Szolnok Megyei Néplap, 1975. október (26. évfolyam, 230-256. szám)
1975-10-18 / 245. szám
B SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1975. október 18. 1975. OKTÓBER 18. SZOMBAT LUKACS NAPJA A Nap kél 6.06 — nyugszik 16.52 órakor. A Hold kél 15.51 — nyugszik 3.19 órakor. VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS ma. estig: erősen felhős idő, sokfelé eső, zápor, elszórtan zivatar. Többfelé élénk, néhány helyen erős, keleti, északkeleti, később a nyugati megyékben északnyugatira, északira forduló szél. Á várható legmagasabb nappali hőmérséklet 10—15 fok között. Dugonics András Kétszázharmincöt évvel ezelőtt 1740. október 18-án szüle. Szegeden és ugyanott haut meg 78 éves korában, 1818-ban Dugonics András író. egyetemi tanár. Tizenhat évesen lépett be a piarista rendbe, s többek közt Szegeden és Vácott tanult, illetve később tanított. 1774-ben adta ki első művét, a Trója veszedelmét. Ugyanebben az évben kinevezték a nagyszombati egyetemre az elemi mennyiség- tan professzorává. Később az egyetemmel együtt ő is Budára, majd Pestre költözött. 11. József németesítö törekvéseire válaszolva, 1784-ben olyan matematikai művet je- lentettett meg, mely jelentősen hozzájárult a magyar matematikai és fizikai szak- kifejezések, műszókincs ■ kialakításához. Nem engedelmeskedett a császári nyelvrendeletnek sem; továbbra is magyarul, illetve latinul tanított. Sok németből magyarított regényt, színdarabot írt. Ezek politikai célzatukkal, közmondásokkal teletűzdelt. virágos nyelvükkel Dugonicsot a nemesi olvasóközönség legiinnepeltebb írójává tették: különösen az 1788-ban megjelent Etelka keltett nagy lelkesedést. Bátort Mária című színművét több évtizeden át műsorukon tartották a magyar szín- társulatok. A nemesi ellenállás, a nemesi-nemzeti mozgalom irodalmi képviselője volt, aki múltat is a köznemesség szemével nézte. Sokat tanulmányozta a népnyelveket, sok szólásmondást, közmondást gyűjtött össze; ezek kötetben csak halála után jelentek meg. Pecsenysbárányak a Kiskunságitól Megkezdődött az őszi pe- csenyebárány-idény a kiskunsági juhászatokban, ahol tavaszi 90 000—100 000 utóddal számolnak. A szaporulatból elsősorbn az állományt pótolják, a többit pedig pecsenyebárányként értékesítik. Rendőrségi felhívás Felkérjük annak a világos színű Trabant személygépkocsinak a vezetőjét, aki 1975. szeptember 21én 13 óra 25 p'erckor Sz'V'ok belterületén a 4-es főúton a Kossuth Lajos út és F. Bede út kereszteződésében levő kijelölt gyalogátkelőhelynél történt balesetnél — taxi ütött el egy gyalogost — a belső forgalmi sávban elsőbbséget biztosított a gyalogos részére, az ügy tisztázására a Szolnok megyei Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti osztályán személyesen vagy írásban szíveskedjen jelentkezni. Közlekedésrendészeti Osztály • ' — SOK LÁTOGATÓJA van Kunszentmártonban a művelődési házban október 12- én megnyílt amatőr képző- művészeti tárlatnak. Eddig csaknem ötszázan nézték meg, — NAGY SIKERREL szerepelt a Zeneakadémáin a 11. Budapesti kamarakórus napok keretében a mezőtúri Petőfi énekkar és kamarakórus. Előadásukkal elnyerték a Népművelési Intézet 3 ezer forintos díját, amelyet a szocialista országokból való kórusmű legjobb megszólaltatásáért ajánlottak fel. — GYERMEKGONDOZÁSI szabadságon lévő ötven kismamát hívott meg tegnap az Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat. A Barátság klubban Huszka István pszichológus tartott előadást utána tájékoztatást kaptak a vállalat életéről, az iskolába járóknak átadták az ösztöndíjat, azonkívül kisebb ajándékkal kedveskedtek a kismamáknak. — ÚJJÁSZERVEZTÉK Jászszentandráson a több éve szünetelő bábszakkört, amely november elejétől ismét gyermekműsorokkal szórakoztatja vasárnap délelőttönként a községben és a tanyai településeken lakó iskolásokat. Apáczai Csere Jánosra emlékeztek Apáczai Csere János születésének 350. évfordulója alkalmából tegnap emlékünnepséget rendeztek a szombathelyi tanárképző főiskolán. A magyar művelődés, nevelésügy és tudomány kiemelkedő személyiségének munkásságát dr. Regős János tanszékvezető főiskolai tanár méltatta. Ezt követően műsort adtak a főiskola művészeti együttesei és szólistái. — NYUGDÍJASOK találkozóját rendezik ma délután négy órakor a Szolnoki Papírgyárban. A nyugdíjasok tájékoztatót kapnak a gyárról, megnézik a Papírgyár 40 éves történetét bemutató kiállítást, a Szigligeti Színház művészei pedig műsort adnak, majd vacsora zárja a programot. — SZOCIALISTA brigádok versenyének vállalati döntőjét rendezték meg csütörtökön este az élelmiszer kiskereskedelmi vállalatnál. Téma a 900 éves Szolnok volt. A szellemi totóban tizenöt kérdésre kellett válaszolni. A győzelmet a Széchenyi brigád szerezte meg az ötfős tanulócsoport. és a Dobó Katalin brigád előtt. — „BULGÁRIA képekben” címmel kiállítás nyílik ma délután három órakor Tiszaföldváron, a művelődési házban. Az egy hétig nyitva- tartó fotókiállítást naponta 10 és 18 óra között lehet megtekinteni. — AZ EZERMESTER karcagi olvasói és szocialista brigádvezetők vettek részt tegnap este azon a találkozón, amelyen Szűcs József, az Ezermester főszerkesztője beszélt a lapkészítés kérdéseiről, a szerkesztőség célkitűzéseiről. Kellemesen savanyítás Pertödi babsaláta ősszel kerül az üzletekbe a fertődi konzervüzem új terméke, a babsaláta. A fürj vagy tarkababból készült, vöröshagymával ízesített kelr lemesen savanykás ízű salátából az idén 3 vagonnal készítenek. „Fertődi babsaláta” néven kerül az üzletekbe. A másik újdonság a tormás cékla. A torma kellemes zamatot ad a közkedvelt cékla-salátának. Ebből is 3 vagonnal készítenek az idén. Gilgames a képernyőn A közeljövőben fejeződik be a televízió stúdióiban a Gilgames című produkció forgatása. Mint Jánosi Antal a film dramaturgja elmondta, az új alkotás szervesen illeszkedik abba a sorozatba, amelyből eddig a Dante költeménye nyomán készült Po- kol-t, illetve Swift Gulliverjét láthatták a nézők. A rendező, Rajnai András most is Fegyvernek tablókon (Tudósítónktól.) Fegyvernek Nagyközség Tanácsa tegnap ünnepi ülésen emlékezett meg a tanácshatalom létrejöttének 25. évfordulójáról. A testületi ülés után a művelődési ház klubtermében Csik József tanácselnök ünnepélyesen megnyitotta „Fegyvernek 25 éves fejlődése” című kiállítást. A tárlat nyolc tablón, képeken és grafikonokon mutatja be a település fejlődését tükröző dokumentumokat. ugyanazt az eljárást használja, mint korábban: az elektronikus .technika gazdag, eddig eléggé fel nem tárt kelléktárát kamatoztatja. A Gilgames folytatva a korábbi kísérleteket,, arra is vállalkozik, hogy olyan remekművet juttasson el a nézőkhöz, amely terjedelmes- sége. mitológiai vonatkozásai miatt sokakat visszariaszt az elolvasástól. Halálos baleset Rákosrendezön A Rákosrendező pályaudvaron egy tolató szerelvény elütötte Kálnászi Gusztáv 17 éves budapesti és Budai Gyula 36 éves, leninvárosi lakos, MÁV pályamunkásokat. Kálnászi Gusztáv sérülésébe a helyszínen belehalt, Budai Gyulát súlyos sérüléssel szállították a mentők kórházba. A baleset körülményeinek tisztázására és a felelősség megállapítására a rendőrség viszgálatot folytat. Kezdő indító — MELYIKET LŐJEM LE? (A Stern karikatúrája) A MEZŐTÚRI 636 SZAKMUNKÁSKÉPZŐ INTÉZETBEN az asztalos tanulók beépíictt szekrényeket készítenek az iskola részére, melyekben a tanulók vizsgamunkáit állítják majd ki 30 éves az Európa Könyvkiadó Ismét van ötös A Sportfogadási- és Lottó Igazgatóság közlése szerint a Villányban megtartott 42. heti lottó sorsoláson a következő számokat húzták ki: 25, 43, 48, 61, 81 A Sportfogadási és Lottóigazgatóság közlése szerint a 42. játékhét szelvényeinek értékelése közben öttalálatos szelvényre akadtak. A szelvény száma: 8 434 563. A ószelvények értékelése még tart. Kéziszövök—versenyben Országos takács kéziszövőversenyt rendezett tegnap Szécsényben a Háziipari Szövetkezetek Országos Szövetsége a palóc háziipari szövetkezettel karöltve. A „Szakma kiváló művelője címért lebonyolított vetélkedőben a tizenkilenc békéscsabai, sárközi, tótkomlósi, hevesi és szécsényi kéziszövőknek meghatározott idő alatt önállóan megtervezett szőttest kellett készítenie, majd felelnie a szövetkezeti törvény, a biztonságtecnika, a kéziszövő szakma, végül a politika tárgyköréből feltett kérdésekre. A „Szakma kiváló művelője” címen kívül a verseny legjobbjait összesen ötezer forint pénzjutalomban részesítették. Silót—lovon A skót beállít egy lovaglóiskolába, és megkérdi: — Bérelhetek lovat reggeli sétalovaglás céljára? — Természetesen. Milyen lovat szeretne? Tüzeset, makrancosat, vagy inkább békésen poroszkálót? — Mindegy. Az a fontos, hogy hosszú legyen! — Hosszú? — Igen, mert a családom héttagú... , Jutalom a diákolimpiák részvevőinek Tegnap az Oktatási Minisztériumban dr. Hanga Mária miniszterhelyettes fogadta az idei nemzetközi diákolimpiák magyar résztvevőit. Beszédében elmondta, hogy 1975 a nemzetközi versenyeken elért szép magyar sikerek éve volt. A legszebb eredmény a legrégibb olimpiai tantárgyban: a matematikában született meg: a bulgáriai 17. nemzetközi matematikai diákolimpián 8 magyar versenyző — 17 ország 136 diákjának küzdelmében — az első helyet vívta ki. Elégedettek lehetünk a hazánkban megrendezett 7. nemzetközi kémiai diákolimpia eredményével is. A négytagú magyar együttes 12 ország versenyében a második helyre került. Végül külön köszöntötte dr. Hanga Mária a Moszkvában lezajlott II. nemzetközi orosz nyelvi diákolimpia általános és középiskolai tagozatú versenyzőit és a felkészítést vezető tanáraikat. A magyar diákok közül itt hárman nyertek arany, ketten ezüst, négyen bronz érmet, hárman pedig dicsérő oklevelet kaptak. Az ünnepség végén dr. Hanga Mária jutalmakat adott át a nemzetközi diák- dlimpiák résztvevőinek diákoknak és tanáraiknak egyaránt. Mesterséges hóid Csütörtökön Cape Canave- ralből egy Delta típusú hordozórakétával meteorológiai mesterséges holdat juttattak földkörüli pályára. A műhold feladata az, hogy a légköri viszonyokról és különleges tornádók és hurrikánok vonulásáról küldjön jelentéseket. Szükség esetén / öt percenként küldhet felvételeket valamelyik meghatározott viharróL Tegnap a Petőfi Irodalmi Múzeumban nagy érdeklődés mellett Nagy Péter akadémikus nyitotta meg a világ- irodalmat közreadó, fennállásának 30. évfordulóját ünneplő Európa Kiadó könyvkiállítását. A három évtized alatt megjelentetett, mintegy ötezer könyv közül válogatták a rendezők a tárlat három termében látható műveket. amelyek jelzik a kiadó tevékenységének gazdasodá- sát, sa könyvek szépülését is. VOLÚN-árteHezlel (Tudósítónktól.) A VOLÁN Tröszt szerdán és csütörtökön Szolnokon, a Pelikán Szálló különtermében rendezte meg a darabáru szállítással foglalkozó országos értekezletét, 19 megye szakembereinek részvételével. A tanácskozás'on értékelték az elmúlt háromnet- gyed év darabáru szállítási tapasztalatait, és: megvitatták az őszi és az év végi ünnepi forgalom zavartalan lebonyolításával kapcsolatos feladataikat. Az értekezleten napirendre került a háztól-házig szolgáltatás kibővítése is. Mint megállapították, az Eger— Budapest között kísérletképpen beindított gyorsdarab- árus járatok beváltak, célszerű ennek a rendszernek a továbbfejlesztése. A nemzetközi fuvar járatokat Csehszlovákia után Jugoszláviára is kiterjesztik. A kétnapos tanácskozáson végül az ötöc dik ötéves terv fejlesztési célkitűzéseit foglalták össze. Hajótöröttek Tíz napig hánykolódott a Csendes-óceánon egy gumi mentőcsónakban két új-zé- landi, egy kanadai és egy amerikai amátőrhajós, akik szeptember elején indultak el Tajvanról azzal a merész céllal, hogy vitorlásukon átszelik az óceánt. Viharba került vitorlásuk hamarosan használhatatlanná vált és a mentőcsónakon próbáltak visszatérni kiindulási helyükre. Élelmiszerük nem volt és vízkészletük is kifogvott két nap után. Odüsszeiájuk nyolcadik napján valóságos csatát vívtak egy cápával egy tengeri teknőc maradványaiért. A teljesen kimerült már-már haldokló hajósokat egy szovjet bálnavadász-hajó fedezte fel és vette fedélzetére. Közérdekű közlemény Szolnokon a VArosgardíllkodá- si Intfoménv október 19-én (va- sárnan) lorntP.lnnít*si napot tart a v*ros éS7~ki részén — rsv-Z*!. u.. József Attila u., Belő i;rnr'.1 u., KOP"í,th L. 11.« V>T*- v i'tt fi* a vasút Vőnei területen. Kérik a T^kossiirofc, hogrv a fent mesrfelült területen október 19-én re.errM 8 óra felesleges, használaton kívüli tár- jvakat (kerti gazt, fagaUvat stb.) a kflzüt vagv a kukaedénv tiroMk mellé helyezze ki. F1- R7áMíH«=át a városgazdálkodási Intézmény díjtalanul végzi. A tárlat látogatói nyomon követhetik az orosz és szovjet, a szocialista országok, s a nyugati világ haladó alkotóinak munkásságát, s a kidó felfedező tevékenységét, is: 40 nyelv műfordításainak publikálását. Külön terem mutatja be a széles olvasótömegeket felnevelő és ízlésüket formáló sorozatokat, a korábbi szerényebb külsejű szériáktól a mai. könyvszépségversenyen is díjazott sorozatokig. Szakkörök az iskolákban Az 1973—74-es tanévben 94, a 74—75-ösben már 126 szakkör volt a tiszafüredi járás úttörőcsapataiban, és iskoláiban. A mostani tanévben további 15—20 új szakkört szerveztek. A fejlődés elsősorban annak eredménye, hogy sok olyan szakkör is működik ma már, amely nem kapcsolódik közvetlenül valamelyik tantárgyhoz, de a szabad idő hasznos eltöltését kitűnően szolgálja. Példa erre a tiszaszentim- rei környezetvédelmi szakkör, a kunmadarasi I-es számú iskola tűzoltó és kereskedelmi szakköre, az abád- szalóki gyermek néprajzi szakkör. Szinte minden iskolában megszervezték a művészeti-esztétikai nevelést segítő báb, népitánc, színjátszó és képzőművészeti szakköröket is. Új Kőbánya Befejeződött a próbaüzem hazánk legkorszerűbb új kőbányájában Vindomya- szőlősön. A sikeres indítás után már teljes kapacitással működnek a zúzó-törő berendezések. A bánya és a hozzátartozó üzem évi 300 000 tonna kő feldolgozására épül. A termék 80 százaléka kiváló minőségű útépítő anyag. A Magyar Szocialista Munkáspárt Szolnok megyei Bizottsága és • Szolnok megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: Fábián Péter Főszerkesztő-helyettes: Lazányi Angéla Telefon: 12-093. 12-320, 12-069, 11-932 Telex: 23 35? Index-szém: 25 069 Riadja a Szolnok megyei Lapkiadó Vállalat 5001 Szolnok. Pf. 105 Igazgató: Virágb Iván Telefon: 12-094 Az előfizetés dija e" hónapra 20.— forint. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető: minden postahivatalnál és a kézbesítőknél. Szolnoki Nyomda Vállalat Szolnok, Vörös Csillag u. 28. Felelős vezető: Kozák Ferene « I