Szolnok Megyei Néplap, 1975. február (26. évfolyam, 26-50. szám)
1975-02-23 / 46. szám
. 1975. február 23. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 ü nép tulajdonéban (1.) Első a szénuagyon Megemlékezések, koszorúzások a Vörös Hadsereg születésnapján Látszólagos ellentmondás, hogy a népi demokrácia útjára lépő Magyarország gazdasági fejlődése a felszabadulás után szinte tisztán tőkés keretek között indult meg. „Honfoglalás” című cikkében erről a következőket írja a Szabad Nép: „Magyarország számára 1945- ben, az újrakezdés pillanatában csak a polgári termelési rendszer volt az egyetlen járható út... A nép első igénye nem a „rendszer” volt, hanem az, hogy élni akar, s ehhez bányászatra, közlekedésre, működő iparra volt szüksége. A kérdés tehát így állott előttünk: mondjunk-e le a termés ugrásszerű emeléséről, sőt az újjáépítésről, csak azért, mert ezzel a profit is ugrásszerűen nő és nagyrészt a magántőkét építjük újjá?... A Magyar Kommunista Pártnak teljes erővel a termelés, az újjáépítés oldalára kellett állnia...” Az idézett cikk-részletből kiderül, hogy a gazdasági feladat is valóban politikai volt: politikai harc kérdése volt, mennyire sikerül az újjáépülő ország gazdasági életét a nagytőke kezéből a nép tulajdonába átadni. Ezért a gazdasági célokért vívott csaták minden esetben politikai küzdelmekkel fonódtak össze, amelyeknek gyakran csak a reakció egyegy harcba dobott szárnyának teljes megsemmisítése vetett véget. A szegedi program Már a Függetlenségi Front első szegedi programjában szerepelt a követelés, hogy a „föld méhének kincseit” a nép tulajdonába kell venni. Nem véletlen, hogy csak ennyi szerepelt a kezdeti programban az államosításokból. Abban az időszakban, amikor a nemzeti erőknek a fasizmus elleni teljes összefogása volt napirenden, amikor még a nagytőke egyes német és fasisztaellenes csoportjaival, sőt a nagybirtokos osztály bizonyos képviselőivel is együtt kellett haladnunk, minden szélesebb körű államosítás'! javaslat felvetése egyenesen zavarkeltőleg hatott volna. Az 1945-ös választások előtt a Magyar Kommunista Párt ezt, az addig megvalósulatlan követelést ismét napirendre tűzte, majd programja nyomán az egész Függetlenségi Front is felvetette a bányák köztulajdonba vételének kérdését: „Államosítani a föld méhének kincseit, valamint az erőműtelepeket, hogy biztosítsuk iparunk számára a legfontosabb anyagokat és ezeknek leggazdaságosabb felhasználását a nemzet javára.. Budapest kéri a bányászokat Elsősorban természetesen a szénről volt szó, egész iparunk nekilendülésének fő akadálya a szénhiány volt. A reakció, amely akkor még teljes nyíltsággal nem mert színre lépni, tudta, hogy a széntermelés az a gazdasági kulcspozíció, ahonnan aránylag veszélytelenül szabotálhatja az újjáépítést. A termelés, amelyet az éhezve és rongyosan dolgozó bányászok szeptemberig máris napi 1700 vagonra emeltek, esni kezdett és novemberben napi 1300 vagonos átlaggal a mélypontra zuhant. Ráadásul a kitermelt szén nagy része az üzérek, spekulánsok martaléka lett. „A mai súlyos helyzetben — jelentette ki a Kommunista Párt — csakis az államosítás segíthet.” Ez annyira nyilvánvaló volt, és a tömegek, elsősorban a Magyar Kommunista Párt mögött felzárkózó bányamunkásság annyira az államosítás mellett állt, hogy a reakció nem is merte nyíltan felvenni a harcot és a nemzetgyűlés december 6-án egyhangú határozattal elfogadta az MKP-nak a bányák államosításáról benyújtott javaslatát. 1946 január 1-én a szénbányák állami kezelésbe kerültek. A magyar bányászságnak, de az egész magyar demokráciának is feledhetetlenül dicsőséges napjai következtek ezután. Nagy-Budapest üzemeinek dolgozói felhívásokat intéztek a bányamunkásokhoz: adatszerűén felsorolták, milyen üzemeik tudnának megindulni, milyen iparcikkek gyártását vállalhatják, ha szenet kapnának. Nógrádi Sándor elvtárs, akkor iparügyi államtitkár vezetésével megindult a széncsata, kezdetét vette a széntermelés állandó emelése, amelyet nyomon követett az iparcikkek termelésének növekedése is. Ennek köszönhető, hogy néhány hónap múlva sikerült biztosítani az inflációt megfékező stabilizációhoz szükséges árumennyiséget. A dolgozókat sújtó pénzromlás 1946 elején követhetetlen iramot vett és az MKP átfogó gazdasági tervet dolgozott ki megállítására. Kétségtelen, hogy az ország számára a legnagyobb veszélyt nagy nehézipari gyáraink helyzete jelentette. A gyárak tulajdonosai, vagy azok megbízottéi a termelés fokozása és olcsóbbítása helyett az alacsony termelés mellett igyekeztek nagy hasznukat megkeresni és az állam, amely rájuk volt utalva, kénytelen volt hallatlanul magas áraikat megfizetni — a bankóprés igénybevételével. Így tehát az állam számára dolgozó és az állam pénzével újjáépült nagyüzemekből a tőkések óriási hasznot préseltek ki és ráadásul szabotázscselekményekre is alkalmuk nyílott, a termelés növelését is akadályozhatták. Ebben a helyzetben a Kommunista Párt felvetette neházipari kulcs-üzemek államosításának kérdését. 1946 február 16-án, a Sportcsarnokban ismertette ezzel kapcsolatos álláspontját: „Ami a termelés fokozását illeti, nincs serkentőbb valami a munkás számára, mint az államosítás. A Weiss Manfréd, a Rimamurányi ózdi üzeme, a különböző Ganz gyárak a következő esztendőkben jobbára állami megrendelésre dolgoznak majd és ezért természetes és helyes, ha ezeket a gyárakat az állam saját kezelésébe veszi át...” ft Baloldali Blokk A hallgatóság ezt az indítványt lelkes tapsviharral fogadta. A Kisgazdapártban ekkor már egyre nyíltabban fellépő reakció viszont kijelentette, hogy egy tapodtat sem enged tovább az államosítások terén és a közfigyelem elterelésére interpellációk pergőtüzével támadta a feladata magaslatán álló demokratikus rendőrséget. A Kommunista Párt ekkor a népet hívta segítségül. Az ország minden részét elöntő népmozgalom egybekovácsolta a tevékeny, demokrata tömegeket és megteremtette a Baloldali Blokk pártjait. Ezek és a Szakszervezeti Tanács nyilatkozatban tették magukévá az MKP követelését. A nyilatkozat kimondja: „A reakciós szabotázs letörésére, a termelés fokozása és jóvátételi kötelezettségeinek teljesítése érdekében szükségesnek tartjuk a magyar nehézipar legfontosabb üzemeinek sürgős állami kezelésbe vételét...” Kőszegi Frigyes Következik: Harc a nehéziparért A Vörös Hadsereg megalakulásának 57. évfordulója alkalmából tegnap Szolnokon koszorúzási ünnepségeket tartottak. A temetőben délelőtt 9 órakor kezdődött a koszorúzás. A himnuszok hangjai után Szabó Zoltán, a Munkásőrség városi zászlóaljának parancsnoka mondott emlékbeszédet. A szovjet hősök emlékművénél az első koszorút a szolnoki városi pártbizottság és a KISZ-es fiatalok nevében Brezvai István, Turóczi Ferencné, a pártbizottság titkárai és Kanyó Sándor, a KISZ városi bizottságának titkára helyezte el. Ezután a A Tisza Cipőgyár csákózó műhelyében csak emelt hangon lehet beszélgetni, úgy, mintha veszekedne az ember. Szavakra persze itt aligha van szükség, inkább gyors, gyakorlottan ügyes mozdulatokra. A szabászok a gépeken gumihoz hasonló műanyag lapokból cipőtalpakat vágnak ki. D. Nagy István, mielőtt beszélgetni kezdünk, a félig kiszabott anyagra krétával felír egy számot. — Tudni kell, hogy egyegy táblából mennyit vágtunk ki. Szoros a norma, de igyekszünk még annál is többet kihozni belőle. Fazekas Sándor harmadik éve a brigád vezetője Most rövid ismertetés következik arról, hogy mit jelent az utalványozott anyagérték, a felhasznált anyagérték. illetve a kettő különbsége. Megtudom, hogy brigádjuk, az Április 4. szocialista brigád tavaly 100 ezer forintos anyagmegtakarítást ígért. Szerények voltak, hiszen év végéig több mint kétszerese, 230 ezer forint jött össze. Ez is része annak, amit a kongresszusi versenyben vállaltak — és teljesítettek. — Miből? Nehéz válaszolni — mondja Szabó János szabászmester, segédművezető —, hiszen apró dolgokról van szó. Akik a normát diktálják, megtervezik, kirajzolják pontosan, hogyan lehet a legkisebb anyagveszteséggel a legtöbb talpat kivágni. De ha a szabász ügyesen manipulál... Szóval ebből. — Ha meglátja egy idősebb — teszi hozzá Fazekas Sándor, aki szintén szabász —, hogy a gyakorlatlanabb fiatal nem úgy forgatja a kést, ahogy kell, odamegy, megmutatja. Van sok fogás, felsorolni se lehet. Különösen a természetes talpak szabásánál kell észnél lenni. Nem egyenletes a bőr vastagsága, nem mindegy, honnan, hogyan szabja az ember. A csákózó műhely néhány éve még arról volt ismert, hogy ide helyezték azt, akit büntetni akartak. Most már mosolyogva mesélik, hogyan lett a „büntetőtáborból” azóta háromszor is szocialista városi tanács dolgozóinak nevében Bíró Boldizsár elnökhelyettes koszorúzott. A város társadalmi szerveinek és fegyveres testületéinek képviselői és Szolnok lakói is elhozták a megemlékezés virágait. A koszorúzás 10 órakor a Hősök terén folytatódott. — Ünnepi köszöntőt Léder László, a járási-városi rendőrfőkapitányság vezetője mondott. Az emlékmű talapzatára az első koszorúkat a megyei pártbizottság nevében Szekeres László és dr. Majoros Károly, a megyei pártbizottság titkárai, a városi pártbizottság koszorúját munka üzeme. Az újkort náluk 1968-tól számítják. Akkor az itt dolgozó kétszázötven emberből mindössze három volt szakmunkás. A brigádmozgalom is inkább tesséklássék módon döcögött, habár... — Habár az üzemrész brigádjai közül már akkor is kivált az Április 4. — mondja Erdei Sándor főművezető. — Főleg a tanulásban. Akkor kerültem ide, s ez már csak azért is feltűnt, mert tizenhármuk közül felinél is több, inkább az idősek közé számított. És a munkában, abban, hogy ezt a műhelyt igazán rendbeszedjük, nos, abban is leginkább rájuk tudtam támaszkodni. Ez a kis közösség sokat segített, részük van abban, hogy ma már kiegyensúlyozott légkörben dolgozunk itt. Szóval a kollektíva egysége ... így szoktuk ezt mondani. Az Április 4. brigádból 1964-ben, amikor megalakult, mindössze négy munkásnak volt általános iskolai végzettsége. Szakmunkás is csak egyetlen akadt közöttük. Most a két legidősebb munkáson kívül már mindenki befejezte a nyolcadikat, heten szakmunkás bizonyítványt is szereztek. Ketten cipőipari technikusok, de egyikük, a brigád egyetlen nőtagja, Berta Erzsébet másodéves levelező hallgatója a Könnyűipari Műszaki Főiskolának. Négyen most szakmunkás továbbképzőbe, ketten levelezőként, szaközzépiskolába járnak. Ne feledjük: tizenhármán vannak. S a műhely fekete táblája — amelyre egyébként gyűlések időpontját, egyéb közlendőket szoktak kiírni — az ebédszünetekben megtelt D. Nagy István, a brigád alapítója jelekkel, képletekkel, rajzokkal. Magyarázták egymás^ nak az éppen soros tanulni valót. Mert nemcsak az okozott gondot, hogy a kor haladtán az ember egyre nehezebben kényszeríti tankönyv mellé önmagát, de szinte mindahányan a környező községekből utaznak reggeleste munkába, munkából, így hát, idő híján méginkább jól jött a segítség egyegy fogósabb számtanpéldához, egy-egy szakmai problémához. Sándor László első titkár, Brezvai István és Turóczi Ferencné titkárok helyezték el. A megyei tanács nevében dr. Hegedűs Lajos tanácselnök, dr. Soós István elnökhelyettes és Bárdi Imre a pártbizottság titkára koszorüzott. Eljöttek a vállalatok, üzemek, hivatalok és a termelőszövetkezetek dolgozóinak képviselői. Virágot hoztak az iskolások és a város óvodásai is. A szovjet hadsereg születésnapjáról a megye minden városában és községében ünnepségeken emlékeztek meg és koszorúkat vittek a hősök emlékművére. Az idő ... Mégis mindemellett jutott idejük arra, hogy közösen vállalt egyéb dolgaikat is rendberakják. Sportpálya a Martos Flóra általános iskolának, persze a többi brigáddal együtt. Az-Kiss Márton tapasztalt munkás tán épp egy kommunista szombat után vasárnapi paprikaszedés a Táncsics Tszben. Összekötő utat építenek, ismét a többi brigáddal együtt a buszmegálló környékén, segítenek egymásnak házat építeni — sorolják a tavalyiak közül a legfontosabbakat. Százhúsz órát ígért a brigád, dolgozott 240-et. — Férfiak, aztán mindig a fogósabb munkát vállalják — mondja Berta Erzsébet — nekem meg a vízhordás jut. Jók ezek a közös munkák. És mesélik tovább a közös örömöket, gondokat. Hogy házat épít a Karcsi, arra is rá kell szánni egykét szabad szombatot, hogy meg kell látogatni a nyugdíjasokat, akik innen mentek el, hogy megint véradás lesz, s a brigádban mindenki többszörös önkéntes véradó, hogy kapcsolatuk van a fóti gyermekvárossal, s hogy intézni kell, mert a nyáron onnan egy gyereket a brigád saját költségén üdültet... és így tovább. De arra a legbüszkébbek — ők jártak érte, utána —, hogy özv. Fehér Lajosné lakást kapott. Férje munkatársuk volt, míg egy sajnálatos baleset el nem vitte — s az asszony három apró gyermekével maradt magára. Azóta, évente többször is kis cipőkkel, csizmákkal, ajándékokkal ők segítik a családot. Nagy élményük, hogy tavaly az egész brigád családtagokkal együtt öt napot töltött Erdélyben, — amit a kiváló címért kaptak, erre az útra költötték. Az idén, de erre gondolni is csak halkan mernek, szeretnének együtt eljutni a Szovjetunióba ... A Tisza Cipőgyár csákózó műhelyének Április 4. szocialista brigádja tavaly a szakma kiváló brigádja lett. Közülük hatan A könnyűipar kiváló dolgozója, hárman „A szakma kiváló dolgozója” kitüntetés tulajdonosai. Tizenhármán vannak. Trömböczky Péter A ZAGYVARÉKASI Béke Termelőszövetkezetben az újvetésú lucerna alá 190 hektáron szórják ki a szuperíoszfátot és a káli műtrágyát A műhely pillérei Kongresszusi versenyben a martfűi április 4 brigád
