Szolnok Megyei Néplap, 1975. április (26. évfolyam, 77-100. szám)
1975-04-26 / 97. szám
© SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1975. április 26 Labdarúgás HprőhirtfieSéseEc Körséta KB IIS-as pályákon A vasárnapi fordulóval félidejéhez érkezik az NB III-as labdarúgó-bajnokság tavaszi idénye. A hajrá előtt az esélyekről nyilatkoztak az edzők, a csapatok vezetői. Három pontra a bajnokságtól A Szolnoki MÄV fennállásának 65. évfordulójára készül. Az NB III-as csapatnál a jubileumi évben a korábbi mérsékeltebb teljesítmények titán örvendetes előrelépés történt. Ez nem csupán az 1974/75-ös bajnoki idényben való szereplésből, hanem az egyre nagyobb számban visszatérő szurkolótábor ro- konszenvéből is lemérhető. A csapatot sikerült az idény elején néhány olyan szolnoki és környékbeli játékossal megerősíteni, akik minőségi javulást jelentettek. Jelenleg a Vasas Izzó mögött három pont hátránnyal, — 40 ponttal 63:26-os gólaránnyal — a második helyen állnak. A szakosztály vezetés és Him- mer István edző általában elégedett az eddigi teljesítménnyel. Ügy ítélik meg, hogy még több is van a csapatban, mint amit a megszerzett pontok mutatnak. Jelenleg a kilencedik forduló előtt nehézségek is jelentkeznek. Így többek között a kulcsjátékosok közül Szabó Gy. és Kalmár sérüléssel bajlódik. Ügy tűnik, hogy mindkettőt hosszabb ideig nélkülözniük kell. Kiesésük azonban nem döntő kihatású a szereplésre. Utánpótlást képező fiataljaik között akadnak tehetségek, mint például László, Sipkó, Min- di, Kovács, Nyíri, Ábel. Dudás, akik már a közeljövőben számításba jöhetnek az első csapatban. Az együttes célkitűzését illetően az első öt hely valamelyikének megszerzésére számítanak. Tudják, hogy nehéz fordulók előtt állnak, ennek ellenére, mind a játékosok, mind a vezetők bizakodással tekintenek a következő mérkőzések elé. Már a fövő csapatát építi!» A Honvéd Kilián FSE csapatának az 1974/75-ös idényben való szereplése eléggé sikertelen. Az együttes ugyanis az NB III. Délkeleti csoportjában jelenleg a tabella utolsó helyét foglalja el, kevés reményük van a bentmaradásra. Mint Keserű László, a csapat edzője elmondotta, a gyenge szereplésnek sok összetevője van. Az idény elején a leszerelések során több kulcsjátékosuk eltávozott, néhányan pedig abbahagyták a sportolást. Ezen túl sérülések és szolgálati elfoglaltságok is nehezítik munkájukat. A tavaszi idény elején elég reményt keltőén rajtoltak, a játékosok hozzáállása is kielégítő volt, így bizakodtak, hogy sikerül a bentmaradást kiharcolniok. A szakvezetés úgy ítéli meg, hogy a tabellán elfoglalt jelenlegi helyzetük nem tükrözi jól erőviszonyaikat. Ezt bizonyítja többek között, hogy a bajnokaspiráns Vasas Izzótól csak balszerencsés öngóllal kaptak ki, de több mérkőzésen is egyenrangú ellenfelek voltak, és csak szoros küzdelemben minimális arányban kaptak ki. A gyulai vereség után azonban szertefoszlott bentmaradási reményük. Most már a jövő csapatának kialakításán fáradoznak, s a kedvezőtlen helyzet ellenére is szeretnének a hátralévő mérkőzéseken becsülettel helytállni. líüeri honvédelmi versenye Lenin születésének 105. évfordulójára rendezte meg az MHSZ Szolnok városi elnöksége és az Üttörő Szövetség városi elnöksége az 1975. évi honvédelmi úttörő versenyt. Üj szerű volt a rendezés, mert a programból kimaradtak a tesztkérdések, ugyanakkor fokozódott a résztvevők fizikai megterhelése. Az I. korcsoportos fiúk és lányok például kétszer 400 métert futottak, és mindkét alkalommal akadályokat is le kellett küzdeniük. Kedves színfoltja volt a rendezvénynek a szovjet pajtások szereplése, akik az Áchim úti iskola meghívására vendégként vettek részt a versenyen. A színvonalas vetélkedésből a Költői úti iskola — Rábik Mariann, Koncz Edina, Fazekas Gyula, Bódi Gyula — csapata került ki győztesen. A fiatalokat Ugrin Benő tanár készítette fel. A második, harmadik helyet a Rákóczi úti a Bajcsy Zs. úti iskola csapata szerezte meg. Mai sporiifiisor Atlétika. „B” kategóriás megyei serdülő pályabajnokság. Szolnok, MÁV-sportte- lep, 16. Asztalitenisz. NB II: Víz- ügy-Dózsa—Bp. ÉPGÉP, Szolnok, Ságvári körúti ált. iskola, 15. Kézilabda. NB I. B, női: Tisza Cipő SE—Győri Rába ETO, Martfű, Tisza cipőgyári pálya, 16. Röplabda. NB I, női: Jászberényi Lehel SC—MTK-VM, Jászberény, hűtőgépgyári sportcsarnok, 14. Szele. Kosárlabda. NB III, női: Szolnoki MÁV—Hódmezővásárhely, Szolnok, MÁV Véső utcai csarnok, 16.45. Férfi: Mezőtúr—Szegedi ÉF, Mezőtúr, 16. Megyei bajnokság, női: Szolnoki MTE III.—Jászberényi Tanítóképző, Szolnok, Közgazdasági Szakközépiskola. 17.30. Salakmotor. Salakmotor országos bajnokság I. fordulója, Szolnok, Mátyás király úti pálya, 14.30. Teke. NB II, női: Szolnoki MÁV—Tolna megyei Építők (Szekszárd), Szolnok, MÁV- tekecsamok, 14. Úttörő-olimpia. Tollaslabda megyei bajnokság, Szolnok, Kilián Repülő Műszaki Főiskola tornaterme, 9. Idegenben szerepelnek: a Szolnoki Vízügy-Dózsa OB I-es vízilabdázói Szegeden a SZEOL ellen, a Vízügy-Dózsa NB I-es férfi röplabdázói a fővárosban a Testnevelési Főiskola ellen, a teke NB Ill- ban a Szolnoki Gyula HSE Nyíregyházán a Volán ellen, a Mezőtúri VM szintén Nyíregyházán az \Építők ellen, a Szolnoki MÁV és a Mezőtúri AFIT birkózói a fővárosban az országos ifjúsági bajnokságon. INGA rí AN SZOLNOK — Kertvárosban — Gagarin u. 35. sz. alatt négyszobás, összkomfortos, garázsos. többszintes. családi ház kétszobás, összkomfortos bővítési lehetőséggel eladó, vagy közületnek kiadó. — Garázs külön is kiadó. Érdeklődés: levél útján. KÉT családnak is megfelelő kis családi ház, áron alul eladó — családi okok miatt. Érdeklődni: 16 óra után, Szolnok. Béke u. 35. (Szél utcai bejárat), napközben: Béke u. 36/a, szombat, vasárnap egész nap. TTSZAJENÖ belterületén, Arany János u. 21. sz. alatt családi ház eladó 565 négyszögöl termő szőlővel és szén gyümölcsössel, 80 ezer forintért. Megtekinthető vasárnao. JÄSZBOLDOG- HÁZÁN. Kossuth U. 30. sz. alatt levő ház., udvar. kert, 375 négyszögöl területtel részben beköltözhetően eladó. Érdeklődni lehet: Jászberény, Jákóhalmi út 8. sz. AZONNAL beköltözhető kétlakásos családi ház eladó, garázzsal. Szolnok, Rákóczi út 33. KUNHEGYESEN 345 négyszögöl, házsorban levő, beépítetlen telek eladó. Füleki Sándof u. lft. sz. alatt, víz, villany van. — Érdeklődni: Elek Albert, Szerep, Vörös Hadsereg u. 57. alatt. ELADÓ fürdőszobás, több helyiséges, nagy családi ház, gazdasági épülettel, különálló épülettel, műhellyel, beállított 400 négyszögöl gyümölcsössel. Szanda- szöllős, Vörösmező út 72/a. Pinczi Mihály. 1000 négyszögöl gyümölcsös — házzal együtt — eladó. Szandaszöllős, Krúdy Gyula u. 33. JÁSZBOLDOGHA- ZÁN, Dózsa György u. 7. sz. alatti gyümölcsösben két és félszobás ház eladó, készoénzért. Érdeklődni: dr. Földvári Lajos ügyvédnél, Fehérgyarmat, Május 14. tér 29. KÖZMŰVESÍTETT üdülőtelek eladó. — Lakitelek, Tőserdő, Mester László. Kecskemét, Schönhercz Z. tér 9. KÉTSZER egyszobás báz eladó. Társas- ház-építésre alkalmas. Szolnok, Kisfaludy u. 31. AZONNALI beköltözéssel kis kertes családi ház eladó. Kisújszállás, Sugár u. 38. sz. alatt. Érdeklődni a helyszínen. JÁSZBERÉNYBEN 4 lakásom társasház építéséhez társakat keresek Érdeklődni délelőtt, Hajnal u. 1. Lakatos. CSALÁDI ház eladó, készpénz és OTP ét vállalással. Szolnok, Bokor u. 2 a. Érdeklődni 17 órától. BEKÖLTÖZHETŐEN kétszobás ház eladó. Szolnok, Hunyadi János u. 16. SZOLNOK, Koszorú u. 6. sz. alatt kétszobás, konyhás lakrész eladó. SZANDASZÖLLÖS. Holt-Tisza-part 13. sz. alatti kétszobás családi ház. közművesített, 450 négyszögöl gondozott gyümölcsössel eladó. JÁSZBERÉNY, Székely Mihály u. 15. sz. új OTP-s, háromszobás lakás, garázzsal, alsó konyhával, hivatalosan felértékelt áron eladó. Érdeklődni: Jászberény, Perec u. 5. JÁSZBERÉNY, Megy- gyespele 34. sz. tanya eladó. Érdeklődni a helyszínen, Vas Balázsnál. BUDAPESTEN II. kerületben 63 m2 öröklakás V. emeleti, thermályizes, telefonos, azonnal beköltözhetően ei^dó. Telefon: 369-071. Cím: II. Török u. 7. V. 3. KARCAGON, a Kígyó u. 2. sz. családi ház, hálószobabútor, ebédlőbútor és zongora eladó. ELADÓ Törökszent- miklós központjában háromszobás OTP-s gázfűtéses lakás. Érdeklődni: Április 4. út 18. em. 3. SZOLNOK, József Attila u. 64. sz. alatti ház, beköltözhetően eladó. Érdeklődni: Sarló u. 8. KÉTSZOBÁS, családi ház, beköltözhetően eladó, melléképülettel, 1600 négyszögöl földdel, jószágtartásra alkalmas, buszmegállóhoz közel, Alcsi lőtér 5/3. özv. Nagy Józsefné (Április 4. út végén). — Érdeklődni: 15—16 óra között. GÁZFŰTÉSES kétszobás. szövetkezeti lakás beköltözhetően eladó. Szolnok, Tóth Ferenc u. B létoh. III. em. 12. Kardos. Érdeklődni 15 órától. haromszobás. összkomfortos, gázfűtéses. új téglaház, autóbeiáratial beköltözhetően eladó, vállalatnak Is.' Szolnok, Verseghv u. 42'a. T gr"— GÉPJÁRMŰ BMEaMWjjBP.1 Mxmmm IN-es Wartburg eladó. Mezőtúr, Petőfi út 7. Érdeklődni lehet 17 óra után. •MEGKÍMÉLT, jó állapotban levő P 21- es motorkerékpár sürgősen eladó. — Karcag, Kisújszállási u 28. Érdeklődni a helyszínen 16 órától. WARTBURG de Luxe 1000-es CL eladó. — Radies. Homok, vasútállomásnál. SIMCA 1000-es kis- fogvasztású igénves- nok eladó. Személv- géokoesihoz küszöb készítését vállalom. Olasz, Martfű, Mező Imre út 30. MÁRCIUSBAN műszaki vizsgázott 223- as Warsaw* eladó. Karcag, Rövid u. /lb. SKODA S 100-as eladó. Homok. Béke télén 4. Hoivba. JÓ állapotban levő 1500-as P. Fiat eladó. Jászberény. Alkotmány út 43. SIMSON Stár alig használt állapotú eladó. Karcag, László u. 46. PRIMA állapotban Fiat 600/D tínusű génkoesi eladó. Szolnok, Vörös Csillag u. 51. Érdeklődni: 18 órától. — Telefon: 12-765. ZAPOROZSEC személygépkocsi 6 ezer kilométert futott eladó. Alattyáíi, Gábor Áron út 22. Érdeklődni 18 óra után. SKODA mikrobusz 8 személyes, kitűnő állapotban eladó. — Abony, Szolnoki út 12. Soós hentes. IH rendszámú Volkswagen műszaki vizsgázott, családi okokból eladó. Karcag, Arany J. 13. Érdeklődni: délután. ZAPOROZSEC gépkocsi jó állapotban eladó. Szolnok, cukorgyári lakótélén, 10-es épület, Hoffmann. Jö állapotban Wartburg 353-as karosszéria elem, hátfal csomagtérrel egyben eladó. csirke László, Jászberény, Felső- csincsapart 9. NAGYKEREKÜ Wartburg eladó. Török- szentmiklós, Wesselényi út 9. MEGKÍMÉLT állapotban levő CY-os V/artburg eladó. — Megtekinthető munkanapokon 16 után, szombaton egész nap. — Kisújszállás. Aranv János 23/A. Kovács. 403-as Moszkvics alkatrészenként eladó. Jászberény, Kender u. 14. WARTBURG de Luxe kiskerekű kitűnő állapotban eladó. Szolnok, F. Bede u. 5. fszt. 1. MOST vizsgázott 1000 nagykerekű Wartburg eladó. Szolnok, Berzsenvi Dániel u. 27. Megtekinthető 17 órától. TRABANT 601-es eladó. — Érdeklődni szombat, vasárnnn egész nan, Szolnok, Tandler Jenő u. 18. TT. em. Lőrincz Sándor. PARSZAZ km-es Zsigulit vennék. — Szolnok, József Attila u. 23. VI. 39., reggel 6—8-ig. ADÁSVÉTEL —a—n 2 éves kanca csikó, 4 éves heréit ló eladó. Szabó Kálmán, "Kisúj szállás, Munkácsy u. 16. JÖ állapotban levő NDK gyermek sportkocsi eladó. Szolnok, Thököly út 24. földszint 2. Érdeklődni 17 óra után. UJ bojler kapcsoló óra eladó. Jászberény, Alkotmány ut 33. sz. 175-ös BUday csónakmotor eladó. — Martfű, Táncsics út 14. sz. 2 egyéves bika és 1 héthónapos hasas telién eladó. — Kiss László, Szajol, Vörös Hadsereg u. 124. 4 »/, LE Ml A Diesel motor kifogástalan állapotban eladó. — Türökszentmiklós. Marx Károly út 21. sz. MÉLY gyermekkocsi, gvermekszoba- bútor és egy kétszemélyes rekamié eladó. Szolnok, Mátyás kir. üt 21. II. 7. 2 db szamár, gumis- kerekű kiskocsival eladó. Szolnok, Dráva u. 14. GYERMEKKOCSI, snort és mélvre is átszerelhető, kifogástalan állapotban eladó. Szolnok, Palla István krt. 24. fszt. 1. VÍKENDHÁZ eladó. Érdeklődni: Hajdúszoboszló, Pávai Vaja utca 11. Lánczky. ÖTOKTAVOS harmonium, jó hangú eladó. Debrecen, Bercsényi u. 16. ELADÓ 7 db 3 mázsa körüli bika, Zagyva- rékas, Fekete Lajos út 45. FLADÖ egy db 7 éves pejló, Karcag, Mészáros u. 2. sz. ELADÓ egy 8 hónapos vemhes üsző, 1 db 6 éves. vemhes tehén. Érdeklődni lehet: Karcag. Béke Tsz bérek! központban, Sziíágvi János. SZOLNOK, Vöröscsillag úti ABC-áru- ház elöl elvitt piros női hajlítottvázas kerékpár viszaszolgál- tatóját jutalomban részesítem. Szolnok, Várkonvi tér 20. Mosolyrészleg, Kissné. ■aHMHHBgawffAWHnMfli LAKÁSCSERE ELCSERÉLNÉM szolnoki kétszobás, összkomfortos, tanácsi lakásomat budapesti két és fél vagy kétszobás, személyzetis lakásra. Érdeklődni: 18 órától. Szolnok, 12-770 telefonszámon. ELCSERÉLNÉM kétszobás, összkomfortos, tanácsi lakásomat kertes házért. Szolnok, Jósika út 7. fszt. 1. Megtekinthető minden nap 11— 16-ig. TÖRÖKSZENTMIKLÓSI egyszobás, gázfűtéses tanácsi lakásomat elcserélném hasonló szolnokira, vagy bérbe adnám értelmiségi házaspárnak. — Érdeklődni: Szolnok, Széchenyi u. 26., telefonszám: 11-544, Germán. SZOBA-KONYHA S házamat elcserélném másfélszobás tanácsi bérlakásra. Szolnok, Zöldfa u. 11. TANÁCSI kétszobás lakásomat nagyobbra cserélem. ,,Vosz- tok” jeligére a szolnoki hirdetőbe. ELCSERÉLNÉM Szolnok, Sás út 14. sz. alatti kétszobás, fürdőszobás, kertes családi házamat Zagyva-parti két, két és félszobás szövetkézéi! vagy tanácsi lakásra. HAZASSÄG MAGAS, barna, középkorú, független dolgozó asszony keresi 50—60 éves korig komoly férfi ismeretségét házasság céljából. ..Szén remények” jeligére a szolnoki hirdetőbe. 28 éves, 154 cm. önhibáján kívül elvált f'-vCi keresi olyan elvált asszony vagv leány ismeretségét házasság céljából, aki megértő tudna lenni. ,,Mosolyt hoz könnv helyett 1680” jeligére a kiadóba. CBÜccalmciaeunk Lányok, figyelem! Szövőipari tanulónak jelentkezhet minden 14. életévét betöltött általános iskolai végzettséggel rendelkező leány. Juttatások: kezdő tanulóbér 350,— Ft. Utazási költség 59,— Ft. Az első hóna óban az ipari tanulók öszesen 650,— Ft- ot kapnak. Tankönyvet, munkaruhát, isk''!nköoenvt adunk. Díj- p^entes elhelyezést és ihgVénes ellátást a most éoülő rj kollégiumban biztosítunk. A kezdő s-övők keresete ,99é—2500 Ft, a gyakorlóit szövőké 2809—3200 Ft. A je>es és kitűnő eredménnyel vóg:rő szakmunkások havonta 5nn szakmunk^spőtlékot kannak. Jelentkezni lehat: szombat kivételével bűrmelv mmtkanaPon 8—15-ig személyesen vág'' levélben. Jelentkezés után részletes táiékozfutást k "Időnk. p’1 A s^^vőervár személyzeti osztály. U35 Budapest, XIII. Fáy utca 81—83. Az OTP Szoltmk megvet TegTO-atő*ságq felvételre keres joeászt. valamint beruházói gvekorláttal r^ttöelkező építészmérnökit, építésztechnikust. Jelentkezni leb«t személyesen v»?v írásban a személyzeti előadónál. A mezőtúri Városgazdálkodási vállalat köztisztasági résziére falvesz utak tisztítására dolgozókat. valamint szeméttelepőrt állandó munkára. Jelentkezés: Mezőtúr, Asztalos J. u. 4. sz. alatt. Felvételre keresünk 16. életévét betöltött férfi és női segédmunkásokat szegező munkakörbe. JT* rom hón api betanulási idere 9.60 Ft-os órabért biztosítunk, a betanulási idő letelte után tcl- .i^spménvbérezésíi kereseti lehetőség. Minden második szombat szabad. Utazási költséget térítünk. Továbbá fölveszünk fűrészgépkezelőket 3 hónapi betanulási i^őre 11,49 Ft-ot biztosítunk a kezelőnek, a leszédők- n<ft 9.n Ft-os cr^bórt. A 3 hónapos betanulási idő után teUe- pífrv,^nvbérezés. Felveszünk rakodókat. anvagmozgatókat, valamint d kategóriád gépkocsivezetőket. Jó kore^eti lehetőség! Teljesítménybérezés. Jelentkezni leb«*t: Gvümöles-zöldsée Gön- pvöleeeHátó és cwár+ó Országos Szövetkezeti Vállalat szarni! gyáregységénél, Szajol, Üjtelep. A VIDIA Kereskedőim! Vállalat Szolnok megyei kirendeltsége Szolnok, Landler Jenő út, felvételre keres árukönvvelőt. gvors- és gépírót, reklamációs ügyintézőt, raktári eladót (vas-műszaki képesítéssel) raktári segédmunkást. női munkavállalókat adminisztratív munkakörben. Jelentkezés személyesen. A néki Állami Gazdaság alcsi- szigeti kerülete gyakorlattal rendelkező villanyszerelőt keres felvételre. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezni lehet a gazdaság alcsiszlgeti központjában, az építésvezetőnél. Keresünk felsőfokú végzettségű közgazdászt főkönyvelői állás betöltésére, valamint középfokú végzettségű árképző munkában jártas dolgozót közgazdasági csonortvezetői munkakör betöltésére. Jelentkezni lehet: Karcag, Fa-Elektrn-Lakatos Inán Szövetkezet, Madaras! út 24—28. Közép- vagy felsőfokú végzettségű, közgazdasági, üzemgazdasági elemzésben és statisztikai munkában 2—5 éves gyakorlattal rendelkező, lehetőleg férfit keresünk azonnali belépéssel. Fizetés megegyezés szerint. Írásbeli vagy személyes jelentkezést az alábbi címre kérjük: Szolnok megyei Tégla- és Cserépipari Vállalat, terv-statisztikai osztóivá* 5401 Mezőtúr, pf.49, illetve 5400 Mezőtúr, Beloiannisz u. 17. A Baromfikeltető Tsz Közős Vállalat, Szolnok, Verseghy üt, szolnoki lakos tehergépkocsivezetőt vesz fel. Követelmény: ötéves vezetési gyakorlat és erkölcsi bizonyítvánv szükséges. Jelentkezés a vállalat közponjtában, Szolnok, Verseghy út. BIVIMPEX nyersbőrkirendeltsége férfi segédmunkásokat alkalmaz. Egy műszak, öt napos munkahét. Szolnok, Vörös Hadsereg u. 29. A kisújszállási KUNSZÖV azonnal felvesz bőrdíszműveseket, központi műhelybe varrónőket, cmész szakmunkásokat, különféle munkákra betanított munkásokat. Szolnok megye területéről bedolgozónak vnrrósokat és népművészeti hímzőket, jelentkezés személyesen, vagy levélben a központi irodában. Kisújszállás, Felszabadulás út 7. sz. alatt, telefon: 90. Az AFIT XVH. sz. Autójavító Vállalat szolnoki üzeme felvételre keres számlázőkat, valamint alkatrész ismerettel rendelkező raktári kiadókat. Erkölcsi bizonyítvány szükséges. Fizetés megegyezés ^szerint. Szolnok, Százados u. 8. A KEVIÉP Vállalat i. sz. főépítésvezetősége asztalos szakmunkásokat, építőipari anyaggazdálkodásban jártas dolgozót, bérelszámolót és művezetőt keres felvételre. Fizetés kollektív szerződés szerint. Jelentkezés: Szolnok, Schönhercz Z. u. 7/a. A szolnoki Felszabadulás Halászati Tsz halászati munkáit és mezőőrt keres azodnali be’é-'és- sel szolnoki halastavára. Jclen*- kezni lehet minden nap 8—10 óráig a szövetkezét központjában. Szolnok, Verseghy út 1. sz. alatt. A Közgazdasági Szakközépiskola 5 órás takarítót keres azónnali felvételre. Jelentkezés a gondnokságon. Budapesti nagyvállalat felvesz 16 évet betöltött lányokat szövődéi betanított munkára. Vidékieket munkásszállásunkon helyezzük el* A bérezésről és a kollektív szerződésben foglalt kedvezményekről levélben részletes tájékoztatást adunk. Jelentkezés: személyesen vagy írásban Kőbányai Textilművek, 1103 Budapest, Gyömrői u. 90., munkaerőgazdálkodás. Férfi és női segédmunkásokat, valahiint gépírni tudó adminisztratív munkaerőt felveszünk. Jelentkezés: Likőripari Vállalat, Szolnok, Beloiannisz u. 36. Az ÄFOR IV. sz. tájegységi telepe felvételre keres gyakorlattal rendelkező gépírónőket, bérelszámolókat és könyvelőket. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezni lehet: Szolnok, Verseghy út 3. sz., munkaügyi csoport. A debreceni Tervező Vállalat alkalmaz településtervezéshez építészmérnököt és egyetemi végzettségű közgazdászelemzőt. Szociális problémák megoldása lehetséges. Jelentkezés a debreceni Tervező Vállalatnál, 4002 Debrecen, Wesselényi u. 6. sz., telefon: 11-460. A Tiszamenti Regionális Vízmű és Vízgazdálkodási Vállalat szolnoki kirendeltsége gépkocsira rakodómunkásokat vesz fel, szolnoki telephellyel. Jelentkezés: Szolnok. Pálíy út 1. sz. Tóth Miklós, száll. üe. vez. A VIDIA Kereskedelmi Vállalat Szolnok megyei kirendeltsége, Szolnok, Landler Jenő út, felvételre keres nyugdíjas éjjeliőrt valamint udvarost. Jelentkezés személyesen. A MEZŐGÉP Vállalat felvételre keres atitÖdáfUSt, hegesztőt, lakatost, motorszerelőt, kazánfűtőt és férfi segédmunkásokat azonnali belépéssel. Jelentkezés a vállalat személyzeti osztályán, Szolnok, Vörös Hadsereg út 33. A szolnoki Sütőipari Vállalat felvesz szolnoki telephellyel köz- gazdasági érettségivel rendelkező adminisztrátort, betanulásra női és férfi dolgozókat,, továbbá tószegi üzemébe árukiadó munkakörbe középiskolai végzettségű dolgozót. Jelentkezés: Szolnok, József Attila u. 38., munkaügyi osztály. Zöldségbolt-vezetőt azonnali belépéssel felveszünk. Jelentkezni lehfet a szolnoki ÁFÉSZ-ncl, Szolnok, Marx park 8. ül. cm. 311. alatt. A Palotás! Állami Gazdaság tehenészeti dolgozókat, éjjeliőröket keres felvételre. Fizetés kollektív szerződés szerint. Munkásszállást biztosítunk. Jelentkezés a gazdaság központjában, az állat- tenyésztési irodán. Lőrinci Fonó felvételt hirdet 16 éven felüli lányok részére. Betanulási idői 1 hónap, a kereset 2090—2S00 Ft, a betanulás után. Vidéki lányok részére szállást és kedvezményes hazautazást biztosítunk. Felvétel esetén az útiköltséget visszatérítjük. Cím: PFV Lőrinczi Gyár, 1183 Budapest, Gyömrői út 85—91, kérésére részletes tájékoztatást küldünk. A 21. sz. Volán Vállalat 1/5 ki- rendeltsége rakodómunkásokat és darukötözőket vesz fel változó munkahelyre. Munkásszállást, szabad szombatot, kedvezményes hazautazást és kiküldetési díjat biztosítunk. Jelentkezni lehet: Szolnok, Avar u. 5. sz. alatt a kirendeltségvezetőnél. A szolnoki dohányfermentáló üzem vagyonőrt keres azonnali felvételre. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezés az üzemben, Szolnok, Vörös Hadsereg út 1—3. sz; alatt. Zsigulival rendelkező egyéneket alkalmazunk Szolnok megye bármely helységében. Jelentkezni lehet: TAXI Szövetkezet, Szolnok, Kun B. krt. 3. Hajtót, lóápolót vesz fel az Építőipari Szállítási Vállalat szolnoki kirendeltsége, Szolnok, Thököly úti lótelcp. Főállattenyésztőt egyetemi végzettséggel, valamint tehenészetbe tehenész családot, 2—3 főből állók jelentkezését várjuk. Fizetés megegyezés szerint. Lakást biztosítunk, jelentkezni írásban vagy személyesen a termelőszövetkezet elnökénél. ÜJ Barázda Tsz, Málraballa. A Tiszavldék Szövetkezeti Közös Vállalat, Szolnok, Vörös Hadsereg u. 4. gyors- és gépírót, valamint gépírni tudó számlázót vesz fel. Konyhalányt és takarítót vesz fel a Beloiannisz úti iskola, Szolnok. A Volán 21. sz. Vállalat szolnoki 5 5. sz. kirendeltsége gyakorlattal rendelkező gépkocsivezetőket, gépkocslszerelőkct, műhely segédmunkásokat keres azonnali belépéssel. Fizetés megegyezés szerint. Vidékieknek napidíjat és átalányt fizetünk. Jelentkezői lehet: Szolnok, Abonyi út (tégla- evár után). 4