Szolnok Megyei Néplap, 1975. január (26. évfolyam, 1-25. szám)
1975-01-19 / 16. szám
SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1975. január 19. Dylan Thomas Igaz történet Az öregasszony, ott fönn az emeleten, a halálán volt — mióta csak Martha az eszét tudja. Akár egy viaszbáb, ügy feküdt a takarók közt, amikor a kicsiny Martha az édesanyja kísértjében gyümölcsöt és főzeléket hozott a haldoklónak. Martha azóta kötényé ^ és mintás ruhája alatt nővé serdült, szőke haját kontyba csavarta a tarkóján. Minden reggel a napkeltével ébredt, tüzet gyújtott, s beengedte a vörös szemű macskát. Egy csésze teát főzött, és felment a hálószabába, s az öregaszszony fölé hajolt, aki sohasem csukta le vak szemeit. Minden reggel belenézett az öregasszony szemének árnyaiba, s elhúzta a kez;ét fölöttük. Hogy lélegzik-e az öregaaszony, azt sose tudta megállapítani. — Nyolc óra, nyolc óra van— kiáltotta. S a vak. szemek elmosolyodtak. A takaró alól egy eres kéz nyúlt ki, s nem mozdult, amíg Martha meg nem fogta kicsi, párnás kezével, s ujjait nem fonta a csésze köré. Amikor a csésze kiürült, Martha újra megtöltötte, s amikor a kanna is üres lett, leszedte a fehér paplant az ágyról. Az öregasszony ott feküdt hálóingben, kiterítve, s a testének színe éppoly szürke volt, mint a néhány szál megmaradt haja. Martha rendbe tette ab ágyat, s várta az öregasszony parancsait. Aztán elvitte a kannát. Mindennap együtt reggelizett a fiúval, aki a kertet gondozta. Odement a kerti kapuhoz, kinyitotta. s a távolban meglátta fiút, az ásóval. Fél kilenc, mondta. Csúnya fiú volt, • az arcában a szeme: két metszés, vörösebb, mint a macskáé. Martha elébe tette az ételt, félreült, kezét a tűznél melengette. Amikor a fiú felállt, mindig megkérdezte: — Nincs szükséged valamire? — De a lány még sose mondot igent. A fiú pedig visszaballagott, hogy kiássa a burgonyát a földből, vagy megszámlálja a tyúkók alatt a tojásokat; s ha a kerti bokrokon beértek a gyümölcsök, Martha még délelőtt odafutott hozzá. Ahogy Martha a piros ribizlik halmát bámulta a maga kezében, a pénz jutott eszébe, az öregasszony matraca alatt. Ha tyúkokat kellett leöini, a lány sokkal ügyesebben tudta elvágni a nyakukat, mint a fiú, akinek tétovázott a sebben a kése, s a vér végigfolyt a késen, a ruhája ujjara. A lány elkapta a tyúkot, és leölte: ujjain érezte a vér melegét, s nézte, hogy futkos a tyúk fejetlenül, a kerti úton. Aztán bement a házba, hogy lemossa kezét. Tavasz első hetében történt. Martha betöltötte huszadik életévét, s az öregaszszony ugyanúgy nyújtotta kezét a csésze teáért, s a hálóingének eleje éppoly kevéssé libbent meg a lélegzetétől, mint eddig, s a vagyona még ott hevert a matracok alatt. Martha oly sok mindenre vágyott. Egy férfira, aki az övé lesz, egy fekete ünneplő ruhára s egy virágos kalapra. De nem volt egy garasa se. Azonban a napokban, amikor a fiú a tojásokat és a főzelékfélét a piacra vitte, Martha átadta neki azt a hatpennyst, amit az öregasszony bízott rá, s a pénzt, amit a fiú zsebkendőjébe kötve hozott vissza, a vénasszony kezébe nyomta. Koszt-kvártélyért dolgozott, mint ahogy a fiú is; igaz, a lány szobában lakott fent, míg a fiú szalmazsákon az üres fészerben. Egyszer, piacnap fényes reggelén Martha kisétált a kertbe, hogy a fejében rajzó gondolatokat lehűtse. Két felleget látott az égbolton, két ormótlan kezet, ahogy összecsukódnak a nap feje körül. Ha repülni tudnék, gondolta, berepülheténk a nyitott ablakon, s a fogaimmal belemarnék a vénasszony torkába. De a szél elfujta ezeket a gondolatait. Érezte, hogy nem akármilyen lány ő, hiszen a téli estéken, amikor a fiú a szalmán álmodott, s az öregasszony magára maradt 3 sötétben — 6 könyveket olvasott. Egy istenről olvasott, aki aranyban öltött testet, kígyókról, melyek _ emberi hangon szólaltak még, s egy emberről is, aki a hegy tetején állt, s lángoló-lobogó eszméket hirdetett. A kert végében, ahol a kerítés zárta el a vad, zöld mezőt, egy dombocskához ért. Ott temette el a kutyát — ezt azért ölte meg, mert elkapta és megfojtotta a tyúkokat a kertben. 1 Nyugodjék békében hirdette a kereszt, de halálának napját a hónapével felcserélve véste oda: így hát a kutya még nem is halhatott meg. Itt eltemethetném őt is, mondta Martha magában, a kutya mellett, a trágya alá, úgyhogy senki se találja meg. Pattintott egyet az ujjával. A ház hátsó ajtajához akkor ért oda, amikor a két kéz megmarkolta a napot. Bent ebédet kellett készíteni a vénasszonynak, burgonyapürét teával. Csak a konyhakés pengése hallatszott: a szél elállt, a szíve olyan csendben dobogott, mintha vattába csomagolta volna. A házban senki se moccant; a keze elzsibbadt az ölében, s hogy a füst felszáll a kályhából, ki a magas égre — ezt se hitte most el. Csak az ő gondolatai zakatoltak, a világnagy magányában. Aztán, amikor már minden elcsitult, egy kakas kukorékolása hallatszott ,s neki eszébe jutott, hogy a fiú nemsokára megtér a vásárból. Megint úgy érezte, hogy ölbe tett kezére halálos zsibbadás száll. S e halálos zsibbadásban meghallotta, hogy a fiú keze elhúzza a reteszt. Belépett a konyhába: s azt látta, hogy Martha pucolja a krumplit. A fiú a zsebkendőt az asztalra dobta. A lány felnézett és rámosolygott, hogy a pénz csengését meghallotta. Sohasem látta még mosolyogni őt a fiú. A lány a fiú elé tette az ételt, s ő maga a másik oldalon ült le, a tűz közelében. Odahajolt a fiúhoz: az beszippantotta Martha hajának lóhere illatát, s láttá, hogy a körme alatt a poros kerti föld gyászol. ' A lány t ritkán ment ki a házból a furcsa külvilágba: csak néha — ha gyilkolni kellett, vagy megdézsmálni a ribizlibokrokat. Felvitted már neki az ebédet? — kérdezte a fiú. Martha nem válaszolt. Amikor befejezte a falatozást, felkelt az asztaltól, s odaszólt a lánynak. — Nincs szükséged valamire? — mint ahogyan már ezerszer megkérdezte tőle. — Van! — felelte Martha. Sohasem válaszolt még erre igenlően. S a fiú sohasem hallott még nőt úgy beszélni, mint Marthát. Mellének növő árnyai se voltak még ilyen sötétek. A fiú odabotorkált hozzá, keresztül a konyhán, s a lány vállához emelte a kezét. — Mit tennél meg értem? — kérdezte a lány, s megoldotta a ruhája kötőjét úgy, hogy az leesett róla, s fedetlenül hagyta a mellet. Megfogta a fiú kezét, s a melléhez vonla. Ö megbabonázva bámulta á meztelenségét, a lány nevét kiáltotta, s átkapta a derekát. — Mit tennél értem? — kérdezte a lány. a matracba dugott pénzre gondolt, és szorosan ölelte magához a fiút: a ruhája a padlóra esett, s az ingét leszakította magáról. — Azt teszed, amit én akarok — mondta a lány. Egy perc múltán kitépte magát a fiú karjaiból, és csendben beszaladt a szobába. Meztelen hátát a felfelé vezető lépcső ajtajának támasztotta, s odaintette a fiút, s megmondta neki mit kell tennie. — Gazdagok leszünk — suttogta. A fiú még egvszer megtapogatta volna, de a lány elkapta a kezét. — Segítesz nekem! — parancsolta. A fiú elmosolyodott, bólintott. Martha kinyitotta az aítót, s felvezette őt a lépcsőn. — itt maradsz, csendben — utasította Martha. Ö a csorba kancsót, a félig nyitott ablakot s a falra aggatott imádságokat bámulta meg először. — Egy óra van már kiáltotta a lány az öregasszony fülébe. A \ ak szemek mosolyra nyíltak. Martha körülfonta ujjaival a vénasszony nyakát. — Egy óra már— kiáltotta, s a falhoz verte az öregasszony fejét. Három kis koppantás kellett csak, s a fej úgy locscsant szét, mint valami tojás. — Mit tettél? — ordította a fiú. Martha kiszólt neki, bogy jöjjön be. A fiú kinyitotta az ajtót, s dermedten bámult a meztelen nőre, aki az ágyneműbe törölgette a kezét. A vér kerek foltot festett a falra, s a fiú íelsikoltott az iszonyattól. — Csendben maradj — mondta Martha, de a fiú az ő nyugodt hangját hallva újra felsikoltott, s leszaladt a lépcsőn. — így hát Marthának el kell repülnie — mondta a lány magában —, elszállni az öregaaszony szobájából, ki a szélbe. — Szélesre tárta az ablakot, s átlépett a párkányon. — Már repülők — mondta. De Martha nem tudott repülni. Ungvári Tamás fordítása Dylau Thomas, (1914—1953), a század jelentős ansoi .költője, Haléiban született (Swansea), egy tanító fiaként. Tizenkilenc éves korában már költői díjat nyer. Egyetemeit otthagyja; újságíró lesz, liaiigjálek- és forgatókönyvíró. A második világháborúban hazájában teljesít katonai szolgalatot. A negyvenes évek végén sokat utazik, Prágától New Yorkig. Amerikai előadó kőrútján halt meg. Fontosabb müvei magyarul is megjelentek, így önéletrajza: .,Az író arcképe kölyökkutya korából” és „Összegyűjtött versel”. Itt közölt elbeszélésének eredeti címe T’be True Story, az Adventures in the Skin Trade című kötetben jelent meg. Uj könyvek A Kossuth Könyvkiadó megjelentette Jurij Szurovcev: Ernst Fischer ideológiája és esztétikája című tanulmánykötetét, amely a modern revizionista nézetek marxista kritikáját adja. A Gondolat Könyvkiadóval közösen adta ki a Kossuth Jacques Duclos emlékiratainak első kötetét, amely Harcaim, emlékeim címmel jelent meg, s az 1910-től 1945-ig terjedő, eseményekben gazdag három és fél évtized francia történelmébe ad bepillantást. A Móra Ifjúsági Könyvkiadó újdonságai kökt találjuk Kertész Erzsébet: Csipkebolt Brüsszelben című könyvét; az új Csíkos-könyv Jósika Júlia életregényét tartalmazza. Dávid Antal történelmi regénye az ÉrtiéLy nagy romlása; Nemes Nagy Ágnes és Szecskó Tamás verses képeskönyve a Mit látunk az utcán? Á Delfin könyvek sorozatában jelent meg Anatolij Sztaszj: Zöld útvesztő című ifjúsági regénye, az ungvári Kárpáti Kiadóval közös gondozásban. Ugyancsak ezzel a kiadóval közös kiadású a Szergej Mi- Kajlov bájos állatmeséit tartalmazó kis kötet, melyet Róna Emy illusztrált. A magyar—csehszlovák közös kiadás keretében két gyermekkönyv került ki a nyomdából; az egyik — Milos Macourek tollából — meséket tartalmaz, Jakub és a kétszáz nagyapa címmel, a másikban szlovák népmesék találhatók, A naposholdas paripa címmel. A Búvár zsebkönyvek sorozatának új kötete a vadvirágokat mutatja be. Üjabb kiadásban jelent meg Szász Imre gyermekregénye, a Kisanna Kertországban és Szepes Mária Pöttyös Panni című meséje. A fiataloknak nyújtanak hasznos és kellemes olvasmányt a Kozmosz-könyvek. A Kozmosz-szerkesztőség új kiadványai között szerepelnek Oriana Faliad szociológiai riportjai, A haszontalan nem, vagy amint az alcím a tartalomra utal, Utazás a nő körül. Második kiadásban látott napvilágot Hollós Ervin dokumentumregénye, a Harminckét nevem volt. Több érdekes újdonság található az Akadémiai Kiadó most megjelent könyvei közt. Gerő Zsuzsa tanulmánya a gyermekrajzok esztétikumának problematikájút kutatja. Túróczi-Trostler József könyve Petőfi Sándor világirodalmi hatásával foglalkozik, Petőfi belép a világirodalomba címmel. A Szociológiai tanulmányok új kötete Szántó Miklós könyve, a Munkaidőcsökkentés és életmód. Ismét kapható a hoszszú éveken át nélkülözött Idegen szavak és kifejezések szótára, melynek gazdag anyagát Bakos Ferenc szerkesztette, Fábián Pál közreműködésével. Az Európa Könyvkiadó jelentette meg Emmanuil Roidisz regényét, a Johanna nőpápát. Harmadik kiadásban látott napvilágot Sólem Aléchem elbeszéléskötete, a Tóbiás, a tejesember. Megjelent George Sand egyik leghíresebb regénye, a Mauprat, a japán. Akutagava elbeszéléskötete. A vihar kapujában, Walter Scott kisregényeinek válogatása, A fekete törpe. Alekszej Tolsztoj: Első Péter című történelmi regénye. Németh László művészi fordításában, immár hatodik kiadásban kerül az olvasók kezébe.* Miecsyslaw Jasírunt UPRSO Újak az emberék is, akik romokból építik Varsót Örömük, gondjuk a tied. Nézd: a tegnapi templom helyén, a megszenesedett romok felett ma gránittorony ágaskodik. És én gyakran állok örvénylő áradatában, a dialektika fejlődő városában, és elnézem utcáit, zsúfolt tereit, melyek már kirajzolódnak munkánk nyomán, és körülhint már a fényük, zsivajuk fülembe csap. Új benned minden kő, minden alak ó, ifjúság fővárosa! hol a sok ódon formát gyakorta keresztezik össze nem hazngó új vonalak hogy aztán új, sose látott harmóniában kapcsolódjanak terekbe, utcákba, járdákba, parkokba, fasorokba. Itt, hol a barbárok után nem maradt más, csak fekete nagy pusztaság, s mint egy temetői lámpasor, figyelmeztettek az ég fele szálló tűzoszlopok, hogy múltba roskad ez a kor, ma már zümmögnek a villanyvezetékek, és napról napra tágabb szemmel nézed, hogyan épül a jövő, hogyan lép Id. a szörnyű múlt után a kövekből, s hatalmas fehér oszlopokkal, pillérekkel és boltívekkel hogyan hág át a zajló Visztulán. Sőt, még a pusztulás szörnyű műve is szolgál neki, a viharból nyugodt arányokkal bontakozik, s ugrásra készül, hogy ami növekedett benne esztendők során, most egy év alatt a valóságba csapjon át. Mint ahogy az áram feltarthatatlanul elkúszik a hidakig, s tíz megfeszített utcát hirtelen csomóra köt s az utca, mely eddig mankóján döcögött, mint a féllábú nyomorék, elindul fiatalon a központ felé. hol a villamosok ágyútüze ég, a mozgás csillaga gyűjti a sugarakat, s piros fénnyel meg zölddel intik a járókelőt. És egy vessző suhintására, melynek árnyéka ráhullott az Öváros falaira és felébresztette a köveket, egy új fasor nagy, szellős távlata nyílik a jövő felé, mely - egy mellékutcával arrébb már arra vár, hogy fényből emeljünk neki épületet (Bacsó Péter fordítása) S drd Vathy Zsuzsa: Ilyenek vagyunk Munkaruhák Az asztalon barna, zöld, szürke, kék munkaruhák. Két asszony válogat közülük, a harmadik, a ruhakiadó, az asztal túlsó oldaláról nézi őket. — Ez túl élénk, ez túl sötét, ez túl világos... Ez bal oldalon gombolódik, ez szűk derékban, ennek a fazonját nem szeretik az asszonyok. Ezt elvinném, de látatlanban lefogadok, hogy nem tetszik Évikének... Ez egészen jól néz ki, de ha kimosom, összemegy. ■— Nem megy annyit öszsze — kockáztatja meg a ruhakiadó csendesen. — Még hogy ez nem megy össze?! Első mosásra egy arasznyit, másodikra egy felet a harmadik után már térdét sem takarja be. A munkaruhák összehúzzák magukat az asztalon, talán szégyenkeznek is egy kicsit, hogy senkinek nem tetszenek. A beszélgetés hol emeltebb, hol csendesebb hangon folyik. Talán tíz perce, talán negyedórája, talán félórája? Közben szűkszavú férfiak jönnek, felmutatják a cédulát, bemondják a szükséges ruhadarab számát, vagy nagyságát. mikor megkapják, megnézik. bólintanak és egy köszönéssel eltűnnek. Ezalatt az asztalnál elölről kezdődik a kék, zöld, barna munkaruhák mustrálása. Hogy miért nem ez, miért nem az. miért az sem, amelyik nincs. — Slicces — hallom a végső érvet —, slicces nadrágot nem vihetek asszonyoknak. Várom, hogy Rózsika, a ruhakiadó felcsatton. de még csak nem is mérges. — Két éve hagytuk el a hagyományos kék színt — magyarázza —, azóta nem lehet itt az emberek kedvére tenni. Ha rövidujjú köpeny van. hosszú ujjú kell, ha kék. vagy piros van, mindenkinek lila. Az idősebbeknek hagyományos fazonú, a fiataloknak divatos. Aki nem talál megfelelőt, inkább itt hagyja. Pedig nem olcsó darabok, egy kétrészes öltözék háromszáz forintba is belekerül. — Elhallgat, mosolyogva fürkészi az arcomat — Fogadok, magának sem tudok a kedvére tenni. — Ő — tiltakozom — nagyon egyszerűen. Nekem csak egy ilyen zöld köpeny kell. — A rajta levő. ujjatlan ruhára mutatok. — Nem adhatom —mondja —, a sajátom. Magam készítem a munkaruháimat. Beletörődöm, hogy két számmal nagyobb, piros gallérú munkaruhám lesz. Aztán már jövök is el, hggy átadjam a helyem a mögöttem állóknak. Pedig bizony elhallgatnám még egy darabig a beszélgetést Arra gondolok, hogy ha ennyi indulat ennyi idő, ennyi szenvedély jut egy-egy darab kiválasztására, hányszor, de hányszor több juthat a munkára. I
