Szolnok Megyei Néplap, 1975. július (26. évfolyam, 152-178. szám)

1975-07-19 / 168. szám

© SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1975. július 19. Utolsó versenyszám a vívó-világbajnokságon Tegnap a Vívó Világbaj­nokságon csak kora délután kezdődtek el a kardcsapatok küzdelmei a döntőbe jutá­sért, illetve vívtak selej­tezőket az együttesek az 5— 6. helyért. A körcsarnokban ismét telt ház volt, az érdeklődés érthető, hiszen a magyar együttes a döntőbe jutásért mérkőzött a románokkal. A másik ágon a szovjet—olasz találkozón volt ugyanez a tét. A két találkozó az elő­zetes várakozásnak, tippelé- seknek megfelelően alakult: a magyar és a szovjet kard- vívók jutottak a tegnap esti döntőbe. (Lapzártakor a verseny még tartott.) Ma reggel a világbajnok­ság utolsó versenyszámának a párbajtőrcsapatok küzdel­meinek résztvevői is meg­kezdik versenyüket. Nyolc csoportban 26 válogatott lép reggel az olimpiai csarnok pástjaira. A szervezők hat hármas és két négyes cso­portba sorolták a résztvevő­ket. 8, 10 és 12 órakor rende­zik a csoport mérkőzéseket. Mindegyik csoportból az el­ső két-két helyezett jut to­vább a 16 közé. Innen a nyolc közé jutást 16 órai kezdettel vívják. A magyarok a b-csoport- ban az Egyesült Államokkal és Jugoszláviával küzdenek először a továbbjutásért. El­ső találkozójuk 10 órakor lesz az amerikai—jugoszláv mérkőzés vesztesével. BIRKÓZÁS Népes mezőnyok a Tisza Kupán A Szolnoki MÁV Tisza Ku­pa versenyén a nagy meleg ellenére is 18 egyesület ver­senyzői képviseltetik magu­kat A felnőtt mezőnyben 110, az ifjúságiaknál 68 ver­senyző lép szőnyegre és a nevezések ismeretében el­mondhatjuk, hogy a megye legjobb kötöttfogású ver­senyzői mellett elsősorban a vidéki szakosztályok találtak versenyalkalmat a szolnoki küzdelemsorozaton. A legnépesebb versenyző­gárdával a két fővárosi együttes a Bp. Vasas és a Bp. Honvéd érkezik, de erős csapattal jön a Székesfehér­vári Szondy SE is. A ver­seny ma délelőtt 10 órakor a mérlegeléssel kezdődik, majd az első pár déli 12 óra­kor lép szőnyegre. Vasárnap valamivel korábban nyit a MÁV Sportcsarnoka: 8-kor kezdik a mérlegelést s 10 órakor indul a verseny. Vízilabda: Bányász Kupa Másodszor nyert a Vízügy-Dózsa serdülő csapata Július 12—13-án Tatabá­nyán rendezték meg a vízi­labda serdülő Bányász Ku­pa mérkőzés sorozatot. A Vízügy-Dózsa vízilabda ser­dülő országos bajnok együt­tese nagy fölénnyel, szelle­mes, jó játékkal — másod­szor nyerte el a kupát A Bányász Kupa megnyerésé­vel is bizonyították, hogy korcsoportjukban jelenleg legjobbak az országban. A Bányász Kupán az alábbi felállításban játszottak a szolnokiak: Bors, Andrási, Horváth, Földi, Tóth I., Hasz­nos, Tóth Cs. Csere: Huda- csek, Finta, Lengyel, Pintér I. Edző: Hasznos István. Eredmények: Sz. VD—MAFC 8:1 (3:0, 2:0, 3:0, 0:1). G.: Andrási (2), Hasznos (2), Lengyel (2), Földi, Tóth I. Sz. VD—Vasas 10 0 (4:0, 3:0, 2:0, 1:0). G.: Andrási (3), Földi (2),' Tóth I. (2), Hor­váth, Tóth Cs., Lengyel. Dön­tő: Sz. Vízügy-Dózsa—Tata­bánya 3:1 (0:1, 2:0, 0:0, 1:0). G.: Tóth I. (2), Andrási. IV. Papíripari Sportnapok Hétszáz versenyző Szolnokon Amikor 1972 márciusában a Dunaújvárosi Papír SK el­nöksége „Papír Kupa” elne­vezéssel javaslatot tett az or­szág papíripari vállalataihoz tartozó üzemek, gyáregysé­gek közötti tömegsport-ver­seny megrendezésére, talán senki sem gondolt arra, hogy milyen nagy visszhangja lesz. Az egésznek tulajdonkép­pen az a lényege, hogy a papírgyárak dolgozói éven­ként a sportpályán is talál­kozzanak egymással és fűzzék még szorosabbra a baráti kapcsolatokat. Az első, 1972-ben Dunaúj­városban rendezett sportna­pokon mintegy kétszázan vettek részt, s az összetett pontverseny hazai sikerek­kel zárult. A következőket Szentendrén rendezték csak­nem négyszáz résztvevővel s ott férfi labdarúgásban már szolnoki siker is született. Tavaly Nyíregyháza vállalta a harmadik Papír Kupa rendezését, öt sportágban öt­Mai sportműsor Birkózás: Tisza Kupa felnőtt és ifjúsági kötöttfogású verseny Szolnok, MÁV Sportcsarnok 12. Sakk: Megyei mesterjelölt ver­seny Szolnok, Mátyás király út 31. (Megyei Sporthivatal Tanács­terme) 15. Vízilabda: Nemzetközi junior torna, Szolnok, Damjanich uszo­da; Jugoszlávia—Hollandia 10. Magyar IBV válogatott—Szolno­ki Vízügy-Dózsa 11. Hollandia— Magyar junior válogatott 17. Ju­goszlávia—Magyar IBV váloga­tott iá. százan versenyeztek, s az összesített pontversenyt és a kupát a házigazdák nyerték. Röviden ennyit a Papír Kupák történetéről. A Szol­nokon sorrakerülő negyedik vetélkedőnek az ad rangot, hogy a Szolnoki Papírgyár alapításának negyvenedik, a város alapításának pedig a 900. évfordulója alkalmából rendezik. A nevezések száma felülmúl minden eddigit: az öt sportágban 16 gyárból hét­száz nő és férfi dolgozó je­lentkezett, ami nem kis fel­adatot ró a rendezőségre. A férfi és a női kispályás lab­darúgó-, valamint a kézilab­da-mérkőzéseket a Tiszali- geti stadionban, a sakkver­senyt a papírgyári üdülőben, az asztaliteniszt a Kilián tor­natermében, a lövészetet pe­dig az MHSZ lőterén rende­zik. Az ünnepélyes megnyi­tót szombaton délelőtt 10 órakor tartják a Tiszaligeti stadionban, az ünnepélyes eredményhirdetés vasárnap délután 3 órakor lesz. Játékostoborzó A Szolnoki Cukorgyár lab­darúgó szakosztálya játékos- toborzót hirdet az 1957—60- ban született fiatalok szá­mára. Július 22-én és 25-én 15 órától várják a jelentke­zőket a cukorgyári labdarú­gópályán. A sportág iránt kedvet érző fiatalok számára a szakosztály ideális ver­senyzési feltételeket biztosít. A jelentkezők tornacipőt hozzanak magukkal. apróhirdetések INGATLAN FARMOSON Mu- szály szőlőben két­szobás konyhás ház borpincével, 1569 négyszögöl szőlő­gyümölcsössel olcsón eladó. (Állomáshoz 15 perc.) Érdeklőd­ni : Tápiószentmár- ton, Ady Endre u. 15. Koncsik József. KARCAG, József At­tila u. 5. alatti ház­rész, két szoba, konyha sürgősen el­adó. CSALÁDI ház be­költözhetően eladó. Szolnok, Nyúl u. 3. mellékköz, 11. sz. ÜJ, összkomfortos családi ház eladó. Érdeklődni: szom­bat, vasárnap Szol­nok, Hajnóczy út 10. szám. KARCAG, Vasút u. 50. sz. alatt szoba- konyhás, fürdőszo­bás lakrész eladó. SÜRGŐSEN eladó Rákóczifalva köz­pontjában 300 négy­szögöl telek fizetési kedvezménnyel is. Érdeklődni: Rákó­czifalva, Rákóczi út 50. vasboltnál. ELADÓ 267 sz. 200 négyszögöl bekerí­tett hobby-telek át­alakítható faházzal. Érdeklődni: Tószeg, Vörösmarty 18. SZOLNOK, Balassa Bálint u. 4. alatti ház eladó, vagy egy­szobás lakásért cse­rélém. ELADÓ kétszobás szövetkezeti lakás, Szolnok, Kassai út 28. III. em. ll. (18 órától). ' KÉTSZOBÁS csalá­di ház beköltözhető­en eladó, mellék- épületekkel, 1600 négyszögöl földdel. Szolnok, Alcsi lőtér 5/3. Nagyné. VENNÉK OTP-* vagy szövetkezeti la­kást OTP átvállalás­sal, 80 ezer kész­pénzzel. Szolnok, Ady E. út 1. IX. 6. NAGYMÉRETŰ össz­komfortos, gázfűté­ses téglaház beköl­tözhetően eladó. Szolnok, Verseghy út 42,'a. HÄROMSZOBÄS ÚJ családi ház 80%-ig kész állapotban, hoz­závaló anyagokkal, melléképülettel ol­csón eladó. Szolnok, Hajnóczy J. út 56. SZANDASZÖLLÖ- SÖN 800 négyszögöl 5 éves gyümölcsös (szőlő, meggy) épü­lettel eladó. Érdek­lődni este, Szolnok, Lakat u. 1/2. Bollók. SÜRGŐSEN eladó kétszobás, konyhás, udvari házrész. Kar­cag, Szabó József u. 18. sz. alatt. Pádá- réknál. MŰSZERÉSZ eszter­gapad eladó. Üjszász, Tápiógyörgye u. 7. KÖZMŰVESÍTETT üdülőtelek eladó. Lakitelek, Tőserdő, Mester László, Kecs­kemét, sehőnherez Zoltán tér 9. HAROMSZOBÁS összkomfortos csa­ládi ház 800 négy­szögöl gyümölcsössel eladó a homoki vas­útállomásnál. Győ­ri Gábor. GÉPJÁRMŰ ELADÓ 500-as Tra­bant Combi. Tisza- földvár, József At­tila út 48. Fehér Gá­bor. CO-s Wartburg de Luxe, jó állapotban eladó. Megtekinthe­tő : szombaton és vasárnap, Szolnok, Kun Béla krt. 9. IV. 4. MOST műszaki vizs­gázott 500-as Tra­bant eladó. Szolnok, Sashalmi u. 37. Kál­lai, érdeklődni 17 órátóL ZSIGULI UZ fehér színű eladó. Mező­túr, Beloiannisz u. 29. ELADÓ 1975. április 10-én műszaki vizs­gázott zöld oldalko- csis Pannónia. Kur­vái 5130. Jászapáti* Béke u. 3. JÓ állapotban levő Simson moped el­adó. Szolnok, Ibolya u. 23. TRABANT 601-es el­adó. Túrkeve, Kál­vin a. 3. Litavszky Pál. 408-as Moszkvics igé­nyesnek eladó. Lő- rincz András, Tisza- szentimre, — Űj- szentgyörgy Iskola. IP rdsz. Trabant li­mousine gépkocsi el­adó. Érdeklődni Cse- uz órás, Tiszaföld- vár. TRABANT 500-as műszaki vizsgázott 14 ezerért, Fiat 500- as 16 ezerért eladó. Tiszanána, Petőfi u. 9. adásvétel 3 hónapos sárga bo­xer kan kölyökku­tya igényesnek áron alul eladó. Szolnok, Iszap u. 13. KÉT 7 éves mura ló eladó. Tlszaföldvár, Hold u. 2. 12x5 méteres, csere­pes tanyaépület, vá­roshoz közel, lebon­tásra eladó. Érdek­lődni: Karcag, SZIM, kislakások. László Béla. 5 éves kifogástalan kanca ló eladó. Czi- nege János Karcag, Vágóhíd u. 4. ÖTSZEMÉLYES mo­torcsónak eladó. Szolnok, Palla I. krt. 8. tsz. 2. 17 óra után. GÁZTŰZHELY pa­lackkal eladó. Kun­madaras, Bajcsy-Zs. u. 40. sz. alatt. MÉLY gyermekkocsi újszerű állapotban eladó. Érdeklődni 17 órától. Szolnok, Kun Béla krt. 1. V. em. 9. sz. KOMBINÁLT szo­babútor, heverő, író­asztal olcsón eladó. Szolnok, Mártírok útja 2. n. em. jobb­ra, 18 órától. NÉMET juhász köly­kök Ravdix vérvo­nalból augusztusban eladók. Karcag, Vö­rösmarty 24. EGYÉB HAZASPAr lakást bérelne vagy két helyiséget fürdőszo­ba-, konyhahaszná­lattal, két iskolás­korú gyermekkel. „Augusztus 1.” jel­igére a szolnoki hir­detőbe. 60 m5-nél nagyobb helyiséget raktározás céljára bérbeven­nénk. Szolnoki Tej­ipari Vállalat, anyag- áruforgalmi osztály. SZEMÉLYGÉPKO­CSIK bejáratását, vezetését vállalom. „Szakember” jeligé­re a szolnoki hir­detőbe. 150—200 ma alapte­rületű, irattárnak al­kalmas helyiséget keresünk, város köz­pontjában. Lehet pince is. Szolnok— Békés megyei Élel­miszer és Vegyiáru N agykereskedelmí Vállalat beruházási osztály, 5005. Szol­nok, n. sz. Iroda­ház. ÜRES vagy részben Üres lakást bérel­nénk. „Bérház előnyben" jeligére a szolnoki hirdetőbe. LAKÁSCSERE ELCSERÉLNÉM ti­szafüredi lakásért, vagy eladnám meg­egyezés szerint Mis­kolc központjában levő másfélszobás összkomfortos gáz- vezetékes házrésze­met. Érdeklődni: Ti­szafüred. Gyöngyvi­rág u. 3. ELCSERÉLNÉM egy­szobás összkomfor­tos tanácsi első emeleti lakásomat másfél—kétszobás tanácsi lakásra. „Zagyva-parti lakó­telep” jeligére a szolnoki hirdetőbe. ELCSERÉLNÉM bel­városi második eme­leti kétszobás, össz­komfortos, tanácsi lakásomat egyszoba, — háló vagy étke­zőfülkés hasonlóra. „Augusztusi költö­zés” Jeligére a ki­adóba. ELCSERÉLNÉM két­szobás Szolnok, Li­get utcai lakásomat kétszobás, állással egybekötött házfel­ügyelői lakásért. „Vasútállomás” jel­igére a kiadóba. Dolgosokat alkalmasunk Raktári adminisztrátort és se­gédmunkást felveszünk. Szolno­ki Tejipari Vállalat, anyag-áru­forgalmi osztály. Most végzett közgazdasági vagy gimnáziumi érettségivel rendel­kező, kezdő, gépírni tudó admi­nisztrátort felveszünk. „Megyei vállalat’* jeligére a kiadóba. Minden második héten szabad szombat, fizetés megegyezés sze­rint. Jászalsőszentgyörgyi ÁFÉSZ igazgatósága melegkonyhás egy­ség vezetésére pályázatot hir­det. Jelentkezni lehet írásban, vagy személyesen. A Karcagi Üveggyár felvesz há­romműszakos munkakörbe he­gesztő vizsgával rendelkező la­katosokat, valamint férfi és női betanított munkásokat. Bérezés kollektív szerződés szerint. Rész­letes felvilágosítást a gyár mun­kaügyi osztálya ad. A TIT ASZ Vállalat Karcagi Üzemigazs’atósága számlázói munkakörbe érettségized nődr»i- rozót felvesz. Lehet k<^<1ő js. je­lentkezés: Karcag, Villamos u. 109. személyzeti vezető. a vf?- és Csa­tornamű Vállalat tehergér.ke^^-ra rv,(^»./)ocjT-pTP*Äi{(>t ve*'* fel. Fére- -Ac •» és szerint. Jelentkezés a gépkocsielőadónál. A Szolnoki Cukorgyár gvors- és génfrónőt vesz fel. Jelentkezni lehet a munkaügyi csoportnál. A Szolnok megye! Távközlés! Üzem felvesz hálózatszerelő se­gédmunkásokat és középiskolai végzettséggel rendelkező admi­nisztrátort. Jelentkezni lehet: Szolnok, Liget u. 44. sz. A Szolnoki Patyolat Vállalat fel­vételre keres kétműszakos üze­mébe férfi, női munkavállalókat betanított munkakörbe. Jó ke­reseti lehetőség, 200/(>-os délutáni, esetleg éjszakai műszak esetén .30° n-os műszakpótlékot fizetünk. Jelentkezni lehet: Szolnok, Már­tírok útja 19. A Fűrész- és Hordóipari Válla­lat szolnoki fűrészüzeme felvé­telre keres villanyszerelő szak­munkáit, adminisztrátort, felírét, férfi és női segédmunkásokat, targoncavezetőket, takaríótnőt, Jelentkezni lehet: Szolnok, Vö­rös Hadsereg u. 15. Az Allatifebérje Takarmányokat Előállító Vállalat, Szolnok, Tó­szegi út 7. felvesz adminisztrá­tort (gépírni tudók előnyben). 40 órás munkahét, jó kereseti lehetőség. Jelentkezni lehet sze­mélyesen az üzem vezetőjénél. A Közéotisz a vidéki Vízügyi Igazgatóság Építőmén üzemegy­sége, Szolnok, Vörös Hadsereg u. 34. Jő kereseti lehetőséggel felvesz 5 éves gyakorlattal ren­delkező gér>kocsivezet*t UAZ gépkocsira és 18 éven felüli dol­gozókat kotrógépre kenő beosz­tásba változó munkahelyre. Je­lentkezés: Mihályi József üze­melésvezetőnéL A Textil és Bőrfeldolgozó Ks* bőrdíszmű részlegébe bőrdíszmű­ves munkára dolgozókat vesz fel. Jelentkezés Szolnok, Mik­száth K. u. 2. Felvételre keresünk segédmun­kást, valamint fűtőt. Kelettextil lerakat, Szolnok, Rékasi u. Meg­közelíthető 12-es autóbusszal. A Törökszentmiklósi Baromfifel­dolgozó Vállalat nyári szünetben alkalmaz 16 éven felüli diákokat. Kereseti lehetőség a teljesítmény % alakulásától függően 2000—2300 Ft Között van. Jelentkezni le­het a vállalat munkaügyi osztá­lyán. Számviteli főiskolát, vagy köz­gazdasági szakközépiskolát vég­zett férfit keresünk üzemgaz­dász munkakör betöltésére. Cím: Geodéziai és Térképészeti Vállalat, Szolnok, József A. u, 46. II. 37. Gyors-, gépírd adminisztrátort felveszünk. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezés: MÉM Ti- szavidék Mezőgazdaságfejlesz­tési Irodája, ül. sz. irodaház L em. 1. 34. szoba, telefon: 12-876. Azonnal felveszünk gépírni tudó adminisztrátort és segédmunkást. PIÉRT Kereskedelmi Vállalat kirendeltsége, Szolnok, Beloian­nisz u. 35. A Kőbányai Sörgyár Szolnoki Kirendeltsége, Szolnok, Magyar u. 3. gépkocsirakodókat vesz fel, valamint háromműszakos fejtő üzemébe női dolgozókat. A Jászki sér! Általános Fogyasz­tási és Értékesítő Szövetkezet pá­lyázatot hirdet, szabadkasszás cukrász termelőüzem-vezető ál­lás betöltésére. Pályázati felté­telek: szakképzettség, megfelelő szakmai gyakorlat, erkölcsi bi­zonyítvány szükséges. Jelentke­zés személyesen, vagy írásban az ÁFÉSZ központban, Jászkisér* Fő u. 25. Az Országos Takarékpénztár Srolnok megyei Igazgatósága fel­vételre keres középiskolai vég­zettséggel rendelkező dolgozókat adminisztratív munkakörbe. Je­lentkezés személyesen a sze­mélyzeti előadónál. A Szolnok megyei Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat azon­nali belépéssel felvesz közgazda- sági technikumi végzettséggel rendelkező dolgozót könyvelő! munkakörbe, valamint gyors- és génírót. Jelentkezni lehet Szol­nok, Beloiannisz u. 6. munka­ügyi osztály. A Szolnok megye! Éleim! szer kis­kereskedelmi Vállalat azonnali belépéssel felvesz szolnoki, Jász­berényi, törökszentmiklósi, kis­újszállási telephellyel hűsbolt- vezetőket. Jelentkezés: S&olnok, Beloiannisz u. 6. munkaügyi osztály. Erőgépkezelöt MTZ traktorra fel­veszünk. Jelentkezés a szolnoki erdészet irodájában. Szolnok, Rákóczi út 7/a. sz. alatt. A Szolnok megyei Víz- és Csa­tornamű Vállalat azonnali belé­péssel felvesz víztermelő telepé­re szivattyú- és derítőkezelő dol­gozókat, hálózati részlegéhez se­gédmunkásokat, kútfúró részle­géhez vidéki munkahelyre kút­fúró segédmunkásokat, illetve könnyűgépkezelőt. Bérezés meg­egyezés szerint. Jelentkezni le­het: Szolnok, Vízmű u. 1. mun­kaügyi csoport. A Szolnoki Sütőipar! Vállalat süteményes üzemébe betanulás­ra felvesz női és férfi dolgozó­kat, valamint kőműves és víz­vezetékszerelő szakmunkásokat. Jelentkezés Szolnok, József At­tila út 38. A Tiszamentt Vegyiművek 5007. Szolnok pf. l. azonnali belépés­sel felvesz női és férfi segéd­munkásokat, érettségivel rendel­kező férfiakat, lakatos, hegeszt tő és vegyipari szakmunkáso­kat, valamint darukezelőket. Szükség esetén munkásszállást biztosítunk. Jelentkezni lehet a vállalat munkaerőgazdálkodásán szombat kivételével naponta 7 órától 14 óráig. A MEZŐGÉP Szolnok! Gyáregy­sége felvételre keres szakközép­iskolai végzős tanulókat, hegesz­tő, marós, lakatos, mezőgazda- sági gépszerelő szakmunkáso­kat, valamint női és férfi segéd­munkásokat. Bérezés megegye­zés szerint, szükség esetén mun­kásszállást biztosítunk. Jelentke­zés: Szolnok, Besenyszögi út, termelési csoportvezetőnél. Felvételre keresünk kőzpontifű- tés-szerelő és vízvezeték-szerelő szakmunkásokat, kubikos brigá­dokat. Jelentkezés a Tiszamr^i Regionális Vízmű és Vízgazdál­kodási Vállalat Szolnoki Kiren­deltség II. telep, Szolnok, Thö­köly út 52. sz. A Szolnoki Járási AKJF-ség gép­író adminisztrátort keres. Je­lentkezés: Szolnok, Kossuth út 1L telefon: 11-215. A Szolnok és Környéke Bőr­ipari Szövetkezet felvesz anyag- mozgató segédmunkást, cipő­gyártó részlegéhez segédmun­kást, gyakorlattal rendelkező gépírönőt, gumiipari szakmun­kást, 4 órás munkakörre nyug­díjas kifutót (férfit), bőrdíszmű részlegéhez gyakorlott tűzőnőket. Jelentkezés: Szolnok és Környé­ke Bőripari Szövetkezet üzem­házában, Szolnok, Beloiannisz u. 79—8L Bolti eladókat, élelmiszer áruls- merettel rendelkezőket, azonnali belépéssel felveszünk. 134-es cse­megebolt, Szolnok, Beloiannisz út 25. A szolnoki Dózsa György úti borkóstoló női dolgozókat alkal­maz. A Lőrinczi fonó felvételt hirdet 16 éven felüli lányok részére. Betanulási idő 1 hónap. A kereset 2000—2600 Ft, a betanulás után. Vidéki lányok részére szállást és kedvezményes hazautazást biztosítunk. Felvétel esetén az útiköltséget visszatérítjük. Cím: PFV Lőrinczi Gyár 1183 Budapest, Gyömrői út 85—91. Kérésére részletes tájékoztatót küldünk. 41 lfOLfilll 7. ss. Ifőllalat > felvételre keres szolnoki telephelyre: jogi egyetemi végzettséggel jogi munkakörbe, egyetemi vagy főiskolai végzettséggel üzem­szervezőt, irattárosi vizsgával irattárost, szolnoki, karcagi, mezőtúri, jászberényi telephelyre, valamint ezek kirendeltségeire: autóbuszgépkocsivezetőt, tehergépkocsivezetőt, kalauzt, rakodót, autószerelőt, betanított segédmunkást, üzemanyagkút-kezelőt. Jelentkezni lehet a vállalat munkaügyi önálló osztályán, Szolnok, Landler Jenő u. 24. sz.

Next

/
Thumbnails
Contents