Szolnok Megyei Néplap, 1975. február (26. évfolyam, 26-50. szám)
1975-02-19 / 42. szám
ti SZÓI NOK MEGYEI NÉPLAP 1975. február 19. Válság — olasz módra 5- I Arcfílfo A nyugatbuUUili európai gazdasági válság, a tőkés országok valuta- és energiaválsága Olaszországot érinti a legsúlyosabban, mint a leggyengébb és gazdaságilag legkevésbé stabil országot. Erre utal a kereskedelmi mérleg deficitje és mint ennek egyes következménye: az infláció, amely itt a legerősebb. Az egy év alatt jelentkező 25 százalékos inflációs rátára jellemző hétköznapi tény, hogy az áruházak alkalmazottai nem a vevőkkel foglalkoznak, hanem nap mint nap órák hosszat stemplizik az árucikkekre az új árakat. Az egyre emelkedő árak hatására pedig egyre kevesebb a vevő. Üzletek ezrei és ezrei konganak az ürességtől. Nem tudni: tulajdonosaik miből élnek? De megélnek! Gazdasági csoda — olasz módra. •Ez azonban mit sem változtat azon a tényen, hogy egyre csökken a vásárlóerő es vele együtt egész iparágak hanyatlanak. A legutóbbi három évtized ipari struktúrájának illetékesei, vagyis a kereszténydemokrata gazdasági koncepciók kialakítói széttárják karjukat, mossák kezeiket. Mentségük kétségtelenül van. Egy olasz ipargazdasági vezető ezt mondta: „Semmiről sem tehetünk. A 60-as evek kapitalista konjunktúrája Olaszországot is felmentette, mint ahogy most a Nyugat olaj- és valutaválsága a lejtőn magával ragadja. Pedig nezzetek szét az országban, mit alkottunk! A gépkocsigyártás mellett erős vegyiparral és textiliparral rendelkezünk. Ott a Monteeatini, a Montedison és a többiek. Olaszországot mi tettük igazán ipari országgá, hozzákezdtünk az elmaradt Mezzogiorno, Dél- Olaszogszág,. Szicília, Szardinia iparosításához. Világméretű spekuláció áldozataivá váltunk!” Részben igaz. De a jelenlegi válság gyökerei ennél messzebbre nyúlnak. Egészen addig, amikor Itáliában hozzákezdtek a korszerű nagyipar alapjainak megteremtéséhez. A vezető osztály akkor nem vette számításba, hogy az ipar felé történő éles fordulatot a hagyományosan agrárországra kényszerítette rá egy kétségtelenül modern, de türelmetlen felfogás. Az olasz „nagy ugrás” kizökkentette a közigazgatást, felhígította a közéletet. A hatalom birtokosai saját politikai játékukban gyönyörködtek, megfeledkeztek az egyensúlyról és ma már képtelenek helyreállítani. Az iparbari történt egyoldalú beruházásokkal, a modern termelési módszerek bevezetésével, az export segítségével fellendülve elindították a 60-ás évek (1958—• 62) gazdasági csodáját. De a folyamát motorját az alacsony munkabérek alkották. Az alacsony bérekből származó nagy profitok tartották fenn a fejlődés folyamatát, tették versenyképessé Olaszországot. A munkásosztálynak alacsony béreivel, rossz életkörülményeivel kellett fizetnie ezért a „csodáért”. Ezt még kiegészíthetjük Pietro Ingraónak, az Olasz KP Központi Bizottsága tagjának nyilatkozatával: „Az utóbbi évtizedekben tapasztalt fejlődés az alacsony bérekre épült, amit a Dél- Olaszországból és a földekről elűzött embermilliók tettek lehetővé, továbbá az alacsony nyersanyagköltségre, valamint a fogyasztás es a társadalmi élet olyan megszervezésére, amely néhány nagy ipari monopóliumnak és a kereszténydemokrata klikk rendszerének felel meg.” A hazai piacon a modern nagyipar és az állami vállalatok szembekerültek a kis- és középüzemekkel. Az állami támogatás csak töredékét jelentette a szükségesnek, és azok nagy részét is a bürokraták és paraziták nyelték él. Mind több kis- és középüzem zárt be, vagy került az amerikai konszernek birtokába. Mindezek alapján már nem volt „csoda”, hogy egyes iparágakban a termelés hanyatlani kezdett és megindult a gazdasági visszaesés folyamata. A Fiat eladatlan készlete jelenleg csaknem félmillió gépkocsi. Mezzogiorno. A legégetőbb olasz probléma volt és maradt. Igaz, az elmúlt években jelentős ipari létesítmények születtek. Csakhogy... Néhány ipari létesítmény — bármilyen nagyvonalú is —■ nem oldhat meg évszázados problémákat. Modern üzemek viszonylag kevés embert foglalkoztatnak és főleg szakmunkásokat. Az olasz délvidék ilyenekkel nem rendelkezik. A Mezzogiorno bárdos beruházással létrejött ipari létesítményei állnak és működnek nugyan, de tervezőik csak a nehéziparra gondoltak. Nem alakult ki körülöttük a szolgáltatóipari hálózat. Nincs infrastruktúra. Igaz, hogy Európa egyik legnagyobb acélműve a tarantói gyár, hatalmas létesítmény a szicíliai olajfinomító és a szardíniái vegyi óriás, de ezek csak „katedrálisok a sivatagban”. A délvidék foglalkoztatottainak száma évenként 2—3 százalékkal csökken, nq az elvándorlás. Az ott maradt lakosság általános életszínvonalában, szociális és kulturábs helyzetében lényeges változás nem történt. A Mezzogiorno gondjai maradtak, amik voltak. .. Kerekes Imre (Folytatjuk) A chilei junta bűntettei Nemzetközi bíróság vizsgálja Tegnap kezdődött Mexikóvárosban a chilei junta bűntetteit vizsgáló nemzetközi bizottság harmadik ülésszaka. A neves jogászokból, politikusokból, közéleti személyiségekből tavaly februárban alakult bizottság Helsinki és Koppenhága után most első ízben ülésezik az amerikai földrészen. • A bizottság — tények, dokumentumok, személyes tanúvallomások alapján — részletesen elemzi és a világ elé tárja Pinochet és juntájának bűneit, a CIA szerepét, a nemzetközi monopóliumok tevékenységét a puccs előkészítésében, végrehajtásában, Allende meggyilkolásában. A fontos nemzetközi fórum munkájában olyan neves személyiségek vesznek részt, mint Volodia Teitelboim, a Chilei KP Politikai Bizottságának tagja, akit hétfőn Havannában fogadott Fidel Castro, a kubai párt első titkára. Castro a párt és a nép nevében szolidaritásáról, aktív támogatásáról biztosította a chilei népet. Már a mexikói fővárosban tartózkodik és részt vesz á bizottság ülésén mint koronatanú Clodomiro Almeyda, a junta börtöneiből a nemzetközi szolidaritás eredményeként kiszabadult volt külügyminiszter, Carlos Altamirano, a szocialista párt főtitkára, az elnök özvegye és két lánya, Luis Corvalan fia. A mexikói lapok, kommentálva az ülés jelentőségét, kiemelik, hogy a vádlók között olyan nemzetközi hírű tekintélyeket találunk, mint Arkagyij Poltorak, a világhírű szovjet jogász, aki csaknem 30 évvel ezelőtt a nürnbergi per tárgyalásain is részt vett. * A junta bűneinek leleplezése mellett — hangsúlyozzák Mexikóvárosban — az is célja a bizottságnak, hogy ráirányítsa a figyelmet a fasiszta kegyetlenkedésekre, s a világméretű szolidaritás erejével kiszabadítsa a junta börtönéből Luis Corvalant. A genfi konferenciáról Jugoszláv—Szíriái közlemény Újabb pályázó az elnöki posztra EGYIPTOIM: Ciprus leppn független állam Iszmail Fahmi egyiptomi külügyminiszter Kairóban kijelentette, hogy Egyiptom véleménye szerint meg kell őrizni Ciprus függetlenségét, szuverenitását és területi sérthetetlenségét. Fahmi elítélte a Ciprus belügyeibe való külföldi beavatkozást. Ötnapos hivatalos látogatását befejezve elutazott Damaszkuszból Kiró Gligorov, a jugoszláv szövetségi nemzetgyűlés elnöke, és az általa vezetett küldöttség. A jugoszláv delegáció látogatásáról kiadott Szíriái—jugoszláv közös közleményben a felek rámutatnak, hogy a közel-keleti válság igazságos rendezéséhez elengedhetetlenül szükséges a közelkeleti tárgyú genfi békekonferencia munkájának mielőbbi felújítása. Az értekezleten az összes érdekelt feleknek részt kell venniük. Lloyd Bentsen, Texas-állam szenátora tegnap bejelentette, hogy megpályázza a demokratapárti elnökjelöltséget. Az 54 eves Bentsen milliomos üzletember. 1970-ben választották meg szenátornak. Ö az ötödik demokratapárti pályázó, aki hivatalosan bejelentette igényét a párt elnökjelöltségére. r~rlesztení akarok ■— lihegte vadul Sáfrány Emánuel ifjú feleségének, Sáfrány Emánuelné született Bunfenc Hildának, egy kopott lámpa sárga fénye mögött és egy építkezési gödör előtt. ■— Te csacsi... Te mohó ördög — túrt bele Sáfrány Emánuel ifjú felesége, született — lásd mint fent — az ifjú férj hajába. — Várj egy kicsit... Csak egy kicsit várj... Itt és így mégse lehet ... — Törleszteni akarok — szorította olyan keményen magához Sáfrány Emánuel ifjú feleségét, Sáfrány Emánuelnét, született Bunfenc Hildát, hogy az alig bírta kinyögni pironkodó suttogással: — Néhány hét, legfeljebb hónap, és felépül a mi kis otthonunk, és akkor törleszthetsz nekem is, az OTP-nek, meg az államnak is. Mindig törleszteni fogunk — harapta meg Sáfrány Emánuelné, született Bunfenc Hilda az ifjú férj, született Sáfrány Emánuel fülcimpáját. — Törleszteni szeretnék — siránkozott egy kopott lámpa sárga fénye mögött és néhány szürke fal előtt Sáfrány Emánuel, de Emánuelné, született, mint fentebb, píhegve és könnyes szemmel b<fcult a már nem ifjú férje mellére, és úgy picsogta: — Ezért szeretlek, ezért a makacs és nem lankadó szerelmedért ... De Emánuel, ha már eddig vártunk, várjunk még Néhány hét, legfeljebb néhány hónap ... Ne itt és most Majd akkor, amikor végre felépül a mi kis otthonunk, akkor törlessz nekem, az OTP-nek, s az államnak. Lesz két gyerekünk, és soksok. boldog éven át fogunk törleszteni... Jó? — Jó — bólintott rezígnáltan Sáfrány Emánuel, és karon fogta feleségét, Sáfrány Emánuelné született Bunfenc Hildát, és hazament a szülői házhoz. Ki-ki a saját szülői házához. — Törleszteni kellene... —' Hát kellene — hagyta helyben, apró kis ásítást elnyomva, férje megállapítását Sáfrány Emánuelné született Bunfenc Hilda, amikor ott álltak a már tető alatt álló, de az építkezésben ismét hónapok alatt álló majdani otthonuk előtt. Aztán elmosolyodott. Furcsa férfi ez az Emánuel. Hogy mik nem jutnak eszébe ennyi év után még mindig. Milyen is lehet az? — tört fel benne a gondolat^ de gyorsan elpirult, s rángatni kezdte férje karját .. — Gyere Emánuel... Majd, ha beköltöztünk végre, most már valóban csak néhány hét, esetleg hónap, akkor... akkor majd törlesztünk. Az OTP-nek is, az államnak is és... — ... és én neked — vigyorodott el Sáfrány Emánuel, hogy észrevette, mint pirul el kis csitriként őszülő asszonya, azazhogy felesége, aki olyan makacs és kitartó, mint egy öszvér, s olyan mint egy apáca. Az istentől várja a csodát és a két gyereket... — Na gyerünk. Addig már csak kibírjuk — mérte fel tárgyilagosan az épületet Sáfrány Emánuel és belekarolt született Bunfenc Hildába ... — ... mert azt tudom, érted azt tudom, hogyan kell fizetni az OTP-nek ... írni tudok... De az állam... Az államnak adott szavamat, azt hogyan és mivel törlesszem... Látod Hilda, azt már elfelejtettem... Te nem emlékszel véletlenül rá? Sáfrány Emánuelné, született Bunfenc Hilda töprengve húzta össze szemöldökét a hangulatos kis szoba mélyén — éppen egy hete költöztek be végre, a viszonylag gyorsan felépült lakásba — aztán megrázta a fejét.., — Nem Emánuel, nem tudom. Már el is felejtettem. Pedig érdekes volt, úgy rémlik. Dehát neked jobban kellene tudnod, te akartál mindig törleszteni — méltatlankodott az öregasszony, aztán tréfásan meglegyintette a kanapén ülő férjét a nagy kendővel ... — Jaj, a huzat! Ne ... Hilda, tudod, hogy a huzat a halálorp — mondta Emánuel, és egy csekket vett elő: törleszteni kell. írni még tud. Gyürke Géza TÖRLESZIÍS A KePERNVSJE ELŐTT Mielőtt a hét jelentősebb műsorairól szólnék, egy megjegyzés elöljáróban. Mégpedig elsősorban műsorszerkesztés ügyében. A kérdésnek is- beillő észrevételem lényege: mi indokolta szombat este, hogy a szórakozásnak is kitűnő komédiát, a Volponét fő műsoridőben megelőzze a szilveszteri tánczenei műsor repetája; miért büntette a televízió éjszakázásra azokat a nézőit, akik a szórakozás tartalmasabb módját sem vetik meg. A másik megjegyzés a vasárnap este programjára vonatkozik, amelyben — érzésem szerint — erősen kísértett az egyoldalúság. Ugyanis egyetlen estén műsor a magyar színházművészetről — Theátrum Hungaricum — majd látogatás a Színészmúzeumban — Sárdy János — a színházat szerető nézőnek is „megárthatott”. Meg a muzsikából se jó a sok. Ezen az estén zenéből is bőven akadt. Énekes színész tárlatát énekesek díszhangversenye követte. Az emb'tett műsorok egyébként önmagukban színes és tartalmas programoknak bizonyultak. Igazán kitűnő volt a Sárdyról készített emlékeztető is, különösképpen, hogy felfedezhettük kivételes énekes értékeit, túl személyi varázsán. Theátrum — fehér foltokkal A Theátrum Hungaricum — montázs a színészetről — azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy a magyar színházművészet összképéből „elspórolta” a vidéket; színházkultúránk tükörképében egyetlen vidéki színház életéből nem villant fel akárcsak egy iciké-picike részlet sem. Ügy tűnt ebből a túlságosan is alanyi szempontú montázsból ■— az idézett mozzanatok valami érthetetlen logikával kapcsolódtak olykor — mintha a magyar theátrum világa csupán Budapest határáig terjedne. Pedig érték a provinciákban is termett és terem; ez világos minden színházat szerető és ismerő néző előtt, és ezt nem is vitatja senki sem. Éppen ezért Koltai János dokumentumfilmje egyszerűen provinciális szemléletű alkotás, vidékies abban az értelemben, hogy szűk látókörrel készült. Különben is mi értelme van az efféle művészkedő-montázsoknak, melyeknek részleteiről, kellő ismeret híján, uram, bocsá’ halvány fogalma sincs az nézőnek. Miért nem lehet nevén nevezni a dolgokat egy dokumentumfilmnek kinevezett alkotásban! Mit dokumentál az olyan film, amelynek nincs konkrétsága, összemosódó egyveleg, ismeretlen jelekből áll össze?! Fórum a Szovjetunióról A televízió két műsorral is emlékezett a főváros felszabadulására, pontosabban az egyikkel nem közvetlenül, hanem közvetve kapcsolódott a felszabadítás történelmi eseményéhez. A Fórumban ugyanis annak az országnak a politikusai, szakemberei, tudósai és művészei álltak oda a nézők kérdései elé, amelynek fiai harminc évvel ezelőtt a fasizmustól szabadították meg Magyarországot. Mindkét műsor, a Zamercev tábornokkal való találkozás — otthonában és újra Budapesten — és a Fórum a Szovjetunióról, a mai szovjet valóságról jól tükrözte a két nép barátságát. Budapest volt városparancsnoka — szinte hihetetlen — milyen pontosan emlékezett vissza a három évtizeddel ezelőtt történtekre, s mily áradó emberséggel beszélt ma is a régi dolgokról. őszinte közvetlenségével egyszerűen lefegyverezte a nézőt. Láthatóan villamos feszültséggel telítette meg maga körül is a légkört, a barátság, a szeretet árama futott át mindazokon, akikkel akár régi ismerősként vagy új barátként hozta össze őt az emlékezés. A gondosan felépített, a réginek és a mostaninak összhangjára törekvő dokumentumfilmben a sajátos, mondjuk így „zámercevi” magatartás teremtett varázslatos alaphangot. Igazán kellemes légkör fogadta a nézőt a Megyeri Károly vezette szovjet Fórumon is. Bár politikáról, kül- és belpolitikai eseményekről folyt a szó, de olykor a résztvevők kedves, csevegésre is váltottak, s ettől kapott sajátos ízt a több mint másfél órás országos párbeszéd. Semmi feszélyezettség, nyílt, közvetlen légkör. ÉS sok mosoly. Még a száráz tudomány kérdései is emberi tartalommal telítődtek meg. Ha jellemezni lehetne egyetlen jelzővel a tartalmában gazdag politikai adást, egyszerűen azt mondanám; emberarcú Fórum volt. Volpone A hét kiemelkedő televíziós eseményei közé sorolható a Volpone tévésítése is, Ben Jonson drámájának formás és gazdaságos — már ami eszközeit és időtartamát illeti — stílusosan megoldott televíziós változata. Fehér György rendező, aki a III. Richárd televíziós átdolgozásával már bizonyította a klasszikusok „maisításához” való érzékét, ami elsősorban az alkotás mondanivalójának lényegre törő megszólaltatásában érhető leginkább tetten, ezúttal is jó érzékkel ragadta meg a pénz komédiájának nekünk is szóló, hozzánk is címezhető gondolatait. A társadalmilag konkrétnak és az általános emberinek dialektikus egységére törekedett a Volpone képernyőre fogalmazásában. Nemcsak azt akarta meggyőzően ábrázolni, hogy Ben Jonson XVII. századi Angliájában a pénzéhség miként torzította el az emberi jellemet, hogy milyen hitványságokra is rávetemedtek egyesek, csakhogy a dús vagyonú Volpone örökségéhez juthassanak, hanem azt is kifejezte, hogy a pénz féktelen imádata mindenkor, ma is a helyes emberi magatartás megcsorbulásához vezet. Nyilván a befejező, mai képsor is erre kívánt hangsúlyosan figyelmeztetni, jóllehet kissé idegenül hatott. Fehér György Volponeja ha nem is volt mindenben mentes a teatrialitástól, örvendetes, hogy a színészi játékból csaknem teljesen sikerült száműznie a színpadiasságot. Tiszta, világos hangsúlyokkal jól értelmezett, televíziós művet alkotott. Major Tamás, aki régebben a vén uzsorást, Corbacciót formázta meg, most a címszerepben lépett -elénk, bizonyítva színészi sokoldalúságát. Érdekes volt Mosca szerepének felfogása a játékban, az urát körüldongó „légy”, a hűséges szolga észrevétlenül hogyan „kapja be” kéjenc gazdáját. (Zavart viszont ez esetben az utószinkron.) Külön figyelemre méltó Kőmíves Sándor uzsorása; teljesen más volt, mint az eddigi Corbacciók: ez az uzsorás rókabőrbe bujt farkas. A kitűnő színészi alkotások sorában említhető Básti Lajos Voltoréja, Kállai Ferenc Corvinája. Fehér György tehát ismét sikerrel birkózott meg egy újabb klasszikus dráma tévésítési feladataival. V. SL
