Szolnok Megyei Néplap, 1975. június (26. évfolyam, 127-151. szám)

1975-06-04 / 129. szám

1975. Június 4. SZOLNOK MFG YET NflPLAF 3 Ne szűnjék a taps Egyik testnevelő ta­nárról érdeklődött a minap volt évfolyamtár­sa. Mi van vele? Nem foglalkozik a sporttal? — De igen — mondom — testnevelő. Jó test­nevelő. A kérdező türel­metlen lett. — Jó, jó, tudom, hogy pedagógus; De a sporttal, a sport­élettel nincs kapcsolat­ban? i A kérigs kissé le­hangolja és elgondolkod­tatod. A jeles sportve­zető szájából lekicsiny­lőnek éreztem a meg­fogalmazást. Ügy tűnt, mintha nem tartaná túl­zott tiszteletben azt a munkát, amit a neve­lők végeznek nap mint nap az iskolák szűkös, olykor kimondottan mostoha körülményei között. Válaszként sze­rettem volna szombaton délután felültetni a szolnoki tiszaligeti sta­dion lelátójára. Képet, méghozzá látványos ké­pet kaphatott volna a szolnoki iskolákban fo­lyó testnevelési mun­káról. Az emberi moz­dulatok harmóniájára komponált szimfóniák szerzői, a pedagógusok bebizonyították, hogy a sportban is széles tere van az alkotómunkának. Csak a beavatottak tudják, milyen lázas készülődés előzte meg a mintegy két és fél órás pompás műsort. A ren­dezők pályázatot hirdet­tek a gyakorlatok meg­tervezésére, és hogy igazán rangos pályamű­vek között válogathat­tak, azt az előadás iga­zolta. Pedig a pályá­zók — a testnevelő ta­nárok — napi tíz-tizen- két tanítási óra után hajoltak a papír fölé, s rajzolták színes ceruzá­val az ötleteket. Aztán megelevenedtek a pál­cika-figurák — az alko­tómunka életre kelt. Va­lamennyiünk gyönyörű­ségére. A szolnoki sportünne­pélyek lassan hagyo­mánnyá — dicséretes hagyománnyá — vál­nak. Egy-egy bemutató sikere túljut a megye­határon, s ez minden­képp örvendetes. Mert a szemet, lelket gyönyör­ködtető látvány tulaj­donképpen önvallomás: a pedagógusok vallanak hivatásszeretetükről, tennivágyásukról, te­remtő fantáziájukról. A gyermekek pedig, akik alkotótársaik tanáraik­nak, gazdagon bonthat­ták ki képességeiket. Azok pedig, akik nézői a színpompás esemény­nek, talán éppen itt kötnek örök barátságot a sporttal. A türelmetlen kérde­ző a szolnoki k°t és fél óra során választ kaphatott volna arra, hogy a testnevelő, ha szereti munkáját, épp­úgy ' szolgálja a sport ügyét, mint az, aki még­oly bonyolult adminiszt­rációs gépezetet is igaz­gat. Az egészséges em­ber nevelésének első vonalában harcolnak még akkor is, ha a ba­bért egyelőre nem mé­rik kétmarékkal a test­nevelői pályán. Ám az, hogy a sportot szerető közvélemény már szá­mon tartja és várja az évenként ismétlődő sportünnepélyeket, jel­zi, hogy munkájukra mind nagyobb fény esik. A taps, amely a gya­korlatoknak szólt, egy­ben az ő munkájuk el­ismerése is volt. Sze­retnénk. ha a „taps” nem szűnne, s az el- ismérésbőí a szürke hét­köznapok fárasztó mun­kája során is jobban ki­jutna a testnevelőknek. P. B. Mos3 már nem egyedül Újító brigádok a BVM-néi Megszületett az ötlet. Az újító lerajzolja, leírja az el- képzéléseit. Az újítási bi­zottság megvizsgálja, és ki­mondja az igent vagy a ne­met. Ha igen — akkor kö­vetkezik a kivitelezés. Az újító elkészíti, megvalósítja elképzeléseit, ha tudja. Az újítások többsége ugyanis sokkal bonyolultabb, össze­tettebb annál, hogy azt egy munkás — legyen az lakatos vagy esztergályos — el tud­ná készíteni. Ilyenkor jön a kilincselés. „Szaktárs, kar­társ, vagy elvtárs, segítsen ezt vagy azt megcsinálni”. Többek között ezért szer­veztek a Beton- és Vasbeton- ipari Művek kunszentmárto­ni gyárában úgynevezett újító brigádokat. A gyár ta­pasztalt újítói — sokan már a 10. újításukon is túl van­nak — összefogtak, s brigá­dot alakítottak. Egy-egy bri­gád nyolc—tíz tagból áll, szakmájuk a legkülönfélébb — lakatos, villanyszerelő, esztergályos, technikus, osz­tályvezető. A tagok vállal­ták, segítenek egymásnak, de nemcsak a kivitelezésnél, Finn gépek a Péti Nitrogéneknek A vegyipar fejlesztésében fontos szállítási szerződést kötött a Chemokomplex Vál­lalat a finn Rosenlew céggel a Péti Nitrogénművek új furfurol-üzeméhez szükséges komplett gyárberendezés szállításáról. A mintegy hat­millió dollár értékű korsze­rű gyárberendezés, műszaki dokumentációinak szállítása máris megkezdődött, s így a hanem már az ötlet meg­születésénél — amikor azt papírra rögzítik — is ott bábáskodnak.” „Én lakatos vagyok — mondja az egyik újító — nem értek az elektromos dol­gokhoz, nyilván jól jön a segítség.” S' hogy az újítók első közös újítása — a bri­gád — bevált, azt a követ­kezők mutatják: 1973-ban 13 bevezetett, illetve eifogaddtt újítás volt a gyárban, ezzel szemben 1974-ben már 35. S az idén — május végéig — 30 újítás érkezett az érté­kelő bizottsághoz. A gazda­sági haszon mögött azonban sokkal több minden van. Az újító brigádok tagjai külön­böző szocialista brigádokból kerülnek ki. Találkoznak te­hát itt olyan munkások, akik a köszönésen túl, nem sokat beszélgettek volna. így ha közvetetten is, erősödik, alakul a szocialista brigádok közötti kapcsolat, s ennek haszna, a közös munkánál — a betonelemek sablonjainak készítésénél — -még jobban sokszorozódik. H. J. VEGYTERV is hozzáfogott a tervek adaptálásához, a szál­lítások koordinálásához. A szerződés szerint a jövő év végére valamennyi gép meg­érkezik'Finnországból, a be­ruházás tehát a nálunk szo­kásosnál jóval gyorsabban megvalósul, várhatóan 1977- ben már a termelést is meg­kezdi az új gyár. Okleveles kiíencek Alkotó közösségben MSZBT-gyűlés Martfűn A martfűi Tisza Cipőgyár pártbizottsága és MSZBT- tagcsoportja nagygyűlést ren­dezett tegnap a Magyar— Szovjet Baráti Társaság meg­alakulásának 30. évfordulója alkalmából. Törzsi József, az MSZBT- tagcsoport titkára üdvözölte az ideiglenesen hazánkban állomásozó szovjet alakula­tok képviselőit, Martfű köz­ség, valamint a Tisza Cipő­gyár párt- és gazdasági ve­zetőit, s a gyár munkásait. Ezt követően az üzemi párt- bizottság nevében Övári Gé­za ismertette az 1945-ben alakult Magyar—Szovjet Mű­velődési Társaság, majd utódja, a Magyar—Szovjet Társaság működését, vala­mint beszélt az 1957-ben Magyar—Szovjet Baráti Tár­saság néven újjáalakult szer­vezet céljáról, munkájának jelentőségéről. A cipőgyári munkások és a szovjet katonák között 1944-ben, az üzem indítása idején kötődtek az első ba­ráti szálak. Később sport- rendezvények. közös kultu­rális estek alkalmával mé­lyültek a kapcsolatok. Sze­mélyes barátságok szövőd­tek, szovjet turistacsoportok látogattak a gyárba, cipő- gyári munkások utaztak a Szovjetunióba. KISZ—Kom- szomol ifjúsági találkozó, munkás—katona összejövete­lek emlékét őrzik a kivágott újságcikkek. Szoroj kapcso­latot tartanak a tall inni ci­pőgyárral, a Zója szocialis'a brigád ma is levelez névadó­juk családjával. A szovjet vendégek elis­merő szavakkal méltatták az üzem MSZBT-munkáját, amellvel a két nép barátságá­nak elmélyítését segítik elő. A gyűlés a cipőgyár ének­karának műsorával ért véget. MTESZ-aiM Az élelmiszeripar és az élelmiszerkereskedelem kap­csolatáról rendezett ankétot a MTESZ tegnap, a Mező- gazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium kultúrtermé­ben. A tanácskozáson részt vett dr! Lénárt Lajos mező­gazdasági-élelmezésügyi és Molnár Károly belkereske­delmi miniszterhelyettes. A IV. ötéves tervidőszak­ban az élelmiszeripar évente átlagosan 5 és fél százalék­kal növelte termelését, s így a lakosság élelmiszer- és él­vezeti cikk fogyasztása csak­nem 30 százalékkal növeke­dett. A bővülő árukínálat megkívánja az ipari és a kereskedelmi vállalatok kö­zötti nagyobb összhangot, — ennek lehetőségeiről tanács­koztak az ipar és kedeske- delem szakemberei. % Idézet égy szerződésből: „A mai napön — 1973. május 31-én — a jászberényi Hűtő­gépgyár tmk-üzemének Vil­lám szocialista brigádja, va­lamint a jászberényi Tanító­képző Intézet gyakorló isko­lája meghatározatlan időre szocialista szerződést kötött.” — Ez a szerződés nem pusztán formalitás, — mond­ja Tóth Béla. — A srácok­ban a jövendő hűtőgépgyá­ri munkásokat látjuk, ezért minden évben meghívjuk őket hozzánk. Nem árt, ha szívnak egy kis üzemi leve­gőt. Szemléltető eszközöket készítünk nekik, olyanokat, amilyeneket az ipar nerp gyárt, például szöges-, lyu­kas- és visszajelző táblát. Bütyköltünk nekik logikai játékot is. Hű. . . a mindenit, jól megizzadtunk vele. Hul­ladékanyagból vágtuk ki a háromszögeket, köröket, négyzeteket. Egy készlet negyvennyolc darabos, és százat készítettünk belőle. Ráadásként egy díszdobozt is adtunk, amelyben plusz har­minc készlet volt. Eltelt egy hónap is, mire befejeztük. Ezenkívül az iskolában ha valamelyik villamosszerkezet felmondja a szoglálatot, meg­javítjuk, és karbantartjuk az udvari játékaikat is. A két év alatt jó kapcsolat alakult ki az iskola és a brigád kö­zött. Társsite'üii írnoka béSvéoeken — Nincs jó, meg rossz bri­gád — vág közbe Hamar Jó­zsef. — Termelni minden­képpen kell, a társadalmi munka meg nem kötelező. A brigádok közötti különbséget abban látom, hogy mennyi pluszt tudnak adni, vagyis mennyi társadalmi munkát végeznek. Sokaknak persze kényelmesebb műszak, után otthün a fotelben üldögélni, mint valahol földet ásni, fa­lat húzni, kerítést építeni... Bizony nehéz otthon azt mondani, hogy a szabad szombaton sem lesz együtt a család, mert dolgozunk. Az asszonyok most már meg­szokták. Előfordul, hogy le kell mondani az előre terve­zett programokat is. A múlt­kor az egyik brigádtag sze­retett volna elutazni, hogy a kocsijához alkatrészeket vásároljon. Mondom neki, most nem lehet, majd el­mész a jövő héten. Meggyőz­tem. Jött velünk és dolgo­zott. Megérti a brigád, hogv az áldozat azért van első­sorban, hogy jobb legyen a városnak, a rászoruló embe­reknek, a gyerekeknek. Már mondani sem kell, veszik ki a szabadságot, ha valami na­gyobb társadalmi munkára megyünk. Annál nincs jobb érzés, mint amikor látjuk, hogy elégedettek velünk. Legutóbb a város kiállítóter­mében kellett a világítási be­rendezést sürgősen megjaví­tani, A vezérigazgatónk is megnézte, S hallottam, hogy azt mondta: „Büszké vagyok, mert az én fiaim a városban mindenütt jelen vannak”. Ha valami szöget üt a felünkbe A brigádnapló lapjait for­gatva szinte minden oldalon megköszönnek valamit a bri­gádnak. „Köszönetét mondunk a brigád minden tagjának a négyszállási tanyai iskolának ajándékozott rádióért,. „A munkásőrség járási pa­rancsnoksága köszönetét fe­jezi ki a brigádnak, hogy megjavították a belső világí­tást, valamint biztonsági- és jelzőberendezéseket szerel­tek fel..,” Olvasom a járási pártbi­zottság, a rendőrőrs, a gya­korló iskola, az erősáramú szakközépiskola kedves han­gú bejegyzéseit is. Nincs szó azonban arról a több száz munkaóráról, amelyet a Jász Múzemuban, a gyár sportkombinátjának építésé­nél a jásztelki és a pórtelki művelődési házban dolgoz­tak. — Megállítottak már en­gem, és kérdezték, hogy való­ban dolgoztunk mi ennyit, vagy csak mondjuk? — jegy­zi meg Deme József. — Erre csak azt válaszoltam, hogy aki nem hiszi, járjon utána... — A termelő munkához szorosan hozzátartoznak az újítások —1 fűzi tovább a gondolatot Kövér Béla, a ■ brigád ezermestere. — Min­den évben nyújtunk be né- -hányat. Jól ismerjük a gyá- ri gépeket és úgy próbálunk ésszerűsíteni, módosítani, hogy elsősorban a mi mun­kánkat könnyítse. Az egyik módosításunk a fűtőberende­zések „tipizálása” volt, vagy­is a legtöbb elektromos gé­pet azonos fűtőtesttel szerel­tük fel. így anyagot és ener­giát takarítottunk meg. Min­dennap járjuk az üzemeket. Sok mindent észreveszünk és ha valami szöget üt a fe­jünkbe nem nyugszunk. A múltkoriban nem működött rendesen a sólágyító kemen­ce mechanikus szerkezete. A kemence ajtaja ugyanis idő­művel záródik, és mindig sok baj volt vele, míg egyszer aztán felmondta a szolgála­tot. Két újítást dolgoztunk ki a probléma. megoldására. Egyébként évente nyolc—tíz újításunkat fogadják el. Ál­talában itt kezdődnek a vi­táink. Soha máson nem ve­szekszünk, de ha újításról van szó, mindenkinek más a véleménye. Aztán az győz, aki legjobban bírja szusszal, meg persze legtökéletesebb az elgondolása. A kultúrfelelős és a pénz- i táros Tóth Béla. Alacsony termete miatt „gyereknek” szólítják, ö a brigád egyet­len tagja, aki mindennap utazik. Tíz éve jár be Já- noshídáról. i — Néhány éve elhatároz­tuk, hogy csak olyanok dol­gozhatnak a brigádban, akik elvégzik a nyolc általánost. Mindenki helyeselt, ketten be is iratkoztak az iskolába. Az egyik becsülettel tanult, le­vizsgázott, míg a másik az iskola mellé járt. Többször beszéltünk vele szépen, csú­nyán. Nem használt a szó. Azóta már nincs nálunk, ’< kénytelenek voltunk kizárni. Jelenleg hárman tanulunk. Göblyös Pista érettségire ké­szül, Hamar Jóska a mun­kásvezetők tanfolyamát vég­zi, én meg a szakmunkások \ középiskolájába járok. Per­sze nemcsak munkából, ta­nulásból áll az életünk. Me­gyünk mi kirándulni, szóra- . kozni is. Nem mondom, hogy olyan sűrűn... Minden hó­napban befizetünk ‘a bri­gádpénztárba húsz—harminc forintot. Ebből jut túrákra, színházra, kiállításra, név­napra, beteglátogatásra. Csak az a baj, hogy egy napra tu­dunk elmozdulni a gépek mellől. Most készülünk a szolnoki Szigligeti Színházba. TJj darab megy, szeretnénk megnézni. • \ Barátság a gyárkapun kívül A kongresszusi óklevél mellett személyenként ötezer forint is volt a borítékban. Ebből ezer forintot mindenki befizetet a közös kasszába. Ezt a pénzt nem magukra költötték. A gyakorlóiskola tanulóinak vásároltak sátrat gyermeknapra. — A baráti viszony akkor . sem szűnik meg. amikor ki­lépünk a gyárkapun — így Pócz Dezső. — igaz, mind- annyiunknak megvan a saját elfoglaltsága, nincs időnk ar­ra. hogy állandóan egymás­nál üídögéljünk. De soha nem feledkezünk meg a má­sikról. Erre példa az én ese­tem. Súlyos beteg voltam. . Nem tudtam beszélni, járni. Fél évig nyomtam a kórhá­zi ágyat. A feleségem, meg a tizenegy éves kislányom mégsem maradt magára. A brigád azonkívül, hogy en­gem látogatott, családomnak ' is segített. Nemcsak a férfi­munkát végezték el otthon, anyagilag is támogatták őket. (Folytatjuk) Szekeres Edit Myolc évvel ezelőtt nem akart hinni a fülének, amikor közölték vele — or­szággyűlési képviselőnek je­lölik. Megilletődve ült első jelölőgyűlésán, izgalommal várta első választásának eredményét. Most harmad­szor éli át ezeket a feszült­séggel teli pillanatokat. A képviselők között már a ru­tinosak közé tartozik. A Szolnoki Cukorgyár asz­talos-ács csoportvezetője Or­Képviselőjelöltek Orbán József bán József, a 10. sz. ország- gyűlési választókerület je­löltje. — A júniusi hónap két­szeres izgalmat tartogat szá­momra. Nálunk a gyárban most van az éves karbantar­tási munka. Rengeteg bajjal, gonddal jár. Dolgoznánk, de .mindig közbejön valami. Szaladgálunk facsavarért, szögért, kézi szerszámokért. Ezek jelenleg ugyanis hiány­cikkek. Némelyik filléres do­log, de nem tudunk nélküle mozdulni sem. A másik na­gyon izgalmas esemény a választás. Az idén harmad­szor indítanak. Ez épp úgy meglepett, mint először. Egy képviselő bármilyen szívvel- lélekkel végzi ezt a munkát, nem lehet magával elégedett. Tőlem először nem vártak annyit a választóim, mint most az utóbbi esztendőben. — Végtelenül nagy biza­lomnak éreztem, hogy az Országházban két ciklusban is képviselhettem a déli vá­rosrész lakóit. Az ülések szü­netében eleinte visszahúzód­tam, nézgelődtem, ismerked­tem. Később már megállí­tottam a minisztereket. El­mondtam nekik a gondo­mat. Egyszer szóltak a gyár­ban, hogy nincs bepárló csö­vünk. Megszólítottam Hor­gos elvtársat — két hét múl­va szerelhettük a csöveket. Sok-sok üggyel találkoztam a nyolc év alatt. A legem­lékezetesebb? Talán ami ta­valy történt... — A lakásomon felkeresett egy népfront-aktíva. Az Abo- nyi úti vasúti megálló kör­nyéké^ lakó harminc család nevében jött. Elpanaszolta, hogy villanyuk már van, de ivóvizük még nincs. Kilomé­tereket mennek két kanna vízért. Mondta, hogy a la­kók vállalnak minden tár­sadalmi munkát, meg 40 ezer forintot is felajánlanak. Kérte, hogy segítsek. Elő­ször elmentem a városi ta­nács műszaki osztályára, majd a vízművekhez. Há­romkilométeres szakaszon kellett árkot ásni — sokan segítettek. Már van ivóvíz minden házban. — Most is tervezgetek. A kórházban részt vettem egy gyűlésen. Felvetettek sok mindent. Kértek, szorgalmaz­zam már, hogy az új kór­házi szárny határidőre elké­szüljön. Elmondták, hogy nem győzik a munkát a mo­sodában, meg a konyhán sem. Bővíteni kellene azo­kat is. Probléma, hogy na­gyobb lesz a kórház, de ki gondozza majd a betegeket? Kevés az ápolónő, i Ha vi­dékről hoznak, akkor azok­nak a nővérszálláson hely kell, de az is szűknek bizo­nyult máV. A déli iparvidék mindig egy kicsit el volt ha­nyagolva. Kell járda, köz- művesíteni kellene, elkelne egy új, széles út, ABC-áru- házakban is szegények va­gyunk. A tej. a kenyér meg­van, most már csak bele kell aprítani. — sze —

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents