Szolnok Megyei Néplap, 1975. március (26. évfolyam, 52-76. szám)
1975-03-23 / 70. szám
SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1975. március 23. VERES PÉTER: Suli Kis Varga a szövetkezetben Az idő megint lépett egyet, már december van, de a tél mintha visszahúzódna. November végén már hó is esett, fagyogatott is, most meg néha a nap is kisüt, és ragyognak a tócsák a dércsípte, de még friss-zöld legelőkön. A Táncsics vezetősége nem alszik, kevés az őszi szántás, a hirtelen jött sok földdel nem tudtak az őszön megbirkózni, kiszorította a traktorokat és a lovasekéket is a sok eső meg a fagy a földből. De lám, jóra fordult megint az idő, gyerünk csak az erősebb igákkal is, míg lehet, szántsunk a tavasziak alá. Nemcsak az őszi szántásban lehet jó tengeri meg cukorrépa. Csatárynál és a grófnál is így volt. Suli Kis Varga hát újra kikerült a határba szántani. És mert úgy találták jónak, hogy a munkaverseny érdekében ne egy nyomon járjanak az ekék, ''hanem minden iga külön fogáson szántson, Suli Kis Varga is egyedül járta végig-hosszig a há- romnyárfási nagy dűlőt. így történt egyik napos délelőt- tön, hogy Balogh János, az igásbrigád vezetője, nem a dülőúton gyalogolt végig a szántó igákat ellenőrizni, mint ahogy a régi vezetők, szokták, hanem keresztülvágott egyenesen a tábla közepén, és nem törődött vele, hogy kilós sárgubancok ragadnak a gumicsizmája sar- kára-talpára. Amikor odaért a Suli Varga nyomába, elővette a colstokját, és megmérte a barázdát. Megmérte egy helyen, két helyen, három helyen, és ment tovább az eke nyomában. Suli Varga úgy tett, mintha nem is venné észre és hajtott csendesen, nyugodtan, meg-meglibbentve az eke szarvára akasztott gyeplőt, és oda-odaszólva a lovaknak: — Linda, ne! vagy: gyér ide, Betyár! Egyszer aztán hallja, hogy Balogh János utána szól: Te, János, állj csak meg! — De eleinte úgy tesz, nagy ártatlanul, mintha a szorgos munkában nem hallotta volna, s csak megy-megy az eke után. Pedig közben már rebegett benne a lélek: itt most baj lesz! Balogh János még egyszer szólt, most már hangosabban. Nincs menekvés: meg kell állni. — Ps-s-h-i-i — hó — hó- ha! állította meg a lovakat, és azok csakugyan mindjárt a dolgukhoz láttak, mert nehéz munka közben sűrűn rájön a lovakra a pössentés. — Állj csak meg, állj csak meg, János — hangzott a 3alogh János hangja ,—, mongvad. csak, mit csinálsz te itt? Suli Kis Varga visszafordult az eke szarvától és ártatlan nagy szemeket meresztett rá: — Mit csinálnék? — szántok! — Szántol, szántol, azt én is látom, de hány centire szántol? — Hát amennyire parancsolva van, nyóc colra, vagyis hát húsa centire, ehun van, mérje meg az elvtárs, nekem nincs colstokom, de itt van ez a kis pálca a zsebemben — és előhúzva egy kis vesszőcskét, az eke nyomán a barázda fényes, nyersfekete falához állította. Egyezett, nem volt annak egy centi híja se. — Ezt látom én, de ne nézz engem bolondabbnak, mint amilyen vagyok. Gyere csak vissza, arra hátrafelé, hadd ott azt az ekét! Visszamentek vagy három lánc hosszat. Balogh János megállóit. — Na, itt állítsd csak bele a barázdába a mértékedet — mondta Vargának. Suli Kis Varga megtette, de már ekkor főtt, izzadt, pedig nincs olyan izzasztós idő, éles kis szél fú északkelet felől. A pálcikából kimaradt egy kislány tenyérnyi, legalább két col. — Na látod, hát hun a nyóc col? Ez még hatnak is kevés. , —r Én nem tudom, hogy lehet e? — hebegett zavarodottan Suli Kis Varga. — Itt biztosan felrántották azok a büdös dögök az ekét. Nézzük csak meg másik helyen is — buzgólkodott, hogy ártatlanságát bizonyítsa. Megnézték. Odébb is úgy volt. Suli Kis Varga a fejét csóválta: — Hogy lehet e? hogy lehet e? Visszamentek hát a barázdán egészen a dűlőútig. De a dűlőúthoz közel már újra nyolc col mély volt a szántás. — Hát én nem tudom, hogy lehet e? — tetette magát Suli Kis Varga. — Itt meg mán megint megvan a nyóc col. Nem jól ez az eke, kimászik a földből... — próbálta megint másfelé terelni a bajt. (Dehogynem tudta", hiszen akkor vette lejjebb az ekét, amikor meglátta jönni a táblán keresztül Balogh Jánost. Az isztikével döfölte a csoroszlyára teke- rődzött tökindát és gazt, s közben lehajolva két lyukkal lejjebb dugta a csapszeget. Csak azt nem tudta, hogy ezt Balogh János is látja.) — Nincs itt az ekével semmi baj, Varga János, hanem teveled. Gyere velem egy kicsit, odébb a dűlőn, majd mutatok valamit. Hátrább mentek a dűlőn, túl a Suli Varga fogásán vagy ötven ölnyire. akkor megállóit Balogh János. — Na, innen nézz vissza a szántásodra, mit látsz? Suli Kis Varga most csakugyan nem találta az eszét, nem tudta megérteni, mit akar ez a Balogh. Immel- ammal válaszolt: — Mit látok? Nem látok semmit. Szántás: szántás. Olyan, mint a többié. Vakbarázda nincs benne, azt tudom, arról jótállók ... — No, hát figyelj ide! Ne mondd, hogy én csak rád fogok valamit. A dűlőúttól befele úgy egy jó láncaljáig — szép pörhanyós, fekete a szántásod és nem fényes. De onnantól kezdve, nézz csak át az egész dűlőn, majdnem a túlsó dűlőútig, májas és fényes, mint a szurok, csak úgy ragyog a napon. Mit gopdolsz, miért van ez? Suli Kis Varga csak nézett, nézett, nem tudott szólni. Most ismerte fel már a bajt, és ököllel szerette volna ütni a saját marha fejét. Azt akarta, hogy nőjön a becsülete a vezetők és a tagság előtt, ne nézzék őt le semmi embernek. Meg aztán így szaporodna a munkaegység is. És most aztán itt van, ni! Balogh János tovább erőltette : — Na, mit gondolsz, miért? Neked azt tudni kell. Nem először fogod az ekeszarvát. — Ott tán nyersebb, lá- gyabb a föld — nyögte ki végül. — Nem, János, nem a föld nyersebb, hanem az ekét vetted feljebb. Ahol az ekét leeresztetted nyolc colra, mint a két dűlőút mellett, hogy mink meg ne lássuk — vakuljunk meg, ügyi? —, ott ikrás, parázs, vad földet hoz fel az eke, mert a tavaszon nem jár ilyen mélyen. Ahol pedig felveszed az ekét hat colra, ott lágy hasábokban fekszik az egész, és ragyog, mert ameddig szántva és kapálva volt, tele van vízzel. Azért ragad any- nyira az ekéd, és azért kell az isztikével is mindg dö- fölni. De korábban kelj fel, ha minket be akarsz csapni. Látod, rád vallott még a föld is. Azt se lehet megcsalni. Ha nem lesz erős fagy, így szárad meg tavasz- szal, rosszabb lesz, mintha fel se szántottuk volna. És nézz csak oda, a Szőke Mihály szántására meg tovább a Bállá Sándoréra, azoké nem ragyog úgy, mint a tiéd és nincs is ennyire hasábos. Suli Kis Vargának elállóit a szava. Erre nem számított. Most besötétült előtte a világ. Befellegzett a jobb helynek. Mégis valahogy védekezni próbált — Én nem . tudom, hogy lehet ez, én úgy szántottam mindig, ahogy szoktam. — Ez az: ahogy szoktál! Vagyis mindig csaltál. Feljebb vetted az ekét, és szélesebbet fogattál, hogy hadd szaporodjék a munkaegység — nézd csak, milyen hasas a tábla közepén a barázdád, az is azért van —, meg aztán hadd szaporodjék a mi kárunk. De tudod te azt nagyon jól, hogy minden hold földön, amit így , szántol, tíz —tizenöt mázsával kevesebb tengeri lesz, még ha jó esős lenne is a nyár. Ha meg száraz lesz, elsül az egész. Hát miből hizlalsz a jövő télen? He? Mi? — Azt akarod, hogy ne teremjen semmi, és éhen maradjon a tagság? Mert ez most nemcsak a te károd, hanem a miénk is. Érted — a miénk is! Na, a betyár hétszentségit, hát mit csináljunk most veled? Baranyi Ferenc: Pilis Pilis, Pilis, szülőfalum, látom magamat kiskorún: átdöcögtünk a Dolinán Hudoba Palkó kocsiján, Potrák Zsuzskával bizsergő sétára várt a kiserdő, Kovács Bandi a Haleszek felől biciklin érkezett, egyszer gomboztam is vele, már nem tudom: legyőztem-e? Ha Kántor Géza vicceket mesélt - az eső megeredt s bőrünk alá cfurgott a víz- Jó emlékezni erre is, no meg lllanicz Gyurira! Kettőnkben egy volt a hiba: nevettünk mindig mindenen, hogy létünk indokolt legyen. Jó emlékezni s néhanap megkeresni, ki ottmaradt, olyankor szíves, biztató szavakkal kínál Reisch Dodó, jó azt megtudni tőle is, hogy kicsit büszke rám Pilis, szemmel kísér szülőhelyem, bogy létem indokolt legyen... KOVÁCS IMRE: LEÄNY Herman Lipót emlékére A Szinyei Merse Pál Társaság negyven nappal a névadó nagy magyar kolorista halála után, 1920. március 12-én alakult. Ennek a művészi társulásnak az őse a híres, Andrássy úti Japán kávéház művészasztalánál csírázott, amelynek a magyar művészet jeles képviselői közül többek között maga Szinyei, Lechneír Ödön, Csontváry, Csók István, Kernstock Károly, Rippl- Rónai s minket, szolnokiakat közvetlenül is érintő Fényes Adolf, Pólya Tibor, Iványi- Grünwald Béla voltak tagjai. A festők, szobrászok, művészeti írók amellett, hogy aktívan alakították tevékenységükkel koruk művészeti életét, bohém, vidám tréfálkozásaikkal, egymással évődő humorukkal, a róluk keringő anekdotákkal írták be nevüket a művész-humor történetébe. -Egyik krónikásuk, a jóízű „sztoryk” megöröjíí- tője — maga is elismert festő: Herman Lipót. Bőven áradó kedély, kitűnően elhe- helyzett csattanók, kihegyezett poénok jellemzik írásait, amelyek szellemességük mellett művészeti kordokumentumok is. Nem is beszélve sokszor hangos kacagást fakasztó karikatúráiról, amelyek egy-egy művész jellemző tulajdonságát, kisebb- nagyobb hibáit eltúlozva, hangsúlyozva, poentírozzák, vagy egy-egy leírt esetet illusztrálnak. Legutóbb 1958- ban jelent meg ,,A' művészasztal” címen művészanekdó- táinak válogatása, de közel kétszáz füzetre terjed naplója, amelyben rajzokban, krokikban és írásokban őrzi élete feljegyzésre méltónak ítélt eseményeit. 1884-ben született Nagy- szentmiklóson, képzőművészeti oktatást Székely Bertalan Mintarajziskolájában, majd Münchenben kapott, majd 19U-ben Párizsban tölt művészete számára jelentős félévet. Ugyanebben az esztendőben részt vesz a kecskeméti művésztelep alapításában. Erről így emlékezik meg említett könyvében: „Falus Elek Nagybányára megy, hogy az iparm'vészetet a festészettel cserélje fel. A nyugtalan fiatalember megbontja a nagybányai telepet, és helyette megalapítja a kecskemétit. Kecskeméten telepszik meg Olqyay Ferenc, a Pólya-fivérek, Iványi- Grünwald Béla, Perlott-Csa- ba Vilmos, Bornemissza Géza, Csikasz Imre, a nagyon tehetséges szobrász és jómagam. Falus műtermet, sőt villát ígér a telep művészeinek. Emeli az új telep rangját, hogy művészasztaltársunk, a már akkor is népszerű, kitűnő Szép Ernő is Kecskeméten vendégeskedik. ..” Természetesen a kecskeméti telep ugyanúgy, mint a szolnoki, csak bizonyos időszakokra kötötte le a művészeket, s idejüket továbbra is jócskán töltötték állandó lakhelyükön, például a Pólya testvérek, s Herman Lipót Budapesten, ahol törzshelyük továbbra is a Japán kávéház művészasztala volt. Herman Lipót 1913-ban rendezte első kollektív kiállítását Szinyei, Ferenczy, Fényes, Iványi-Grünwald társaságában. Ettől kezdődően több egyéni és csoportos kiállításon vesz részt itthon, s külföldön egyaránt. A Szinyei Merse Pál Társaság tárlatain mint alapítótag, harminc éven át rendszeres szereplő. Képei sikerének titka az a stiláris és tematikus sokféleség, amelyben a klasz- szikus alakos kompozícióktól az idilli tájképeken át a színgazdag virágcsendáletekig, balatoni, zsennyei. tengerparti vidékekig, bibliai jelenetekig bővelkedik oeuvre-je. Herman Lipót erős oldala volt a portré. Első, édesanyját megörökítő arcképeitől kezdve számos önarcképe, művészekről, kollégáiról, zeKönyvjelző Nincs helyed a temetőben Az Európa Könyvkiadó gondozásában jelent meg — a nálunk is jól ismert „Tombol a hold” című könyv szerzőjének — Peter Marshall- nak, a fiatalon elhunyt angol írónak „Nincs helyed a temetőben” című regénye. A mű témája: az egyéniség tragédiája, küzdelme önmagáért, azért a jogért, hogy vállalhassa, hordozhassa saját jellemvonásait, tulajdonságait. A főhős, Joe életét mutatja be az író, születésétől kezdve addig a percig, amikor a már mint felnőtt fiú lép ki a tébolyda sötét falai közül. Illetve remek megoldással egy rettenetes vízió keretében sejteti mindazt, ami hősére ezután vár. A regény három részből áll, amelyek közül az első önálló kisregényként is remekmű Lenne. Megismerjük belőle a kisváros finatikusan vallásos világát, amelynek középpontjában a lelkész, Joe nevelőapja áll. örült ötleteit minden fenntartás nélkül a város egész lakossága megvalósítja Joe kivételével, ki már kis fiú korában öntudatlanul, de szenvedélyesen keresi egyéni vonásait, a kiutat az egyre szürkölő világból. A város szemében Joe bűne megbocsáthatatlan, annál is inkább, mert őt tekintik a lelkész utódjának. Megalázó büntetésekkel sújtják (hónapokig bekötik a szemét, s vezetgetik az iskolába, meg vissza), barátai elárulják, magára marad. A harc meghaladja erejét, s egyenes az út az őrület felé. A második részben két síkon futnak a cselekmény szálai. Az egyik az ésszerűség, a normalitás síkja. Ezen mozog a két mellékszereplő a doktor és Josie. A harmadik részben már a műtéten átesett, szerelmében csalódott fiút találjuk. Marshall regénye szembeszegülés a konformizmussal, a lelkiismereti kényszerrel, a kispolgári beszűkültséggel. Az ő szemében az egyház testesíti meg a lelkiismereti kényszerrel kierőszakolt konformizmust: ez az az elnyomó hatalom, amely az egyén jogát, az önálló gondolkodás szabadságát sérti. Az 1966-ban elkészült regényt Szilágyi Tibor fordította magyarra, rendkívül élőn, szemléletesen. T. G. nészekröl, szfnészekről, politikusokról és írókról készített portréja gazdagítja nemcsak az ő műveinek sorát, de do- kumentáris értékű művészi arcképcsarnokunkat is. Egyéniségének vonzása sok-sok baráttal vette körül szinte attól a perctől kezdve, hogy ecsetet vett a kezébe. Kelen- hegyi úti műterme 1972-ben bekövetkezett haláláig költők, esztéták, festők, zenészek, szobrászok találkozó- helye volt. Humorát, bölcsességét mindvégig megőrizte, szintúgy friss alkotókedvét, művészi termékenységét. A felszabadulás után megkapta munkásságáért a Szocialista Munkáért Érdemrendet, a Munkícsy-díjat, érdemes művész lett és kitüntették a Munka Érdemrend arany fokozatával. A Nemzeti Galéria 1974-ben rendezte meg emlékkiállítását, amelynek egy szűkebb anyagát láthatjuk most a Szolnoki Galériában, Pogány ö. Gábor, a Nemzeti Galéria főigazgatóié" ok av-dott rendezésében. Nincs rá lehetőség, hogy e gazdag életmű minden oldalát prezentáljuk: Herman Lipót számos rajza, karikatúráin. írói tevékenysége, s festői hagyatékának jelentős része egyszerre szinte bemutat- hatatlan. A válogatott képanyag azonban, amelyet közöségünk most megtekinthet, jól képviseli Herman Lipót festői sni okosságait, művészi kvalitásait Hr ílm*! Mária
