Szolnok Megyei Néplap, 1975. március (26. évfolyam, 52-76. szám)

1975-03-14 / 62. szám

s SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1975. március 14.’ Jogosítvány nélkül — 3 ezer forint 1975. MÁRCIUS 14. PÉNTEK MATILD NAPJA A Nap kél 6.01 — nyugszik 17.47 órakor. A Hold kél 6.07 — nyugszik 19.38 órakor. VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS ma estig: általában változóan, északkeleten időnként erő­sen felhős idő, többfelé eső­vel, a déli, délutáni órákban lelyi záporokkal, zivatarok­kal. Mérsékelt, napközben többfelé megélénkülő észak­keleti, keleti szél. Várható legmagasabb nappali hőmér­séklet ma 10—15 fok között. Távolabbi kilátások kedd reggelig: időnként megnö­vekvő felhőzet, elszórtan esőkkel. Legalacsonyabb haj­nali hőmérséklet 0—5 fok között. Legmagasabb nappali hőmérséklet 7—13 fok kö­zött. Jelentős mennyiségű . (legalább 5 mm) csapadék az ország területének 60 szá­zalékán vá/rható. Fényes Adolf Harminc évvel ezelőtt, 1945. március 14-én halt meg — 78 téves korában — Fé­nyes Adolf festőművész. Kecskeméten született, 1867. áprilisában. Jogi tanul­mányait félbehagyva, 1887- től a Mintarajziskolában, majd néhány évig Weimar- ban, illetve a párizsi Julian Akadémián tanult. 1894-től Benczúr Gyula mesteriskolá­jában működött. Pletyka cí­mű képével 1895-ben elnyer­te a Képzőművészeti Társa­ság díját, két évvel később pedig Civódás című művét ösztöndíjjal jutalmazták. 1898-ban megkezdett Sze­gény ember élete című fest­ményciklusa a kritikai rea­lizmus legszebb magyar al­kotásai közé tartozik. Az 1900-as párizsi kiállításon Család című képével 1901- ben pedig a Műcsarnok kü­löntermében rendezett kiál­lításán az öregember-rel nyert díjat. Rész vett a szolnoki mű­vésztelep létrehozásában; 1902-től minden nyarát itt töltötte. 1905-ben a Nemzeti Szalonban, 1912-ben az Ernst Múzeumban rendezett kiállítást. A szegényemberek élete sorozata után a plein air (a műtermi festészettel szemben, a szabad természet fényeihez igazodó festészeti irány) foglalkoztatta; fest­ményeit világos színek, egy­szerű kompozíciók jellemzik. A kiváló művészt 1944-ben elhurcolták; a felszabadulást már súlyos betegen érte meg. Halála után ismételten meg­rendezték műveinek gyűjte­ményes kiállítását. Művésze­tét a realizmus és a plein air festészet legjobb magyar eredményei között tartják számon. Szolnok megyei néplap A Magyar Szocialista Munkáspárt Szolnok megyei Bizottsága és a Szolnok megyei Tanács lapja Főszerkesztő: Fábián Péter Telefon: 12-093. 12-320, 12-069, 11-932 Telex: 23 357 Index-szám: 25 069 Kiadja a Szolnok megyei Lapkiadó Vállalat 5001 Szolnok. Pf. 105 Igazgató: Virágh Iván Telefon: 12-094 Az előfizetés dija egy hónapra 20,— forint Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető minden posta- hivatalnál és a kézbesítőknél Szolnoki Nyomda Vállalat Szolnok, Vörös Csillag u. 28. Felelős vezető: Kozák Ferenc Országos diáknapok Eger előtt Szolnokon Holnap, holnapután és már­cius 21-én kerül sor megyénk három városában, Szolno­kon, Jászberényben és Me­zőtúron az országos diákna­pok megyei színvonalverse­nyeire. A versenyen legjob­ban szereplő középiskolások képviselik majd Szolnok me­gyét május. 23-tól 26-ig az egri diáknapokon. Holnap Szolnokon az ének­szólisták és a diákszínját­szók, Mezőtúron pedig a beat-zenekarok, a népi hang­szerszólisták, a népi zeneka­rok és a tánccsoportok tar­tanak bemutatót. Holnapután Szolnokon folytatódik a diákszínjátszók versenye, Jászberényben ugyanakkor a szólóhangsze­resek, a hangszeres kis­együttesek, s a kamarazene- karok lépnek a közönség elé. 'Március 21-én Jászberény­ben a vers- és prózamondók Szolnokon pedig az énekka­rok és kamarakórusok mé­rik össze tudásukat. — MEGKEZDTÉK a ta­vaszi halászatot a szolnoki Felszabadulás Tsz brigádjai. A Tisza fegyverneki holt­ágában szerdán 170 centimé­ter hosszú, 18 kilogramm súlyú harcsát fogtak. — IFJÚSÁGI FÓRUM. A KISZ Szolnok városi Bizott­sága és a Ságvári megyei Művelődési Központ ifjúsági fórumot rendez ma este hat órakor a Komarov terem­ben. Előadás hangzik el a törvényről, a jogról; a tár­gyalásokról. A fórum vendé­ge dr. Iglói József megyei főügyész. Cüeniiörségi fasSStesoiräsS 1975. március 12-én 21 óra ' 45 pgrc körül, Békéscsaba belterületén, eddig ismeret­len gépkocsi, elütötte az út szélén kerékpárral haladó Csiqrnyik Pál békéscsabai lakost, aki a helyszínen meghalt. Az ismeretlen sze­mélygépkocsi vezetője a baleset után megállás nél­kül továbbhajtott. Az elkövető felderítése ér­dekében a Szolnok megyei Rendőrkapitányság közleke­désrendészeti osztálya fel­kéri a Közlekedésbiztonsági Tanács tagjait, a gépjármű­vek üzemben tartóit, a gép- járművezetőket, a szerviz és javító vállalatok vezetőit, hogy aki a baleset körülmé­nyeiről valamit tud, szíves­kedjék a fenti rendőri szerv­hez bejelentést tenni. Szolnok megyei Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti osztálya Együtt vásárolták meg mo­torjukat, majd ugyanazon a napón sértették meg a köz­úti forgalom szabályait Tóth István és Trégér Tibor jász- alsószentgyörgyi lakosok. A két újdonsült motortulajdo­nos március 9-én vezetői jo­gosítvány nélkül száguldo­zott a község belterületén. Tóth István azzal tetézte a szabálytalanságot, hogy pót­utassal motorozva veszélyez­tette a forgalom biztonságát, i A jászberényi járási-váro­si Rendőrkapitányság sza­bálysértési hatósága 3—3 ezer forintra büntette a két fiatalembert. — FILMVETÍTÉSSEL egybekötött klubestet rendez a Munkás Horgász Egyesület ma este félhatkor a TITÁSZ Verseghy úti kultúrtermé­ben. A márciusi, áprilisi és májusi bérfizetési napok Az április 6-i pihenőnap áthelyezése, valamint a má­jus 1-i munkaszüneti nap miatt a Magyar Nemzeti Bank a SZOT-tal egyetér­tésben szabályozta a mun­kabérfizetési napokat. A március 31-én, április 1-én és 2-án esedékes bére­ket március 28-án; áz áp- rillis 3-án, 4-én és 5-én járó béreket április 2-án; az áp­rilis 30-án, május 1-én, 2-án, 3-án és 4-én esedékes mun­kabéreket április 29-én fize­tik. Az egyéb bérfizetési na­pok változatlanok. A szolnoki Állami Építőipari Vállalat kivitelezésében készül az új szolnoki gyógyszer­raktár, amelynek átadási határideje 1975. szeptember 30. gtadifän o meghiúsult pos^StspcsEalciiS f ©üese A vádlott tagadott. A rend­őrségen még azt sem vallot­ta be, hogy november 28-án a szolnoki Mártírok úti kis postahivatal környékén járt. Az ügyészségi kihallgatások során és tegnap a bíróság előtt már némileg módosí­totta vallomását. Beismerte, hogy azon a bizonyos napon ott volt, de csak a posta aj­tajáig jutott el. Hallotta ugyan egy asszony segélyt kérő kiáltását, látta, az ajtón kirohanó, s a kertek felé fu­tó ismeretlen férfit. Ez min­den, amit tud, de a meghiú­sult postarabláshoz semmi köze. Miért menekült hát esze­veszetten a helyszínről? Ha­zaérve miért égette el a sö­tétbarna orkándzsekijét, a tornacipőjét, hogyan kerül­hettek, nadrágjába az üveg­szilánkok, amelyeknek össze­tétele, — a szakértő vélemé­nye szerint — tökéletesen megegyezett a postai íróasz­tal összetört üveglapjáéval. Sem ezekre, sem a többi őt terhelő kérdésre nem tudott elfogadható válasza adni. A véletlenek sorozatával, sze­rencsétlen találkozásával magyarázta szokatlan visel­kedését. A szolnoki Járásbíróság — a szemtanúk, a megtámadott postai alkalmazott vallomá­sa, s az egyéb terhelő bizo­nyítékok alapján — arra a következtetésre jutott, hogy a meghiúsult postarablás tet­tese nem lehet más, mint a huszonegynehány éves Hi­mer Ferenc. Ö volt tehát, aki tavaly november 28-án a koradél­utáni órákban belépett a Mártírok úti postahivatalba, ahol egyedül a vezetőnő dol­gozott a két méter magas üvegfal mögött. Az ügyfél­nek vélt Himer azonban nem borítékot és bélyeget kért, hanem egy szemvillantás alatt az elválasztó fal tete­jén termett, és az íróasztalra ugrott. Az asszony kétség­beesésében segítségért kiál­tott, majd kihasználva a pil­lanatot, míg a különös láto­gató a szatyor ja után nyúlt, az utcai ablakhoz rohant és kiugrott. „Segítség, betörő” — kiáltotta többször. És Hi- mernek villámgyorsan me­nekülnie kellett. A szatyrot a hosszú pengéjű késsel és a zárva feliratú táblát — ame­lyet mielőtt belépett a hiva­talba az ajtp kilincsére akasztott — ott felejtette. Bieikliré pattant és eszeve­szetten taposta a pedált. Előbb egy Polski Fiattal áll­ták el az útját, majd egy motoros vette üldözőbe. Elé­je került, és a menekülőben — hiába volt mélyen szemé­be húzva a sötét orkándzse­ki kapucnija, hiába takarta el arcát a sáljával — felis­merte Himer Ferencet. És nem csak a motoros volt az egyetlen, aki a se­gély kiáltásra összesereglett emberek közül felismerte. Háromhónapos előzetes le­tartóztatás után tegnap íté­let született. A szolnoki Já­rásbíróság Himer Ferencet rablás kísérletéért 4 évi fegyházra ítélte, és mellék- büntetésként 4 évre eltiltot­ta a közügyek gyakorlásától. Az ítélet nem jogerős, az ügyész és a védő 3 napi gon­dolkodási időt kért. — K — A KOLÓNIÁKTÓL A LAKÓNEGYEDEKIG. Dokumen­tumfilm. amely a kommunisták helytállásáról, mindennapi munkájukról szól — ezúttal Borsod megyéből mllant fel ké­peket. Ez a megye, ahová szinte az ország legnagyobb beru­házásai koncentrálódnak. Ez a megye, amely kohászatával} vegyiparával, bányászatával Budapest után az ország leg­fontosabb gazdasági körzete. Ez a megye, amely szinte az ország fejlődésének is szimbóluma. Foglalkozik a film Borsod mai helyzetével, sajátos gond­jaival. Azzal, hogy milyen itt az élet — o lakáshelyzettől, — a zöldségellátásig. Látunk képsorokat a hajdani nyomortele­pekről, s az új munkás-lakásokról, lakótelepekről. S bemu­tatja, hogy mire képesek a szocialista brigádok, mit tesznek, hogyan kapcsolódnak az országos mozgalmakhoz. Helyet kap a filmben Kazincbarcika és Leninváros jö­vőjének, s az egész megye távlati terveinek bemutatása. Riport számol be a bányászatról, Borsod sokszínű kulturális életéről. Ezt a műsort 21.20 órától láthatjuk a tévében. FALUSI ESTÉK. Földek és emberek. Bán Béla és Kis- pista István műsora. Kispista István írja: — Milyen sokféle értelme van ennek a szónak, hogy föld! A csillagvilágban égitestet jelent, a tenger végén szárazföldet, kint a határban szántóföldet. Van zsíros föld, sovány föld, fekete föld, kerti föld, erdei föld és már ezek a jelzők is azt mutatják, milyen sokszálú az ember és a föld kapcsolata. De legeslegigazabbul az a sző fejezi ki fold és ember együvétartozását, hogy anya­föld. És az ember szereti is a földet: műveli, dédelgeti, ne­mesíti, és harcol érte. „Ez a föld, melyen annyiszor apáink vére folyt!" ...vajon hogyan is alakult a föld és ember egy­mással való kapcsolata akkor, amikor — most 30 éve, 1945 márciusában — azé lett a föld, aki műveli? Ezt a műsort 18.20 órától sugározza a Petőfi adó. Mozi Szolnok Vörös Csillag: Nyug­talan ifjúság (Fél helyáron, du.), Oklahoma olaja (14, felemelt helyáron!), Tisza: Két balláb az ezredben. Jászberény Lehel: Végzetes aranyrögök. Karcag: Déryné: A gamma-sugarak ha­tása a százszorszépekre (1,4). Kisújszállás Ady : A dunai hajós. Kunhegyes Szabadság: Volt egy­szer egy zsaru (14, felemelt helyáron!). Kunszentmárton Körös: Ulzana. Mezőtúr Dózsa: Betyárok, Szabadság: Fehér farkasok, Béke: szünnap. Ti­szafüred Tisza: Ámokfutás. Tö- rökszentmiklós Dózsa: A ban­diták alkonya (14), Hunyadi: Periszkóp a fjordok között, Túr- keve Vörös. Csillag: A fenevad. Rádió * II. SZOLNOKI RADIO: 17.30: Műsorismertetés, hírek. Alföldi lapszemle. — 17.40: Tíz perc tudomány. Szluka Emil műsora. — 17.50: Nyíri Erzsébet nótafelvételeiből. — 18.00: Alföl­di krónika. — 18.15: Operarész­letek. — 18.25: Falusi, hétköz­napok. Kosa Judit rinort.ia. — 18.30: Lili Ivanova és jBobby Soló énekel. — 18.45: Jubileumi híradó. — 18.55: Hírösszefoglaló, műsorzárás. KOSSUTH RADIO: 8.22: Bemutatjuk a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat új le­mezeit. — 9.00: Illés Béla művei: A vígszínházi csata. Dramatizált epizódok. III. rész. — 10.05: Is­kolarádió. — 10.30: Édes anya­nyelvűnk (ism.) — 10.35: Tar­jám Ferenc felvételeiből. —11.00: Változó világtérkép. — 11.10: Zinka Milanov és Richard Tu­cker énekel. — 11.49: Bodnár György könyvszemléje. — 12.35: Tánczenei koktél. — 13.20: Ifj. Magyari Imre népi zenekara ját­szik, J. Kormos Margit nótákat énekel. — 13.45: A második mű­szak. RiDort. — 14.00: Tudod-e? A Gyermekrádió műsora. — 14.25: ..Nyitnikék”. — Kisiskolá­sok műsora (ism.). — 15.10: Magyarán szólva ... — 15.25: Ze­nekari muzsika. — 16.00: A vi­lággazdaság hírei. — 16.05: Saj­tókonferencia Csepelen. — 17.05: Külpolitikai figyelő. — 17.20: Liszt—Gulyás László feldolg.: II. magyar rapszódia. — 17.33: 30 év gazdasága. Dr. Stark An­tallal beszélget Simonyi Ágnes. — 17.53: Jókai és korunk. XII. (befejező) rész. — 18.23: Reinitz Béla arcai. II. rész. — 19.30: Közvetítés az országos asztali­tenisz-bajnokságról. — 19.45: Ez is, az is . . . — 20.58: Házimuzsi­ka. — 22.20: Meditáció — er­kölcsről és munkáról. — 22.30: Undine. Részletek Lortzing ope­rájából. — 23.10: Népdalcsokor. — 0.10: Marenzio kórusok. PETŐFI RADIO 8.05: Paraszti polkák. — 8.15: Az izraelita felekezet negyed­órája. — 8.30: Kovács Józsefné és Sebő Ferenc népdalokat éne­kel, Baranyai Zsolt furulyán, Mihály Sebestyén citerán ját­szik. — 8.50: Tíz perc külpoliti­ka (ism.). — 9.08: Ezeregy dél­Köszönet nyilvánítás Köszönetét mondunk a rokonoknak, szomszédok­nak, volt munkatársaknak, a téglagyár vezetőinek és dolgozóinak, az Üvegtechnikai gyár szárazelem dolgo­zóinak és vezetőinek, a Május 1. brigád minden tag­jának, kik szeretett férjemet, drága édesapánkat cs nagyapánkat CSIKÓS BÁLINTOT utolsó útjára elkísérték, sírjára virágot, koszorút he­lyeztek és fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család T ör ökszent miklós előtt. — 10.00: A zene hullám­hosszán. — 12.00: Az élő népdal (ism.). — 12.10: Mozart: c-moll zongoraverseny. — 12.40: A köl­temény felé. Héra Zoltán tanul­mánykötetéről. — 13.03: Száza­dunk kamarazenéjéből. — 14.00: Jó utat! — 14.40: Hírek. Kör­zeti időjárás. — 14.45: A beat kedvelőinek. — 15.30: Hírek. — 15.33: Rivaldafényben. Radnai György sanzonokat énekel. — 15.42: Az NBC szimfonikus ze­nekart Arturo Toscanini ve­zényli. — 15.51: Rosa Ponselle énekel. — 16.05: A Swingle együttes műsorából. — 15.22: Joe Dolan felvételeiből. — 16.30: Hírek. — 16.33: Műsorismértetes. —• 16.36: Nyikolaj Gjaurov éne­kel. — 16.45: Lovro von Matacic vezényel. — 17.00: ötórai tea. Közben: 17.30— Hírek. — 18.00: Hírek. Időjárás. — 18.05: Kül­politikai figyelő (ism.). — 18.20: Falusi esték. — 19.10: Arany Já­nos dalai Ádám Jenő feldolgo­zásában. — 19.34: Láttuk, hallot­tuk — a színházban és a mo­ziban. — 20.25: Üj könyvek (ism.). — 20.23: A Rádió Dal­színháza: Szép juhászné. Huszka Jenő daljátéka. — Közben: 21.25: Katedra. Pedagógusok műsora. — 23.15: Csajkovszkij: III. szim­fónia. Televízió * IV. BUDAPEST: 8 05: Iskolatévé: Matematika. (Ált. isk. 8. oszt.) Görbealapú testek. — 8.35: Angol nyelv. (Középisk. IV. oszt.) People You Meet. Az én házam, az ért varam. — 9.05: Földrajz. (Alt. isk. 6. oszt.) A Szovjetunió tá­jai. i. (A Jeges-tengertől a Fe­kete-tengerig.) — 9.55: Történe­lem. (Alt. isk. 7. oszt.) Kiegye­zés- — 10.30: Élővilág. (Ált. isk. 5. oszt.) A cserebogár, a házi­légy és a keresztespók. — 11.05: Fizika. (Alt. isk. 8. oszt.) A vál­tozóáram. — U.35: perpetum mobile. (7.) Ismeretterjesztő mű­sor gyerekeknek (ism.). — 13.35: Matematika (ism.). — 14.30: Földrajz (Ism.) — 15.05: Élővilág (ism.) — 15.25: Történelem (ism.) — 18.00: Napköziseknek — szak­köröknek. Melegágykészítés — vetés, palántázás. — 16.26: Fizi­ka (ism.). — 17.13: Hírek. — '17.20: Négy keréken Indiáig. — NSZK dokumentumfilm-sorozat. IV. rész: Iráni hegyek, iráni völgyek. _ 17.50: Grúz ritmu­sok. Szovjet zenés film. — 18.15: Ot perce meteorológia. — 18.20: Látókör (19.) A tv politikai vi­taestje a szocialista demokrá­ciáról. — 19.05: Reklámműsor. — 19.15: Esti mese. — 19.30: Tv- híradó. — 20.90: Az idősebbek is elkezdhetik. Tévétorna. — 20.05: Negyvennyolc magyar jakobi­nusai. Dokumentumfilm. — 20.30: Portréműsor Markó Iván balett- tancosról (színes). — 21.20: A kolóniáktól a lakónegyedekig. Dokumentumfilm. — 22.00: Tv- hiradó. 3. — 22.10: Calcutta 1975. Az Újvidéki Tv riportfilmje az asztalitenisz VB-ről. 2. MŰSOR: ..Voltam, vagyok, le- Dokumentumfilm Chilé­20.00: szék.” ről (ism.). — 21.00: Tv-híradó. 2. — 21.20: Tennem kellett va­lamit. Dokumentumfilm. — 21.40: Rómeó és Janette. Magyarul beszélő NSZK tévéfilm. POZSONY: ) 15.25: Hírek. — 15.30: TZ TH- nec—ZVL Zilina labdarúgó- nicrkczés. A szünetben: Tv- hiradó. — 17.50: Dalok. — 18.00: Esti mese. — 18.10: Az ötlete­sebb nyer. Vetélkedő. — 19.00: Tv-híradó. — 19.30: Dokumen­tumfilm. — 20.00: A mi vilá­gunk. — 20.30: A mi hazánk. — 21.10: Tv-híradó. — 21.30: A közbiztonsági szervek intézked­nek. — 22.20: Serafina. Olasz film, BUKAREST: 15.00: Tv-híradó. — 18.00: A megyék bemutatása. — 18.20: A legkisebbeknek. — 18.30: Tv­híradó. — 19.00: Könnyűzenei műsor. — 19.15: Dokumentum- film. — 19.35: „Englatine” c. francia film. országos bemutató. — 20.35: Románcok és d-VtAk. ^ A tévé és a rádió mai műsorából ajánljuk

Next

/
Thumbnails
Contents