Szolnok Megyei Néplap, 1975. július (26. évfolyam, 152-178. szám)
1975-07-27 / 175. szám
1975. július 27. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 NAPI 170 VAGON BÜZÄT VESZNEK ÄT és szárítanak a Gabonafelvásárló és Feldolgozó Vállalat jászberényi körzeti üzemében. A központi telephelyre eddig 5 ezer vagon búzát szállítottak be Bt irányítás korsgerlisátésere együttes munkáival SS iäszberentji wrärrasi és cs járási pértSsizotaséo egvüttmiíköclésénel« ölj módszerei, első tapasztoSatai — Ügy megennék egy halászlét — nyitott be a kiránduló az egyik szolnoki vendéglőbe. — Sajnos ma nincs halunk, parancsol valami mást? — kérdezte a pincér. Esetleg a piacon kaphat sült halat — tette hozzá tétován. — Az utolsó szeleteket ott fogyasztja az asztalnál az a két fiatalember — mondta sajnálatosan a piaci halsütőnél az elárusítónő. Próbálkozzon a halüzletben. — Nincs szerencséje uram — tárta szét a kezét a boltban az eladó — de ételízesítővel, halászlékockával szolgálhatok... A kiránduló nem hivatkozott földrajzi ismereteire, miszerint a megyét keresztül szeli a Tisza és a Körösök egy szakasza, megany- nyi holt ágával együtt. Arról sem beszélt, hogy az Alföldön, és így Szolnok megyében is, nagyon sok a mesterséges tó, és ezért nyugodt szívvel arra gondolhatna az ember, hogy itt még könnyebben kaphat halat, vagy halételt, mint például a fővárosban. Hég két nyár A statisztika szerint Szolnok megye mesterséges tóterülete 1575 hektár, s ennek több mint 50 százaléka a Középtiszai Állami Gazdaságé. Irány tehát Kunhegyes, az állami gazdaság központja. Bodó István főállattenyésztő mondja: — Országos probléma a halhiány. Mi ezen úgy próbálunk segíteni, hogy felújítjuk a régi tavainkat, és növeljük a termelést. A halastavak rekonstrukciójára 1973-ban 2.4 millió forintot költöttünk, tavaly 3.6 millióért ivadékelőnevelő és keltető házat építettünk, az idén 2.1 milliót fordítunk felújításra. A haltenyésztésben egyik legköltségesebb tényező — az új halastó létesítése után — az ivadék és az előnevelt hal megvásárlása. Az előbb említett keltetőház és ivadékelőnevelő tórendszerünk ezt megoldotta, hiszen itt két rotációban annyi halat nevelünk, amennyi nem csak a mi, hanem a környező halgazdaságok igényét is kielégíti. Építenünk kell még utónevelőt is, mert a 80—100 hektáros tavakban az egynyaras pontyivadék szinte eltűnik, tisztességesen csak 5—10 hektáros utónevelők- ben lehet gondoskodni róluk. — Mikor vásárolhatunk belőlük a piacon? — Csak 1977—78-ban, ugyanis akkora érik el az 1.20—1.50 kilót. Az idén 58 vagon halat adunk el, ami körülbelül 3 millió adag halászlé elkészítéséhez elegendő mennyiség. A fejlesztést úgy tervezzük, hogy 1980- ban már 84 vagon halat vásárolhatnak tőlünk a vevők, s mindezt tulajdonképpen újabb tó terület nélkül, azaz hozamnöveléssel kívánjuk elérni. Az ivadékellátá- son túl ehhez még arra is szükség van, hogy a halakt kai ne etessünk hulladék takarmányt, hiszen abból még a hal sem tud gazdaságosan húst termelni. Ez év elejétől egyetlen marék penészes kukoricát sem szórtunk ki a tavakba. További tartalékunk a polikultúrá- ban van: az eddigi 5 százalékról 20—25 százalékra emeljük a növényevő halak arányát, az 1—2 százalék ragadozó és a 70—73 százalék ponty mellett. Ez sincs ám ingyen, hiszen ha azt akarjuk, hogy a növényevő halak ne pusztuljanak éhen, műtrágyázni kell a halastavakat. Kálmán Dániel, a szolnoki Felszabadulás Halászati Szövetkezet főagronómusa sem sok biztatót mondott a közeljövőre nézve. — A szövetkezet vízterülete 3880 hektár, de ebből csak 142 hektár intenzív hasznosítású. A 142 hektárt kitevő 2 beltenyésztett holt ágról és egy halastóból 22 vagon, többiből 12 vagon halat halászunk ki évente. Elképzelésünk az, hogy a meglévő intenzív területeken tovább fokozzuk a hozamokat, s a jelenlegi határonként! 16 mázsás termést 2—3 éves belül 20 mázsára emeljük. — Üjabb intenzív telepek létesítésére nem gondoltak? — De igen! Olyan holtágakban akarunk további beruházással modem termelőegységet létrehozni amelyek mentett területen vannak. Erre Fegyverneken és Cibakházán van lehetőségünk. Csak az a baj, hogy saját erőből lassan megy a fejlesztés, mert ezek a beruházások nagyon drágák. Nem véletlenül gondoltak a halászati szövetkezet szakemberei a holt ágak hasznosítására, hiszen az alföldi, úgynevezett körtöltéses halastavak beruházási költsége hektáronként eléri a 90—100 ezer forintot. De holt ágak és természetes vizek másutt is vannak, például Mezőtúr határában. Ahol víz mór van Ecsédi Ferencet, a mezőtúri Városi Tanács osztály- vezetőjét kérdeztem, elsőként a haltenyésztésről. — A város határában hasznosítható vízterület a gyomai Viharsarok Halászati Szövetkezet kezelésében van. — A helyi mezőgazdasági üzemek vezetőit nem bosz- szantja, hogy itt van a víz, és nem ők használják ki? — A horgászegyesületen kívül más nem pályázik vízterületre. A Magyar—Mongol Barátság Termelőszövetkezetnek volt egy halastava, ők is leadták, mert nem tudták gazdaságosan üzemeltetni. Kovács Sándor, a Sallai Tsz elnöke: — Nekünk 32 kilométer kitevő holt ág kacskaringóz- zá be a földeinket. Gondoltunk a hal és a kacsa tenyésztésre, már csak azért is, mert' a liba tartásában szép eredményeket értünk el. De ameddig a gyomaiakkal kötött szerződés le nem jár, ez csak terv marad. Az állami gazdaság szakemberei hasonlóképpen vélekednek. Mit mond Nagy Zoltán, a Vörös Október Termelőszövetkezet elnöke? — A mezőtúri vizek 1982- ig a Viharsarok Halászati Tsz kezében vannak, csak egyetlen lehetőségünk maradt: együttműködni velük. Annál is inkább, mivel nekik földük nincs, tehát takarmányt nem tudják hol megtermelni. Az ivadékot is kénytelenek vásárolni, mert nem rendelkeznek olyan tóval, ahol előállítható. Ugyancsak hiányoznak a teleltető tavak is. A velük kötött előszerződés szerint mi adjuk a takarmányt, és kialakítunk egy olyan tórendszert, ahol az ivadékelőállítást, a tárolást és a teleltetést is megoldhatjuk. Később feldolgozó üzemet is építhetünk ide, s ezt csökkenti a munkaerőgondjainkat. — Hová tervezik mindezt? — A Peres holtág melletti 40 hektárra. Ez még nem az igazi Ismét a statisztikából: a halhús fogyasztásunk országos átalaga jelenleg 2.5—3 kilogramm, de a prognózis szerint 1990-ben várhatóan 8—9 kiló halat eszünk fejenként. Ahhoz, hogy a fogyasztást a Szolnok megyei termelés is követni tudja, 1990-ig mintegy 1500—1800 hektár halastavat kellene létesíteni. Egyetlen kérdés marad csupán: hol? A szakemberek egyöntetű véleménye szerint nagyobbrészt a Tisza II. vízlépcső körzetében. Néhány éve szóba is került ez a lehetőség az érintett mező- gazdasági üzemekben, de azóta csend van körülötte. Nem megnyugtató az sem, hogy a vízlépcsővel keletkező „egyharmadnyi Balatont” is csak a sporthorgászok használhatják. A változó vízszint, a leendő tófeneket borító növényzet bomlása és még sorolhatnám tovább, mind az ellenzők véleményét támogatják. De az is biztos, hogy megoldás van, ha megéri, talán még most sem késő megvalósítani. Mint ahogy nem késő a meglévő természetes vizekbe és holt ágakba halakat telepíteni, mert ez már bizonyítottan jöve- demező. Ez az írás nem öleli fel a haltenyésztés összes gondját, baját, a lehetőségek közül is csak néhányat említ. Mégis csak azt lehet ma megállapítani; valami történt már azért, hogy a haltenyésztés kimozduljon a holtpontról, de ez még kevés ahhoz, hogy fellendülésről lehessen beszélni. Ezért úgy gondoljuk, ki kellene dolgozni a haltenyésztés fejlesztésének közép- és hosszútávú fejlesztési koncepcióját, amelynek megvalósítása nyomán nemcsak vizekben, hanem halban is gazdag lenne a megye, s ezzel az ország. Braun György Új munkamódszer, munkastílus kialakításán fáradozik néhány hónap óta a jászberényi városi- és a jászberényi járási pártbizottság. E tájegység összehangolt politikai irányítása a céljuk és annak érdekében munkájuk koordinálása. Szentesi László, a városi-, és Major Tibor, a járási pártbizottság első titkára szerint a pártvezetés munkamódszerének, munkastílusának továbbfejlesztését az élet követeli meg. Csak így lehet hatékonyabban fejleszteni — a társadalmi, a népgazdasági, a csoport és az egyéni érdekeknek megfelelően — politikai, gazdasági, társadalmi, kulturális tevékenységüket. Az összefogás és az együttműködés tulajdonképpen nem újkeletű a pártbizottságok között a politikai munka gyakorlatában. A tudatosan, tervszerűen összehangolt munkára azonban a Politikai Bizottság 1972. márciusi és 1973. júliusi határozata hívta fel a testületek figyelmét. E párt dokumentumok egyrészt a korábbinál magasabb követelményeket támasztanak a pártbizottságok munkája iránt; másrészt ösztönzik a testületek munkakapcsolatának továbbfejlesztését, hangsúlyozzák az együttműködés mélyítésének szükségességét a közös politikai, társadalmi, gazdasági és művelődéspolitikai tennivalók hatékonyabb végrehajtása érdekében. Ha megvizsgáljuk a Jászság — mint tájegység — és benne Jászberény helyzetét nagyon is időszerűnek tűnik a két pártbizottság kezdeményezése. A járásban mintegy száz- ötezer, Jászberényben harmincezer ember él. A városban a dolgozók létszáma tizennyolcezer, közülük tízezer ipari munkás, az ingázók száma háromezer. Érdemes megfigyelni, hogyan áramlik naponta Jászberénybe a járás lakosságának egy része és milyen sokan utaznak naponta a városból a községekbe. Talán egyetlen olyan család sincs ezen a tájon, akiket ne fűznének valamilyen rokoni, baráti, vagy munkahelyi kapcsolatok a különböző községekhez, a városhoz. Ezernyi szállal A jászsági emberek érdeke ezernyi szállal kötődik ösz- sze. Mert nemcsak a községeknek előnyös az. hogy az embereknek megfelelő munkahelyük legyen, a város üzemeinek is érdeke, hogy legyen elegendő dolgos kéz gyárukban. Az egészségügyi ellátásban nem csupán arra van szükség, hogy megfelelő legyen a körzeti orvosi hálózat, kell ahhoz megfelelő intézeti háttér is, vagyis a városban levő központi rendelőintézet és kórház. Lényeges az is, hogy a város lakosságát, a munkásságot a járás mezőgazdasági üzemei megfelelően lássák el gyümölcscsel, zöldséggel, hússal, ugyanakkor a város üzemei járuljanak hozzá a bejáró munkások lakóhelyi közérzetének javításához. A közművelődésben pedig az egész járás kulturális központjává kell válnia Jászberénynek. Mindezek nagyon lényeges elemei a munkás-paraszt szövetségnek, „hétköznapi” bizonyítékok arra, hogy közösek az érdekek. Igaz a korábbi évekből is említhetők jó példák a járás és a város közös tevékenységére, csak az nem volt állandó, folyamatos. A Hűtőgépgyár szívén viseli munkásai lakóhelyének fejlesztését. Nagyon sok segítséget nyújtott már a járásban iskolák, óvodák, művelődési házak építéséhez, felszereltségük javításához, a közműfejlesztéshez. Egyébként a Jászság párt-, állami vezetői az ipar- telepítési feladatokat is a közös gondok jegyében oldották meg. Nem Budapestről, vagy az ország más vidékéről telepítettek oda gyárakat, hanem a város nagyüzemeit kérték fel, hogy oldják meg a dolgozni vágyó emberek foglalkoztatását, így települt ki a Hűtőgépgyár Jászárokszállásra, Jász- boldogházára, így bővítette ki telephelyét a jászkiséri MÁV Építő- Gépjavító Üzem. A Jászságban 18 település van. Munkaerő van és nem is kell az embereknek sok időt eltölteniük a bejárással. Végső soron tehát olyan politikai, gazdasági összefonódásról van szó, amelyet ha nem látnának a járás, a város politikai, — állami —, a gazdasági vezetői, nagy hibát vétenének. Az elmúlt három évtized alatt nem tudott olyan együttműködés kialakulni a két járási jogú pártbizottság között, mint amilyen ma már, a fejlődés jelenlegi szakaszában nélkülözhetetlen. Ezért akarják a két járási jogú pártbizottság vezetői megteremteni a tervszerű és folyamatos közös munka objektív és szubjektív feltételeit. Nem az íráson múlik Hogyan fogtak hozzá ehhez? Nem kötöttek együttműködési szerződést, hiszen nincs is rá szükség. A XI. párt- kongresszust előkészítendő járási-, városi pártértekezlet óta minden hónapban együttes megbeszélésen a párt- és állami vezetők egyeztetik munkaprogramjaikat, és megvitatnak különböző kérdéseket. így például már napirendé tűzték a Jászság egészségügyi helyzetének vizsgálatát, mert hathatós intézkedéseket akarnak foganatosítani. Tárgyaltak és intézkedtek a lakosság húsellátásának megjavításáról is. Több községben ugyanis — Jászboldogházán, Jász- árokszálláson, Jászszentand- ráson, Jászapátiban — kis húsüzemek dolgoznak, de Jászberényben nem volt hol forgalomba hozni termékeiket. Most Jászberényben fedett piac épül, ott már lesz hely árusítani ezeknek az üzemeknek készítményeit is. Hasonló a helyzet Jászberény zöldség, gyümölcsellátásában is. A város piacán, üzleteiben nem volt elegendő zöldpaprika, paradicsom, más zöldségféle, de pusztamonostoron, Jászfényszaruban vagy Jászfelsőszentgyörgyön a földeken ment veszendőbe a termés. Vagyis az egészség- ügyi, a kereskedelmi ellátást, a művelődéspolitikát nem lehet külön járási és külön városi szemmel vizsgálni. A feladatok összefüggnek egymással. Természetesen a pártéletben is megvannak azok a munkaterületek, amelyeken szorosan összekapcsolódik a járási és a városi pártbizottság tevékenysége. Példa erre a pártoktatás, a politikai továbbképzés, a káderképzás. Ma már a két pártbizottság együtt tartja az elméleti konferenciákat, esetenként más rendezvényeit is, például a községi és a városi alapszervezeti titkárok értekezletét, a járási, városi pártapparátusok tájékoztatását. A féléves és éves munkatervek elkészítésénél pedig szinte elképzelhetetlen, hogy ne hangolnák össze a feladatokat. Nem szólva a közös társadalmi szervek együttes irányításáról, együttes beszámoltatásáról, a közös feladatmeghatározásról, amely mindegyik fél számára hasznos. Az idei esztendő második félévében már együttes testületi ülést is tartanak. Nincsenek külön utak Mindezek után felötlik a gondolat: vajon a. tanácsok, a különböző társadalmi szervek és mások, hogyan fogadták ezt az új munkamódszert? Való igaz, egyesek még nem értenek egyet vele, azt hangoztatva, hogy ezzel csökken önállóságuk. Pedig nincs igazuk, mert ez nem az önállóság megsértését, csorbítását jelenti, hanem éppenséggel azt, hogy az önállóság alapján nagyobb felelősséggel, hatékonyabban kell dolgozni. Nem jó az, ha merev határokat szabnak — még akkor sem, ha külön köz- igazgatási területről van szó —, mondván: ez a mi dolgunk ez meg a tiétek és közben figyelmen kívül hagyják az ésszerűséget, egy adott tájegység lakosságának közös érdekeit. Nem lehet külön utakon járni. Természetesen ez a munkastiTüs, munkamódszer mindenkitől nagyon következetes és nagyon fegyelmezett munkát kíván. Ugyanakkor viszont azt sem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy a Jászság a megyének csak egy része. Amikor tehát e terület fejlesztéséről van szó, a megye, de mindenekelőtt a népgazdaság érdekei alapján célszerű és helyes dönteni. A Jászságnak is megvannak a maga kötelezettségei a népgazdaság, a megye iránt és viszont. És e vonatkozásban is van mit változtatni egyesek szemléletén. Először a népgazdasági, majd a megyei és azután kell a tájegységi érdekeket nézni, ilyen alárendeltségben kell dolgozni. Ez elvi kérdés. Ahogyan a két pártbizottság titkára mondotta: „Tudomásul kell vennünk, hogy azt kaphatjuk, amiért megdolgozunk, ami jár.” Tovább az úton Az elmúlt néhány hónap tapasztalata bebizonyította — éppen a jászságiak munkája alapján —, hogy ezt a munkastílust a járási, városi vezetőktől az élet követeli. Eleget kell tenni azoknak a határozatoknak, amelyeket a XI. pártkongresszus, a megyei és a helyi pártértekezletek elfogadtak. Ezeket a feladatokat csak ilyen összehangol tevékenységgel lehet maradéktalanul teljesíteni. Azt kell keresniük, ami segíti, és nem azt, ami gátolja az együttes munkát. A jászságiak dicséretesen, a kezdeti lépéseket helyes irányban tették meg. Nem volt ez egyszerű, könnyű, és a folytatás talán még nehezebb, még felelősségteljesebb lesz. De mindenképpen hasznos, minden Jászságban élő ember számára. Varga Viktória /* é Az eltfint halak nyomában
