Szolnok Megyei Néplap, 1975. július (26. évfolyam, 152-178. szám)

1975-07-05 / 156. szám

© SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1075. július 5. Növelik a megyei serdülőbajnokságban szereplő csapatok számát Ülést tartott a megyei labdarúgó szakszövetség elnöksége A megyei labdarúgó szak­szövetség legutóbbi elnökségi 'ülésének napirendjén a fel­sőbb osztályba jutott csapa­tok — Tisza Cipő SE, Jász­apáti SE — egyesületi és szakosztályi vezetőinek be­számolóját tárgyalták meg, amely arról szólt, hogyan ké­szülnek a magasabb osztály­ban való szereplésre. A Ti­sza Cipő SE részéről Haik István ügyvezető elnök és Horváth Ferenc edző vett részt az elnökségi ülésen. A vezetők elmondták, hogy ele­gendő játékossal rendelkez­nek, bár két-három idősebb futballista a visszavonulás gondolatával foglalkozik. He­lyüket tehetséges fiatalokkal és három-négy új játékos igazolásával igyekeznek pó­tolni. A csapat edzéseit to­vábbra is Horváth Ferenc vezeti majd, akinek eddigi munkájával a vezetőség tel­jes mértékben elégedett. A csapat képességei alapján bizakodnak, hogy sikerül megkapaszkodni az NB Hi­bán. A megyei I. osztályba ke­rült Jászapáti SE elnöke el­mondta, hogy két-három mérkőzéstől eltekintve csa­patuk a bajnokságban egyen­letes teljesítményt nyújtott. Felszerelési és pályagondjuk, utazási problémájuk nincs. A megyei szakszövetség elnöksége többek között fel­hívta a két egyesület veze­tőinek figyelmét a játékosok nevelésével' való gondosabb foglalkozásra, az utánpótlás nevelésének erősítésére. Az NB IlI-ban ugyanis a felnőtt csapaton kívül két, a me­gyei X. osztályban pedig egy serdülőcsapatot is kell rend­szeres bajnokságban szere­peltetni. Az elnökség határozatot hozott, hogy idényzáró érte­kezletét július 26-án délelőtt rendezi meg a megyei sport- hivatal székházában. Ott ke­rül sor többek között az 1974,/75-ös bajnokság értéke­lésére, valamint az 1975/76- os bajnoki év versenykiírá­sának ismertetésére. Átadják a megyei bajnokságokban jól szerepelt csapatoknak a he­lyezések után járó érmeket, okleveleket és a különböző kupákat is. Az elnökség foglalkozott azzal a tervvel, hogy az utánpótlás nevelése érdeké­ben növelik a megyei ser­dülőbajnokságban részt vevő csapatok számát, s a jelen­legi három csoportot négyre emelik. Végül S. Papp László fő­titkár számolt be az MLSZ- ben a megyei szakszövetsé­gek elnökei és főtitkárai ré­szére a közelmúltban meg­tartott értekezleten elhang­zottakról. Többek között is­mertette, hogy az MLSZ az országos ifjúsági és NB-s tartalékbajnokságban szerep­lő Szolnok megyei csapato­kat — a Lehel SC kivéte’»- vel — a szegedi csoportból a debreceni csoportba so­rolta. Tartalékosok honvédelmi versenye A Magyar Honvédelmi Szövetség megyei vezetősége ma és vasárnap rendezi meg Szolnokon a tartalékosok honvédelmi versenyének me­gyei döntőjét. A járások és városok csapatai két korcso­portban, tíz—tíz csapattal mérik össze tudásukat. A megyei döntő a lövészettel és az elméleti feladatokkal kez­dődik, majd délután a szan- dai sportrepülőtéren folyta­tódik. Vasárnap reggel 8 órától szintén a szandai sportrepülőtéren egyéb ver­senyfeladatok végrehajtására kerül sor. Hói sportműsor Kézilabda: Szolnoki MTE —Sladekovce (lengyel ifjúsá­gi) Szolnok, Tiszaiigei sta­dion, 17. Tömegsport: A KISZÖV rendezésében; ipari szövet­kezetek megyei atlétikai baj­noksága, Mezőtúr, városi sporttelep, 8.30. Labdarúgás: Szolnoki MTE —Natron Fodbal Klub (ju­goszláv NB II.), Törökszent- miklós, városi sportkombinát, 17. Előmérkőzés: Törökszent­miklósi Fáklya—Törökszent­miklósi Vasas öregfiúk, 15. Hat sportágban ( Megyei serdülőtábor Mezőtúron A megyei testnevelési és sporthivatal évről évre, rendszeresen megrendezi hat sportágban a kéthetes me­gyei serdülőtábort. Ezen, a kijelölt sportágak megyei szakszövetségeinek javaslata alapján a sportágak legte­hetségesebb serdülő ver­senyzői vesznek részt. A tá­borban a fiatalok a legjobb megyei szakemberek irányí­tásával elméleti és gyakor­lati képzésben részesülnek. Mint Andráss György, a megyei tanács vb testnevelé­si és sporthivatala elnökhe­lyettese elmondta, az idén július 6—19. között Mezőtú­ron rendezik a táborozást, amelyen százötven fiatal at­léta, asztaliteniszező, birkó­zó, kosárlabdázó, labdarúgó és vívó vesz részt. A megyei ifjúsági labda­rúgó válogatott a megyék közötti tornára készül, ezért lehetőséget biztosított a me­gyei testnevelési és sporthi­vatal, hogy a huszonnégy ta­gú ifjúsági válogatott keret is részt vehessen a kéthetes táborozáson. A tábor vezetésével Biber Pált, a Szolnoki MTE mód­szertani vezetőjét bízta meg a megyei sporthivatal. AZ AUTOFÉM GYÁRTMÁNYÚ KÁVÉFŐZŐ GÉPEK (AUTOPRESS, MIDÍPRESS) JAVÍTÁSÁT KIZÁRÓLAG SZAKSZERVIZBEN AZ ÉRINTÉSVÉDELMI SZABÁLYOK BETARTÁSÁVAL VÉGEZTESSE! Ajánlatos a garanciaidő letelte után időnként felülvizsgáltatni a készülékeket. Szervizeinkben díjtalan tanácsadást tartunk és érintésvédelmi felülvizsgálatot végzünk. AZ ATJTOFÉM SZERVIZEK CÍME: Budapest XIII. Pozsonyi út 1. és XIII. Frangepán út 77. üprőhirdelések INGATLAN KÉTSZOBÁS, össz­komfortos, gázfűté­ses félház eladó. — Garázs, melléképület van. Szolnok, Ver­seghy út 38. HAROMSZOBÄS családi ház eladó. Rákóczifalva, Petőfi út 53/a. MASFÉLSZOBAS szövetkezeti lakás sürgősen eladó. — Szolnok, Ady Endre út 5. VII. 8. CSAL Api ~ház be^ költözhetően eladó. Társasház építésre alkalmas. Szolnok, Sarló út 22. Simon. KÉTSZOBÁS, csalá­di ház beköltözhe­tően eladó. Szolnok, Nyúl u. 10. JÁSZAPÁTI köz­pontjában (busznál) háromszobáp, hallos, villa (üdülésre is al­kalmas) elköltözés miatt sürgősen el­adó. Irányár: 300 000 Ft. Kert, termál strand. Bodonyi, Jászapáti, Kálmán út 8. _________________ S ZOLNOK, Raktár u. 35. szám alatt házrész beköltözhe­tően eladó. Érdek­lődni: Durszt János u. 19. alatt egész nap. SZOLNOKON, a Vö­rös Csillag úton há- romszobás, összkom­fortos, kertes csalá­di ház, garázzsal igényesnek eladó. Érdeklődni: Szolnok, Dr. Szana A. u. 26. fsz. 1. ELADÓ — cserélhe­tő, Homok belterü­letén 800 négyszög­öl termő szőlő. Ház­helynek, hétvégi pi­henőnek kiválóan alkalmas. Villany, víz van. Minden megoldás érdekel. Érdeklődni: Dr. Jaczl|ó Hedvig, 1116 Budapest, XI. Mohai utca 116. fszt. 1. KERTES ház eladód társasházi építésre alkalmas telken. — Szolnok, Rákóczi út 1. SZÁND ASZÖLLÖ- SÖN családi, kertes ház alsó épülettel, garázzsal, 400 négy­szögöl gyümölcsössel eladó. Szandaszöllős, Ki/údy Gyula út 6. KÉTSZOBÁS, ker­tes családi ház sür­gősen eladó. Szol­nok, Sziget út 22. Érdeklődni: 16—18 óráig. SÜRGŐSEN, áron alul eladó kertes családi ház, Kun- szentmártonban. Ér­deklődni: Dósa Sán­dornál, Kunszent- márton, Malom út 5. sz. 1023 négyszögöl gyü­mölcsös, szőlő ter- : késsel eladó. Cser- leszöllő, Nyomás dűlő 56. szám. (Tsz központ mögött.) Ér- f.eklődni: a helyszí­nen vagy Kunszent­i-tárton, Vöröshadse- eg út 12. Varga Pé- . érnél. JÁSZBOLDOGHA­ZÁN, Dózsa György út 7. sz. alatti gyü­mölcsösben, két és félszobás ház eladó. Érdeklődni: Dr. Földvári Lajos ügy­védnél, Fehérgyar­mat, Május 14. tér 29. SZOLNOK, Mosonyi úton egyszobás, összkomfortos, gáz­fűtéses társasház azonnal beköltözhe­tően sürgősen eladó. Érdeklődni: Vass, Mezőtúr, Táncsics Mihály út 55. SZOLNOK, Vörös- hadsereg út 13. sz. alatti házrész sür­gősen elacfó. ÜJ, összkomfortos családi ház eladó. Érdeklődni: szom­bat, vasárnap Szol­nok, Hajnóczy út 10. szám. MASFÉLSZOBAS szövetkezeti lakást vennék 100 000,— Ft késznénz + OTP át­vállalással. ..Belterü­leten” jeligére a szolnoki hirdetőbe. EGYSZOBÁS ház el­adó. Szolnok. Havas u. 4. alatt. Két csa­lád részére építke­zésre alkalmas. Ér- dekl ődni: Munkásőr Út 32. SZOLNOK, Balassa Bálint út 4. alatt ház eladó, vagv egyszo­bás lakásért? elcse­rélem. NAGYMÉRETŰ. összkomfortos, gáz­fűtéses téglaház be­költözhetően eladó. Szolnok, Verseghy út 42/a. KARCAGON, a Püs- pökladánvi út 55. számú főút mellett levő családi ház el­adó. Érdeklődni dél­után 15 órától. GÉPJVRMr 500-as Fiat eladó. Érdeklődni: 11-599 telefonon vasárnap 17—18 óra között. MOST műszaki vizs­gázott 601-es Tra­bant eladó. Szolnok, Batthyány út 41. — Részletre is. SIMSON Schwalbe jó állapotban eladó. Tisza Szálló, gép­ház. TRABANT 601-es, márciusban műsza­ki vizsgázott, kifo­gástalan állapotban eladó. Homok, óvi- rághegy I. 74. 700 cm1 BMW sze­mélygépkocsi eladó. Szolnok, Gyík út í. 353-as Wartburg sür­gősen eladó. Szol­nok, Pajzs út 13. UH-s Zaporozsec el­adó. Szolnok, Tán­csics Mihály út 12. 2/1. Tóth Károlynál. \ O A S VFTFI RBBfc "■wmaggT*'; z ay* «.sara VARIÁLHATÓ gyer­mekkocsi és nagy­méretű gyermekagy eladó. Szolnok, Kas­sai üt 32. ui. em. 12. PANCÉLTÖKÉS fek- vőhúros zongorámat bérbe adnám vagy eladnám. Érdeklőd­ni: 17 órától, Szol­nok, Jósika út 11. 11. 9. BÉCSI, barna, pán- céltőkés pianino ' el­adó. Szolnok, Kar- kecz út 10. fsz. 1. 1. és II. műsort vevő tv-antenna adapter­rel és 3 db láda el­adó. Szolnok, Gu­tenberg tér 2. IV. 2. sz. LAKÁSCSERE ‘"'i ELCSERÉLNÉM kis­újszállási kétszobás, összkomfortos, gáz­fűtéses tanácsi fő­bérleti lakásomat szolnokira megegye­zéssel. „Augusztusi csere-* jeligére a ki­adóba. ELCSERÉLNÉM köz­pontban levő taná­csi. nagyméretű két­szobás első emeleti lakásomat két kü­lönálló kisebbre. Ér­deklődni : Szolnok, 12-621 telefonszámon. ELCSERÉLNÉM két­szobás, loggiás. össz­komfortos pécsi ta­nácsi lakásomat szolnoki egvszobás, összkomfortosra. megegvezéssel. Pécs, Ybl Mik’ös u. 9. VII. em. 4. Gáspár. ÉGY ÉR pan. i. ...i.i. v, KÖZÉPISKOL A SOK felkészítését pótvizs­gára vállalom mate­matikából, fizikából. ..Sikerülnie Hell” jel­igére a szolnoki hir­detőbe. HOZASS\G "WS1- »• WTüv » "1 16846 barna férfi, társaság hiányában megismerkedne há­zasság céljából ked­ves, vidám hölgy­gyei. Kótszoba, össz­komfortos kertes családi házam van. Válaszokat: „Meg­találom életem pár­ját” jeligére a szol­noki hirdetőbe ké­rem. Dolgosőkal alkalmazunk Szövetkezetünk felvételre keres esztergályos és mezőgazdasági gépszerelő szakmunkásokat, va­lamint szakképzettséggel rendel­kező erőgépvezetőket. Jelentke­zés személyesen: Tiszamenti Mezőgazdasági Termelőszövetke­zet, Tiszajenő. Női segédmunkásokat (havi: 2200 Ft) és gépkocsikísérőket kere­sünk felvételre. Üdítőital-üzem, Szolnok, Mártírok útja 12. Mezőgép Vállalat felvételre ke­res adminisztratív munkaválla­lókat. Bérezés megegyezés sze­rint. Jelentkezés: a vállalat sze­mélyzeti osztályán, Szolnok, Vö­rös Hadsereg út 33. Az Alföldi Vendéglátó Vállalat Szolnok, Magyar út 7. szára alatti egysége pályázatot hirdet szabadkasszás büfévezetői állás­ra. Felvételre keres konyhai dolgozókat, szabadság idejére helyettesítésre élelmiszer-raktá­rost. Kőzéptíszavidéki Vízügyi Igazga­tóság Javító Üzeme 5000 Szolnok, Vöröshadsereg út 5. vízvezeték­szerelő, lakatos, hegesztő, mező- gazdasági gépszerelő, szakmun­kásokat, férfi- és női segédmun­kásokat, éjjeliőröket, adminiszt­ratív munkakörbe gépírni tudó női munkaerőt vesz fel. Bérezés megegyezés szerint. Jelentkezni lehet az üzem munkaügyi elő­adójánál. Szolnok, Vöröshadse­reg út 5. A Szolnok megyei Iparcikk Kis­kereskedelmi Vállalat azonnali belépéssel alkalmaz gépírni tu­dó adminisztrátorokat. Jelent­kezni lehet a vállalat munka­ügyi csoportjánál. TIGAZ Szolnoki Üzemegysége éjjeliőröket (nyugdíjasokat is) Veres felvételre. Jelentkezés az üzemren*'~*n/1 Thö­köly út 79. szám alatt. Allatifehérje Takarmányokat Előállító Vállalat szolnoki üzeme (Szolnok, Tószegi út 7.) gépko­csivezetőket azonnali belépés­sel alkalmaz. Jó kereseti lehető­ség, 40 órás munkahét. Jelent­kezni lehet az üzem vezetőjénél személyesen. A MEZŐGÉP Vállalat felvételre keres hegesztőt, lakatost, motor- szerelőt, kazánfűtőt, targonca- vezetőt és férfi segédmunkáso­kat azonnali belépéssel. Jelent­kezni a vállalat személyzeti osz­tályán, Szolnok, Vörös Hadse­reg út 33. Felvételre keresünk férfi és női segédmunkásokat, jó kereseti lehetőséggel. Utazási költséget térítünk, valamint munkászszál- lító busszal rendelkezünk. Cím: GEV szajoli gyáregysége, Szajol Újtelep. Az Aprítógépgyár (Jászberény) felvételre keres középiskolai végzettséggel rendelkező gyors- és gépírót ,általános admininszt- rátort, műszaki rajzolót, anyag- beszerzési, anyaggazdálkodási gyakorlattal rendelkező anyag- beszerzőt. Jelentkezni lehet a személyzeti és oktatási osztá­lyon. Tiszamenti Vegyiművek 5007 Szolnok, Pf. 1. azonnali belépés­sel felvesz férfi segédmunkáso­kat, darukezelőket, valamint érettségivel rendelkező férfiakat. Szükség esetén munkásszállást biztosítunk. Jelentkezni lehet a vállalat munkaerőgazdálkodásán. Azonnali belépéssel alkalmazunk férfi munkavállálókat kocsikísé­rői munkakörbe, valamint raktá­ri segédmunkásokat (nő, férfi) és targoncavezetőket (nő. férfi) emelővillás targoncára. Felvétel esetén egészségügyi könyv és erkölcsi bizonyítvány beszerzé­se kötelező. Jelentkezni lehet a személyzeti előadónál. FÜS^ÉRT- fiók. Szolnok. Csaba u. 2fi. s*. A Szolnok megyei űJ^lmiszer Kiskereskedelmi Vállalat azon­nali belépéssel felvesz sta^knst megfelelő végzettséggel, bér**“ számolót és gyors- és gépírót. Jelentkezni: Szolnok, Beloian­nisz út 6. szám, munkaügyi osztály. Férfi segédmunkást és gépírni tudó adminiszípátort azonnal felveszünk. PIÉRT kereskedelmi Vállalat 24. sz. lerakata. Szolnok, Beloiannisz út 35. tinálló munkakörben gyakorlat­tal rendelkező pénzügyi előadót, statisztikust, veszünk fel. Fize­tés megegyezés szerint. Jelent­kezés személyesen, vagy írásban Háziipari Szövetkezet, Szolnok, Magyar út 14. sz. Felveszünk to­vábbá benti és bedolgozó var­rónőket. A bedolgozók részére keresettől függően 8—12 napig terjedő fizetett szabadságot biz­tosítunk. Könyvelőket, gép- és gyorsírókát felveszünk. Jelentkezéseket a Vasipari Vállalat személyzeti ve­zetőjéhez kérjük. Cím: 5000 Szol­nok, Hunyadi út 4. A Keletmagyarországi Rövid- és Kötöttáru Nagykereskedelmi Vállalat ügyviteli dolgozókat vesz fel. Cím: Szolnok, Rckasi út 3. (Megközelíthető a 12-es autóbusszal.) A Szolnok megyei Tégla- és Cserépipari Vállalat karcagi tég­lagyárába az újonnan induló üzem műszaki irányítására ve­zetési gyakorlattal rendelkező felsőfokú műszaki végzettségű szakembert keres. Fizetés meg­egyezés szerint. Lakást biztosí­tunk. Pályásatokat Szolnok megyei Tégla- és Cserépipari Vállalat személyzeti osztályára (Mezőtúr, Beloiannisz út 17.) kérjük megküldeni. Azonnali belépéssel portást fel­veszünk. Jelentkezni lehet: Szol­noki Tejüzem munkaügyi cso­portja, Szolnok, Mártírok útja 13. Az AFOR IV. sz. tájegységi köz­pontja felvételre keres elektro- mérnöki vagy technikusi vég­zettséggel, illetve gépészmérnöki vagy technikusi végzettséggel rendelkező dolgozókat beruhá­zási-műszaki ellenőri munkakör betöltésére. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezés: AFOR mű­szaki osztály, Szolnok, Ságvári krt. 32. III. sz. Irodaház XV. emelet. Továbbá felvételre keres az AFOR tiszántúli karbantartó műhely — Szajol — esztergá­lyos, hegesztő és nyugdíjas asz­talos szakmunkásokat. Jelentke­zés: ÁFOR tiszántúli karbantartó műhely szajoli telepén. Kezdő gépírót vagy gyors- és gépírót felveszünk. Fizetés meg­egyezés szerint. Blinden héten szabad szombat. Gyógyszertári Központ, Szolnok, II. sz. Iroda­ház. A szolnoki Tisza Szálló kony­halányi munkakör betöltésére női dolgozókat keres felvételre. Jelentkezni: Szolnok, Marx park 2. Az Allatifehérje Takarmányokat Előállító Vállalat szolnoki üze­me (Szolnok, Tószegi út 7.) fel­vesz segédmunkásokat, lakato­sokat és villanyszerelőt. Jó ke­reseti lehetőség, 10 órás munka­hét. Jelentkezni az üzemvezető­nél lehet, személyesen. Az Országos Takarékpénztár Szolnok megyei Igazgatósága felvételre keres építésztechnikust műszaki ellenőri munkakörbe, valamint gyors- és gépírót. Je­lentkezni lehet személyesen vagy írásban a személyzeti előadónál. Szolnok és Környéke Bőripart Szövetkezet férfi segédmunká­sokat keres anyagmozgatónak, valamint cipőkészítő szakmában. Gépírót gyakorlattal, valamint toripari technikust szakmai gyakorlattal. Jelentkezés: Szol­nok, Beloiannisz u. 79—81., sze­mélyzeti vta^étönél. A Kelet-TÜZSP 101. sr. telepe. felvesz vagonrakö, takarító és éjjeliőr munkakörbe dolgozókat. Jelentkezés: Szolnok, Vörös Hadsereg út 6. sz. A Közlekedési Építő U^llalat szolnoki főépítésvezetősége taka­rítónőket vesz fel. Helyb eliek előnyben. Jelentkezni leiHet: Szolnok, Rákóczi út 6. Az A FIT XVII. sz. Autójavító Vállalat szolnoki üzeme felvé­telre keres alkatrészismerettel rendelkező raktárkiadót, gyakor­lattal rendelkező gépkocsiveze­tőt, takarítónőt, adminisztrátort. Fizetés megegyezés szerint. Je­lentkezni lehet: Szolnok, Százai dós út 8. A Szolnoki Építő és Szakipari Szövetkezet felvesz azonnali be­lépéssel: épületgépészt, villany- szerelőt, kőművest, kertészetbe segédmunkásnőt és segédmun­kást. Minden héten szabad szombat van. Cím: Szolnok* Költői Anna út 11. A Kőzéptíszavidéki Vízügyi Igaz­gatóság Szolnoki Főépítésvezető- sége felvesz kőműveseket. Bé­rezés a koh£j:ítv szerződés sze­rint. Jelentkezni lehet KÖTIVIZ- IG Szolpoki Főé*. ítésvezetősége Szolnok, Tiszalíget munkaügyi csoport. A Szolnok megyei Idegei:forgal­mi Hivatal gépírni tudó admi­nisztrátort vesz fel. Idegen nyel- vpn tudók előnyben. Jelentkezés Szolnok, Kossuth tér 9. Felveszünk több éves gyakor­lattal rendelkező önálló autósze­relőt. Különleges gépjárműveze­tői és darukezelői vizsgával rendelkező gk. vezetőt Tátra, Prága hidraulikus daru, vala­mint MP 20 Skoda típusú eme­lőkosaras gk. üzemeltetéséhez. Gyakorlattal és nehézgépkezelőt vizsgával rendelkező munkagép­kezelőt Cyklou kompresszor- üzemeltetéséhez. Tehergépjármű- vezetőket nehézpótkocsi vonta­tási és D kategóriás vizsgával. Jelentkezés: TITASZ vállalat Szolnok, Verseghy út 3. sz. Gép­jármű üzemvezetőnél. Villanyszerelőt, általános laka­tost keresünk felvételre. Általá­nos iskolát végzett diákokat nyá­ri szünidőre felveszünk. Jelent­kezés : Pincegazdaság, Tiszaföld- vár, Üjkincsem szőlő 17., mun­kaügy. A Jászberényi Lehel Ruházati K tsz felvételre keres érettségi­vel rendelkező gyors- és gép­írót. Fizetés megegyezés szeriük.. Jelentkezés: Jászberény, Jákó- haltr-i u. 11. sz. alatt. Gépfrónőt azonnali belépéssel alkalmazunk. Gyorsírók előny­ben. Statisztikai Hivatal, Szol­nok, Kossuth tér 1. sz. Iroda­ház. Rákóczifalva Városkörnyéki Nagyközségi Tanács azonnali belépéssel művelődési há? igaz­gatót alkalmaz. Az állás betöl­téséhez 181/1963. MM sz. utasítás­ban meghatározott iskolai vég­zettség, illetve szakképzettség szükséges. Gyakorlattal rendel­kezők előnyben részesülnek. Je­lentkezni lehet hivatalos idő alatt a községi tanács V. R. szakigazgatási szervnél. ló kereseti leiietfiséggel FELVESZÜNK lakatosokat, iiesssztöket segédmunkásukat, csőszerelőket, valamint adminisztrátort JELENTKEZNI LEHET: Szolnoki Cukorgyár Gép- és Felvonószerelő Vállalat kirendeltségénél. A SZINTETIKUS MAGNEZIT kísérleti félüzem, tiszavArkony, AZONNALI BELÉPÉSSEL FELVESZ érettségizett lányokat és fiukat LABORANSI, vezérlö-pultkezelöi ÉS HŰTŐGÉPEK SZABÁLYZÓ ÉS IRÁNYÍTÓ MUNKAKÖRBE. Bérezés kollektív szerződés szerint. Jelentkezés személyesen vagy levélben Cím: 5092 Tiszavárkony (vasútállomás) ■- ■ ' l L -

Next

/
Thumbnails
Contents