Szolnok Megyei Néplap, 1975. október (26. évfolyam, 230-256. szám)

1975-10-18 / 245. szám

1975. október 18. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP T « Sípszó előtt Bizakodás az MTE-nél A Szolnoki MTE ma 13.30 órakor a Volán együttesét fogadja a tiszaligeti stadion­ban. A csapatnál az utóbbi fordulókban nyújtott eléggé mérsékelt teljesítmény miatt nem a legkedvezőbb a han­gulat. A vezetők és játékosok tisztában vannak azzal, hogy a mindinkább formába len­dülő Volán, amely az elmúlt fordulóban az Oroszlányt fektette két vállra, még hazai pályán is nehéz ellenfél. En­nek ellenére bizakodnak. Géléi József vezető edző az alábbi csapatot tervezi pá­lyára küldeni: Fekete. Ká­bák. Simon, Árvái. Kovács, Koliáth, Sebők, Lódi, Garics, Magos, Szolnoki. A kispadon pedig Kökény, Fürtös. Már­ton foglal majd helyet. — szekeres — A Szolnoki MÁV ma a fővárosban a Sütőipar ellen veszi fel a küzdelmet. A vasárnapi, valamint a hét­közi kupamérkőzésen va­ló eredményes szereplés biz­tató a találkozó előtt. A ki­állítások miatti kényszerű csapatváltoztatás ellenére is bizakodnak a kék-fehérek. Azt tudják, hogy az utolsó helye­zett ellen is csak akkor számít­hatnak sikerre, ha megismét­lik vasárnapi és hétközi formájukat. Űjság: ismét he­lyet kapott a keretben Sza­bó György és N. Szabó Ti­bor is^A vasutasok a követ­kező kerettel utaznak: Fe­hér, Kovács, Rácz, Repka, Tóth Gy., Földesi, Nagy A., Csontos, Tóth A., Kalmár. Szabó Gy., Papp, N. Szabó, Géczi, Holler. A Mezőtúri Honvéd Kis- / kunlacházán az ÉGSZÖV' MEDOSZ ellen lép pályára. Bencsik Gyula edző igen ne­héz helyzetben van. mert a Honvéd együtteséből sokan szereltek le. A pályára lépő csapat, de még az utazó ke­ret összetétele is teljesen bi­zonytalan. — b — A Tisza Cipőnél a Kecske­méti TE elleni mérkőzés előtt kedvezőtlen a helyzet. Szol­noki, Bodnár I, Szöllősi és Kontér sérült, s Kucser sem szerepelhet — szolgálati el­foglaltság miatt. A pályára lépő tizenegyet csak a mér­kőzés előtt jelöli ki Horváth Ferenc vezető edző a követ­kező keretből: Tajti, Pál, Báli, Nagy 1, Sütő, Nagy II, Sipos, Novak, Vass, Kovács I. Nyitrai, Kókai, Farkas és Bodnár II. — h — Sportesemények Kézilabda VB I/B. női: Tisza Cipő—Ózdi Kohász, Martfű, Ci­pőgyári pálya, 14.30, Kliment— Papp G. Kosárlabda VB III. női: Tö­rükszentmiklós—Kecskeméti SC in., Törökszentmiklós, 15.45. Karcag—Kecskeméti Sí, Karcag, It. Megyei bajnokság férfi: Kar­cag Mg. Szakiskola—Sz. Vegyi­művek, Karcag, 16. Női: Jászbe­rényi Tanítóképző—Szolnoki MÁV n. Jászberény, 14.30. ökölvívás: Tiszántúli serdülő egyéni bajnokság, Szolnok, tisza­ligeti sportcsarnok, 17. Sakk: Jubileumi nemzetközi nagymester verseny, negyedik forduló, Szolnok, megyei tanács díszterme, 16. « Teke VB TT. női: Szolnoki MÁV —Csorna, Szolnok, MÁV Jármű­javító tekecsarnok, *16. labdarúgás VB IT: Szolnoki MTE—Volán SE, Szolnok, tisza­ligeti stadion, 13.30, Mile. Idegenben szerepelnek: a lab­darúgó NB Ill-ban a Szolnoki MÁV a fővárosban a Sütőipar ellen, a Mezőtúri Honvéd az EGSZÖV MEDOSZ ellen Kiskun- lacházán, a Tisza Cipő SE fje­dig«« Kecskeméten a TE ellen, a Honvéd Kilián FSE I. osztályú asztali teniszezői Budapesten, a ..Spartacus Kupa” I. osztályú versenyén vesznek részt. Ökölvívás Serdülők egyéni bajnoksága a Sportcsarnokban Tegnap 27 tiszántúli sport­egyesület százharrrünckét versenyzőjének részvételével megkezdődött a serdülők egyéni ökölvívó bajnoksága. A háromnapos versenyen Szolnok megyét a szolnoki 605. sz. Ipari Szakmunkás- képző Intézet diáksportköré­nek hat, a Szolnoki MTE ti­zenhárom, a Szolnoki MÁV három versenyzője képviseli, valamint a mezőtúri AFC három és a törökszentmiklósi Vasas két serdülője. A tiszaligeti sportcsarnok­ban felállított szorítóban a bajnokság megnyitóján negy­ven pár vívott selejtező mér­kőzést. A küzdelmek ma 17 órától folytátódnak. Súlyemelés Minősítő verseny Szolnokon Szolnokon a megyei súlyemelő szakszövetség országos II—III. osztályú minősítő versenyt ren­dezett az MTE Tisza-parti klub­házának súlyemelőtermében, amelyen a Bp. BKV Előre, a Bp. Ganz-MAVAG, a Békéscsa­bai Spartacus és a Szolnoki MTE felnőtt és junior korosztályú ver­senyzői vettek részt. Ez volt az utolsó olyan rendezvény, melyen még „jegyet lehetett váltani” az országos bajnokság nyolcas dön­tőjére. Nagy volt tehát a tét és ennek megfelelően a küzdelem is. A Szolnoki MTE junior ver­senyzői ezúttal remekeltek, ösz- szesen 13-szor javították meg a megyei csúcsokat. Mindhárom MTE-versenyző biztosan jutott áz országos nyolcas döntőbe. Különösen kiemelkedett a vál­tósúlyú Luzsányi Ferenc és a nehézsúlyú Ulviczki Mihály, aki a szolnokiak közül elsőnek emelt 150 kg-ot. Luzsányi 20 kg-mal, Ulviczki 30 kg-ma.l teljesítette túl élete eddigi legjobb eredményét. Eredmények. Légsúly: 2. Pá- lóczi Gyula (75, 100) 175 kg ösz- szetettben és fogásnemenként is új megyei csúcs. Váltósúly: 1. Luzsányi Ferenc (117,5, 145) 265,5 kg, összetettben és fogás­nemenként is új megyei csúcs. Luzsányi versenyen kívül 117,5 kg-ról 120 kg-ra javította szakí­tásban saját megyei csúcsát. 4. Papp István (95, 122,5) 217,5 kg. Nehézsúly: 1. Ulviczki Mihály (125. 150) 275 kg, összetettben és mindkét fogásnemben is új me­gyei csúcs. Az elmúlt évben még mindhár­man ifjúsági korosztályúak vol­tak. A juniorok között még újoncnak számítanak, de máris felhívták magukra a figyelmet. Kosárlabda NB 111 A vártnál nehezebben győzött a MÁV Női: Szolnoki MÁV—Mezőbe­rény 62:47. V.: Simó—Görgényi. Szolnok: Dobos (4), Horváthné (2), Klimó (3), Nádas (35), Zsi- dainé (5). Csere: Németh (7), Pala, Palatinusz (4), Kovács (2). Edző: Horváth János. A mér­kőzésre rányomta bélyegét a nagy tét: az első hely megszer­zése. A mérkőzés elején úgy látszott, hogy a MAV-nak nem kerül különösebb megerőlteté­sébe a győzelem. Vezetést sze­reztek, ám a vendégek megszorí­tották a hazai csapatot. A mező- berényiektől többen kipontozód­tak, s az utolsó percben már csak négyen maradtak a pályán. Hódmezővásárhely—Kisújszál­lás 50:26. Legjobb dobók: Deme­ter (8), Nagy Cs. (4), Palágyi (4). Kisújszállás csapata csak az első félidőben volt egyenrangú ellenféL Törökszentmiklós—Kisújszállás 48:38. Legjobb dobók: Csiki (14), Nagy /Cs. (6), ilL Zsarnai (22), Zsemlye (12). A második félidő 14. percében csak négy ponttal vezettek a miklósiak, a hátra­levő 6 percben a kisújszállásiak nem értek el egy pontot sem. Férfi: Szarvasi Főiskola—Kis­újszállás 84:68. Legjobb dobók: Kiss (35), Mészáros J. (11), Túri (10). A tartalékosán kiálló Szarvas biztosan győzött. Szegedi Élelmiszeripari Főis­kola—Kisújszállás 42:39. Legjobb dobók: Mészáros J. (14), Iván- csik (11), Kiss (8). Az első fél­időben a kisújszállásiak vezet­tek, de a második félidő végén 6 büntetődobást hagytak kihasz­nálatlanul. Megyei bajnokság Megkezdődött az őszi idény a megyei bajnokságban is. Férfi­ak: Szolnoki Olajbányász II.— Törökszentmiklósi Gimnázium 65:31. Legjobb' dobók: Molnár (IC), Farkas F. (14), ill. Palla (12), Vona (12), Majercsik (10). Karcagi MGSZ—Jászberényi Lehel 59:50. Legjobb dobók: Ver- bulecz (15), Sebők (14), ill. Tóth (20), Kovács (18). A második he­lyen álló Karcag az első fél­időben 14 ponttal elhúzott. Az utolsó előtti helyen álló Jászbe­rény a második félidőben nyúj­tott jobb teljesítményével csak szépíteni tudott az eredményen. Nők: Szolnoki MÁV II.—Tisza- földvári Gimnázium 32:17. Leg­jobb dobók Palla (12), Kosik (8), ill. Báli (7), Benczi (10). Vívás Szolnoki kardozók Gödöllőn Gödöllőn m. osztályú kardver­senyt rendeztek, amelyen több­ségében fővárosi egyesületek ví­vói szerepeltek. A résztvevő ki­lenc szakosztály negyven ver­senyzőt indított, akik között egyedül a Szolnoki MÁV képvi­selte a vidéket — hét kardozó- jával. Közülük ketten kerültek a döntőbe, s Rácz Mihály a ne­gyedik. Pentz Attila pedig a ki­lencedik lett. i Asztalitenisz Milos Imre a megyei tizek bajnoka A megyei asztalitenisz szakszövetség kedden és szer­dán este rendezte meg a Kilián FSE tornacsarnoká­ban az asztalitenisz megyei férfi tízek bojnokságot. Mint az várható volt, az első 1—7. helyen a Kilián FSE versenyzői végeztek. Érde­kesebb eredmények: Milos—' Nozicska 2:1, Rózsa—Nozics- ka 2:1, Szokolai—Milos 2:1, Báli—Rózsa 2:0. Nozicska— Fischer 2:1, Milos—Fischer 2:0. A megyei tízek bajnoka: Milos Imre 8 győzelem, 2. Nozicska József 7 gy, 3. Fis­cher Ferenc 7 gy, 4. Szokolai János 7 gy, 5. Báli Zoltán "5 gy, 6. Rózsa Géza 5 gy. A végső sorrend — egyenlő győzelmek esetén — az egy­más ellen elért eredmények alapján alakult ki. • » * A Pest megyei Asztalite­nisz Szakszövetség és a Du­nai Kőolaj SK rendezésében került sor a „Szászhalom” országos I. osztályú verseny­re. A Honvéd Kilián FSE versenyzői több meglepő győ­zelmet aratva, sikeresen sze­repeltek. A férfi egyesben a legjobb tizenhat közé No­zicska, Szokolai, Milos és Rózsa került. Rózsa jó já­tékkal 2:0-ra nyert Gárdos (DSE) ellen. A férfi páros­ban a nyolc közé jutásért a Rózsa—Fischer páros 2:0-ra fölényesen nyert a válogatott Bánkuti-Horváth Z. (Cse­pel), a négy közé jutásért pedig a Szeri—Vajtó (Szon­di) páros ellen és végered­ményben a harmadik helyen végzett. A vegyespárosban meglepetésre a versenyszám első helyezettje a Fischer— Gáti II. (Dunai Kőolaj) pá­ros lett. Teke A teke NB n és NB m leg­utóbbi fordulójában megyénk csapatai idegenben szerepeltek és vereséget szenvedtek. Eredmények, NB n, női: Zala­egerszegi Építők—Szolnoki MÁV 6:2 (2314:2102 fa). Zalaegerszeg. V.: Kántor L. Legjobb dobók: Tóth R. (423), Majomé (405), Ro­zsán (391), ill.: Kántor M. (385), Sáfrányné (355), Szatmáriné (350) fával. NB ITI, férfi: Debreceni Volán —Sz. H. Gyulai SE 6:2 (2181:2157 fa). Legjobb dobók: Meleska (417), Kollai (406), ül. Kalics (371), Bartók (369) fávaL Debreceni Bocskai—Szolnoki MÁV H. 6:2 (2521:2322 fa). Legjobb dobók: Paluska (435), Győri S. (430), ill. Pomázi (454), Bálint (418) fával. Debreceni VSC—Mezőtúri ÁFÉSZ 7:i (2560:2360 fa). Leg­jobb dobók: Villányi (444), Fa­zekas. (437), ill. Badarik (409), Váióczi (398) fával. SZÍNHÁZ A Szigligeti Színház Szolnokon este 7 órakor A revizor (Ybl Miklós bérlet). _ » ^ M AI MŰSOR MOZI Szolnok Vörös Csillag: Ostrom- állapot (14), Tallinn: Svejk, a derék katona (dupla helyáron I—II.). Tisza: A csodabogarak (14), SzandaszöJlős Terv: A rej­tély nem oldódik meg, Jászbe­rény Lehel: Gyilkosságok péntek este (14. felemelt helyáron), Kisújszállás Ady: Utánam gaz­fickók. Kunhegyes Szabadság: Koncert szólópisztolyra (felemelt helyáron. 14), Kunszcntmárton Körös: Enyém, tiéd, kié? (14), Mezőtúr Dózsa: Furcsaságok ta­va, Szabadság: Gyérriánt lady (felemelt helyáron). Béke: Vég­zetes aranyrögök, Tiszafüred Ti­sza : A szórakozott, Törökszent­miklós Dózsa: Napforduló, Hu­nyadi : Szembesítés, Túrkeve Vö­rös Csillag: A túsz. • RÁDIÓ SZOLNOKI STÜDIÖ: 17.30—18.30: Hétvégi kaleidosz­kóp. Szerkeszti: Sóskúti Júlia. A tartalomból: Alföldi krónika — 10 millió csibe egy év alatt — riport a szolnoki Baromfikel­tető Vállalatnál — Szerkesztik a hallgatók. KOSSUTH: 8.35: Lányok, asszonyok. — 9.00: Szóljatok, szép szavak! — 10.05: A magyar népdal hete. — 10.25: Zenekari muzsika. — 12.20: Zenei anyanyelvűnk. — 12.30: Magyarán szólva... — 12.45: Melódiakoktél. — Közben: 13.30: Szemforgatás nélkül. — 14.0J: Regi magyar dalok és táncok. — 14.25: Szerkesztőségi beszélge­tés a Falurádióban. — 14.55: Üj Zenei Üjság. — 15.30: Simándy József operettfelvételeiből. — 16.00: 168 óra. — 17.30: Nagy mesterek — világhírű előadó- művészek. — 18.45: A magyar népdal hete. — 19.10: Miért tet­tem? Dokumentum játék. — 20.06: Elisabeth Schwarzkopf és Rudolf Schock operettfelvételeiből. — 21.05: Herb Alpert és együttesé­nek felvételeiből. — 21.30: Mar- cella Pobbc és Gianni Raimondi énekel. — 22.20: A beat kedve­lőinek. — 23.05: zenekari mu­zsika. — 0.10: Melódiakoktél. PETŐFI: 8.05: A1 Bano énekel. — 8.20: Tíz perc külpolitika (ism.). — 8.33: Nóták. — 9.15: Válaszolunk hallgatóinknak. — 9.33: Bolgár művészek operafelvételeiből. — 10.00: Szabad szombat... — 12.00: Cserháti Zsuzsa. Horváth Attila és a Corvina együttes mű­sorából. — 12.33: Schumann: d-moll szonáta. — 13.05: Mun- kásklub. Elárvult gépek. — 13.33: Kocsár Miklós fúvósmüveiből. — 14.00: Napraforgó. — 14.47: Éneklő ifjúság a gyulai diák­napokon. — 15.00: Helló, Dolly! Részletek Herman zenés játéká­ból. — 15.25: Orvosi tanácsok. — 15.33: Fiataloknak. — 16.15: A kutya. Nagy Lajos elbeszélése. — 16.33: A magyar népdal hete. — 16.55: A hét műsorából. — 18.33: Olasz dalok. — 19.00: Weber operáiból. — 19.30: Az Állami Népi Együttes felvételei­ből. — 20.10: Viktor Merzsanov Grieg-műveket zongorázik. — 20.38: A párduc. Epizódok To- masi di Lampedusa regényéből. — 21.35: A magyar népdal hete. — 21.50: Operettrészletek. — 23.05: Tánczene éjfélig. Nemzetközi sakkverseny Sorozatos döntetlenek Tovább szaporodnak a döntetlen eredmények a ju­bileumi sakktornón. A máso­dik fordulóban a döntetlenek aránya „még csak” 64 száza­lék volt, a harmadik forduló után viszont már 75 száza­lékra emelkedett. A vérseny első négy napjának félpon­tos játszmái — úgy tűnik — ezután is megalkuvásokat sejtetnek. Befejeződött a harmadik forduló egyetlen függőben maradt játszmája: Benkő— Rajna 0,5:0,5. Érdekessége, hogy a nagy időzavarba ke­rült amerikai nagymester a 27. lépés után 15-öt tett meg két perc alatt. Tegnap délután játszották le a negyedik fordulót. Ered­mények: Rajna—Szmiszlov 0:1, Bilek—Mednis 0,5:0,5, Za jcev—Lukács 1:0, Faragó— Hernandez 0,5:0,5, Dely—Ro- batsch 0,5—0,5, Liebert—Pin­tér 0:1, Westerinen—Flesch 0,5:0,5, Benkő—Bárczay 0 5:0,5. A IV. forduló után a ver­seny állása: Bárczay, Szmiszlov 3—3, Faragó, Her­nandez, Pintér, Westerinen 2,5—2,5, Benkő, Robatsch, Bilek 2—2, Dely, Flesch, Lu­kács, Mednis 1,5—1,5, Zaj- cev, Rajna, Liebert 1—1. Az ötödik forduló befejez­tével a legtöbb pontot elért versgnyző 1000 forintos kü- löndijat kap. Egyébként a verseny nyertese 20 000, a második helyezett 14 000, a harmadik helyezett 10 000 forintos díjazásban részesül. Készülődés Luxemburg ellen Vasárnap délelőtt 10 órai kezdettel Körmenden ke­rül sor a Magyarország—1 Luxemburg utánpótlás EB- találkozóra, majd 18.30-tól Szombathelyen játsszák le a Magyarország—Luxemburg nemzetek közötti válogatott mérkőzést, az Európa-baj- nokság selejtezője kereté­ben. Az összeállításokban nincs változás. Egyedül az után­pótlás-válogatott keretben történt változás. Sérülés, il­letve formahanyatlás miatt kikerült Ebedli. Garamvöi- gyi és Varga, helyettük Guj- dárt, Salamont, Izsót, Kele­ment (Ferencváros), Farkast és Kiss Gy.-t hívták be a ke­retbe. Kajak—kenu Sikeres évet zártak a szolnoki sportiskolások Szekszárd mellett, a Dom­bon üdülőtelep holtdunai szakaszán rendezték meg a kajakosok és kenusok ez évi utolsó versenyét, amelyen vízre szálltak a Szolnoki Sportiskola versenyzői is. Eredményeik, K—i ifi ifi (br.) 5000 m: 1. Kancsus Zoltán, 2. Tóth Sándor. C—1 Vízilabda Megéidemelt győze.em a Komjádi Kupában Szolnoki Vízügy-Dózsa—Buda­pesti Honvéd 4:3 (0:1, 3:1, 0:1, 1:0). Budapest, Sportuszoda, v.: Kántor. Szolnok: Takó — Var­ga J., Kelemen — Varga Zs., Rekita, Dudás, Bozsó. Csere: Pintér. Berkes, Bogdán. Edző: Kanizsa Tivadar. Nagy iramú, végig izgalmas mérkőzésen a helyzeteit jobban kihasználó és gólveszélyesebb szolnoki csapat nagyobb arány­ban is győzhetett volna. G.: Bo­zsó, Rekita, Bogdán (4 m-ből), Berkes, ill. Kuncz, Danes és Hídvégi, Kiállítások aránya: 2:2. Jók: Varga J., Rekita, Bozsó, Bogdán, ilL Kuncz, Hídvégi, Danes. További eredmények: Vasas— Szentesi Vízmű 8:3, MAFC— SZEOL 7:4. Második forduló után a „C” csoport állása: 1. Szolnok 2 2----­1 2: 8 2. Vasas 2 2----­1 0: 4 3. Honvéd 2 1—1 10: 6 4. MAFC 2 1—1 12:12 5. SZEOL 2-----2 5 : 9 6. Szentes 2-----2 5 :15 4 4 2 2 TELEVÍZIÓ BUDAPEST: 8.20: Tskolatévé: Filmesztétika. Középisk. I—II. oszt.) Kompo­zíció és stílus (ism.). — 8.55: Tévétorna (ism.). — 9.00: Peret lázálmai (színes). Spanyol zenés film (ism.). — 9.50: A Strauss család (színes). Magyarul beszé­lő angol tévéfilmsorozat. V. rész: Josef (ism.). — 10.40: Látókör. Gazdaság, társadalom, egyén. I. Politikai vitaest (ism.). — 11.25: Tízen Túliak Társasága (ism.). — 14.38: Rettegett Iván. Magya­rul beszélő szovjet film. II. rész. (Az iskolatévé Filmeszté­tika adásához ajánljuk!) — 16.00: Teleszubjektív. — 16.50: Hírek. — 16.55: A nyelv világa. — 17.40: Parabola. — 18.00: Reklámműsor. — 18.10: Felszabadult művészet. Képzőművészeti sorozat. III. rész: A müvek technikája. — 18.35: A svédcsavar. Tévéfilm­sorozat gyermekeknek (színes). II. rész. — 19.15: Cicavízió (szí­nes). — 19.30: Tv-híradó. — 20.00: Mondom a magamét! Komlós János műsora. V. — 20.50: Ez is operett, az is operett. .. ösz- szeállítás. — 21.30: Tv-híradó. 2. — 21.40: Szovjet nemzetiségi filmművészet. Piroszmani (szí­nes). Magyarul beszélő grúz film. ifi ifi (ez.) 5000 m: 1. Veres István. PK—1 serd. fiú 2000 m: 1. Pető István, PC—1 serd. fiú 2000 m: 1. Benkő Zsigmond, 2. Gülácsi József. 3. Koncz József. PK—1 serd. leány 2000 m: 1. Szakái Má­ria, 2. Békés Zita. C—1, ffi ifi (br.) 5000 m: 1. „Tajti Gá­bor, ... 3.' Soltész Ferenc. K—1 női ifi (br.) 2000 m: 1. Majzik Mariann. PK—1 serd. fiú 500 m: 1. Pető István K—1 női ifi (br.) 500 m: 3. Majzik Mariann. C—1 ffi ifi (br.) 500 m: 3. Solt^z Fe­renc, PK—1 serd. leány 500 m: 1. Békés Zita, PC—1. serd. fiú 500 m: 1. Gulácsi József, 2. Benkő Zsigmond. 3. Koncz József. Ezzel a versennyel nagyon eredményes évet zártak a szolnoki sportiskolások. A verseny alapján ezüstjelvé­nyes minősítést szerzett: Kancsus Zoltán, Tóth Sán­dor, Tajti Gábor. Soltész Fe­renc és Majzik Mariann. A magasabb minősítési szintet elérők mellett dicséretes tel­jesítményt nyújtottak: Pető István — két első helyével —, Benkő Zsigmond, Gu­lácsi József, Békés Zita és Szakái Mária egy-egy első helyükkel. Sakktabellák Megyei I. osztály NB TI. NYUGATI CSOPORT: 1. Vasas 11 8 2 1 95,5 *.58.5 2. XIII. k. p. 11 10 0 1 93,0:60,0 3. Izzó 11 7 2 2 85,0:69,0 4. Vasútép. 11 6 2 3 84,5:69.5 5. Ganzvill. 11 6 3 2 82,5:70,5 6. BKV E. 11 5 2 4 81,0:73.0 7. Kecsk. (1) 11 7 1 3 79,5:73,5 8. MÁV DAC 11 2 2 7 72,5:74,5 9. Oiajíbány. 11 4 1 6 70,5:82,5 10. Tatab. 11 2 2 7 69,5:84,5 11. Videoton 11 2 2 7 69,0:85.0 12. Veszprém 11 3 1 7 67,5:86.5 13. Zalaege. 11 2 1 8 65,5:88,5 14. Dunaújv. 11 2 1 8 60,0:93,0 NB n. KELETI CSOPORT: 1. Debrecen 11 10 1 0 92,5:59,5 2. Postás 11 8 0 3 85,0:66.0 3. Misk. Vim. 11 7 3 1 82,0:72,0 4. Utasellátó 11 4 2 5 80,5:73.5 5. Diósgyőr 11 6 1 4 80,0:74-0 6. MÉM 11 7 1 3 79,5:72,5 7. Statisztika 11 5 3 3 79,0:73.0 8. Szentes 11 6 0 5 78,5:75.a 9. Szeged 11 5 0 6 74,5:76,5 10, Salgótarján 11 3 1 7 71,5:82,5 11. Ságvári 11 4 0 7 70,0:84,0 12. SZMTE 11 2 2 7 68,5:83.S 13. Misk. Sp. 11 1 3 7 64,0:88.0 14. Ganz-M. 11 0 1 10 63,5:88,5 MEGYEI I. OSZTÁLY 1. Lehel SC 2. SZMTE II. 3. Kisújszállás* 4. Karcag VM 5. Tiszaföldvár 8 6 8 3 8 4 8 4 8 1 60.5 52,0 46.5 46.5 34.5 6. Mezőt. ÁFÉSZ** TÖRÖLVE • Az egymás elleni eredmény 14:10 Kisújszállás javára. ** Kétszeri ki nem állásért.

Next

/
Thumbnails
Contents