Szolnok Megyei Néplap, 1975. január (26. évfolyam, 1-25. szám)

1975-01-17 / 14. szám

SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP m3. Január 17. o Példátlan törvény Az amerikai kongresszusnak azok a csoportjai, amelyek a szovjet—amerikai kapcsolatok sokoldalú fejlődési? ellen oly makacs harcot vívnak, s ezzel vol­taképpen a békés egymás mellett élés egész politikáját rohamozzak — méltó választ kaptak. Kissinger ameri­kai külügyminiszter kénytelen volt bejelenteni: a szov­jet kormány közölte az Egyesült Államokkal, hogy nem túrheti el a kereskedelmi kapcsolatok olyan ala­pon történő szervezését, ami beavatkozás a Szovjet­unió belügyeibe, sérti a szuverenitását es kísérlet a többszörösen csődöt . mondott „diktátum-politikához” való visszatéréshez, ilyen alapon nenv lehetséges az Egyesült Államokkal 1972-ben kötött kereskedelmi egyezmény életbelépése. A Szovjetunió ilyen állásfoglalására természetsze­rűen számítani lehetett. Mindenekelőtt azért, mert a szovjet állam elvi politikát folytat. A szovjet—amerikai kapcsolatok sokoldalú fejlődése éppen ezeknek az el­veknek az alapján történt. Hiszen 1972 tavaszán olyan dokumentum született a szovjet—pmerikai kapcsolatok alapelveiről, amely világossá tette, hogy minden terü­leten a kölcsönös előnyök, a belügyeltbe való be nem avatkozás és a szuverenitás elvének teljes tiszteletben tartása határozza majd meg a két ország viszonyát. Az amerikai törvényhozás egyes csoportjai, ame­lyeknek nem volt elég erejük a történelmi folyamat egészének megtorpedózására — minden energiájukkal a szovjet—amerikai gazdasági és kereskedelmi kapcso­latok fejlődésének megbénítására törtek. Nem keve­sebb, mint húsz hónapig gátolták és akadályoztak a ke­reskedelmi szerződés létrejöttét, holott annak alapel­veiben a két ország vezetői már legfelsőbb szinten megállapodtak. Végül e koncentrált támadás eredmé­nyeképpen olyan eltorzított törvény született, amely jóformán példa nélkül áll a nemzetközi jog és a nem­zetközi kapcsolatok történetében. A legnagyobb ked­vezmény elvének hozzákapcsolása a Szovjetunió belső állami létét érintő rendelkezésekhez; az a példátlan feltétel, hogy másfél esztendő múlva „felül kell vizs­gálni” az egész kereskedelmi törvényt a Szovjetunió­tól igényelt lépések teljesítésének, vagy elmaradásának fényében — brutális és megengedhetetlen támadást jelentett a békés egymás mellett élés egész gondolata ellen. Nemzetközi gazdasági és politikai kapcsolatokat ilyen alapon nem lehet fenntartani, s a Szovjetunió ezt jóelőre az Egyesült Államok tudomására hozta. Gro­­rniko külügyminiszter már októberben levelet intézett Kissingerhez ebben a szellemben. Ezt a levelet decem­berben, még a törvény megszavazása előtt nyilvános­ságra hozták, s csaknem egyidejűleg a TASZSZ nyi­latkozata félreérthetetlenül figyelmeztetett arra, hogy a törvény elfogadása „nyíltan ellentmondana a felek hátározott kötelezettségvállalásának”. Senki sem számíthatott arra, hogy a Szovjetunió eltűri a nemzetközi kapcsolatok elemi normáinak ilyen durva megsértését, a belügyeibe való leplezetlen beavatkozást. Az előzmények és figyelmeztetések világossá te­szik, hogy itt kezdettől fogva az Amerikai Egyesült Ál­lamok politikai eletében dúló belső harc tükröződésé­ről van szó. Az utóbbi években a Szovjetunió és a szo­cialista világ gazdasági, politikai és stratégiai erősödé­se a nemzetközi erőviszonyok egész komplexumában rendkívül komoly változásokat eredményezett. Ezek a" változások kényszerítették cselekvésre az Egyesült Ál­lamok reálista politikai köreit. Voltaképpen ez a folya­mat hozta létre a kapcsolatpk enyhülésének azt a rend­szerét, amely a sorozatos és eredményes szovjet—ame­rikai csúcstalálkozókban, a tömegpusztító fegyverek és rakéták számának korlátozása terén elért eredmények­ben, a gazdasági, tudományos és technológiai kapcso­latok sokoldalú fejlődésében mutatkozott meg. Miután a változást létrehozó okok történelmileg tartósak és továbbra is fennállnak — a kapcsolatok egészének fejlődése megállíthatatlan és tovább halad. A nemzetközi enyhülést ellenző kongresszusi csoportok „kereskedelmi torpedójára” adott higgadt és egyértel­mű szovjet válasz hozzájárul ahhoz, hogy ezt világos­sá tegye az amerikai közvélemény és minden józanul gondolkodó amerikai politikus előtt. A szilárd elvi alapon tett szovjet lépésnek ez a jó­tékony hatása már jóformán órák alatt megmutatko­zott, mégpedig az amerikai politika legmagasabb szint­jén. Az „unió helyzetéről” mondott beszédében Ford elnök rendkívül éles szavakat használva azt mondotta, hogy a Szovjetunió és a többi szocialista ország „meg­­zsarolásával próbálkozó kongresszusi csoportokra” bu­merángként ütöttek vissza a kereskedelmi kapcsolatok­hoz fűzött diszkriminációs kikötések. Máshelyütt ar­ról beszélt, hogy az elnök cselekvési szabadságával és a tárgyalások vezetésével „nemigen fér össze” az ilyen korlátozások rendszere. Az Egyesült Államok elnöké­nek ezekből a megjegyzéseiből kiderül, hogy a reálpo­litikai alapon gondolkodó amerikai vezetők számára belső gondokat, nehézségeket okoz az enyhülés ellenfe­leinek akciója. Ezeket a nehézségeket természetsze­rűen az Egyesült Államok politikai vezetésének kell megoldania. A megoldás lehetősége és bázisa adva van: hiszen a kapcsolatok széles frontján, számos politikai és stratégiai kérdésben tovább folytatódik az enyhülés­nek az az irányzata, amelyet a nemzetközi erőviszo­nyok tesznek visszafordíthatatlanná. Izraeli támadás , Libanon ellen \ Tegnap hajnalban izraeli rohamegységek ismét beha­toltak Dél-Libanonba és megkíséreltek eljutni Kfar Chouba körzetébe. Szemta­núk szerint ezúttal páncélos és motorizált egységekről volt szó. Előrenyomulásukat tüzérség fedezte, amely ál­landóan lőtte a falu környé­két. Az izraeli tankok elhelyez­kedtek Burdzs Al-Matalain liatármenti hegység lejtőin, és onnan lőtték Kfar Chou­­bat és három más közeli fa­lut. Beirut ban a libanoni hadsereg szóvivője közölte, hogy a falvak elleni táma­dásra válaszul a libanoni tü­zérség reggel 20 percen át tüzelt egy izraeli gépesített egységre Burdzs Al-Matalain közelében. A WAFA Palesztinái hír­­ügynökség jelentése szerint az izraeli agresszorok a he­ves tüzérségi tűzzel le akar­ják rombolni Kfar Chouba falut, a palesztin ellenállók azonban mindeddig hősiesen tartják magukat és megaka­dályozták, hogy az izraeliek behatoljanak a faluba. Kádár Já it os fogadta Josef Kempiiyt Áz ausztrál kormányfő elutazóit a Szov'e urnából (Folytatás az 1. oldalról.) ravec budapesti csehszlovák nagykövet: magyar részről Párdi Imre. a KB gazdaság­­politikai osztályának vezető­je és Káplár József, a KB gazdaság-politikai osztályá­nak helyettes vezetője. Jo­sef Kempny és kísérete ellá­togatott Székesfehérvárra a Videoton-g.yárba, ahol a .gyár vezetői tájékoztatást adtak a gyár fejlesztésével kapcso­latos kérdésekről. SZALJUT-4 (Folytatás az 1. oldalról.) ugyanis egy fordulatot a Föld körül a Szál jut—4. Az ötödik napra az űrha­jósok teljesen megszokták a súlytalanság állapotát. A kozmonauták egészségét el­lenőrző űrorvosok ugyancsak egésznapos ügyeletet tarta­nak a földi központban. Az ő feladatuk egyebek között az űrhajósok fizikai megter­helésének adagolása és el­lenőrzése is, hogy megőriz­hessék jó állóképességüket. Az űrhajósok ennek érdeké­ben különböző gyakorlatokat vegeznek az űrállomáson fel­szerelt futószalagon és ke­­rékpárpadon, vagy egy kü - lönleges, erre a célra készí­tett űrruhába bújnak, és így is megterhelés alá helyezhe­tik magukat. Edzésük egyút­tal orvosi kísérletnek is szá­mít, hisz az orvosok ilyen­kor szereznek adatokat a vi­lágűrben fizikai munkát végző emberi szervezet vér­­edeny-rendszerének műkö­déséről. A szovjet űrállomás le­génysége próbaképpen több­ször is üzembe helyezte a nápteleszkópot és feljegyez­ték annak a spektrográfnak az adatait, amely a napsu­gárzás erősségét méri az ibo­lyántúli sugarak tartomá­nyában. Az űrállomáson levő tu­dományos berendezések kö-Josef Kempny és kísérete tegnap gépkocsival elutazott Budapestről. Németh íf-árolv, az MSZMP Politikai Bizott­ságának. tagja, a KB titkára, Párdi Imre. a KB osztályve­zetője, Káplár József, és Szűrös Mátyás, a KB osztály­vezető-helyettesei búcsúztat­ták. Jelen volt dr. Vaclav Moravec, a Csehszlovák Szo­cialista Köztársaság buda­pesti nagykövete. zott két röntgenteleszkóp ?s van. Az űrhajósok a kijelölt programnak megfelelően az egyik röntgenteleszkóppal méréseket végeztek az égi­testek röntgensugarainak áramlására vonatkozóan. A földi légkör felső réte­gének további tanulmányo­zása céljából megmérték a légkör felső rétegének hő­mérsékletét. valamint a semleges gáz és a plazma jellemző tulajdonságait. Az orvosi kutatási prog­ram alapján folytatták a már korábban megkezdett komp­lex véredényrendszeri kuta­tásokat. A legénységet e cél­ból ismét fizikai megterhe­lésnek vetették alá a futó­­szalogon és a kerékpárpa­­don, illetve különleges vá­­kuumruhájukba bujtatták őket. Az űrhajósok szerdán éj­fél tájban közvetítettek első tv-riportjukat az űrál­lomásról. Beszámoltak a Szaljut—4 konstrukciójáról, tudományos berendezéseinek működéséről a súlytalanság állapotának sajátosságairól és a mintegy 100 köbméteres űrlakásukban folyó tudomá­nyos és mindennapi tevé­kenységükről. A kiadott hivatalos jelen­tés szerint a fedélzeti rend­szerek kifogástalanul mű­ködnek és az űrhajósok ki­tűnő egészségnek örvende-Nyikolaj Podgomij, a Szov­jetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke tegnap Moszkvában fogadta Gough Whitlam ausztráliai minisz­terelnököt. A találkozón a szovjet—ausztráliai kapcso-* latok további fejlesztését érintő kérdésekről folytatták véleménycserét. A baráti légkörben lefolyt megbeszé­léseken időszerű nemzetközi problémákról is tárgyaltak. Moszkvában tegnap közös közleményt hoztak nyilvá­nosságra Gough Whitlam nek, jól érzik magukat. Az űrrepülést folytatják. Magyar idő szerint tegnap délután 15 órakor kezdődött az űrhajósok hatodik mun­kanapja. Ez tulajdonképpen nem is munkanap, hiszen Gubarev és Grecsko „kime­nőt” kapott. A hatodik na­pot pihenésre fordítják. Nem kell rendszeresen jelentése­ket tenniök, így elég Idejük marad naplójuk vezetésére, élményeik és tapasztalataik feljegyzésére. Varsóban tegnap befejező­dött a szocialista országok interparlamentáris unió cso­portjai képviselőinek konzul­tatív találkozója, amelyen bolgár, csehszlovák, KNDK— lengyel, magyar, mongol, NDK, román, szovjet és VDK-küldöttség vett részt. A találkozó résztvevői ér­tékelték az európai bizton­sági és együttműködési ér­tekezlet 2. szakaszának ed­digi munkáját, megismer­kedtek az európai biztonság­ausztráliai kormányfő janu­ár 12—16-i szovjetunióbeli látogatásáról. Az ausztráliai miniszter­elnök hivatalos látogatásra hívta meg hazájába Alekszej Koszigint. Szovjet részről a meghívást elfogadták. Gough Whitlam tegnap elutazott Moszkvából. A ven­déget a vnukovói repülőté­ren Alekszej Koszigin és több más szovjet vezető búcsúz­tatta. KIICSI MEGKEZDTE TÁRGYALÁSAIT SZOVJET KOLLEGÁJÁVAL Moszkvában tegnap Mi ja­­zava Kiicsi japán külügymi­niszter és szovjet kollégája, Andrej Gromiko baráti lég­körben megvitatták a két ország közötti kapcsolatok további fejlesztésének kérdé­seit. A két politikus, aki ma kezdte meg tárgyalásait. Vé­leménycserét folytatott egy­mással közös érdeklődésre számot tartó nemzetközi problémákról. ról és együttműködésről ez év végén megtartandó in­terparlamentáris konferencia előkészületeinek menetével, s összegezték az IPU Tokió­ban lezajlott 61. konferen­ciájának eredményeit. A küldöttségek tájékoztat­ták egymást országaik par­lamentjeinek idei nemzet­közi programjáról. A találkozó résztvevőit teg­nap fogadta Henryk Jablons­­ki. a Lengyel Államtanács elnöke. • * Illést tartott a Szlovák Kommunista Párt Eréprélhák az űrállomáson Interparlamentáris úrrá varsái találkozója Köiponti Bizottsága [Jacques Chirac márciusban a Szovjetunióba utazik Jacques Chirac francia kapcsolatok mindenirányú miniszterelnök egy párizsi sokoldalú fejlesztését kíván­­nemzetközi sajtóértekezleten juk előmozdítani”. A fran­­a TASZSZ tudósítójának kér- cia kormányfő emlékeztetett désére válaszolva kijelentet- arra, hogy márciusban a te: „Franciaország számára szovjet kormán-* meghívásá­­elsőrendűen fontosak a kap- ra hivatalos látogatásra a csolatok a Szovjetunióval. A Szovjetunióba utazik. Kambodzsa! harci sikerek A kambodzsai hazafiak szo­ros ostromzárat vontak Phnom Penh köré és a stra­tégiailag fontos hadműveleti körzetekben jelentős sikere­ket érnek el. A felszabadító erők tüzérsége a körülzárt Prekneak-Luong % ’rosának helyőrségét akna- és ágyú­­t.űzzel árasztotta el. A fel­szabadító erők tüzérsége el­süllyesztett egy lőszerszállító hajót, amelyet a Phnom Penh-i rezsim Prekneak- Luongba akart küldeni. A hadianyagszállító hajókara­ván többi egysége szétszóró­dott és kénytelen volt visz­­szafordulni. William Colby, az Ameri­kai Központi Hírszerző Hi­vatal igazgatója a cáfolha­tatlan tények súlya alatt elő­ször Volt kénytelen beismer­ni, hogy a CIA valóban foly­tatott „hazai kémkedést” olyan amerikaiak után, akiket a „másképpen gon­dolkozók” kategóriájába so­rolt. Az igazgató a szenátus niegajánlási bizottságának A fővárostól 40 kilométer­rel északra elkeseredett ké­zitusa robbant ki — a fel­szabadító erők fegyveresei a Lón Nol csapatok Sáp folyó mentén kiépített állásait tá­madják. A hazafias erők a Mekong folyó keleti Dartjának több­száz kilométeres szakaszán szilárdan tartják állásaikat, annak ellenére, hoev a Lón Nol rezsim repülőgépei szün­telenül bombázzák a körze­tet. Ezek tíz állások a sza­badságharcosok számára le­hetővé teszik, hogy rakétatűz alatt tarthassák Phnom Penh katonai célpontjait. egyik albizottsága előtt el­mondotta, hogy 1967-ben a CIA létrehozott egy úgyne­vezett ..kémelhárító oiztálvt”, amelynek az volt a feladata, hogy „feltárja az esetleges kapcsolatokat” külföldi álla­mok és amerikai társadalmi szervezetek között. Ezen az osztályon — mondotta Wil­liam Colby — mintegy 10 000 amerikairól vezettek dossziét. Tegnap Pozsonyban befe­jezte munkáját a Szlovák Kommunista Párt Központi Bizottságának kétnapos plé­numa. A tanácskozás második napján a kibővített ülés résztvevői a kritikus elem­zés és a nagyfokú igényes­ség szellemében megvitatták a Közoonti Bizotság elnök­ségének Jozef Lenárt első titkár beterjesztette beszá-PÄRIZS Georges Marchias kezelő orvosa közölte, hogy az FKP főtitkárának állapota kedve­zően alakul. BELGRAD Gerald Ford amerikai el­nök hivatalos jugoszláviai lá­­tagatásra szóló meghívást fo­gadott el — jelentették be Washingtonban és Belgrád­­ban. A látogatás közelebbi időpontját nem közölték. PEKING Csou En-laj kínai minisz­terelnök nyolc hónap lefor­gása alatt szerdán hagyta el harmadízben azt a pekingi kórházat, ahol közelebbről meg nem határozott betegsé­gével ápolás alatt áll. • • • Mao Ce-tung, a Kínai Kom­munista Párt Központi Bi­zottságának elnöke csütörtö­kön fogadta Franz-Josef Strausst, a bajor CSU elnö­két. Strauss az első nyugat­német politikus, akit Mao Ce-tung fogadott. mólóját, és Peter Colotka szlovák miniszterelnök elő­terjesztését a CSKP KB ta­valy novemberi határozatai­nak végrehajtásáról Szlová­kiában. Jozef Len árt zárszavában megállapította, hogv a vita bebizonyította a CSKP no­vemberi plénuma elemzé­sének és határozatainak ob­jektív voltát és helyességét Szlovákiával kapcsolatban is. LISSZABON A Portugál Kommunista Párt lett Portugália első le­gális politikai pártja, ame­lyet a jelenlegi törvények alapján jegyzékbe vettek. A legfelsőbb bíróság erről szó­ló határozatát szerdán hoz­ták nyilvánosságra Lissza­bonban. PRÄGA Tegnap Prágából hazauta­zott Moszkvába a szovjet küldöttség, amely Mihail Le­­szecskónak, a Szovjetunió Minisztertanácsa elnökhe­lyettesének vezetésével a a szovjet—csehszlovák gaz­dasági és tudományos-mű­szaki együttműködési kor­mányközi bizottság 15. ülé­sén vett részt. WASHINGTON Kissinger külügyminiszter tegnap folytatta Jigal Állón izraeli külügyminiszterrel előző délután megkezdett ta­nácskozását. A gazdasági problémákkal birkózó Ford elnök is időt szakított Állón fogadására és ma a közel­­keleti helyzet alakulásában láthatólag erősen érdekelt Nelson Rockefeller áleinölfl találkozik az izraeli külügy­miniszterrel. Á OA igazgatójának beismerő vallomása MINDENFELŐL

Next

/
Thumbnails
Contents