Szolnok Megyei Néplap, 1975. március (26. évfolyam, 52-76. szám)

1975-03-16 / 64. szám

1975. márdtis 16. SZO'"'«! MEGYEI NÉPLAP 5 TRAZSI JÓZSEF, — Végre van né­hány szabad órám. A pártértekezle­tek, meg a kong­resszusi készülődés miatt sokszor ké­ső éjszakába nyúlt a munkaidőm. Ha­za csak - aludni jártam. Ha a fele­ségemmel közölni akartam valamit, levelet hagytam az asztalon. A gyere­keket is alig lát­tam — meséli Trá­Küldötteink a kongresszuson pőrém vezető, a Magyar Hajó- Zsi József. Darugyár tiszafüredi „ , * , , , gyáregységében Ot éve géplaka­tosként kezdett a ’ Magyar Hajó és Darugyár tiszafüredi gyár- : egységében. A csendes napokat mozgalmasab­bak váltották fel. A nyolcórai munka mellett társadalmi megbízatásokat is kapott. Ma már az acélszerkezeti üzem vezetője. — Nyolcán voltunk fiúk. Édesapám azt akarta, hogy mindannyiunk kezében szakma Hegyen. A gyerekkori jóbarátom apja kovács wolt. Mindig ott sündörögtem körülötte. Néz- item, hogyan dolgozza meg a vasat. Éppen azért, amikor szakmaválasztásra került a sor, géplakatosnak mentem. Első munkahelyem a Hortobágyi Állami Gazdaság volt. Dolgoztam a budapesti gyár és gépszerelő vállalatnál, meg a tiszafüredi Szabad Föld Tsz-ben. Az­tán jött az MHD. Egyik tanítómesterem azt mondta — „Fiam, ahány helyen dolgozol, •annyival többet tapasztalsz az életben”. Igaz­sága volt, de én már innen nem akarok el­menni. — Láttam, hogyan születik, erősödik a ,feyár, hiszen 1970. novembere óta egy percre sem hagytam itt. Egy év után behívattak a főnökségre, s azt mondták, hogy csoportve­zető leszek, örültem, hogy bizalommal van­nak irántam. Majd egy 15 tagú szocialista brigád vezetőjévé is megválasztottak. Ez volt az első brigád nálunk. Szerettünk együtt dol­gozni, de meg is lett az eredménye. Tavaly augusztus 20-án megkaptuk a Társadalmi munkáért kitüntetés arany fokozatát. A gyárban indított tanfolyamok állandó hallgatója volt. Levizsgázott láng- és ívhe­gesztésből. A művezetőképző legjobb „tanuló­jaként” tartották nyilván. Három éve párttag és pártvezetőségi tag. A munka, a tanulás mellett pontosan ellátja tanácstagi feladatát. Beválasztották a Hazafias Népfront járási bi­zottságának elnökségébe. Szorgalmas munká­jáért kétszer kapott Kiváló dolgozó kitün­tetést. — Amikor meghallottam a nevem a kong­resszusi küldöttek között, valami furcsa me­legség öntött el, a lábam is remegett. Nagy felelősség ez, hiszen azon a komoly fórumon a gyárat, Tiszafüredet képviselem. Azóta már gondolkoztam azon, mit mondanék, ha felszólalhatnék. A vidéki ipartelepítés jelen­tőségéről, a mi gyárunkról, a munkáshétköz­napjainkról beszélnék... Szolnok megye több mint négyszázötven­ezer lakójának, több mint 33 ezer kom­munistájának képviseletében harminchá­rom elvtársunk, kollégánk, pályatársunk, barátunk vesz részt a Magyar Szocialista Munkáspárt holnap összeülő XI. kongresz- szusán. Küldötteink megyénk kommunista és pártonidvüli munkásainak, értelmiségi dolgozóinak örömeit, vágyait, gondolatait m juhász imréné or. nyugdíjas Akinek gazdag az életútja, nehe­zen tudja a sok történés közül ki­választani azokat, amelyek sorsát, jövőjét meghatá­rozták. Gondolom, így van ezzel Ju­hász Imréné dr. nyugdíjas is. 1931: Mezőtúron egy illegális talál­kozón Juhász Im­re pártösszekötő közölte Gonda Zsuzsannával, hogy felvették a kommunisták so­rába. A tizenegy gyerekes cselédember lánya, — aki tizennégy esztendős korában már a malteros ládát ci­pelte a mezőtúri tanácsháza építésénél, aki 3 elemi után cselédnek állt, mert kellett a fillér is, amit ő kereshetett gyermekerejével — elindult azon az úton, amely ezernyi ve­szélyt rejtett, de igaz ügyet szolgált. 1944 december 24: Rákoskerten Falb Fri­gyesék házában egy asszony — akit a nyila­sok halálra szántak, kerestek, mert szabo­tázst szervezett a Siemens Művekben — csak állt és arra gondolt: vége a rettegésnek, nem kell tovább bujkálnunk, nem gyilkolják to­vább az embereket. Vége a háborúnak! És elindult haza, a szülővárosába gyalog a férjé­vel, Juhász Imre kubikossal, aki pártössze­kötője volt. 1945 január: Juhászné Gonda Zsuzsanna fegyvert fogott, hogy mint a demokratikus hadsereg katonája védelmezze a nép hatal­mát. 1948 december: A MADISZ-ban dolgozó Juhásznéval közölték, hogy főispán lesz Szol­nok megyében. Kétféle érzés viaskodott ben­ne, az egyik „nem értek én ahhoz, dehogy vállalom”, a másik „miért pont én a három elemimmel? Van nálam képzettebb, ráter­mettebb”. Akkor még Rákosi Mátyáshoz is elment, hogy megmondja: nem vállalhatja. De azt a választ kapta: majd belejössz, ta­pasztalt elvtárs vagy, csak egy kicsit fiatal. (36 éves volt akkor). 1956 június: Juhászné kilépett a terem aj­taján, ahol utolsó államvizsgáját tette le a jogi egyetemen. Átgürcölt, áttanult éjszakáit, átdolgozott nappalok után úgy érezte, meg­könnyebbült a teste, a lelke. Talán kevesebb lesz a gond ezután. 1957 március: Az ellenforradalmárok ügyét tárgyalta a megyei bíróság. A megyei ügyész Juhász Imréné dr. Senki nem tudta, hogy mennyit tanult közben is, hogy még csak vé­letlenül se merüljön fel a gondolata annak, í hogy törvénysértést követ eL FÜLÖP ZOLTANNÉ, a tíszakürti általános isko­la tanára MARTA JANOS, a kisújszállási Tisza TI. Termelőszövetkezet tehe­nésze tolmácsolják. Az ország minden részéből egybehangzó véleményekhez hozzáteszik Szolnok megye állásfoglalásait is. A következőkben megyénk hét küldött­jét mutatjuk be. Szólunk életútjukról és gondolataikról, s arról, hogy milyen érzé­sekkel indulnak a párt legfelső fórumára, jövőnkről tanácskozni. 1966: a NEB megyei elnöke, Juhászné dr. született Gonda Zsuzsanna két szívinfarktus után nyugállományba ment. 1975 március: küldöttnek választotta a me­gyei pártértekezlet a XI. kongresszusra. — Szeretnék felszólalni a kongresszuson — szólt —, és elmondani gondolataimat. Hogy mindenkinek, ha csak egy kicsivel is, aho­gyan a tehetségéből, tudásából telik, de dolgoz­nia kell a párthatározatok teljesítésén, mert a párt politikája az, ami biztos iránytű éle­tünkben és amely az emberek, a nép fel- emelkedéséhez vezet. Kürti vagyok, mosolyog kérdése­men Fülöp Zol­tánná, — úgy érti: Tiszakürtön szüle­tett, egész eddigi életét ebben a va­rázslatos hangula­tú tiszazugi fa­lucskában élte. Az iskolás évek sem szakították el szülőfalujától, gimnazista korá­ban „ingázott” Ti- szakürt és Kun- szentmárton kö­zött, majd a ta­nácsháza Tiszára csodálkozó abla­kai mögött dolgozott, — jó két évig — pénz­ügyi előadóként. Szép volt, jó volt, mondja, de az igazi élet akkor kezdődött, amikor tanító­ként léphette át a kürti iskola kapuját. Igaz, egyelőre képesítés nélkiili nevelőként, de ha­marosan beiratkozott a szegedi Tanárképző Főiskolára, s most márszaktárgyaként — mezőgazdasági ismereteket tanít. Az utcán, abban a szép tavaszban, — bakfis- lánynak nézném, pedig már betűvető ember a kisfia is. A mozgalmi múltját nézve pedig egyenesen „veterán”. Csaknem két évtizede dolgozik az ifjúsági mozgalomban, 1966-tól a „kürti” úttörőcsapat vezetője, 1970-től a já­rási pártbizottság, március 9. óta pedig a megyei pártbizottság tagja, kongresszusi kül­dött. Pedagógiai munkám középpontjában az út­törő mozgalom áll, mondja, úgy gondolom, hogy a kongresszuson megyénk úttörőcsapa­tait, kisdobosait képviselem. Ezt nagyon nagy megtiszteltetésnek tartom, mert a felnövő ge­nerációk szocialista nevelését olyan kérdés­nek vélem, aminél alig van fontosabb. Ezért is tartom elsőrendű fontosságú munkának, fe­lelős pártmegbízatásnak úttörővezetői funk­ciómat is. Az meg külön jólesik: a gyerekek is örülnek, hogy ott lehetek a párt XI. kong­resszusán. Zsúfoltak a nap­jai. Reggel fel­ügyel az állatok etetésére, délelőtt takarmányért „tal­pal”, délután a 'társai ügyeit inté­zi, este értekezlet­re, megbeszélésre szalad. Ezután jö­het csak a család. Márta János, a kisújszállási Ti­sza II. Termelő- szövetkezet tehe­nésze. Életének 36 évéből már 22-t a tsz-ben töltött. — Suttyó gye­rekként kerültem a szövetkezetbe. Egyik nap kijártam a nyol­cadik osztályt, a másik nap édesanyám ké­zen fogott, és elhozott a tsz-be. ö alapítótag volt. Se szakmám, se iskolám, — nem válo­gathattam a munkában. Az első napokban olyan lovat vezettem, amelyik ekekapát hú­zott. Alig látszottam ki a földből, meg aztán vékonyka is voltam. Erősen kellett kapasz­kodnom a kantárba, nehogy a levegőbe emel­jen a ló. Aztán megszoktam a nehéz parasz­ti munkát. Négy esztendő után a növényter­mesztésbe kerültem. Nem dolgozhattam so­káig, mert 1959. november 16-án bevonultam katonának. Két felejthetetlen év következett Kaposvárott. Ott Pápai főhadnagy mondo­gatta, hogy tanuljak, politikailag képezzem magam. Neki is köszönhetem, hogy ember lett belőlem. .Elszaladt a katonaság, újra ha­zakerültem. A KISZ-ben dolgozgattam, voltam még titkár is, de aztán megnősültem. Jött a család... Abba maradt a mozgalmi munka. SZONDA LAJOSNE munkás nő a martfűi Tisza Cipőgyárban TÓTH ISTVÁN, a DATE mezőtúri főiskolai karának igazgatóhelyettese — öt évig laktam tanyán. Azt mondja a paraszt, a tanyasi élet földi paradicsom. Szép is az, de csak nyáron. Elzárva éltem a külvilágtól, mindentől.' A legközelebbi szom­széd is kilométerekre lakott. Csak annyit ta­lálkoztam emberekkel, amíg elmentem a tsz- be, meg hazajöttem. Akkor már tehenész vol­tam. Pár éve még kézzel fejtünk, de én esz- kábáltam hulladékanyagból egy fejőgépet. Azóta is megvan. — Annyi év után elkezdtem a tanulást. A főgépészünk felbiztatott, hogy végezzem el a traktorvezetői tanfolyamot. Kenderesre jár­tam, 1970-ben végeztem. Egyideig a műhely­ben tettem, vettem, de meguntam. Nem érez­tem jól magam a gépek között. Aztán be­iratkoztam a jászapáti mezőgazdasági szak­munkásképzőbe, ahol Nagy Gyula tanár biz­tatott, hogy folytassam a tanulást, ne hagy­jam abba. Tavaly végeztem, mint szarvas­marha-tenyésztő. Közben párttag lettem. El­végeztem a marxista-leninista középiskolát is. Néhány hónapja a második kerületi állat- tenyésztés vezetőjévé választottak. Most va­gyok elsőéves a karcagi mezőgazdasági szak- középiskolában. — Kongresszusi küldött lettem. A mai na­pig nem akarom elhinni. Soha nem voltam még ilyen helyen. Elképzeltem, hogy sok ér­dekes dolgot hallok. Biztosan lesz olyan prob­léma, ami bennünket, tsz-tagokat érint. Fi­gyelek majd, hogy pontosan, mindenről be­számolhassak az itthoniaknak. A tűzokor mo­noton zajából az egyik irodába hú­zódunk, ahová csak zsongva ha­tol a Tisza Cipő­gyár gépeinek zakatolása. Szon­da Lajosné ismét cigarettára gyújt. — Ma már leg­alább ez a tizen­ötödik. Izgatott vagyok, mozgal­mas napokat élünk. Délután például KISZ-ve- zetőségválasztó taggyűlés lesz. A vezérigazgató is ígérte, hogy jön, s talán a megyétől is érke­zik valaki. Eddig én voltam a KISZ-titkár, de néhány óra múlva más lesz. Hangjából megnyugvás és sajnálkozás egyaránt kicsen­dül. — Először én kerestem mozgalmi mun­kát, most meg rámszakadt esőstől. Tagja va­gyok az üzemi pártbizottságnak, a KISZ Központi Bizottságának s az üzemi KISZ-bi- zottságnak. Ezért válók meg az alapszervezet vezetésé tőL Gazdag, s egyúttal kötelező örökséget hagy utódjára. A Tisza Cipőgyár 33 KlSZ-alap- szervezete közül már két éve náluk, a Lenin alapszervezetnél van az élenjáró alapszerve­zetnek járó vándorzászló. — Igyekeztünk névadónk emlékéhez mél­tóan dolgozni. Sok munkát jelentett ez, de örömre hangoló eredményeket is. — S miben rejlik a siker titka? — Ügy kell az alapszervezet minden egyes tagjával törődni, hogy senki se váljék kö­zömbössé, egyetlen láncszem se essen ki, mert akkor erőfeszítésünk már nem teljesértékű. Aki jól dolgozik, azt meg kell becsülni. — Említene egy idevágó példát? — Az egyik KISZ-tag a szomszéd műhely­ben dolgozott. Szakmát szeretett volna tanul­ni, s ezért géphez kérte magát. Igenám, de ez nem indok arra, hogy évtizedek óta gépen dolgozót leváltsanak. Sok utánajárással elin­téztem, hogy átkerüljön a mi műhelyünkbe, s szakmát szerezhessen. Amikor azt mondta: köszönöm, végtelen boldog voltam. Társadalmi akciók például a kommunista szombatok, sportrendezvények, vetélkedők, nőnapi köszöntők, helytörténeti gyűjtőmunka, tisztasági hónap és mindenekelőtt a termelő- munkával összefüggő vállalások kezdeménye­zése, szervezése fűződik nevéhez. Nem vélet­len, hogy fiatal kora (alig múlt húsz éves) ellenére küldött lehet a pártkongresszuson. — Hogyan tud megfelelni egy munkásnő ennyi szerteágazó feladatnak? — Az a szerencsém, hogy a férjem meg­ért. ö is közösségi ember és mindenben se­gítségemre van. — Mit jelent önnek a küldötti megbízatás? — A közeljövő aktuális feladataiban való részvétel mellett felvillanyozó erőt, ami azt jelenti, hogy sosem fogok csak az otthon négy fala között élni. Halkszavú, még­is szuggesztív. Még búcsúzóul is arra kér, ne ró­la, ne nemzedéké­re oly jellemző életútjáról írjak, inkább a mögénk kerülő harminc évről — hisz e kettő, lényegét je­lentő tartalmában — ő fogalmazott így — szinte ugyanaz. Írjak a főiskoláról, amely elmúlt harminc évünk képe, a fejlődés mutatója is egyben. Mély hittel szól erről, hiszen, mondja, ha ez a har­minc év nem lett volna, akkor nem lenne- mezőgazdasági gépészet sem, nem lenne Me­zőtúron főiskola. S nem lenne akkor sem — teszem hozzá gondolatban — ha létrehozói, oktatói közül hiányoznának az olyan, cselek­vésre mindig kész emberek, mint Tóth István.' Nem akart pedagógus lenni, bár apja — ta­nyai, majd falusi tanító a Nyírségben — sze­rette volna. Aztán 1952-ben, friss gépészmér­nöki diplomával zsebében mégis azt a fel­adatot kapja, hogy bábáskodjék két mezőgaz­dasági gépésztechnikum létrehozásánál. Az egyik a mezőtúri volt. ötvenháromban —már saját kérésére — itt kezdett oktatni. A tech­nikumból azóta felsőfokú technikum, majd főiskola lett, Tóth István ma ennek oktatási igazgatóhelyettese. Mérnöki diplomája mellé tanárit is szerzett, majd a harmadikat a marxista egyetemen. Az oktatást — ezt el ne feledjem — végül is a diákok szerettették meg vele; azok, akik közül sokan visszajárnak, akikből a szakmát igazán szerető emberek lettek — és sorolja a neveket. De nem elég csak az oktatás, hiszen olyan biztos alapokat kell adni a kikerülő mérnököknek, amire kétezerben is lehet épí­teni, mert a most végzők akkor lesznek a- legaktívabb korban. Tóth István azt vallja, hogy legfontosabb a fiatalokat hinni és akarni tanítani, politikai elkötelezettségre nevelni — vagyis egységes és egészséges szemléletet adni. Ez már meg­szüli szinte mindenkiben a belső igényt: a tenniakarás igényét. Most tenni van és lesz mit. A Tisza II. majd a Tisza III. az alföldi táj arculatát gyökeres válto­zásra készteti — a mezőgazdaság szakembere feladatot bőséggel talál. Ezekre a feladatokra — győztek meg Tóth István szavai — tudatos módszerességgel készítik fel a jövő mérnökeit Mezőtúron: nem csak szakembert, embert is nevelve. Ma is emlék­szem első találko­zásunkra : első adására készült a Magyar Rádió szolnoki stúdiója és a kezdő rádió- riporter összeis­merkedett egy másik pályakezdő újságíróval, a Távirati Irodánál _ -a .. . dolgozó Sóskúti PWá '*/ Júliával. Beszél­gL '«X'y :-a. _ getések tervekről, vágyakról. Telje­sültek? Igen is, meg nem is. A hajdani kis gya­kornok ma stúdió- vezető, fontos tömegtájékoztatási eszköz fele­lős irányítója. Göröngyös volt az út, amin idáig érkezett: sajtóreferensség a megyei tanácsnál, riporteri munka a rádiónál, aztán nyolc évig üzemi lapszerkesztés Martfűn, a cipőgyárban (ezért nyolc éven át minden nap hajnali 4-kor kelt, mert ment a busz), majd újságírói, rovatvezetői beosztás, munka a Néplap szerkesztőségében, és aztán ismét a rádiónál, de már mint stúdióvezető. Úgy mondja, amikor a megyei pártérte­kezleten meglátta saját nevét a javaslatba hozott küldöttek között, nagyon megilletődött, és még ma is az. Mert más írni, mások örö­méről, és más érezni ezt a nagy megtisz­teltetést, részese lenni annak. A cipőgyár­ban lett párttag — munkások között élt, és velük együtt élt. Megszokott volt számára az a környezet: apja hosszú éveken át kazán­kovács volt Szolnok legöregebb üzemében, a Járműjavítóban. Azt írtam, nem volt könnyű az útja! Mert dolgozott és tanult, és tanított közben. Meg nevelte egyedül két gyermekét. Nehéz az egyedül élő asszonyok sorsa. A gondokat nincs kivel megosztani és az örömöket sem. Pedig örömből is van bőven: Zsuzsi a na­gyobbik gyerek jövőre már tanítani kezd. Hallottam, hogy amikor az újságban olvasta, hogy anyja megyénk egyik kongresszusi kül­dötte, aznap délután elrohant a kollégium­ból a jászberényi postára telefonálni, aztán csak annyit mondott: „tudod, ma volt próba­tanításom az egyik negyedik osztályban, és matekból három ötöst adtam. Csak ezt akar­tam mondani”, öcsi, a nyolcadikos nyurga kamasz erdészeti szakközépiskolába készül, „mert tudod anyu, én annyira szeretem a természetet”. Örömök az életében! Meg a jól végzett munka biztonsága, nyugalma, az is öröm! Aztán mindehhez párosult most egy másfajta öröm: amikor érzi az ember élete munkájának elismerését. — Számomra azt is jelenti ez a megtisz­teltetés, hogy érzem, látom a megye vezetői, kommunistái elismerik, egyenrangú munka­társként kezelik a sajtó, a rádió munkásait — mondta amikor arról faggattam, milyen érzésekkel készül a kongresszusra. — Huszon­két év az újságírói, rádióriporteri ' pályán megedzi az embert, s most mégis megillet födött, és nagyon boldog vagyok. _ j* SÓSKÜTI JÚLIA, Magyar Rádió szolnoki stúdiójának vezetője

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents