Szolnok Megyei Néplap, 1975. március (26. évfolyam, 52-76. szám)

1975-03-28 / 74. szám

1975. március 28. S701NOK MEGYEI NÉPLAP 3 Vörös vándorzászló másodszor Kitüntették a Járműjavító K!SZ-bizottságát Tegnap délután Petőházi Szilveszter, a KISZ Központi Bizottsága Intéző Bizottságá­nak tagja ünnepségen a KISZ KB vörös vándorzász­laját adta át a Járműjavító KISZ-bizottságának. Az üzem zsúfolásig megtelt ét­kezőjében megtartott ünnep­ségen a meghívott vendége­ket, az elnökség tagjait, köz­tük: dr. Zsmurin Lajost, a megyei pártbizottság köz- igazgatási és adminisztratív osztályának vezetőjét, Sándor Lászlót, a városi pártbizott­ság első titkárát, Kukri Bé­lát, a városi tanács elnökét, Tabák Lajost, az SZMT el­nökét, Szívós Antalt, a KISZ megyei bizottságának első titkárát, a vállalat lelkes if- j ú \ kommunistái vastapssal köszöntötték. Az ünnepi hangulatot az iljúmunkás kórus tagjai fo­kozták, az elnöki megnyi­tót követően népszerű moz­galmi dalokat énekelje. Mű­soruk után Petőházi Szil­veszter emelkedett szólásra. Beszédében méltatta a mun­kásmozgalmi múltjáról neve­zetes üzem fiataljainak te­vékenységét. A fiatal munkások jő eredményekről adhatnak szá­mot. Védnökséget vállaltak egy Diesel-mozdonymérieg elkészítése felett, közel öt­ezer óra társadalmi munka után átadták a mozdony­csarnok űj létesítményét. Az óvodaépítést is hasonló lel­kesedéssel patronálták. Emel­lett bekapcsolódtak a 900 éves városért meghirdetett valamennyi munkaakcióba. Petőházi Szilveszter amikor a KISZ KB elismerését és köszönetét tolmácsolta, ki­emelkedő teljesítményt nyúj­tó kommunista közösségnek gratulált. Olyan közösség­nek, mely tettekkel bizonyít­va vált ismét méltóvá a KISZ KB által a kollektí­váknak adományozható leg­magasabb kitüntetésre. Ezt a kitüntetést, a vörös vándorzászlót személyesen nyújtotta át köszöntő be­széde után Kozma József­nek, az üzemi KlSZ-bizott- ság titkárának. Az ünnep­ség résztvevőit ezután a Rákóczi úti Általános Iskola Szemjonov úttörőcsapatának pajtásai irodalmi műsorral köszöntötték. Majd Sándor László szólalt fel. — Az MSZMP megyei bi­zottsága, a megyei tanács és az SZMT, valamint a városi pártbizottság és a városi ta­nács nevében köszöntöm ab­ból az alkalomból Önöket, hogy átvették a kitüntetést, örüljenek neki, emelt fővel nézzenek erre a zászlóra, mert munkával érdemelték ki. Ez az üzem jövőre ün­nepli fennállásának 120. év­fordulóját. Kívánom Önök­nek, hogy az évfordulón is hasonló ünnepség részesei le­gyenek — mondta többek közt a fiatalokat üdvözölve Sándor László, végül a 900 éves Szolnokért emlékpla­kettet adományozta az üzem KISZ-bizottságának. Ezt követően Kanyó Sán­dor, a városi KISZ-bizottság titkára kitüntetéseket adott át. A KISZ KB aranykoszo­rús jelvényét Németh Fe­renc, dicsérő oklevelét Bata Erzsébet, a KISZ városi bizott­ságának dicsérő oklevelét Ba­logh András vehette át. Nyolcán a 15 éves tagsággal járó emlékjelvényt kapták meg. Az ünnepség egyik zá­rómomentumaként Ambrus János igazgató üdvözölte a kitüntetett KISZ-bizottságot, majd a legjobb munkát vég­ző fiatalokat pénzjutalomban részesítette. Az ünnepség az Internacionáléval ért véget. Tervekről, feladatokról Választmányi ülés a MTESZ-ben Már hagyomány a. MTESZ Szolnok megyei Szervezeté­ben, hogy a választmányi ülés legfőbb napirendi pont­ja olyan előadás, amely ak­tualitásával kapcsolódik a mindennapok munkájához. A tegnapi tanácskozás — ame­lyet a Középtiszavidéki és Jászsági Mezőgazdasági Ter­melőszövetkezetek Területi Szövetségének székházában tartottak — előadásának cí­me: „Tervgazdálkodási fel­adataink a IV., illetve az V. ötéves terv átmeneti idősza­kában”, előadója pedig dr. Bereczki Lajos volt. A tervezési, tervgazdálko­dási elképzeléseknek, a fel­adatok ismertetésének külö­nösen a jelenlegi nemzetkö­zi gazdasági helyzetben van jelentősége. A tőkés világ ál­talános válsága mélyül, a spekuláció, a monopolprofit állandó emelése miatt ener­gia, nyersanyag- és szén­válság uralkodik. Szükséges tehát, hogy terveinkben, és azok megvalósításában meg­felelőek legyenek a fejlődés arányai. Így például a fo­gyasztás és. a felhalmozás, vagy a termelő és nem ter­melő ágazatok közötti arány. A nemzetközi munkamegosz­tás jelenlegi szintje minden ország számára elkerülhetet­lenné teszi a tervek össze­hangolását. Mivel mi az ipa­ri nyersanyagok nagy hánya­dát importáljuk, s terméke­inknek számottevő részét külföldi piacon értékesítjük, ezért igen nagy felelősség hárul a gazdálkodó vállala­tokra, legfőképp a központi szervek által biztosított fej­lesztési és termelési lehető­ségek ésszerű kihasználásá­ban, valamint az import ki­váltásában, a gazdaságosan exportálható áruk termelésé­ben. Dr. Bereczki Lajos elő­adásának egyik legfontosabb részében a területi tervezés néhány kérdésével foglalko­zott. Többek között megem­lítette, hogy a vidék iparte­lepítésében, fejlesztésében lényeges tervelem a koncent­ráció. Tehát nem minden la­kott helységet iparosítani, hanem csupán a kijelölt te­rületekre kell telepíteni je­lentős nagyüzemeket, az új iparfejlesztést a már meglé­vő ipari bázis bővítésével kell megoldani. Az előadást követően Ma­darász Tibor, a MTESZ Szol­nok megyei Szervezetének titkára előterjesztette az 1974. évi munkáról szóló ér­tékelést és az 1975-re szóló munkatervet, amelyet a vá­lasztmányi ülés elfogadott A Dunai Kőolajipari Vállalat benzinreformáló üzemének harmadik egysége az elmúlt év közepén állt munkába. Az üzem kollektívája az MSZMP XI. kongresszusa tiszteletére jelentős felajánlást tett. Mintegy hárommillió forint értékű fűtőanyagot kívánnak megtakarítani a vállalat „REF. III-as” üzemegységében. A képen: Vargyas Frigyes és Hajdú Ferenc a „REF. III-as” üzem fiatal dolgozói ellenőrzik az üzem hő­cserélőjét ___J___________________ H armincévesek különvonata a Szovjetunióba Nagy őröm érte a megye háromszázhúsz, 1945-ben szü­letett fiatalját: jutalomüdü­lésre küldte őket munkahe­lyük a Szovjetunióba. Az utat a Szolnok megyei IBUSZ Iroda szervezte ha­zánk felszabadulásának 30. évfordulója alkalmából. A Barátság különvonat tegnap este indult Szolnokról. A kü­lönböző fogla kozású fiata­lok tizenkét napot töltenek a Szovjetunióban, megismer­kednek Ki jewel, Harkovval és Moszkvával. A szovjet fiatalokkal Harkovban talál­koznak, április 4-ét pedig Moszkvában ünnepük. Az első földosztök Ünnepi tanácsülésen emlé­keztek meg a Szabolcs-Szat- már megyei Tiszanagyfalu- ban a felszabadulás utáni földosztás megkezdésének 30. évfordulójáról. Tiszanagyfa- luban — a Pusztaszerit is két nappal megelőzve látott munkához a földosztó bi­zottság. Az ünnepi tanácsülésre meghívták az egykori föld­osztó bizottság tagjait és az első földhözjuttatottakat. fi határidók köteleznek kedveztek mondható Szemle a ms^eszékhsfy építkezésein Szemle a sportcsarnokban Szolnok akkor ünnepelheti méltóképpen 900 éves fenn­állását, ha a lakosság az életkörülmények javulásá­ból is érzi, hogy ennek az évnek megkülönböztetett sze­repe van. A megyei párt- végrehajtóbizoitság ezért el­határozta, hogy a város ve­zetőit rendszeresen beszá­moltatja az épülő létesítmé­nyek helyzetéről. A heten Sándor László, a városi pártbizottság első tit­kára és Kukri Béla, a vá­rosi tanács elnöke az épí­tők, a lebonyolítók és a ki­vitelezők jelenlétében hely­színi szemlén számolt be Bar.a Lászlónak, a megyei pártbizottság titkárának a szolnoki beruházások jelen­legi helyzetéről. A szemlén részt vett Mohácsi Ottó, a megyei pártbizottság osz­tályvezetője is. Ha! feőnsppal koráhhsn A Szolnok megyei Állami Építőipari Vállalat kivitele­zésében épülő létesítmények közül a szemle résztvevői először a Táncsics Mihály úti tiszti klub építkezését te­kintették meg. Az építőipari vállalat 1976 júliusára, a be­fejezési határidőre vállalta, hogy átadja az épületet. A sportcsarnoknál Jakus Vendel igazgató elmondta, hogy már megérkeztek az importgépek és felszerelések a tiszaligeti sportcsarnokhoz, a napokban szállítják a hely­színre, ami biztosítékot nyújt arra, hogy június 30-ra az épület élkészüljön. Az épí­tőipari vállalat szocialista brigádjai vállalták, hogy május 30-án levonulnak az építkezésről, de biztosítják, hogy már április 30-tól meg­kezdődhessék a környezet- rendezés. A Vosztok úti lakótelepen épülő százszemélyes jubileu­mi óvoda befejezését május 30- ra ígérte a Szolnok me­gyei ÁÉV, így a szeptemberi tanévnyitóig bőségesen lesz idő a berendezésére. A Kassai úton épülő há­rom negyvennégy lakásos ház közül az állami építő­ipari vállalat az elsőt még tavaly átadta határidőre, így most várható, hogy a másik kettő is elkészül a tervezett időpontra, 1976 végére. Az Ady Endre úti lakbe­rendezési áruház befejezésé­nek határideje 1976. június 30. Bár az importszerelvé­nyek még nem érkeztek meg, és részlettervek is hiányoz­nak még — mindez a mun­kát egyelőre nem akadályoz­za. így a megyei ÁÉV veze­tői lehetőséget látnak arra, hogy hat hónappal koráb­ban, azaz 1975 végére átad­ják az áruházat. A lakberendezési áruház­zal csaknem szemben két 128 lakásos épület szerkezete Is áll már a harmadik mel­lett. A II. számú épületbe a megyei ÁÉV ígérete sze­rint április közepén már költözhetnek a lakók. A III. számú épületet a szerződés szerint év végére kellene be­fejezni, de az ÁÉV vezetői úgy látják, hogy augusztus 31- én már ezt a lakóházat is át tudják adni. Erőfeszítés Kell Az Ady Endre úti vízügyi szakközépiskola és kollégi­um építésénél már több a gond, fokozott erőfeszítés szükséges ahhoz, hogy a sze­relvények — köztük az im­port is — idejében rendel­kezésre álljanak, és az épü­letet a tervek szerint augusztus 31-ig befejezzék. A Ságvári körúti III. szá­mú irodaház — közismert nevén a vízügyi székház — már készen áll, a hiánypót­lásokat az állami építőipari vállalat befejezte. A beköl­tözést az nehezíti — de vég­ső fokon nem akadályozhat­ja — hogy a telefonközpon­tot még szerelik. A Szolnok megyei Tanács Beruházási Vállalata április 7-re tűzte ki az épület üzembe helye­zését, ezt követően a vál­lalatok, szervezetek meg­kezdhetik a beköltözést. A rádió épülete mellett már megkezdődött az autó­busz-pályaudvar területren­dezése, véglegesen 1976. jú­nius 30-ra készül el. Mind a Volán, mind az állami építőipari vállalat vezetői le­hetőséget látnak arra, hogy az autóbuszok még az irá­nyító épületek befejezése előtt, az év végén innen in­dulhassanak útjukra. Sajnos, a Centrum Áruház építésének befejezési határ­idejét a Szolnok megyei AÉV vezetői ma még nem tudják megmondani, mert menet közben az építtető a terveket módosíttatta. Itt is gondot jelent az import gé­pek, berendezések, de remé­lik, hogy a szerződés szerin­ti véghatáridőre, azaz 1976. június 30-ra elkészül az új Centrum Áruház. ükadozó tervszolgáltatás Mint arról már korábban hírt adott lapunk, a kis- gyepi Széchenyi lakótelepen már megkezdődtek az elő- közművesítés munkálatai, amelyeket a szegedi Délma­gyarországi Építőipari Vál­lalat a Szolnok megyei ÁÉV alvállalkozójaként végez. Ha a most még akadozó terv­szolgáltatásban javulást le­het elérni, és ezzel a folya­matos munkát biztosítani, akkor a Szolnok megyei AÉV szeptemberben meg­kezdi a lakások építését. A vasútállomás B-épületé- nek még át nem adott he­lyiségeiben most van a mun­ka finise. A dekorációs fal­burkolat kivételével a határ­időre, május 30-ra az épü­let valamennyi helyiségét átadják. Július 13-án, a vasutas napon felavathatja a varos új vasútállomását. Áp­rilis 17-én már három pe­ronra bejárhat a vonat, s a vasutas napra valamennyi vágányon közlekedhetnek a szerelvények. A vasútállomás előtti tér arculata is kiala­kul akkorra, rendezett terü­leten áll majd a jubileumi emlékmű. A tért övező íves házak közül a Szolnok me­gyei AÉV az I-es és Il-es jelű épület szerelését május 15-re befejezi. ,, F: físfárltiő végleges legyen Jól halad a Szolnok me­gyei Tanács gyógyszertári központja gyógyszerraktárá­nak építése a Landler Jenő úton, az állami építőipari vállalat a vállalt határidőre, augusztus 31-re át is adja az épületet. A Hetényi kórház bővítése is a kiviteli program sze­rint halad, év végére azt is befejezik. Az építőipar négy­száz személyes munkásszál­lójának alapozása befejező­dött, 1973 júliusában az épü­letet átadhatják. A Szolnok megyei Építő és Szerelőipari Vállalat jól halad a Vörös Csillag úti hatvanszemélyes bölcsőde építésével. Vállalták, Hogy október 15. helyett szeptem­ber 1-re átadják az épüle­tet. Az ÉPSZER dolgozói azt is felajánlották, hogy egy kommunista szombat mun­kájának értékéből ebben a bölcsődében berendeznek egy helyiséget. Nem halad ilyen jól a Vosztok úti mozi építésével az ÉPSZER Vállalat. Lapunk is már több határidőt kö­zölt, előbb április 4-re, majd május 1-re jósoltuk az ígé­retek szerint a mozi meg­nyitását. Ma azt ígérik, hogy a vetítés június 1-én kez­dődhet. Az építkezésen az ÉPSZER hét alvállalkozója dolgozik, közülük elsősorban a bajai Faipari Vállalat kés­lelteti a munkát, a belső falburkolatot csak jóval a megszabott határidő után szállította. Mindenesetre re­méljük, hogy a harmadik legújabb határidő már vég­leges lesz. Ha a Réz—Kassai úti ABC- áruházat a most ígért határ­időre, azaz augusztus 20-án átadják, akkor is az eredeti határidőnél csaknem egy évvel később, szeptember vé­gén lehet majd itt vásárolni. A nagy késedelem több ok­ra vezethető vissza, de a legfőbb mégis a munka ko­ordinációjának hiánya. Az építkezés jelentős elhúzódá­sa a költségeket is megnö­velte. Az Abonyi úti OTP-minta- lakótelepen mind az építtető, mind a lakók elégedettek az Építőipari, Javító és Szol­gáltató Vállalat munkájá­val. A 112 lakásból az utol­só 10 lakás épül most, ezek­be május végén költözhetnek a lakók. ☆ A szemlén kialakult össz­kép alapjában véve kedvező, bár az import anyagok be­szerzése, a tervek késése, az indokolt, de megkésett terv- módosítások, s hasonló gon­dok itt-ott még hátráltatják az ütemes munkát. Ha az építők — s nem utolsósor­ban a feltételeket biztosító építtetők, lebonyolítók — a vállalt határidőket valóban megtartják, méltó köntös­ben ünnepelheti 900 éves fennállását a város. Hogy mindez biztosítva le­gyen, a megyei pártvezetés a jövőben rendszeressé — az augusztusi jubileumi ünnep­ségekig kifejezetten gyako­rivá — teszi az ilyen szem­léket. Az operatív ellenőr­zéssel mód nyílik arra, hogy az ígéreteket, a határidőket a megyei párt-végrehajtóbi­zottság folyamatosan ellen-, őrizze. . T. P.

Next

/
Thumbnails
Contents