már pedig a rossz hangulatú ember nem tud jól dolgozni. Pedig a fő feladatunk most kezdődik: felkészülni rá, aztán világszínvonalon gyártani az 5 tonnás portáldarukat. Felzárkózva a legfcbbakhoz Bugán Mihály, a tiszaörsi—nagy- iváni—tiszaigari Petőfi Tsz elnöke — Igaz, hogy még ma is sajnálja, hogy a XI. kongresszuson nem kapott szót? — Szerettem volna elmondani, hogy ma a termelőszövetkezeti parasztember már továbblát a dűlőútnál és a népgazdaság egészéhez tudja mérni feladatát, érzi a felelősségét. Én annak idején a határozattervezet azon részéhez akartam véleményt mondani — ami egyébként határozatra is emelkedett, — hogy ,,a jól és a közepesen gazdálkodó nagyüzemek fejlesztésével, a kedvezőtlen adottságú termelőszövetkezetek felzárkóztatásával, a természeti feltételeiknek jobban megfelelő termelési szerkezet kialakításával nagyobb hatékonyságot és növekvő termelési eredményeket kell elérni”. — Mit tettek eddig a határozat végreha j tásáért ? — A mi tsz-ünk kedvezőtlen termőhelyi adottságú. Itt a Hortobágy szélén, a fukar szikes földön nagyon nehéz megélni. De megtaláltuk annak a módját, hogy a rossz körülményeinket is jóra fordítsuk. A juhtenyésztés fejlesztését tűztük ki célul. Saját programunk teljesítésénél még a félúton sem járunk, de máris jelentős eredményeink vannak. Juhállományunk tízezer, ez azt jelenti, hogy kezdjük kihasználni legelőinket. Ez kétféle hasznot is hoz: amellett, hogy a szikes legelőkön tartott juhok sok millió forint értékű tejet, gyapjút termelnek, amire a népgazdaságnak szüksége van, a modern technológiával hizlalt párhónapos bárányokért 1200—1400 forintot is kap szövetkezetünk. És hozzáteszem: ehhez a nagy állatlétszámhoz nem volt szükség beruházásra. — Igaz tehát az, hogy a termelő- szövetkezetekben az adottságokat nem kihasználni pazarlás? — Igen. A ,mi szövetkezetünk mélypontról indult. Most az a feladatunk, hogy a tartalékok feltárásával beruházás nélkül fejlesszük állattenyésztésünket! Mert nekünk ehhez van adottságunk. A juhállományt 1980-ig 20 ezerre akarjuk növelni, így tudjuk majd jól hasznosítani szikes legelőinket. Ehhez igazítjuk aztán a tartástechnológiát. Célunk extenzív anyatartás, intenzív bárányhizlalás. A sertéstenyésztésben a kahib fajtára térünk át és saját erőből végezzük el a telep rekonstrukcióját — így olcsóbb. Eddig 160 anyakocánk volt. ma 400 van. A célunk, hogy évente 5500— 6000 hússertést bocsásson ki a telepünk. Az ifjúság vállalkozó szellemű Récsányi Zoltánná, a Május 1. Ruhagyár szolnoki telepének elő- munkása, KISZ-tUkár — Nagykorúvá lesz a szolnoki gyár? — Nagykorúsodik! Nemrég kaptunk automata varrógépeket és küszöbön áll az üzem bővítése: még két szalag lesz. Szolnokon a fiataloknak adott a lehetőség, hogy a ruhaiparban helyezkedjenek el, úgy ahogyan mi is azt tettük, és együtt nőttünk a gyárral. Én is itt tanultam meg. mit jelent munkásnak lenni. Itt érettségiztem le és közben szakmát szereztem. Amikor Kádár elv társ a XI. kongresszuson vitazáró beszédében azt mondta, hogy az ifjúságot aszerint kell megítélni, hogyan teljesíti alapvető kötelességeit, hogyan tanul és dolgozik, hogyan foglal állást a társadalmi kérdésekben, milyen a magatartása, hát azt nagyon jó volt hallani. Magunkra gondoltam akkor. És arra, hogy nálunk is a KISZ-nek nagyobb reszt kell vállalnia a gazdaságpolitikai munkából. Az ifjúság vállalkozó szellemű, lehet számítani rá. — És ez sikerült a kongresszus óta? — Hellyel-közzel. A gyár vezetői adnak a fiatalok szavára, igaz a munkások többsége harminc éven aluli. Meg kell mondanom, hogy nálunk nem a kongresszus után kezdtek törődni velünk. Én négy éve vagyok KISZ-titkár itt a gyárban: nálunk természetes, hogy például a munkaversenyben jelentős vállalásokat teszünk és azt teljesítjük. — A feladatok mindig nagyobbak. — Igen, nálunk is. Az üzem bővítése, az új munkások betanítása mellett tovább kell javítani a termékek minőségét. Olyan a piaci helyzet, hogy gyenge minőséggel már nem lehet megélni. Emellett diktálnunk kell a divatot is, nem utána kullogni. Ez óriási követelményeket szab munkások és vezetők számára egyaránt Nevelni csak elkötelezetten lehet Fülöp Zoltánná, a tiszakürti általános iskola tanára — A kongresszus elénk, pedagógusok elé nevelőmunkánk színvonalának emelését tűzte célul. Azt, hogy hazáját szerető, aktív, kötelességtudó, szocialista embert neveljünk a gyerekekből és ehhez minden lehetőséget ki kell használnunk. Nevelő oktatásra van szükség, a szó legnemesebb értelmében. És úgy is kell élnünk, hogy ' tükröződjék szocialista elkötelezettségünk, kommunista mivoltunk. — Az iskola a faluhelyen ma is a szellemi élet központja? A pedagógus a követendő példakép? — Azt hiszem igen, különösen az olyan községekben, ahol még nincs nagy művelődési ház, vagy klubkönyvtár. Aztán a gyermekneveléssel szorosan együtt jár a felnőttek tudatának formálása is, és ez politikai munka. A pedagógus nemcsak az iskola falai között nevel, részese minden társadalmi-politikai feladat végrehajtásának. És ez fokozott felelősséget ró ránk. Mit tettünk mi eddig hogy a kongresszus célkitűzéseit minél jobban megközelítsük? Korántsem a teljesség igényével, csak példákat említek. Természetesen tevé. kenységünket befolyásolja helyzetünk: például az, hogy négy helyen, zsúfolt tantermekben tanítunk, és bizony még vannak közöttünk képesítés nélküliek, akik ezekben az években tanulnak majd. Az idén megszerveztük a dolgozók általános iskoláját; 7. és 8. osztályban összesen huszonhat felnőtt tanul. December 31- ig megalakul községünkben a közművelődési tanács: ott minden pedagógus személyre szóló megbízatást kap, aminek teljesítése számonkérhető, mérhető. Szerencsére közművelődé si feladatainkat nem egyedül végezzük: a szülők egy része velünk együtt dolgozik. — Mik most a legfőbb tennivalóik? — Teljesíteni akarjuk mind nevelőmunkánkban. mind közművelődésben a ránk váró feladatokat. Nem tudok közöttük rangsorolni. Munkánkhoz segítségül hívjuk a kommunista szülőket, akiknek tanácskozását februárban rendezzük meg először, utána rendszeresen minden tanévben. Művészet és közönség Székely Gábor, a szolnoki Szigligeti Színház igazgatója — ön volt az egyik megyénkben küldött, aki szót kapott a kongresz- szuson. A többi között a színházak és a közönség kapcsolatáról is beszélt. — A kongresszus óta eltelt félév nagyon kevés idő ahhoz, hogy ebben minimális változást is regisztrálni lehessen. Viszont éppen a mi színházunknál alakult ki egy nagyon elgondolkodtató helyzet, ami tükröz valamit és amiről érdemes beszélni. Ebben az évben szervezőink rekordszámban adtak el bérletet: pontosan tízezret. Ez fantasztikusan nagy szám. Aztán elindítottuk a szezont és az első nagyon érdekes előadásunk A revizor félig üres nézőtér előtt ment le. Megnéztük, melyek azok a vállalatok, ahol megvették azokat a helyeket, amelyek üresen tátongtak. Megkérdeztük miért nem jöttek el? Volt ahol elfelejtették kiosztani a dolgozóknak, a vállalat, vagy a szakszervezeti bizottság pénzén vásárolt jegyeket Része van ebben szerintem azon szemléletnek, hogy annak a jegynek, amit ingyen adnak, vagy kis pénzért vesztegetnek, nincs igazán értéike. — Adva van tehát a feladat, ami nem kicsiny, hogy a formális közönségből valódi közönséget neveljenek. És ehhez a mind színvonalasabb előadások is hozzátartoznak, ami viszont elmélyültebb művészi munkát igényel. De úgy tudom e vonatkozásban is vannak gondjaik. — Elkészítünk egy bemutatót, aztán viszonylag rövid idő alatt lefutnak az előadások, de közben már készítenünk kell a következő produkciónkat. Elég sok az évi kötelező bemutatónk amit 25—26 tagú társulattal, kellő művészi színvonalon, kellő igényességgel egy határozott és elég nehéz műsorterv keretében tejesíteni nagyon nehéz. A körülményeket kellene úgy alakítani, hogy csökkenteni lehessen az évi bemutatók számát Ez kezdetben kevesebb előadással járna, de művészi teljesítményben és abban, hogy akkor két produkciót is műsorra tűzhetnénk egyszerre, feltétlenül megtérülne. — Megoldódnak ezek a problémák? Mi a véleménye? — Manapság nagyon sok vita folyik a színházakról, túlságosan kiélezett, személyeskedő viták a budapesti és vidéki színházak szembeállításával. Nem akarok ebbe most belemenni. Azt hiszem, hogy a magyar színház strukturáld változásra szorul, ami magától értetődő. Hiszen az államosítás óta nem változott a magyar színház, ugyanazt a formát éljük Budapesten és vidéken egyaránt. Pedig nagy szükség lenne arra, hogy a szerkezet felfrissüljön. A tehetségek jobb körülmények között több belső energiát fölszabadítva tudnának alkotni és ezáltal felfrissülne a magyar színház. — Ha nem is így kimondva, de lényegében ezt tartalmazza a XI. kongresszus határozata is. — Igen erről van szó. Ennek nagyon sok anyagi, személyi, tárgyi feltétele van. Egyelőre ott tartunk, hogy a viták folynak. Reméljük egyre kevesebb lesz a személyi vita, ami semmit nem változtat a lényegen. Bízom abban, hogy egyre többet fogunk tenni azért, hogy a helyzet megváltozzék, éppen a kongresszus határozatainak szellemében. „A cél szép. az út helyes, mindent meg kell tennünk hogy a megfogalmazott célok valóra váljanak” — hangzott el Kádár János, a Központi Bizottság első titkárának kongresszusi vitazárójában. Hol kisebb, hol nagyobb léptekkel, de mindenütt elindultak már megyénkben is a célhoz vezető úton. Varga Viktória