Szolnok Megyei Néplap, 1975. március (26. évfolyam, 52-76. szám)

1975-03-15 / 63. szám

TISZAFÜREDEN Takarékosság az IfNíiisgimgyárEiaii és a Magyar Haló- és Darugyár üzemében Ülést tartott a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága A Magyar Szocialista Munkáspárt Köz­ponti Bizottsága 1975. március 14-én Kádár János elvtársnak, a Központi Bizottság első titkárának elnökletével ülést tartott. Az ülésen részt vett a Központi Ellenőrző Bizottság elnöke. A Központi Bizottság meghallgatta Bisz- ku Béla elvtársnak, a Központi Bizottság titkárának tájékoztatóját a párt XI. kong­resszusára való politikai és szervezeti fel­készülésről. A Központi Bizottság megálla­pította, hogy a március 17-én, hétfőn össze­ülő kongresszusra az előkészületek rendben megtörténtek. Milliók a 4-os főút korszerűsítésére Kicserélik a szolnoki „százlábú" burkolatát is Törekvés, ésszerűség, taka­rékosság. .. Így lehetne jelle­mezni a Tiszafüreden műkö­dő Magyar Hajó- és Daru­gyár, valamint az Alumíni- umárugyár gyáregységeinek takarékossági tervét. Ezek az üzemek néhány éve létesül­tek a nagyközségben. A munkásgárda még összefor- róban van, de a brigádok vállalásai már azt bizonyít­ják, hogy a tiszafürediek ma­gukénak vallják gyáraikat. II tageinyüsebb szabásterv A Magyar Hajó- és Daru­gyár gyáregységének vezetői az értékelemző vizsgálatok során megállapították, hogy az üzem ügyviteli rendszeré­ben — így például az anyag- és gyártóeszköz gazdálko­dásban — sok a fölösleges művelet. A nemrég elkészí­tett folyamatterv segítségé­vel kiiktatják ezeket a mű­veleteket, így leegyszerűsítik az ügyviteli mechanizmust, s lehetővé válik a megtakarí­tott értékek kimutatása a brigádoknál is. Az üzemben öt- és tizen­hat tonnás daruk alkatrésze­it készítik. A sokféle gyárt­mányt ma még a Budapesten kialakult sorozatnagyságok­nak megfelelően gyártják, így például a lemezek sza­básterve is tíz darura „szól”. A Cellatron számítógép se­gítségével azonban néhány hónap múlva meghatározzák azt az optimális sorozat- nagyságot, amelynél a leg­rövidebb szállítási határidő mellett legnagyobb az anyagkihozatal. Ez év áprili­sában már üzemel a fotó­elektronikus lángvágó auto­mata is, ami a gyorsabb munka és a jobb anyagminő­ség mellett szintén az anyag­takarékosságot szolgálja. Ehhez a géphez már készí­tik az optimális szabásterve­ket, de ugyanúgy darabolási tervek készülnek más anya­gokhoz is. A brigádok között verseny alakul ki, hogy mi­nél több legyen a fel nem használt anyagutalvány. A kisebb darabokat ugyanis a raktári anyagok helyett hul­ladékból készítik. A gyár­egységben vannak más sza­kaszosan működő berendezé­sek is, mint például a lég- kompresszorok. Ezek üze­meltetési tervek alapján mű­ködnek majd — így lesz leggazdaságosabb a kihasz­nálásuk. Egy laaréfc Uz Az Alumíniumárugyár egységében is készül a taka­rékossági terv. Az itt gyár­tott teafőzőket, lábasokat, alumíniumárukat finom lakkbenzinnel és műanyag­mentes szövettel, úgyneve­zett kóccal tisztítják, fénye­sítik. Ezeket az anyagokat külföldről kapják valutáért — igen drágán. Hogy meny­nyit használjanak fel példá­ul egy lábashoz, nehéz meg­határozni. A gyártási utasí­tás is így szól: kócból — egy maréknyi. Ez a „marék” az­tán lehet kisebb, vagy na­gyobb. A brigádok elhatároz­ták, hogy takarékoskodni fognak a kóccal, de ügy, hogy a termék azért fényes legyen. Helyet kapott a vállalá­sokban a selejtcsökkentés is. Tavaly mintegy 156 ezer fo­rintot takarítottak meg azzal, hogy kevesebb lett a selejt a megengedettnél. Az edény­gyártásban az évek során kialakult a legminimálisabb anyagfelhasználás, a szellő­zők készítésénél azonban még van mivel takarékos­kodni. Így határolta el a 14 brigád azt is, hágy a hulla­dékot felhasználják a kisebb alkatrészek gyártásához. Raktár, iparvágány Nem is olyan rég, ha el­romlott a gyáregységben egy berendezés, az üzemzavar és áramtalanítás miatt minden­hol le kellett állni. Most már készülnek azok a szaka­szoló kapcsolók, amelyek el­választják majd az egyes üzemrészek elektromos egy­ségeit. Tehát nem ég min­denhol a villany, ha csak a csarnok sarkában dolgoznak. Ma még 3—4 autó szállítja Budapestre a kész terméke­ket is, de év végére elkészül a raktár és az iparvágány. Akkor már itt csomagolják a készárut, s itt rakják va­gonokba is. Ezzel több száz­ezer forint szállítási költsé­get takarítanak meg. A MÉM-ben tegnap ülést tartott a tavaszi mezőgazda- sági munkák szervezésére létrehozott országos opera­tív bizottság. Megállapította: a tavaszi munkák kedvező feltételek mellett kezdődnek meg országszerte. A rendkí­vüli őszi időjárást az enyhe tél és a kora tavasz valame­lyest pótolta, megengedte az időjárás, hogy egész télen át az elmaradt szántásokat be­fejezzék. Most 560 ezer hek­tár tavaszi szántása^ van so­ron. A tavaszi munkák közül 2,7 millió hektár tavaszi ve­tés előkészítését és ápolását kell elvégezni. Egymillió Befejező szakaszához ér­kezett megyénkben a 4-es út korszerűsítése. A negyedik ötéves tervben megkezdett felújításra eddig 503 millió 600 ezer forintot költöttek. Az idén újabb 61 millió forintot fordítanak a munkákra, s összesen 569,6 millió forint költséggel 65,2 kilométeres szakaszt korszerűsítenek. Szolnokon a Kertváros melletti, Kenderesen az át­kelő szakaszt újítják fel. hektár kukorica és 400 ezer hektár egyéb növény vegy­szeres gyomirtása még az üzemek feladata. A tavaszi munkák vég­rehajtásának anyagi, műsza­ki feltételei a tél folyamán a múlt év végi helyzethez képest javultak. Mezőgazda- sági gépekből — a nagytel­jesítményű traktorok kivéte­lével — megfelelő mennyiség van. Viszont az alkatrész és anyagellátás az előző évinél kedvezőtlenebb. Jó ütemben haladnak a szerződéskötések is állapí­totta meg az operatív bizott­ság. Szolnokon a Tisza-híd és az ártéri-hid (közismert ne­vén százlábú) közötti eldu­gult csatornarendszert már­cius végére kijavítják. Utána a két híd közötti szakasz burkolatát erősítik meg, az út két oldalán pedig elhe­lyezik a Kolozsvári-híd egy­kori korlátjait. A munka folytatásaként kicserélik a százlábú burkolatát. A befe­jezés határideje augusztus 20. Üj burkolatot kap a ré­gi Zagyva-híd is. A munka második részé­ben a híd után következő, kétkilométeres szakaszt kor­szerűsítik. Eredetileg a Kert­város felé eső oldalt akarták szélesíteni, de a nagy értékű postakábelek miatt ez nem lehetséges. Ezért a Tisza- part felé szélesítik az utat, mintegy fél méterrel. Meg­szüntetik az út mellett lévő csatornát, s ezzel párhuza­mosan, negyven centiméterrel magasabb és egyben szé­lesebb lesz a Tisza-gát. Megszüntetik a Kertvárosba vezető meredek, balesetve­szélyes lejárókat, s helyet­tük úgynevezett szervizutat építenek. Az általában öt­ven—száz centiméterrel széle­sedő 4-es út mellett korlát helyett vezető palánkot épí­tenek. Mindez több mint 10,5 millió forintba kerül. Ezzel egyidejűleg' 2,7 kilo^ méteren korszerűsítik a ken- deresi átkelő szakaszt. Zárt csatornarendszer épül, a burkolatot a jelenlegi 8 mé­terről 10.5 méterre szélesítik* s a tanácsháza előtt korszerű kereszteződés készüL .Ken­deresen egyébként koncent­rált építéseket végez a KXM Szolnok megyei Közúti Igaz* gatósága. Az 1,6 kilométer hosszá tyrgonyi vasúti utat 3 méterről 6 méterre szélesítik, és aszfaltburkolattal látják el. A Tiszafüred felé vezető 34-es út mintegy 5 kilomé­ter hosszan aszfaltborítást kap, a belterületi részét pe­dig egy méterrel szélesítik. Kisújszálláson 3,3, a Karcag felé vezető szakaszon pedig 1,4 millió forint értékű hiányt pótolnak. Mindkettő befejezési határideje eredeti­leg szeptember 15 volt. Az Aszfaltútépítő Válla- 1 lat szocialista brigádjai ! azonban vállalták, hogy 1 június végére befejezik a ! munkát. A Szolnok—Tiszasüly kö­zötti utat a 0 kilométertől 27.7 kilométer hosszan asz­faltozzák. Ezt a munkát a jövő héten megkezdik. A Kőtelken keresztül vezető 4.7 kilométer hosszú, 3 mé­ter széles utat 6 méteresre szélesítik. (Pi) ! A tél kárpótolt az őszért Tájékoztató a tavaszi munkákról HÍREK - TUDÓSÍTÁSOK — HÍREK — TUDÓSÍTÁSOK. — I1ÍI1I K - TliDÓSÍTÁSOK -- HÍKI K Magyar-svéd 1 gazdasági tárgyalások A magyar—svéd ipari, gaz­dasági és műszaki tudomá­nyos együttműködési vegyes­bizottság V. ülését március 11—14 között tartotta Buda­pesten. A felek megállapították, hogy a két ország között a kooperációs és műszaki-tu­dományos kapcsolatok ered­ményesen fejlődnek, a két ország vállalatai, szervezetei között 34 termelési, koope­rációs szerződés jött létre eddig, és 26 új együttműkö­dési témában tárgyalnak megállapodás előkészítéséről. A gépipari kooperációk bő­vítése • érdekében gépipari al­bizottságot hoztak létre. 1 Harminc év a nép szolgálatában A Magyar Néphadsereg Csongrád megyében levő egyik műszaki egysége teg­nap ünnepelte meg három évtizedes fennállását. Az ün­nepségen a magasabb egy­ség parancsnoka köszöntötte a személyi állományt, és mél­tatta az alapítók érdemeit, akik 1545-ben az elsők kö­zött szervezték az antifasisz­ta Magyar Néphadsereget. A mai műszaki egység elődje fiikor mint könnyű hadihidz építő zászlóalj alakult meg. s a Második Ukrán Front parancsnokságának irányítá­sával teljesítette feladatát, a szovjet hadsereg előrenyo­mulási útvonalain utakat, vasutakat biztosított. An­nakidején ebben az alaku­latban szolgáltak a szentesi, a tiszaugi Tisza-hidak és a budapesti Kossuth-híd épí­tői is. Honismereti bizottság alakult Jászberényben a Déryné Művelődési Központ és a Hazafias Népfront járási-vá­rosi bizottságának kezdemé­nyezésére létrejött a jászsá­gi honismereti munkabizott­ság. Feladata, koordinálni a . járás és a város területén te­vékenykedő egyéni gyűjtők és kutatók munkáját, mód- , szertani segítséget adni a jászsági honismereti szakkö­rök vezetőinek és tagjainak a tudatos szakszerű honisme­reti munkához. Orvosi rendelő üzemi munkásoknak Az üzemi munkások orvo­si ellátásának javítására több székesfehérvári nagyüzem orvosi rendelőt létesít. A VIDEOTON Gyár már építi a korszerűt 14 szakrendelő­nek helyet adó egészségügyi objektumot. A rendelőhöz Qyógyszertár is tartozik majd. Az Ikarusz gyár üzemorvo­si rendelőjében rekonstruk­ciót hajtanak végre. A ter­vek szerint 1977-re befejező­dő korszerűsítési munkák eredményeként hat szakren­delőben részesíthetik majd orvosi ellátásban a jármű­ipari nagyüzem dolgozóit. Négy üzem — a könnyű­fémmű, a tejüzem, a hűtő­ház és a fémmunkás — kö­zös orvosi rendelőt épít, ahol a könnyűfémmű vezető or­vosa gyakorolja majd a fel­ügyeletet. Szovjet vándorkiállítás Március 17—26 között a szovjet ENERGOMASEX- PORT Külkereskedelmi Egyesülés vándorkiállításon mutatja be több magyar vá­rosban export-cikkeinek ka­talógusait, műszaki-techni­kai ismertetőit, — közölte tegnap V. F. Vohmin, a Szovjetunió budapesti keres­kedelmi képviselőjének he­lyettese, a képviselet bemu­tató termében. A vándorkiállítás első vi­déki állomása Nagykanizsa lesz, majd Zalaegerszeget, Szombathelyt, Sopront is íf pl kiprpsi1c. '"vs . - * . ** 1 ^ _ . .. . T ársadalmi munkaakció , „Harminc óra, 30. éve sza­bad városunkért” jelszóval társadalmi munkaakciót hir­detett Jászberényben a Ha­zafias Népfront városi bi­zottsága, és a városi tanács végrehajtó bizottsága. Az akció kezdeményezői 'felhí­vással fordultak a város üze­meinek és szövetkezeteinek szocialista brigádjaihoz, az üzemi és intézményi KISZ- szervezetekhez. Segítségüket kérték a gyermekintézmé­nyek patronálásához, parkok, játszóterek létrehozásához és egyéb, a város fejlesztésével, szépítésével kapcsolatos fel­adatok megvalósításához. Az akció az év végéig tart. Alkotó ifjúság Dutra rakodógép marok­nyi kerekekkel, harminc centiméter hosszú eszterga, villanyszerelésnél használa­tos alkatrészek. Csupán né­hány tárgy abból a gazdag anyagból, amely Szolnokon a 633-as számú Ipari Szak­munkásképző Intézetben teg­nap megnyílt „Alkotó ifjú­ság” című kiállításon látha­tó. A kiállításra — amely március 21-ig tekinthető pae£ c-megyénk húsz ipari* tanuló intézetének diákjai küldték el munkáikat. Ugyancsak tegnap átadták a Ságvári Endre Megyei Mű­velődési Központban a me­gyei tantárgyi és szakmai versenyek díjait. Új rádióadók Tegnap 10 URH-adó és 15 kisteljesítményű úgynevezett átjátszó adó 1976. évi szál­lítására írt alá szerződést az Elektromechanikai Vállalat igazgatója Muli Béla és Becz Sándor, a posta, rádió és te­levízió műszaki igazgatósá­gának vezetője. A csaknem 40 millió fo­rint értékű megállapodás az első része a vezetéknélküli hírközlés ötödik ötéves terv­beli fejlesztésének. A követ­kező tervidőszakban ugyan­is tovább javítják és bőví­tik az országban a Kossuth, a Petőfi és a harmadik mű­sor vételi lehetőségeit. A szerződéssel most lekötött tíz kilovoattos URH-adókat jövőre Budapesten, Tokaj­ban, Pécsett és Kabhegyen helyezik üzembe. Szélvihar Szegeden Sűrű porfelhőbe borult Szeged tegnap délután. Szo­katlanul erős szélvihar vo­nult végig a városon. A szél­lökések másodper cenken iá sebessége elérte a 18 métert.' A vihar több felé kisebb ká­rokat is okozott. A kisker­tekben helyenként megté­pázta, felszaggatta a tavaszi primőrök fóliasátrait. A szegedi járás homok­vidékén, amely az idén em­lítésre méltó csapadékot még nem kapott, a zsenge, zöl­dellő vetéseket sanyargatta meg a homokverés; Egy mondatban — Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Köz­ponti Bizottságának első tit­kára táviratban üdvözölte Luigi Longot, az Olasz Kom­munista Párt elnökét 75. születésnapja alkalmából. — Fertődön tegnap, a köz­ség központjában gyógyszer- tárat, orvosi rendelőt és négy 3 szobás szolgálati la­kást magába foglaló két­szintes egészségházat avat­tak. — Tegnap elutazott Deb­recenből a genfi Városi Ta­nács küldöttsége,■ amely Marcel Cler elnök vezetésé­vel négy napot töltött a vá­rosban. — Kaposvárott tegnap ün­nepélyes külsőségek között felavatták Ncszlopy Gáspár­nak, a szabadságharc somo­gyi vértanújának szobrát — Janzer Frigyes szobraszmú^ vész alkotásét. >

Next

/
Thumbnails
Contents