Szolnok Megyei Néplap, 1975. június (26. évfolyam, 127-151. szám)
1975-06-15 / 139. szám
1975. június 15. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP T Baranyi Ferenc: r Árny éktánc Emlékeiddel küzdenem nehezebb, mint hús^vér személlyel, volt városodban hirtelen szökellő kedvem földretérdel, a járásom bizonytalan: a múltad utcájába csaltál, kevésnek érzem itt. magam ahhoz, hogy mellettem maradjál. Egy járdaszeglet áll elénk — valaha ott tapadt a szádra valaki s márjs azt a fényt lopja pillád alá a pára, amivel adózott szemed a téged hajdan csákóidnak — szorításom lazulni kezd: velem vagy és ki tudja, hol vagy? Amott megzörren egy bokor, szeretők neszezése megcsap s úgy érzem: könnyű krétapor szíved kőtábláján nevem csak, tavalyi bokorrezdülés spongyája törli azt le onnan, s előtűnik a régi név bevésve, jól olvashatóan. Csatát itt nyernem nem szabad, itt győz a testetlen vetélytárs, a vágyam béklyózott lovak gyanánt szérűre csapva szénáz, hagyd magad elcsábítani oda. hol keleten a nyírfák fehérben ál\va már a mi csókjainkhoz voltak kulisszák, ahol a szél a mi közös testmelegünkkel száll tovább, még a fény is arra úgy köröz, \ hogy mögénk ne vetődjön árnyék, majd visszatérünk még veled, ha a szíved már nyírfakéreg — szívósan őrzi, mit meleg élű szerelmünk belevésett. Vagy regényt írunk, vagy paszulyt öntözünk Jókai, a botanikus Jókai születésének más- felszázados megünnepléséről a természetbarátok is kivették részüket. Az agrártörténészek aprólékos munkával tárták fel és gyűjtötték egybe azokat a dokumentumokat, amelyek a nagy mesemondó portréját — kertészkedő botanikusként bemutava — újabb vonásokkal gazdagították. Mert a neves író nemcsak a betűvetéshez értett; a természetben is hasonló biztonsággal mozgott. Erdő-mező virágainak alapos ismerője volt, amit a műveiben fellelt hatszáznál több növény is bizonyít. Legkedvesebb Virága a rózsa volt. Kertjében száznál több Remontad virított; Centifóliából azonban — ritkasága miatt — csak a teraszra jutott. Költözködéskor új otthonába orgonabokrait külföldről hozatta, tujáit szívéhez közelálló ismerősök sírjairól szedte össze. Nagyon szerette a szegfűt, a petúniát, a violát, a napraforgót és az árticsókát. Leggondosabban az édesanyja komáromi kertjéből származó fákat és bokrokat ápolgatta. Már a kora reggeli órákoan kint volt a kertben, ásott, lapátolt, veteménye- zett; Kárpáthy Zoltán című regényét is kerti foglalatoskodásai közben írta. Egy időben annyit pepecselt imádott növényei között, hogy az írói kötelezettségének a rovására ment. Az egyik kárvallott szerkesztő levelében így ri- pakodott rá: „Hallja az úr! Vagy regényt írunk, vagy paszulyt öntözünk!” RÉVÉSZ NAPSUGÁR RAJZA Kiadatlan József Attila versek Egy-egy újabb dokumentum, fénykép irodalmunk nagyjairól — becses emlék. Éppen csak számba vették azt az értékes gyűjteményt, amelyet dr. Árva Józsefné Espersit Mária apja hagyatékából ajánlott'fel a Petőfi Irodalmi Múzeumnak. Dr. Espersit. János, az irodalmat kedvelő hajdani ügyvéd, a hódmezővásárhelyi művésztelep patrónusa gyakran fogadta házában és anyagilag is támogatta korának jelen költőit. íróit, művészeit] Különösen József Attilával és Juhász Gyulával volt szoros barátságban. A hagyaték legértékesebb darabjai József Attila nem publikált versei. Többek közt az 1923. január 21-én keltezett és aláírt A sírás nekem nem kenyerem, Itt á garasok fénye maradandóbb, Ha nem veszik észre és az Espersit Cacának 1924. január 28-án írt levél, benne a Nyár volt és a Kedvesem című versek. Mindegyik izgalmas élmény az olvasónak és a,f irodalmárnak, a ^öltő életéről vall fél évszázad távlatából. BARCSAY JENŐ RAJZA Tiszai Lajos: B. úr, T. úr, ús a többiek.. B úr pontos, igényes ember. Mindig az ■ óra 34. percében gyújt rá; amikor a parázs a füstszűrőtől 27 milliméterre van, akor nyomja el Sym- fóniáját. Micsoda emberek azok, akik már a szűrőtől számított 28. milliméternél elnyomják a parazsat, vagy még a 26. milliméternél is szívják azt a nyomorult cigarettát, — szokta mondani, és kétfelé bontotta a világot, a 26-osok és 28-asok táborára. Középütt természetesen a 27-esek állnak... B. úr időnként a tárgyak cserélődésével fiatalítja magát. A napokban új bútort vásárolt. Fizetett és kilépett az üzlet ajtaján. De B. úr! rohant utána az üzletvezető, mikor viszi el a bútorát. Erről nem nyilatkozott. .. Majd keresek valakit, aki elszállítja, mondta B. úr, és megnyugodva gondolta végig: megteheti, hogy úgy csináljon, mintha nem érdekelné a dolog. Másnap felkereste öreg barátját, T. urat, aki a helyi lap nyugdíjas szerkesztőjeként enyhe, de állandó alkoholmámorban éldegélt. ' T. úr, mondta kimérten, bútort vettem, haza kellene szállíttatni, keressen nekem négy-öt normális embert, akik hazahozzák a bútoromat. T. úr értette a megbízást, baráti segítségéről biztosította B. urat, és elindult négyöt normális embert keresni, akik hazaszállítják B. úr bútorait. • • • K. a fuvaros arra kérte T. urat, hogy rajzólja le a helyszínt, ahonnan el kell szállítani a bútort, és ahová vinni kell, valamint az általa elképzelt útvonalat is, amelyen a szállítást gondolja. T. úr megjegyezte: maga is így gondolta, nem egyszerűsíthetik le ezt a problémakört a két utca, a házszám megadásáig. Elővette a jegyzetfüzetét, amely még őrizte a régi cikkei emlékét. Kitette az asztalra, fogta, a tin- ten-kuliját, és már majdnem húzott egy vonalat, amikor K., a fuvaros rászólt: Az nem ott van, T. úr! De kérem, kérdezett vissza, honnan tudja, hogy én hova gondoltam húzni a vonalat? Azt nem tudom, hogy ön hová húzta volna a vonalat, de az biztos, hogy én nem oda húztam volna, tehát akkor az ott rossz helyen lenne. T. úr először ráhagyta K.-ra ezt az okoskodást, sőt később belátta, hogy ő biztosan nem úgy húzta volna meg a bútorszállítás útvonalát, ahogy a fuvaros gondolta. Jó, mondta, akkor először is jelöljük be a papíron azt á pontot, ahonnan a bútort el kell szállítani. K., a fuvaros ezzel nem értett egyet, azt javasolta, hogy azt a pontot jelöljék be a papíron, ahová B. úr bútorát szállítani kell. T. úr ebbe bele is egyezett* csak azt nem fogadta el, hogy a 12x16 centis jegyzetlapon ott legyen az a pont, ahóvá K. a ceruzáját letette. Szerinte valamivel jobbra és egy centivel feljebb kell a rajzolást kezdeni. Ezen nagyon összevesztek. K., a fuvaros kétségbe vonta T. úriemberi mi volt j át, T. pedig primitív vulgarizáció- val vádolta K.-t. Végül is T. úr hajlandó lett volna valamicskét engedni eredeti elképzeléséből, lejjebb hozta volna a bútor- szállítás útvonalának célpontját, de K. a fuvaros ebbe nem egyezett bele. Rájött ugyanis, hogy T. úr ravasz elképzelése szerint a vázlatrajz kezdőpontja milliméter pontossággal a jegyzetlap közepére esne, így a valós útvonal és a megrajzolt közötti arányok a jegyzetlap méretei miatt nem harmonizálnának. Ilyen körülmények között K. a fuvaros nem vállalta R. úr bútorainak hazaszállítását. * * • T., a nyugdíjas lapszerkesztő ezután elhatározta, hogy sokkal egyszerűbb módszerekkel próbálkozik. Megállított az utcán egy teherautót. A sofőr bivalyerős, cigányképű fiatalember volt. . Készségesen meghallgatta T. urat. Tudom, hol az a bolt, azt is sejtem, hogy B. úr hol lakik, mondta, nem okoz semmi gondot B. úr bútorainak hazaszállítása. T. úr nagyon örült, hogy ilyen, B, úr igényeinek teljesen megfelelő emberre akadt. De csupán merő óvatosságból azért megkérdezte, hogy mennyit kér a fuvarért. Nézze, válaszolta a bivalyerős, cigányképű sofőr, én állami ember vagyok, a kocsi állami, az út, amelyiken viszem, állami, a pénz, amit a fuvarért kapnék úgyis visszamenne az államnak, így hát nem pénz kérdése. De azt tudja, ugye, nézett erősen T, úr szeme közé az állami bivalyerős sofőr, hogy a bútorbolthoz egyirányú utca vezet. Igen, mondta T. úr, a kék mezőben lévő fehér nyíl irányában közelítjük meg az üzletet. Nem, utasította eh a javaslatot a gépkocsivezető. Én azokkal a bútorokkal a fehér nyílnak szembelévő irányba 'akarok menni. Miért, kérdezte elhűlve T. úr. Csak, mondta a másik. Hiszen — ha meglátja a rendőr — ez legalább ezerforintos büntetés, kiáltott fel T. úr, de határozottan tetszett neki a fiatalember. Ab- ’ba az irányba könnyű menni, amerre mindenki megy, de szembe! Az igen... micsoda erő, gondolta végig a borvirágos orrú nyugdíjas lapszerkesztő. Jó, mondta, majd olyankor megyünk be az egyirányú utcába, amikor nincs rendőr a közelben! A fiatalember a fejét rázta: akkor nem! Ha nincs rendőr, akkor nem biztos, hogy megtudja a rendőr, hogy én az állam kocsijával, az állami utcán szembe mentem a forgalomnak. Akkor minek csinálom! ön, nézett újra T. úr szeme közé, vagy tudja garantálni, hogy legalább egy rendőr ott legyen, vagy nem szállítom a bútort. Tudom, uram, hogy bűnt követek el a fekete fuvarral, s rögtön bűnhődni akarok. T. úr értette a fiatalember logikáját, de elvei ellen valónak vélte, hogy a megbeszélt időre odavezényeltessen egy rendőrt. A bivalyerős, cigányképű sofőr megvetően nézett le T. úr kopasz fejére és gázt adott... A vén hülye, mormogta magában, bizonytalanságba akart rántani. T. úr az előző eredménytelen kísérlet után betért kedvenc fröccsöző helyére. Hogy erre én már előbb nem gondoltam, mérgelődött, hiszen itt van Jósti, a sánta hordár, majd ő szépen, aprajánként hazatologatja B. úr bútorait. Milyen színű az a bútor kérdezte Jósti, a sánta hordár. Dióbarna, mondta T. úr mert a bútor valóban diójjarna volt, T. úr meg a lényegtelen dolgokat tudta csak megjegyezni. Jósti arca elkomorult. Nem, dióbarna bútort az idén nem szállíthatok, közölte levertem T. úr nem értette és iszonyatos indulat öntötte el. Hogy, hogy! Talán a hordár határozza meg, hogy B. úr milyen bútort vegyen a 18 ezer forintjáért! Micsoda világ. Dühöngött még egy darabig, majd Jósti könnyeire elpárolgott a mérge. Én szeretem magát T. úr, sírta Jósti, de nem akarhatja a vesztemet. Tegnap három deci pusztamérgesi riz- linget kértem itt a sarkon. Adták is, szép nagy pohárban. De amikor a számhoz vettem a poharat, dióbarna színű koporsót láttam a fenekén. T. úr, nagyon szépen kérem, ne kényszerítse rám az akaratát, ne kívánja, hogy hazavigyem B. úr dióbarna bútorait, mert az lenne az utolsó utam! Megkaptam a jelet, T. úr... T. úr nagyon elszégyellte magát. Micsoda intuitív eró szunnyad ebben a sánta kis emberben. Hogy akarhattam neki rosszat, tudtomon és akaratomon kívül... Jaj, istenem zokogta együtt Jóstival a nyolcadik nagy- fröccs után, de nehéz eldönteni, hogy a másiknak mi a jó, mi a rossz. Amikor bezárták a kocsmát, kiültek a nemzetközi műút közepére, fogták egymás kezét és sírtak. T. úr már nem is gondolt B. úr: bútoraira, annyira megrendít tette Jósti mélyről jött gon-J dolattársítása. • » • T. úr másnap későn éb-j redt, kicsit fájt a feje, de elhatározta, hogy most azonnal elindul, hogy B. úr kedvére való embert találjon a bú-j torszállításhoz. A piactér sarkán ott állt a helyi boyszolgálat triciklis ügyeletese. Uram, mondta Tj úr, haza kellene szállítani B. úr dióbarna bútorait. Fantasztikus, mondta a tricik- lis, micsoda távolság.. j Nincs messzi, uram, biztatta T. úr. A végtelenben nincsenek távolságok, felelte a másik. Meg nem is számítanak a távolságok. Kis bolygók vagyunk, T. úr, itt egymás mellett és mégis, mekkora űr van közöttünk. Uram, kérdezte ekkor T. úr, önnek talán a csillagászat a hobby-, ja, hogy a szférák nyelvén beszél. Igen, uram, mondta a triciklis, én csillagász vagyok. Akkor bocsásson meg, uram, szégyenkezett T. úg ismét. Ne haragudjék, hogy zavartam. Nem, nem uramj szabadkozott a triciklis, én attól még hazavihetem B. úr bútorait. Mit képzel uram,' minek néz engem, kiabálta TJ úr, azt hiszi nem becsülöm a szellemet, az intellektust,1 azt gondolja, hogy Ilyen lealázó helyzetbe hozom. De uram, bízzon meg a bútor- szállítással, mert éhenhalok! Nincs fuvar, rimánkodott a triciklis. Attól még, hogy csillagász vagyok, az én galaktika rendszerembe belefér egy bútorszállítás. Nem, nem, kiabálta T. úr, meg kell, hogy mondjam önnek, nagyon szerencsétlennek érzem magam. Végre találok egy normális boyt, — de arról meg kiderül, hogy CSll-j lagász... A triciklis arca a normálig hallatára elborult. Nyúlt a kurblivasért, hogy agyonüti T. urat, mert ekkora sértést senkitől sem tűr el, de a borvirágos lapszerkesztő már, messzi járt. E ste T. úr bekopogtatott B. úrhoz. Nem találtam magának való embert, mondta. Nem tesz semmit, biztosan nem. jól értékelte őket... Különben mindegy... válaszolta BJ úr, közben arra gondolt, hogyan is találhatott volna T. az ő számára megfelelő embert, hiszen most sem pont akkor nyomta el a cigarettáját, amikor kellett volna..,.
