Szolnok Megyei Néplap, 1975. január (26. évfolyam, 1-25. szám)

1975-01-12 / 10. szám

* SZOLNOK MFGTFl NÉPLAP 1973. Január 12. JEGYZETEK AZ NSZK BÓL Akik belátják, és akik nem 3. Mit mond például erről Josef Kothkopf Kasselben, ahol a nyugatnémet mezö­­gazdasagi munkások szak­­szervezetének központja szé­kel. Miről ? Nos, arról, hogy érdemes-e manapság a mezőgazdaság­ban dolgozni, hogy a föld­műves munka mennyire ha­sonlít még a romantika szépre formálta, de annak idején sem igaz képéhez? Nem lehetne állítani, hogy a mezőgazdasági munkások Szakszervezete forradalmi szervezet lenne. Meglehetősen távol állnak minden olyan eszmétől, amely akár csak rózsaszínű zászlót is lobog­tatna, de azt letagadni, hogy szaguk, súlyuk van Nyugat- Nemet ország ban, hogy nem kevés és egyáltalán nem lebecsülendő mind az a vívmány, melynek nyomán a mezőgazdasági munkások jo­gai megközelítik, néhány te­rületen azonosak az iparban foglalkoztatottak jogaival. Igaz, hogy csak néhány esztendeje van ez így, első­sorban amióta az SDP és az FDP koalíciója kormányoz­za a szövetségi köztársaság életét. De jogok, ha fiatalok is, akkor is jogoknak számí­tanak. Tehát Kassel. Közei az NDK határaihoz. Tipikus mezőgazdasági terület szék­helye ez a város, itt talál­kozott egyébként legutóbb a két német állam dolgát in­­tézendőn az akkor még kan­cellár Willi Brandt és Willi Stoph miniszterelnök. Az új, egyemeletes, kínosan tiszta s '.ékház egyik termében ül­jük körül az asztalt, az asz­­t dión, az erdei munkásból lett szakszervezeti vezető, most is vadászzubbonyban, körülötte munkatársai. Mi­után a szokásos bevezető végére érünk, s bekerülnek a jegyzetfüzetbe a szervezet­­női tudnivaló legfontosabb adatok, az például, hogy 40 ezer tagja van... — ...mert miért lépjen be a többi majd 200 ezer, ha a jogaikat már kivívtuk? ...Tagdíjat fizetni? — mond­ja gúnyos kesernyésen Josep Rothkopf.— Rájuk is vonat­koznak az általunk meg­szerzett jogok... ...és, hogy a tagok fele az erdészeiben dolgozik, és hogy a 16 német szakszervezet egyik vezetőjével állunk illetőleg ülünk szemben, nos, mindezek után felteszem az immáron szokványosnak tű­nő, de most némiképpen mégis átalakított kérdést. — Hogy érdemes-e? Ha arra gondolok, hogy a me­zőgazdasági munkás és az ipari munkás biztosítási rendszere között alig van különbség, hát akkor érde­mes... Feltétlenül. Aztán, ha még azt is hozzávesszük, hogy bár az elmúlt öt évben a mezőgazdasági munkások bére kevesebb volt, mint az iparban dolgozóké, de most már január 1-től, az életbe­lépő új és általános csa­ládjogi törvény szerint lesz és több lesz a gyereksegély... Azért, ezek nagy dolgok ám — mondja büszkén a szak­­szervezti vezető és el kell ismerni, hogy valóban azok. — És mi van. ha a mun­kaadó valamiért megúnja a munkását és el akarja bo­csátani ? — Holló, olyan már nincs, öt évi munka után például hathét felmondási idő jár a mezőgazdasági munkásnak... Az a világ elmúlt, hogy akár az erdei munkást, akár valamilyen a birtokon dol­gozót csak úgy ei lehetne bocsátani... Nem beszélve arról, hogy tíz esztendő alatt száz százalékkal emelkedett a mezőgazdaságban dolgozó munkások bére... Ez nagy, nagyon nagy vívmányunk — büszkélkedik, s derűsen koc­cintunk is az illatos konyak­kal erre a kétségkívül el­ismerésre méltó bérnöveke­désre, s arra, amilyen szere­pe volt ebben a mezőgaz­dasági munkások szakszer­vezetének... A konyak ízlik, miért ne beszélgetnénk tovább, ami­kor beszélgető partnerem is oly örömmel és oly megelé­gedetten beszél arról, amit oly tisztességgel és szívvel csinál? — Ügy tudom, hogy az elmúlt évek alatt a nyugat­német mezőgazdaság áttért a szinte iparszerű termelésre... — Igen, ez jobbára így van és nagyon jó, hogy így van. Cak így lehetünk ver­senyképesek. — A racionalizálás nem járt elbocsájtásokkal? — Hát igen ez az, ami ugye már egészen más do­log. Ha a paraszt gazda be­jelenti. hogy emberét azért akarja elbocsátani, me-t racionalizálni akarja gazdál­kodását. hát akkor mi saj­nos semmit sem tehetünk... — tárja szét a karját Josef Rothkopf, maid gvorsan hoz­záteszi. — Dehát be kell látnia mindenkinek, hogy csakis úgy lehelünk ver­senyképesek, ha valamiféle áldozatokat is hozunk ... Azt nem kérdem, nem is mondom, mert tudom, hogy a tíz esztendő alatt való­ban száz százalékkal emelke­dett a mezőgazdaságban dol­gozó munkások bére. De cso­dák csodája a bértömeg egyetlen pfeniggel sem. A nyugat-német földtulajdonos egy pfeniggel sem ad ki több pénzt bérre, mint te­szem azt. tíz Esztendővel ez­előtt. A bér tömege maradt, a munkásoké nem ... Az a felére csökkent, ÉpDen! — ... Átképző iskolákat szervezünk, meg ilyesmiket. Mert kell. Valóban kell. Ugye ezek az emberek néha egy fél életet töltöttek el me­zőgazdasági, vagy erdőgaz­dálkodási munkán, és semmi máshoz nem is értenek... Mert traktort is más vezetni a földeken, dűlőutakon, mint teherautót a városokban. Nem igaz? — fűzi tovább saját gondolataimra ráérez­­ve szíves informátorom, aki nem volt rest felhívni külön is a figyelmemet, búcsúzás­kor, hogy feltétlenül iefívez­­zem fel: jelentősen emelke­dik a családi pótlék a me­zőgazdasági munkások szá­mára. Nem mulasztottam el. Mert ez éppen annyira az igazsághoz tartozik, mint az a fájdalmas társadalmi mű­tét, melynek nyomán 40—50 éves emberek kényszerülnek el- és otthagyni mindazt, amihez egyedül értettek. De­hát be kell látnia minden­kinek, hogy csakis úgy le­hetnek versenvkéoesek, ha valamiféle áldozatokat hoz­nak. A gazdák belátják. A szakszervezeti vezetők is. Nem tartottam szükséges­nek, hngy megkérdezzem efelől a volt munkahelyéi otthagyni kényszerülő volt mezőgazdasági munkást. Gyurkó Géza (Folytatjuk.) Szabó Mihály, az ö!ös Még tavaly nyáron volt. A TisZaligetben vidám társasig hangoskodott az egyik vál­lalati üdülőben. Az udvaron hintázók, tollaslabdázók, a teraszon többen túl voltak a kőbányai világosi fegyverle­tételen, énekszó, házimuzsi­ka Recsegő Kiss Zsiga és zenekara szakszofonparódiá­kat adott elő levegő hiányá­ban. Csakhamar kiderült, hogy vonatvezetök, mozdony­­vezetők — o miskolc—szege­di gyorsvonat személyzete, miskolci és szolnoki vasuta­sok találkoztak egymással. Jókedv, meghitt baráti >um­­gulat. Öröm volt nézni. Meg­írni is. Hangulatos címet adott a cikknek az olvasó­szerkesztő: Egy vonaton, egy asztalnál. Valaki szakmaszeretettől fűtötten arról kezdett mesél­ni, micsoda hatalom van egy mozdonyvezető kezében, mi­lyen jó érzés egy karmozdu­lattal ezer tonnákat megin­dítani és. hogy milyen tiszta; kényelmes, csendes egy vil­lanymozdony — az ő moz­donya. .. Ezek a szavak csengtek a fülemben, mikor megtudtam, hogy az első villanyvonat halad végig a Szolnok—Lö­­kösháza vonalon. Hurrá, mi­csoda esemény!... Egy „iga­zi” villanyvonat villanymoz­donnyal, villanymozdonyve­zetővel — villanyozódtam fel. Egy karmozdulat, ezer ton­nák és én ebbe szállók be (szétnézrmegállapítani, él­ményt szerezni, leírni), oda a pilóta mellé (kicsoda, micso­da, mióta, miért, mennyit és ebből mire futja, melyik a kedvenc blokkbélyege meg ilyenek.) Találkozás. Moz­dony közeledik: zzzzz (hal­kan persze, merthogy vil­lany) én állok: vac vac vac (merthogy hideg rolt és a mozdony sokára bükk: föl. A vagy pill.: fel a mozdonyra jó napot kívánok, (sokan vannak) bemutatkozás köl­csönösen, nem értem, köl­­csönkenyér visszajár, ők sem értik. Mozdonyvez. bemutatk. jő Hangosan érthetően, több­ször. Keze akár a satu. (Többször.) Szabó Mihály, ötös — mondja, én is mon­dom a magamét, majd: Sza­bó Mihály, ötös! Ebben ma­radunk. Hallottam én ezt először is, mert ugye halk a mozdony. Beszélgetés szépen, fokoza­tosan, ügyesen: hányadszor, mióta, ez mi, az mi, hogyan, minek, miegymás és egyá'ta­­lán. Nincs szerencsém. Szabó Mihály, az ötös komoran a síneket figyeli. Inkább! Hoz­zá képest a Szűkszavú Joe egy locsifecsi. Baj van. A jegyzetfüzet üres. pedig még van tintám is! Újabb, türel­mes támadás, hátha megeny­hül (csak tudnám, mi baja?) szóval: eeez miii?... szünet, aaaz miii? hát az ezer ton­nák, meg a karmozdulat? (Tessék már mondani nekem ide a Parkerembe azt a moz­­donyos ars poeticát mert én is a piacról élek! Mi lesz már?) — Hát idefigyeljen elvtár­sam, engem már reggel óta annyi újságíró nyaggatott, hogy tán’ még a Kék Fény­ben is benne leszek — mond­ta és szembefordult velem. Ismerősnek tűnt. — Nem találkoztunk mi már valahol? — Nem a jóist... (itt nem értettem egészen mert a vil­lanymozdony néha hangos) én vagyok az á Szabó Mi­hály. akit maga tavaly Mik­lósnak írt. Egy vonaton — egy asztalnál, mi? Emlék­szem még. Jó kis cikk volt az, csak kegyed el... (ejnye ez a villanymozdony!) a ne­vet, szóval jól jegyezze meg! Megjegyeztem. Büntetésből le is írom: Szabó Mihály, Szabó Mihály, nem jó Szabó Mihály — az ötös! griczi Zsigmond FEBRUÁR FI SŐ FELÉBEN tartják meg a karcagi Lenin Tsz-ben a zárszámadó köz­gyűlési. Ar. eddigi kiszámított adatok szerint a tervezettnek megfelelő eredményt ér­tek el. a bruttó jövedelem 34 millió forint, az árbevétel meghaiadja a tavalyi 86 mil­lió forintot. Képűnkön a tsz könyvelői az ASCOTA könyvelőgépek segítségével végzik cl a szükséges számításokat Merészebben gondolkodva Információk e sókézből Tej:asztalotok a jövő mérlegén — Az ember állandóan mérlegel — mondja Lovász Dániel. — Érdekes kettős­ség ez. Hallgatom az elő­adást. közben mindig a gaz­daságunkra gondolok. Újra eszembe jut egy-egy intézke­dés, terv, elképzelés, önkén­telenül is felülvizsgálom, mé­rem mindahhoz, amit az előadó, a hozzászóló kollé­gák elmondanak. Figyelek az ő szavukra, de közben a mi otthoni gondjaink is eszembe jutnak. Fárasztó agytorna ez. nem szégyellem bevallani, el is fáradtam, de megérte. Egy ilyen tanfo­lyam rendkívül jó befekte­tés. A termelőszövetkezetek el­nökeinek múlt heti megyei továbbképzéséről van szó, Szolnokon a Közép-Tisza­­vidék és a Jászság, Mezőtú­ron a Nagykunság közös gaz­daságainak vezetői gyarapí­tották politikai és gazdasági ismereteiket. He] v ben feldolgozni Lovász Dániellel, az újszá­­sz.i Szabadság, Barta Mi­hállyal, a nagyrévi Tiszazug és Bor bús Jánossal, a jász­­apáti Vetemi Endre Terme­lőszövetkezetek elnökével, valamint Sári Mihállyal, a Középtiszavidéki és Jászsági Termelőszövetkezetek Terü­leti Szövetségének titkárával arról beszélgetünk, mi volt a célja a továbbképzésnek és egy-egy gazdaság vezetője mit vitt haza erről a tan­folyamról. — Hagyományos már ez a továbbképzés — mondta Sá­ri Mihály. — Évek óta zár­számadás előtt összehívjuk a gazdaságok vezetőit néhány napra, hogy a legfontosabb, legaktuálisabb politikai és gazdasági kérdésekben meg­kapják a legfrlsebb informá­ciókat. hogy megvitassuk, megbeszéljük az ezekből kö­vetkező legfontosabb fel­adatokat. — Ilyen jó tanfolyam még sohasem volt. ennyi újat so­hasem kaptunk — tette hoz­zá Lovász Dániel. — Hogy csak példákat mondjak: nemcsak jóleső érzés, hogy Szabó István, a TOT elnöke idejön éá közvetlenül in­formál bennünket fontos szö­vetkezetpolitikai kérdések­ben, de ennek konkrét hasz­na is van. Az idei gazdasági elképzeléseinket már októ­berben tárgyalta a vezető­ség. Most rájöttem, alapve­tően jók ezek, de ecry-két ponton módosítani kell a tervet. Felmerült itt például a vertikális tevékenység fej­lesztésének szükségessége. Hogy nem elég csak megter­melni a javakat, fel is kell dolgozni helyben, ha lehet. Ennyire merészen erre mi még nem' mertünk gondolni. Mit jelent ez nálunk? Ami gazdaságunk vetőmag ter­melő. Nos, a hallottakat én úgy értelmezem, hogy ha az ötszáz vagonos mellé még egy 250 vagonos magtárt is felépítünk, akkor nem kény­szerülünk a vetőmagot be­adni a tárházba. Mi ma­gunk tároljuk, előkészítjük, kalibráljuk, és ha kedvező­ek a körülmények, értékesít­jük. A borsó-vetőmag kere­sett cikk. jó ára van. Ha van hol tárolni, érdemes ve­tésterületét az eddigi két­százról négyszáz hektárra növelni. Nem kampány — Nem közömbös az sem — veszi át a szót Borbás János —. hogy tágul az em­ber látóköre, összefoglalóan hallottunk például arról, mit jelent a tőkés gazdaság je­lenlegi válsága, milyen ta­nulságai vannak. Hogy az anyag- és enegiatakarékos­­ság most sem kampány, ar­ról Váncsa Jenő. a MÉM mi­niszterhelyettese beszélt. Most már tisztábban látiuk azt is. mit jelent hogy nem a ter­melés mindenáron való nö­velése a cél. hanem a haté­konyabb. gazdaságosabb munka. — Tudtuk eddig is — mondja Barta Mihály —, hogy a fejlesztési alap nö­velésére kell törekedni, ezt a tanácskozás még jobban megerősítette. Dr. Villányi Miklós, a pénzügyminiszter helyettese, amikor a mező­­gazdaság 1975. évi közgazda­­sági szabályzó rendszeréről beszélt, egyben külkereske­delmi gondjainkról is szólt. Az átfogó, elsőkézből ka­pott információk segítik az embert, hogy a tapasztalatait a jövő mérlegén értékelje. Mi például gyorsabban akar­tuk a szarvasmarha-tenvész­­tésben a húsiránvú szakoso­dást. Az itt hallottak meg­erősítették. hogy gazdálko­dási elképzeléseink alapvető­en helyesek, de jobban kell alkalmazkodnunk az ország igényeihez, lehetőségeihez. Tisztábban látjuk például azt. hogy a népgazdaság ho­­gvan kívánja az ágazatok stabil kialakítását. E»vsé"es elvek pzerbit — Nemcsak gazdaságpoli­tikai kérdésekről esett szó — folytatja Sári Mthálv. — Beszélgettünk az önkormány­zati munka. fejlesztésének fontosságáról, a szövetkezet morális helvzetéről. a veze­tés javításának lehetőségei­ről és ígv tovább. Sok szó esett a szövetkezetek mesvei feladatairól is. Dr. C erg ly István, a megvei pártbizott­ság első titkára épp erről tartott nagv érdeklődéssel kísért előadást és konzultá­ciót. A termelőszövetkezeti vezetők ’idei továbbképzése úgy érzem, segítséget adott ahhoz, hogy a megye gaz­daságai egységes elvek sze­rint tervezzenek, dolgozza­nak a jövőben is. \ ill a ni os kocsik ,„n> urduban” Szombathelyen az elmúlt év szeptemberében meg­szűnt a hetvenhét éve mű­ködő villamosvasút vállalat, amelynek egyik részlege ipa­ri és lakossági szolgáltató te­vékenységgel — villanymo­torok. kereskedelmi és ház­tartási gépek javításával — is foglalkozott. A „nyugdíjba” küldött ezer milliméteres nyomtávú vil­lamoskocsik közül az iker­kocsikat szétszerelték, s el­szállították a MÉH-nek. Öt egyes motoros kocsi viszont még a garázsban áll. Ezek várhatóan múzeumba kerül­nek. A szolnoki MEZŐGÉP Vál­lalat tószegi gyáregysége ta­valy az árbevételi tervét 136 százalékra teljesítette. A ne­­gvedik ötéves terv végére előiránvzott árbevételi tervü­ket 1974 végére teljesítették. A jelentősebb munkák kö­zé tartozott kétezer tonna könnyűszerkezetes épülettar­tozék gyártása a mezőgazda­­sági üzemeknek, 25 millió fo­rint értékben. Határidőre be­fejeződött a dohányszárítók készítése és szerelése, ezek­ből több mint tízmillió fo­rint értékben szállítottak. A gyáregység dolgozói ki­vették részüket a társadalmi munkából is. Tószegen az öt­­venszemélyes óvoda és a két­száz adagos konyha épület­gépészeti szerelésében 150, az ifiúsági parkban 30, a köz­ségi sportoálván 10, ezer fo­rint értékű társadalmi mun­kát végeztek. Szolnokon, a fedett piac építésében 120, a Kolozsvári úti bölcsőde ke­rítésének felállításában pe­dig 35 ezer forint a társadal­mi munkájuk értéke. Egy év előny

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents